2023. március 25., szombat

SZEBB A PULYKA, MINT A PÁVA

 


A Sokat Megéltek Társaságában, melyben tag vagyok (nohiszen, szép kis társaság...) zömében politikával  főként belpolitikával foglalkozunk.
A
z ukrajnai sajnálatos események kapcsán merült fel a Demokratikus Koalíció elnökének neve...
Ha a történészek pár évtized múltán a rendszerváltás utáni időszakkal foglalkoznak majd, két szereplő megkerülhetetlen lesz.
Egyikük a magyar történelem egyik legkártékonyabb figurájaként kerül majd a történelemkönyvek lapjaira, a másik mint a kor talán legellentmondásosabb szereplője lesz ugyanitt - jobb esetben - fejezet, rosszabb esetben lábjegyzet.
Gyurcsány Ferenc hívei szemében maga a Messiás, ellenfelei körében a patás ördög megtestesülése, minden rossz oka és okozója, a nemzet ellensége, maga az Antikrisztus.
Előkelő társaságban kapott helyet a magyar politikai közbeszédben: Soros György és Vlagyimir Putyin között ül annál az asztalnál, ahol a magyar nép kiirtására szövetkeznek a Háttérhatalom megbízásából.
Már ezért is érdemes volt megszületnie.


Gyurcsány érdekes és ritka jelenség a magyar politikusok között, karizmatikus személyiség, aki képes embereket maga és ügye mellé állítani.
Okos és kitartó, ütésálló - emberfia annyit még nem kapott a magyar parlamentarizmus történetében, mint ő, és lám, ennek ellenére a politikusi pályán van - még sikertelenségei ellenére is sikeresen.
Annak a politikusi személyiségnek az archetípusa, akit vagy imádnak a választók, vagy gyűlölnek.
Elsőgenerációs értelmiségi léte ellenére az intellektuális értelmiséget képviseli.
Talán ezért is gyűlölik szívből a kisüstiben áztatott kenyér csócsálásán felcseperedett falusi ellenfelei éppúgy, mint az értelmiség jelentős része, melynek szembe kell néznie soha ki nem nyilvánított, de kétségtelen  intellektuális fölényével. 
Ebből adódik behozhatatlan hátránya is - a tiszta haszonelvűség mocsaras és büdös talaján vitézkedő, gátlástalan ellenfelével szemben a talajszint felett fél méterrel levitáló doktriner idealista csak a csillagok rendkívüli együttállása esetén győzhet - értendők ezen az amerikai zászló, az Európai Unió zászlaja, de lehet, még a kínai zászló és a Szpasszkaja torony csillagai is. 


Számos érdeme van, melyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni, ha róla beszélünk.
Szándékai tisztaságához nem férhet kétség, empátiája határtalan, szociális érzékenysége vitathatatlan.
Nem felejtette el, hogy honnan jött, a hajdani pápai proligyerek nem rázza a rongyot, nem urizál, viselkedése európai, csakúgy, mint megjelenése.
Udvarias, de határozott, véleményét iparkodik pontosan megfogalmazni, ifjúságának hátrányait - a polcról talán még fedő sem esett a fejére, nemhogy a Nagy Larousse - nagyrészt felszámolta.
Nem lop.
Vagyonát nem hivatali ideje alatt szerezte, és bár -  mint a Morgan bankháztól Csányi birodalmáig szinte törvényszerűen - a vagyon fogantatása nem szeplőtelen, de nem is törvényellenes, mindössze élte a rendszerváltás feltörekvő kapitalistáinak kalandos életét.
Anyósa segítségét előrehaladásában felróni neki botorság, senkinek nem volt megtiltva, hogy kísérletezzen Dobrev Klára meghódításával.
Hogy ez neki sikerült, én értékmérőnek tartom.
Viszont a segítséggel nem élt vissza, vállalt kötelezettségeit teljesítette, hiteleit visszafizette, a megszerzett vagyont működteti, igaz, ebben kiváló szakemberek segítették és segítik ma is.
A KISZ-ből indult, mint szinte mindenki generációjából, akit érdekelt a közélet.
Ott szerezte meg kommunikációs rutinját és lett a magyar politikusok közül az a ritka példány, aki képes lekötni hallgatósága figyelmét, aki korunk valószínűleg legjobb hazai szónoka.
Az ellene általában vádként felemlegetett őszödi beszéd óta ellenfelei komplett különítményei üldözték, hergelték ellene a választókat, rágalmazták, lincshangulatot teremtettek ellene a jobboldali választók körében.
Politikustársai sok esetben meg sem értették szándékait, mely nemegyszer szembement személyes érdekeikkel.
Hatalomra anno nem a szocialisták valamelyik erős érdekcsoportja juttatta, a párt kisemberei emelték fel -- ezt a párt korifeusai soha nem tudták megbocsátani neki. Végül a Puch László által "motivált" megyei vezetői garnitúra szorította háttérbe, semmivel sem elegánsabb eszközökkel, mint ellenfelei.
Túlélő típus, a padlóról került vissza a magyar belpolitika élvonalába, igaz, ennek nagy ára volt, melyet leginkábba magyar baloldal fizetett és fizet meg mind a mai napig.

Pártját - melynek sokan nem adtak volna egyetlen parlamenti ciklust sem - az ellenzék vezető erejévé emelte, sajnálatos, hogy pártja is osztja személyes sorsát, megosztó a végtelenségig.
Ez politikusnál persze nem baj, végtére is az a politikus, aki nem megosztó, az nem képvisel senkit, de párt esetében nem biztos, hogy kedvező, egy olyan pártnak, mely nevében is az együttműködést hordozza, talán  jobb lenne még integratívabbnak lenni.
Tudom, ez nem könnyű, hiszen a DK-t és annak pártelnökét legjobban az ellenzéki oldalon utálják, főként vezetői szinteken, mert a mezei talpasok képesek együttműködni, ha erőt vesznek magukon. 
Képességes ember, sokakat elfog társaságában a kisebbségi érzés és ezt aztán ki-ki a saját módján próbálja kompenzálni.
Ezért aztán ha egyszer valahol készítenek egy üvegszobrot a politikusról, mely a politikus összes bűnét és hibáját demonstrálja, feltehetőleg ő lesz a modell, de még ebben a minőségében is bosszantani fogja ellenfeleit, mert a mű meglehetősen anyagigényes.
Egy Rogán, vagy valamelyik ellenzéki táposcsirke fele annyi anyagból is kijönne, ehhez még hozzájöhet a férfiak esetében a pénisz-irigység, ami szintúgy képes gyűlöletet szülni...


Ellenfelei - pontosabban ellenségei - rengeteg sz@rt dobáltak rá, a legprimitívebb idiótaságoktól a legvadabb vádakig, a szaudi terrorista focistákról szóló vicc felrovásától a szemkilövetésig.
Csapágyasra forgatták a szemeiket az öregecskedő feleségek lecserélésével kapcsolatos példázat miatt azok, akik azóta már többször is lecserélték lófejű durváikat (copyright by Szanyi kapitány), a nép meg -  oldalfüggetlenül - engedelmesen zabálta a hülyeséget.
Hozzájárult ehhez, hogy nyilvános megjelenései nem nélkülözték a színpadias elemeket, időnként túlfűtött, pátoszos szónoklatai túllépték egyébként is prekoncepciókkal várakozó hallgatósága ingerküszöbét.
Azok, akiknek mikor meghallják a Nagy-Magyarország kifejezést, taknyuk-nyáluk egybefolyik a meghatottságtól - ahol őseik egyébként zsellérek, cselédek és egyéb arisztokraták voltak - egyszerűen képtelenek megemészteni a stílusát, mely kétségtelenül kilóg a faluvégi kocsmák világából.
No persze ebben ő is ludas, hiszen az érzelmi túlhabzásait illene kordában tartani, mint köztudott, magyarember nem hatódik meg, nem ejt könnyet, nem hajt térdet, mint a buzik, csak az Isten előtt, esetleg csárdás kis galambja kezének megkérése esetén.
Ezzel együtt nem beszari, a 2006-os puccskísérlet alatt, mikor a nemzet egységét megtestesítő államfő lábaszárát sárgára festette a félelem, ő a feleségével együtt elment megkoszorúzni az 56-os emlékművet, mely természetesen nem felelt meg Wittner Mariska
 (R.I.P.) kifinomult ízlésének - mecsoda egy emlékmű az, még csöcsei sincsenek - de aztán társadalmilag kiköszörültük a csorbát...


És hát akkor ejtsünk néhányezer karaktert a hibáiról is, természetesen mértéktartó módon.
Igen, kissé nárcisztikus személyiség, aki vonzódik a teátrális gesztusokhoz, ez pedig még hívei egy részét is taszítja.
Néha olyan, mintha feltámadt volna Bessenyei Ferenc és eljátszaná Elvisz Trént a Macskákból. 
Amikor a politikusi egyedfejlődésről van szó, akkor határtalan türelemre van szükség.
Ez esetben sincs ez másként, hősünk is bejátszotta a politikai játéktér egy szép szeletét, az ifjúkommunistából mára balliberálissá érett, miközben átmenetileg betöltötte a szocialisták elnökének pozícióját is.
Hibái - már, ha hibának lehet ezeket nevezni - egyben hajdani pártja hibái is.
Az, hogy nem vállalták be a Kádár-rendszer teljes örökségét, talán még érthető is, habár tudhatták volna akár a katolikus egyház példájából is, hogy a megítélés a vállalt és hangsúlyozott tulajdonságokon múlik.
Ez esetben viszont ők is beálltak azok közé, akik inkább a történelem átírásában látták jövőjüket.
Ahelyett, hogy az ominózus kor ezernyi büszkén vállalható elemét vallották volna magukénak, elvetették az egészet, az egyik lenagyobb magyar politikus emlékével együtt.
Soha annál progresszívebb és az ország számára társadalmilag hasznosabb korszak nem volt errefelé, mint a Kádár nevével fémjelzett kor, mely azt a célt tűzte maga elé - sok esetben el is érve azt, - melyet a mai idők politikusai rendre elfelejtenek: a dolgozó ember életének jobbá, szebbé tételét.
Gyurcsány megpróbált baloldali idolt faragni a vértehetségtelen apparatcsik Nagy Imréből, és választás elé állította a baloldali érzelmű embert, teljességgel feleslegesen. 
Isten tudja milyen valóságos indíttatásból, de a mártír miniszterelnök amatőr és sikertelen politikája akár még a magyar függetlenség szép illúziójával is összefüggésbe hozható, na de választani közte, meg évszázadok egyetlen  sikeres reálpolitikus között?
Megpróbálta beemelni 1956 emlékét is a baloldal értékei közé, jóllehet addigra a jobboldal - megjegyzem joggal - rátelepedett arra, körbehazudta és összemocskolta azt is, ami abban a történetben vállalható és progresszív volt.
Rájuk kellett volna hagyni, és elmagyarázni, hogy a baloldal nem akarja vállalni a fosztogatásokat, a tizezer börtönből a társadalomra szabadított bűnöző forradalmárkodását, a Horthy korszak felélesztésére tett kísérletet, a gyilkosságokat , a wittnermáriák hősi rablásait, a pályaudvarok és áruházak, üzletek  kifosztását, a lincseléseket, a klérus beletolakodását az állam ügyeibe.
El kellett volna magyarázni, hogy a forradalom október 23.-án tíz órától tizenhét óráig tartott, ami utána jött, az összességében vállalhatatlan.
'956 egyetlen valódi eredménye, hogy Kádárt az országnak adta, aki aztán - több más mellett - 56 jogos és ésszerű követeléseit is valóra váltotta.


Gyurcsány ezer remek ötlettel küzdött, de kormányzása alatt munkatársait az őrületbe kergette azzal, hogy türelmetlen volt, mire egyik ötletét elkezdték valóra váltani, ő már a harmadik határban járt és egy másik ötlet valóraváltásán fáradozott, emellett az ő műsora mindig "one man show" volt.
Legnagyobb hibájának azt tartom, hogy nem ismerte fel , hogy a mai politika eltolódott az ideológiától a kommunikáció felé, ennek következtében aztán szépen elfogyott a baloldal - és mára az ellenzék - médiája is.
Háromszáz fő befogadására alkalmas termekben folytatja meglehetősen kilátástalan harcát a százmilliókat propagandára fordító ellenfeleivel szemben.
A helyzet nem ma alakult ki, tizenéve röhög rajtunk Pocak tábornok, és hősünk azóta nem találta ellenszerét, igaz, kívülről úgy tűnik, nem is nagyon kereste. 
A baloldali médiát alkalmatlan emberek szervezik és irányítják, élükön egy kissé egérrágta bájgúnárral, akinek egyetlen érdeme, hogy két népszerű előadónak írt egy jópofa csasztuskát, de nem sokkal több. 
Lejáratta viszont pártja vezetését, Gyurcsány mégis engedte visszalopakodni a politika élvonalába, így aztán ma már csak bólogatásra alkalmas, jelzem, előtte sem szaggatta az istrángot. Lepukkant alkesz vagy drogos külsejével leginkább Deutsch Tamás pandantja, de ez nem lenne baj, a baj az, hogy alkalmatlan politikai-szakmai feladatokra.
Ha valaki azt gondolja, hogy a néhány év késéssel megszületett DKTV megváltja majd a világot, hát téved, ez a média átstrukturálásához olyan kevés, mint vöröshagymában az osztályöntudat, de arra remekül alkalmas, hogy elégedett pofákat lehessen vágni - lám, tettünk valamit.
Igen, keveset, jóformán semmit.


Emberileg érthető, hogy amikor kormányfőként kénytelen volt visszalépni, akkor negatív érzelmei támadtak a szocialisták klikkjei ellen, mely aztán végül pártszakadáshoz vezetett - nem kizárólag az ő hibájából.
Mára ez hibának tűnik, lehet, a párton belül kellett volna megvívnia harcát, talán meg kellett volna mosdatnia a pöcegödörbe esett purdét, nem újat csinálni.
Javára írható, hogy a kormányt úgy adta át utódjának, hogy annak annyi dolga volt, hogy beleüljön a készbe, gyakorlatilag problémamentesen hozza ki az országot a nemzetközi pénzügyi válságból.
Igaz, előtte a miniszterelnöki casting kabaréjával végképp engedte ellehetetleníteni a szocialistákat, 
Jól megválasztott utódja és annak a nehézségekkel immár  nemigen találkozó pénzügyminisztere természetesen gazdasági gigászok lettek, emellett arra is futotta, hogy kiegyezzenek Orbánnal.
Tettek is neki félre kis pénzt a Gyurcsány által biztosított hitelből, adtak némi propaganda-előnyt a 13. havi nyugdíj megszüntetésével.
A terheket Bajnaiék természetesen a legszegényebbekre lőcsölték, miközben sikeresen varrták elődje nyakába a pénzügyi világválság következményeit, a liberális mainstream lelkes tapsa mellett.
Sajnálatos módon- talán elsőgenerációs értelmiségi létéből adódóan -  még ma is beléjük van ájulva, csakúgy, mint a liberalizmusba, melynek ideológusainak munkáit kis túlzással úgy használja, mint zsidók a Tórát vagy keresztények az Újtestamentumot.
Ha a doktrínák ütköznek a valósággal, hát annyi a valóságnak.
Demokráciaértelmezése is végletes, ennélfogva végzetes is, nála ez parttalan fogalom, akkor is demokrata, ha ezzel árt az ügynek.


Egyik legnagyobb gyengesége káderpolitikája, mindenféle kóklerek hangzatos dumái alapján szavaz nekik bizalmat, sok esetben mellőzve azokat, akik kevésbé harsányan csak tették a dolgukat mellette.
Ő lepődne meg legjobban, ha egyszer összeírná azokat, akikben csalódnia kellett, és akkor azok még nem is szerepelnének a névsorban, akik ma is  megélhetési okokból tolják a szekerét, ameddig megéri, vagy mert másnak a kutyának se kellenek..
Be van oltva káderpolitika ellen, abban a téves hitben gyűjti maga köré mindenféle szervezetekből a selejt-embereket, hogy ezzel erősíti pártját, jóllehet aki más pártot elárult, az el fogja árulni adott esetben őt is.
Pártja erejét a mezei aktivisták adják, akik hóban-latyakban, tűző napon is kitartanak mellette és végzik a nélkülözhetetlen aprómunkát, mégis úgy tűnik, hogy nem igazán érti a szervezetfejlesztés fontosságát, vagy ha érti is, nem viszi túlzásba a szorgalmazását.
A létező helyi szervezetek sok esetben csak papíron léteznek, a választási kampányokon kívül egyéb tevékenységet nemigen végeznek,  a DK cégérét használók egy része legfeljebb települési önkormányzatok torzsalkodásaiban vesz részt.
Nagyon valószínű, hogy a helyi viszonyokról kevés és egyoldalú információval rendelkezik, a párt szervezete slampos és amatőr-jellegű.
Egyébként is szomorú, hogy Orbán szektáját maga is egy időnként szektás jellemzőket mutató szervezettel akarja legyőzni, melyben ő az oszlopszent.
A DK nem baloldali párt, ezért az ideológia hiányát programokkal kellene pótolni választások előtt, nagyon konkrét és nagyon közérthető programokkal, melyek a társadalom azon részeihez szólnak, melyek nem a NER kedvezményezettjei. Vannak itt ilyen társadalmi csoportok jókedvvel-bőséggel.
A pártnak nincs működő ifjúsági szervezete, pedig de nagy szükség lenne rá.
Hősünk ezzel egy-két generációt odadob a jobboldalnak, a zöldeknek, a liláknak, a kétfarkúaknak.


A legutóbbi választás alkalmával szövetségesei átverték, nem először egyébként.
Becsületes ember, talán ezt feltételezi szövetségeseiről és ellenfeleiről is, de a politika nem a Grál-lovagok terepe, ezt már megtanulhatta volna szocialista korszakában is.
Ha nem lenne túl pejoratív egy politikus megítélése során, azt is mondhatnánk, hogy esetenként naiv, mint ezt az előválasztási fiaskó is bizonyította.
Sajnos nemet sem tud mondani mindig, amikor szükség lenne rá, ezért fordulhatott elő, hogy egy magát nyilvánosan jobboldalinak valló kalandor bekerülhetett a szereplők közé, a szervezést egy magát civilnek minősítő szervezetre hagyta, majd a valódi megmérettetés helyett beleegyezett a jelöltek közötti mutyizásba.
Amikor az MSZP-Karácsony duó elkezdte a visszalépési cirkuszt nem vállalta fel az azonnali nyílt konfrontációt, jóllehet akkor már konkrétan érzékelhető volt, hogy a mormon szabadságharcos nem a demokratikus ellenzék érdekében akciózgat, Karácsony pedig nem kimondottan bánja, ha a DK jelöltje megbukik.
A baj az, hogy bár kétségkívül sokrétű tudással rendelkezik, de azért hősünk nem polihisztor, szüksége lenne időnként bolsevista trükkökre is, amit nevezzünk mindközönségesen csak szakértelemnek.
Amikor a DK 2011-ben frakciót akart alapítani, a szocialisták a Fidesszel karöltve megakadályozták ezt, és ezt az tette lehetővé, hogy az MSZP-vel kötött megállapodásban nem tisztázták pontosan a helyzetet, gyakorlatilag Mesterházy kezébe adták a döntést a DK frakcióalapításáról.
Ellenfele úgy használja a szakértőket, mint lakatosmester a szerszámosládáját, tele van minőségi szerszámokkal - nem politikusokkal  - és ha egy szerszám elavul vagy kicsorbul, azt azonnal és kíméletlenül kicseréli.
Gyurcsánynak is van ilyen ládája, érzékelhetően kevés és csorba szerszámmal, néha szerintem elfelejti kinyitni is, hiszen ő úgyis tudja..
Egyébként sincs túl nagy érzéke a feladatok elvégzéséhez szükséges emberek kiválasztásához, dolgoztatásához, ehhez túl sok benne a személyes érzelem, az empátia, a szándékok előtérbe állítása az eredmények helyett.
A vezetés néha kegyetlen dolog, ha eredményt akarsz, nem tűri a gyengeséget.
És ellenőrizni is kellene folyamatosan, mert ugyan a munkatársakkal kapcsolatos bizalom nagyon fontos, de nem lehet parttalan.


Amiért az ő neve szóbakerült a klubban, az leginkább a külpolitika, főként az ukrán válság kapcsán.
Magam is felháborítónak tartom, hogy átengedte a béke apostolának felettébb jövedelmező szerepét Orbánnak.
Ez nem jelenti azt, hogy ugyanazzal a mentalitással kellene közelítenie a problémát, mint ellenfelének, de ettől még nem kellett volna hagynia magát beleszorítani a háborúpártiak táborába.
Teljesen igaza van abban, hogy nem lehet egy szövetségi rendszer tagjaként egy kiélezett helyzetben az ellenfél mellé állni, de az a vehemencia, mellyel a NATO mellé állt és a legprimitívebb módon szapulja Putyint, meglehetősen visszatetszést keltő.
Nekünk a háború után is itt kell élnünk egy világhatalom árnyékában, meg kell találnunk vele a modus vivendit.
Ha a szomszédaid veszekednek és te valamelyikük mellé állsz, a veszekedés elmúltával is beszélgethetsz a másikkal, feltéve, ha előtte nem szidtad az anyját és nem durváztad le a feleségét.
Nem az a legjobb megoldás, ha Totó kutya emlékét azzal akarjuk elhalványítani, hogy gazdáját gyilkosnak tituláljuk, és az sem biztos, hogy a mai külpolitikai helyzetben a militarista-imperialista Anglia a legjobb választás, ha támogatót keresünk a Lajtán túlról.
Persze úgy sem tudja megállni, hogy ne beszéljen többet az okvetlenül szükségesnél, a túlhabzás ellen pedig eddig még nem kezeltette magát, jóllehet talán megfontolhatná a dolgot.
Az, hogy Dobrev Klára elindult a politikai pályán, jó döntés, remek elképzelés lenne, ha nem fenyegetne az a veszély, hogy férje szereplési viszketegségével tönkreteszi karrierjét.
Gyurcsány stábja nagy elánnal tette közkinccsé, hogy március tizenötödikén egy színpadon lesz látható a házaspár, amivel természetesen visszaigazolta ellenfelei vádjait, Gyurcsánynét csinált Dobrev Klárából..
Gyurcsánynak azon a színpadon a továbbiakban nem sztárszereplőnek, hanem rendezőnek kellene lenni, már ha eredményeket akar elérni.
Dobrev Klárában ugyanis minden olyan jótulajdonság megvan, ami a férjében, annak minden hátrányos tulajdonsága és politikai előéletéből adódó hátránya nélkül.
Persze nehéz a sajtkukacot rábírni arra, hogy ne ficeregjen, de talán nem lehetetlen.


Mert a helyzet azért csak az, hogy a gömbölyded maffiózó egyetlen potens ellenfele továbbra is Gyurcsány a pártjával, az ellenzéki térfélen egyszerűen nincs másik politikai erő.
Szokás kannibalizmussal vádolni, miszerint átcsábítja az ellenzék más pártjainak politikusait a Demokratikus Koalícióba, de ez persze butaság, - mindössze arról van szó, hogy az értelmesebbje belátta már, hogy jelenlegi pártjában igen nagy a kockázat a parlamenti küszöb megugrására, és nem szeretne pártjával együtt történelemmé válni.
Most az önkormányzati választások jönnek, nagyon fontos lenne, hogy azok induljanak ezen, akik bírják a helyi közösségek bizalmát, nem egy
-két dörzsölt használná fel a DK rengeteg verítékkel megszerzett társadalmi elismertségét.


Ehhez kívánok sok sikert.

:O)))

PS: Már megint hosszúra sikerült, de az alany is hosszú, kérlek, nézzétek el...

43 megjegyzés:

deatti írta...

Hát ez lehengerlően jó írás (sztem). Régóta követem, olvasom, eddig megálltam szó nélkül, most nem sikerült.

anna írta...

Jó.

Hazaszerető írta...

Nagyon jó, és mindent kiveséző írás . A negatív dolgok kifejtésével egyet érte. sőt néhány évvel ezelőtt jeleztem Gyurcsány Ferinek. hogy nagyon vigyázzon azokra az emberekre akik a saját pártjukba is megélhetési politikusok voltak. őket tartsák távol a DK- tol, ne engedjék vezetőszerephez jutni őket,mert döntő helyzetbe nem a DK helyzetét fogják erősíteni, hanem a sajátjukat! Sajnos azóta is átállnak ilyen emberek,(szándékosan nem nevezem őket politikusnak) és a DK vezetésébe kerülnek.Én jómagam ezért nem lépek be a pártba, bár sok mindennel egyet értek, de azokat a hibákat én is így látom,és mint párton kívüli segítem őket!

KZs írta...

Az írás valóban remek, és Gyurcsány meg valóban remek szónok. Kis hibája hogy nem érti, hogy mi történik a világban és miért, így aztán persze honnan tudná, hogy merre kéne menni? Dobrev Klára meg politikus, legalább annyira mint Marie Antoinette, akinek tulajdonítjuk "a felség a népnek nincs kenyere! Egyenek kalácsot!" aranyérvényűt, bár tudjuk, hogy valójában Rousseau 1765-ben írt Vallomások című művéből származik.
Dobrevről még az a vicc jut eszembe, hogy amikor a Weiss áll a bíróság előtt, és a bíró megkérdi tőle, hogy mondja Weiss, ismeri maga a Kohnt? Én? dehogy! jön a válasz. És a Grünt? kérdi a bíró. -Akkor inkább a Kohn.. :)
Belegondolni is rémes, mi lenne velünk azzal az árnyékkormánnyal :(
Csak attól ments meg Uram minket :)
Ennyi impotento de grosso-t :)

János Szinai írta...

Jó! Még jobb lenne ha az érintett véleményét is megismerhetnénk (intejú?) és akkor talán végre megindulhatna még időben a PÁRBESZÉD 2024-ről, 2024-ért.

Czékus Lajos írta...

Szinte tökéletes portrét tártál elénk Gyurcsányról. Szerintem ezt az írásodat forrásként felhasználhatják a majdani történészek is - nem lábjegyzetté szűkítve. Még annyival kiegészíteném, hogy a fidesz által alkalmazott karaktergyilkolászás nemcsak a fidesz hívőknél volt sikeres, hanem az úgynevezett ellenzéknél is. Számtalanszor kinyillvánították, hogy hajlandók együttműködni, de Gyurcsánnyal nem. Pedig megfogadhatták volna Heller Ágnes tanácsát, miszerint a cél érdekében (azaz az orbáni rendszer ellen) a patás ördöggel is együtt kell működni (jó, jó, HÁ a jobbikra értette, de DK esetében nem lett volna szükség az együttműködéshez az orr befogására). Egy apró észrevétel: írásod közepe táján inkább negatív figurák a más pártból átigazolók (saját korábbi pártjukat elárulták, a DK-t is el fogják, ha úgy alakul a történet), míg a végén már megengedő vagy velül szemben. Én ellenszenveseknek tartom őket, ahoyg Te is korábban. Ezek befogadását, majdnem diadalkapus köszöntését nem tartom elfogadhatónak. Belőlük lszenek a Gerébek, meg Hegedűs hadnagyok.

Unknown írta...

Szerintem jó írás. Nem értek minden gondolatával egyet, de van amivel igen. Amiért tetszik, hogy elgondolkodtató, aki veszi a fáradságot és elolvassa, összevetheti saját értékítéletével. Összességében tárgyilagos, tényszerű és valahol előremutató is. Az érdekeltek is elolvashatják, annak aki benne él nem mond "újat", csak nem árt újra és újra szembesülni az esetleges javításra váró, korrigálásra szoruló módszerekkel. Őszintén kívánom, hogy sikerüljön - ha Gyurcsánynak akkor neki, - egy élhetőbb országot "összerendeznie".

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Elolvastam és nekem az a véleményem, hogy amit leírsz, annak egy része igaz, csak nem írod le, hogy valójában mi lehet a háttérben. Mi az a mozgató rugó, amit Gyurcsány használ, hogy talpra tudjon állni, még vert helyzetben is !
Az írásod tehát egy kicsit egyoldalú és félre vezető !

Talán ott kellene kezdeni, a felismerésnél valahol.
Gyurcsány felismerte, hogy a rendszerváltás a pártokat is érinti és igen nagy változásokra van szükség. A régi sémák már nem működnek, sőt, ellenszenvesek lettek.
Az újak meg nem nagyon akarnak megszületni, mert még ehhez nem adottak a feltételek. Nincs pl. egy Lukács György nevű lángelme, aki megmondaná a tutit, hogy mit és hogyan kellene csinálni.
Mit lehet ilyenkor tenni ?
Az élet ugyanis halad és politizálni kell, mert élni is kell.
Gyurcsány úgy vélte, hogy a legjobb amit tehet, ha a baloldal megújulásához megteremti a feltételeket és az élet, majd kitermeli a megfelelő válaszokat a baloldal számára. Ezt el is mondta és, ha valaki oda figyelt, akkor emlékszik is rá !
A baloldal demokráciában tud kifejlődni a legjobban és ezt tűzte ki célul, hogy ilyen közeget segítsen elő ! Neki ez a fő célja, semmi több.
Persze, neki is mentek rendesen, de segítette a tudat, hogy biztos volt a dolgában.
Hosszútávon, neki van igaza.
Mondhatsz/nak bármit, mind mellékes, ehhez képest.

A többi ugyanis, ebből következik.
Sokszor még a saját emberei is nehezen értik, hogy miért olyan galamblelkű és megértő az emberekkel szemben, akik simán a hátába szúrják a kést, leköpik és más aljasságot is elkövetnek vele szemben.
Gyurcsány nem akar vezér lenni, nem olyan alkat és ismeri a korlátait.

Ő demokráciát akar és ehhez ragaszkodik és ezt sokan nem értik, vagy nem is akarják érteni. Nem véletlen, hogy Orbán tőle tart a legjobban, mert Gyurcsány a valós veszély a számára.
A demokrácia, az Orbán halála. Ott felelni kell a kérdésekre, nincs titkolódzás és hazugság, mert annak következményei vannak, nem úgy mint most !

Lehet róla mondani sok mindent, de nem hazudik és példát mutat.
Hibázik is sokat, mert ő is egy új feladatot hajt végre és ez nem könnyű.
Nálunk még soha nem volt demokrácia és el se tudjuk képzelni, hogy ez milyen lehet.
Ő is velünk együtt tanul és reagál, a maga sajátos nézetei szerint.

Szerintem jó, hogy van a baloldalnak egy ilyen embere.
Lehetne jobb is, csak az nem akar előjönni még, kénytelenek vagyunk Gyurcsánnyal beérni !

És, ne hagyjuk ki, méltó társa van ebben a játszmában, a felesége !
A baloldal sokat nyer vele és csak az elismerés hangján lehet beszélni róla.
Egy baj van vele, hogy fel kellene nőni hozzá egyeseknek, ami nem könnyű feladat.
Reménysége a baloldalnak.

Igen, a baloldal.
Amit újjá kellene építeni, a kornak, a piacgazdaságnak megfelelőt.
Erre viszont nincs jelentkező és nem is vállalja föl senki egyenlőre.
Ne várja el ezt senki, Gyurcsányéktól sem, ők nem erre vállalkoztak !

Aki tud jobbat, szebbet. az tegye meg, Gyurcsányék örülni fognak neki, mert már akkor többen leszünk !

Üdv sphagin.

PuPu írta...

Kedves KZs, azért ennél te színvonalasabb szoktál lenni, vajon most mi történt veled?
:O)))

1970 írta...

Kedves PuPu!

Ne hallgass sphagin zavaros gondolataira, az egész írás egy az egyben nagyon jó. Mondom ezt úgy, hogy a "főhős" enyhén szólva sem a kedvencem (az egyébként is szörnyű színvonalú politikai elitből).

Két alábbi mondatodhoz fűznék egyetlen kérdést:

"Egyikük a magyar történelem egyik legkártékonyabb figurájaként kerül majd a történelemkönyvek lapjaira"

"Ahelyett, hogy az ominózus kor ezernyi büszkén vállalható elemét vallották volna magukénak, elvetették az egészet, az egyik lenagyobb magyar politikus emlékével együtt."

Nem lehet esetleg mindkét mondatból az "egyik" szót elhagyni? Véleményem szerint teljes mértékben indokolt lenne.

joti írta...

Jó írás! Kádár és Nagy Imre értékelésével ugyan nem tudok azonosulni, de lehet, hogy ez csak az én privát bajom.
Ezen kívül nem tűnt fel semmi, amivel ne tudnék egyetérteni.

sphagin írta...

Kedves 1970 !

Sose fogsz felnőni, pláne helyesen felmérni a dolgokat !

PuPu-nak régi tisztelője vagyok és most se írtam, hogy nem jókat írt !
Ahol ő áll, onnan ez látszik, ahol te állsz, onnan meg nem látszik semmi, csak szajkózod a sületlenséget !

Üdv: sphagin

1970 írta...

Kedves sphagin!

Legyél szíves, olvasd át még egyszer, amiket írtál a hosszú bejegyzésedben, és utána gondold át ismételten azokat a nevetséges ostobaságokat, amiket most lejegyeztél. Ezután pedig gondolkozz el egy kicsit!
Köszönöm előre is!

kukkanto írta...

Ha nem is mindenütt értek egyet az írással, a konklúzióval mi az hogy! nagyonis!

Alizka írta...

KZS Majd imába fogod foglalni az árnyékkormány nevét,ugyanis ő menti meg az országot az Unióból való Orbáni kilépéstől.Kissé szorgalmasabban kellene követni az árnyékkormány sajtó tájékoztatóit.Ezek ismeretében a rosszindulatod talán mérséklődne.

sphagin írta...

Kedves 1970 !

Semmit nem írtam le, csak a tényeket !

Ha ez téged zavar, akkor nagyon sajnálom, de nem segíthetek rajtad.
Ráadásul direkt csak egy témát választottam, hogy a hozzád hasonlók, könnyebben megértsék !

Rágódj rajta még egy kicsit, hátha meg is érted !

Üdv sphagin.

1970 írta...

Kedves sphagin!

Csak azt kértem Tőled, hogy olvasd el és értelmezd, amit írtál, vesd egybe a későbbi bejegyzéseddel és gondolkozz. Látom, nem sikerült.
Akkor legalább annak nézz utána kérlek, hogy mikor használjuk a magyar helyesírásban a felkiáltójelet (!), ugyanis attól, hogy minden mondatod végére kirakod, nem lesznek az állításaid tények, bármennyire is hiszel azokban.
Köszönöm, ha ennek utánanézel, így legalább nem volt felesleges a kérésem.

sphagin írta...

Kedves 1970 !

Attól, hogy a helyesírásra tereled a dolgokat még nem lesz igazad !
Terelsz és azt hiszed ezt beveszi valaki !

Üdv sphagin.

1970 írta...

Kedves sphagin!

Ismét látszik, hogy képtelen vagy a szövegértelmezésre. Könyörgöm, olvasd át és értelmezd, amit írtam ("akkor legalább....").
Egyébként pedig egyetlen felvetésemre, kérdésemre sem válaszoltál, így az, hogy Te vádolsz engem tereléssel, legalábbis megmosolyogtató.

Az első hozzászólásodban írtad a következőt:
"Gyurcsány úgy vélte, hogy a legjobb amit tehet, ha a baloldal megújulásához megteremti a feltételeket és az élet, majd kitermeli a megfelelő válaszokat a baloldal számára. Ezt el is mondta és, ha valaki oda figyelt, akkor emlékszik is rá !"

Legyél szíves említs meg nekem három olyan elemet GyF politikájából, ami azt igazolja, hogy ő "megteremti a feltételeket a baloldal megújításához". Egyáltalán mondj nekem három olyan tényezőt, ami azt igazolja, hogy ő baloldali törekvéseket támogat.
Várom - mellébeszélés és terelés nélküli - válaszodat, amit előre is köszönök!

sphagin írta...

Kedves 1970 !

Az, hogy a demokrácia megteremtése a mi politikai terepünkön, már önmagában elég arra, hogy belenyomjam az orrod, tudod, mint a macskának !
Nem gondolnám, hogy ez az egyetlen feltétele a baloldal megújításának, de ez nagy mértékben elősegítené.

Szerintem a baloldalnak rengeteg ága van és nem biztos, hogy ezek némelyike találkozik a te kifinomult ízléseddel. Minden esetre a szociáldemokrata vonal is a DK-hoz tartozik, még, ha te nem is sokra becsülted Vitányi Ivánt, vagy Kósáné Kovács Magdát, akik nem aggódtak a DK és Gyurcsány baloldalisága miatt. Persze a közeledbe se jártak a tudás tekintetében.

Nincs kedvem veled vitázni, nem sokba nézlek !

Üdv sphagin !

PuPu írta...

Kérem az Urakat, hogy próbálják megtartani az itt megszokott színvonalat, és ha lehet, ne minősítgessük egymást.
Előre is köszönöm, mellesleg említeném meg, hogy egy párthoz való csatlakozásnak lehet ezer oka (jobboldali, baloldali, nincs jobb, vénségemre vallás után áhítozom, elbűvölt a guru, tetszik a társelnök kedves csacsogása, stb...) - de a baloldaliság kérdésében talán jobb, ha elfogadjuk, hogy nem a párt önmeghatározása a mérvadó, lásd: Német Nemzetiszocialista Munkáspárt.
Szóval, nem egyszerű dolgok ezek, de nem sokra megyünk, ha egymást gyepáljuk beszélgetés és vita helyett...
Szerintem...
:O)))

1970 írta...

Kedves sphagin!

Én befejeztem, elsősorban PuPu kérésére. Az, amit leírtál, önmagáért beszél.

(PuPu! Elnézést, nem akartam a blogod adta lehetőségekkel visszaélni!)

anteus írta...

Gyurcsány nehéz ügy. Bonyolult, ellentmondásos személy. Ez nem rang, hanem értelmezési keret.

Jóeszű (ez pozitív), de izgága, akarnok szellem, aki túlfejlett egójának alárendelten működik. Az okosságot (okosságát) abszolutizálja, így esélye sincs, hogy bölccsé váljon. A teljesítményt individuális következményként kezeli. Ezzel elveszíti a lehetőségét, hogy munkásértelemben baloldalivá váljon. A szándékot az eredmény oldaláról kell társadalmilag minősíteni. Vezetőnek tekinti magát - nem ismerve fel (el), hogy a vezetés szolgálat. Ami a szolgált közösség érdekeinek való önkéntes alávetést jelenti. Az egyed-egyén dichotómiája számára nem megoldott feladat.
Egyébként: megvan alakinak az öszödi beszéd? Nem a fidesz által felkapott vitaösszefoglaló ~25 perce, hanem az előadás-szöveg egy órája? Ami Gyurcsány megértésének, az öszödi történés megértésének a kulcsa?
Eltüntették az internetről. Nagyon hálás lennék…

kekec írta...

Jellemző a magyar "értelmiség" szinvonalára, hogy még az általános iskolai ismeretekkel sincsenek tisztában. Utalok itt a magyar nyelvtanban az egyes és többes számú beszéd megkülönböztetési képességre. Merthogy az öszödi beszédben "hazudtunk" szerepelt, de még liberális értelmiség is azon fanyalgott, hogy "beismerte, hogy hazudott" Jujj!
Ráadásul addig el sem jutottak, hogy értelmes kérdéseket tegyenek fel: kinek is hazudott? Mit hazudott? (nota bene: az Uniónak a konvergenciás programban, amit kétszer is visszadobtak), RÁADÁSUL AZ 56 UTÁNI PÁRTKONGRESSZUSON ELHANGZOTT "HAZUDTUNK REGGEL, ESTE, HAZUDTUNK MINDEN HULLÁMHOSSZON" baloldali körökben közismert szólásra utalt, nem "beismerő vallomást" tett.
Ez meg Orbánnál is bocsánatos bűnnek számít (márhogy hazudozik az Uniónak)
És az eredendő ősbün, hogy még csaK MEG SEM KÍSÉRELTE TISZTÁZNI! Sem akkor - sem azóta sem.
És a beszéd megítéléséről nem árt tudni a körülményeket, és némileg hosszabb memóriával kell rendelkezni, mint egy aranyhal. Merthogy 2004 májusában csatlakoztunk az Unióhoz, és az első teljes év, amikor Uniós módszertan szerint kellett (következő év májusában) beszámolót készíteni az 2006 volt. Unió nyomására át kellett tenni a magánnyugdíjalapokba évek óta helyezett hitelből összegeket a felhalmozási források helyett az államadósság közé. (ez az a MANYUP, amiből 3000 nrt-ot eltapsoltak Orbánék!)
NEM, nem kell elhinni, hogy választási osztogatás miatt ugrott a hiány 68 %-ról 80 valamennyire (mint most Orbánnál). Egyszerű könyveléstechnika volt, de mint írtam: az volt az első uniós nyomásra készített beszámoló. Aminek láttán a hitelezők erős nyomás alá helyezték a forintot. Az történelmi pech, hogy ez pont a választások alatt-után derült ki.
Gyurcsány a választások előtt is őszintén nyilatkozott mindig a reformterveiről így meg bele tudta rángatni az MSZP-t is.
Öszödre a szocialisták a győzelem mámorában erős osztogatási javaslatokkal érkeztek, és észhez kellett őket téríteni. aZ ŐSZÖDI BESZÉD EZT A KIJÓZANÍTÁST SZOLGÁLTA.
Ha hozzá juttok a teljes szöveghez, nem árt ebben a keretben elhelyezve olvasni!
Egyébként addig engem is taszítottak a manírjai - ekkor kezdtem valódi emberként tekinteni.

kekec írta...

Pupu, köszönöm ezt az írást IS. Ha netán Neked megvan az öszödi beszéd, feltennéd ide is?

1970 írta...

"RÁADÁSUL AZ 56 UTÁNI PÁRTKONGRESSZUSON ELHANGZOTT "HAZUDTUNK REGGEL, ESTE, HAZUDTUNK MINDEN HULLÁMHOSSZON"

Kedves kekec!

Csak egy apró pontosítás:
Emlékeim szerint ez nem '56 utáni pártkongresszuson, hanem 1956 őszén, a Magyar Rádióban hangzott el.
Forrás:http://orkenyistvan.hu/hazudtunk
(Engem egyébként nem a manírjai taszítanak ma sem, hanem az, hogy nem vállalja fel a valódi neolib politikáját.)

góbé írta...



Eztet találtam:

https://www.youtube.com/watch?v=7F4NmtG38Qc

kekec írta...

Kedves 1970!
Mi az hogy nem vállalja fel a valódi neolib politikáját? Mert sajna ő igazán neolib,(kormányzása alatt inkább volt az SZDSZ képviselője és nem csak a koalíciós kényszerből) és ennek ellenére leuralja a baloldali térfelet, a hívők nagy részét megtévesztve. Akik még mindig a "Merjünk baloldaliak lenni" esszéjétől vannak elvakítva. A legnagyobb bűne az, hogy a DK megalakításakor esélyt sem adott egy baloldali tömegpártnak. Sem akkor - és azóta sem.
Egyedül Dobrevben lehet bízni, hogy balra fordítja a pártját, ahol már létszámában is a legnagyobb választói tömeg van, és nem középen tülekednek a többi ellenzéki pártocskával a szánalmasan vékonyka középrétegért.
Voltak ennek jelei, csak média nélkül nem igazán hatott: az alanyi jogon járó minimális energiaszolgáltatás, vagy a családi pótlék és a segélyezési alap megemelésének ígérete.

anteus írta...

Két mondat idézve:
"Merjünk baloldaliak lenni",és
"Szembe kell fordulni Kádárral!"

Rakjátok össze... Milyen politikai következtetés adódik?

Ennek a jószágnak se gyökere, sem lombkoronája.

magyarmagyar írta...

Blogger Alizka írta...

"KZS Majd imába fogod foglalni az árnyékkormány nevét,ugyanis ő menti meg az országot az Unióból való Orbáni kilépéstől.Kissé szorgalmasabban kellene követni az árnyékkormány sajtó tájékoztatóit."

Ha megmenti, az király lesz! Remélem a vikkancs bandájában még maradt annyi józan ész, hogy tudják:- Az Unióból kilépve még egy légyszar is jelentősebb lesz a világtérképen, mint mi. Az oroszok meg a keleti "barátok" a kilépés után úgy otthagynának minket, mint eb a szarát. Az értékünk a bányászbéka segge alatti 999-edik szintre csökken majd. Körös-körül Uniós országok (jó részük a volt kisantant országai) meg Ukrajna, ahol nemigen fognak jó szívvel gondolni ránk. Ha meg az oroszok győznének (ami kevéssé valószínű), akkor lesz egy kellemesen szeretnivaló szomszédunk, aki már egy néhányszor megmutatta hogy merre van az arra!

Ami meg az árnyékkormány sajtó tájékoztatóit illeti, szívesen megtekinteném, de hol? Állandó hírolvasóként még egyetlen ilyennel se találkoztam. Igaz a tv-t általában, de a DK tv-t se nézem. Stanci mama Mucsajról meg ugyan honnan tudhatná hogy egyáltalán van ilyen?

Elnézést a parlagi kifejezésekért, de szerintem álszent dolog kipöttyözni vagy más karaktereket használva eltakarni a lényeget. A szar az szar, nevezheted kakának, kakinak, sz@rnak, ürüléknek, vagy akár előkelő latinsággal excrementumnak, a lényeg ugyanaz.

1970 írta...

Kedves anteus!

A második idézett mondatod valóban elhangzott a szájából?

góbé írta...


Anteusnak kérném az ellenőrzőjét. Egy ötös fölét szeretnék beléjegyezni !

kekec írta...

Kedves 1970!
Ha elhangzott - ha nem, Nagy Imre felvállalása ugyanezt jelenti.
Nincs egy értelmes baloldali párt hazánkban, a DK legfeljebb balközép, ahol a közép van túlsúlyban. Ezért tudnak átugrálni más pártocskákból hozzá/juk. És Gyurcsány és a DK elég is hozzá, hogy ne is lehessen. Ez több mint bűn - HIBA! Ugyanúgy, mint a Kádár-Nagy I. választás.
Orbán inkább Kádár követője, mint ő. Egzisztenciális kedvezményekkel elég jól elcsitítja a népet, a média túlsúllyal mindenhova eljuttatja az üzeneteit, jellemző, hogy a többség az inflációért már az uniót hibáztatja.

1970 írta...

Kedves kekec!

Alapvetően egyetértünk, egy dolgot kivéve.
Óriási tévedés kisgömböcöt "Kádár követőjeként" megjelölni, még az "inkább" értelemben is. Kádárnak semmi köze ahhoz, amit ma ez az őrült művel, Kádár politikája minden tekintetben más alapokon nyugodott. A neolib értelmiség szereti ezt sulykolni, holott ez nagyon nagy baklövés. Nem véletlen, hogy GyF is ehhez dörgölődzik.

anteus írta...

Persze.
Úgy emlékszem, a Nagy Imre szobor mellett, valamilyen alkalomból.
Lehet, hogy megkeresem.

kekec írta...

Ledves 1970!
Ha nem volt világos, nem Orbán politikájáról, hanem a hatalomtechnikájáról írtam.

1970 írta...

Kedves anteus!

Köszönöm az információt. Egy újabb súlyos mínusz neki:(.

1970 írta...

Kedves kekec!

Szerinted a kettő az ő esetében elválik egymástól? Van neki "politikája", a szó klasszikus értelmében (értékek, víziók, társadalomszervezési célok, stb.)?

KZs írta...

Pupu, már inkább évtizedekben, mint években mérhető, mikor a fiam egy családi ebéd közben egyszer csak azt mondta: Mama, te öregszel, egyre rosszabbul bírod a hülyéket... És ez a helyzet azóta csak romlott :) Értem én a kétkedéseket, csak azt nem értem, hogy miért csak pont abban kételkednek, amit én mondok? Még Te is... Még a megboldogult Nolblogos ídőkben tettem közzé a tanmesét, hogy miért nem lett a férjem fizikus, mert nem tudott eltekinteni, mert nem tudott egy másik axiómát elfogadni, nem tudott egy másik ablakból is kinézni.
Fogy a türelmem, mea culpa, mea maxima culpa..mert az időm is fogy.
Időből van a legkevesebb..
És akkor Te is ilyen baromságokkal jössz, mint hogy Gyurcsány vagy Orbán, ki nem sz@rja le?
De ha már erre az alternatívára szűkítjük le a kérdést: Gyurcsány és oldalbordája biztos nem. Semmit sem lát, Orbán legalább valamit biztosan valamit sejt. Nevezetesen, hogy a pénz ma még hatalmi eszköz, ha hatalmat, döntési helyzetet, menekülési utat akar, akkor pénzre, sok-sok pénzre van szüksége.A jelenlegi helyzetben ez nekünk haladék.
A kapitalizmus összeomlása elkerültetlen.Szeretnéd, vagy nem, tök midegy, tiszta matematika.
A Great Reset arra kínál megoldást, hogy a hatalam regnálói hogyan éljék túl az összeomlást.
Hogy a maradék 8 milliárddal mi lesz, nem nagyon izgatja őket.
Lassan engem sem, megelégszem vele, ha az enyémek túlélik.
ps
Első döntések egyike: a mi családunkban senki sincs "oltva"
És nem azért, mert annyira értenénk a mikrobiológiához, hanem mert értünk a matsathoz, melynek aktuális összefoglalása: Óvakodj a görögtől, ha ajándékot hoznak is...

anteus írta...

Kedves KZs, ha félsz az idő múlásától, akkor vágd át ismereteid medrének gátját, hadd öntsék el azok árterét.
A vágtázó ismeret bölcs tudássá terül, szelidül.

(Nyálasnak nyálas, de van benne igazság...)

stirlitz írta...

"És akkor Te is ilyen baromságokkal jössz, mint hogy Gyurcsány vagy Orbán, ki nem sz@rja le?
De ha már erre az alternatívára szűkítjük le a kérdést: Gyurcsány és oldalbordája biztos nem. Semmit sem lát, Orbán legalább valamit biztosan valamit sejt. Nevezetesen, hogy a pénz ma még hatalmi eszköz, ha hatalmat, döntési helyzetet, menekülési utat akar, akkor pénzre, sok-sok pénzre van szüksége." már mint az ő megmenekulésre nem te nenekülsédre, nagyon okos

stirlitz írta...

"És akkor Te is ilyen baromságokkal jössz, mint hogy Gyurcsány vagy Orbán, ki nem sz@rja le?
De ha már erre az alternatívára szűkítjük le a kérdést: Gyurcsány és oldalbordája biztos nem. Semmit sem lát, Orbán legalább valamit biztosan valamit sejt. Nevezetesen, hogy a pénz ma még hatalmi eszköz, ha hatalmat, döntési helyzetet, menekülési utat akar, akkor pénzre, sok-sok pénzre van szüksége." már mint az ő megmenekulésre nem te nenekülsédre, nagyon okos

Belák Andrea írta...

Nagyon alapos elemzés. Bár vannak apróságok, amiben nem értek Veled egyet, de alapjában egy alapos és jó elemzés. Természetes, hogy a vélemény-iratok esetében a jegyzet írójának a véleményét is megismerhetjük, de sebaj, tudod, nem vagyunk egyformák.
Még egyszer köszönöm, örömmel olvastam az írást.