2018. március 17., szombat

BOLDOGSÁG, GYERE HAZA

A boldogság világnapja március 20. ezt a dátumot az ENSZ (!!! Soros !!!) nyilvánította a Boldogság Világnapjává hat ével ezelőtt, 2012-ben.
Az ötletet egy világtól elzárt picike királyság adta a Himalája tövében, Bhutan.
Ide még nem értek el a nyugati tömegkommunikáció áldásai, így lakói nem is tudják, hogy életük egyetlen értelme a Szent GDP magasra emelése.
Teljesen helytelenül azt vallják, hogy a boldogsághoz nem elég ez az egyetlen, misztikus és felettébb könnyen manipulálható szám, melyben a te szorgalmas munkád gyümölcse éppúgy benne foglaltatik, mint Orbán Viktor bűnszervezetének és a magányos bűnözők vagyonának tőled elrabolt vagyonelemei - a boldogsághoz más dolgok is kellenek.
Így a boldogság-index mérésnél az egy főre jutó GDP mellett szerepel a várható egészséges élettartam is, továbbá az emberek véleménye négy kérdésben:
- mekkora társadalmi támogatottságra számíthatnak, ha bajba kerülnek,
- mekkora szabadságot élveznek életük fontos döntéseiben,
- mennyire korruptnak érzik a társadalmat, melyben élnek,

- mennyire gondolják nagylelkűnek magukat.
A boldogság indexet a Fenntartható Fejlődési Megoldások Hálózata (??? Soros ???) méri, és évente rangsorolja az országokat.
Mi a mért százötvenöt ország közül a hetvenötödikek voltunk tavaly.
Hogy idén hányadik helyet foglalhatjuk el, az még kérdéses.

Tisztes középszer, mondhatnánk, csak hát - sajnos - számunkra a reális viszonyítási alap a posztkommunista országok csoportja, ezek között viszont sereghajtók vagyunk.
Vajon, miért is nem csodálkozom?






Az elvvel egyébként maximálisan egyetértek, hiszen az állam célja nem lehet valamilyen elvont fogalom diadalra juttatása, az államnak egyetlen akceptálható célja lehet: polgárai jólétének, nyugodt életének és boldogságának biztosítása.
Még ha erre törekszik is az állam, akkor sem lesz mindenki maradéktalanul boldog, hiszen megcsalhatja az, akit szeret, elveszítheti jólfizető munkahelyét, megbetegedhet, meghalhat szeretett hozzátartozója - de a cél nem is mindenki állandó és maradéktalan boldogsága kellene, hogy legyen, hanem az a gazdasági-társadalmi környezet, melyben az állampolgárnak boldogsága megélésére  lehetősége van.
A boldogság nem csak az anyagi javak mennyiségétől függ, hiszen az csak egy eleme az életnek, természetesen eléggé fontos eleme, de számtalan példáját láthatjuk gazdag emberek boldogtalanségának, hogy mást ne is említsek, a Fidesz lófejű kurváinak vergődését (copyright by Szanyi Tibor) nyakig a pénzben.
Ilyen szempontból a Mi Boldogságpótlékunkat is említhetnénk, kinek pszichológiai kórképe érdekes dolgokat rejthet kisebbségi érzésekről, nagyravágyásról, gigantomániáról, deformálódott ambíciókról, miegyébről.
Övé lassan fél Magyarország, de épeszű ember nem cserélne vele, mert elrettentő lenne, ha éjjel rémálmaiban felködlene Kadhafi sorsa, és verejtékben úszva ébredne az álomból, melyben harcostársai és ellenfelei sorban állnának a seggénél, melyet egyik sem nyalni akarna...
Ezért kell aztán magyarázkodni, hogy a zakó alatt nincs golyóálló mellény, az alsőgatyáját nem kakaóálló kevlárból varrják - a diktátorok sorsa pusztulásuk előtt nem méznyalogatás.


Sajnos, nálunk a politikusok félreértelmezik a helyzetet, mindahányan azt gondolják, hgy nekik a népet boldoggá kell tenni, jóllehet nem ez lenne a feladat, hanem az, hogy olyan környezetet biztosítsanak, melyben tehetsége és ambíciói révén mindenki megteremtheti saját boldogságát.
Ha valaki a turultojás kultuszán akar serénykedni hát tegye, de ne tiltakozzon, ha a másik a vagyoni egyenlőség megteremtésében látja az élet értelmét, és legfőképpen ne akarja rákényszeríteni elképzeléseit a másikra.

Ócska diktátorocskák pedig ne akarjanak avítt eszméket a nyakába sózni, ne lopják el a libáját, és ne várják el, hogy ezért a haza megmentőjeként még ünnepeljék is őket.
Azt mondják az okosok, hogy az ember viszonyaiban az, aki - például egy számítógép-programozót nem tesz boldoggá, ha kiderül, hogy mennyit keres egy cégénydányádi közmunkáshoz képest, de boldogtalan lesz, ha megtudja, hogy a szomszéd gép előtt ülő kollegája százezerrel többet keres nála.
Számunkra sem hozza el a boldogságot, ha kiderül, hogy a boldogság-indexünk jobb, mint Szomáliának, viszont, ha belegondolunk, hogy Csehország ötvenkét hellyel van előttünk, akkor elszomorodhatunk.

És elspekulálhatunk azon, hogy mi az oka, hogy még Szerbia, Oroszország és Románia is előttünk tart.
Talán szemléletet kellene váltani, és nem az Orbán-család anyagi helyzetén kellene mérnünk az ország lakosainak boldogságát.

Merthogy az kétségtelen, hogy nagy boldogságra ad okot, hogy ilyen virtigli kis diktátorunk van, aki már kilopta a fogadból az arany tömést is - ő már boldog is talán, de talán itt lenne az ideje, hogy ebben az egyszeri és megismételhetetlen életedben neked is jusson egy kis boldogság...
Természetesen ez is olyan torta, melyból ha valaki megeszi a felét, akkor a többieknek morzsák se jutnak.
Talán ezen kellene változtatni, ha majd egyszer változtatni akarunk...
Akarunk?



:O)))

24 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves PuPu!

Örömmel olvastam a legújabb - kitűnő - bejegyzésedet. Nagyon érdekfeszítő az írásod!

A Harvard Egyetem tudósai (Robert Waldinger professzor és társai) 75 éven át kutatták a boldogság titkát. A hosszú ideig tartó megfigyeléseik eredménye az lett, hogy a minőségi és boldog párkapcsolat teszi az embereket a legboldogabbá. "A boldogság a szereteten nyugszik." A minőségi pedig azt jelenti, hogy mennyire vagyunk önmagunk, mennyire érzünk mélyen, és mennyire vagyunk őszinték a kapcsolatban. Újfent bebizonyosodott az is, hogy a pénz (és a hírnév) önmagában nem boldogít...

Egyetértek azon gondolattal, hogy észre kell(ene) venni és tenni is kell(ene) érte...

És én nem vinném bele a politikát... A véleményem szerint a nézetkülönbségek átbeszélésének van helye egy "normális" kapcsolatban, a felek nem sérülnek, és szabadon érvelhetnek a saját álláspontjuk mellett...
A miniszterelnök személyétől még nem leszek boldogabb, és egy adott kormány jóléti intézkedéseinek pedig „csak” örvendeni tudok.

https://24.hu/elet-stilus/2016/01/16/mitol-lesz-boldog-az-eletunk-a-harvard-egyik-kutatasa-valaszt-ad-ra/

https://www.nlcafe.hu/horoszkop/20170815/75-eves-tanulmany-kutatas-boldogsag-titka/

Még valamit...

„Minden írás líra, a szenvedő szív gyötrelme.”
(Móricz Zsigmond)

Üdvözlettel: "Ketteske"

Valaki, aki írta...

Talán elindulunk végre jó irányba - remélem, van még időnk:

"Közben úgy néz ki Alföldi Róbert is megtarthatja beszélgetős estjét, ..."

https://kolozsvaros.com/2018/03/17/koszonjuk-zalaszentgrot/

Valaki, aki írta...

S még egy fontos részlet a fenti cikkből - Márki-Zay Péterék (alul a többiek) új honlapja:
https://rendszervaltas2018.hu

talalom írta...

Bocsika, nekem ez a "boldogságindex" is gyanús egy dolog. Talán pontosabb lenne "elégedettségi" indexet keresni. Én pl. boldog vagyok, mert meleg a lakásom, gyönyörű a hó odakint. De boldogtalan(?) vagyok, mert a számlámat ugyan ki tudom fizetni, de a lakásfestést már a fiamnak kell állnia. Boldog vagyok,hogy állja/tudja állni a költséget, de boldogtalan vagyok, mert látom, majd belepusztul, amilyen körülmények között kell ezért dolgoznia, holott még 6-8 évvel ezelőtt is szerette a szakmáját, az összes problémával együtt. Eddig sem volt minden nap hepi, de legalább nem fogalmatlan marhák parancsait kellett követnie zokszó nélkül, amit nehezen visel. Boldog vagyok, hogy nem kellett neki 14 éves korától dolgoznia, mint nekem, szerezhetett diplomát, megtanulhatott egy nyelvet jól, bejárhatta a világot - részben munkaköri kötelességből, tehát nem turistaként bambulva nevezetességek előtt, hanem megismerve másfajta életeket. De boldogtalan vagyok, hogy nekem az 52 évig tartó (hivatalos!) munkaviszonyommal nem sikerült annyi vagyont akkumulálnom, hogy most azt mondhassam neki: hagyd a francba az egészet, csináld azt, amit helyesnek gondolsz, és amíg ez nem hoz megélhetést, addig állom a házad költségeit, a lányod elitiskoláját, a két autód rezsijét, a nejed igényeit.Ráadásul boldognak kell lennem attól is, hogy 50 évvel ezelőtt megtartottam a saját nevemet, így reménykedhetek abban, hogy nem kapcsolják össze őt, aki az apja nevét viseli, rögtön velem, ezért szabadabban beszélhetek.

CsipkeRózsa írta...

Nagyon boldog vagyok, hogy Ukrajnához képest sokkal jobb a boldogság-indexünk.

góbé írta...


Kedves Talalom!

Nem igazán tudom eldönteni, Te most panaszkodsz, vagy dicsekszel...
Ha rám hallgatsz, - és nincs okod hogy ne ezt tedd, - vésd be magadnak a maximális pontszámot és légy büszke rá, hogy agilis, intelligens gyermeket neveltél, felvértezted a kihivásokra, melyeknek várhatóan nélküled is meg fog, és meg tud felelni. Ez volt a dolgod, megoldottad.
Leül, 5.-ös.

talalom írta...

Kösz Góbé, de se ez, se az. Csak azt próbáltam érzékeltetni, hogy a boldogság nagyon illékony, ráadásul relatív (mihez képest) ügy.

1970 írta...

Kedves talalom!

A magánéletemben és a munkámban én is boldog vagyok, de mégsem tudom jól érezni magam, mert irtózatosan sokan (köztük brutálisan sok gyermek) élnek szörnyű nélkülözésben, ráadásul három napja engem is megfenyegetett egy pökhendi, pszichopata kisgömböc.
Azért pedig kifejezetten szomorú vagyok, hogy hova jutott hazánk, amint azt sajnos a Pupu által bemásolt ábra is jól mutatja.

Kapat írta...

Kedves "Ketteske"!

Azt írod, "Én nem vinném bele a politikát...." Mibe?????
Mindennapi életünk legkisebb szegmensébe is betolakodik a politika. Hogyan tudná egy társadalom hétköznapi gondjaitól, (mondhatnám jelen esetben úgy is, szemétségeitől, aljasságától) függetleníteni magát egy gondolkodó (érző?) ember? Mitől lenne felhőtlenül boldog magánélete annak, aki körül állandóan ott feszülnek a társadalmi egyenlőtlenségek okozta emberi tragédiák? Amikor mindennapjaink tolvajlásoktól, egy ország kifosztásától hangosak?
Érzéketlen, ugyanakkor ügyes, aki ki tudja zárni életéből a gazemberek által uralt és irányított politikát! Aki függetlenítve mindettől magát, éli meg boldog magánéletének mindennapjait! Én nem irigylem ezt a "boldogságot", amikor a körülöttünk élők nyugtalanok, frusztráltak, kiszolgáltatottak!

pleinair írta...


A boldogság-indexünk akkor javulna, ha elégedettek lehetnénk önmagunkkal.
Mindaddig, míg tűrjük, hogy egy vérszomjas pióca, egy kapzsi idióta barom igájába hajtott fejjel, megalázottan éljük fojtó, záptojás szagú napjainkat, addig csak boldogtalanság-indexről beszélhetünk.
A boldogság forrása elsősorban saját önérzetünkből, erkölcsi igényességünkből, bátorságunkból fakad. Ha erős lenne bennünk ezeknek az embert emberré tevő tulajdonságoknak a jelenléte, elsodorhatná azt a züllött, bűnöző kisebbséget, amelyik itt a többséget uralja.

Névtelen írta...

Kedves talalom!

Minden elismerésem a Tiéd. Mindez szép dolog (volt) Részedről.


Kedves Mindenki!

A tavalyi boldogság-index felmérésben Norvégia lett az első. Több internetes fórumon olvastam olyan véleményekről, hogy a norvégok valójában nem is annyira kedves emberek, rendkívül bulizósak és rengeteg alkoholt fogyasztanak, ugyanakkor a dohányzást sem vetik meg elég szép számban. Érdekes módon Elég bizalmatlanok, gyanakvóak az „idegenekkel” szemben. Évente több ezer bevándorló személyt fogadnak be, akik számára egy ideig teljes ellátást biztosítanak.
A második helyezett dánok viszont életvidámak, lazák, bevállalósak. Dániát a nemek közötti erőteljes egyenlőség jellemzi. Korai szexuális felvilágosultság és kalandok tömkelege jellemzi őket. Szeretnek az intimitásról beszélni.
A harmadik helyezett Izlandon nagy becsülete van a hölgyeknek. Az izlandiak kedvesek és mosolygósak. Nem jellemző rájuk az, hogy előre tervezzenek. Odafigyelnek a rendre és a tisztaságra. különösen értékelik a természeti erőforrásaikat.

Folytathatnánk a sort, de senki nem szeretnék untatni...

És a magyar emberek sajnos pesszimisták és szorongók. Sajnos elég bizalmatlanok. A megalkuvás és a panaszkodás megjelenik. Általában a szalmaláng-mentalitás jellemzi őket. Viszont a magyar emberek nagyon családcentrikusak, vendégszeretők, a legszebbek a magyar hölgyek..., és imádnak enni...

Végül...

A boldog nők 5 titka:

1. Fontos, hogy egy olyan férfit találj, akivel megoszthatod a felelősségeket és a háztartási munkát, és hogy legyen egy jól fizető állása.
2. Fontos, hogy egy boldog férfit találj, aki imád táncolni, utazgatni és mindig megnevettet.
3. Fontos, hogy egy romantikus férfit találj, akire érzelmileg támaszkodhatsz, anélkül, hogy ő ezt kihasználná, és ráadásul nem hazudik.
4. Fontos, hogy egy olyan férfit találj, aki tökéletes szerető és imád veled hancúrozni.
5. Fontos, de nagyon fontos, hogy ez a 4 férfi ne ismerje egymást!

+ A nap imája:

”Istenem, kérlek, adj nekem bölcsességet, hogy megérthessem a páromat, adj szeretetet, hogy megbocsáthassak neki, és adj türelmet, hogy elviseljem a hibáit! Mert ha erőt kérnék, akkor biztos agyonütném. Ámen.”

:-))

Üdvözlettel: "Ketteske"

góbé írta...


Talalomnak, még egy nekifutás...

Három gyereket neveltünk, a legkisebb is túl van a 30-on. Nagyon korán rájöttem, hogy 10-12 éves korukig talán hatottunk rájuk, utána még esetleg sikerült tompitani a környezet negativumait. És talán, - ennyi év után pedig láthatóan bizonyosan - sikerült egyfajta alap-értékrendet átadni, kialakitani, mintegy útravalóként.

Ahogy láthatóan a tied sem, úgy az enyémek sem kallódnak, ...

Hidd el, a "boldogság" nem a felhőtlen langy, a minden megkapása, elérése, sokkal inkább a készség, mellyel meg tud felelni a kihivásoknak. Tartás, keménység, olyan felvértezettség, mely kizárja a félelmet, a megalkuvást, a magába fordulást, az összeroskadást.
Ha az ember fia/lánya ennyit át tudott adni, nyugodtan alhat és nyugodtan lehet elégedett.

jarisz írta...

A Norvegokat megerősitem...Csaladi. Kotodesbol....
Csak nyugdijas korukban jonnek haza.(.14 ev utan ez a dontes..).
15 ev utan ez dontes....
A Norvegok szeretnek jol berugni, de csak hosszabb unnepeken...!
Mert ha melo van nincs pia.🚀..,( ami egyebkent nattyon draga..)..🤗

Névtelen írta...

Kedves Kapat!

Köszönöm, hogy megosztottad a gondolataidat!

Az Általad megfogalmazottak alapján is bebizonyosodott, hogy a „boldogság” mindenkinek más jelent.

A Wikipédia, a szabad enciklopédia internetes oldalon a boldogság címszó alatt találtam egy nagyszerű megközelítést Delia Steinberg Guzmán részéről. Remélem, nem haragszol, ha én is közkinccsé teszem!

„A boldogság egy olyan ideális állapot, amelyre bár vágyunk, mégsem tudjuk meghatározni, hiszen magában foglalja életünk minden oldalát és ezzel emberi teljességünket.”

Kérlek, engedd meg, hogy beavassalak az életem egyik rövid epizódjába!
Kb. 20 évvel ezelőtt egy kereszteződésben autóbalesetet szenvedtem. Az autóban velem utaztak a Szüleim. Épp kanyarodtam el, amikor belecsapódott az autónkba egy másik személygépkocsi. Frontálisan ütköztünk. Súlyos sérüléseket szenvedtem. A dolog lényege, hogy a másik autót az egyik párt hivatásos (és befolyásos) sofőrje vezette. Nem szeretném leírni a hosszú tortúrát, ami a helyszínen történt. Lényeg az, hogy engem ki kellett vágni az autóból. A kormánykerék a derekamra tekeredett. Hozzám nem hívtak mentőt, csak a másik emberhez, aki időközben állítólag elvesztette az egyensúlyát, mondván, hogy rosszul van. Ez fontos tényező lesz a későbbiek folyamán. Hosszas peres eljárás lett az ügyből. Nekünk nem volt ügyvédünk, mert azt hittük, hogy sima az eset és becsületesek az emberek, hiszen amikor kanyarodásba kezdtem, senki sem volt az úttesten. Naivak voltunk, tévedtünk. A Párt támogatta azt az embert. Semmilyen enyhítő körülmény nem volt velem szemben. Az sem, hogy az az ember rengeteg fegyvert szállított és negyedik(!) közúti balesete volt abban az évben. Mindenért én lettem a felelős! Ha az Édesapám nem szólal fel az utolsó tárgyaláson, szabadságvesztésre ítélnek… Egy menő ügyvéd segítette az illetőt. Az Édesapámnak köszönhetően csökkentették a büntetésemet. A végzés megérkezését követően elkezdett hívogatni az a férfi, akivel ütköztem. Általában hetente többször keresett. Folyamatosan a hogylétem felől érdeklődött, és az aggodalmát fejezte ki. Minden egyes alkalommal szépen, indulatok nélkül beszélgettem vele. A Szüleim már-már arra gyanakodtak, hogy udvarolni szeretne nekem. Egyszer csak bevallotta: valóban nem láthattam az autóját, mert nem volt abban a sávban… Lehajtott, mivel meggyes pitét (!) szeretett volna vinni az egyik barátjának… Hirtelen - szabálytalanul - kanyarodott vissza… Nem is sérült meg… Magas, nagydarab férfi volt. Én viszont a baleset után úgy jártam dolgozni, hogy telis-tele voltam sérülésekkel. A hasam, a lábam véraláfutásos volt, nehezen közlekedtem. Nem mertem otthon maradni, mert az súlyosbító körülmény volt… A férfit nem hagyta nyugodni a lelkiismerete. Perújítást akart, ám én lezártam az ügyet. Hosszú hónapokig beszélgettünk telefonon a továbbiakban, és én igyekeztem Őt segíteni abban, hogy elengedje a történetet…

A Szüleim minden körülmények között engem támogattak...

Ezen időszak alatt (is) találkoztam mindenféle mocsokkal, aljassággal, korrupcióval, de mégis próbáltam talpon maradni és boldog lenni… Azt hiszem, hogy a fájdalmas, nehéz pillanatok is erősítettek.

És az a párt elvileg harcol(t) a társadalmi egyenlőtlenségek ellen…



Szóval, a politika…

Üdvözlettel: „Ketteske”

talalom írta...

Bocsánat kedves Góbé és a többiek. De tényleg nem vagyunk valami tökéletesek - szerintem azért nem ordítozunk naponta egymással, mert nem lakunk együtt. Viszont amióta ki tudja nyitni a száját, szinte folyamatosan vitatkozunk. Nekem még sokan élnek a családomban, testvéreim, 15 unokatestvérem (anyai részről, az apaiak nem igénylik a kapcsolatot). Sajnos a szüleim már nem élnek (én is 70 múltam, ez természetes), és a fiam apja is eltávozott már. Hááát, nem azért szerettük, mert egy lovagi természet lett volna... (Ne tudjátok meg, micsoda erőfeszítésembe - meg önmegtartóztatásomba - került, hogy ne utálja meg az apját, amikor ő otthagyott minket a legnagyobb córeszban. Mindegy, régen volt.) A második páromat imádta - tán jobban is, mint én... Nekem a legfontosabb ember az életemben ő, neki meg a lánya. Ez így van jól.
Pár éve egy kis pénzhez jutottam: azt hiszitek kifestettem? Egy frászt:el akartam menni Szibériába - kamaszkorom óta kíváncsi vagyok rá. A fiam megfenyegetett: szó sem lehet róla, hogy a rossz lábaiddal egyedül, vonatokon szaladgálj, csomagokkal. Pedig már szállást is foglaltam Vlagyivosztokban. Végül kompromisszumot kötöttünk: Izlandra megyek, Vele. Majd két hétig csavarogtunk a gyönyörű országban, egy bérelt Picantóval, házaknál megszállva, 5000 kilométert tettünk meg. Nem lehetek eléggé hálás a menyemnek, hogy elengedte, és (legalábbis nekem) arra sem tett megjegyzést, hogy a fiam a saját költségeit maga állta, mert annyi pénzem nem volt. (Így kb. 700 ezerből kijött a 12 nap, kettőnknek.)
De nem vagyok valami jó anya: nem tud hozzám beesni, hogy "van valami kaja"? mert szinte biztos, hogy nincs - sose szerettem főzni, most megrendelem a kaját, maximum egy rántottát kaphat. Ráadásul vega, én meg húsevő vagyok. Utálja, hogy dohányzom és rendetlen vagyok. Én meg megőrülök attól, hogy mit tud rágódni olyan dolgokon, amit szerintem 5 perc alatt el lehet intézni, meg hogy semmiségeken fel tudja magát húzni. Szóval így...
Amikor egyedül lettünk, nekem muszáj volt hét napig napi 0+24 órában dolgoznom (három munkahelyen), mert ott volt a kifizetetlen lakás, a panelrezsi, stb., stb. Ő 12 éves volt és panaszkodott, hogy mindig egyedül van, sose vagyok otthon, nem várja ebéd... Én meg azt mondtam neki: Nézd, fiam, ok. letottyanok, leszázalékoltatom magam, futja, amire futja. Aztán majd 4-5 év múlva, amikor egyedül elmennél, majd siránkozva rángatom a nadrágod szárát, hogy "feláldoztam érted az életemet, Te meg egyedül hagysz". Ezt akarod? Nem akarta.

Névtelen írta...

Kedves talalom!

Miből gondolod, hogy a napi szintű együttlét, találkozás folyamatos vitákba torkollna? Szerintem, légy egy kicsit optimistább! "Az ellentétek vonzzák egymást" - tartja a mondás. Hozzáállás, döntés kérdése... Két ellentétes ember is simán kiegészítheti egymást, pláne, ha pozitívumként tartják számon az eltérés(eke)t.
Na persze, az tényleg elterjedtebb álláspont, hogy szerencsésebb, ha két egymáshoz hasonló személyiség találja meg egymást, él együtt.

Az izlandi út klassz és gyönyörű lehetett...

Üdvözlettel. "Ketteske"

góbé írta...


Kedves Talalom! Végre kiderült hogy, - nagyon helyesen, mert van mire, - Te dicsekszel!
Ma sem tudod eldönteni, hogy Te ragadtad magaddal a srácot, avagy ő vitt téged, de volt egy "bájosan kedves és felelőtlen" időszak, amit sokan, - fontosnak tartom megjegyezni, hogy pozitivan (!) - irigyelhetünk.
Szabad akaratból, ledobva a béklyókat, nemtörődve a napi-havi kötelező penzumokkal, finoman fogalmazva is rendhagyóan és elképesztően bátran, ugyanakkor irigylésre méltóan belevágtatok, amit kevesen, - én sem - tettek volna meg.
Visszautalva, amit korábban irtam: Megoldottad ? Igen. Akkor meg ne panaszkodj!

talalom írta...

Bocsánat: térjünk vissza Pupu kiváló és pontos írásához. Én csak illusztrációt akartam skiccelni ehhez. De Pupu nagyon jól látja, és szerintem Ti is sokan érzitek. Hiába vagyunk jól el a mi kis életünkben, ha mindenre rátelepszik valami olyan láthatatlan, vibráló feszültség, amitől állandó görcsben áll az ember gyomra. Mint amikor csöng a füled - nem tudsz ellene tenni, pedig mérhetetlenül idegesít. Nekem 2006 óta "csöng a fülem", egyre erősebben. És ne mondjátok, hogy "hát, igen, ilyen a politika!" Mert nem a politika ilyen, az "csak" a közös dolgainkról való disputát jelenti. És azt se mondjátok, hogy "egyik kutya, másik eb", mert nem igaz.
Nézzetek meg egy, a Kossuth téri nagygyűlésről készült képet, amikor az "egyatábor" kétmillióan volt. Lelkes, mosolygós arcok, dobálták kihívóan a százasokat a gyűjtőládákba. És nézzétek meg a mostani fejeket: ökölbe szorult arcok, fenyegetően összeszűkült tekintetek. Szemmel láthatóan nagyon nem boldogok, hiába érezhetik szinte a zsebükben a győzelmet. Boldogságuk (ahogy Pupu szokta nevezni) helyében én tőlük félnék. A dühüktől, amit ő maga keltett föl, de az irányát már nem tudja megszabni. Most még úgy látszik, elég egy-egy konc, amit a falka elé dob, elrágódnak rajta. De néhány bátrabb már a szánhúzók ina felé kapkod.

1970 írta...

Kedves talalom!

Nem a "politika" ilyen általában, hanem egy pszichopata kisgömböc tolvaj és kiszolgáló sleppje tette ilyenné a hazai politikát, mikor mindent eluralt, mindenben "diktálja az ütemet", mindenre rátelepedett.
A politika itt már jó ideje nem "a közös dolgainkról való disputát jelenti". Volt ebben az országban olyan időszak, amikor az emberek tömegei azt érezhették, hogy a politika legalább részben róluk, értük szól, és nem arról, hogy egy vékony réteg ész nélkül tömködje a zsebét. Bárcsak a zsebtömködésről lenne csak szó... de sajnos nem, ennyivel nem elégszenek meg. Az állandó harckészültség, az emberek, embercsoportok egymásnak uszítása, a gyűlölet végletekig való fokozása, a bosszúval fenyegetés (lásd most márc. 15-ét!) mind mind azt eredményezi, hogy ilyen fejeket láthatsz, mint amikről most írtál.
Szerintem ez a tudatos gyűlöletkeltés ebben az országban már 1989-1990-ben elkezdődött, de valójában 2002-től szakadt át a gát, és azóta csak süllyedünk a gyűlölet mocsarában egyre mélyebbre. Ennek pedig nem lesz jó vége:(

talalom írta...

Nem így látom kedves 1970! Visszagondolva, nagyon szép év volt 1988-89-90. Holott magánéletileg éppen a gödörben voltam. 1988-ban Moszkvában jártam egy nem hivatalos delegációval: egyik iskolatársam szervezte (az MSZMP Politikai Főiskolájára jártam), meg is lepődtem, hogy VIP-ként fogadtak minket. Beszéltünk az ottani reformerekkel, a Külgazdasági intézet, meg az Oblomov csapat tagjaival.Úgy hallgattak minket, mint valami orákulumot. Tele voltunk illúzióval: meg persze aggodalommal is. 1989 március 15-én minden helyszínen megfordultunk: voltunk a Nemzeti Múzeumnál, ahol az MSZP tartott szerény megemlékezést, (a pár hónappal azelőtti 800 ezres pártból alig tudtuk megtölteni a Múzeumkertet. Elmentünk a Március 15-e térre, ahol az SZDSZ keményen vádló szavai hangzottak. Aztán, ahol Csengey Dénes (MDF) mondta csöndes népmeséjét. Emlékezz vissza: a "nép" akkor sem volt vevő az erőszakra: a "nyugodt erő" jelszavával nyert áprilisban az MDF. Úgy látom: ma is csak a hangerő van rácsavarva a toporzékoló kisebbségre. Le kéne már halkítani őket...

1970 írta...

Kedves talalom!

1989-ben látható volt már, ki is az az ember, aki ma a miniszterelnöki pozíciót betölti. Aki nyitott szemmel járt és nem kábult bele a rendszerváltásba, nem nyelte a süket rendszerváltó dumát, mint mannát, az már ekkor világosan láthatta, mi vár ránk ettől az alaktól. (Ezért nem hiszem el, hogy Soros ezt nem érzékelte!)
És persze: 1989-ben nem volt vevő senki az erőszakra, hiszen az a rendszer, ami akkor ért véget nem a gyűlöletkeltésről, az emberek egymásnak uszításáról szólt. Én azt írtam, hogy a gyűlöletkeltés akkor kezdődött: emlékezz, hogy a "nyugodt erő" mit művel a taxisblokád idején: simán belevitték volna az országot a polgárháborúba, de említhetném Cserhalmi Györgyöt is, aki 1989-ben a rádiónál üvöltve fröcsögve uszított, ahogy az SZDSZ néhány akkori képviselője is így tett. Számomra az az időszak egyáltalán nem volt szép, inkább szorongást kiváltó. De az igazi gát 2002 körül szakadt át (Hofi állítólag közvetve a kisgömböc TF-es beszédébe halt bele), és kezdtünk a gyűlölet mocsarába egyre mélyebben süllyedni.
Még egy dolog: 1989 március 15-én még nem volt MSzP, így nem is tarthatott ünnepséget. Az pedig, ami azon az októberi kongresszuson történt, ismét csak megér egy misét (Anyu sokat mesélt nekem az ott történtekről...).

Valaki, aki írta...

Nekem gyermekem született - semmi más nem érdekelt.

Olyan ez az időszak, mintha nem is ebben az országban éltem volna. Semmit nem érzékeltem a napi politikából. Eufória? Legfeljebb, ha a "kis pisist" néztük, amíg aludt.

1970 írta...

Pontosítok: Cserhalmi az MTV székháznál fröcsögött...

Névtelen írta...

Kedves Valaki, aki...!

Nagyon szép és csinos a lányod!! Legyél Rá büszke!!

Annak idején gondtalan, hamvas fiatal voltam, aki csak érintőlegesen foglalkozott közéleti kérdésekkel.

Kedves Mindenki!

Eszembe jutott még, hogy vajon mi jelentheti a boldogságot azon emberek esetében, akik háborús övezetben és/vagy totalitárius diktatúrában élnek/éltek...

...de nem szeretnék ünneprontó lenni.

Megemlítettem a (pár) kapcsolat kiemelkedő szerepét a boldogság tekintetében. Viszont engem érdekelne, hogy manapság egyáltalán pl. "hol vannak a jó férfiak"?! Zimbardo után szabadon.

Nem csodákozom azon sem, hogy szomorúan, fásultan, letargikusan élnek egymás mellett emberek. Ismerek olyan férfiakat, aki önmagukat (is) becsapják azzal, hogy pl. korosodó, teltebb szőke hölgyekre tekintgetnek igencsak félreérthető módon, holott valojában a fiatal, üde, (barna) lányokat kedvelik...
A párkapcsolatban kiemelkedő szerepe van az intimitásnak, a testiségnek (is). Szóval, érdekes... Hogyis van ez? Butuska vagyok... Évek óta próbálom megfejteni, de nem megy. Értetlenül állok a kérdés előtt.
Vagy ebben is politika van?!

Minden jót kívánok Mindnyájatoknak!

Üdvözlettel: "Ketteske"