2019. május 25., szombat

VÁLASZT6

Vége a kampánynak, éppen olyan lett, mint várható volt, semmilyen.
Ez természetesen objektív dolog, nem is szeretném a pártok nyakába varrni a felelősséget, ha az embernek hátrakötik a kezeit, meglehetősen nehezen tud tapsolni.
Nem egy öröm, de tudomásul kell venni - a mi kis mocskos diktatúrácskánkban korlátozottak a lehetőségek, ergo csak korlátozott eredmények várhatók.
És ez csak az egyik fele a történetnek, a másik - és meghatározóbb fele - a társadalom állapota.


A magyar társadalom sajnálatos módon ma egy nyálcsorgató debil képét mutatja, sikerült teljesen hülyét csinálni belőle, és erre még büszke is.
Normálisabb országokban az olyan szélhámost, mint amilyen a mi szeretett vezérünk már régen felakasztották volna a kamu-kerítésére, hadd riogassa ott a migránsokat, vagy - csak neki -  újranyitották volna a Hárshegyi Mosolygóst, ami számára egyébként is az egyetlen reális menekülési lehetőség a felelősségrevonás elől.
Persze ez nem egy normális ország, itt az emberek elhiszik, hogy a kád lefolyóját be lehet dugaszolni egy gyűszűvel, és akkor öröklétig fürödhetünk a boldogságban.
Mi itt szeretünk rettegni, és még szerencsénk is van, hogy a köpcös nem a rézfaszú bagóval kezdett ijesztgetni, hanem a migránssal, aki ellen elég, ha Juliska néni szögesdróttal háromszor körbetekeri a muffot, és a bal vállán keresztül leköpi Soros plakátját.


Bárki bármit is mond, ez a választás roppant hasznos, hiszen nem lehet tovább sunnyogni, ki kell állni, már a politika szintjén, és nyíltan kell beszélni.
Nem lehet tovább folytatni a pávatáncot, ki kell mondani, hogy mit is akar az a bűnöző, akit mi lányos zavarunkban politikusnak hívunk. 
Természetesen nem könnyű ez, hiszen a helyzet napról napra változik, ehhez alkalmazkodni még az olyan gyakorlott figura sem tud, mint Vezérünk, aki politikai viselkedését tekintve olyan, mint a sikló egy vödör takonyban, már elnézést gyengébb gyomrú olvasóimtól...
Most éppen az osztrák botrány nyomán került elő Orbán szerepe a média bekebelezésében, és nem vagyok annyira naiv, hogy azt várjam, hogy holnap bilincsben viszik el.
Ráérünk másfél év múlva is, végtére is a Watergate botránynál is kellett ennyi idő a fekély felfakadásához.
Akármi is lesz ennek a vége, az biztos, hogy tisztul a kép, még ha a Nagy Kombinátor neki is látott most visszatáncolni pártcsaládjához, melynek vezetőinek felettébb ostobának kellene lenniük, hogy visszafogadják. 



A Fidesz nevű orbánviktor nem kampányolt, leszámítva, hogy etette a plakátnyomdában érdekelt orbánviktort és tovább gyarapította a mészároslőrinc nevű orbánviktor vagyonát.
Azt hiszem, ennél többet tenni ebbe az ügybe számára felesleges is lett volna, szavazótábora tudja a dolgát, akik félnek a migránsoktól, azok úgyis elrohannak megvédeni magukat, különösen most, hogy infláció híján már a gyógyszereik kiváltására sem jut pénzük.
Azt hiszem, hogy ezen a magyar társadalmon nemigen segít már semmi és senki, ez a társadalom már ebben az állapotában adja át magát az enyészetnek, szépen, ütemesen.
A normálisabbja kivándorol, a szegény itthon marad és személyes túlélési stratégiaként keres egy nyalni való segget , a gyerekek örök életükre gyerekek maradnak, a nők meg minden nap imát mondhatnak a Szent Nyúlanyó képe előtt, melyet kötelező lesz a Vezér képe mellé akasztani a hálószobában...



Az ellenzék próbálkozott kampányolni, de a korlátozott nyilvánosságban nemigen jut el a választóhoz, legalábbis ezzel a médiamegjelenéssel annyi az esélye egy gyökeres fordulat létrehozására, mint sakktábláról a fekete lónak az epsomi derbyn.
A Jobbikot elérte az MSZP sorsa, kettészakadt és a két fél képtelen az együttműködésre.
Az ortodox náci oldal felettébb gyűlöli azokat, akik megunták a gyűlölködést.
Az MSZP képtelen találni egy karizmatikus vezetőt, a fidszes influencerek jóformán azt csinálnak a párttal, amit akarnak.
Az LMP talán kiesik, és belép helyére a Momentum - szerintem ugyanazok rendezik az új bábszínházat, akik a régit, csak a kopott figurák helyére újakat szerződtettek.
A helyzet egyetlen igazi nyertese a DK, csodálkoznék, ha nem jelenne meg szavazatokban is, hogy hiteles és okos politikus vezeti a listát, aki történetesen nő, aki ért a gazdasághoz és érdemi vitákra is alkalmas lenne, ha merne vele kiállni például a Fidesz listavezetője.
A párt kapott egy tehetséges politikust, vele egy európai programot, amiért érdemes lesz küzdeni.
Ami a többieket illeti, a magányos harcosok küzdelme gyönyörű lehet, de általában eredménytelen.



Szóval, még csak annyit, hogy a DK lista a hatos lista.
Mindenki bátran szavaz
6, ha Európát választja Azerbajdzsán helyett, merthogy a választás minden ellenkező híresztelés dacára számunkra nem Oroszország és Európa között van, mint ahogy a migránsmentes ország is illúzió, ameddig Orbán hozza be őket sunyin, tízezerszám.
El kell menni szavazni, mert el kell a gonosz törpét itthon is bizonytalanítani.


Aztán egyszer majd csak el lehet zavarni a pereputtyával, meg a bűntársaival együtt.



:O)))

5 megjegyzés:

talalom írta...

Most én is így látom a helyzetet:kíváncsi vagyok, mire lesz ez elég szavazatokban. Azért az MSZP-t sem írnám le: jót tett a párbeszédes vérfrissítés.Igaz, Kunhalmi még nem egy Lendvai Ildikó, de lehetne. Borzasztóan sajnálom azt a szörnyű bakit a j-ly-vel. (Nyelvészek szerint ezek megkülönböztetése ösztönös - nem tanulható meg. Az l-ly összevetés sem jó: a luk-lyuk-nál működik, de a foltatjuk-folytatjuk-nál nem.) Ugyanígy B. Borbély Ildikó: hogy nem tudta kihagyni azt a magas labdát a patkányokkal!Ez azt mutatja: nem elég állóképesek még.
Meg azt is mutatja: a politikusi munka bizony kemény meló: 0-24 órás készenlét, a figyelem lanyhulása egyetlen pillanat alatt tönkre teheti évek munkáját.
Tudja ezt Európa DNS-e is: ezért nem hajlandó már beszélni:kizárólag megnyilatkozik. Még így is eszetlen marhaságokat beszél, és súlyosan romlik az állapota. Korábban akár hetek is elteltek, mire a tök ellenkezőjét mondta a korábbinak. Ma meg már a mondata egyik, meg másik fele között sincs összefüggés.Dehát úgy látszik, hívei memóriájához képest még az aranyhal is egy wikipédia.

Villon írta...

Azert ez a kis zenakar eleg jol muzsikal. Gratulalok!

Attila írta...

Üdv!

Úgy tűnik nemzetünk büszkesége kezd rájönni, hogy beverte fejét a falba. Sokáig tisztában volt vele meddig mehet el, ma már nem. Salvini nem fogja átengedni a vezérszerepet, az EPP-ben meg nem sok szava lesz, ha egyáltalán megtűrik maguk között. Magyarul pofára esett. Most elkezdett visszatáncolni a EPP felé. Késő bánat, eb gondolat! Itthon még elboldogul a sok agyatlan hívével, akiket lehet riogatni Sorossal, migránsokkal. Az fel sem tűnik nekik, hogy a balkáni útvonalat puszipajtás Erdogán zárta le, nem a kerítés. Ha van olyan szerencsétlen agymosott aki az utóbbi években migránsokkal teli kompokat vagy lélekvesztőkön csónakázó menekülteket látott törökből görögbe menni, az tegye fel mindkét kezét. Ilyen nem lesz, mert nincs. A török haver évente több mint 3 milliárd eurót kap ezért. Ezt még Merkel ütötte nyélbe. Egyelőre ennyit mondanék.

Attila

relatív írta...

Most, a szavazási eredmények - már Europaszerte IS - ismertekké vált a blogban írtak igazolást nyertek.

A regnáló lecsúszott - hiába veri a diadalittas tamtamot - a nagy média előnye ellenére IS a várt 2/3 szavazatról.

Az európárti Demokratikus Koalíció - minden előzetes ' felmérést ' meghazudtolva másodikként végzett, persze igazán lelkes, és jól összeállított programjának országszerte való terjesztésével. Ebben a személyében IS kiváló Dobrev Klára vállalva a munka garmadáját.

Érdemben ez a politika vezethet el egy olyan európai, illetve magyarországi jövőbe, ami végre a magyar állampolgároknak IS kedvező általános életfeltételeket eredményez, és nem a távoli jövőben !

relatív írta...

Ez a mai magyar hatalom elérte, hogy a szemét embereket a felszínre hozta, mint a forró lé habzása ! Minden fórumon nyomulnak a rosszindulat-, butaság-, irigység hívei, és mindent letaszítanak, ami kicsit IS különb náluk !

Ez a mérgezett közélet annak a reakciós múltnak a következménye, mely az 1990 – es időkben tobzódott, és manapság ennek legsötétebb – iskolázott, vagy iskolázatlan – tanulatlan söpredéke vezeti az ország légkörének mérgezését.

A vélemények – alapvetően indokolatlan – rágalmazásai mindent tönkre tesznek, még a múltnak támogatásra méltó ismérveit IS, és a szellemi felemelkedés alapvetően gyalázkodással akadályozza minden médiában, ami az állampolgárok tájékoztatására lenne hivatott.

Ilyen közegben sajnos csak a lemaradásunk növekedik mindenkivel szemben, a ritkán tapasztalható ezzel ellentétes igyekezet ellenére IS !

Jó lenne – legalább saját, illetve leszármazottai érdekében – mindenki magába szállna, és a helyes út megtalálásában segédkezne a további fennmaradásunk érdekében, mert a lejtő való csúszásunk előrevetíti államiságunk létének veszélyeztetését !!!