OKTÓBERI SAJNÁLATOS ESEMÉNYEK

A tizenhárom napi dínom-dánomnak hamar véget vetett Zsukov hadserege, a náci és nyilas férgek visszabújtak a patkánylyukba és harmincegynéhány évig nemigen lehetett hallani se róluk.
Ne hagyjuk magunkat megtéveszteni, a forradalom errefelé hat órán keresztül tartott.
Aki pedig azt hiszi, hogy a börtönből kiszabadult bűnözők szervezetlen lövöldözése szabadságharc volt, az vagy súlyos tévedésben van, vagy éppen egy barna, büdös masszából akar várat építeni.
Persze nem hagyhatjuk figyelmen kívül a történelmi helyzetet, a kort, a korabeli világrendet, meg az emberi természetet sem, mely a vereséget - annak okától függetlenül - nehezen viseli.
A revansvágy évszázadokon átívelő szép emberi érzelem, és mint ezt napjaink történései is bizonyítják - szakadaatlan vereségeinkdacára - nem kizárólagosan magyar műfaj.
Most éppen egyes németekben horgadt fel a  vágy, bár állami szinten egyelőre még nem vállalhatják fel hajdani ukrán náci szövetségeseik, a koncentrációs táborok őreinek ideológiai örökségét és a hajdani kozák pogromok szép emlékét.
Nyilvánvalónak látszik, hogy úgy vélik, ami nem ment a horogkereszt alatt, az majd most menni fog a NATO zászlaja alatt, melyben a kék szín az Atlanti Óceánt jelképezi, az itánytű meg a békéhez vezető közös utat, melyen a tagállamok mostanában is éppen haladnak.
Kelet felé.
Ha nem jött be a Barbarossa terv, majd bejön a Grauepinscher terv...
Drang nach Osten, ugye.   
Nem Hitlerrel kezdődött és nem is vele ment a sírba - a több évszázados eszme szépen összefésülhető a mai amerikai érdekekkel, akiknek nem annyira a dicsőség, mint a nyersanyagok és a piac fontos.

De vissza 56-hoz...
Aki azt hitte, hogy alig tíz évvel a második világháború lezárása után egy vesztes államnak, a németek utolsó csatlósának esélye van bármiféle restaurációra, neadjisten revansra a győztessel szemben, az valószínűleg a bolondokházából szökhetett.
És aki még ma is azt hiszi, azt be is kellene utalni oda, ha közben a szökevények nem kaparintották volna meg az állam feletti ellenőrzést.
A mai hatalom képviselői azt próbálják beleverni a mai emberek fejébe, hogy a nép a kapitalizmust sírta vissza.
Óriási tévedés.
A gyárak népe számára a jugoszláv tipusú önigazgató szocializmus volt a vonzó, ahol a kollektív tulajdon közvetlenül a dolgozók irányítása alatt működött, és az elért eredmény alapján osztoztak a hasznon.
Megérne egy misét, hogy miért nem működött ez a hajdani Jugoszláviában sem, de az biztos, hogy a melós nem  a gyártulajdonost sírta vissza, hanem szocializmust akart - jobban és igazságosabban.
A földek népe meg egyenesen megrettent attól, mikor meghallotta a rádióban Mindszenthy bíboros szavait az egyházi vagyon visszaköveteléséről.
Nagy segítséget nyújtott ez ahhoz, hogy a vidék zömében tartózkodó maradt, kivárt.
Ugyan a magyar parasztnál kevés konzervatívabb állampolgár van, de amit egyszer magkaparintott, azt nem szereti kiengedni a markából, és ez tulajdonsága felülír minden eszmét a mai napig.
Szóval ezzel a forradalommal csak az a baj, hogy - bármit mondjanak is a hajdani pártmunkások gyermekei, nem igazán volt forradalmi - a tulajdonviszonyok, elosztási viszonyok megváltoztatását, restaurálását igénylő tömegbázisa.
Ebben hasonlított az ötvenedik évfordulón előadni megpróbált hugyos forradalomhoz, de azért van differencia is, nevezetesen az, hogy 56-nak voltak jogos követelélsei is.
Ilyen volt például a szovjet modell szolgai másolása, a demokrácia hiánya, a nemzeti érzés háttérbe szorítása, a Rákosi-rendszer bűnei.
Az okokat ma is helytállóan feltárta a MSZMP 1956 december 5.-i állásfoglalása, a korrekciók elvégzése pedig a Kádár-rendszerre maradt, mely a feladatot parádésan meg is oldotta, és virágzó, békés, nyugodt országot adott nekünk, a közösség és az egyén gyarapításával.

Dühöng ma a ruszofóbia, miközben 1956 sem , meg a mai problémák sem köthetők nemzetekhez.
A nagyhatalom mindig is szuverenitást korlátozó marad, az is volt, mióta világ a világ, Julius Caesar ugyanúgy a Római Birodalom érdekeit képviselte. mint ahogy Dzsingisz kán a mongolokét, Churchill az angolokét, Sztálin az oroszokét és Kennedy az USA érdekeit - ma sincs másként.
Forradalmárkodni pedig veszélyes üzem, nem is szólva arról, hogy nem mind forradalom, amit annak neveznek.
A magyar nép mindig is eszköz vagy játékszer volt a nagyfiúk játszmáiban, a pechünk az, hogy rossz lakhelyet választottunk, mikor átvertük Szvatoplukot.
Hadd idézzem az afrikai közmondást: nem jó ott fúszálnak lenni, ahol az elefántok b@sznak...
Kár, hogy aktuális vezetőink nem gondolkodnak el ezen. és hergelik a nem túl okos magyar népet, mikor valaki kimondja az igazságot: kevesen vagyunk és túl drága a magyar vér ahhoz, hogy értelmetlen és megnyerhetetlen háborúkban herdáljuk.

Ideje lenne elgondolkodni 56 valódi tanulságain...

:O)))