Nézegettem a politikai élet változásait, néha bólogatva, néha hitetlenkedve.
Magam számára az volt a célkitűzés, hogy megpróbáljam megérteni a politikai mozgások mögött meghúzódó okokat és szándékokat, azok számára pedig, akik megtisztelnek azzal hogy olvassák a posztokat egy új nézőpontot adni, hogy aztán ezt is átgondolva alakíthassák ki saját véleményüket.
Nem vagyok egy hittérítő típus, nem tartom véleményem a bölcsesség sarokkövének, mindössze gondolkodásra szeretném serkenteni olvasóimat, de ha nem sikerül, hát az se baj.
Azzal azért elégedett vagyok, hogy akik errefelé kommentelnek, többségükben ugyanúgy utálják az óvodai szintű vitát, mint én - hüje vagy - te vagy hüje és ha nem mész odébb, meghúzom a copfod - bár itt is érvényesül a magyar politikai magaskultúra: csak azt olvassuk, amivel biztosan egyetértünk...
Ebből kifolyólag jobboldali harcos errefelé kevés van, hiszen itt macerás jelszavakkal dobálózni, a többiek hamar kiutáljak az ostobákat.
Szóval, élveztem a dolgot, de az utóbbi évben örömöm nem volt felhőtlen.
Megbolondult a világ, megbolondult a politika is.
Külpolitikailag óriási a zűrzavar, és ebből adódólag óriási a veszély is.
Ahogy József Attila írta: Forgolódnak a tőkés birodalmak...
És egyáltalán - ahogy napjainkban forgolódnak a birodalmak, az impériumok, egyszerre értelmet és illusztrációt nyer Marx, Lenin, Hobson és a többiek munkássága, és az események ad acta teszik azokat a véleményeket, melyek megpróbálták elavultnak, meghaladottnak tekinteni a baloldali gondolkodók munkásságát.
Oroszországra sokan ma is úgy tekintenek, mint szocialista országra, jóllehet mára klasszikus imperialista birodalommá változott, és annak megfelelően is viselkedik.
Igaz, azért a múlt század tapasztalatai benne vannak az orosz ember gondolkodásában, nem tudja elfelejteni a világháborús éveket, az ukránok egy részének gondolkodásmódját, a németekkel kollaboráló ukrán fasisztákat, a koncentrációs táborok őreit, a banderistákat.
Utódaik nem vesztek el, az Oroszország feltrancsírozására készülő nyugati államok segítségével uralomra került nacionalisták alatt kivirágzott a neonácizmus, olyan szabadcsapatok jöttek létre, mint az Azov hadtest, és elkezdték módszeresen irtani a sokmilliós orosz nemzetiséget.
Betiltották nyelvhasználatukat, településeikre aknazáport zúdítottak, tizenezer áldozatot eredményezve.
Ez persze csak a casus belli volt, a kitört háború valódi oka az orosz föld kincse volt, melyre az angolok, angolszászok foga már évszázadok óta fájt.
Bölcs népünk a szemét forgatta, mikor az oroszok egy évtizednyi hezitálás után megunták a dolgot és hozzáláttak a probléma megoldásához - katonai eszközökkel.
Hirtelen megszerették az ukránokat, akik eddig legfeljebb maffiózók, vagy nyugdíjukat tőlünk lopó, közutálatnak örvendő alakok voltak, pedig csak némi fantáziával be kellett volna helyettesíteni az Azovot a Vasgárdával, az orosz nemzetiségűeket a romániai magyar nemzetiségűekkel és mindjárt tisztul a kép.
Ehhez képest én lettem a helyi muszkavezető, a saját politikai oldalam politikai képviselői meg óriási humanisták, meg emberjogi harcosok, akik hívei az emberek önrendelkezésének. Koszovó esetében lelkesen helyeslték is a függetlenedési törekvéseket, míg a Donbasz és a Krím orosz lakosságától tízezernyi halott után is megvonnák ezt a jogot.
Putyin birodalmi vágyairól delirálnak, mintha Oroszország nem lenne enélkül is birodalom.
Lesajnálják az orosz embereket - szegény, éhező muzsikok - az orosz technikát - gombot se tudnak gyártani - miközben nem hajlandók megbarátkozni a valósággal, a kertünk végében található szuperhatalom létével.
A kínaiak tekintetében még nagyobb a zűrzavar, képtelenek elhinni, hogy egy kommunista ország a maga sajátos módszereivel - melyek leginkább Lenin NEP-jére, vagy a késői Kádár-kor társadalomszervezési politikájára emlékeztetnek - képes elérni, hogy a világ legnagyobb gyártója legyen, szinte korlátlan anyagi és emberi erőforrással rendelkezik.
A kérdés ma az, hogy ki fogja vezetni a világot - Kína vagy az USA?
Utóbbi hanyatlása elkerülhetetlennek tűnik, számtalan belső és külső problémával küzd és a lehető legrosszabb módszerrel - erőből akarja megoldani ezeket.
Nem fog menni, a világon már szinte minden államnak elege van az erőszakos amerikai érdekérvényesítésből, és ezt csak erősíti Venezuela és Grönland helyzete, mely a maga pőre valóságában mutatja meg az USA valódi természetét.
Bölcs népünk persze a kínaiakat azonosítja a kínai büfé szakácsával, kiutálja a Fudan Egyetemet, jobbik esetben egy szintre hozva a Soros-féle Közép-Európai Egyetemmel, ami már magában vicc.
Nekünk nem kell a kínai autógyár, a vasút, az akkumulátor gyár, és leginkább az én bandám hörög ellene.
Valószínűleg azért, hogy érthetőbbé tegye, miért esett pofára itt folyvást az ellenzék.
Bezzeg az USA, meg a Fehér Ház az ő velencei tükrével, az tetszik, pedig ha a Római Birodalom valamelyik provinciájában úgy viselkedik egy helytartó, ahogy az amerikai nagykövet viselkedett nálunk, hát ledobják a padlóla, de nagyon!
És akkor ez még csak a világpolitika, amelyik maga a logikus rend Magyarországhoz képest...
Merthogy nálunk a kormányzó párt programja az, hogy "folytatjuk"!
Elég vonzó program, ahhoz képest, hogy az ország romokban hever, oktatás, egészségügy, szociálpolitika annyi van, amennyi a végtelenül megalázott, kizsigerelt de hivatástudatukat még valamelyest megőrző emberektől telik, miközben kilopják a szemüket is és hűbéri társadalmat barkácsolnak.
A főtolvaj egy rossztermészetű, nepotista krakéler aki felismerte, hogy a nap keleten kél, de addig nem táncol ki az Unióból, míg egy eurocent ellopnivaló még marad a projektben.
Kínában már régen lógna, Oroszországban Kolimával ismerkedne, az USA pedig már régen exportálta volna Guantanamora, hordós búvárkiképzésre, ha nem lenne olyan hasznos, mint a csatorna partján tenyésző lapulevél szükség idején.
Kihívója a választáson a Puskás Akadémiától leigazolt saját nevelésű játékos, akinek még annyi programja sincs, mint mentorának, jelöltjeiről nemigen lehet tudni semmit, de ő Petrus Magyarosz Soter.
Bölcs népünk diktátori hatalommal ruházná fel, mondván, majd meglátjuk, legfeljebb leváltjuk.
Hát igen, csakhogy a fogkrémet is könnyebb kinyomni a tubusból, mint visszatuszkolni...
A két másik - parlamentbe kerülésre esetleg esélyes - párt közül a DK kap kígyót-békát, a Mi Hazánk körül meg nagy a kuss, - végtére is lehet belőle még koalíciós partner is.
Hogy Nagyurunk mit kavar, az hidegen hagy, rabló raboljon, ugye.
De hogy az ellenzéke ilyen nyálcsorgató idióták gyülekezete legyen, ez azért meghökkentő.
Választani kell, de nem egyszerű.
Mindketten gátlástalanul ígérgetnek, a fedezetrő+l szó se esik.
A választó elspekulál: a rablónál hátha leesik nekem is egy morzsa a zsákmányból, amit meg az ellenzéktől kapnék, az jelenleg a lóra van szerelve.
Kit válasszak, kit válasszak?
Én is spekulálok - belpolitika helyett nem kelleme inkább jó kis ezoterikus témákkal foglalkozni?
Esetleg gasztroblogot írni?
Esetleg a kettőt egyesíteni?
Vegyél egy csipetet a csüngőhasú disznó zsírjából, , keverj hozzá olajban sütött megváltóhájat, majd gyertyaszentelő napján, mikor a bagoly tizenkettőt huhog öntsd az egészet lakásod legkisebb helyiségében egy ügyibevaló porcelán edénybe, majd mormold el háromszor "aqua carcerem", és nyomd meg a gombot.
Esetleg a bal vállad felett hátranyúlva rántsd meg a madzagot!
Lelked elégedettség önti el, átmenetileg megnyugszol.
Azért az is valami...
:O)))
