2018. február 27., kedd

CÉLTALANUL

Nagyon sokan fintorognak, fanyalognak ha megemlíti valaki, hogy a hódmezővásárhelyi győzelem azért jöhetett létre, mert a győztes mögött faltól-falig összefogás jött létre, nevezetesen az összefogás kiterjedt a Jobbik szavazóira is.
Most számítsuk le olyan barátainkat, akik képesek felülemelkedni a matematika törvényein is, és azt hirdetik, hogy a negyvennél több a harminc, ha jól kihúzza magát, de ha nem több, hát szégyellje magát, és szorítkozzunk csak épeszű, de a szélsőjobbal való összefogástól zsigeri ellenszenvet érző barátainkra, akik egy ilyen szituáció beláthatatlan következményeitől tartanak.
Ők azok, akik elmondják, hogy milyennek ismerték meg a Jobbikot, igaz, azt nem teszik hozzá, hogy anno milyennek ismerték meg a Fideszt, oszt lám, mi lett belőle, de ezt talán a liberálisokról és a szocialistákról is elmondhatjuk.
Azt pedig, hogy a DK milyen lett, talán még megfogalmazni se könnyű....

El lehetne azon is töprenkedni, hogy a szavak és a tettek egysége mely pártoknál valósul meg, s melyek azok, melyek demokráciát kiáltva diktatúrát építenek, meg azon is, hogy némelyik demokratának csak az a demokrácia tetszik, melyben ő mondja meg a frankót.
De ez meddő dolog, hiszen a becsípődésekkel nem lehet mit kezdeni, aki a kommunistáktól akar rettegni, az ma is az MSZP- t szidja, jóllehet ha Marx látná, milyenek a mi szocialistáink, akkor sírvafakadna, merthogy egy vöröshagymában is több az osztályöntudat, mint a mai szocialistákban.
Természetesen az emberben benne él a kollektív múlt, és akinek felmenőit megölték a nácik, az soha nem fog bízni még abban sem, aki liberális létére az orra alatt kefebajuszt visel, nemhogy abban, aki szellemi állapotának következményeként rasszista vagy antiszemita szózatokkal szórakoztatja környezetét.



Ettől még a tény tény marad, a legszélesebb ellenzéki összefogáskell ahhoz, hogy a maffiát le tudjuk győzni, mert azt eddig már sikeresen elintéztük, hogy az államból viccet csináljanak, az eszközöket és erőforrásokat szinte teljesen maguk alá kotorják és megszállják a médiát.
Utóbbi felöltötte klasszikus formáját, ugyanis majd' minden modern eszköz a bűnbanda kezében van, a demokraták meg kiállhatnak a fórumra, ahogy a főtereket hívták az ókori Rómában, és érces hangon próbálhatják eljuttatni üzeneteiket a plebshez.
Hatékony...
De az is tény marad, hogy aki egész életében igényes volt politikai hovatartozására, annak nehéz lenyomni a torkán ezt a keserű falatot anélkül, hogy vissza ne öklendezné.
Egymásközt szólva, már a sajátjainktól is öklendeznie kell, ami bizony nagy kár.
Meg kell hát teremteni a feltételeket, melyek biztosítékot nyujtanak minden demokratának arram hogy nehogy csöbörből-vödörbe essék, és immáron napokkal a választások előtt ezen kellene dolgozni a diktatúraellenes ellenzéknek, ha már az elmúlt majd háromezer napban nem dolgoztak semmin.



Ehhez konkrét megállapodások kellenek, melyekben rögzíteni kell az elérendő célt, és a cél eléréséhez szükséges feladatokat.
A megállapodásokat egyrészt a pártokkal kell megkötni, másrészt a kiválasztott képviselő-jelöltekkel, kemény anyagi szankciókkal, a pártok vezetői tekintetében is.
Ki kell kötni, hogy viták esetén mi legyen az eljárásrend, ki, vagy mely testület töltse be a döntőbíró szerepét, de semmiképpen ne a Bíróságok, mert ezek már csak részben függetlenek.

Úgy gondolom, elérendő célként az Orbán-rendszer megdönrtését és a bűncselekmények elkövetőinek felelősségrevonását kell megjelölni, elsősorban a legfelsőbb szinteken.
Technikailag lehetetlenné kell tenni a döntésképtelenséget, az obstrukció lehetőségét és a megállapodás megszegését.
A kommunikációnak ezt kell középpontba állítani, éppenséggel érvanyagért nem kell messzire menni.


Azt is rögzíteni kell, hogy a pártok a pártlistákon elért eredményeik alapján kapjanak helyet a kormányban, egy-két kulcspozíció sorsát akár nevesíteni is lehet- például nem kaphatja a Jobbik a belügyi tárcát, a miniszterelnököt pedig meg kell nevezni - konszenzussal.
Olyan miniszterelnök kell, aki kormánya megalakulásának másnapjától kezdve határozott és egyértelmű intézkedéseket hoz, beleértve az azonnali személycseréket is.
Az a cél, hogy mindenki - a Jobbiktól a liberálisokig (és itt nem a pártokra vagy párttagokra gondolok) bízhasson abban, hogy ez a parlamenti ciklus a jogállam és a normális gazdasági-politikai élet helyreállításáról fog szólni.
Lehet ezt-azt kilátásba helyezni, például a dohány-koncessziók és a földbérletek felülvizsgálatát, az elkonfiskált  nyugdíjak visszaadását, egy-két bűncselekmény (Welsz-ügy, Váradi ügy, Simon-ügy stb.) kivizsgálását, ezekhez meg kell találni a jogtechnikai megoldásokat is, mint ahogy az Alkotmány hatálybaléptetésére is, kivizsgálva egyúttal az Alaptörvényhez kapcsolódó fülkepuccsot.

És kilátásba kell helyezni a strómanok és gazdáik felelősségrevonását, a stadion-program azonnali leállítását, a TAO pénzek teljes nyilvánosságát.
Szóval kell egy tökös kormányprogram, mert ha a nép nem azt látja, hogy aki lopott, annak levágjuk a kezét ( copyright by Pokorni Zoltán...)  akkor aki még mozgásképes, azonnal világgámegy, aki meg itthon marad, az kisvártatva ismét a Gömböcöt nézegetheti, hacsak addigra meg nem üti a guta...


Szóval, tiszta helyzetet kell teremteni, melynek első lépése az lenne, hogy ellenségként nem egymást, hanem a maffiaállamot és az állami szintre emelt korrupciót kell megjelölni, átmenetileg fel kell függeszteni egymás ekézését.
Nem nagyon bízom ebben, a mi politikusaink túlzottan hozzászoktak a zavarosban halászáshoz és a rettegéshez, hogy mi lesz, ha fordul a kocka.
Persze ez is benne van a pakliban, de apukám mindíg azt mondta, hogy amelyik halász fél a víztől, nem zabál kecsegét.
Azt hiszem, ez ebben az esetben is érvényes.
Fel kell hívjam még valamire a figyelmet: a Jobbik szavazói nem homogén politikai csoport, vannak köztük normális emberek, akiknek mi nem tudtunk politikai otthont adni, és vannak szélsőségesek is, akik a dolgok rendjéből adódóan a leghangosabbak. De a Jobbik ma Magyarországon komoly politikai erő, és ők éppen annyira tarthatnak kiszorításuktól a politikai térből, mint a  mieink a Jobbik szélsőségeseitől.
Talán lehetne egy lehetőséget adni kölcsönösen, szakítva a gyűlölködéssel. 

Egyedül ettől fél Orbán, az ő terepe ugyanis a társadalmi megosztottság, egész élete egy ilyen helyzetek előállításáról szól, és ez érvényes a saját pártján belüli viszonyoktól a magyar és a nemzetközi politikai szerepléséig egyaránt.


Nehéz bizalom nélkül dolgozni, volt nyolc évünk ezt megteremteni, nem éltünk vele, de nem biztos, hogy a következő négy-nyolc évben erre lesz egyáltalán lehetőségünk.
Nincs időnk, nem lehet tökölődni.
Tessék ezt végiggondolni...


:O)))

71 megjegyzés:

Czékus Lajos írta...

Azt már én is próbáltam - finoman - baráti társaságban megfogalmazni, hogy ha Vonáéknál nem fogadjuk el a mai, szelídebb, néppártosodó megnyilvánulásokat hitelesnek, akkor felmerülhet (de tudom, hogy nem) az, hogy Orbánnál is hamisnak hisszük a mai elfogadhatatlan önkényuralmi dolgait. Mindkettő változott, Vona és a Jobbik előnyére (tisztában vagyok persze vele, hogy vannak ott bőven, akik nem nézik jó szemmel ezt az irányváltást, a legszélsőségesebbek ki is léptek, vagy ki is léptették őket). Nekem tetszett Vona Macronnak írt levele is, ez is taszító lehet a szélsőjobb, de ennek megítélése pozitív lehet a demokratikus ellenzék körében. Lehetne sok kompromisszum árán összefogni a Jobbikkal is, mert ez a mostani hatalom megérdemelné a bukást - még ezen az áron is.

civilhuszár írta...

Este vendége volt Kálmán Olgának Kéri László, aki kifejtette, hogy fideszes médiauralom mellett a kommunikáció a Facebookon zajlott, a hazug propaganda megcáfolására, és a független jelölt érvelése, programja.

Nem tartom kizártnak, hogy ahogy lezajlott az arab tavasz a fészen való szerveződéssel, lehet nálunk egy magyar tavasz is, a fidesz agresszió, és bűnözés miatt.

jarisz írta...

A masik fontos Kéri megjegyzes, hogy elobb el kell kergetni a gömböcöt es nem azzal foglalkozni, hogy ez a sokszinû ellenzék, hogyan fog egyútt kormanyozni...!!!.
"micsoda dolog ez......😱"

Valaki, aki írta...

Nem értem, egyszerűen nem értem, mi ez a számomra megmagyarázhatatlan vonzódás a Jobbikhoz, amikor jó szót nem mondott, együtt indulást nem is sejtetett, sőt, nyíltan tagadta, hogy valaha is ... mert ŐK, a "tisztaság" jelképei, nem keverednek. Lenézik a "baloldalt", s a "baloldaliakat". Prolik vagyunk és nemzetellenesek. Nem is kérdés.

Most majd az jön hogy azok, akik biztosították a jogot a "demokratikus" működéshez évekig, azok lesznek a lábtörlők, s aki a lábát törli ebbe az oldalba, ők lesznek az ünnepeltek? Várjuk a gesztust, hogy leereszkedjenek? Rájuk szavaznak innen sokan, mert ...? Miért?

Fel nem foghatom... persze, hogy itt tartunk, amikor nem merjük vállalni hibáikkal együtt azokat, akiktől jogrendszer, szabad élet várható!!

Megerőszakoltam magam, kihalásztam a szelektívből, és kisimítottam a "Hazai pálya" című Jobbik önömlengést. (2014-ben - azóta dobom ki olvasatlanul - itt olvastam először a kémiai kasztrálásról, és nem hittem a szememnek - mennyire rémlik, hogy ez embercsonkítást jelent?)

Az, hogy lózungokkal van tele, egy dolog, hogy minden oldalról Vona mosolyog, csupasz arccal, szakállal, az egy másik, még érthető is. Van, megállítjuk Orbánt, ingyen jogsi, ingyen nyelvvizsga, ingyen diploma, persze megbecsülés a pedagógusoknak, orvosknak béremelés, jó körülmények, új gyógyszerár-támogatás és persze az alacsony nyugdíjak emelése, a magasak megkurtítása, duplájára emelt területalapú földtámogatás, a multiknál dolgozók kiszolgáltatottsága elleni jobbikos fellépés, a hálapénz sity-suty megszüntetése. Sőt, férfi 40 is (gyanítom, csak ez tízezreket hozhat a táborba, ha nem überelik).
Tehát mézesmadzag is van.
Leírom az "összefogásról", MSZP-ről stb. alkotott véleményüket (Vonát kérdezték):

"Újabb és újabb baloldali pártok jelentik be az indulásukat a választáson, miközben az MSZP-ből sorra távoznak elismert politikusok. Odáig jutottak, hogy a pártjukból még saját miniszterelnök-jelöltet sem tudtak állítani. Hogy látja? A baloldali pártok valóban le akarják váltani a kormányt, vagy más a céljuk?

Nem foglalkozom az úgynevezett baloldali ellenzékkel.Egyrészt szánalmasnak tartom, hogy nem a kormányt, hanem egymást akarják leváltani. Hogyan akarnak egy országot kormányozni, ha magukat sem tudják? Másrészt jól látható, hogy a Fidesz ezeknek a pártoknak több vezetőjét is megvásárolta. Orbán zsebében vannak. Ezt Botka László is elismerte a bukása okaként. Végül semmilyen szervezeti hátterük nincs már vidéken, nem képviselik a baloldali embereket. A szocialisták teljesen leépültek, a kis pártoknak, mint az LMP és a többi, soha nem is volt komoly tagságuk. Kormánytváltani és kormányozni csak egy stabil politikai erő tud. Az ellenzéki oldalon ilyen egyedül egy van, a Jobbik. Mindenki, aki kormányváltást akar, és másra teszi az x-et, az elveszíti a szavazatát, mitöbb, Orbánt segíti közvetve."

Persze piros-fehér-zölden.

Ezek a szavak visszhangoznak mindenfelől. Etetik a népet. S a nép mondja: Milyen igaza van, de jól látja!. Hát bizony, az MSZP szétesett. Mit csináljunk, ha "ezek" ilyen impotensek? Válasszuk az erőt, a határozottságot!

Ostobaság!!

Valaki, aki írta...

Csak mondom: az MSZP-DK-Párbeszéd vonal, s velük minden, ami még biztosíthatja az ország szélsőségmentes, demokratikus működését, tényleg szétesik, ha nem rájuk szavazunk. Lehet, hogy nem No.1, de az egyetlenek.
ŐKET KELL ERŐSÍTENI, nem a Jobbikot!

https://index.hu/belfold/2017/08/03/megvonna_a_valasztojogot_az_analfabetaktol_a_jobbik/

A Jobbik egy szélsőséges, saját pecsenyéjét sütögető párt, akik tényleg a Fidesz ellen harcolnak, de nem győzni akarnak - legfeljebb, ha úgy alakul, mit lehet tudni - hanem nagyobb szeletet vágni a tortából. Kényelmes így. Pénz van, hörgés van, vonulgatás, náci jelképek és pénz, és pénz.
És szélsőséges életfelfogás és szélsőséges életfelfogás. Nagyon szélsőséges.
A Jobbik ugyanaz, ami volt - egy fasisztoid alakulat pártbőrbe bújva.

Hát senki nem látja, hogy Vona és Orbán ereje a mögöttük állókban van? Hogy Gyurcsány, Molnár, Karácsony és a többiek attól gyengék, mert folyamatos "lengyellászlós", tamásgáspáros", "kéris" nyafogással gyengítjük őket?

Nekem ne mondja senki, hogy Orbánon vagy Vonán nem lehet fogást találni, csak Gyurcsányon, Molnáron és Karácsonyon.
Ha valakit itt megvettek, azokat, akik ezt a cirkuszt folyamatosan generálják ezen az oldalo

talalom írta...

Kösz Valaki.

PuPu írta...

Kedves Valaki, leírom lassan, hogy megértsed.
A választás színtiszta matematika, elég hozzá a négy alapműveletből kettő.
Ha egy párt egyedül képes negyven százalékot hozni, akkor úgy nyerheted meg a választást és vele a hatalmat - mely jobb esetben cselekvési lehetőséget jelent -, hogy minimálisan is negyvenegy százalékot hozol.
Ezt a mai ellenzék egyetlen pártja sem képes produkálni, és nem a kéris meg lengyellászlós nyafogás miatt, hanem azért, mert nem dolgoznak, nincsenek az emberek között, inkább egymás között vannak félhomályos romkocsmák mélyén, elmagányosodva.
Ha meg igen, akkor amatőr módon - vérprofikkal szemben.
Ezért hát, ha győzni akarsz, meg kell keresni, hogy ki tud a győzelemhez elégséges szavazatot behozni azok közül, amik érdekeltek a Fidesznek nevezett Orbán megbuktatásában.
Jelenleg egyetlen ilyen párt van, pech, de ez éppen a Jobbik.
A következő dolog, amit meg kell vizsgálni, hogy melyik veszélyesebb - hatalomban tartani a maffiát, és kisasszézni Európából, vagy elzavarni, nyakunkban a Jobbikkal.
A Fideszt egyedül legyőzni ma egyik ellenzéki pártnak sincs sansza, mert a magyart ha kapanyéllel verik, akkor is elviseli, ha előtte bepingálják nemzetiszínűre azt a kapanyelet.
A Jobbik az ellenzéken belül maximum egyharmados részarányt képvisel, ezt azért könnyebb kézben tartani, főleg egy előzetes megállapodás birtokában.
Politizálni érzelemtől, vagy értelemtől motíváltan lehet, kinek mi áll rendelkezésére, de győzni csak értelemmel lehet, felhasználva az érzelmileg motíváltak szavazatait is.
Amúgy az igen hamar kiderül, hogy el sem olvasod, amihez hozzászólsz.
Ha javasolhatom, ne legyél ennyire türelmetlen, te és a hozzád hasonlóan gondolkodók úgyis hatalomban tartják a rucaseggű diktátort, nem kellene ennyire izgatottnak lenni...
:O)))

Valaki,aki írta...

Kedves Pupu!
Úgy fest, hogy aki a Jobbik mellett agitál, nem "értelemtől motiváltan" teszi, hanem bizony a Fidesszel szembeni gyűlöletből, és szükségszerűen téved. Sőt, árt.

Gyanítom, nem, biztos vagyok benne, hogy fogalmatok sincsen arról, mit jelentene a Jobbik továbbnövekvő hatalma.
A Jobbikban, mint megváltóban bízni, kb. olyan, mint vascipőben beúszni a Tiszába.

Kovács Erzsébet írta...

Úgy gondolom, az lenne a legegyszerűbb megoldás, hogy azok, akik már végigjárták a különféle baloldali pártokat,és kiábrándultak, de tisztességes embereknek tartják önmagukat, és mások is őket, a fideszben felvetetnék magukat, mert a hatalom gyakorlásához ott minden adott.Ez egy vérnélküli forradalom lenne, mert a hatalom gyakorlása április 9-e után is folyamatos lenne, de a sok rendes ember egy minőségi ugrást jelentene a fideszen belül.Mert a fideszt csak belülről lehet legyőzni.A sok új rendes ember kiszorítaná a vezetésből a harácsolókat, és mint amikor a húsleves ledobja a habját, egy szép tiszta átlátszó vezetés jöhetne létre.
Mert a lényeg, hogy a hatalom gyakorlásához szükséges eszközök, források olyan kezekbe kerüljenek, ahol nem a nyerészkedés, hanem a józan praktikum,egy demokratikus állam tudjon minden zökkenő nélkül tovább haladni.És a Törvények megtartását és az ellenőrzéseket a hatalom fékek és ellensúlyok szempontjából a régi ideális elvárások szerint működtetése zavartalan legyen.És az elszámoltatás megvalósuljon.Tudom, hogy ez túl szép elgondolás, de minden lehet, ami már volt, sőt, még olyan is, ami még sohasem volt.
Ez akár a Kárár rendszer XXI. századi megvalósulása, egy igazi várva várt siker lenne.És BÉKE!

Kovács Erzsébet írta...

Kádár rendszer, az elírás egy sóhaj, a károk ára megtérülne, egy megújulásban.

PuPu írta...

Kedves Valaki, valóban gyűlölöm - nem a Fideszt, mert ilyen párt nincs, - a diktatúrát és a diktátorokat, a mértéktelen korrupciót, az újjáéledő Horthy-rendszert.
Amit te a Jobbik melletti agitációnak tartasz, az egyszerű pragmatizmus, de talán nem ártana el is olvasnod azt, amivel vitatkozol.
Egyébként egyetlen érved sincs, csak egy megfoghatatlan veszélyérzeted, ami szíved joga, -
már csak azt kellene eldönteni, hogy a demokráciát félted, vagy a Fideszt.
Itt nem szerelemről esik szó, hanem parlamenti választásról, ugye...
A Jobbiknak egyébként nincs hatalma, ami meg nincs, azt nem lehet növelni.
A Jobbik egyébként legális parlamenti párt, joga van egyenlő feltételekkel részt venni a politikai életben, ez ellen pedig a bojkottal semmit nem ért el senki, aki próbálkozott, csak a népszerűségüket növelte.
Persze a bojkott nem olyan strapás, mint a politikai harc, el lehet vele lenni komplett ciklusokat békésen, de normális parlamenti viszonyok között az ellenzéki pártok egyébként sem egymás ellen harcolnak, hanem a kormány ellen.
Kár itt a Fideszt védened, sajnos már sok-sok éve maga az állami szintre emelt szervezett bűnözés...

:O)))

PuPu írta...

Erzsike, ez egyrészt utópia, másrészt meg Viktor boldog lenne, merthogy a pártok maguk döntenek a tagfelvételekről.
Van olyan szocialista politikus, akinek a segge sokat tudna mesélni egy ilyen elképzelés fájó kudarcáról.
De azért fantáziadús vagy, kétségtelenül...

:O)))

kekec írta...

Pupu, azzal a konszenzusos ME választással baj lesz, hiszen Gyurcsány világosan megmondta, hogy a legtöbb szavazatot kapó, legtőbb mandátumot szerző ellenzéki párt fogja a ME-t adni.
Ha NEM TUDNAK MEGEGYEZNI EBBEN, AKKOR EZ A FIDESZ LESZ! És Orbán kisebbségből is kormányozni fog.

Az ellenzéken belül jelenleg a Jobbik a legerősebb. Tehát érthető azok ódzkodása, akik nem szeretnének egy Vona vezette kormány alatt élni.
Azonban Vona sem tudna kormányozni a többi ellenzéki párt nélkül, ugyanis MINDEN törvény elfogadásához 50 % + 1 fő kell, tehát kénytelen állandóan kiegyezni a többiekkel.
Ez talán elég biztosíték, ha távol tudják tartani a belügyi és a hadügyi tárcától. Ebben azért kételkedem.

Viszont szól EGY nagyon erős érv mellette, amit nem említettél. A maffia azonnali lerohanásához, kemény személyes és vagyoni lépésekhez RADIKÁLIS hozzáállás kell, amire a széplelkű liberálisok alkalmatlanok.
Tehát a Jobbik lenne a biztosíték arra, hogy lesz erő és elszántság ezek meglépésére.
Továbbá a várható jobboldali mozgosítás (márpedig fidesz hiszti az lesz, akárki meglássa)
méregfogát is kihúzhatná, ha a radikálisok nem állnak mellettük.

És lehet, hogy ujdonságot mondok az olvtársaknak: de a választók nagy része kora és műveltsége miatt NEM használ számítógépet, és nincs fent a face-n. Viszont eljut hozzájuk rendszeresen a Jobbik ingyenes újsága. Nem véletlen, hogy vidéken erősek, Budapest egyedül nem képes választást nyerni. Ez tény, és a tények makacs dolgok!

Hiába dugja a strucc a fejét a homokba, attól még lezabálhatják a püspökfalatját.
és még egy "A templom építésénél az ördög is tolhatja a talicskát."

nemóvatos írta...

Ez annyira jó (eddig) --néhány naiv és vonalas (a szerző által finoman helyretett) hozzászólás kivételével--, hogy érdemes lenne egy mozgalmat szervezni:

NE MENJ SZAVAZNI, HA AZ ELLENZÉKI PÁRTOK NEM KÖVETIK PuPu JAVASLATÁT!

Amit itt

"ez a parlamenti ciklus a jogállam és a normális gazdasági-politikai élet helyreállításáról fog szólni"

kiegészítenék --bizalomerősítő elemként--:

a reparáló ciklusnak nem kell 4 évig tartania.

góbé írta...


góbé írta...

""...aki már tényleg qurvára unja !

Mi a túrót nem lehet azon megérteni, ha Molnár, Gyurcsány, meg a többiek egy sör mellett bedobják Vonának: csináljanak együtt egy Szabad Haza nevü választási pártot nem politikus me. jelölttel, nem politikusokból álló árnyékkormánnyal.
Az alkotmányos rend helyreállitása után, szabad, tisztességes válaszáson ráérnek majd egymással is csörtézni.

Ha Vona benne van, irásba foglalják a k ö z ö s, k o n s z e n z u s o s megállapodást, azt ország-világ előtt közzéteszik !!! Ha Vonát nem érdekli a dolog, legalább megpróbálták, meg a kép is tisztult...
2017. október 7. 5:52 ..."" ! ! !

Több mint fél éve megy a blogon is a görcsölés, tökölés, a kisujjfeltarva előadott eszmei meg érzelmi, entellektüelll elhatárolódás a jobbiktól, figyelmen kivül hagyva a valódi érdeket, és lehetőséget.

Ilyen dühitő marhaságot meg: "... mi ez a számomra megmagyarázhatatlan vonzódás a Jobbikhoz,..." fölösleges papirra vetni, ez már nagyon súlyos szövegértési,- értelmezési problémát mutat.

Tessen beütni a gugliba az ÉRDEK, ÉRDEKELTSÉG szavakat. Ha sikerül átrágnod magad rajta, a lényeghez, a realitáshoz is közelebb juthatsz.

Inkább azon kellene elgondolkodni, ha bejön a reálisan legjobb, legkedvezőbb forgatóköny, miszerint a fidesz kisebbségi kormányzásra kényszerülne és sem a jobbik sem az elempé nem hajlandó koalicióra lépni, a váltópártoknak van esélyük kormányozni.
Nagy valószinüséggel a jobbik szerzi majd a legtöbb mandátumot, igy Vona lehet miniszterelnük.

Ezt simán ki lehetne azzal kerülni, hogy a zemeszpé meg a déká közös listán indulva, együtt bizonyosan erősebbek a jobbiknál. Úgyhogy Gyurcsány kapja be !!
Méé'r a zemeszpével kormalkodik, miközben most meg a 'zelempével szeretne összefeküdni ???

Attól a gigászi hódmezővásárhelyi összefogástól, azért ne ájuljunk már el !
"Pártjaink" Marki Zaj-t azzal "támogatták", hogy nem inditottak ellene senkit. Azon egyszerü megfontolásból, hogy egy 28 éve fideszes körzetben, ahol még más nem nyert, fölösleges minimális energiát is befeccölni, esélytelen a győzelem.

Ha ezt, - csak egy jelölt a fideszessel szemben - mind a 106 körzetben meg tudják csinálni, megemelem a kalapom és hamut szórok a fejemre !
De tartok tőle, ez a polg.m.-i választási győzelem csak megkavarta őket, ki kell lépniük a langyos posványből, s muszály lesz, vagy inkább lenne "pártjaink" vezetőinek államférfiként viselkedni.

nemóvatos írta...

Teljes ellenzéki együttműködés alapján,
-közösen kimondottan,
-kiemelten első helyen
támogatott ellenzéki EVK jelölt kell a szavazólapra.
Mellettük --az országos pártlista állítás érdekében-- kellhetnek/lehetnek kamikaze pártjelöltek is. Akiket --győzelem esetén-- mód nyílik "honorálni".
Máskülönben "A sok lúd disznót győz" mondás jegyében bebolondított választók tömegei fognak pofára esni, de a pártelitek melegedhetnek Orbán parlamentjében.

kekec írta...

góbé
"Tetszettek volna" anno nem megakadályozni a DK külön frakció alapítását, akkor talán lehetne igényelni a közös listát. De kétszer nem követik el azt a hibát, hogy bíznak az mszp-ben.
Tehát: külön lista. Ráadásul pár nap múlva le kell adni a jelöléseket, nincs már idő közös választási párt gründolásának. Még a visszaléptetésekre is alig maradt ifő!

góbé írta...


Kedves Kekec!

A "tetszettek volna " kezdető bejegyzéseddel maximálisan egyetértek. Gusztustalan volt, mint sok más emeszpés manőver, ugyhogy ne hidd hogy a zemeszépét becsülném és főleg ne, hogy
a déká fölé értékelném !!! - Horn óta kétszer kormányoztak, az összes miniszterelnöküket megpuccsolták!

De! Talán 2018. az utolsó lehetőség ! Nem most van ideje sem a törlesztésnek, sem a bosszúállásnak. Ha G. orbán marad, 2020. után olyan erdogáni rendszer lesz itt, hogy akár a stadionok is megtelnek !
A gondolkodásra, mérlegelésre, szerveződésre viszont volt nyolc évük, mely abban merült ki hogy egymást baxtatták. Téged, meg engem, meg sokunkat, meg az országot lexarva...

góbé írta...

Még annyit Kekec, szerinted hogyan értelmezhető miszerint 2106. nyár végéig - Botka megjelenéséig - pontosan Gyurcsány volt a közös lista legelkötelezetebb szorgalmazója.
Aztán mi történt ?!?
A politikában nincs, ill. nem kellene hogy helye legyen dacnak, sértődésnek, érzelgősségnek.
Szóval mindent összevetve, a 'zemeszpé is bekaphatja, csak hagynák már végre abba a dedózást !



Promenad írta...

Hát igen,most nincs itt az ideje annak,hogy megmondjuk : a gyözelem /hol van az még !/után kiből mi NE LEGYEN az uj kormányban.Ez most felérne egy öngóllal !

jarisz írta...

GÓBÉ IRTA:
"Ha G. orbán marad, 2020. után olyan erdogáni rendszer lesz itt, hogy akár a stadionok is megtelnek ! "
Ez a lenyeg plane most, ahogy összefosta magát a genya Vásárhely utan.,
..mert azt hitte kitart a hazug propaganda..aprilis 8 ig..👹👹👹.
Szereintem ezt minden ellenzeki part vezeto tudja, de meg taktikaznak..a minel tobb helyert
Tekintettel.....Az. Egyeni lejaratasra t (lased MARKY ZAYT)
megvan ra az okuk.....

neveletlen írta...

'Most számítsuk le olyan barátainkat, akik képesek felülemelkedni a matematika törvényein is, és azt hirdetik, hogy a negyvennél több a harminc...'

Sőt, kétszer kettő néha öt, Neked a púpjaid közé csípődött a választási matek.:)

Ti még mindig azon fanyalogtok, hogy 2014-ben az LMP-n múlott 11 mandátum és így a fideszes kétharmad. Miből gondolod, hogy az elempések többsége átszavazott volna az Összefosásra, ha nem indítanak saját jelölteket. Van erre valamiféle felmérés?
Arra viszont van, hogy Feri kb. 4%-ot vitt a trollkodásával. Tudom, a Publicus hazudik, fideszbérenc, meg amit akartok.

"Tény, hogy 2014-ben azt mértük, Gyurcsány jelenléte mintegy 4 százalékot vitt el az összefogástól, jellemzően a bizonytalanokat tartotta tőle távol..."
http://nepszava.hu/cikk/1149553-osszefogas-nelkul-nem-megy-de-gyurcsannyal-nagyon-kockazatos

'Ehhez konkrét megállapodások kellenek, melyekben rögzíteni kell az elérendő célt, és a cél eléréséhez szükséges feladatokat.
A megállapodásokat egyrészt a pártokkal kell megkötni, másrészt a kiválasztott képviselő-jelöltekkel, kemény anyagi szankciókkal, a pártok vezetői tekintetében is.
Ki kell kötni, hogy viták esetén mi legyen az eljárásrend, ki, vagy mely testület töltse be a döntőbíró szerepét, de semmiképpen ne a Bíróságok, mert ezek már csak részben függetlenek.
Azt is rögzíteni kell, hogy a pártok a pártlistákon elért eredményeik alapján kapjanak helyet a kormányban, egy-két kulcspozíció sorsát akár nevesíteni is lehet- például nem kaphatja a Jobbik a belügyi tárcát, a miniszterelnököt pedig meg kell nevezni - konszenzussal.'

Egészen új elméleti alapvetés jogrendről, államról. Jujjj!


P.S
Tudom, Republikon, Ceglédi, Horn Gábor stb. de érdemes elolvasni a 2014-es választásról írt elemzésüket.
http://republikon.hu/elemzesek,-kutatasok/voks-14.aspx

'Az LMP listás és egyéni szavazatainak összevetésekor azt látjuk, hogy a többi parlamentbe jutott párthoz, pártszövetséghez képest az LMP-szavazók között jelentős a szavazatmegosztók aránya: a párt listájára mintegy tíz százalékkal többen szavaztak, mint ahányan az egyéni jelöltjeire voksoltak. Emögött vélhetően az a szándék húzódott, hogy a listás szavazattal segítsék a párt parlamentbe jutását, ám az egyéni jelöltek esetén más szempontot is érvényesítettek. Hogy a listán az LMP-re szavazók egyéni voksa mely párt jelöltjére érkezett, arról a szavazóköri adatokból következtethetünk – ám biztosat csak a szavazók megkérdezésével, közvéleménykutatás segítségével mondhatnánk. A budapesti adatok ugyanakkor arról tanúskodnak, hogy ezen szavazatok egy része a baloldali összefogás jelöltjeit támogatta.'


pleinair írta...


Szerintem a vásárhelyi választást a jobbik nyerte meg.
Adva van egy szimpatikus, konzervatív, fiatal személyiség, aki baráti kapcsolatot ápol az egyik jobbikossal. Ez a barát rábeszéli Márki Zay Pétert, hogy a függetlenség mezében induljon a választáson. Több se kellett a kormányváltó hangulattól fűtött ellenzéknek, jó állampolgárként, felszabadultan járult az urnákhoz.
Aztán örültünk a demokratikus ellenzék fölényes nyerésnek.
El kell ismerni, hogy bár a Jobbik nyilvánosan nem egyezkedik a baloldallal, a keze mégis benne van (és lesz) a választás alakulásában.
M.Z. jó választásnak tűnik, csak a migránsokkal kapcsolatos megjegyzése hagyott bennem némi kétséget. Hívőként együtt érző, humanista hozzáállást vártam tőle.

Névtelen írta...

Kedves Pupu!
Te komolyan úgy gondolod, hogy a Jobbik a választások után inkább a demokratikus ellenzékkel fogna össze, és nem a Fidesszel?

1970 írta...

Tudom (...), Ceglédi, Horn Gábor stb.

Kedves neveletlen!

Talán az a baj, hogy ezek a nevek (kiegészítve jó néhánnyal) még mindig irányadóak sokaknak, még mindig odafigyelnek a hülyeségeikre. Czeglédi "fellépései" Puzsér műsorában különösen abba az irányba mutatnak, hogy ő egy "mérvadó" személyiség ma hazánkban.
De hát olyan az "értelmiségünk" (különösen a politológusok), mint maga az ország. Felettünk a béka...

CsipkeRózsa írta...

Elolvasva Pupu blogját és a sok hozzászólót, szerintem Pupu és Abramovics részletes írását össze kellene gyúrni, és azt felajánlani az ellenzéki pártoknak tanácsadókként.

A többi hozzászólásban is sok jó gondolat vetődött fel.

A Jobbik nélkül nem lehet megnyerni a választást.






PuPu írta...

Bakker Rózsika, ne hozz engem szégyenbe!
:O)))))

PuPu írta...

Persze, piszkosul rászorulok a bölcsességedre, kedves Abramovics, bevallom, a Radikális Demokraták programja van a fejem alatt párna helyett, a te bölcsességed fényében olvasgatom estelente, ábrándosan lesütött szemmel...
Viszont dícséretet érdemelsz, mert kivértelesen nem hőbörögsz és nem vagy az átlagosnál bunkóbb.
Persze úgy könnyű, ha csak magadat ünnepled, és miután megállapítottad, hogy ragyogó elméd sugárzását a hétköznapokban csak napsütésnek hívjuk, megveregeted a vállad és megdícséred magad, ami igen helyes cselekedet, hiszen, ha arra vársz, hogy más veregesse, hát biztosan csalódnál.
Tudod, veled soha nem vesengenék, úgyhogy ne strapáld itt magad, ha javasolhatom - de természetesen azt csinálsz, amit akarsz...
Abra, Abra, nem lenne szabad elhanyagolnod a kontrollt és szedni kell a bogyókat is!
Jobbulást!

:O)))

Kovács Erzsébet írta...

Abramovics - nak:
Légyszíves küldjél magadról egy fotót, mert kíváncsi vagyok Rád.
Hogy miért?
Szociológiai szempontból.
Engem érdekelne, egy ember miért gonosz, amikor értelmes beszédre- írásra- elegendő szellemi munícióval rendelkezik.
Ha a válaszod az, hogy csak, akkor tudom a pártfekvésedet./orientációdat/
Mindenesetre, hogy Valaki a seggfejek királyának deklarálja magát ... ez egy mélypszichológiai tanulmány alapvizsgálatát is indokolttá tenné.

Szerintem Te ennél sokkal kevesebb vagy, egy jámbor ember, akinek feltűnési viszketegsége van.
Az én apukán az ilyen kötekedő emberekre szokta azt mondani, meg se kell hallgatni,veszkölődik, mint koszos malac a kötélen.
Persze, ha a kézírásod látnám, könnyebb helyzetben lennék,egy kis grafológiai ismeretem van.
Én nagyon szeretem az Arany Pupu blogoldalt, kedvelem az itteni kedves ismeretlen ismerősök szellemi partiját.Itt nem szorul senki az én pártfogásomra és nem vagyok senkinek a felfogadott szószólója.

De ha az ember valamilyen szinten lelki közösséget vállal emberekkel, akiket nagyra tart, és tisztel, nehezen viseli a hozzád hasonló beteg lelkek vitustáncát.Lehet egy elfolytott szexuális torzulás, valamilyen szinten biztos hogy padlót fogtál.

Ha akarnál változni, az itt megjelenő nemes lelkek segítenének Neked, hogy az igazi barátunk legyél, ha akarod.Mert azért jössz ide, mert szeretsz itt lenni.
Ennyi energiával kedves, imádni való ember is lehetnél, ha a lelked nem lenne beteg.

Legyél jó, ennyi energiával az is lehetnél, sőt, még szeretni való is lehetnél, mert nagyon ragaszkodsz hozzánk.Olyan vagy, mint a rossz gyerek, aki azért rossz, hogy Őt szeressék jobban, ne a pár napos ujszülött kistestvérét.Ha végre igazi felnőtt akarsz lenni, nem egy ilyen defektes, aki azt hiszi magáról, hogy bármilyen szinten bennfentes, akkor írd már meg nekem, miért csinálod ezt a mocskolódást.

Mi szeretjük a Puput. bár személyesen Őt sem láttuk sokan, úgy mint Téged.

Holnaptól Tavasz lesz!Papírforma szerint!Legyél jó , tegyél jót Velünk, embereld meg Magadat!
Soha sem késő elkezdeni az embereket szeretni, elvégre Te is emberből vagy, még ha fáj is ez neked.Nem kicsit, nagyon...


CsipkeRózsa írta...

Tisztelt PuPu,

ne érezd, hogy "szégyenbe hoztalak", nagyon jó a blogod témája, gondolata. Többen nagyon jó hozzászólással járultak hozzá, hogy még részletesebben belegondoljunk a választás kimenetelébe. Nálad okos, hozzáértő hozzászólók honosodtak meg.

Nekem tetszett Abramovics elgondolása, azért említettelek kettőtöket együtt. Másokat is sorolhattam volna, de ő volt a legrészletesebb.

Egyébként, ha össze tudom egyeztetni a Jobbikot a többi párttal való felkészülésre, és az esetleges utána történő együttműködésre, akkor nem lehet probléma, a "Ti kettősötök" sem.

CsipkeRózsa írta...

Tisztelt Abramovics,

igen tisztában vagyok a PuPu és közötted levő viszonnyal.

Ezzel kapcsolatban az a véleményem, hogy mindent meg lehet finoman is beszélned PuPu-val és másokkal is.

Valaki, aki írta...

Nos, kedves Pupu, kedves Góbé, Stb.!

Kihagytam, szándékosan az első reakciód utolsó két mondatát, de mivel másodszor is sikerült vélemény helyett belerúgni egy más vélemény képviselőjébe, legyen ez az első, s üzenem góbé mennyire unja úrnak (?) is:
tisztességesen leírni egy más véleményt, és nem beledöngölni a másikat a földbe - ezt még jócskán gyakorolni kell, mert nektek bizony nem megy. Simán agresszív tahóság ennyi személyeskedést beletenni a hozzászólásotokba.
Semmivel nem vagytok különbek Abramovicsnál. Fidesz-párti vagyok, mert nem haházok itt veletek?

Szóltatok-e a Jobbiknak, hogy ti úgy gondoljátok, hogy nekik és a többieknek hogyan kellene itt tenni a dolgokat? Mert nekem úgy fest, minden egyes szavatok maga a kétlábon járó képlékenység.
Ha, lenne, lehetne, előzetes megállapodás, sörözés, ha "bejön a reálisan legjobb" ...

Erre alapoztok véleményt? Ez lenne az általatok felvázolt magabiztos út? Mi is? Megállapodás???? Milyen megállapodás? Hol van? Kormányzás + teendők, mikor??? Milyen kormányzás???
Milyen koalíció??? A Jobbik koalícióról beszélt?? Hol??
Ha megállapodnának, ha megkeresnék, ha bejönne, ha, ha, ha.

Szövegértés - ne röhögtessetek! Kinél van itt komoly baj, vitatkozhatunk, fölösleges, lemaradnátok:
2018.II.26.
"A Jobbik az LMP-vel szintén hajlandó az együttműködésre. Vona Gábor pártelnök korábban azt mondta, hogy az úgynevezett 21. századi pártokkal, vagyis az LMP-vel és a Momentummal szívesen együttműködne, az MSZP-vel és a DK-val nem." https://index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/02/26/novekszik_a_nyomas_hogy_legyen_baloldal-jobbik_osszefogas/
https://index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/02/26/duro_a_jobbik_nem_targyal_mas_partokkal_a_valasztasok_elott/

Amit én leírtam, az, hogy ti a legkönnyebb megoldásban gondolkodtok - egyezséget kötni egy fasisztoid párttal, pusztán a számok miatt. Gyomorforgató!
Nemcsak a pártoknak, nektek is nyolc évetek volt arra, hogy a Fidesszel szembeforduljatok - mit tettetek?

Ahelyett, hogy azt erősítenétek, ami legalább az alapjogokat biztosítja az élethez, hónapokon át elmazsoláztok itt azon, mennyire töketlenek a mieink. Sehol nem olvastam, hogy bármit is jól csináltak volna. Mindent elbaltáztak, igaz?
Tehát csoda, hogy itt tartanak? Tehát nincs más, mint összefeküdni. Ki a k..va, kedves góbé?

Amiről én írtam, az megfogható, amiről ti, az a ti álmotok, egyelőre.

Hogy ki, kinek a javára, hány helyen lép, léptet vissza, ez még a jövő zenéje.
Remélhetően okosabbak lesznek, mint ti, akik a saját sokévi lustaságuk megoldását egy jobbikos összeborulásban látják! Kapkodtok, vádaskodtok ...

S leírom én is még egyszer: nem tudok másra szavazni, mint a közös jelöltre. Ezt elfogadtam. Azt nem fogadom el, ahogyan ti a "megoldást" a Jobbikban látjátok. Ahogy körbefutjátok kétszer, hogy nem is olyan rossz ez, végül is a legszélsőségesebbeket kizárták, mondjátok.
Ahogyan a saját tehetetlen semmittevésetek, állandó nyafogásotok eredményét, egy ilyen mértéken aluli párttal kötött koalíciót, még észszerűnek is tartotok. Ahogyan nem szégyenlitek magatokat, a nyolcévi "ellenzéki" lét után a Jobbiknak gazsulálni. De ti nem vagytok mindezért felelősek, csak ők (Gyurcsány, MSZP, bárki) - persze!

A hódmezővásárhelyi választások előtt, csak a pontosítás kedvéért, a független jelöltet jóval hamarabb támogatta az MSZP, mint a Jobbik (persze most már "végig segítették"):
http://www.atv.hu/belfold/20180105-fuggetlen-hodmezovasarhelyi-jelolt-megsem-all-be-moge-az-ellenzek

Névtelen írta...

Valaki, aki írta...
2018. február 28. 19:15
.
kifogásolom hozzászólásodban, hogy a tevével egy napon említesz.
góbéval megvagyunk, a magunk módján kommunikálunk, tiszteljük, emberszámba vesszük a másikat.
a tevével ilyen viszonyt nem lehet kialakítani.
.
a jobbikkal való együttműködés tekintetében a véleményem az, hogy nem náculunk!
amennyiben valamikor sikerül megszabadulni a jelenlegi
.
BOLSEVIK-FASISZTA-FÉLFEUDÁLIS-JOBBÁGYSÁG=FIDESZ-FIDESZÁLLATOK-BANDÁTÓL
.
a jobbikkal együtt azonnal be kell tiltani őket, s tagjaikat bíróság elé állítani.
nem értem, mit nem érteni azon, hogy egy saját maguk által nem demokratikus pártként definiált alakulattal egy demokratikus jogállamban gondolkodó demokrata nem működik együtt soha!
.
a tevéről mondtam már, most legutóbb tán két-három bejegyzéssel ezelőtt egy góbénak írt hozzászólásomban, hogy egy egyrészt-másrészt valódi szarkenegetőnek tartom.
.
.
abramovics voltam, s vagyok

1970 írta...

Kedves Pupu!

Amennyiben számít ez valamit, én emberszámba veszlek...

góbé írta...


Kedves Valaki aki...!

Mint korábban - jan. 31. - jeleztem: mmrrr!, illetve: irrgumm-burrgummm!!!!

góbé írta...


Szassz Abra !

Ebből a skatujából - "...góbéval megvagyunk, a magunk módján kommunikálunk, tiszteljük, emberszámba vesszük a másikat. a tevével ilyen viszonyt nem lehet kialakítani..." - azonnal vegyél ki!

Az első rész teljesen rendben van, viszont a magam részéről -reménylem- PuPuval is korrekt, tiszteletteljes a viszonyunk. !

A jobbikról: Ti valami olyasmiről beszéltek Valaki Aki-vel,hogy inkább hadd vigye el a sodrás, fulladjon meg a segitségre szoruló, minthogy elfogadja a haragosa által nyujtott, rudat/kötelet/mentőövet.
Érdekes, de inkább ostoba hozzáállás. A politika se nem szerelem, se nem házasság, inkább a felismert - főleg ha kölcsönös - érdekek érvényesitése.



PuPu írta...

Valaki, aki..., tudod, el kell dönteni, meg akarod dönteni a mai - egyelőre még light diktatúrát, vagy Szent Szarmaszatolás keretében elvi szempontokat akarsz keresgélni, az meg már régen a Fidesznél van - Elviszem. Pont, ugye...
A választások eredménye a szavazatok számán múlik, azt kell optimalizálni egy elfogadható eredményhez, a többi - már megbocsáss - csak süket duma.
Handabandázhattok itt hajnaltol napestig, akkor is csak akkor leszünk sikeresek, ha faltól-falig összefogva elzavarjuk Orbánt és a pereputtyát.
:O)))

PuPu írta...

Abrakadabra, ha a téma helyett itt személyekkel foglalkozol, akkor kiirtalak innen. Radikálisan.
Ez nem az a hely, ahol szimpátiapontokat kell gyüjtögetned, ez az a hely, ahol arról kellene beszélgetni a poszt témájának megfelelően, hogy meg kell-e előre nevezni egy közös miniszterelnök-jelöltet, kell-e valamiféle program-kezdeményt felvázoni, célt meghatározni és alapvető kérdéseket tisztázni.
Viselkedjél és ne élj vissza a jóindulatommal, mint talán emlékszel erre, ez az én magán-blogom, az én felületem, és ha ez neked nem felel meg, hát kísérletezz hatszázhetvenhatodszor negyvenkettedik nickeden egy blog indításával, ott azt csinálsz, amit akarsz.

:O)))

góbé írta...


Te Abra !

Ez: "... amúgy azt gondolom, nem szorulsz rá, hogy pozíciódat védendő félreérthető, majdhogynem "hűségeskünek" minősíthető megjegyzéseket tegyél!..." övön aluli volt, különös tekinetettel, a : "...góbéval megvagyunk, a magunk módján kommunikálunk, tiszteljük, emberszámba vesszük a másikat..." megjegyzéshez képest.

Amúgy meg ne lazsáld el, amit a fuldoklóról /dem oldal/, a haragosról /jobbik/, meg a mindent, mindenkit elnyelő, maga alá gyürő folyóról /fidesz/ jegyeztem !

Névtelen írta...

te góbé!

tudom
direkt volt.
ne langyosodjunk
ne haragudj érte,
.
DE
.
jólesett.
szerintem azért tudod hol a helye ennek, s igazából közvetve másról szólt.
szerintem azt is tudod,
.
DE
.
ne hagyj ki soha egy lehetőséget sem egy kis cukkolódásra
.
.
abramovics voltam, s vagyok

Abramovics írta...

Ohh majdnem elfelejtettem… Tehát, ismetlés a tudás anyja. Vagyis.. Abramovics voltan és vagyok a seggfejek királya.
Amíg engem itt ki nem tiltanak, addig ismét es ismét kavarni fogom a szart.
Amen.

góbé írta...


Abra !

Ha az efféle perverz örömökben leled kedved, nem sajálom tőled.
.

DE (hátha ez hat rád...)
.

Ismételten kérem, ne lazsáld el amit a fuldoklóról /dem oldal/, a haragosról /jobbik/, meg a mindent, mindenkit elnyelő, maga alá gyürő folyóról /fidesz/ jegyeztem !

.

Ti.: erről szól a poszt !!! Hagyd meg ezt a stilust rogántóninak meg németszilárdnak...

Névtelen írta...

Kedves Mindenki!

A drága "Abra" egy elég temperamentumos ember, aki imád konfrontálódni, ám azt is fontos hozzátennem, hogy hiszem, hogy a zord külső érző szívet takar... :-))

Kedves "Abra"!

Szerintem hamarosan megrovásban részesülök (én is), de azért mégis kérlek, inkább simogasd meg néha a tevét, hisz Te is tudod, hogy "az igaz barát olyan, mintha második énünk volna"... :-))

A beszélgetésetekről eszembe jutott...

"- Jó napot, megvan maguknál az "Összeesküvés-elmélet" DVD-n?
- Ki kérdezi? És miért?"

:-))

Más...

"Orbán Viktor sétál a kisfiával...

Orbán Viktor kisfiával sétál az Orbánhegyi úton. A gyermek megkérdi:
- Apa, ezt az utcát rólad nevezték el?
- Nem fiam. Az az Istenhegyi út..."

A Fidesz Hit Gyülekezetének 21 pontja...

"1. Amikor Orbán Viktor megszületett, egy vörös csillag hullt alá a felcsúti tanácsházáról.
2. Orbán Viktor 4 másodperc alatt rakja ki a Rubik kockát a szemhéjával, úgy, hogy közben nem is pislog.
3. Orbán Viktort nem a gravitáció tartja a földön, csak szeret néha gyalog járni.
4. Chuck Norris nem fél Orbán Viktortól, de azért a biztonság kedvéért ő is rá szavazott.
5. Orbán Viktornak nincs szüksége szövetségesekre. Ő maga a szövetség!
6. Orbán Viktor csak a magasságához képest alacsony.
7. 5 gyerekéből 3-at maga Orbán Viktor szült.
8. Orbán Viktor a felcsúti pályán egyszer leszúrt egy szögletzászlót, és amikor kihúzták, nagy sugárban tört fel a tej, a méz és a kánaán.
9. Orbán Viktor egyszer mosolyt fakasztott Áder Jánosból.
10. Orbán Viktor képes járni a tejbegrízen.
11. Orbán Viktor soha nem néz kérdőn, csak felkiáltón.
12. Orbán Viktor 2 000 000 magyar szót ismer fejből, de ennél jóval többet használ.
13. Orbán Viktor egyszer szembe találta magát egy vérengző kárpáti hegyi-jetivel, Állítólag két napig folyamatosan küzdöttek, mire Viktornak sikerült betörnie a fenevadat. A jeti később Kövér László néven vált ismertté.
14. Ha valami nem sikerül elsőre 2/3-dal, akkor Te nem vagy Orbán Viktor.
15. Orbán Viktornak nincs órája, mert Ő mondja meg mennyi az idő!
16. Orbán Viktor nem épít hidat. Orbán Viktor egyesíti a két oldalt!
17. Orbán Viktor nem kap napszúrást. viszont a nap rosszul lesz, ha sokáig nézi.
18. Az emberek csak agyuk 10%-át használják. A maradék 90%-ot Orbán Viktor használja helyettünk!
19. Orbán Viktor nem csupán vallásos. Ő maga a vallás!
20. Orbán Viktor nem tanulni járt iskolába. Felmérte a terepet, hogy hol fognak róla tanítani!
21. Isten magára hagyta a földet. Tudta, hogy Orbán Viktor mellett nem lenne dolga!"

:-))

Üdvözlettel: "Ketteske"

kekec írta...

Valaki, aki írta
Nem, Vona tényleg nem beszél koalícióról. Viszont arról egyértelműen szólt, hogy a baloldallal "a választás ELŐTT" nem tárgyal. De a parlamenti matek kérlelhetetlen. Ha a Jobbiknak nem lesz 50 % + 1 mandátuma önmagában, (és minden kutatás azt mutatja, hogy nem lesz) akkor vagy lemond a kormányra kerülésről - vagy koalíciót köt valamely más, vagy több más párttal.
Én inkább attól félek hogy "nemzethy" alapon a fidesszel, amely hajlandó lesz akár Orbánt is beáldozni.
És a hogy a Rapülők danolta anno "még ne remélj! Lesz rosszabb"
Nota bene: ennél nem lenne sokkkal jobb egy mszp-fidesz koala sem! Pedig azt meg tudnák ideologizálni a "tartsuk távol a fasisztákat" szöveggel, amire sokan vevők.
De hát sokan hisznek a mumusban (bocs Sorosban) is!

kekec írta...

Pupu
Az a legnagyobb bajom a jobbikkal, hogy egyrészt Duródóra elkotyogta, hogy a néppártosodás csak felszíni, a lényeget nem érinti, másrészt az egész ÁSZ-os felhajtás lehet egy nekünk előadott bábjáték, amivel adott esetben egyéniben a Jobbik jelöltjére szavaztatnának.

Ami viszont mellettük szól, hogy Vona talán nem annyira hülye, mint Torgyán, és nem ugrik bele a cápákkal teli medencébe, és ha választani lehet, nem Orbánnal áll össze.
Na meg az, hogy évek óta bedobálják a jobbik ingyenes újságját hozzám (is) és abban azért keményebb ellenzéki szövegek vannak, mint amit az ellenzék az EM 7 évben előadott. A kampány nem számít, akkor mindenki handa-bandázik (meg ígérget)

PS: az utólsó bedobott jobbikos helyi jelöltet támogató lapon a Ki válthatja le Orbánt? kérdésre
Vona 45 %, Gyurcswány! 19%, Szél 7 %, Karácsony 3 %. Azaz még a jobbikosok és vagy kétszer esélyesebbnek tartják Gyurcsányt, mint a másik kettőt. Ami azért az átszavazási hajlandóságben is tükröződhet.

De nagyon igaz: "Nem közvéleménykutatást, hanem választást kell nyerni"

obsitos írta...

Egyre kedvetlenebben olvasom az írásait. Folyamatosan ajnározza a JOBBIKOT és leszólja (lesajnálja) a DK-t és az MSZP-t. Itt nem elég nyerni ,utána kormányozni is kell.A JOBBIK nem csak Vonából áll ,hanem ott a tagság is!!!! A jobbikkal(mint a közelmúltban EU-s zászlót égető társasággal) ez elképzelhetetlen a tartós kormányzás. A " tartóson " napokat értek. Kudarc esetén hamar feltámadva jönne vissza a FIDESZ. Úgy ,hogy a legmesszebb menőkig elutasítom a jobbikkal való kormányzás szorgalmazását.

1970 írta...

Kedves Ketteske!

Itt nem a "zord külsőről", meg az "érző szívről" van szó, hanem a súlyos személyiségzavar érzékelhető jeleiről.

NewTiborc írta...

T. "Teve"!
Nagyobb itt a baj mint Te gondolod és nagyobb, mint a demokratikus oldalon.
A nagy demokrácia és elnéző türelmes egyéniséged oda vezetett, hogy szaporodnak a névtelenségbe burkolózó szalonképtelen hozzászólók. Sőt, úgy látom, hogy vannak akik így vagy úgy szimpatizálnak velük, neveket nem óhajtok írni, aki tud olvasni és értelmezni az úgy is észreveszi. Hogy bátorsága van-e szóvá tenni, az már más kérdés. Én már vén sz@ros vagyok ahhoz, hogy ilyen neveletlen ál kultúrlényekkel leálljak vitatkozni. Azt tudom, hogy mi - anno erőnk teljében - ilyen mentalitású emberkéket úgy vágtunk ki a közösségből, hogy többet nem volt kedvük még arra fele somfordálni sem. És még egy dolog, a kulturált viselkedés megkövetelése nem a demokrácia tagadása. Az ilyen névtelen sértegetések, katyvaszok szabad terjengésének előbb, utóbb káosz lesz a vége. Persze ez nagyon jó módszer egy blog tönkretételéhez.
Az ember fia nem süket öblögetésekért, hanem mások megalapozott véleményeinek olvasásáért, véleménycseréért és ezen keresztül ismereteinek bővítése céljából látogat ilyen oldalakat.
Megfogyatkozott türelemmel, tisztelettel:
NewTiborc

PuPu írta...

Kedves obsitos, akkor kivel akarsz kormányozni?
Nekem sem tetszik mindenki és nekem is vannak fenntartásaim, de azért szeretek megmaradni a realitások keretei között.
A DK-nak és az MSZP-nek az elmúlt nyolc év alatt dolgoznia kellett volna (nem csak többet, de sokkal jobban...) - az MSZP-nek ezen felül meg is kellett volna tisztulnia, akkor ma a kérdést nem így kellene feltenni.
Ami meg az ajnározást illeti, az nem ajnározás, ha reálisan szembenézel a helyzettel.
Nem is értem - leginkább arról írok, hogy választani kell a mai Fidesz és a mai Jobbik között, és nincs harmadik lehetőség.
Ha a Fidesz marad, hamarosan az a lehetőség is megszűnik, hogy elmenjen valaki ebből az országból.
A választó meg nem esz ilyen finnyás, mint te, - azt fogja mondani, hogy a Jobbik legalább tudja, hogy mit akar, a többiek meg egymást csépelik.
Mit gondolsz kire fog szavazni?
Ez a legjobb út ahhoz, hogy a Jobbikot egyedül - vagy a Fidesszel koalícióban - hatalomra juttasd.
De hát te tudod...
:O)))

PuPu írta...

Abramovics már megint elszakadt a témától, és személyeskedett.
Repülési gyakorlatra köteleztem.
Uram, adj nekem türelmet, hogy ezzel a szerencsétlennel is méltányosan bánhassak!
Kedves New Tiborc, mindig büszke voltam arra, hogy a felületemen bárki elmondhatta a véleményét a netto nácikat kivéve.
Arra nem voltam felkészülve, hogy egyes elmebetegek itt találják meg a lehetőséget téveszméik kifejtésére, ami magában nem lenne baj, de némelyik bunkó is.
A blogot egyébként egyszemélyes szerkesztőség - én - müködtetem, és hát ugye nem ülhetek itt állandóan.
Legyél türelmes, az idiótát ugord át és mosolyogjál a vergődésén, ha javasolhatom!
:O)))

neveletlen írta...

'A DK-nak és az MSZP-nek az elmúlt nyolc év alatt dolgoznia kellett volna ...'

Szerinted Feriék áprilistól be fognak járni a munkahelyükre, vagy megint látványosan besértődnek egy újabb fideszes szemétségen, és csak kaján vigyorral konstatálják majd az SMS-t, hogy megint átutalták a számlára a fizut?

Névtelen írta...

"Ki kell kötni, hogy viták esetén mi legyen az eljárásrend, ki, vagy mely testület töltse be a döntőbíró szerepét,"

Ezen felül ki kell kötni azt is, amennyivben lesz érdemi ellenzéki megállapodás, hogy az ellenzéki pártok - a választási eredmények ismeretében - sem, ill. egyáltalán nem köthetnek koalíciós szerőzdést a Fidesz-KDMP-vel. Ezt írásban le kell fektetni, és letétbe helyezni, valamennyi ellenzéki párt hivatalos képviselőinek kézjegyével ellátva.
Ha a fideszes koalíciótilalom nincs írásban rögzítve (lefektetve), mindenki azt csinálhat, amit akar a választás után, és teljesen hiábavalóvá válik az addigi választási közdelem.
(Amadeus)

nemóvatos írta...

A (mai) Jobbik és a (mai) Ballik között --vélelmezve, hogy jelen felfogásukban fordulnak rá a szavazásra-- kb. akkora MANDÁTUMSZÁM KÜLÖNBSÉG lesz, amekkorát együttműködve, egy magasabb, a Fideszét összesítve meghaladó mandátumszám szinten is elérhettek volna.
Korrekt, nyilvánosságra hozott együttműködési megállapodás esetén, még kormányozni és az egymást lefedő ígéreteiket (nem sorolom, sok van) teljesíteni is képesek lehettek volna.
Egymás iránti fenntartásaik csillapítására, a túlkapások kölcsönös korlátozására is erejük lett volna.
Nagy számú szavazót a valós választás lehetőségének felmutatásával, hiteles minőségű EVK jelöltekkel; az urnákhoz vonzhattak volna.
Persze csak ha hangadó vezetőik államférfiúi kvalitásokkal rendelkeztek volna.
A magyarok, egy diktatúra választáson történő leváltására, a világnak példát adhattak volna.
Vagy tévedtem volna?

Névtelen írta...

Kedves 1970 és NewTiborc!

Megértelek Benneteket, ám valószínű, hogy én egy picit másképp gondolkodom erről a kérdésről. Különbözőek vagyunk és másként reagálunk dolgokra, ugyanazt a helyzetet eltérően értelmezhetjük.

A magam részéről nem szeretnék egy számomra ismeretlen személyről messzemenő következtetéseket levonni, főleg nem, interneten keresztül közzétett személytelen hozzászólás(ok) alapján. Azt gondolom, hogy még az orvos is, mielőtt (helyes) diagnózist állít(ana) fel, szemrevételezi, illetve megvizsgálja a beteget. Egyben látja a beteget és magát a betegséget.

Azt is gondolom, hogy mindenkit megillet a véleménynyilvánítás szabadsága. Így például „Abrát” is. Többek között ezen jog nélkül sem igazán valósul(hatna) meg a demokrácia. Szerintem az emberek közti való eszmecsere valóban nagyon hasznos dolog (lehet), hiszen többek között erősíti a közösséghez tartozás érzetét, valamint a látókörünk is bővül(het), azonban nem mindegy, hogy hogyan tesszük mindezt. Tiszteletben kell(ene) tartani mások személyiségét, méltóságát, jogait stb., még ebben a formában is...
Nem szeretném felmenteni „Abrát”, de az interneten keresztül hasonló felületeken, amely ráadásul nem is regisztrációhoz kötött és a blog üzemeltetője sem szabályozza a mindenféle megjegyzés tételét, mindenki azt ír, amit akar.

"Abra" időközönként engem is kellemesebbnél kellemesebb kritikával illet,de meglehet, ha (személyesen is) ismerne, hogy én lennék a legnagyobb liblingje. Az első megszólításával meglepett, azonban mára pedig úgy iszom a "drága" szavait, mint aki Stockholm-szindrómában szenved...

Javaslom, hogy ne idegesítsétek fel nagyon Magatokat "Abra" miatt, teljesen felesleges! Ha esetleg zavar Benneteket bármelyik (elmés) megjegyzése, egyszerűen csak lapozzátok át az Általa közölt rész(eke)t...

Üdvözlettel: "Ketteske"

Névtelen írta...

Kedves Mindenki!

Kampányidőszak...

"Orbán Viktorra vidéki kampánykörútján rájön a szapora és bekéredzkedik az egyik házba a WC-re. Az asszony nem ismeri fel a miniszterelnököt, nem ájult el a látványtól, hanem mint minden más polgárt, útbaigazítja, hogy a folyosó végén balra találja a WC-t. Orbán elvégzi a nagydolgát, majd visszanéz és látja, hogy csupa aranyból van a WC. Gondolja, na ide visszajövök egy kicsit beajánlani magam. A faluban vesz egy nagy csokor virágot és visszaállít a házhoz. Ajtó nyílik. Az asszony ismét ajtót nyit. Bentről kiszól a férj:
- Ki az drágám?
- Csak az a hülye pasas, aki az előbb a trombitádba szart."

Üdvözlettel: "Ketteske"

Névtelen írta...

Ketteske

"Tiszteletben kell(ene) tartani mások személyiségét, méltóságát, jogait stb., még ebben a formában is..."

Igen, mindkét félnek. Vagy csak az egyiknek? És kit érdekel a blog olvasói, hozzászólói döebbenete, hogy mi folyik itt hozzászólásnak álcázva? A bloggazdát bizonyára érdekli, azért üzemelteti a bologot, de az idejárókat is. Vagy oszoljon mindenki, mert valaki itt trollkodja ki a frusztrációját? Nehogy már úgy legyen.

Majd:
"Javaslom, hogy ne idegesítsétek fel nagyon Magatokat "Abra" miatt, teljesen felesleges! Ha esetleg zavar Benneteket bármelyik (elmés) megjegyzése, egyszerűen csak lapozzátok át az Általa közölt rész(eke)t..."

Milyen alapon akarsz bárkit rákényszeríteni, hogy ne idegesítse fel magát a sorozatosan és bántóan kellelemetlenkedő, mások véleményét lekicsinylő, másokat froclizó, sértegető baromságokon, ami a szeme elé vetül?
Nyissál neki aegy blogot, ahol kiélheti magát, de Puput ne kergesd kétségek közé, hogy mit tegyen az elvetemült, hívatlan "vendéggel".

Pupu, aki nem tud emberként viselkedni, bátran tedd ki a szûrét, hogy a többiek maradhassnak és véleményt cserélhessenek. A vége úgyis az lenne, mert anélkül a többség megunná és itthagyná a blogot. Nem kellene megvárni, az nem lehet cél.

Névtelen írta...

Kedves "Névtelen"!

Elfogadom és tiszteletben tartom a véleményedet, és megértem a felháborodásodat is. Azt gondolom, hogy én már megírtam az álláspontomat. Nincs több hozzáfűznivalóm.

"Tedd csak vissza a kardodat a helyére! Aki kardot ránt, kard által hal meg!"
(Máté Evangéliuma 26:52)

Minden jót kívánok!

Üdvözlettel: "Ketteske"

anteus írta...

Innen valahogy kimaradt egy dolog: a pénz. Ha csinálnád a politikát, jönnél- mennél, hamar rájönnél, hogy csak a romkicsma jöhet szóba. Nincs helységbérleti díj, és ki sem tilthatnak. Közlekedni meg már csak a nyuggerek tudnak ebben az országban.

Nem csak értelem kell a politizáláshoz.

PuPu írta...

Abrakadabra megy a levesbe...
:O)))

Névtelen írta...


Ketteske

"Tedd csak vissza a kardodat a helyére! Aki kardot ránt, kard által hal meg!"

Ez a bibliai idézet oda-vissza érvényes. Pupu helyesen cselekedett a kitiltással, jelen esetben - logikusan - mást nem is tehetett.
Üdv.

Villon írta...

Bölcs döntes...

Villon írta...

Bölcs döntes...

Valaki, aki írta...

Kedves kekec!

A matematikába az is belefér, hogy a "baloldalt" támogassátok. Jelenleg nem látom az indíttatást arra, hogy a demokratikus jogállamot biztosító erők győzzenek.
A Jobbiknak kb. 6-800 ezer biztos szavazója van. A többiek sodródnak az eseményekkel. Ti éppen arról győzköditek okos emberként őket és Magatokat, hogy a Jobbik felé sodródjanak. Egy árva betűt sem láttam, ami arról beszélne nekik, hogy egyetlen lehetőségük van az emberi életre, ez a négypárti közös jelölt, + DK vagy MSZP-PM lista.
Ha eleve lemondok róluk, akkor felelősek lesztek azért, hogy gyakorlatilag csöbőrből-vödörbe kerülünk holmi feltételezett számítások alapján.
Amint látszik, a billegő "jobbikos" szavazók erős vezért óhajtanak - nekik Gyurcsány Ferenc is megfelel, tehát egyáltalán nem igaz, hogy nem szavaznak át (bár ez a szó nem korrekt, hiszen nem elkötelezett szavazókról beszélünk, hanem ingadozókról, akiket a puszta érzelmeik irányítanak).
Hódmezővásárhely előtt senki meg nem mondta volna, hogy ekkora különbséggel hajlandó egy jobbos körzet a tisztességtelen kormányzást leszavazni, holott mindenki "tudta" milyen szavazási eredmények voltak eddig.

Ez az érzelem erős az ország többi részén is. Ti most éppen arra akarjátok rávenni az embereket, hogy a megváltót a Jobbikban lássák (matematikai alapon).
Miért nem beszéltek arról, hogy amit Gyurcsány ellen előadott a Fidesz az a sorosozós, migránsozós, rokkantos, hajléktalanos, utáljuk mert szemétláda ártott nekünk vonal első állomása volt?

Miért nem ismertetitek el az emberekkel, hogy össze sem lehet hasonlítani a hozzáállást az ország ügyeihez, még ha bénáztak, akkor sem? Miért arról győzköditek a környezeteteket, hogy egy kirekesztő, kőagyú társaság az alternatívája a Fidesznek?

Ezért írtam, a Jobbik láthatóan nyeregben érzi magát. Egy szélsőséges párt, aki tojik az ország érdekeire.

Ők is ajánlhattak volna egyezséget, megállapodást - miért nem tették?
Miért a mieink lennének "csak" bűntetendők azért, mert nem tették?
A Jobbiknak fontos, hogy Orbán eltűnjön? Vagy csak a minimum képviselőre szorításuk? Szerintem ez utóbbi.
A Jobbik nem akar jogállamot. Nekik még a meggyengült Orbán is jobb, mint a baloldal.
S Ti most éppen ezért kampányoltok.

S még egyre reagálnék - Gyurcsány a teljes fizetését felajánlotta miniszterelnökként - de azt lehet, kevesebben tudják, hogy most sem veszi fel. Az évi kb. 12 millió forintot több családnak utalnak át azonnal a számlájáról. Tehát nem nézi az sms-t, megjött-e a fizu az országgyűlésből.

obsitos írta...

Kedves Pupu !
Az Orbán kormány egyik fő bűne a valódi demokrácia megszüntetése. Ez nem csak a hazai ellenzék és a független gondolkodók, hanem a mérvadó külföldi tényezők véleménye is.
Na, most ezt a kártékony kormányt leváltva a Jobbikkal koalícióban kormányozva jelennénk meg az EU-ban, hát ez bizarr lenne. Az Eu frakcióiba ez ideig nem vették be a jobbik képviselőit, a magát demokratikusnak nevező új magyar kormány képviseletében viszont jobbikos politikusok mennének tárgyalni. Lehet, hogy ez a realitás, de ez nem elfogadható realitás. Szerintem.

neveletlen írta...

kedves Valaki

Aki ennyire tele van dudvával, az miért kunyerál? :(
https://mno.hu/belfold/adakozzanak-500-forintnak-is-orulne-gyurcsany-ferenc-2451021

1970 írta...

Kedves obsitos!

Én inkább megfordítanám: a "valódi demokrácia" (én nem nevezném így azt, ami ebben az országban a 2010 előtti 20 évben volt, de mindegy) legfőbb bűne, hogy hatalomra juttatott egy ilyen figurát. Milyen demokrácia, milyen rendszer az, amelyik ide juttatja az országot? Ezen kellene igazán elgondolkodni.

Névtelen írta...

neveletlen
A címadás a ludas, mert az adománykérés a DK-nak, adott esetben egy választási párt javára szól, nem személy szerint Gyurcsánynak adakozik, aki akar. Manipuláció a címadás, s lám vannak, akik bedőlnek neki.
(Amadeus)

névtelen írta...

Amadeus

'A címadás a ludas, mert az adománykérés a DK-nak, adott esetben egy választási párt javára szól...'

Akkor a DK egy 'választási párt'? Én el vagyok maradva. :(

Valaki, aki írta...

Kedves neveletlen!

Nem találom ezt a levelet, se a kérést, "csak" a Magyar Nemzetnél. Sehol egy fénykép, egy hivatkozás.

Egyelőre egy ellenérdekelt fél hozott információt, s vannak fenntartásaim a jobbikos Simicska-féle újsággal szemben. A párhuzammal Orbán és Gyurcsány között pedig végképp nem sikerült eladni a témát. Aki nem hülye, már ott nem olvas tovább, mert a bevett "gyurcsányozzunk" receptet követi, amit nyilván az 1. számú stróman talált ki anno.

Ettől még létezhet ilyen levél, hiszen létezik ilyen fül is a honlapjukon, amin meg lehet találni a bankszámla számukat "Támogass minket!" felirat alatt (lent).
Sőt, bűnnek sem tartanám, miért ne kérhetne?
S mielőtt megkérdezed, ugyanez, miért elítélendő a Fidesznél, válaszolok: azért, mert a Fidesz saját céljaira használja a közvagyont, és nem csak abból költ önmagára és a reklámjaira, amit törvényesen pártként megkap a költségvetésből.

Névtelen írta...

Helyesen: A DK a parlamenti választáson jeölteket indító párt, és éppen kampánypénzt gyûjt.
Amadeus

Névtelen írta...

A Jobbikról mindig eszembe jut a Grimm testvérek farkasról és kecskegidákról szóló meséje. Ebben lényegében a farkas úgy akar bejutni a gidák házának ajtaján, hogy a mancsát bekrétázza/lisztezi, így a kiskecskék azt hiszik, hogy a kecskemama érkezett haza,és kinyitják előtte az ajtót. Véleményem szerint a fenevad három lába már benn van a házban!Két szélsőjobboldali párt között kell választani, melyek közt az a különbség, hogy a Jobbik egyenesen kimondja a mocskait (kivéve a "mancslisztezés" idejét), míg a Fidesz sunyi módon taknyol. Az eredmény ugyanaz: a fasizálódás erősödése Magyarországon.
Az utóbbi napok csodálatos élménye volt számomra, hogy két tisztességes embert láthattam a TV-ben. Az egyiket a vásárhelyi vasárnap polgármesterré tette. A másikat a szocik szerencsére becsatornázták magukhoz, és szombaton fantasztikus, szívmelengető, igazi baloldali vállalásokat tárt elénk. Bár mindenkihez eljutnának kristálytiszta, okos, higgadt szavai.

CR