2018. január 10., szerda

SZEMBE A FORGALOMMAL

 Závecz Research kutatása szerint a baloldali választók többsége közös listát és közös miniszterelnökjelöltet szeretne, jelentős részük bevonná a Jobbikot is az együttműködésbe.
Nem az első eset, hogy a választó okosabb, mint a pártkorifeusok.
Feledhetetlen látvány volt a 2014-es választásokon Mesterházy Attila értetlen és bambán döbbent ábrázata a Műegyetem előtti nagygyűlésen, melyen a választók - MSZP és DK szimpatizánsok együtt követelték az összefogást.
Sokan el sem hitték, hogy ez spontán megmozdulás volt, de aki ott volt, az tudja: senkit nem érdekelt a pártvezetők szánalmas vergődése, a választók ott és akkor választási győzelmet szerettek volna, és senki nem azért vett részt ezen a rendezvényen, hogy négy évre biztosítsa szeretett vezérkéinek helyét a parlamenti padsorokban.
Most is közel a perc, amikor a tömegek megértik, hogy a győzelemhez először saját vezetőiket kell világgá kergetni.
Ők ma még megengedhetik maguknak, hogy fennsőbbséges pofával doktrinerkedjenek, vagy a gyermekkorban hiányzó villanyvasút helyett a politikai játszótéren játsszanak, de a nép egyszerű gyermeke ezt nem engedhetné meg nekik - csak még nem jutott el ennek felismeréséig.


Igen, győzni akarunk, és elkergetni ezt a velejéig rohadt tolvaj bandát, akik páratlan lehetőséget kaptak a történelemtől, amit páratlan pofátlansággal háláltak meg.
Magyarországnak sokféle kormánya volt már, volt bolsevik, nyilas, de olyan, mint most, még soha.

Magyarországon első ízben jutott kormányra a szervezett bűnözés, ami csak annyiban nem meglepő, hogy a fasizmust is Olaszországból importáltuk és importáljuk a mai napig, hát akkor a szervezett bűnözést miért importálnánk máshonnan?
Az idősebbek még emlékezhetnek Andreotti olasz politikus nevére, akit a maffia emberének tartottak, de emlékezhetnek , Aldo Moro, a meggyilkolt miniszterelnök nevére is, akinek halálában 
Andreottit is bűnrészességgel gyanúsították.
Morot agyonlőtték, így jár, akinek nincs létrája...
A nép pedig csak nézegeti, mi is folyik itt?

Egy ideig hajlamos voltam a baloldali kommunikáció szimpla ügyetlenségének tulajdonítani a kialakult helyzetet, de mára már más a véleményem - ennyire ostobának ingyen nem lehet lenni, ez az emberi agy ismeretében elképzelhetetlen.


Egyszer már megszívta a demokratikus oldal a miniszterelnöki castingot, mikor Gyurcsány lemondott, de nem tanult belőle senki semmit.
Ma éppen a még meg sem szerzett képviselői helyekről folyik az osztozkodás, a lehető legócskább módon.
Erre legszebb a csepeli példa, ahol a szocialisták ráindítják Bangóné Borbély Ildikót az Együtt politikusára, Szabó Szabolcsra, gondolom azért, mert Németh Szilárdot az előző választáson megverte, hát keresni kell mást, és bár Németh segített nekik, de Gobbi Hildát nem találták éppen...  
Már maga a helyeken való osztozkodás is kontraproduktív, az emberek nem szeretik a mutyit, márpedig az ilyen osztozkodásoknak kimondottan mutyiszaga van, akárhogy is tálalják a résztvevők.
Itt három politikai iskola vetélkedőjét nézegethetjük, az elsőt a Fidesz képviseli, ők az elitiskola, kitömve pénzzel és korlátlan lehetőségekkel, úgy vehetik meg a számukra szükséges embereket, mint Mari néni a libát a piacon, az igazgató pedig élet-halál ura.
A másik politikai iskola a szoci-dk kamarillapolitikai iskola, ahol a döntések homályosan körvonalazott elvek mentén, sötét párthelyiségek mellékhelyiségeiben jönnek létre, száz vezér kétszáz ötletéből.

A harmadik iskola a Jobbiké, ők a terepen ügyködnek és az emberek érzelmeire építenek, - utóbbi tekintetben hasonlítanak a Fideszre, mely gyűlöli is ezért őket.
Itt a Vezér szava szent, csak az a baj, hogy hátát a falnak vetve kell élnie életét, előtte a fal vastagságáról pedig nem hátrányos meggyőződnie.
Nem árt emlékezni a Hosszú Kések Éjszakájára...



Nem tudom, látták-e már a demokratikus politikusok az idei naptárt, talán nem lenne hátrányos vastag filccel bekarikázni az április nyolcadikai dátumot.
Sokaknak ez a nap a politikai halál napja lehet, ne legyen igazam.
Sokan mondják, hogy biztatóbb dolgokról kellene írnom, de az igazság az, ha szidjuk a Fideszt vagy Orbánt, abból választási győzelem még nem lesz.
Így is rettenetes késésben vagyunk, de ma még van egy minimáluis esély, februártól meg már az sem lesz.

Talán nem ártana a vezető demokrata politikusoknak utoljára átgondolni még a teendőket.
Persze illúzióim nincsenek.



:O))) 

45 megjegyzés:

nemóvatos írta...

"a szocialisták ráindítják Bangóné Borbély Ildikót az Együtt politikusára, Szabó Szabolcsra,"

Miközben a 14-ben nyertes Szabó Sz, 2003 óta a választókörzetben él Borbély I. meg nem.

Komiszár szemlélet, az egyéni körzetek mutyizható birtoklásának ostoba beidegződése.

kekec írta...

nemóvatos
Azért nem ártana tudni, hogy azért nyert anno, mert az Együtt politikusa - VAGY AZÉRT, MERT SZÉLES KÖRŰ ÖSSZEFOGÁS TÁMOGATTA. Adott esetben ismerve az együtt-mszp arányokat, netántán az mszp támogatása számított jobban?
éS ISMERVE A POLITIKÁT, LEHET, HOGY EZZEL AKARJÁK EGYÜTTMŰKÖDÉSRE khm.... CSÁBÍTANI AZ EGYÜTT-ET? Mert ha belép egy közös listába, máris adódik egy hely, amiről "lemondhatnak" a javukra? Ráadásul a kormánypárti lapok lelkes (és ingyenes) közreműködésével megismertetve az együtt jelöltjét? Amik most lelkesen csámcsognak a témán?
A körzetek felosztása ugyanis csak egymással szemben érvényesül. Abból mindegyik párt a SAJÁT szövetségesének fog átadni.
Nem árt emlékezni az örökbecsű mondásra a virsli és a politika viszonyáról: ha szereted, ne nézdd meg, hogyan csinálják!
De persze lehet, hogy naiv vagyok, és komolyan gondolják. Kitelik tőlük!

góbé írta...


Én csak Bangónén csodálkozom, hogy az arcát, a nevét ehhez simlis manőverhez. Kevesen vannak -
személyek, pártok stb...- akiknek a zemeszpé még tartott be, leginkább persze saját magának.
Ha egyszer beindul a pártfegyelem..., tarol mindent, erkölcsöt, logikát.

Van egy fontos momentum: Szabó Szabolcs azon nagyon kevesek egyike, aki 2014.-ben, egyéniben győzni tudott.
Hogy ennek mi az eredője, utóbb mindenki a saját érdeke szerint magyarázza. Jegyzem , miféle edző az olyan aki szünetben lecseréli azt a játékost, aki ez első félidőben gólokat rúgott ??...

promenad írta...

Góbénak !
Van olyan edző,aki a saját kapujára játszik.És van olyan párt is....

sphagin írta...

Szerintem mindegy, hogy mit írnak alá és milyen szövetséget kötnek.
Ez a hajó már elment.
A párttagok már képtelenek követni a kialakult helyzetet.
A papír ugyan mindent elbír, csak legyen aki meg is valósítja. Az MSZP-DK megállapodás jelenleg ott tart, hogy az MSZP egy része a JOBBIKKAL szövetkezne inkább, a másik része azt mondja, hogy amíg Gyurcsány a DK elnöke, addig szóba se állnak a DK-al., Van olyan része is, amelyek készséggel követik a megállapodást és olyan is van, aki úgy dönt, hogy átmegy a DK-ba. Azután van olyan is, aki végre esélyt lát, hogy a DK-t jól megviccelje. Hagy higgyék, hogy majd segítjük őket, miközben eszünk ágában sincs ezt tenni, hogy megerősödjenek a rovásunkra !

Tovább is van, mondjam még ?

Ember legyen a talpán, aki eldönti, hogy mi lenne a jó.
Egy biztos, az MSZP-nek esze ágában sincs a demokratikus úton haladni, inkább a kényszerítés módszerét használja, csak az a baj, hogy ez már nem működik !

El fognak bukni !!!

neveletlen írta...

Csepelről szólva:
1. Furcsa, hogy az MSZP-DK megállapodásban Szabó indulását is rögzítették anélkül, hogy az Együtt is ott lett volna a tárgyalásokon. A két párt elvileg csak arról döntött, hogy melyik körzetekben nem indulnak egymás ellen.
2. A győztes újraindítása sem egyértelmű alapelv, lásd dékás Varjú kitúrta az újpesten korábban megválasztott szocit.

https://hirtv.hu/lapzarta/csepeli-osszecsapas-2438631
Ezeket pedzegeti Lakner is, no meg azt, hogy ebben az ügyben mindenki hazudik.
Bíztató jelek a jövőre nézve.

hello írta...

Hallgatva a nyilatkozókat, Gréczy Zsolt nagyon korrekten ismertette a DK álláspontját - szóval, ahogy ezt első pillantásra is láttuk, az MSZP kavar megint gusztustalanul. Most kéne a V18-nak sürgősen megszondázni a csepeli szavazókat, és akkor kiderülne talán, ki az esélyesebb rezsiszilárd ellenében.
Mert ha végül bármelyikük indul, és netán veszít, nem gondolom, hogy bármelyikünk fülében nincs máris benne az a szitok-átok áradat, ami a másik nagyon demokratikus párt részéről minden fórumon fel fog hangzani. :-((

Zsolt egyébként az interjúban említette, hogy ő Molnár Gyula javára lépett vissza.
Hát, majd meglátjuk, milyen sikert arat, mert amiket M.Gy. az utóbbi 1 évben MSZP elnökként produkált... :-((

PuPu, rendesen eldőlt Benned a borjú ezzel a mai poszttal - értelek, annál is inkább, mert orvosilag bizonyított, mennyit árt vele önmagának valaki, ha az érzelmeit, indulatait visszafojtja. A helyzet pedig adja magát: ezt látva, megélve kizárt, hogy a vérnyomásunk a normál értéken maradjon.

NewTiborc írta...

https://tldr.444.hu/2018/01/10/a-baloldal-fellegvara-volt-most-bulvartevet-csinalnak-belole-a-fidesznek

Mit ne mondjak, érdekes olvasni való!

neveletlen írta...

hello!

'Most kéne a V18-nak sürgősen megszondázni a csepeli szavazókat, és akkor kiderülne talán, ki az esélyesebb rezsiszilárd ellenében.'

Tesó, szerintem téged kéne megszondázni. :(

mavtelep írta...

Bocs, PuPu !
De ha szidjuk az MSzP-t és a DK-t, abból sem lesz baloldali győzelem
Szervusztok, jó estét !

hello írta...

New Tiborc, köszi, hogy idehoztad ezt a nagyon alapos krónikát, a részleteket, az okokat és a miérteket ilyen mértékben feltáró, szinte tudományos igényességgel megírt, beható tanulmányt!

Nem csak érdekes, de ÉRDEMES is figyelmesen végigolvasni!

Én a barátaimnak már jó ideje - még Olga távozáse előtt - mondtam, hogy az ATV egyre nézhetetlenebb. Mióta Olga eljött, az ATV-ben csak Krizsó Szilvia műsorait nézem, amikor érdekelnek a vendégei.

Bochkor Gábort a MusicFM reggeli műsorában nagyon szeretem: jó témákkal, jó stílussal, meglátásokkal, jó szöveggel, jó reakciókkal, humorral teszi élvezetessé az adásokat. Jól ellensúlyozza és teszi helyre az időnként bicskanyitogató elveit hangoztató István Dánielt...
Nem igazán értettem, mit keres az ATV-ben, pláne a nagyon bulvár szintű vendégeivel és zömmel silány poénjaikkal - pláne rontja a színvonalat, mikor a producer Hajdú Péter is beül közéjük. Gondolom, van az a pénz, amiért elvállalta. De szerencsére abba az eszmei vonulatba -remélem, nem csak eddig, később sem - áll be, amivé az ATV lett.

hello írta...

Neveletlen - mert?

góbé írta...


Neveletlenkém ! Az utóbbi időben egyre frusztráltabb vagy, ami sajnos nemegyszer öncélú arroganciába fordul.
Történt valami? Segithetünk?
Jó hogy az nem irtad Hellonak hogy "bammeg", vagy "kabbe "... Már a "tesó" is jóval túlmegy a határeseten, nem beszélve arról amit utána irtál.
Errefelé túlnyomóan segitőkész, toleráns emberekkel találkozhatsz, ne hagy ki !

Névtelen írta...

góbé!

ne nevelj mást!

elébb magadat neveld!

segítség hozzá:
.
http://7koznapi.blog.hu/2017/10/01/10_dolog_a_tragar_beszedrol_ami_bizonyosan_meg_fog_lepni
.
.
abramovics voltam, s vagyok

Névtelen írta...

olvasni pedig EZT kell, illetve példát venni is ERRÜL kell:
.
https://nepszava.us/bruck-andras-mi-tortent-a-cnn-studiojaban/
.
.
abramovics voltam, s vagyok

neveletlen írta...

'Most kéne a V18-nak sürgősen megszondázni a csepeli szavazókat, és akkor...'

Ők nem közvélemény kutakodók, ha jól értem a küldetésüket, csak erre céloztam.

De itt van a névshowr, lécci mondjátok, meg hogy kit tartotok hitelesnek közülük.
Segítsetek! :)

http://nepszava.hu/cikk/1149422-szavazni-hivnak-a-v18-tagjai

hello írta...

Neveletlen, én is tudom, hogy nem közvélemény-kutatók, de hallgattam Holoda Attilát a Hír tévé Newsroom adásában, ahol elmondta: a 8 pontos programjukat előterjesztve a választók megismerhetik, melyik párt, illetve annak helyi jelöltje fogadja el ezeket, vagy ezek mely részét, mivel tud vagy nem tud azonosulni, és annak alapján eldönthetik, melyik jelölt a szimpatikusabb a számukra, azaz kire szavazzanak.
A lényeg, hogy SZAVAZZANAK!

Egyszerűség kedvéért idehozom a névsort:

Andor László (közgazdász, volt EU-biztos)

Balázs Péter (közgazdász, volt EU-biztos, a Bajnai-kormány külügyminisztere)

Bárándy Péter (jogász, a Medgyessy-kormány igazságügy-minisztere)

Bod Péter Ákos (közgazdász, az MNB volt elnöke)

Göncz Kinga (2004-ben esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli miniszter, 2004 és 2006 között ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter, 2006 és 2009 között külügyminiszter)

Holoda Attila (bányamérnök, közgazdász, a második Orbán-kormány egykori energetikai helyettes államtitkára)

Lévai Katalin (volt EP-képviselő, a Medgyessy-kormány minisztere)

Mellár Tamás (közgazdász, a KSH volt elnöke)

Pusztai Erzsébet (az Antall-kormány idején a Népjóléti Minisztérium politikai államtitkára)

Raskó György (közgazdász, az Antall-kormány államtitkára)

Székely Tamás (orvos, a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány egészségügyi minisztere)

Nekem ez a névsor rendben van. De fordítsuk meg: Neked kivel és miért van bajod közülük?

góbé írta...


Szassz Abra !

Egy élmény újra összefutni veled, mondjuk az előjelen még gondolkodom...!

Irod, a V18-ra vonatkoztatva: "...Ők nem közvélemény kutakodók, ha jól értem a küldetésüket, csak erre céloztam..."
Én meg arra, hogy nem a célzással, hanem már megint a modoroddal vagy inkább a modortalanságoddal, a stilusoddal volt probléma.
Sokáig remekül álcáztad magad, de itt elszakadhatott a cérna, megint kibujt a szöged a zsákodból.
Egy kérésem van csupán még feléd: a mosdatlanszájú beszéddel kapcsolatos káprázatot másfelé inkébb ne terjeszd! Nemmzetthünk Harcos Kotonszökevénye ha megneszeli, képes lesz kötelezővé tétetni az iskolai oktatását, rögtön a hittanórák után...

Amúgy, én is csiplek !

Kovács Erzsébet írta...

Nem ide tartozik, de elhűltem a híren, az ATV is fidesztv lesz.Ez igaz?
Akkor már nincs is mit néznem...

Névtelen írta...

Valóban összefogás kellene!
De azon az áron nem, hogy Karácsony Gergely lemondjon Szél Bernadett javára, ha az LMP is beállna az összefogásba!
Ha Szél Bernadett lenne a demokratikus ellenzék közös min.elnök jelöltje, akkor én vagy itthon maradok, vagy a kétfarkúakra szavazok! Bernikére nem!

hello írta...

Erzsébet, a HÍr tévét nem tudod fogni?
Mert annak egyre több nézésre érdemes műsora van:

Egyenesen, Newsroom, Célpont, Panaszkönyv, Riasztás, Privátszféra és persze óránként Híradók.

De az RTL Híradókat, a Házon kívül-t is ajánlom figyelmedbe, ha eddig nem nézted volna őket!

Névtelen írta...

te góbé!

valami baj van veled
már nem tudsz megkülönböztetni embereket sem egymástól.
mire fel ez a beteges félelem?
he? mi? na!
ne keverj!
ne keverj össze a neveletlennel, OK?
ő egy önálló entitás.
egyébiránt elolvastad amit tanácsoltam?
okulásodra, épülésedre szolgál mind a kettő!
.
amennyiben "álnéven" akarok írni ide, vagy bárhová máshová, s nem mint abramovics, akkor azt úgy teszem, sem te, sem a teve, meg a többi helyi hülye nem veszi észre
.
.
abramovics voltam, s vagyok
.
.
ps.:
amennyiben megbízható lennél, abban az esetben előbb elküldeném neked amit írtam, mikor álcázom magam, s megnézhetnénk, észreveszik-e a helyi hülyék.
ebben az esetben láthatnád, nem csalok
ha van kedved jáccani az emilem a régi, írjál rá, mert nekem nincs meg már a címed
.
DE
.
csak akkor jáccunk, ha vállalod becsszóra, hogy legalább két napig nem árulsz be, mint nyalógép, hogy jót röhögjünk a sok idiótán.
utána beárulhatsz, legalább meglátják, hogy mekkora idióták

Kovács Erzsébet írta...

Abramovics:Téged senki sem tud megelőzni.

1970 írta...

Kedves NewTiborc!

Köszönöm a linket; ez az írás igen jól mutatja, mi is folyt/folyik ebben az országban az elmúlt 28 évben (és napjainkban), illetve milyen figurák irányítják/irányították hazánkat, befolyásolták a közvéleményt a médián keresztül.
Gusztustalan, undorító, visszataszító társaság ez az egész "elit"!
(A Hírtv-ben valóban vannak mostanában jó műsorok, de nekem még mindig egy kicsit felfordul a gyomrom, amikor odakapcsolok. Egyszerűen nem tudok elvonatkoztatni attól, amilyen szerepet ez a TV játszott korábban.)

Valaki, aki írta...

Decemberben volt öt éve, hogy nem nézem az ATV-t.
Kevés média ártott annyit, mint ez a tv.
Annyira bizonytalanított el , és ábrándított ki nézőket a "baloldalból", amennyire kellett. Amikor észrevettem magamon a hatásukat, gyorsan áttértem másra - ha jól emléksze a Story híradójával kezdtem a délutánt, aztán az RTL ...
S 2014 előtt a Story párokat mutatott be, különböző pártokhoz húztak, különböző kérdésekről mondták el a véleményüket. Normális hétköznapi embereknek mutatta a jobbikosokat is. Akkor már olvastam a "programjukat", s a kémiai kasztrálás leverte a lécet, hiszen embercsonkítást jelent. Engem ne hívjon partnernek senki ilyen akcióhoz.
És döbbenet volt - mert nem tűnt föl senkinek, nem számított! Ekkor leváltam a Storyról is, majd kikapcsoltattam a szolgáltatóval a teljes tv-műsort két éve.
Most azt és akkor nézünk, amit és amikor akarunk. Nincs pelenka és tisztaságibetét reklám, és nem dumálnak rá fél óránként újabb és újabb gyógyszerekre, nem idegesít, hogy egy orcsepp reklámban naponta ötször mondják a spray szót sprének, jómagyarul - az s-t s-nek, az a-t é-nek. A világból ki lehetett ezzel a bugyutasággal kergetni.
Az 54 perces film 54 perc, és ha kell vígjáték, ha doku, akkor az, ha az kell, krimi, ha csöpögős nyál, akkor az.

Ami a pártokat illeti - ugyanazt szajkózom: aki a lovak közé dobja a gyeplőt, ne csodálkozzon, hogy arra megy a szekér, amerre a lovak gondolják (vagy amerre terelik őket a "külső körülmények").

Elvesztettük az irányításunkat - ki tudja, volt-e ilyen - a saját életünk felett. Akikben bíztunk, hogy jól csinálják mert mi nem érünk rá odafigyelni, majd ők megoldják alapon, azok szemét módon és még szemetebb módon visszaéltek ezzel.
Legalább kicsit lehetnénk mérgesek, legalább kicsit haragudhatnánk annyira, hogy észbekapjon jobb- és baloldali politikus. Ha így végezném a munkám, lesülne a képemről a bőr.
Miért nem felelősek azért, mert hagyják veszni az esélyeket? Meg kellene már kérdezni?
Nagyon megértően taglaljuk, mit csinálnak. Vajon miért vagyunk ennyire türelmesek?

góbé írta...


Az nem fog menni Abra! Onnan, irányodból nézve, ki tudja megbizható lennék-e... meg persze az is lehet hogy én is "idióta" vagyok?...?!?...

nemóvatos írta...

Kedves kekec!
Nem vagy naiv csak éppen Te is az egyéni helyek elitek általi elosztását, az ezzel való manipulálást és nem a körzet választói által már ismert/elfogadott, helyi személy indulási jogosultságát tartod "célszerűnek".
Ez eredményezi azt, hogy "befogott orral átszavazás"(vagy igen vagy nem), másik körzetben "viszonzott" hasonló zavarkeltés a választókban....stb.
Hogy melyik pártnak hány és hol van EGYÉNI képviselői helye és melyikről és kinek a javára mond le, ez az elitek játszótere; ez siralmas és a mi bőrünkre megy.
Aszem naiv inkább én vagyok.
Meg persze dühös is.

kekec írta...

nemóvatos
"ne nézdd meg" merthogy egy párttámogatás nélküli egyéni jelöltnek mekkora esélye van arra, hogy akár csak az aláírásokat összegyüjtse? És a magyar néplélek ismeretében eléggé meglepődnék, ha nem akadna körzetenként akár többtucatnyi "alkalmas" jelölt. Ki fog közülük válogatni? És főleg 3 (három) hónap alatt? Merthogy már csak ennyi van a választásokig. De főleg 1 hónap alatt (aMIKOR MÁR KEZDENI KELLENE A KAMPÁNYT) Ez a szekér elment.
Ráadásul nem indulhat pártlista, amely legalább 27 helyen nem állít jelöltet - ez azért a dk és az mszp tekintetében is behatárolja a visszaléptethetőséget. Különös tekintettel arra, hogy bőven vannak "biztos" fidesz körzetek, ahol eleve esélytelenek az ellenzékiek. A felosztás a "nyerhető" körzetekre irányadó, tehát 106-27= 69 körzet, amelyiken ténylegesen osztoztak (VAGY MÉG ENNÉL IS KEVESEBB).

nemóvatos írta...

Kedves "kekec"!
Én kétlem, hogy körzetemként "többtucatnyi alkalmas" jelölt lenne, aki ráadásul ismert/elfogadott a VÁLASZTÓK szemében, az eddigi életútja/teljesítménye alapján, ráadásul kandidál is a jelöltségért.
Az ilyenek tán még egymás közt is meg tudnának egyezni, s az egy szem EGYÉNI induló miért ne kaphatna párttámogatást, akár több helyről is. (hacsak a mikutyánkkölyke pártlogika miatt nem)
Lehet, sántító példa: (bár nem hiszem) Márki Zay Péter eddigi "története".
A szekér nem ment el csak a kocsisok évek óta alszanak a bakon (jó pénzért és annak további reményében).

sphagin írta...

Szerintem a pártok közötti megegyezés nagyon is kétélű fegyver !
Eleve lehetőséget biztosít arra, hogy be lehessen tartani a másik gyűlölt pártnak.
Jó példa erre a 2014-es választás, ahol bizony az MSZP úgy tartott be a DK-nak ahogy csak tudott. Papíron meg volt a szövetség, de a valóságban ellenségnek tekintették a DK-s jelöltet és inkább el se mentek szavazni !

Most is ez a helyzet !

Az MSZP egy jórészének esze ágában sincs a Gyurcsány vezette DK-ra szavazni.
Ezt nyíltan ki is jelentik !

Az más kérdés, hogy másban se tudnak megegyezni az MSZP-ben.
Egy részük a JOBBIKKAL fogódzkodna, mint PuPu !
Elfelejtvén, hogy utána is szükség lenne az együttműködésre, ami egy Toroczkai féle társasággal nem is olyan egyszerű !
Rövid életű győzelem lenne ez az egész, hogy utána még nagyobb bukás jöjjön !

Orbán alig várja a hasonló helyzetet, mert lételeme a harc és az agyagba döngölés.
Újra lenne neki hazai ellenség és teljes elánnal, no meg a beépített embereivel fordulnának feléjük !

A JOBBIK nagyon gyorsan a FIDESZ oldalára menne vissza, hogy részesüljön a várható haszonból és örökre leszámoljanak a baloldallal.

Ezért ki vállalná a felelőséget ?
Mosnák a kezeiket, pedig előre látható az egész !

A DK csinálja jól, kivárja a megfelelő pillanatot, mert a győzelemhez ez is alapfaltétel.
Ha egy rendszernek meg vannak a felhajtó erői, akkor hiába próbálsz ellene menni, nincs lehetőség legyőzni azt.

Ma még az ellenzék örülhet az apró győzelmeknek, amelyek életben tartják.
A pillanat még nem érkezett el, a keserű poharat fenékig kell inni !

Attila írta...

Üdv!

Kedves Kovács Erzsébet!

Meglepő dolgot írtál. Tényleg nem vetted észre az ATV fideszesédését? Emlékezz csak vissza mikor a Mokkában a Kárász együtt röhögcsélt az aktuális fidesz nyalonccal a baloldalon (egyébként nem alaptalanul), aztán egyszer csak feltűnt a balosnak titulált ATV-ben. Ez több mint furcsa volt.

Attila

Névtelen írta...

te góbé!

most rátok untam, felesleges tologatása a zsarnak egyik sarokból a másikba, s vissza, ami itt folyik
.
DE
.
én érdemben reagálok a szövegedre:
dicséretes, s egyben leleplező onkritika, hogy magadat nyalonc árulkodonak vallod.
ez óvatosságra int mindenkit, aki veled bármit is kezdene, közösködne
.
mivel nem olvastad amit javasoltam számodra, holott mindenképpen óriási szükséged van a tájékozódásra, helyeslem azon megállapításodat, hogy te is idióta vagy, mint az ide nyalonckodni járók.
.
.
abramovics voltam, s vagyok
.
.
ps.:

van akváriumod?
nincs?
akkor te buzi vagy!
.
.
elolvastad?
nem?
akkor te idióta vagy!

góbé írta...


Abra!
Látom végre helyeden vagy, vagy visszatértél a régi keréknyomba.

Hőbörögsz, vagdalkozol, viszont a némileg cizelláltabb gondolkodás továbbra sem erősséged.
Nem tudom milyen indittatásból, arra próbálsz teljesen fölöslegesen rávenni hogy seggel forduljak a bloggazda meg a kommentelő-társak felé és mindezt úgy, hogy ország világ előtt közzéteszed a trambulinról...! Cserébe egy -szerinted jó nagy - együttröhögésért... ?!?
Amikor ez nem jön össze, akkor meg megsértődsz.

Emberismeret: 0. Taktikai érzék: 00. Tolerancia, mint alapvető igény és képesség egy demokratánál, mégha radikális is: (-)végtelen !

Az olvasnivalókról, amivel újfent traktáltál: Újat csupán a trágárbeszédet dicsőitő cikkel hoztál, le is reagáltam:
"...Egy kérésem van csupán még feléd: a mosdatlanszájú beszéddel kapcsolatos káprázatot másfelé inkébb ne terjeszd! Nemmzetthünk Harcos Kotonszökevénye ha megneszeli, képes lesz kötelezővé tétetni az iskolai oktatását, rögtön a hittanórák után..."

Nyugtass meg, nem szövegértési probláma van a háttérben, csupán figyelmetlenség okán siklottál át felette.

Mint párszor korábban, most is jelzem: nemegyszer találkoztam részedről fontos, értelmes,
véleménnyel, megállapitással, de mindig elbaszod a hisztis, hőbörgő stilusoddal. Ne várd hogy igy bárki komolyan vegyen! Azéé' még mindig csiplek...

góbé írta...


Még annyit Abra! Ott fönn, a poszt elején lévő képen, ami be van karikázva.
Nem te ülsz benne ???

Kovács Erzsébet írta...

Attila írta-nak
Üdvözöllek, Kedves Attila!
Köszönöm, hogy reagáltál a megjegyzésemre, így legalább módomban áll kifejteni jobban a véleményemet.
A Kárász példa arra a riporteri magatartásra, ami tulajdonképpen egy független újságírói magatartás lenne, hallgattassék meg mindegyik fél.De ahogy Ő előadja, az nem adja a tuti jelét annak, hogy adekvát módon adja elő, tehát a pártatlansága az előadása módjában már egy indirekt állásfoglalást tartalamaz,majdnem hogy kabaréba illő arcmimikával.
Szóval, amolyan dodonai előadásmód, törvényileg nem lehetne rábizonyítani, hogy megtéveszti a nézőt, a szavai és a képmása nincsenek kollerációban. Legalább is a néző kételkedik, hogy tényleg úgy gondolja-e,mint amit a szája mond.
A DK szétválása után felhívtam a vezetés figyelmét, hogy kommunikációs saját csatorna nélkül nem lesznek biztos helyzetben.Az egyszerű néző, a középhad elvárja, hogy bizonyos események adekvát módon kerüljenek a híradókban, vitaműsorokban előadásra.Hiába a belső összefogás a párton belül, ha kibicekre bízzák a véleményformálást.A legszentebb ügyekből is lehet kabarét csinálni, én úgy szoktam fogalmazni, elverik a kapa élét.

Ez a legnagyobb baj a kereskedelmi tévékkel, hogy az életünk, a jövőnk két koton reklám és egy tampon hirdetés közé ékelődik.
Míg az ember egyiken még jól ki se röhögte magát, már ott az életünk tragédiája, hogy kibicek képviselik az életünket.

Itt volt most az MSZP-LMP értekezlet, a Karácsony Gergő beszéde.Igazán felemelő volt, minden pátosz nélkül mondhatom, pedig tartottam túlzásoktól.De nagyon jó volt.
A műsor folytatásában pedig jött a beszélgetés erről, és teljesen felháborodtam, hogyan került a csizma az asztalra.A Lendvai Ildikó.Pedig megígérték, hogy nem néznek visszafelé, új lappal nyitnak.
Mivel velem egy korú, nem akarok tisztességtelen lenni Vele szemben, a rendezőnek szól a véleményem, kilógott a SORBÓL.

SZÓVAL, A BALOLDAL SAJÁT MÉDIA FELÜLET NÉLKÜL NE ÁLLJON A RAJTVONALRA.

Nem túl régen volt a Tramp választása, ott is a számok nem egészen úgy voltak, ahogy ki lett hírdetve...de ez az Ő bajuk.

A videó világa a ma valósága.Kérdés, ki áll a videó kamerájánál, egy kép is tud sokat hazudni, hát még a feliratozás, a riporter szövegéről meg jobb nem beszélni.
Ezt mind csak figyelem felkeltés okán írtam, én a baloldal híve vagyok és szívem szerint mindenkinek elmondom aki vevő rá, hogy mennyire fontos lenne, hogy informatikailag,rendszer gazda vonatkozásában nagyon toppon legyenek baloldali érzelmű biztonsági emberek felügyelete mellett képviseljék a balodal harcát a jelen vezetéssel szemben.Mert időben, időazonosan kell toppon lenni.

A lépcsőházi gondolkodás, a lassan beszélés ideje lejárt.Mindenkinek akkor , pont akkor kell a legbölcsebbnek, leg okosabbnak, leg szemfülesebbnek lenni.

Mert a FIDESZ nem fog sem pénzt, sem paripát,sem egyéb eszközöket talonban hagyni, még a gondolatotokat is előre ki fogja találni, mire mit fogtok reagálni.

Javasolnám: a Meesengeren van HESS sakkozó program.A sakknál semmi sem fejleszti jobban az agyi tevékenységet.És a Messengert nem tudja figyelni a Fidesz, egy szabadkűműves top láncot élő kapcsolatot lehet fenntartani, amolyan gyorsreagálású riasztóláncot, hogy hol mikor mi történt,mit gondolsz,írd ide erre jó a Messenger.Ebbe a téglák nem látnak bele, és nem lehet lehallgatni mint a telefont.
Jó felkészülést a baloldalnak!
Én sajnos ismét szem műtét előtt állok, de örülök, hogy ezeket leírtam, hogy fel tudjatok készülni a nehézségekre.A Messenger asztali gépen történő alkalmazása nem külön költség,telefon kímélő megoldás.
Amíg van internet.
Mert ugye, annak is van módja, hogy ne legyen.Mindenre kell gondolni, hogy ne engedjétek el egymás kezét.
Sajnos, ez egy nagyon kemény harc lesz.Ez az út lesz a végső.Meg kell próbálni,az MSZP jelszava tökéletes: ELSZÁNÁS. E nélkül csak szánalmas próbálkozás.

Sok sikert a küzdőknek!

hello írta...

Látszik, hogy PuPu nyilván mással van elfoglalva, különben vár visszanézett volna a posztjára érkezett reflexiókra, és eltakarítaná a nem idevalókat.

hello írta...

jAV: Nem vár, MÁR!

1970 írta...

Kedves hello!

Légy bizakodó, mert maga a "nem idevaló" ígérte meg, hogy most már aztán ráunt itt mindenkire. Hátha, most betartja az ígéretét, és Pupunak nem kell csinálni semmit:)

PuPu írta...

Bevallom, nem szeretek semmi olyat csinálni, amiből akár csak a legostobább kommentelő is azt érezhetné, hogy tulajdonképpen igaza van, mégis méltatlan eszközökkel meggátoltam igaza érvényrejuttatásában.
Nem tudok mit kezdeni a klinikai esetekkel, nem vagyok elmegyógyász.
Nem tudom pótolni a szülőket, akik elfeledték jó modorra tanítani hajdan csemetéiket.
Nem tudok és nem is akarok mit kezdeni a vérbunkókkal, akik azt gondolják, hogy akkor van igazam egy vitában, ha hangosabban ordibálok a partneremnél, akkor vagyok radikális, ha bunkó vagyok.
Nem tudok segíteni azokon, akik annyira demokraták, hogy mások véleményét ab ovo figyelmen kívül hagyják.
Nem szeretnék a szekták tagjai közül senkit sem korlátozni a guruba vetett hitében- hadd csodálja boldogan, hogy a szeretett idol a vízen jár vagy levitál, esetleg megfelelő létszámú választó nélkül győz a választásokon.
Én csak egy egérszürke, mezei blogger vagyok, aki megtisztelve érzi magát, ha hozzászól valaki az írásához, még akkor is, ha nem ahhoz szól hozzá, habár ő úgy gondolja.
Szóval, csak demokratikusan, a betegeket pedig óvjuk a stressztől, mert állapotrosszabbodás követhezhet be, hát kell ez nekünk?

:O)))

Névtelen írta...

Bevallom, nem szeretek semmi olyat csinálni, amiből akár csak a legostobább kommentelő is azt érezhetné, hogy tulajdonképpen igaza van, mégis méltatlan eszközökkel meggátoltam igaza érvényrejuttatásában.
- érvényre juttatásában jav. én
Nem tudok mit kezdeni a klinikai esetekkel, nem vagyok elmegyógyász.
- akkor hagyd békén a „hello”, meg „1970” féléket, hidd el jót teszel ezzel nekik
Nem tudom pótolni a szülőket, akik elfeledték jó modorra tanítani hajdan csemetéiket.
- látszik megnyilvánulásaidon, hogy „féllóval” jellemezhető családban nőttél fel, illetve, hogy még a mai napig nem tudtad feldolgozni a MN hiányát. a „hello” ,meg „1970” féléknek írom, MN : magyar néphadsereg
Nem tudok és nem is akarok mit kezdeni a vérbunkókkal, akik azt gondolják, hogy akkor van igazam egy vitában, ha hangosabban ordibálok a partneremnél, akkor vagyok radikális, ha bunkó vagyok.
- akkor ne legyél vérbunkó! bár az előéleted alapján ez meglehetősen nehéz lesz Cs Doboskám
Nem tudok segíteni azokon, akik annyira demokraták, hogy mások véleményét ab ovo figyelmen kívül hagyják.
- látom, megpróbálkozol változtatni ez irányú magatartásodon, illetve rájöttél, milyen macerás dolog a moderálás
Nem szeretnék a szekták tagjai közül senkit sem korlátozni a guruba vetett hitében- hadd csodálja boldogan, hogy a szeretett idol a vízen jár vagy levitál, esetleg megfelelő létszámú választó nélkül győz a választásokon.
- ez látszik abból, milyen lelkesen is ápolgatod a helyi hülyék közösségét az által, hogy hagyod magad „leápolni” a virtuális térben általuk. így hízik egy teve púpja, igaz? jó tanácsként: NE ÉPÍTS SZEKTÁT! MOST EZT TESZED!
Én csak egy egérszürke, mezei blogger vagyok, aki megtisztelve érzi magát, ha hozzászól valaki az írásához, még akkor is, ha nem ahhoz szól hozzá, habár ő úgy gondolja.
- mondtam már, a „hello” meg az „1970” féléket hagyd békén, s ezzel jót teszel velük
Szóval, csak demokratikusan, a betegeket pedig óvjuk a stressztől, mert állapotrosszabbodás követhezhet be, hát kell ez nekünk?
- pont ezen okból ne izgasd fel magadat, azt hagyd meg a helyi hülyék téged ájultan, feltétel, kritika nélkül csodálók számára ezt az élvezetet! élvezik is eléggé, hogy tehetik!
.
.
abramovics voltam, s vagyok
.
.
ps.:hello, meg 1970, s a többi HH – ami NEM a Helly Hansen logója itt és most!
ne reménykedjetek semmiben, az egybites agyatokkal azt sem veszitek észre, hogy ti magatok mikor mit csináltok, pláne azt nem, amikor hülyét csinálok belőletek mondjuk ippeg „álcázott” üzemmódban
.
.
teve!
s most komolyan mondom neked! a hülyéid úgysem értik.
ha és amennyiben évekre visszamenőleg átnézed – előre szólok nem lesz könnyű! – az itt e helyt folytatott polemizálást, akkor észre kell venned, hogy ha finoman fogalmazva is,
.
DE
.
képlékeny véleményed, még ha lassan is,
.
DE
.
közelít egyre jobban az általam hosszú évek óta képviselt állandó állásponthoz.
a végén még azon kapod magad, meg a HH is, hogy azt fogjátok mondani, s képviselni, amit tanítok nektek!
nagyon helyesen teszitek!
ha és amennyiben ehhez az kell, hogy úgy érezzétek ti aztán rettenetesen, meg nagyon „elbántatok” velem, meg „jól megmondtátok” nekem, ám legyen!
a végeredmény a fontos!
az pedig az lesz, amit tanítok nektek.

hello írta...

OK, PuPu, Te tudod. :-((

Na, akkor most én is átmenetileg felhagyok a tőlem megszokott modorommal:
Van itt egy személyiségzavaros, felfuvalkodott, kórosan nagyképű, nárcisztikus, öntömjénező, a mások ócsárolásával élvező, az ordenáré kiszólásainak a létjogosultságát is melldöngetve hirdető, krónikus szófosásban szenvedő kuncsaftod.

Nem tudni, mekkora lelkitusa után, de egyszer már eljutottál odáig, hogy eltávolítsd, azaz letiltsd - mint a mellékelt ábra mutatja, nem tartott soká. :-((
Ahogy a hatása is NULLA!

Szerintem itt jó páran elég jól vizsgáztunk már nem 1x türelemből, önfegyelemből, de jó, ha tudod, hogy mindenkinek van önérzete, és MINDENNEK VAN határa.

Vagy legalábbis KELLENE, hogy legyen, a bloggazda értékítélete szerint is!
Már amennyiben netán zavarna, hogy a törzstagjaid némelyike ilyen körülmények között és ilyen közegben a továbbiakban inkább elkerülné a posztjaidat.
Van ugyanis pont elég irritáló a mindennapokban, aki nem kifejezetten mazochista, elvan a nélkül, hogy házhoz jöjjön az itt bőségesen ömlesztett becsmérlő jelzőkért, megjegyzésekért, minősítésekért!

Itt és most a magam részéről bejelentem, hogy bármikor ez az alak itt feltűnik bármilyen néven vagy álnéven, én nagy ívben kerülni fogom a posztjaidat!
Magamon igen, az undoromon nem tudok uralkodni.

mavtelep írta...

hello
Kérlek, továbbra is maradj itt, és LÉPD ÁT azt az összes egy fő agyamentet !...)))
Nem olyan fontos ez az ember, hogy válaszra méltasd...)))
Szervusztok, jó estét !

PuPu írta...

Kdves hello!
Persze, hogy én tudom, de ettől a te döntési szabadságod nincs korlátozva.
Hidd el, jobban bosszantottál ezzel a kis kirohanásoddal, mint szegény abramovics az elhatalmosodó tüneteivel.
Nem szeretem, ha zsarolnak, nem szeretem, ha valaki döntést akar hozni helyettem.
A te döntésed viszont természetesen tiszteletben tartom, jóllehet a problémádra már régen megadta a választ Pósalaky úr a Légy jó mindhalálig című regényében.
Végtelenül sjnálnám, ha komolyan gondoltad, de jobb szeretném, ha végiggondolnád aa dolgot.
Troll fennforgása esetén egyetlen hatásos megoldás van: ignorálni.
A troll etetése és ingerlése szigorúan tilos, megb@xni is tilos, mert szaporodik!
Csodálkoztam rajtad...

:O))

hello írta...

Kedves 1970 és mavtelep!

Köszönöm a kedves marasztalásotokat, de még visszanézve nem kicsit meglepett, hogy a bloggazdát jobban irritálta az én „kis kirohanásom”, mint a posztja kommentelhető részét pöcegödör méretű köpőcsészévé változtató illető.
Ebből igazán nem nehéz számomra elég nyilvánvaló és logikus következtetést levonni.
Úgyhogy további minden jót, erős gyomrot és sikeresen elaltatott önérzetet!


Névtelen írta...

csodálatos, ahogy így körbecumizzátok egymást!
igazán megható ez a szeretet!
tökéletes példáját hozzátok a magyar átlagszavazónak, aki intelligencia híján, is,
.
DE
.
rettenetesen okosnak, agyfúrtnak, mi több intelligensnek tartja magát
.
.
abramovics voltam, s vagyok
.
.
ps.:
valójában végtelenül szánalmas, s egyben az elkövetkező "választásokra" tekintettel elkeserítő ilyen mértékű szervilizmusba oltott szektás idiotizmust tapasztalni.
ráadásul a saját maguk által demokratikus ellenzéknek mondottak között