2019. március 28., csütörtök

DUGJUK EL A LOPOTT HOLMIT

Ha megfeszítenek, se tudok elképzelni más, értelmesnek mondható célját Vezérünk Zöld-foki Szigeteken teendő látogatásának, mint a lopott holmi elrejtését.
A látogatás célpontja kicsi és szegény, az ország területe összesen négyezer négyzetkilométer, félmillió lakosa van összesen és az egy főre jutó GDP mindössze ezernégyszáz  dollár - tizede se a mienknek, ehhez képest kell elképzelni a fejlettséget is. 
Az már csak hab a tortán, hogy a GDP kétharmadát - háromnegyedét a külföldön élő polgárok utalják haza.
Az ország szegény,. mint a templomi segédegér, viszont szabad és demokratikus, mint ezt a nemzetközi szervezetek egybehangzón megállapították.
Ennek oka az lehet, hogy nemigen van mit ellopni, így megengedhetik maguknak a demokrácia luxusát.
Lassan a vizük is elfogy, merthogy isszák a vizet, mint a gödény, egyetlen tavukat már régen kiitták, és délceg léptekkel tartanak az elsivatagosodás felé.
Annál azért nagyobb az ország, hogy egy bank ne férne el rajta, a tetejébe nincs rossz híre sem a világban, mindenesetre jobb, mint nekünk.
Miért megy hát ide a Vezér, aki régóta már egy lépést se tesz, ha Mészáros Lőrinc nem keres rajta?


Három ötletem is van erre:
- Az első, hogy érzi a büdösséget, ki tudja, mit hoz a holnap, legalább azt biztonságba kell helyezni, amit eddig magáévá tett, így nem érheti meglepetés, ha mondjuk az azeri fővárosból kell lehívni valahonnan a vajaskenyérre valót.
- A második Rasi boltjának fellendítése, itt aztán van minden a turizmushoz, tenger, pálmafa, most már majmok is, és ezek a helyi asszonyok se adnak a divatra, mindegyik olyan, mint a Vezér feles... - mint egy mosónő, nem egy Párizs, ezeknek könnyű lenne diktálni a divatot. 
- A harmadik lehetséges ok, hogy a Szigetek a Dél-Amerikából Európába szállított kokain egyik átrakópontja, esetleg a Vezér új területeken próbálkozik...
És egyébként elfér itt egy foci-akadémia is, ki tudja, ezek a kreolok általában jól bánnak a labdával -mi kreolok tartsunk össze, ugye...
A Honvédség erre a kis időre tudja nélkülözni az egyik repülőgépét, merthogy több is van, ha nem tudnád, és miután nem lepukkant gépek, így esélyünk sincs rá, hogy Vezérünk, a Nemzet Esze  kiugrik belőle a hátizsákjával, ami felülmúlhatatlan imázsának elválaszthatatlan része...
Kár.
Azért a sok hülye dumán, amit majd elejtenek a látogatás kapcsán, még rengeteget röhöghetünk, legalább ennyi hasznunk legyen Süsü kirándulásából...


Más: 
Áll a bál az egészségügyben, Kásler már mindenkit magára haragított, Vityeszenek meg jól jön, hogy nem őt tartják sík hülyének.
Míg a Nemzeti Sámán elvérzik a harcokban, addig is telik az idő, utána meg lehet a népet átterelni a magán-egészségügybe, a szegényeknek meg ott a javasasszony meg az árokpart.
Az egészségügy ma olyan, mit az az ember, akinek hosszú haláltusát tervez gyilkosa, elvonva tőle a vizet.
Mikor már éppen meghalna, kap fél decit, azzal megint kihúzza egy hétig, de közben szenved, mint a kutya, amelyik hetet kölykedzett. És még csak babaváró - támogatást se kap, mert azt Rasinak találták ki.
Hát, hogy jó vége ennek nem lesz, az biztos, de az ország haláltusája sem lesz gyors.
A Zöld-foki Szigetek pálmafái alól a Család távolról gyönyörködhet bennünk: Dik mán, a sok hasznos idióta...


Na, majd akkor sipákolhatnak a Fidesz roham-nyuggerei, de horpadjon be a púpom, ha egy sort is írok majd róluk, az értelmesebb néprétegek megértését kérve.
Megérdemlik majdani sorsukat.
No, és persze mi is...


:O)))

10 megjegyzés:

Attila írta...

Üdv!

Arra gondoltam, h Üdvöskénk felderíti a terepet. Ha nincs kiadatási egyezményünk velük, akkor a nem kormánygépek dugig tömve elrepülnek oda, onnan meg kitárul nekik a nagyvilág. Onnan már nehézkesebb lehet követni a rablóbanda további útját. A fentieken kívül ez is lehet egy opció.

Attila

pleinair írta...


A lopott holmi mentése mellett vitya saját magát is ki akarja menteni a számára "büdösödő" Európából. Menekülő útvonalat és célállomást keres, mert nem hülye, tudja, hogy itthon teljes vagyonelkobzás mellett életfogytiglani börtön várna rá. Hatalmi ambíciói se maradnának teljesen kielégítetlenek, mert a Zöld-foki szigetek kis szemétdombján ő lehetne a kakas. Ráadásul a pálmafák alatt lenge öltözék nélküli kreol nők legyezgetnék egyre növekvő, csüngő hasát.

relatív írta...

Azért az nagy kudarc, hogy minden pávatánca ellenére kivágták a pátcsaládjából. Sőt olyan határozottsággal fordult szembe vele ez a környezet, ami másokat kellően kijózanítana, de ő ezt nem éri fel ésszel.

Ezért valami sikerre vágyva, a meglévő repülő-géppark használatával egy olyan helyre utazik, ahol ( bár háttal neki - a köztévé videója szerint) még egy táncot IS lejtenek szórakoztatására.

A kérdés ezek után az, hogy milyen alapon szórja a magyar adófizetők pénzét szórakoztatására, mert a látogatásnak más érdemi oka nem lévén ! Az a kormányzati ( slep által ) zagyvaság az út célját indokolva nem magyarázat erre, hiszen semmi előkészítése nem ismeretes az esetleges haszonnal járó látogatásnak Nem IS volt ott olyan kísérő, aki személye erre bármilyen indokot jelenten !

Sajnos hazánkban a közpénz szórása nagyon egyszemélyes lehetőséggel bír az utóbbi években, ami az ország leszegényedésének alapvető oka. az állampolgárok életkörülményeinek biztosítása ezért olyan alacsony színvonalú, és kilátásaink IS elkeserítőek.

1970 írta...

Kedves PuPu!

Végkövetkeztetésed kísértetiesen hasonló Moldova Györgyéhez: ő is utal arra, hogy nagyon rossz vége lesz a dolgoknak.


https://168ora.hu/itthon/miert-is-kellene-lassitanom-moldova-gyorgy-az-ideggyogyaszt-is-meg-tudom-vezetni-ha-formaba-hozom-magam-165359

obsitos írta...

Jó lenne ,ha az ellenzéki képviselők megkérdeznék az országgyűlésen, hogy mit keres a magyar miniszterelnök és a külügyminiszter egy Atlanti óceáni szigeten, amely Magyarországtól több mint 5000 km távolságra van, lakói száma (491ezer ) Budapest 30% -át sem éri el,az ország éves GDP –je 900 ezer $ ,a magyar 0,5%-a,az egy főre jutó GDP 1400 $ ,a magyar 9 %.a. Elhelyezkedése miatt távol esik a főbb gazdasági piacoktól. Kis szigetországként kevés nyersanyaggal és édesvízzel rendelkezik, veszélyeztetik a természeti csapások és az éghajlatváltozás következtében el-sivatagosodás. Szijjártó által előadott migrációzó, Brüsszelező szöveg felháborítóan primitív és gusztustalan hazudozás.
Próbálják megtudni azt is a miniszterelnöktől, hogy milyen jogszabályi felhatalmazás, azaz költségvetési előirányzat alapján viszi a magyar adófizetők pénzét Afrikába?
Netán az történik, hogy a hablaty “Déli Nyitás” egy bűncselekmény sorozat elnevezése, lényege az, hogy távoli afrikai országokba pénzt visznek ki az államkasszából, amit helyi fejlesztési projekteknek álcáznak. Afrika erre azért jó hely, mert kívül esik a nagy pénzügyi rendszereken, az ellenőrzött és lekövethető banki csatornákon. Sem az FBI, sem az Európai Unió ügyészsége, sem az Unió Csalás Elleni Hivatala, sem egyéb pénzmosás elleni szervezet nem tudja nyomon követni a pénzmozgásokat. Közönséges bűnözésről van szó, amit a magyar állam közbeiktatásával hajtanak végre, és a magyar államkassza kifosztásáról szó. Ezeket a pénzeket az afrikaiak ún. “magyar vállalkozóknak” fizetik ki, valami kamu tevékenység végzéséért. Ezek a “magyar vállalkozóknak” álcázott bűnözők Orbán oligarchái és strómanjai, akik a tisztára mosott pénzt magánszámlákon eltüntetik.
Ugyan csak el kellene számoltatni a határon túli futball akadémiák elültetési mániájáról. Sima költségvetési hűtlen kezelés.

Névtelen írta...

Kedves obsitos!

Legközelebb, ha szó szerint idézel, jelöld a forrást(B.L.)...
Köszönöm!

Manó

MoonRiver írta...

Azért az eléggé gáz, hogy mindezen mutatványokat végignézi az egész európai politikusgárda. Esetleg média.
Aztán meg néz Brüsszelben, hogy már kezet sem fognak vele.
Senki nem járatja le magát egy Orbán nevezetű kis stílűvel. A magyaroknak pedig úgy tűnik, vagy nagyobb a türelmük és teherbírásuk, vagy böszmébbek az átlageurópainál. Gyanítom az utóbbi...ne legyen piros pont a hátsómon, ha nem igaz!!

lorinczy írta...

CSAK nem a Fóti gyerekeket akarják odahelyezni?

Márkus László írta...

Uganda már kiesett a listából. Ott nem kívánatos személy a min.elnökünk a migránsozása miatt.

obsitos írta...

Tisztelt B.L.
Igaza van. Bocsánat