2017. október 12., csütörtök

VÁLASZTÁSI NYUGGERSIMOGATÓ

Jön a gigantikus nyugdíjemelés, jön a nyugdíjprémium, eljött végre  a nyuggerkánaán.
Szeretett kormányunk savanyúképű pénzügyminisztere egy második kerületi idősek otthonában tartott rendezvényen elénekelte a fideszes kottából a vezérszólamot, mely arról szólt, hogy míg a rút szocik elvettek a nyugdíjasoktól egy havi nyugdíjat, addig lám, ők most nyugdíjprémiumot is adnak.
Hogy amit a szocik elvettek, azt előtte ők adták
 - ez persze nem zavarja a papagájkommandót.
I
gaz, csak a háromnegyed részét tudták odaadni a tervezettnek, mert jött a pénzügyi világválság, így hát egy havi nyugdíjat nem is tudtak sajnos visszavenni...
Meg az sem, hogy míg az egy havi átlagnyugdíj százezren felül volt, most a nyugdíjprémium el fogja érni akár a havi ezer forintot is, már, ha a nyugdíj eléri a havi százhuszonötezer forintot.
A szocik hajdan a tizenharmadik havi nyugdíjjal évi százezren felül adtak az átlagnyugdíjasnak, a fidesz most éves szinten tizenkétezer forintot ad, annak dacára, hogy választási igérete szerint vissza kellett volna adnia a tizenharmadik havi nyugdíjat, sőt, be kellett volna vezetnie  a tizennegyedik havi nyugdíjat is.
Ez éves szinten negyedmillió forint lett volna - ezzel szemben ünnepeljük ma a tizenkétezres választási alamizsnát.

Bolond nép bolond nyuggerei.
Ha az Orbán-banda ígéreteit betartja, ma minden veterán libacombbal a kezében éltetné Büszkeségünket, de érdekes módon, kevés az elégedett nyugger, azok is mindig új és újabb, ismeretlen  orvosukkal, gyógyszerészükkel konzultálnak Alzheimer-kór ügyében.
Viszont a nyugdíjasok hasbaakasztása zavartalanul folyik, sok nyugdíjas vevő is rá, ennek oka pedig az alattvalói mentalitás, mely Purgly Magdolna cselédjének karácsonyi ajándékától a mai, törvényben rögzített kormányzati kötelezettségig ível.
Talán majd ha egyszer megérti magyarember, hogy a kormány azt a pénzt adja neki, amit tőle vett el, akkor talán lehet ebben változás, sacc/kb úgy kétszáz év múlva. 



Ami a nyugdíjak inflációhoz igazítását illeti, az további tizenkétezer forintot hoz a nyugdíjas konyhájára.
Ezt a pénzt januárban kellett volna megkapni az istenadtának, de nem kapta meg, mert még a meglevő szomorú állapotánál is khm... - szóval még annál is hülyébbnek nézték a nyugdíjast, és egy százaléknyi emelést sem akartak adni, hiszen a választások még oly távol voltak, a hála pedig nem időtálló termék.
Most kell azt az emelést  odaadni, meg majd jövő év elején, hogy az aranyhal memóriájával rendelkező választó el ne felejtse, ki dobott a kalapjába egy kis pénzt.
Sem a nyugdíjprémium, sem a nyugdíjak inflációhoz igazítása nem könyöradomány, hanem a mindenkori kormány számára törvényi kötelezettség,  utóbbi esetben még késedelmi kamat fizetésének kötelezettsége is felmerülhetne, ha a kormány jellege nem egyezne a kormányfő kissé sikos állagának jellegével.
A trükk egyébként az, hogy a kétféle kifizetést összemossák és folyamatosan az átlag-nyugdíjjal példálóznak, jóllehet a nyugdíjasok több, mint felének nyugdíja százezer forint alatt van, és annak számára, aki nyolcvanezer forint nyugdíjat kap, a büszkén emlegetett tizenkétezer forint már csak kilencezer hatszáz forint emelést jelent.
A nyugdíjprémium idén szintúgy hasonlóan alakul, így a büszkén kommunikált huszonnégyezer forint helyett tizenkilencezer forint körül kap az alacsony nyugdíjjal rendelkező áldozat.
Hangsúlyozom, nem adományként, hanem törvényi kötelezettségként, melyet a nyugdíjprémium tekintetében még a szocialista kormány hozott...



A nyugdíjprémium nem épül be a nyugdíjba, így azzal legfeljebb akkor kell számolni, ha a Fidesz marad kormányon és jönnek az önkormányzati választások.
A nyugdíjemelést egyébként megeszi az infláció, és miután a kormány számoltatja az inflációs rátát, így nem fenyeget az a veszély, hogy egy hangyafaxnyival is jobban él majd a nyugger, a nyugdíján jobb esetben éppen annyi csirkefarhátat kap, mint eddig, hacsak nem megy férhez valamelyik Orbán-lány, mert akkor kell a pénz a stafírungra...

Persze a pénznek mindenki örül, jól jön az majd karácsony előtt, de a Főméltóságú Úr jóindulatáról felesleges e tekintetben elmélkedni, viszont azon érdemes elgondolkodni, hogy milyen dolgokat képes megetetni a választóval a propaganda.
Majd még lesz karácsonyi ajándék is, meglepi... - kap a nyugger Erzsébet-utalványt, luxuskiadások céljára...

Már persze, ha túléljük a zavargásokat, merthogy az s lesz még ősszel, Nagyurunk már dolgozgat rajta - be akarja tiltatni a Jobbikot.
Miután pedig a Jobbik radikális párt, azt teszi majd, amire Orbán oly nagyon vágyik, aztán jöhet az Erdogan-módszer.
Persze csak akkor, ha a nép meg nem vadul, mert ezek egyre pofátlanabbak, egy normális országban Matolcsy fiának hárommilliárdos vissza nem térítendó támogatása után a mértékveszetett bankelnök már bántosan nézegethetné cellája bal alsó és jobb felső sarkát, egyszerre, körötte a porig rombolt országgal.



Más.
Ezidáig azt hittem, hogy Botka az utolsó csapás az imperializmusra, de mióta Molnár Gyula egyedül politizál, azóta hajlok arra, hogy talán mégis ki kellett volna tartani Botka mellett...
A népi bölcsesség azt mondja: jobb sose jön, és ezt a mostani váltás éppúgy igazolja, mint amikor Botka beledurrantott a nulláslisztbe...
Működik nálunk Anarchista Párt?
Merthogy jó lenne már egy fegyelmezetten dolgozó pártot támogatni...
Esetleg a Kétfarkú Kutya Párt, de már attól is félek, hátha bevezetik a farok-prémiumot...

:O)))

13 megjegyzés:

hello írta...

Aki egy kicsit is tájékozott a különböző rádióadók orientációjáról, már az is egyből beszédes lehet a számára, hogy az Inforádió ezt a címet adta a hírnek:

"Nagy napjuk lesz a nyugdíjasoknak november 10-én - íme a részletek"

Promenad írta...

Még azt is a Fidesz adakozó szándékának tudják be,hogy novemberben már 10.-én kézhez kapják a nyugdíjasok az esedékes havi nyugdijukat.
Holott ez a törvénynél fogva kötelezö,lévén ez az utolsó munkanap az esedékesség előtt !
Tényleg,de tényleg hűlyének nézik a nyugdíjasokat...

Bubo írta...

Más: "Tomi egész jó arc." Észre vehetné már az MSzP, hogy a jövő fiataloké.

NewTiborc írta...

Én is nyugger vagyok. De a hülye nyuggerek gyülekezete megérdemli a sorsát!!
Csak az a baj, hogy a normális nyugdíjasok is miattuk szopják az "előnyöket".
Magyarország ez egy ilyen ország. Ismételten mondom, a hülye nyugger társadalom kitermelésében jelentős szerepe van a katolikus klérusnak. Krisztus igéje helyett a szószékről a viki igéje szól. Jelenleg a falusi emberek még a plebános úr szószéki beszéde után igazodik. Nagy a bűnötök pap elvtársak. Az Úr remélem méltón meg fog büntetni bennetek, a Semjénnel és stb. az élen.

mavtelep írta...

Bubo
Klasszikust csak pontosan : " A fiatalság a jövő záloga. Dögöljek meg, ha kiváltom...)(c)Hofi
Szervusztok, jö napot !

Cereus írta...


Kedves PuPu!

A "más" utáni mondatodra kaptam fel a fejem. Botka menesztése rossz döntés volt???
Sokszor leírtam hiszek a baloldalban és csak a normális demokratikus baloldalban. Ezért bíráltam őket rendszeresen. Most már világosan látom, az MSZP-ben kontra szelekció működik. (a hülye hülyébbet jelöl) Azon túl ennek a szerencsétlen, melák embernek nincs vagy
kevés a politikai tapasztalata, ami nagy volt az a pofája. Akárcsak az elmeháborodott Schiffer hátsó feléből előbujt jobboldali szélhámos, még beszélni is képtelen, hadaró libának. Ezek egy húron pendülnek. Mindkettő megegyezésre képtelen,öntelt, erőszakos akarnok. Most már csak libára kell, de nagyon odafigyelni.
odafigyelni.

Bubo írta...

Csak azt gondolom, hogy a harchoz harcos kell és nem baj ha vannak referenciái.Van miből építkezni.
https://www.youtube.com/watch?v=-3lxQXHylwA
https://www.youtube.com/watch?v=k1AGK6u_H_8

1970 írta...

"Most már világosan látom, az MSZP-ben kontra szelekció működik."

Kedves Cereus!

Nem! Az egész magyar politikai, gazdasági, értelmiségi, művészeti, sport-, celeb elitben működik kemény és masszív kontraszelekció. Az elmúlt 27 év ilyen irányú "fejlődése" pedig megszülte mára ezt a szánalmas-siralmas hatalmi elitet (beleértve nem csak a politikai garnitúrát, de a gazdasági vezető réteget, az értelmiségi megmondóembereket, a médiavilág, a művészek, sportolók jelentékeny részét (tisztelet a kevés kivételnek!), valamint - nem utolsósorban - a celebvilág képviselőit). Érdemes körbepillantani egy picit, és máris világossá válik, hogy ehhez a világhoz tökéletesen illeszkedik egy tolvaj pszichopata akarnok, vezető pozícióban.

PuPu írta...

Kedves Cereus, nem Botka lemondása volt a rossz döntés, hanem az, hogy ha már Molnár Gyula felvállalta őt, mikor kinevezte magát miniszterelnök-jelöltnek, akkor nem tünt el vele együtt, mikor Botka lelépett.
Új műsorhoz új férfi kell, énekelték a Latabárok, és milyen igazuk volt...
Talán Szanyi, ő legalább nem szívbajos...
:O)))

NewTiborc írta...

Ja,Ja Ő nem szívbajos csak alkoholista, de keményen. Igaz, az is egy fajta szív-baj.

Unknown írta...

Kedves Pupu!
Csaknem mindig kedvelem írásod, de most nyuggerként kissé megsértődtem, mert öreg ugyan vagyok, de hülye nem. Lehet, jellemhiba, de a kb. negyvenezret nem küldöm vissza, noha nem szavAzok rájuk, nyócvanér se.
Még a Purgly Emil húgocskájáról. Mentségére legyen mondva, hogy kérte kedves férjét: ne költözzünk Miklós a Várba, mert az ablakon fognak bennünket kihajigálni, ez a mostani Miklós meg milliárdikat költ, csak hogy beköltözhessen.

Chalky írta...

http://www.portfolio.hu/gazdasag/nyugdijrendszer/az-orban-kormany-kifizeti-a-13-havi-nyugdijat.230853.html

"Így jön ki a 13. havi nyugdíj

A Portfolio kalkulációi azt mutatják, hogy a nyugdíjasok 2011-től minden egyes évben jobban jártak a nyugdíjemeléssel, mint amit a törvény előír. 2011-ben és 2012-ben év közben kellett kompenzálni a nyugdíjasokat, mert a tényleges infláció magasabban alakult a tervezettnél, azóta azonban a kormány rendszeresen lényegesen magasabb nyugdíjemelést hajtott végre, mint amit kellett volna törvényileg és év közben nem korrigálta vissza a "túlköltést":

2013-ben 1,7% volt a pénzromlás éves átlagos üteme, miközben a kormány 5,2%-kal emelte a nyugdíjakat.
2014-ben 0,2%-kal voltak alacsonyabbak az árak, míg a kormány 2,4%-kal emelte a nyugdíjakat.
2015-ben -0,1%-os infláció mellett 1,8%-os nyugdíjemelés valósult meg.
2016 januárjában 1,6%-os emeléshez jutottak a nyugdíjasok, míg az infláció éves átlagban várhatóan 0,3% körül lesz.


Összesítésünk szerint a törvényinél bőkezűbb nyugdíjemelésre a kormány a 2011 és 2016 közötti hat év alatt összesen 273 milliárd forintot költött. Ha az évről-évre magasabb kifizetés egymásra halmozódó hatását is figyelembe vesszük, akkor már 282 milliárd forintnál járunk. A kumulált nyugdíjemelés-többlet 9,6% volt ezalatt a 6 év alatt, ami meghaladja a 13. havi nyugdíjnak megfelelő 8,3%-os emelés mértékét.

Vagyis az Orbán-kormány másfél kormányzati ciklus alatt lényegében visszahozta a 13. havi nyugdíjat és még ezen felül adott ezalatt plusz 30 milliárd forintot a nyugdíjasoknak."

1970 írta...

"Még a Purgly Emil húgocskájáról. Mentségére legyen mondva, hogy kérte kedves férjét: ne költözzünk Miklós a Várba, mert az ablakon fognak bennünket kihajigálni, ez a mostani Miklós meg milliárdikat költ, csak hogy beköltözhessen."

Kedves Goldman György!

Nem baj, ami késik, nem múlik: majd ezt a pszichopata tolvaj utódját kihajigálják az ablakon át:))