2017. november 27., hétfő

A SÁRKÁNY ÉS MALACKA

Orbán vadul keres egy olyan segget, mely nem Brüsszelben lakik, melyet sokat megélt nyelvével kényeztethetne.
Merthogy a brüsszeli segg nem felel meg kifinomult izlésének, mert túl sok előfeltétele van, melyeket nem szeretne betartani, például vissza kellene fogni a tolvajlásait, lejjeb kellene venni a hangerőt XIX. századból ittfelejtett nacionalizmusán, el kellene köteleznie magát az Unió közössége mellett, nemutolsósorban pedig fel kellene adnia álmát, melyben saját magát az Unió vezetőjeként, Európa uraként látja, de már csiklandozza enyves kis kezét a bili tartalma.
Orbán élete meneküléssé vált, menekül az előbb-utóbb megállíthatalanul bekövetkező társadalmi összeomlás és az azt követő - nem okvetlen vér nélküli - felelősségrevonás elől.
Az Unió vélhetőleg 2020-ban kifejezésre fogja juttatni, hogy olyan hajója szeretne lenni az európai népeknek, melyben a hajófenéken nem dolgozik egy cigányfúróval korunk Búvár Kundja, eszement társával együtt.
Magyar - lengyel két jó barát, és a jóbarát arról nevezetes, hogy évszázadokon át ugyanúgy nem volt államisága, mint ahogy Magyarországnak sem.
Erre vagyunk oly felettébb büszkék....
Ha elfogy az uniós  támogatás, nem sok jót jósolok magunknak, értve ezen azt a pármillió embert, akik ma - átmenetileg - még megélnek valahogy a rendszer keretein belül.
Kellene hát keresni egy olyan hatalmat, mely hajlandó lenne szponzorálni a kísérletet, melynek elnevezése "Cigány lova terv", tartalma szerint pedig az lenne, hogy meg kell tanítani a lovat eledel nélkül élni, hogy gazdája hadd rágja gond nélkül tisztára a libacombot.
Sajnos, ez a terv már 1.0 változatában sem volt sikeres, bár roppant reménykeltő volt a kísérlet, és a ló már majdnem megtanult eledel nélkül élni, mikor - sajnos - megdöglött.



Az Egyesült Államok sem az önzetlen politizálás mintapéldánya, de azért odáig még nem jutottak el, hogy deklarált elveiket halomba hordják a Capitolium előtt, majd az aktuális elnök felmászva a kupacra lekuporodjon és a tetejére szarjon.
Ha a gyakorlatban nem is mindig, de legalább szóban és az elvek mentén amerikai barátaink töretlenül demokraták és diktatúraellenesek.
Az oroszok számára addig vagyunk értékesek, ameddig az Európai Unión belül tudjuk képviselni az orosz érdekeket az európai államokat érintő kérdésekben, ha onnan kipenderítenek - legyen ennek az akciónak bármilyen hangzatos és szép neve - Putyin számára értéktelenek leszünk.

Paks árát meg úgyis fizetnünk kell, ha belegebedünk is.
Bele fogunk gebedni.
Az orosz érdek Európában az, hogy Európa ne legyen egy egységes irányítás alatt álló nagyhatalom, hanem maradjon meg államok laza halmazának, melyben mindig adódhat lehetőség az egyes államok szembefordítására, ehhez pedig sokszor nincs is szükség orosz inspirációra.
Az európai - különösen a kelet-európai kisállamok nacionalizmusa, sovinizmusa alkalmatlanná teszi Európát közös érdekei és értékei védelmére, és ez - az oroszok szerint -így van jól.
A szomorú az, hogy az USA szerint is így van ez jól, hiszen Amerikának sem érdeke egy eddigieknél erősebb államszövetség, egy önálló államisággal rendelkező, még kevésbé egy ennél erősebb euróval rendelkező Európa.


Megpróbáltunk már Mekka felé fordulva fejünket a porba csapva, seggünket felmeresztve, lelkünket Allahnak ajánlva pénzforrást találni az arab világban, de ők jól elvannak magukban, és nemigen látnak nálunk olyasmit, amire nekik szükségük lenne, édesvíz-problémájukat pedig nem valószínű, hogy mi oldanánk meg, hiszen a magyar vízügyi szakemberekre már a rendszerváltás előtt kimondtuk a fatvát.
Most meg migráncsozunk, nem is fogják ezt nekünk elfelejteni az arabok párszáz évig... 

Nyugaton tehát a helyzet változatlan, forduljunk hát kelet felé.
Bár a japánokkal való rokonságunkat a Szíriuszon anyakönyvekkel lehet bizonyítani, de mi vagyunk a szegény rokon, akinek legfeljebb kiküldenek a kapun egy kis maradékot, oszt menj Jóska, isten hírivel...
És van két gigász, az egyik India, a másik Kína.
Indiáé a jövő század lesz, egyelőre el van foglalva saját maga megsegítésével, marad hát Kína.
Kína és Magyarország viszonyát leginkább a kínai sárkány és Süsü összevetésével tudjuk reálisan demonstrálni.
Magyarember legnagyobb baja az aránytévesztés, ennélfogva a Legmagasztosabb is azt képzeli, hogy ő ugyanolyan miniszterelnök, mint kínai kollegája.
Hát majdnem, csak az a rengeteg falu ne lenne Kínában, melynek több lakosa van, mint Magyarországnak, azok a lakosok ne lennének roppant fegyelmezettek, és a kínai fejlődés ne lenne olyan határtalanul gyors.
Termelésben felvenni a versenyt - reménytelen.
Arra számítani, hogy a kínaiak itt beruházni akarnak - illúzió, nekik mi arra vagyunk jók, hogy a kínai árút az európai piacra juttassuk.
Kína természetesen mindig mindent megigér, csak aztán soha semmiből nem lesz semmi, kivéve, ami számára fontos, de ilyen eddig még nem akadt.
Talán most a modern selyemút megteremtésében lenne fantázia, ha a Mennyei Birodalom  láthatólag nem a mi pénzünkön akarná saját céljait - a piacokat - elérni.
Ember még nem akadt, aki kínaiakon gazdagodott volna meg, ha mégis, arról regényt írtak, de a főhős neve nem Orbán volt...


Szóval, bajban vagyunk, a kínaiak meg türelmesek, majdcsak kiderül, szeretnénk-e a hajdani Albánia pozíciójára törni...
Kína óriási ország, mi porszem vagyunk hozzá képest, ambícióinkat is ehhez kellene mérnünk, nem pedig Szijjártó féle hülye nyilatkozatokkal csalni mosolyt az arcukra, miszerint Magyarországnak reálisan kitűzhető célja, hogy Közép-Európában Kína legfőbb exportpartnere legyen, és a Közép-Európába irányuló kínai befektetések vonatkozásában is vezető helyen szerepeljen.
Persze azt sem ártana tisztázni, mely országokat ért Közép-Európa alatt a miniszter.
Kína nemigen tesz gesztusokat érdek nélkül, az érdekei érvényesítéséhez szükséges terep pedig nem Miska-huszár pákozdi emlékműve (Miska legyőzi a gaz Gyurcsántot) környékén található, hanem Brüsszel környékén...



Merjünk nagyok lenni, csak úgy ne járjunk, mint Juliska, aki az anyukája körömcipőjében parádézott, mígcsak orra nem esett.
Már így is kékek-zöldek vagyunk, mint vízügyi környezetvédők a rendőrségi akció után.
Meg kellene már találni a helyes mértéket végre...


:O)))

14 megjegyzés:

hello írta...

Ez egy különösen 24 karátos mondatod: "Kína és Magyarország viszonyát leginkább a kínai sárkány és Süsü összevetésével tudjuk reálisan demonstrálni." :-))

Amúgy mondanom se kell, az egésztől nem lettem vidám, de ezen felvihogtam! Köszi!

Cereus írta...


Kedves PuPu !

Az előző bejegyzésedre is reagálva úgy látom eléggé jóllakottak vagyunk, mert nem éreztük át eléggé írásod lényegét. Pedig nap mint nap segítő szándékkal gyűjtenek (kéregetnek) az áruházak az éhezőknek, támogatást kérnek hatékonyabb munkavégzéshez a mentősök, és a rákos gyermekek gyógyítására is gyűjtenek. Miközben szerény anyagi erőmhöz képest adakozok,azon gondolkodom, hogy talán nem nekünk nyugdíjasoknak kellene, hazudozó Orbán és dőzsölő bandája helyett ezt az állami feladatot megoldanunk. Nagy hatással volt rám ma Kunhalmi Ágnes kemény és őszinte véleménye Olgánál. Szerintem nem a párttal van a baj, hanem egyes fölfuvalkodott kompromisszumra képtelen vezetőjével. Ott nem demokrácia, hanem anarchia van. Látom a Fideszből mára kiábrándult Fodort, Csintalant, Hadházit, Vonát vagy a min.eln.
jelölt Szél Bernadettet és a még fel nem soroltakat. Ők nem csak hatalomba segítették, de sokáig "ácsoltak" is nekik, hogy hatalomba tartsák őket. Bűnük csak akkor lesz megbocsájtható, ha ugyanannyi energiával dolgoznak politikai ostobaságuk helyrehozataláért.

Névtelen írta...

neveletlen

Kedves Cereus, gondolom, Gyurcsányt véletlenül hagytad ki a felsorolásból.
Kunhalmi őt és pártját is megszólította, akik szavazáson döntöttek a közös lista mellet.
Akkor ezt most így hogy?

https://hirtv.hu/video/195698
kb 8:00-tól

Éjszaka írta...

Tisztelt Nemzeti Magyarok és magyar Magyarok!Rátok a történelemben tett említésetek óta a nyájszellem volt a jellemző.1038-tól eltelt években sem volt jellemző közös fellángolás.
-Jutottatok és hova jutottatok.?- Szerintem még az "ELSŐ" éjszaka jogát is teljesítenétek OV felé. PUPU rendkívűl sokat tett. De az Ő tolla is kimerülőben.Ennyire magtalan talajra nem gondolt kezdetben.Tiszteletem a türelméért.Lényeg legyen egy vezetőt azt sírig követitek.
Jó v rossz irány lényegtelen.Ezeket a tulajdonságotokat minden ki ismeri.De gátlástalanul és kontroll nélkül csak ov valósította meg és használja ki. Ami Ov mellett szól ismeri a Mmagyar ember gyarlóságait.Választások után szerintem nem kell a téves diagnózisom miatt szégyenkeznem.

Promenad írta...

Dehogy fogja ő megvárni az összeomlást/ha egyszer tényleg bekövetkezne/
Az első gyanus neszre felpattan az erre a célra mindig készenlétben álló,járó rotorú helikopterre és illa berek-nádak erek.
Várja a rengeteg lopott pénz a Seychelle szigeteken !vagy valahol máshol,ahonnan elég körülményes lesz hazahozni,mint a Bróker Marcsikát/ és boldogan él,míg meg nem hal

1970 írta...

Promenad

2006-ban is elhúzta a csíkot a helyszínről, miután felhergelte az embereket.
A legrosszabb és legundorítóbb politikusi mentalitás, sajnos a XX. század bőven nyújtott erre példát (lovastengerész, Rákosi, Nagy I.).

Cereus írta...


Kedves neveletlen!

Segíts nekem, a felsorolásban miért kellett volna Gyurcsány is beírnom ? Kérdezted.Talán azért, mert Ő is fideszes volt titokban amiről nem tudtam ? Vagy csak egyszerűen azért, mert mindenért Ő a felelős ? Havas műsorában meg a volt fideszest Kukorellyt néztem az eltévelyedettet, aki szintén csak Széllben mint első számú min.eln. jelöltben gondolkodik. Amit előző bejegyzéseben írtam, tartom. Berni ne oktasson ki a senkit, sem huszonöt évről sem politikai tisztességről. Dolgozzon legalább tíz évet, bizonyítsa hogy már nem egy széltyúk. Simicska Lajosnak pedig jó festegetést kívánok !

jarisz írta...

Bravo PUPU.:-D ORIASI az a SÜSÜS hasonlatod.
A G@... SORBAN celzozza meg. a szavazoi retegeket ajandekokkal.
Kulhoni magorok utan a kinaiak vannak soron....
Szerencsere a "cigoja" magara is haragit sokakat.
Pl. A civil szervezetek altal tamogatottak, az etelosztasra varok.
A szivem szakad meg, ha gyereket(ket) latok ehezni.:@

hello írta...

Igen, jarisz, nálam is kiverte a biztosítékot ez a mai hír.
Most azt várom - várnám, NAGYON remélem, nem hiába! -, hogy AZ ÖSSZES ellenzéki párt minden mást félretéve RÖGTÖN 1 emberként lépjen fel ez ellen az újabb, ha lehet fokozatokat megkülönböztetni egyáltalán, még galádabb, tervezett kormányzati intézkedés ellen! És lármázzák fel ellene a világot is!!!

jarisz írta...

Az nem eleg, hogy a gombocot mentalisan meg betegebbe teszi, a froclizassal a VONAMEG az LMP.
KELLENE EGY @ KURVA @ NAGY TUNTETES IS, MERT AZ ATSZIVAROG A SZAVAZOIKHOZ . Talan a HAZUG MEDIAJUKON IS..(.TALAN!??)

hello írta...

Teljesen igazad van, kellene, de ahhoz a pártok vezetői nem elegek, kéne igazi tömeg is, csak sajnos magyarember + a szolidaritás az esetek nagy részében csak a végtelenben találkoznak, mint a párhuzamosok... :-((
Akik soha nem ismerték meg a nélkülözést, az éhezést, szerinted mennyien és mennyire mozdulnának egy ilyen felhívásra?
Meg még jön a hó + a hideg is...

Vagy csak én vagyok e téren pesszimista? Amúgy a fekete nővér esete óta sajnos nem alaptalanul. :-((

jarisz írta...

Asszem nem lenne tomeg. SAJNOS!!!

góbé írta...


Nem tüntetni kell, hanem ahogy eddig is, ételt osztani! Akkor is ha a hatalom, hatalmi eszközökkel akadályozza.
Ez lenne a legnemesebb polgári engedetlenség. Nem szivatás, nem polgárpukkasztás, hanem jószolgálati humanitárius tevékenység.
Kizártnak tartom hogy rendőreink gumibottal kergetnék szét az ételre várakozó rászorultakat. - Mondjuk a tekkért meg a kopaszlegényekért nem tenném tüzbe a kezem.

A közterület nevében benne van hogy az a "közé", a népé. Polgármestereknek hivott fidesz-komisszárok nem tilthatják meg hogy a "magyarember" segitséget nyujtson éhező "magyarembereknek" akkor sem, ha kormány az országgyülése közremüködésével jogtipró, törvénytelen törvényt hoz arra, amihez semmi köze !

Ha mégis arra vetemednének hogy erőszakkal akadályozzák meg e tevékenységet, már nem kellene azon filózni hogy lesz-e tömeg egy tüntetésen...



Villon írta...

gobe...
1000%-ig igazad van.