2019. november 15., péntek

NÉPSTADION HELYETT

Esküvőket is lehet majd tartani futballnemzetünk templomában, az új Puskás Stadionban -írja a média, mi pedig csodálkozhatunk, hogy immáron a média szakmunkásai is totálisan meghülyültek.
Már mitől lennénk mi futballnemzet? És mitől templom egy olyan stadion, amelyik nevében is Aréna, emellett legfeljebb a pofátlan lopások temploma, de inkább katedrálisa lehetne?

A moszkvai labdarúgó VB fő-stadionja is kevesebb pénzből épült, mint  a gatyájából kilógó seggű nemzet kivagyiságának és  rongyrázásának eme fellegvára.
Persze sehol sem lennénk, ha a varacskos Maradona (copyright by Bödőcs) nem próbálná meg a te pénzedből pótolni, ami az ő tehetségéből hibádzott.


A Népstadion építése 1948-ban, a háború után kezdődött, öt évvel később adták át, és valóban a Nép építette, önmagának.
Rengeteg társadalmi munka volt benne, rengeteg sportsiker tanúja volt, de a Népköztársaság elmúltával a Népstadion ideje is lejárt, jött korunk hőse, aki számára az aranyborjú az Isten.
Kis borjú - kis foci, mint tudjuk, a Nép meg le van sz@rva.
Ma avatjuk hát az új stadiont, a Puskás Arénát.
Bizonyára szép lesz, a jó művész a velejéig romlott megrendelőnek is tud szépet alkotni, és az sem akadályozza ebben, ha a valódi megrendelő tulajdonképpen te vagy, csak éppen nem tudsz róla, mint ahogy az sem, ha a műre szánt összeg egy részét ellopja az, akire botor módon nem túl vastag pénztárcád bíztad.


A tény az tény - a Népstadion már régen megérett a felújításra, de az, hogy leradírozták a földről, talán mégis túlzás volt.
Bármennyire is szeretnénk sport-nagyhatalom lenni, nem vagyunk, és nem is leszünk mostanában az, hiszen az amatőr sport hosszas agónia után átadta eszméjét az enyészetnek, ma már ezen a címen is kitenyésztett gladiátorok küzdenek egymással, ami nem a sport, hanem a cirkuszművészet része, csak nálunk a bohóc a Várhegyről szórakoztatja a Nagyérdeműt egy színházból, melyet ő kolostornak hív.
Nem véletlenül, hiszen a szó maga puritán, Istenhívő életmódot sugall, a politika meg manapság a tömegmanipulációval egyenlő, de hát nincs mit tenni - nekünk ezt dobta a gép...


Reménykedjünk azért, hogy az új stadionban is örülhetünk kiváló eredményeknek, ennyi pénzért már akár meg is érdemelnénk ezt.
Ha a hozzávetőleg százötvenezer budapesti ülőhely árát az iskolai sportra fordítottuk volna, talán előbb-utóbb a magyar labdarúgás is felvirágozna, persze ehhez a poroszos szemléletű testnevelést is át illene alakítani, de hát akkor nem lehetett volna ekkorákat lopni.
Ma este valószínűleg győzelemmel kezd a magyar válogatott, stadionavatókra a vendégcsapatok nem nyerni jönnek, de persze ne zárjunk ki semmit, - vannak helyzetek, mikor veszíteni nehezebb, mint győzni.
Meg különben is, ha nincs atlétikai EB, akkor nincs csepeli hév-felújítás se, belegondolni is borzasztó, mi lett volna, ha valaki megkérdőjelezte volna a Puskás Aréna létjogosultságát.
Lehet, el is bontották volna a négyes-hatos pályáját, oszt szaladgálhattak volna a pesti csibészek gyalog a focimeccsekre, mikor kötelező lesz a buzdítás.


Hát akkor hajrá mogyorók!

:O)))

7 megjegyzés:

nemóvatos írta...

Az esküvő víziója nagyon is realitás, hisz' a luxusputriban van még eladó sorú gyerekjány.
A vendég csapatnak meg megalázóan gyengén kellene játszania, hogy a gazda fiai nyerni tudjanak.

góbé írta...


Sajnos Nemo, igazadis van, meg nincsis !
Az "uruk" egy negyedóra-húszpercig azt hitték egy gigászi stadion/aréna-avatóra felkészitett, felpörgetett, 11 oroszlánnal kell megküzdeniük, aztán csak lestek...

Nézd meg a Szalai gólját... Alig birták összehozni nekünk, majd látva ha folytatják amit elkezdtek, simán guritanak nekünk egy hatost... A végén még le lesznek baxva...
Jegyzem, az edzőjük is gyanús: Tabarez ???...Tavares?!? Nem kizárt hogy szargyártó külügyérünk rövidesen berendeli a nagykövetüket...

Ami viszont rendesen felbaxta az agyam, a magyar, magukat "világélvonalbeli"-nek minősitő 3-4 atlétánk hisztije akik egy mégújabb stadionban szeretnének jó esetben 8.-23.-49. helyezést elérni egy alig várt vébén, csaknem 1200 néző előtt...

Az atlétikának nálunk sem közönsége nincs, ill. akár Eu-s szinten jegyzett, csapatot alkotni képes versenyzői sincsenek --- nagy bánatomra ! ( a '70-es, '80-as években rendszeresen voltak nemzetközi csapatversenyek... Azokban a durva ötvenes években egy Iharos, egy Rózsavölgyi, megtöltötte a Népstadiont...)

Mondom ezt azzal együtt, hagy az atlétika a szivem csücske !
Hajdan, egyszer még együtt versenyeztem az akkori magyar magasugró csúcstartóval Jámbor Józsival... Az is igaz hogy megszoritani nem tudtam, jó 40 centivel jobb volt nálam... De akkoris !!! Nekem szép és kivételes emlék...










talalom írta...

Nos, az uruguaji fiúknak sem sikerült a lehetetlen: kikapni a magyar válogatottól.

relatív írta...

Az a hév, amivel a pénzek eszeveszett gyűjtésébe kezdett ez a hatalmi tébolyba merülő csoport, csak olyan keretekben kerülhetnek kielégítésre, ahol a pénz számolatlanul " folyik " !

Erre a legjobb a világméretű rendezvény - akkor IS ha nincs, vagy egy-két jeles képviselőnk van abban a szakágban - amihez aztán horribilis összegekért ( kb. 100 % haszonnal ) létesíthetünk megfelelőnek látszó (?) teret !

A mai magyar gazdaság ebben merül ki, a nyugati hatalmas konszernek itt téblábolása mellett !

Ezért nem jut az életünkhöz elengedhetetlen egészségügy-, oktatás-, közlekedés-, tudományos élet-, valamint igazi szellemi-, közérzetet javító környezet támogatására kellő költség !

1970 írta...

"a '70-es, '80-as években rendszeresen voltak nemzetközi csapatversenyek..."

Kedves góbé!

A '70-es, '80-as években a tantárgyi diákolimpiákon a magyar tanulók igen komoly helyezéseket értek el. Ma már az árnyékai sem vagyunk egykori önmagunknak, a hazai sportélet mellett az oktatási rendszerünk is alaposan lezüllött:((, hogy az egyéb tönkretett területekről (ipar, mezőgazdaság, szolgáltatások, eü., stb.) ne is beszéljünk.

góbé írta...


A Wales elleni, már tétmeccs volt. A havi milliós javadalmazású "kedvenceink" megmutatták döglöttoroszlán-körmeiket...

Csak látszólag nem tartozik ide: parlamenti, szintén "kedvenceink" megtették ugyanezt !!

Még meg sem szavaztatta nemmzetthünk kotonszökevénye a megrendszabályozásukra kialált törvényt, melynek szellemében joguk van fülüket-farkukat behúzni, hátratett kézzel a padban ülve kötelezően vigighallgatni-nézni az ahogy szarrá szopatják őket az áldemokrácia diszleteként, mi több, bármely közintézménybe is csak külön engedéllyel léphetnek be ezután, ... (jegyzem ez az egyetlen valóban érdemi jogositványuk !!!)...

Szóval máris megfogadták hogy jók lesznek, rendesen, sőt! nerrresen fognak viselkedni, ráadásul RÁM (!!!) hivatkozva, mert szerintük csak igy fogom elhinni nekik hogy majd egyszer-talán kormányképesek lesznek ?!? JAJJ ! és mégegyszer, meg sokszor: Jajjjj !!!

Tavaly májusban iszonyúan dühös voltam, hogy képesek voltak g.orbánra felesküdni és beülni melegedni, mielőtt az összes választási csalás - akár nemzetközi szervezetek bevonásával - vizsgálata megtörtént volna.

Ha most sem hajlandók e mocskos törvény okán bojkottálni a parlamentnek nevezett
maffiaközpontot, egy lehetőségünk marad, amit a Hadházi hónapok óta képvisel:

Mozgalmat inditani az Új Tiszta Magyarországért, hogy 2022.-ben, ha lesznek egyáltalán választások, senki!, semelyik! állitólagos "pártunk"-ra, és senkire ne szavazzon !
Mármint aki jobbitani akar, akinek elege van ebből a feudál-fasiszta diktatúrából.

Nem érdemlik meg !

Nagykaland. Lesz egy 25-30 %-os (!!) részvételü OGY választás, ahol a fideszkádéjempé 98%-kal nyer, mert egy-két kamupártjukra a látszat miatt úgyis kötelezően átszavaztatnának.

A jelen helyzethez képast semmi komoly változás nem lenne, sőt, végre az EU is komolyan felkapná a fejét. A 'zemeszpédékámomentumjobbikmegfutottakmég legalább elgondolkodna hogy miért is szerepeltek jól az önkörmányzatin, s hogy mit is várunk tőlük...

góbé írta...

Ej no! Csak nem megszeppenteetek...?!?... 13 órája nincs komment, reagálás...

Számomra végtelenül szomorú, hogy már megint az a Jakab Péter mutatta meg az irányt a förtelmekel szemben, akit papiron el kéne utasitanunk...-sokak szerint -... szerintem meg nem!!!

https://444.hu/2019/11/20/jakab-peter-elfoglalta-a-miniszterelnoki-szeket-a-parlamentben

Félelmetesen jó poén !!! Rendes helyen, rendes embereknek egy választása marad: Kifigurázni, nevetségesé tenni az önmagát ájulva igéző zsarnokot...
Ez a "csúnya, jobbikos" Péter, fittyet hányva a "rendesek leszünk, ahogy kövérlaca elvárja"
rendesen beledurrantott.

Reménylem, sokaknak lekonyul a tüchtig kisujja felismervén, hogy a sokat szidott, elparentált jobbik, mintha hatékonyabbnak tünne a " mieinknél" ... amely végtelen szomorúsággal tölt el... Hová jutottunk ????