2020. október 19., hétfő

KRISZTUS KUFÁRAI




"Amikor az állam forrást ad egy egyházi intézmény építésére vagy fenntartására, akkor a pénzt a legjobb helyre teszi – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton..." - tudatta büszke népünkkel az MTI nevű kézibeszélő, amivé a hajdan oly nagyhírű és megbízható Magyar Távirati Irodát sikerült silányítani.
Szerintem meg az állam tartsa fenn a saját intézményeit, épületeit, az egyház meg annyi intézményt működtessen, amennyit hívei képesek önszántukból finanszírozni.
Sajnálatos módon a mai egyházak többet törődnek a vagyonfelhalmozással, mint a hívők lelki üdvével és az elesettek felkarolásával, ami a hirdetett elvek nettó megcsúfolása.
A rendszerváltás óta más se igen folyik, mint a kapzsi harácsolás felekezetre tekintet nélkül, miközben a hitélet fellendülése elmaradt, az erkölcsök a bányászbéka segge alatt, a karitatív tevékenységben bármelyik nagy vallás szervezetét veri az egyházi rangjától Orbán személyes bosszúja miatt megfosztott Evangéliumi Testvérközösség és a Krisna-tudatúak kis közössége.
Szégyen ez a kétmillió nincstelen, a nyolcszázezer jogaiból és gyermekei jövőjéből kirabolt cigány, az egymillió alkoholista és ki tudja hány drogfogyasztó országában, ahol évente száz-kétszáz ember fagy meg az utcákon, vagy a saját lakásában, ahol gyerekek maradnak fűtött szoba és hétvégente élelem nélkül.
Közben a Tolvajok Fejedelme stadionokat és templomokat épít - egyik jobban kong az ürességtől, mint a másik, az egyikbe nem jut épkézláb csapat, a másikba ma már pap se nagyon, az épületek nem Isten templomai, hanem a képmutatásé, melyben Nagyurunk élen jár, de hátulról szorosan felzárkóznak rá a főpapok, csak baj ne legyen belőle...


Elszomorító, hogy a katolikus egyház magyar tagozata a legreakciósabb, legkonzervatívabb egyházi vonulathoz tartozik, akik a katolikus egyház fejének véleményét és törekvéseit is figyelmen kívül hagyják - sajnos.
T
anulhatnának tőle szerénységet, alázatot, Isten-hitet, mert ennek igencsak szűkében vannak.
Ha az élelemnek és az elemi igények kielégítésének is oly szűkében lennének, mint híveik jelentős része, talán változna a szemléletük, de addig... 
Pedig Máté evangéliuma megírja: "Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el.
Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.
Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. 
Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.”
Kár, hogy a főpapok is jobban szeretik az igét hirdetni, mint ragozni...


Amit Orbán csinál, az a lopakodó deszekularizáció - az állam és egyház szétválasztása maradékának felszámolása, az Egyház és a Hatalom összeolvadása.
Nem kétséges, ez Orbán érdekeit szolgálja, hiszen például a katolikusok "add meg Istennek, ami Istené és a császárnak, ami a császáré" elve remekül kifejezi a vágyott helyzetet, másrészt pedig évezredes tapasztalat, hogy a vallás segítségével remekül kézben lehet tartani a nincstelen tömegeket.
Nem véletlen, hogy a bolsevikok előszeretettel csináltak takarmánytárolót a templomokból, hiszen ők felismerték, hogy a vallás a nép ópiuma, merthogy akkor még nem volt divatban a heroin...
Az sem véletlen, hogy a nagy világvallások ma - szinte kivétel nélkül - válságban vannak, az internet és a televízió korában már kevésnek tűnik hálóingben és tökmagsipkában ájtatoskodni, a nép ma azonnali megváltást akar és nemigen éri be a halál utáni mennyország ígéretével.
Emellett az Isten-kép is átalakulóban van, a ma Istene márt nem annyira az a kaporszakállú öregember, aki a felhő szélén lógázza a lábát és azt kukkolja, megcsalod-e a házastársadat, a ma istene inkább rezeg, vagy hullámzik és a vonatkozó vicc szerint lehet, hogy fekete.
És nő.
Hosszú út vezetett
 Orbán Viktornak a kereszténydemokrata képviselőknek odahajított felszólítástól  - "Csuhások, térdre, imához!" - a mai gusztustalan nyáladzásig, a liberalizmustól a Sorosozás nem is nagyon burkolt antiszemitizmusáig, de a magyarországi nagyegyházak az erkölcsök elhajításának útján döngő léptekkel vele tartottak, beleértve, a reformátusok Horthy-imádatát is.
Orbánnak mindegy, ha a hatalom ára a vallás, akkor ő betér szívesen még zsidónak is, még ha két értékes centibe kerülne is a körülmetélés, majd az orvosok meghosszabbítják ha kell, akár Bicskéig is...

Sok jóval nem lehet biztatni a híveket, a vallásokat is igazítani kell majd a korhoz, és abban nem lesz helyük a harácsoló kufároknak, akik az emberi lelkekkel kereskednek, helyettük inkább társadalmi közösségek szervezőire lesz igény, olyanokra, akik érzékenyek az emberek valós gondjaira, akik képesek valós segítséget adni lelki kérdésekben, akik támaszt adnak a szegényeknek, elesetteknek.
Ha ebben jut hely Istennek, hát drukkoljunk neki...
Bízzunk ebben, hiszen ha a hajléktalanoknak épített volna annyi melegedőt és nappali tartózkodót Orbán, mint amennyi templomot és stadiont épített, ha annyi pénzt fordított volna a szegénység felszámolására, mint amennyit különféle jótékonykodásoknak álcázott szavazatvásárlásra, akkor nálunk lenne a szociális mennyország.
Szomorú ügyek ezek...


:O)))






1 megjegyzés:

Bubu64 írta...

Szia Pupu!
Idevezényeltek Hozzád is egy-két trollt? A "nem tetszik" pipából gondolom.Ha-ha.