2018. október 8., hétfő

GYILKOSOK ÉS ÁLDOZATOK -

Meghalt egy ember.
Beteg volt, lehet, mindenképpen meghalt volna, hiszen sok esetben csoda kellene egy ember életben tartásához, márpedig az Úr nem mindig tesz csodát.
Mifelénk is is talán csak Orbán Viktor tesz csodát, aki meg tudta vásárolni miniszterelnöki fizetéséből fél Magyarországot, a Balatont, kastélyokat, hoteleket, kikötőket, erőművet, földeket, futballcsapatokat, miegyebet.
De hát Krisztus Urunk is megitatta a kánai menyegző  vendégeit a vizeskorsókból, a japánok meg köztudott módon tudnak üres csészéből is csát inni, ami a tea neve arrafelé - ha igaz...
De ez az ember valószínűleg azért halt meg, mert az egészségügy felett rendelkező alisten világgá zavarta azt a szívsebészt, aki a beteget kezelte, már ameddig el nem tiltották attól, hogy befejezze azt a kezelést, melyet az országban jószerivel talán egyedül ő volt képes aktuálisan elvégezni.
Nem szeretnék állást foglalni abban, hogy mennyire sértette a szabályokat a kiseprűzött főorvos, de azt azért leszögezhetjük, hogy technikailag képes lett volna a szükséges műtét elvégzésére, a beteg meg csak túlélte  volna, hogy aki megmentette az életét, etikai vétséget vétett.
Ha valakinek van két lába, akkor az az egyiket nem túl nagy kockázattal felemelheti, de ha csak egy lába van, akkor jó közelítéssel megjósolható, hogy seggreesik.
A halottnak és családjának viszont nem vigasz, hogy a miniszter seggreesett - bizonyítva ezzel tökéletes alkalmatlanságát magas pozíciójára, ők gyászolnak és felelőst keresnek, ez pedig természetes emberi tulajdonság.


Természetes ez az egészségügyi vezetés részéről is, hiszen ők felelnek azért, hogy dolgozóik a lehető legszakszerűbben végezzék munkájukat, ezért hát a kirúgott főorvosban vélik megtalálni az eset felelősét.
Rejtő írta valahol: ha nem akarod, hogy a neved felolvassák egy névsorolvasásánál, neked kell olvasnod a névsort.
Jelenleg éppen ez történik, a felelősök olvassák az igen rövid névsort, melyen csak egy személy, a persona non gratanak minősített szívsebész főorvos szerepel.
Az eltávolítás indokaként pedig egy etikai vizsgálat eredményét jelölik meg, melyről az érintett nem tud, jegyzőkönyvet pedig munkáltatója képtelen felmutatni.
Tulajdonképpen jellemző, a munkáltatói jog gyakorlója és annak felettese valamiért azt képzeli, hogy rájuk nem vonatkoznak a jogszabályok, ők maguk  a törvények feletti végső igazság - habár ami azt illeti a mai törvényekről is ejthetnénk egy-két szót, de talán majd máskor.


Nekem azért furcsa, hogy Orbán körül úgy hemzsegnek a szellemi vagy mentális területen kihívással küzdő vitézek, mint ahogy a csipás macskán a bolhák.
Persze tudom, similis simili gaudet - de mégis.
Tudom, tudom, a miniszter az utolsó magyar poliészter, vagy mi is, de azért a keze valószínűleg már jobban remeg annál, minthogy egy szívműtétre vállalkozhatna:
Így aztán nem tudom másra visszavezetni a dolgot, mint amit a köznyelvben egyszerűen farokméregetésnek hívnak - a hatalmi pozíció mutogatását az irigyelt, feltörekvő fiatal főorvossal szemben, aki tehetséges, eredményes, jóképű és már nem a régi hierarchiában gondolkodik, talán nem is a tízparancsolat gyógyító hatását, nem is a tekintélyt, hanem a képességeket és a modern eljárások iránti fogékonyságot helyezi első helyre.
A magyar társadalom - ezen belül az orvostársadalom markánsan - porosz hagyományokból építkezik, összecsapott bokákra és cakk-cakk kiáltásokra van optimalizálva, úgy kétszáz évvel elmaradva Európától.
Így aztán soha nem is fogjuk utolérni...



Amikor az egészségügyi hatalmasságokhoz képest kisemberre próbálják tolni a felelősséget a beteg haláláért, csak a saját alkalmatlanságukat próbálják leplezni.
Meg a tehetetlenkedésüket, az inkompetenciájukat - jobb esetben a lelkiismeretfurdalásukat szeretnék így elhallgattatni.
Aki kicsit is figyeli, hogy mit művelt Orbán az egészségüggyel az utóbbi évtizedekben, az pontosan tudja, hogy egy tömeggyilkoshoz van szerencséje, aki intézkedéseivel és intézkedések elmulasztásával ezreket küldött halálba.
Ugyanez szociálpolitikai tevékenységéről is elmondható, a halottakat ott is ezrekben mérhetjük.


Beteg a társadalom, de legbetegebbek a vezetői.
A társadalom hosszú gyógykezelés után talán, talán! - még gyógyítható.
Mai vezetői menthetetlenek...

:O)))

19 megjegyzés:

Kovács Erzsébet írta...

Igazad van.
Mit lehet itt tenni?
Most elkezdték gyűjteni az aláírásokat,hogy mi is kapcsolódjunk az EU Bíróságához.
Nekem több kérdésem lenne.
Az első, ami a legfontosabb, jó lenne ez nekünk?
Mi a garancia, hogy az ottani bírák másabbak, mi a garancia, nem a soros kenyerét eszik-e....és akkor már annyi is...
A filozófia órákon tanultuk, hogy a jog egy társadalom közösen kialakított véleménye a világról, a szokásaink, az egybeeső akarataink alapján alakul a törvény.A törvény tehát a többség egybehangzó akaratnyilvánítása.
Van-e itt Európában egy olyan egybehangzó akarat,ami itt a szegény emberek, a kizsákmányolt nép érdekeit tudná felvállalni,és AZ AKARATNAK ÉRVÉNYT IS TUDNA SZEREZNI.
Minden alkérdésre adható válasz nem,ebből eredően van e értelme az egésznek.
Mert erőt kifejteni, demonstrálni csak akkor érdemes,ha abból győztesen jöhetünk ki,az eddigieknél kevesebb érdeksérelemmel.

Az a baj,hogy következmények a negatív tartományban a legnagyobb valószívűséggel várhatóak.

Cselekedj bármit, úgyis megbánod.
Még azt is, ha nem csinálsz semmit.

Pupukám, most Te jössz....
Hogyan tovább?............

nemóvatos írta...

"A társadalom....talán talán...."

A társadalom úgy van ezzel az egésszel mint amikor a nyilasok járták a pesti bérházakat és szedték, terelték akiket gondoltak.....
Az ötödik emeleten lakók meg számolgattak: "ide csak nem jönnek fel".
Hát felmentek.

PuPu írta...

Erzsikém, csatlakozni az Európai Ügyészséghez kellene, akkor ugyanis nem csak Polt emelhetne vádat Orbán kénye-kedve szerint.
Ez nagyon jó lenne nekünk, mert legalább a saját törvényeink betartását számon lehetne kérni a hatalom képviselőin, utána már csak tisztességes törvényekért kellene küzdeni - lásd a gyülekezési törvényt...
Másrészt arrafelé van fogalma az embereknek a demokráciáról, nem úgy, mint errefelé...
A törvény egyébként alapvetően az uralkodó osztály érdekérvényesítésének eszköze, ami nem jelenti azt, hogy egy bűnözői csoport érdekei egybevágnak egy klasszikus polgári demokrácia uralkodó osztályának érdekeivel.
És hagyd már ezt a Sorost, ha nem akarsz komolytalanná válni - ha meg nem hagyod, akkor tudasd, mikor belépsz a Fideszbe...
:)

Kovács Erzsébet írta...

Kösz, Pupu.
Én már nem lépek be sehova, mivel elkezdtem a 75.évemet, és állítólag az öregek mind sík hülyék.
Már olyan hangok is voltak, hogy 65 év felett a választójog is snassz,mert a fiatalok viselnék annak a következményeit, amiről az öregek döntenek.Ki van ez rendesen találva,65 év felett ne is legyen kedved élni se...
Itt a pénz hatalmáról van szó nem a személyről.Magyarán, itt eredményt az tud majd felmutatni, aki többet tud fizetni.
A munkásosztály /még leírni is snassz már/itt csak akkor tud adni majd, ha visszaveszi, ami az övé volt.
Ezen aztán lehet egy jót röhögni.Akik már évek óta krumplilevesen és grízes tésztán élnek nem tartoznak a harcosok közé,és olyan erőtlenek, hogy még egy sírt se tudnának kiásni, mint ahogy a fideszesek a szociális temetést elképzelték.
Ott, ahol a fiatal okos észkombájn szívsebészt kirúgja a kertészt is megszégyenítő fekete koszos körmű miniszter, ott mégis, mire gondoltál, mire lehet itt számítani.....
A világon az orvosok a leg okosabb emberek, még az "Ő" társadalmuk sem ér már föl ésszel addig, hogy, ne...ezt azért már ne...nem kellett volna...Se egy nyilatkozat, se egy körlevél, semmi.Marad az EMMI.

A többi írás tudókról meg már jobb nem is beszélni, már a régi meghatározások is elavultak, mert attól, hogy Dr.,dr, van valaki neve előtt,mert attól még nem írástudó a régi nemes értelemben.

A szolidaritás legkisebb szikrája sincs már meg az emberekben.A másikért való kiállás.Mert ma nekem, holnap neked.Mindenki a mai napot akarja túlélni.

Ez a bajok fő forrása,egy kiapadhatatlan,áradó folyam már.

Itt az önzés az Úr.

1970 írta...

"A szolidaritás legkisebb szikrája sincs már meg az emberekben.A másikért való kiállás.Mert ma nekem, holnap neked.Mindenki a mai napot akarja túlélni.

Ez a bajok fő forrása,egy kiapadhatatlan,áradó folyam már.

Itt az önzés az Úr."

Kedves Erzsébet!

A vitatható dolgok mellett azért a fenti sorokban nagyon igaza van, ezeket pontosan látja. Nem véletlen, hogy a rendszerváltáskor a társadalmi szolidaritás (ami a Kádár kor egyik fő produktuma és eredménye volt) ellen indult meg a leghevesebb támadás. Ezt már Pozsgay et. és sleppje elindította, majd folytatták annak rombolását a többiek (MDF, SzDSz, kisgömböc párt, és sajnos az MSzP néhány prominense is). Horn nem véletlenül emelte ki ennek mindig a fontosságát.
Mára gyakorlatilag semmi sem maradt a társadalmi szolidaritásból, mert a maradékát az elmúlt 8 évben módszeresen és tudatosan pusztították ki.
Ez ennek az elmúlt közel 3 évtizednek a legnagyobb bűne (a sok egyéb mellett). De ez a legfőbb oka is annak, hogy országunk ilyen mélyre süllyedt...

Joszi írta...

Kedves Kovács Erzsébet, ajánlom olvasd el Berend T. Ivánnal készült interjút.O szerintem a legjobb magyar történész, s elmondja hogyan értékelte át a munkasosztallyal kapcsolatos korábbi véleményét.Ujabban, minden retrográd figurát a munkásosztály segít hatalomra, Pl.Trump, de sajnos igaz, hogy a magyar nyilasok is munkáskerületekben taroltak, annak idején.

Attila írta...

Üdv!

Hat nagyon a hazug propaganda. Úgy tudom, hogy az Európai Ügyészség magyar munkatársai magyar ügyészek lennének, és minden országban hazai szakemberek dolgoznának. Ez nagyon logikus, már csak a nyelv és a törvények ismerete miatt is. Lényeges különbség, hogy az örökös Főügyészünknek nem lenne hatalma fölöttük, nem tudná leállítani őket. Egy jól megalapozott vádiratot még a tervezett Közigazgatási Bíróság sem tudna elsikálni. Végül ott az Európai Bíróság is.
Hogy nem lehet kibírni sorosozás nélkül! Szánalmas! Nem kicsit, nagyon!

Attila

Villon írta...

Ha valakirol minden kritika lepereg mint a falrahanyt borso,
az vagy egy zseni,
vagy siman primitiv,
vagy primitiv es korlatolt,
esetleg Orban (titkos???)szekertoloja,ugynoke,
vagy egy agymosott lelki serult szerencsetlen, illetve a fentiek kombinacioja.
Magadra ismersz? Adj halat a sorsnak, hogy jobb sorsra erdemes emberek elnezoek veled szemben.

Kovács Erzsébet írta...

Attilának:
A szánalom egy álságos álláspont.
A szánakozó kívül helyezi a saját személyét az üggyel kapcsolatban,és ezzel el is tolja magától a felelősség kérdését,mintegy elfogadja némi indolenciával.
A legkártékonyabb hozzáállás.
Csak a rapid megoldásoknak van előre vivő ereje, a szolidaritás felvállalásának és a törvényes járható utak felismerésének, a segíteni akarásnak.
Minden más csak duma.
Árt.Egy veszettfejsze nyele effektus.Lealázó.

1970 írta...

Kedves Joszi!

Nagyon csodálkoznék, ha Berend T. Ivánt is ennyire behálózta volna ez a végtelenül
ostoba és primitív demagógia (amire egyébként kisgömböc is egyelőre eredményesen építi a társadalmi kohéziót pusztító hatalmát). Egy társadalmi réteget megbélyegezni ilyen módon nem lehet, és ezt szerintem Berend T. Iván tudja a legjobban.
Bár mostanában egyre kevesebb dolgon csodálkozom, sajnos...

Joszi írta...

T.1970 nem bélyegez senki , Berend sem, csak kénytelen felfogni a tényeket , s felülvizsgálni korábbi dogmakat, melyek épp általánosítás sál emeltek ki egy vélelmezett osztályt s idealizáltak.Aligha vitatható, hogy pont a munkásokra épít az összes populista, s nyer sok esetben.Mara már az információhoz való hozzáférés vált döntőve, s ebből kitűnően kirekesztik őket, így maradnak a legegyszerűbb jelszavak meg emésztésenel, lelkesen sorosoznak, választják trumpot, s atobbi hasonlót, lásd most Brazília.

Névtelen írta...

Kovacs Erzsi - álnéven - Orbán ide akkreditált sajtósa. Különben honnét tudná, mikor jelenik megy egy újabb bejegyzés? Szinte mindig az elsô hozzászóló, aki elveszi mások kedvét a kommenteléstôl, mert felháborítja a kormány intézkedéseit így vagy úgy dicsôítô szövegével.
Kovacs Erzsi fenti, 1. számú kommentje eklatáns példa rá.
(Amadeus)

Névtelen írta...

Még valamit...

Igyekszem nem elfogult lenni a politikát illetően...

...de azért meghívtam Récsölt és Tiborcz Istvánt egy vasárnapi ebédre, mivel kinéztem magamnak egy villát az Andrássy úton...

:-)))))

Attila írta...

Üdv!

................................................


Attila

1970 írta...

Kedves Joszi!

Korábban éppen azt hangoztatták (liberálisok és konzervatívok egyöntetűen, mily érdekes!), hogy nincs már munkásság, most pedig az az új dogma, hogy "ők a felelősek a populizmus eszement terjedéséért". Butaság ez is, mint minden olyan dogma, ami egy társadalmi réteget kompletten tesz felelőssé valamiért.
Valójában ugyanezt teszi kisgömböc és sleppje is: mindig egy társadalmi réteget pécéz ki és tesz felelőssé valamiért, így építve le a társadalmi kohéziót, a társadalmi szolidaritást. Igen szomorú, ha ebbe a csapdába Berend T. Iván is belépett.
Lassan ideje lenne egy kicsit elgondolkodni a rendszerváltó (celeb)elit szerepéről az ország lepusztításában:(

Kovács Erzsébet írta...

Kedves 1970-nek!

Igazad van.
Megtaláltad a fő okot,ami a rendszerváltás óta jelenleg is a fő sodrása a társadalmon belüli
hatalom elosztásnak.

A fő ok a rendszerváltók elitjének a hatalom megragadásánál és a görcsös megtartásánál az
a nem elhanyagolható körülmény,hogy CELEBEK.
A kivénhedt szinésznőket megszégyenítő módon kapaszkodnak a függönyök szélébe, a rivalda
fényébe merednek,és minden veszélyérzet nélkül ugranak a sötétbe.
A politikai celeb mentalitás akkora gyomrost visz be a nézőknek, hogy még gondolkodásra sincs idejük, a gyors meglepő fordulatok következtében még kételkedni is elfelejtenek az elhangzottak valóságtartalmán, igazságát, jogosságát illetően.
Nem véletlen, a médiabirodalmak a hatalom bitrokosainak a kezében vannak, sőt, még a felnövekvő leendő szavazók is az egyetemi képzés fennhatóságuk alá helyezésével garantáltan hűséges
médiaszolgákat és médiafogyasztókat "termelnek ki".

Amíg a celeb mentalitás ilyen mérvű forszát éljük meg, a forsza Itália sablonra hajaz a forsza Magyarországi média világ.

Az ízlés nem tanítható.Az ízlést a gyermek a felnevelkedése során közvetve szerzi meg, az otthon megéltek és az életben látottak alapján.A divat alapján.
Mert a celebség a könnyed életet. az üres felszínes dolgokat veszi reflektorfénybe.A "pucsítást" -ronda cigány szleng-- de a magyar szavak nem írják le ílyen találóan.Mindenből a legjobban kijönni,ennek a felmutatása.Sokszor érdem és befektetett munka nélkül.Olykor, - sokszor- más emberek kárára.
Ennyit a celebségről, a képmutatásról, az őszinte emberi kapcsolatok hiányában elérhető elismertségről.

A média a vélemény formálás leg fontosabb eszköze lenne, ha tartaná magát az írástudók szellemi elkötelezettségéhez.Amely nem tagadná meg a köznép életérzéseit, vágyait, életlehetőségeit,a mellőzöttségüket és a kihasználtságuk jelen fokát.

Táncsicsot ma nem hoznák ki a börtönéből.Ez van.
Az írásoddal maximálisan egyetértek,különös tekintettel a záró soraidra.Ma Te írtad meg a frankót.

Attila írta...

Üdv!

Az már csak hab a tortán, hogy a magyarországi OLAF vizsgálatot is magyar szakemberek vizsgálták az OLAF megbízása alapján. Tálcán nyújtották a Nemzet Vejének fejét a mosoda főnökének. Az meg úgy meghatódott, hogy szerinte évekig fog tartani a nyomozás. Ezalatt viszont gátlástalanul folytatja a saját lábra állást Pityunk.

Attila

Joszi írta...

T.1970 régi értelemben vett nagyüzemi munkásság tényleg, nem nagyon van, de maradékai vannak, s van új munkásság, kek gallérosok.Nezd meg kire szavaznak többségükben.USA ban Trump ra, Térképpel nyomó követhető módon, így van. Ez nem azért van, mert ok rosszak, s ez nem egy réteg hibaztatasa, csak sajnos nem igaz, hogy öntudat bol, mindig helyesen döntenek.Felhasznalhatoak, mint minden rétege a társadalomnak, ok sem kivételek.

1970 írta...

Kedves Joszi!

Más értelmű ma már a munkásság, de nagyon is van, sőt egyre bővülő számban léteznek a társadalomban, mivel egyre több ember válik kiszolgáltatottá és (a társadalmi szolidaritás elpusztítása miatt) magányossá.
Azt írod: "felhasználhatóak"
Vajon miért? Ezen lenne érdemes elgondolkodni, és eljutni végre oda, hogy nincs egyelőre olyan valódi baloldali alternatíva, amelyik ezt a széles réteget értelmes módon képes lenne megszólítani, számukra valamiféle jövőképet tudna felvázolni.
Ha megnézed sorra jönnek ki éppen a napokban a különféle intézetek (pl.: Policy Solutions - https://nepszava.hu/3011531_mire-szavaznanak-akik-amugy-nem-szavaztak) kutatásai, az igen komoly társadalmi nosztalgiákról a Kádár kor iránt. Azon túlmenően, hogy a magukat "ballibnek" nevező erők legyintenek, lemondóan mosolyognak, vagy éppen fröcsögni kezdenek ezen, szerinted valamelyikük érzékelhetően elgondolkodik ennek az okán? És ez az egész "celebelit" tudja, hogy ez miért van így?
Nem valószínű. Őket csak az érdekli, hogy az emberek tömegeit átvágva saját zsebüket tömködjék. És ebben sajnos nem nagyon látok kivételeket (az értelmesebb, valóban baloldali gondolatokat megfogalmazó politikusok már régen partvonalra szorultak, vagy azóta elhunytak).