Egyre megnyugtatóbb a helyzet, csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van, a kormányfő nem annyira, tudnék neki számára megfelelőbb helyet javasolni...
Mindegy, a végén úgyis győzni fogunk, bátor népünk szembeszáll a vírussal.
A Vezér ma megnyugtatóan marcona volt, aki hallotta az érezhette: amikor a zsebében kotorászik, akkor nem tökmagot számlálgat, hanem torkon ragadja a probléma lémyegét.
Aztán dönt, meg borít, kanyargó gondolatmenetével őrületbe kergeti lojális ellenzékét, majd immáron saját híveit is, akiknek lassan több fantázia kell tettei megnyugtató magyarázatához, mint az örökmozgó feltalálásához.
Mert azt ugye, már mégsem mondhatják éretetlenkedő családtagjaiknak, hogy Anyukám, a Vezér egy szociopata, aki nem törődik semmivel a személyes érdekein és hasznán kívül.
Azt sem, hogy egy általa megálmodott menetrendhez igazodik, a valós menetrend viszont nem hajlandó hozzá igazodni, hanem - valószínűleg Sorossal való konzultáció után - öli az alattvalókat, méghozzá korra, nemre, felekezetre és pártállásra tekintet nélkül.
Így aztán eljutottunk oda, hogy meg kellett hozni egy sor intézkedést, melyeket meg kellett volna hozni már hetekkel, hónapokkal ezelőtt.
El kellett kezdeni a tömeges tesztelést, melyet már el kellett volna kezdeni hetekkel ezelőtt, még a Szent Focimeccseket is zárt kapuk mögé kellett utasítani, mint kellett volna már hónapokkal ezelőtt, és mintha most rákényszerült volna a Vírusölő Szent Viktor, hogy meghozzon néhány értelmes intézkedést is.
Például a középiskolások digitális oiktatásra állnak át, ami nagyon helyes, mindössze az a kérdés, hogy hány tanárnak kellett meghalnia ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, és hány általános iskolai tanárnak kell majd meghalnia ahhoz, hogy az általános iskolák felső tagozataira is vonatkozzon ez az előírás.
Persze az is érdekes kérdés, hogy miért nem volt a járvány első hulláma óta eltelt nem kevés idő elég ahhoz, hogy megteremtsék a digitális oktatás technikai feltételeit, miért templomfelújításra meg újabb stadionokra költik a pénzt a gyermekek digitális eszközeinek beszerzése és internet-költségeik térítése helyett?
Nem tartanám Istentől-embertől elrugaszkodott dolognak, ha az általános iskolák alsó tagozatát egyszerűen bezárnák, egyik szülőt dotálnák, annál is inkább, mert a Vezér a gyerekcsináláshoz kétségkívül ért, de a pedagóguscsináláshoz már nem annyira.
Nem ez az ország lenne, ha a hatalom nem kötné össze a kellemest a hasznossal, bezáratva a kollégiumokat is, azt sugallva ezzel, hogy tudja, a járványt képtelenek lesznek megfékezni, de legalább a csepürágóktól megszabadulhatunk. Az első félévük máris érvénytelen, második meg ne is legyen
A kollégium a diákok otthona, lakása, lakatot rá azonnal, menjen haza, oszt ott lázadozzon - este nyolcig...
Természetesen a Kereskedelmi és Iparkamara elnökét már nem kell érzékenyíteni a szállodaipar gondjai iránt, ezért a szállodák immáron nem realizálható foglalásait nyolcvan százalékban téríti az állam, a maradék húsz százalék meg bőven kijön a költségek elmaradásából, sőt, még haszon is keletkezhet, hacsak menet közben el nem lopja valaki, de ki merne Nagyurunktól lopni?.
Divat-ipar, szállodaipar - jajjdeszép, zenész, színész, rendezvényszervező, fodrász-műkörmös-kulturális szféra meg a többi - jaj, de rút...
És mi lesz azokkal, akik már elvesztették a munkájukat?
Akik már tartalékaik utóját élik fel, akik számára egyre nagyobb rejtély, hogy télen mitől lesz meleg a lakásukban, hacsak nem a láztól?
Igaz, a templomok nem zárnak be, mert az Úr a szakrális térben nem engedi hogy a vírus - mely a Sátán/Soros teremtménye és melyet Semjén Zsolt és a Vezér álszent megnyilatkozásainak büntetéseképpen zúdított az emberiség nyakába - megfertőzze a buzgón imádkozó és a tízparancsolatot mormoló gyülekezetet.
Legalábbis a köztudottan emberközpontú magyar püspökök erre építik a hitéletet...
Komolyan mondom, ez az ország megérett a pusztulásra.
Megnyugtató az is, hogy bár csapatsport nem űzhető, a profi csapatok számára nem tilos a közös munka, hiszen rajtuk sem fogy a vírus, így ők nem hurcolhatják szanaszéjjel az országban.
Mert Viktor úgy döntött.
Ez a féleszű Karácsony meg azzal akart tesztelni, amivel most Viktor - kíváncsi vagyok neki is ír majd levelet a Nemzeti Népegészségügyi Központ?
Jó lenne ezt az egészet ép elmével megúszni, és jó lenne, ha a magyar kozervatív oldal még a temetése előtt rájönne, hogy csak eszköz egy tömegmanipulátor kezében.
Illúzió lenne?
:O)))
1 megjegyzés:
Pupu tévedsz. Nem tökmagért kotorászik a zsebében, hanem szorosan fogja a botkormányt.
Egyééűbként meg a történelem folyamán sosem volt normális konzervatív oldalunk. Akkor most miért lenne?
Megjegyzés küldése