2022. augusztus 27., szombat

KÜLÖNLEGES HADMŰVELET, VAGY VILÁGHÁBORÚ?


Ez is kicsit hosszabb lesz, elnézéseteket kérem, ígérem, nem lesz belőle rendszer...


Szóval, a kérdés jogos, merthogy a szemünk előtt zajló folyamatok (fegyveres összecsapások, két állam reguláris és irreguláris csapatainak harca) mintha arra engedne következtetni, hogy itt háború folyik, de a látszat csal.
Az orosz - ukrán helyzet egy elhúzódó konfliktus lezárása, melyben az ukrán fél olyan, mint a feldühödött feleség, aki mindent hozzávág a férjéhez, ami a keze ügyébe kerül,.
Oroszország az orosz hadsereg béke-állományával harcol Ukrajnában, szerződéses katonákkal, zsoldosokkal, anélkül, hogy mozgósítaná hadseregét.
Azt is észre lehet venni, hogy a bevetett haditechnika nem a legmodernebb, az orosz hadsereg zömében az elfekvő készleteit használja fel, és a harc főképp a Donbasz területén folyik.
Sőt - azt is meg lehet kockáztatni, hogy egy fegyveres konfliktushoz képest meglepően kíméletesen,  mint ezt az ukrán hadijelentések is tanúsítják, jóllehet ők aztán minden polgári áldozatot nyilvántartanak, még azt is, ha egy háziasszony elvágja a kezét krumplipucoláskor, ha éppen akkor robbant valahol egy akna.
Mégis, ahhoz képest, hogy az orosz hadsereg elfoglalt egy Görögország nagyságú területet, kevés a polgári áldozat,
Érzékelhető, hogy az oroszok  nem az ukrán népet, csak annak jól körülírható részét tekintik ellenségnek: a neofasisztákat és a nacionalistákat.
Természetesen az ukrán nép számára keserves ez a helyzet, akárhogy is, de sérti nemzeti büszkeségüket - nemzeti identitásuk kétségbevonásának tekinthetik, de valószínűleg az oroszok se lelkesednek - a testvérharc mindenhol dupla fájdalommal jár.
Az - orosz részről "különleges művelet" néven folytatott - harc nem volt váratlan, Oroszország számtalanszor figyelmeztette az USA-t, hogy melyik az a vörös vonal, melyet a NATO nem léphet át, ehhez jött még az ukrán nacionalisták orosz lakosság ellen folytatott hadjárata, mely periférikusan a - a nyelvtörvényen keresztül - a magyar nemzetiséget is érintette.
Az ukrán neonáci és nacionalista szabadcsapatok hadjáratot folytattak az az autonómiát követelő orosz lakosság ellen, ezreket öltek meg, éveken át folyt a küzdelem, mely a függetlenség egyoldalú kikiáltásával folytatódott, Koszovó mintájára.
A konfliktus akkor mérgesedett el igazán, amikor a puccsal hatalomra került nacionalisták azonnali hatállyal fel akarták mondani a Fekete-tengeri Flotta támaszpontjainak szerződéseit a Krímben, felborítva ezzel a térség geopolitikai status quo-ját.
Putyin már 2015-ben, az ENSZ-ben elmondott beszédével világossá tette, hogy hol húzódik a tűréshatár. Ukrajna NATO-felvételének belengetésével ezt lépte át az Egyesült Államok, mely jelen esetben Ukrajna és NATO névre hallgat.

Ha így nézzük a dolgokat, akkor ebben a helyzetben bizony vastagon benne van egy termonukleáris világháború és akár az emberiség elpusztulásának lehetősége, mindenesetre aki mostanság Ukrajna győzelméről delirál, az minimálisan is gyermekien naivnak tekinthető.
Oroszország deklarálta, hogy ebben a tekintetben el fog menni - szó szerint - a végső pontig, és ha kell tovább.
A mai állapot egyébként még kezelhető, a két világhatalom között egyelőre közvetlen harcérintkezés nincs, és jó lenne, ha nem is lenne.
A konfliktus egyébként a tévedések háborúja.
Az oroszok azt hihették, hogy a katonai művelet sétagalopp lesz, mint ahogy az is lett volna, ha az USA és szövetségesei nem árasztják el fegyverekkel és pénzzel az ukránokat.
Az amerikai fél pedig azt gondolta tévesen, hogy Oroszország hamar összeroppan a gazdasági szankciók súlya alatt, és népe nem áll vezetője mögé.
Mindkét elképzelés téves volt, ez mára már ténynek tekinthető.
Amerika csatlósai számára - mi is ott vagyunk közöttük, mint az Unió tagjai - fájdalmas lesz erre ráébredni.
Már most is fáj, pedig még szinte semmi nem történt.
Mindenesetre aki ennek a háborúnak a lényegét meg szeretné érteni, annak tudnia kell, hogy ez a harc a világ újrafelosztásáért folyik.
Nem Oroszország és Ukrajna, mégcsak nem is Oroszország és az USA között, hanem egy többpólusú világrend kialakításáért Kína, Oroszország és az USA között.
Nem az autokrácia és a demokrácia között folyik a küzdelem, hanem imperialista birodalmak között, harc az energiahordozókért, a nyersanyagokért, a piacért, az olcsó munkaerőért.

"Forgolódnak a tőkés birodalmak,
csattog világot szaggató foguk.
Lágy Ázsiát, borzolt Afrikát falnak
s mint fészket ütik le a kis falut.
Egy nyál a tenger! Termelő zabálás, -
kis, búvó országokra rálehel
a tátott tőke sárga szája. Párás
büdösség-felhő lep bennünket el."

A verset 1931-ben írta József Attila, de akár ma is írhatta volna.
Talán ezt kell látni, még ha a többség ma is kommunista elnyomóként szeret Oroszországra tekinteni, feledve, hogy az immár évtizedek óta kapitalista birodalom - impérium.

A baloldal szemszögéből nézve mégsem lenne helyes Oroszországot tekinteni agresszornak, hiszen ez a helyzet geopolitikai és stratégiai tekintetben védekezésnek tekinthető a NATO terjeszkedése ellen.
Be kell látnunk, hogy Oroszországnak más lehetősége nemigen maradt.
Ha ezt most nem állítja meg az Egyesült Államokat, akkor Ukrajna NATO-felvétele után katonailag roppant hátrányos helyzetbe került volna, és semmi jel nem mutatott arra, hogy az aktuálisan NATO névre hallgató USA önkorlátozásba kezdene.

A különleges hadművelet  megindításának időpontját az is indokolta, hogy az oroszok katonailag előnyt szereztek, hiperszonikus rakétáikkal jelenleg a Nyugat számára kivédhetetlen elsőcsapás mérő képességet fejlesztettek ki, és a világpolitikai helyzet is kedvezett az akciónak.
Amerika és Kína viszonya Tajvan és az USA térségbeli nyomulása miatt elmérgesedett, ez egymás mellé szorította Kínát Oroszországgal.
A világ második legnagyobb gazdasága a világ második legerősebb hadseregével (nukleáris ütőerő tekintetében most valószínűleg az első...) együtt komoly ellenfele az Egyesült Államoknak, arról nem is beszélve, hogy Amerikát messze nem szeretik annyira a világban, mint a magyar liberális értelmiség, mely régi szép szokása szerint álomvilágban él, és felettébb csodálkozik azon, hogy még a hazai kispályán is folyvást pofára esik. 
A konfliktus eszkalációjára komoly az esély, a Balkán, Koszovó, koreai félsziget, Tajvan, Északi-sark, Délkelet-Ázsia a jelöltek, de az USA minden feszültség-gócban ott van.
Kezd kialakulni egy új világpolitikai erőközpont, a BRICS, - Brazília,  Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika gazdasági -politikai együttműködése.
Valószínűleg ez a szervezet lesz az, mely megtöri az amerikai dollár egyeduralmát a világban, ami a kínai politika kiemelt célja, és melyet indokol a mai helyzet is, mely lehetővé tette például, hogy az orosz jegybank valuta-tartalékának felét befagyassza az USA, hogy lefoglalja orosz állampolgárok vagyonát, hogy Amerika sápot szedjen a világ kereskedelméből, befolyásoljon gazdasági folyamatokat pénzpolitikáján keresztül.
Kína - deklaráltan elsősorban belföldi használatra - már bevezette a digitális jüant, ettől az Egyesült Államokat máris kitöri a frász, veszélyben érzi - lehet, nem is alaptalanul - a dollár szerepét nemzetközi elszámolási egységként.
 

A harc hibrid háborúként folyik, kiterjed az élet szinte minden területére, beleértve a kíberteret és a világűrt is.
Gazdasági téren az USA a szankciós politikához fűzött nagy reményeket, de Oroszország komoly tartalékokkal rendelkezik, emellett az energiahordozók terén a kiesett exportot kompenzálja az árak emelkedése, és a piac is biztosított - a fejlődő Kína és India szinte minden mennyiséget felvesz.
Európa bajban van, még nem is igazán érzékelhetően nagy bajban, hiszen az alapanyagok és az energiahordozók hiánya egész iparágakat tehet padlóra.
Ez természetesen kihathat a nyugati politika társadalmi támogatottságára is, nőhet a munkanélküliség, téli fűtési gondok jelentkezhetnek, szállítási problémákkal találkozhatnak a termelők - ma még megjósolhatatlan nagyságrendben és eredménnyel.
Európa leválasztása az orosz energiahordozókról még évek alatt se lesz könnyű mutatvány.
A régi viccet hadd idézzem: azt már kb. tudjuk, hogy mi lesz, csak azt nem tudjuk még, hogy addig mi lesz...
A lakosságot sújtja az infláció.
Tömegek szegényednek el, és nem csak a társadalom legszegényebb rétege van veszélyben, de az alsó-középosztály is, mely általában a hatalom legbiztosabb támasza szokott lenni.
Jó úton haladunk arrafelé, hogy a kisdiák minden nap vigyen egy fahasábot is az iskolába, ahol majd - tanár híján - az iskolaőr fogja őket oktatni bilincs és gumibot-használatra, útban a szép új világ felé.
Nemzetközi téren a befagyasztott orosz vagyonok helyzete számos kérdést vet fel, de bármerről is vizsgáljuk a dolgot, mindig a nettó rablás és útonállás fogalmába ütközünk.


A helyzetet tovább bonyolítja a klímaváltozás, mely új tengeri útvonalakat nyithat meg az Északi Sarkkör mentén, hozzáférhetővé tesz jelentős nyersanyagkincseket.
Aki azt gondolja, hogy Finnország és Svédország NATO tagsága a demokrácia védelme érdekében történt, az valószínűleg elakadt Jancsi és Juliska történeténél politikai ismeretek terén. 
Valamilyen furcsa oknál fogva mindkét ország Oroszország szomszédságában, stratégiai pozíciót foglal el, szigeteik adott esetben hídfőállások lehetnek egy Oroszország elleni NATO támadáshoz.
A két ország tagfelvételével a világ nemhogy biztonságosabb, de egyre veszélyesebb hely lesz. 
Hogy miért nem felelt meg a semlegesség a két államnak, az nem nagy talány, mint ahogy az Ukrajna semlegességére vonatkozó elképzelés elutasítása sem az ukrán nép érdekeit szolgálta.
Sokszor az az érzésem, hogy az USA előremenekül.
Aztán itt van még a népességrobbanás Afrikában, Indiában, a fegyverkezés, az űr hadszintérré nyilvánítása, a  klímaváltozás miatti migráció - mind-mind olyan problémák, melyeket vagy együtt old meg a világ, vagy sehogy, de az biztos, hogy ezek külön-külön is képesek az emberiség kiirtására.


A harc a tömegkommunikáció terén is folyik, valami elképesztően primitív színvonalon, de kétségkívül hatékonyan.
A tájékoztatás természetesen egyoldalú, eszerint az ukrán hadsereg vesztesége öt fő, ebből három gyerek, öt megerőszakolt szűz és két várandós anya, továbbá négy civil, míg az oroszok vesztesége kétszáztizenkét harckocsi, hetven helikopter és napi ötezerkétszázhúsz elesett katona.
A brit hírszerzés jelentése szerint Putyin elmeorvosi kezelés alatt áll, továbbá prosztata és tüdőrákja van, napjai meg vannak számlálva, de tizenkét dublőre segítségével úgy csinál, mintha élne.
Az orosz hadseregben puccsot szerveznek ellene, a nép már fel is lázadt, de - mint tudjuk - muszkaföldön lassan jár a posta...
Ami meglepett engem, az a minden képzeletet felülmúló ruszofóbia, a magyar értelmiség manifeszt meghülyülése, és itt ezt most tessék szektafüggetlenül érteni.
Azt az őszödi beszéd óta tudjuk, hogy magyarember nem érti az iróniát, az öregecskedő feleségek óta azt is, hogy a humora se túl cizellált, de azt azért nem hittem volna, hogy általam ezidáig okosnak tartott emberek képtelenek felérni ésszel, hogy az orosz támadás egyrészt reakció volt a NATO terjeszkedésére és az ukrán neofasiszták tetteire, egy nyolcéves folyamat lezárása, másrészt meg, hogy Ukrajna csak eszköz, az USA eszköze stratégiai céljai eléréséhez.
Szoktam azzal példálózni, hogy a NATO keleti terjeszkedése, a támaszpont-dömping (ezer támaszpont a világban...) olyasmi, mint amikor az ellenséged körbelocsolja a házadat benzinnel, majd az idióta szomszédgyerek kezébe égő gyufát ad, és biztatgatja: gyújtogassál kisfiam! 
Számomra súlyosan frusztráló, hogy azt kell látnom: Orbán tisztábban látja a világpolitikai folyamatokat, mint számos, általam korábban nagyra tartott, magát demokrataként meghatározó politikus, akik végre találtak maguknak egy nyalni való segget, mindenféle haszon nélkül.
Természetesen egy szövetségi rendszeren belül egy ilyen helyzetben nem lehet felelőtlenül ugrabugrálni, de túllihegni se kellene dolgokat és az utolsó percig keresni kell a megbékélés lehetőségét. 
Nagy marha az, aki ha szomjas, szidja a szomszédot, jóllehet nála van a vízcsap.
Baloldali tömegtájékoztatás nem létezik, amit baloldalinak tartunk, az egy szekta tulajdonában levő televízió, - a szektát egyébként megvette kilóra Orbán, egy állandó fenyegetettségben létező magántulajdonú rádió, melyet részben hallgatói finanszíroznak, és egy napilap, mely 2019 óta Leisztinger Tamás cégének tulajdona, előtte Puch László tulajdonában volt. A lap újságíróinak tevékenységét nem szívesen minősíteném, mindenesetre nem egy Iszkra...


Ami a harcmezőn történik, az az oroszok győzelmét vetíti előre.
Következetesen és kitartóan haladnak céljuk felé, mely deklaráltan ugyan a Donbasz elfoglalása, de a közbenső cél szerintem Ukrajna elzárása a Fekete-tengertől.
Ha ezt sikerül elérni - és sikerülni fog - akkor a maradék terület tekintetében akár egyezkedni is lehet, de az már bizonyos, hogy Ukrajna belátható időn belül nem lesz a NATO tagja.
Viszont a feszültség nem fog megszűnni, a finn és svéd probléma továbbra is mérgezni fogja a térség politikáját.
Hogy aztán ezt hogy rendezik az oroszok, az soktényezős játék lesz, de azt biztosan nem fogják eltűrni, hogy a finn határra új fegyverrendszereket telepítsen a NATO.
Ez egy veszélyesebb játszma lesz, de Putyin megmondta, hogy szó szerint a végsőkig el vannak szánva Oroszország védelme érdekében.
Egy biztos, bárhogyan is folytatódik ez a történet, az egy pólusú világnak és Amerika korlátlan dominanciájának vége van, vagy sikerül kiegyeznie a feltörekvő hatalmakkal, vagy a világ az atomháború felé lépdel, egyre gyorsabban.
Akkor vége szakad a globális felmelegedésnek, jön a nukleáris tél, életben maradnak a csótányok és a patkányok, és csak remélni lehet, hogy egyik sem visel közismert keresztnevet...
A globalizáció pedig folytatódni fog, aztán az majd kiderül, hogy jó lesz-e ez a világnak.
Magyarország számára napjaink politikája sorsdöntő, meglehet, hogy ez ad lehetőséget véget vetni ennek a velejéig korrupt és erkölcstelen rendszernek.
De az is lehet, hogy a szélsőjobbnak kedveznek az idők, még szerencse, hogy az új stadionokban fűtött a gyep, nem lenne jó felfázni vénségemre.


Azért míg élünk, remélünk...

:O)))

23 megjegyzés:

anteus írta...

Gondolom, ezt mondtad el délután.
Egyébként ez a " dum spiro spero" Matolcsy jelmondata volt, minden füzete belső borítójába beleírta.
Ennek semmi jelentősége,, de érdekes.

Belák Andrea írta...

Sohase hagyod abba a Putyin-imádatot?
Aki fegyverrel behatol más emberek országába, az AGRESSSZOR, és aki fegyverrrel támad meg civil lakosokat, az háborús bűnös. Talán nem kellene már egyfolytában nyalni ennek a kis-Hitlernek!!!

PuPu írta...

Ne hisztizz már Andikám, kísérletezzél inkább a megértésével, nem lesz könnyű, de talán nem reménytelen!
:O)))

góbé írta...


"...Az ukrán neonáci és nacionalista szabadcsapatok hadjáratot folytattak az az autonómiát követelő orosz lakosság ellen, ezreket öltek meg, éveken át folyt a küzdelem, mely a függetlenség egyoldalú kikiáltásával folytatódott, Koszovó mintájára..."

Szám szerint 14 ezret !!! 2021-ig...

Azt a bizonyos ENSZ-beli beszédét Putyinnak elküldtem az általam arra érdemesnek tartottaknak, szerintem pár éve a blogon is közzétettem. Talán, a legfontosabb mondata, az "arab tavasz" és annak permanens, ma már Ukrajnáig tartó következményei vonatkozásában: "...Van fogalmatok arról, hogy mit tettetek ???..."

Le kellett már állitani az USA-t ! Akár ezen az áron is !!!

Amit kihagytál PuPu !:

Ámérika tudatosan kétségek és választás elé állitotta az EU-t hogy ne kelljen vele gazdaságilag számolni. Elvárás volt az oroszokkal szembeni gazdasági és egyéb szankciók bevezetése, mely sokkal inkább sújtotta és sújtja ma is Európát, mint Oroszországot. Sokszor elhangzott már nálad is De Gaulle örökbecsüje, - Európa az Atlanti óceántól az Uralig tart (!!!) -,melyet Macron is igyekezett magáévá tenni, sajnos csekély eredménnyel...

Azt viszont visszautasitom hogy o1G jobban, tisztábban látná a dolgok történelmi
jelentőségét. Szimplán arról van szó hogy a családja, barátai és üzletfelei érdekében momentán, éppen, Putyin ánusza számára az üdvözitő.

Jövőre már lehet hogy Hszi Csin-Ping lesz a favorit. Ennél a "mineknevezzelek"-nél sosem lehet tudni....

1970 írta...

Kedves PuPu!

Góbéhoz csatlakozva én sem gondolom, hogy kisgömböcünk valamiféle "világesze" lenne, vagy bármennyivel is élesebben látná a dolgokat, mint a jelenlegi politikai elit. Egyszerűen oda dörgölődzik, ahonnan pénzt remél, ahogy a pávatánca is erről szól: minél gyorsabban, minél több pénzt beszedni a családjának, haverjainak, üzletfeleinek. A pénz, ami a lényeg számára, elvei, eszméi nincsenek, nem is voltak soha.
Hasonlóan a képen középen mosolygó fasiszta őrülthöz, akit - nagyon remélem - idén elküldenek a fenébe a brazilok.

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Hát! Nagyon sok mindenben nem értek egyet veled.
Ezek csak olyan apróságok, mint, hogy bebizonyosodott, hogy az Oroszok már évtizedek óta készültek és tartalékoltak erre a csetepatéra !
Az FSZB játékairól egy szót nem fogalmazol meg, pedig nem kevés részük volt az ellentétek szításában.

Teljesen felesleges a támaszpontokról beszélni, ha olyan kivédhetetlen fegyvereik vannak az oroszoknak !
Annyira azért még sem biztosak ebben, hogy atomtöltettel is használják őket !
Arról sem szólsz, hogy az orosz tengeralattjárók bizony ott vannak a világ minden részén, megpakolva atomfegyverekkel.
Ki fenyeget kit ?

A többpólusú világ létezik, itt van az orrunk előtt.
Mit akar tehát Putyin elérni ?

Hát, hogy ő dirigáljon az EU-an és úgy táncoljon mindenki, ahogy ő fütyül !
Egyébként fagyjon meg mindenki !

Na, ez nem fog bejönni !
Mármint, hogy ő dirigáljon és mondja meg a tutit !
Inkább fagyjunk meg !

Nehogy azt hidd, hogy a másik oldalon nincsnek hülyék ?
Kiderül, hogy kinek van nagyobb szája és ki blöfföl !

A szankciók hatása a háború befejeződése után lesz látványos !
Ki fog derülni, hogy az orosz cár meztelen, a szó szoros értelmében !

Ezen sem India, sem Kína nem tud segíteni, de még Irán és Észak-Korea sem !

Üdv sphagin.

góbé írta...


Kedves Andrea !

Szerintem nem túl nagy kérés, mielőtt a tények és egyéb körülmények ismerete nélkül itélsz és teszel megfebbezhetetlen megállapitásokat, ne csak nézd meg, de értelmezd is a PuPu által (ha nem találnád, piros betükkel) jelzett putyini ENSZ beszédet !

Ő már 2015.-ben szólt ! Jobb lett volna ha komolyan veszik !

Egy példa: Gondolom, jártál a Hősök Terén... Láthattad Nagy Lajos királyunk szobrát, a másik 13. között... Hiszed-nemhiszed, a Te fogalmaid szerint ő is "agresszor" volt, ráadásul elherdálta azt amit az apja, Carobertó ( hibásan Károly Róbert) 10 év kőkemény munkájával felépitett... Két nápolyi hadjárat... Az akkor már török nyomás alatt szenvedő - a mai - szerbia hátbatámadása...amivel magunkra húzta az Oszmán Birodalmat. És még őt hivják "NAGY" Lajosnak. ugyanmár...

Kicsinyt ugorva az időben, kérdem, mit kerestünk mi 1942-ben a Donnál ???

AGRESSZOROK voltunk b@mmeg !!! (bocs!)

Bánj óvatosabban a fogalmakkal, - Putyin imádat ??? - Egyszer valaki mondta, hogy ne itélj, mert azzal itéltetsz. Önmagadat !!! Remélem ismered a szerzőt...

Azzal együtt drukkolok neked.

PuPu írta...

Kedves góbé és 1970, szó nincs arról, hogy az Ártány világ esze lenne, de azt azért ne tagadjuk meg tőle, hogy - mindegy is, milyen indítékból - kíméletlenül realista.
A mai magyar és európai liberális értelmiség meg reménytelenül idealista, az általa vágyott világképet képzeli realitásnak, és ez több, mint ostobaság, ez hiba.
Amikor kitört a balhé, akkor egyedül Orbán találta meg a helyes reakciót, ő békéről beszélt, míg a többiek az erősen náciszagú ukrán rendszer katonai megsegítéséről, jóllehet, ennek realitása a nulla felé konvergál.
Ettől még Orbán egy pitiáner, kártékony tolvaj, de attól, hogy ő mondja ki, hogy az elefánt szép nagydarab jószág, még nem lesz belőle cickány, bármennyire jól esne is ez az állatkert egyes látogatóinak.
Erre az egész történetre nincs hitelesnek elfogadható baloldali válasz, a hőbörgésekkel meg nem sokra megyünk.
Szerintem...
:O)))

PuPu írta...

Kedves sphagin, vannak dolgaid, melyekkel nem tudok mit kezdeni.
Ilyen például a ruszofóbiád, meg az ilyen "orosz cár" típusú megjegyzéseiddel, melyre nem szívesen kontráznék a gyarmattartó angolokkal, vagy a rabszolgatartó amerikaiakkal, az ilyen színvonalú vitát valamerre másfelé kellene keresned.
És az orosz fegyverekre tedd megjegyzéseid sem nyerők nálam, merthogy én a tényeket szeretem, azok pedig arról szólnak, hogy a felhalmozott atomfegyver-készletek elegendőek az emberiség kipusztítására - többszörösen.
Azt hiszem, hogy nemes vállalásod fagyhalál tekintetében sokan nem osztják, az ember kényelmes teremtmény nem hiányzik neki a didergés, meg a kapcsolódó egyéb következmények, és a harcok befejezése után valóban látványos lesz a következmény: az orosz gazdaság modernizálása, nyersanyag - kereskedelmének diverzifikálása, katonai erejének növekedése áll majd szemben egy lepukkant gazdaságú Európával, egy újabb kudarcot begyűjtő Amerikával, egy technikailag és katonailag megerősödött Kínával, egy lerombolt Ukrajnával - vagy az atomháborúval.
Honnan ez a vad radikalizmusod?
:O)))

1970 írta...

Kedves PuPu!

A mai liberális értelmiség megítélésében teljes mértékben egyetértek Veled, ahogy abban is, hogy - sajnos - nincs hiteles és világos baloldali válasz erre az egész jelenlegi helyzetre (nem kevés felelőssége van ebben az említett liberális értelmiségnek is, amelyik ebben az országban tűzzel-vassal irtott minden baloldali gondolatot, törekvést).
Még azt sem vitatom, hogy kisgömböc "kíméletlen realista" lenne, az azonban már nagyon nem mindegy, milyen okból realista valaki. Kádár is egy komoly realista államférfi volt (ahogy pl. a lovastengerész nem volt az!), mégis ég és föld a különbség közte és az ártány között. Nem mindegy ugyanis, milyen célokra használjuk a reálpolitikát, vannak-e egyáltalán értékeink, eszméink, illetve miként tekintünk az "alattvalókra", azok életére, sorsára. Na, ebben látok igen komoly különbséget. Kisgömböc szélkakasként forog mindig arra, ahonnan pénzt remél, amiben az sem zavarja, ha másnap már egészen mást kell mondania. (Kétségkívül ez is egyfajta reálpolitika!) Kádár tűpontosan érzékelte és kihasználta a kor biztosította lehetőségeket annak érdekében, hogy ez az ország fejlődjön, benne az emberek életlehetőségei, életszínvonala javuljon/javuljanak.

góbé írta...


Üdv PuPu ! ( 16.15 ) Vettem, értem, értékelem... (nem a szutykunkat !)

Csupán a motivációjára kivántam felhivni a figyelmet, melyben nem igazán a racionalitás dominál...- szerintem...
Szarva között, kivételesen most nem a tőgyöt találta el. Ha ez érdem én is küldök neki egy respektet...
Tudom hogy figyelik a blogot, talán ez is eljut hozzá. Neked meg eszedbe ne jusson meteorológussá avanzsálni. Nem pálya... Amúgy, milyen volt a tüzijáték ???

Béke... Persze, béke... Putyin markában tartja "kormányzó(?) urunk(?)"(copyright by Váncsa István) tökeit, a 3/4 világ meg Ukrajna gyermekeit, megpocsékolt asszonyat sajnálja...

Mit is mondhatott volna, mer'hogy vezetőként valamit muszály volt.
o1G hozott is meg vitt is, adott is meg nem is, eljátszotta a szokásos szutykos játékát bármilyen meggyőződés, elkötelezettség nélkül.

Ez egy ilyen hely.../Moldova.../

sphagin írta...

Kedves PuPu !

És te radikalizmusod ?
Honnan veszed ezt a forgató könyvet ?
Ez nem reális !

Az oroszok elszámították magukat, nem is kicsit.
A háború nem érhet véget úgy, ahogy ők szeretnék, de, ha mégis, akkor az az EU végét jelentené ! Ezt nem engedhetik meg neki és nincs köztes megoldás !

Erről szól a mese.
Ha vége lesz a fegyveres harcnak, a szemben állás továbbra is folyni fog és gazdasági háború lesz.
Sokkal nagyobb mértékben, mint a hidegháború idején.
Az oroszok ezt el fogják veszíteni, mint a hidegháborút is !

A tét nem kicsi és láthatólag a Nyugat is tisztában van ezzel és fel is vállalja, akár az atomháborút is !

Mert nem tehetnek mást ők sem !
A több pólusú világ létezik már most is, ki akadályozza ezt ?
Ez az élettel járó valóság és mindig lesznek élenjárók és követők.

A hatalom csábító, de azt erőszakkal nem lehet megtartani. Jó gazdasággal igen !
Ez hiányzik az oroszoknál !
Eddig ezzel nem nagyon törődtek, pedig kellett volna.

Eddig a forrásaikból éltek, most azok nélkül kell majd élniük.
Nem lesz többet fizetőképes Nyugat, aki segít tartalékot felhalmozni nekik !

Vége a játéknak és ehhez csak az kell, hogy azt mondják, hogy nem kellenek a termékeid, de azoké sem, akik veled üzletelnek !
Igen, a világ átalakul, de nem az oroszok javára !

És nem veszik észre !
Ez is elárul valamit !

Üdv sphagin.

Belák Andrea írta...

Kedves góbé!
Bizony a történelmünkben sok utálatos dolog volt, és ezek vezettek háborúkhoz. Csakhogy háborúval soha semmit nem lehetett megoldani. Ahhoz bizony BÉKE kell.
És ebből semmit nem vom le az, ha mi, magyarok követtük el. Illetve nem mi. Őseink. Szerintem ne legyünk rá büszkék!

góbé írta...


Andreám !

Univerzális BÉKE nem létezik !

Béke akkor köttetik, ha az ellentétes/ellenséges feleknek az kölcsönös érdeke. Castro 1959-től 1961.-ig rendszeresen egyeztetni akart az USA-val, rendszeresen átjárt... A folytatást, ami napjainkban is zajlik, tudom hogy ismered.
Allende, Chile, 1973... nem folytatom...Grenada...Afganisztán, ahol Oszamáékat Ámérika fegyverezte fel, abban a reményben hogy a SZU muszlim köztársaságaira is kiterjeszthetik a káoszt, a háborút. Aztán a fagyi / BinLaden visszanyalt !!!
Folyt: É-Afrika, "Arabtavasz" ! Libia! Sziria!... Iszlám Állam-Törökország! Amely a NATO 2. legerősebb hadseregével rendelkező államként volt az ISIS üzletfele az olajbizniszben!!! Most meg épp Ukrajna, melyet a NATO-ba csábitottak...

Egy helyet, eseményt mondj, találj, ahol az USA-nak érdeke lett volna a BÉKEEEE!!!! Neki a permanens káosz az érdeke és ezért mindent elkövet 6-8ezer kilométerre a határaitól, úgy hogy mindig más fütykösét veri a csalánba aztán eljátssza az egyetlen üdvözitő igazságosztót.

Hidd el, érdemes megtekintened:

1.: Putyin ENSZ-beli beszéde.
2.: Oliver Stone: Amerika elhallgatott történelme / mondjuk ez 10xmásfél óra, de megéri.../
A "videán" megvan, csak ki kell kapcsolni a reklámblokkolót.

Utána szivesen eszmét cserélek veled...


KZs írta...

Ha ilyen jók, nyugodtan csinálj belőle rendszert, sőt, tőlem lehetnek hosszabbak is :)
Kis kiegészítés: Valójában nem is az egypólusú világrend rettenetes haláltusájának vagyunk kényszerű elszenvedői, hanem valami új megszületésének is tanúi lehetünk, melynek mibenlétéről csak sejtéseink lehetnek. Azaz nem csak azt nem tudjuk, hogy addig mi lesz, de még azt sem hogy mi lesz :) Azt látjuk, tapasztaljuk, hogy a termelőerők fejlettségi szintjében bekövetkező minőségi változások elterjedtségének mennyiségi szintjében bekövetkezett változások elérték a kritikus szintet, és ismét radikális társadalmi változásokat kényszerítenek ki. Avagy, ahogy már néhányszor hallottad tőlem, abban a kitüntető szerencsében van részünk, hogy módunkban és lehetőségünkben áll megélni a kapitalizmus összeomlását. A Great Reset nem más mint egy kísérlet az irányított omlásra oly módon, hogy a regnáló haszonélvezői, nyertesei, a lehető legkevesebb sérüléssel éljék túl az elkerülhetetlent. Hogy a többivel mi lesz? Az legyen az ő problémájuk!
Divatos manapság demokrácia deficitről is beszélni, holott vigyázz mit kívánsz! Ez maga a demokrácia, nem véletlen sorolta Arisztotelész a nem kívánatos hatalommegosztási formák közé, lévén a demokrácia az a hatalommegosztási forma, ahol bár mindenki gyakorolja a hatalmat, de mindenki a saját érdekei érdekében. A közérdek nem tartozik a demokrácia értékkészletébe..
Az meg aztán a véglet, amikor az emberek oly mértékig lesznek elhülyítve, hogy még a saját érdekeik felismerésére is képtelenek.. A saját kárukon sem tanulók tömege... Úgy tűnik, hogy még a guppival szemben sem sok eséllyel indulhatunk egy memóriajátékban :(
Hol vagyunk attól, hogy belássuk, hogy „ a legtöbb amit elérhetsz, ha megérted a miértet”
Maga az útópia :)

Névtelen írta...

Kedves PuPu! A magam egyszerű módján, szerény ismereteim alapján úgy gondolom, hogy az emberiség történelme az a háborúk története. Tehát mindenkor a területért, ásvány-kincsekért, hatalomért ölték egymást az emberek, "felsőbb parancsra". Magam "békepárti" vagyok, ebből az következik, hogy minden kizárólagos hatalomra törekvő állam s vezetője elítélendő aki saját önös érdekei miatt küldi halálba emberek ezreit, s veszélyeztetik a "világbékét". Ezért nem vagyok Putyin pártján sem, bármennyire hobbija is a régi Oroszország iránti vágya. Embereket küldeni halálba azért, hogy elmondhassam, én vagyok a világ ura, szerintem bűn.Igen: USA. Oroszország, Kína, és még India, Európa között dől el a világ további sorsa, függően attól, hogy ki-kivel szövetkezik. A probléma "csak" annyi, hogy el is pusztulhatunk.

Belák Andrea írta...

Kedves Góbé! Nem fogom elolvasni, illetve megnézni. Meggyőződésem, hogy a háború segítségével még semmit nem tudtak megoldani, mindig csak rosszabb lett. Ezért aztán nem fogok támogatni egyetlen háborúskodót, bármilyen nemzetiségű. Mi meg vagyunk lőve amúgy is itt Magyarországon 13.-ik éve:
Орбан жил
Орбан жив
Орбан будет жить

Névtelen írta...

Andika, kissé téves...

...живет...

Mármint a jelen idő...

Sorry...

Töreki Éva írta...

Én is ezt akartam írni- живет

PuPu írta...

Kedves Ismeretlen nagypapa, adj magadnak nicket vagy nevet, akkor tudom csak kiengedni a hozzászólásod, ami egyébként teljesen rendben van...
:O)))

kesztió írta...

Kedves PuPu,
áruld már el, mi a fityfenéért csinálod ezt az idétlenkedést.
Ezt az áltátszó putyini propagandát tényleg csak a legelborultabbak veszik már be, de nekik hótt fölösleges írni bármi értelmeset, ők arra is gerjednének, hogy Gügyügügyügügyü Zelnenszkij.
Amúgy merem feltételezni, hogy ezekért az írásokért nem kapsz pénzt, tehát hótt ingyen égeted és röhögteted magad. Valamint növeled a karbonlábnyomodat.
Tényleg, komolyan. Miért? Hol éri meg?

PuPu írta...

Kedves kesztió, a legjobb propaganda az igazság, csak az a baj, hogy a mai világban a tényekkel roppant kevesen foglalkoznak - ha olyan kerül szóba, ami közel áll hamvas lelkecskéjükhöz, akkor azt igazságnak hívják, ha valami nem illik bele világlátásnak képzelt prekoncepcióikba, akkor azt propagandának.
Én meg blogger vagyok, nem állástalan újságíró, aki pénzért akar okos lenni, én ingyér vagyok buta, ezért aztán bátran írhatom, amit gondolok, és jelen esetben ezt gondolom.
Az nem zavar, ha valaki nem ért velem egyet.
Az se, ha nem érti, amit írok, akkor elspekulálok, hogy érthetően írtam-e, az sem zavar, ha minősítgetnek, eléggé jólfejlett egom van.
Tudom viszont, ha valakinek nem tetszik valami abban amit írtam, akkor nem engem kellene minősítgetni, hanem a leírtakkal vitázni - no, ez viszonylag ritka.
Blogger vagyok, nem hittérítő, tőlem aztán mindenki azt hisz, amit akar, a célom mindössze az, hogy gondolkodásra késztessem olvasóimat, akik egyben munkám jutalmát is képezik.
Ha valakinek ez nem tetszik, hát szagolgassa bánatosan karbonlábnyomomat, én meg megengedem neki, hogy hülyén haljon meg.
Kedves, hogy aggódsz értem...
:O)))

góbé írta...


PuPu ! (06.53)

Elárulhatnád hol lehet vitriolt beszerezni! Egyre nagyobb szükség van rá egyéb hiján, a túléléshez.