2026. április 19., vasárnap

CSÖBÖRBŐL VÖDÖRBE



Az Úr kegyes volt hozzám,  megengedte, hogy a választás előtti és utáni napokat műtét előtt és után kórházban töltsem, így könnyebb volt, hogy kimaradjak az Országos Nagycirkusz aktuális előadásából, mely ismét bebizonyította, hogy ez az ország alkalmatlan az épeszű gondolkodásra - viszont még mindig életben van, igaz, nem valami daliás állapotban.
Ím, eljött hozzánk a Messiás 2.0, megelégedetten hátradőlhetünk - részünkről teljesítettnek tekinthető a generációink elé állított feladat, melyet oly szépen abszolváltak eleink Mohács, Rákóczi, Kossuth, az első és a második világháború idején.
Az ország romokban, a pucér hátsónkon kívül semmink sincsen, boldogan nyalja az ország azt a segget, melynek tulajdonosa annak idején aranykort, Bécsben cukrászdát kínált a magyar kazánkovácsnak és bányásznak.
Ő meg elandalodva gondolt arra, mily remek jövő is vár rá: Sacher-torta illatú pacalpörkölt az éppen  megfelelő mennyiségű sörrel, és az ügyes-bajos tulajdonosi lét helyett a jó gazda szolgálójának létbiztonságával, tejjel-mézzel, Mercedessel a bánatos feneke alatt...
Hát, ha sok eszünk nincs is, de a stílusérzékünkkel hiba nincs: megünnepeltük Mohács 500. évfordulóját ahogy illik.
Utcabál, tűzijáték, mosolygó szemek és csattogó fogak, revansvágy és bosszúszomj - ahogy ez nálunk már megszokott.
A Messiás maga egy budai zsúrpubi, hepciás kis krakéler, akit daliásabb időkben a kültelek bármelyik kocsmájában tíz perc alatt hússzor nyakonvertek volna 
modortalan viselkedése miatt.
A
kiről hívei is csak annyi jót tudnak elmondani, hogy megvilágosodása elválaszthatatlanul kapcsolódik miniszter-felségi szerepkörének elvesztéséhez, és aki annak előtte már bebizonyította, hogy nem áll távol tőle a jogszabályok átlépése sem, ha magánérdekei ezt kívánják. 
Saját bandájának is árulója, vagy ami még rosszabb, eszköze a szorgalmasan lopott vagyon zökkenőmentes átmentésében.
Elhozta nekünk Ursula császárnő birodalmát, éljünk hát vele boldogan.

Azért érdekes lehet megnézni, hogyan jutottunk ide?
Talán onnan indul a dolog, hogy soha nem voltunk győztes nemzet, és ez a szinte bevallhatatlan helyzet nehezen gyógyítható sebet ejtett a nemzet lelkén.
És ha a seb a nemzeté is, valamennyi tagjának fájhat, és minden tagja a maga módján reagál rá.
Ami közös, hogy  okosan, felelősséggel szinte senki sem.
Ki győzelmeket hazudik, ki nagy szájjal hősködik, ki csak búsul, borong és sajnálja, hogy nem alakult szerencsésebben népe sorsa. 
De a végeredmény egy: a különféle érzelmek összecsapnak, és képviselőik jobban utálják egymást, mint bárki más kívülállót, aki aktuálisan rá akarja erőltetni akaratát a nemzetre.
És ne éljünk álomvilágban, minden idegen akaratnak vannak hazai támogatói, ami nem is csoda tulajdonképpen, hiszen többnyire saját akarat vagy felismert saját érdek nincs is.
Valószínűleg így lehetett ez, mikor a kazárok árnyékában éltünk, biztosan így volt, amikor eldőlt, hogy a kereszténységet Bizánc kezéből vesszük fel, vagy német páncélos lovagok által megtámogatva a kötésig vérben gáztoló szent király segítségével  Rómától.
Igy volt Vak Béla vérengzése idején, az Anjouk korában, hogy a török időkről, a kuruc-labanc világról, az 1848-as időkről ne is beszéljünk.
Szerencsésebb országok a kereskedelmen szocializálódtak, óhatatlanul és elkerülhetetlenül megtanulták az alkuk, a kompromisszumok művészetét, megtanulták meg és felismerni érdekeiket, és ez ma már visszaköszön nemzeti habitusukban is, melyet azért nagyban befolyásol történelmi - sok esetben gyarmatosító - múltjuk.
Magyarember a Hősemberképző terméke, ideje nagy részében megalkuvó alattvaló és igentitkos forradalmár, majd tíz-húszévente felhorgad benne a löttyös indulat.
Olyankor dönt-borít, handabandázik és mélyszántást végez a demokrácia pázsitjának kikiáltott helyi baromfiudvaron, aztán csodálkozik, miért nem sarjad dús gyep a rögök  között.
Ez a választás meglehetősen jól illusztrálja a magyar választó képességeit és felelősségérzetét, távlatos gondolkodását és látókörének szélességét...

Ez a választás nem volt választás, ez a választás egy proteszt-szavazás volt, ahol nem gazdasági, politikai, alternatívák közötti küzdelemről szólt a nóta, hanem arról, hogy ezeket már meguntuk, irigyek vagyunk a luxizásaikra, reméljük, hogy ezentúl majd mi is lophatunk magunknak és gyermekeinknek, és ha éppen nincs miből, majd küld az Unió.
Vagy visszavesszük tőlük és megkaparintjuk magunknak.
Kisember szintjén a gondolkodás azért nem ennyire szofisztikált, Kisembert már akkor is megeszi a sárga irigység, ha valakin meglát egy Rolex-replikát és büszkén hadonászik tizenezer évvel ezelőtt elavult iPhone-jával, merthogy ő nem hallandó ezekkel a kínai szarokkal bíbelődni..
Különben is, normális országokban az azonos érdekű emberek pártokba tömörülnek, melyek aztán az erőviszonyoknak megfelelő döntéseket hoznak, szövetségeket és kompromisszumokat kötnek, megkeresik a többséghez elegendő legkisebb közös minimumot és kormányoznak vagy ellenzékben vannak, de arra vigyáznak, hogy senki létérdekeit ne sértsék, mert az ilyen emberek tömege kiszámíthatatlanná tenné a politikát, márpedig az társadalmi robbanáshoz és előre felbecsülhetetlen károkhoz vezethet.
Kivéve nálunk, ahol évszázadok óta folyik a permanens vallásháború, melyet mikor a vallások kivételesen pihennek, akkor a szekták közötti gyilkos küzdelem vált fel.
Ez az ország az, ahol semmi se jó, ahol az emberek még a jódolgukat is megunják és valami mást akarnak, aztán évtizedeket töltenek ködszurkálással és illúziók fabrikálásával. és mindent elkövetnek, hogy ne találkozzanak szembe a valósággal.
Hülyeségeket beszélnek , rendszerváltásnak hazudják a rablók felváltását tolvajokkal, betömik a csóró pofáját a húsz éve változatlan családi pótlék megduplázásával.
A téli fagyhalál ellen a fatüzelés támogatásával harcolnak, mert az ostoba választó elfelejti, hogy volt itt már olyan rendszer, melyben senki nem fagyott meg, volt ennivaló, tüzelő, a parasztnak nyugdíj, a melósnak munkahely, és az volt a valódi rendszerváltás, amikor az ország népét az ország tulajdonosaiból ismét a tőke kiszolgáltatott  rabszolgájává tették.
És büszkék, mert négyévente megszavaztatják a népet: mondd nép, mit szeretnél enni? Libacombot vagy kaviárt?
A válasz mindegy is, hiszen a következő négy évben így-is - úgy is szart eszel, legfeljebb a negyedik évben szórnak rá kis porcukrot, majd megkérdezik tüled: mondd nép, mit szeretnél enni?
Libamájat Turbigo módra, vagy steaket argentin marhából?
A marhának mindegy, a nép a következő négy évben úgyis szart eszik, stb... - de roppant büszke rá, hogy választhatott, és a büszkesége három évig kitart, majd mielőtt mélyebben elgondolkodna,  ismét felteszik neji az ominózus kérdést, mely leköti agykapacitásának kétszáz százalékát.
Most történelmileg úgy alakult, hogy tíz éve már a kérdést se tették fel, helyette kiírták: Az étlap változatlan.
Mikor megérezték a büdösséget, akkor pályára küldték Messiás II-t, aki a nép elé lökött egy a hatalom és lojális ellenzéke által az elmúlt harminc év alatt összehordott hatszáz oldalas vágyálom-kompilációt, és még annyi humorérzékük se volt, hogy úgy a négyszázadik oldal táján elrejtsék benne az egyetlen reálisnak tűnő ígéretet: aki idáig elolvassa, annak fizetünk egy pofa sört.
Ez a munka is felesleges volt, mart a nép követelt: mindegy mi lesz, csak ez ne legyen.
Legyen másmilyen, aki ha nem tetszik, majd elzavarjuk.
Persze olyan rendszer még nem létezett, mely mindenkinek tetszett volna, az elzavarásról meg annyit, hogy vagy sikerül, vagy lapít a nép, mint szar a fűben, és nyalja buzgón az elé tartott valamit...
Az éppen most demokratikusan elzavart Messiás I most éppen úgy megy, hogy marad, miközben valahai lelkes szavazóiból lassan nagymamák lesznek, akik saját fiatalságukra emlékeznek könnybelábadt szemekkel és a fiatalokban bíznak, mint anyáik, nagyanyáik, dédanyáik és ükanyáik is tették, feltehetősen hasonló indíttatásból. 
Ritka lassú folyamat a tudat fejlődése, már a klasszikusok is megmondták...


Miközben nálunk dörgött-villámlott a vihar a biliben, a világban olyan változások történnek, melyek az emberiség sorsát hosszú évszázadokra előre eldönthetik.
De hát kit érdekel ez, merthogy a választók közül édeskeveset, az biztos.
Az ember fogja uralni a mesterséges intelligenciát, vagy az fog reánk kedves, de butácska háziállatként tekinteni?
Ha azt nézzük, hogy a mesterséges intelligencia már öt évvel ezelőtt is ezerszer több ismerettel rendelkezett, mint az átlag választópolgár, hát túl optimisták nem lehetünk, mert mintha az ember olyan ütemben butulna, mint ahogy vetélytársa okosodik - márpedig annak fejlődési üteme félelmetes.
Szóba került ez, mikor a választók a közeljövőt latolgatták?
Ugyan, hova gondolsz?
Országunk leendő miniszterelnöke egy fejlődőképes óvodás színvonalán adott interjút az állami hírközlő szerveknek, akikről látszólag meglepetten konstatálta, hogy azok elődje álláspontját képviselték, mint mindenhol a világon, és mint ahogy az övét is képviselni fogják, ker4ül, amibe kerül..
Sérelmezte, hogy ezidáig nem hívták be az állami stúdiókba - hát,  végigélvezve mutatványát, talán most is kár volt szakítani a szép hagyománnyal.
Amit előadott, az a választópolgár olyan szintű lebecsülése, ami még a királyi televízióban is ritkaság.
Szóba került, hogy a világ újrafelosztása folyik, és a most hivatalba lépő kormány feladata, hogy ebben a kényes helyzetben, szinte pengeélen egyensúlyozva kell vigyázni tízmillió ember életére, jövőjére?
Dehogy, hiszen az adásidőt elfoglalta a gyerekes bosszúvágy manifesztálása, három és fél millió választójának emlegetése, miközben szerénységre inthetné, hogy ugyanennyi azoknak a szavazópolgároknak száma, akik nem szavaztak rá, és akkor még nem beszéltünk arról a hárommillió emberről, akire hatással van a választás eredménye, de nincs választójoga...
A világhatalmi viszonyok átrendeződése során az ország elemi érdeke lenne újragondolni viszonyát Oroszországhoz, Kínához és a globális Dél országaihoz.
Át kellene pozícionálnia az országot meglevő szövetségi rendszerén belül, különös tekintettel az Egyesült Államok és az Unió viszonyát figyelembe véve.
Pokoli feladat, mint ahogy pokoli a felismerés is, hogy esetleg Orbánnak igaza volt, mikor a világ vezető hatalmaival szinte páratlan viszonyt alakított ki - és ez független attól, hogy személyében egy enyveskezű nepotista trógert mondhatunk magunkénak.
Viszont a meggondolatlan handabandázásnak hosszútávú
 káros külpolitikai következményei lehetnek - elválaszthatatlan gazdasági következményekkel együtt.
Európa energiaellátása a padlón van, Németország gazdasága rogyadozik az olcsó és megbízható energia hiánya miatt.
Az Unió jelenlegi vezetése a megoldást még mindig Oroszország megroppantásában látja, holott mióta Bident kimentették a spejzből, ahová betévedt pisilni,  már világosan látni, hogy a Nagy Kísérlet csődöt mondott: Oroszország gazdasága köszöni szépen, jól van, katonai téren pedig erősebb, mint valaha.
Energia terén Európa előbb-utóbb vissza fog térni az oroszokhoz, nekünk nem lenne szabad a sors adta előnyünket odadobni egy kilátástalan gesztusért az orosz medve és az ukrán bolha 
harcába - belekeverednünk, legfőképpen nem a bolha oldalán, mely már minket is csípked.
A német autógyárak addig vannak nálunk, amíg ez számukra gazdaságilag jövedelmező és ez alapvetően az energiaköltségektől függ.
A belsőégésű motorok gyártása eleve energiaigényesebb az elektromos motoroknál, és nem valami széles látókörű döntés egy nyert választás után tovább kampányolni az akkumulátorgyárak ellen.
Néha eszünkbe juthatna Bős-Nagymaros, a cukor és növényolajipar eladása, a mezőgazdaság  szétverése, vagy az Ikarusz oroszországi pozícióink feladása.
Jó lenne harminc év múlva újabb hibalista nélkül nézni vissza a múltra.

Magyarország átalakult.
Nem vissza a Horthy-korba, hanem azt egy magasabb szinten, de ugyanolyan ócska módon megismételve annak lényegét.
Ha korunkat jellemezni kellene, akkor a tömegmanipuláció koraként határoznám meg.
A közvélekedés szerint megszűntek az osztályok, megszűnt az osztályharc, megszűnt a munkás, helyette ma a munkavállaló bocsájtja árúba munkaerejét, ami a közvélekedés szerint mégiscsak más, mint büdös melósnak lenni.
A Kádár rendszer évtizedei alatt elindult egy kispolgárosodási folyamat, melyből mára csak az érintettek  önbecsapása maradt.
Átalakult persze a gazdaság szerkezete is, megszűnt a nagyüzemi mezőgazdaság társadalomszervező szerepe, megszűnt a paraszt számára  maga a nagyüzemi mezőgazdaság is, a birtokszerkezet is átalakult - és nem a falu népe számára kedvező módon.
Az ipari nagyüzemek idegen és magánkézbe kerültek, az itt megtermelt haszon külföldön realizálódik, az üzemekkel együtt eladták a nagyüzemi munkásság egy évszázad alatt kivívott jogait is.
A szakszervezetek díszletek maradtak, néhol be se engedik őket az üzemekbe, a munkás, aki negyven évvel ezelőtt még ököllel verte az igazgató asztalát vélt vagy valós sérelme miatt, ma engedelmesen meghunyászkodik a száz és száz tíz-húsz alkalmazottas kis Döbrögi előtt.
Szoktunk csodálkozni: megszűnt a baloldal.
Hát hogy ne szűnt volna meg, mikor a baloldalt az évtizedek során felismert közös érdek kovácsolta egybe, és ma ezt felismerni igen nehéz.
Vannak baloldali értékek, az elesettek támogatása, a szolidaritás, melyek beleivódtak a társadalomba, mely a mai napig nehezen viseli a kiugró társadalmi különbségeket, de eszébe sem jut ezért a társadalmi berendezkedést hibáztatni.
Helyette ábrándokat kerget valamilyen mesebeli igazságos társadalomról lotyog, melyet majd most éppen Megváltó 2.0 fog elhozni személyesen, vagy ha nem, majd Megváltó 3.0, vagy kisnyúl. 
Az emberek zöme túlértékeli a társadalomban betöltött szerepét, a pultok mögött száműzött hercegkisasszonyok állnak és a kocsidon a gumit az ifjú gróf szereli, magát menedzsernek képzelő banki ügyintézővel beszélgethetsz amit tárgyalásnak neveztek, miközben partnerednek ahhoz sincs joga, hogy a névtáblát az asztalán egyik oldalról a másikra helyezze.
Hol vannak már a jelszavak, melyek szerint legfőbb érték az ember?
Eldobható, csereszabatos darab, az egészségügyet is hozzá igazították, hiszen amelyik ér valamit, az kereshet annyit, hogy igénybe vegye a magánellátást, aki meg már nem, az igénybe veheti a várólistát.
A tudás hatalom? Tanulni, tanulni, tanulni?
Ennek a társadalomnak nagy tömegű alacsonyan képzett munkaerő kell, ehhez igazodik az oktatási rendszer, ahol egyre csökkenő színvonalú   tömegtermelés folyik, a nyolc osztály is egyre inkább illúzió lesz a magát bővítetten újratermelő mélyszegény réteg számár.
És még be sem tört az igazi változás, mely egész szakmákat fog ellehetetleníteni, ügyvéd, újságíró mehet a levesbe, vállalati adminisztráció embertelenedik el, egyre kevesebbek fogják intézni egyre többek ügyeit, és a világ mégsem fog megállni. 

Talán ebben van a remény is, hiszen a folyton változó világ olyan kihívások elé állítja az emberiséget, melyet ez a társadalmi modell képtelen megoldani, jöhet a közösségi társadalom, mely szintén ezer véres fázison megy majd keresztül, hacsak a mesterséges intelligencia meg nem akadályozza.
De ez még a távoli jövő, nekünk pedig ma kell döntéseket hoznunk, és nem biztos, hogy ez a gyíkvállú vándorprédikátor alkalmas erre.
Mindegy is, a felelős döntések kikényszerítéséhez a népnek kell megokosodni, a tanulási folyamat pedig lassú - eltelik még öt-hat parlamenti ciklus, mire rájönnek az emberek, hogy az orruknál fogva vezetgetik őket azok, akik a mantrázott jelszavakat hirdetőik szájába adják.,
Addig meg égő tekintetű amazonok hirdetik életük negyedik-ötödik nagy felismerését a legutóbbi Messiásról, kire az emberiség vágyott, de végre
Lelkesedtek a Fideszért, az LMP -ért. leélesedtek a Momentumért, lelkesedtek a DK-ért, most éppen a Tiszáért, és én csak akkor szomorodok el kissé, amikor olyannal találkozom, akivel együtt ültem már a városi Pártbizottságban is anno, - az öregedés nagy hátránya, hogyha nem lesz Parkinsonos az ember, akkor sok mindenre emlékszik...
Kórházi kezelésem miatt nem tudtam részt venni kedvenc politikai klubom választás utáni első találkozóján, kedves barátom kértem meg, hogy mesélje el mi történt, különös tekintettel arra, hogy miként indul meg a társaságon belüli politikai átrendeződés, miután a választások eredményeképpen barátaink túlnyomó többsége politikai hontalanná vált.
Nem csalódtam, senki sem akart felmászni az Auróra fedélzetére, inkább türelmi hangokat pengettek...

Árad a Tisza.
Biztosan van több is, de most hirtelen csak a Nílus jut eszembe, melynek áradása jó termést hozott a népnek,.
A Tisza áradásai eddig a baj fogalmával társult, az 1800-as években például az áradó folyó Szeged hatezer házából csak háromszázat hagyott épségben.
De nem kell ilyen messze menni - 2001- ben az áradó Tisza Tarpánál háromezerötszáz házat rombolt le vagy tett lakhatatlanná, tizennégyezer embert kellett kitelepíteni.
Hogy az úrnak, magyarnak egyként rongy Tisza Istvánról most szó se essék.
De hát száz nap jár a legújabb reménységnek is, addig meg szerencsét kívánok a magyar népnek és próbálom megérteni, mit miért tesz az új rezsim.
És féltem a rezsim...

:O))).

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kiváncsi vagyok kit vagy kiket, milyen rendszert fogadnál el, kedves pupu, gyilkos kritika nélkül.Megertem, hogy sok minden nem tetszik, sokban igazat is adok neked, de talán megérted, hogy most nincs jobb, vagy nálad van a bölcsek köve és tudod mi lenne jó az országnak a népnek?

góbé írta...

Kedves PuPu !

Jegyzed: „…kimaradjak az Országos Nagycirkusz aktuális előadásából, mely ismét bebizonyította, hogy ez az ország alkalmatlan az épeszű gondolkodásra - viszont még mindig életben van, igaz, nem valami daliás állapotban…”
Érdekelne, Épeszű gondolkodás birtokában mit kellett volna tennie, mit tett volna az ország ápr. 12.-én…?(!)… Te mit tettél volna ?
Szavazol / nem szavazol ? Ha szavazol, kire ? mihazánk / Klárika / kutyák…? Neadj’Isten „csakafidesz”…? Ha nem szavazol, inkább békés magányban lábadozol, avagy szűk köreidet tágitva igyekszel proletár-meg / elmozdulás irányába hatni…
Alázod, gyalázod a kisembert aki 2009-re felismerte hogy az őt képviselni hivatott párt rég megkötötte ellenlábasával a 70-30 % paktumát s hogy önmagán kívül senkit nem képvisel, tőlük semmit nem remélhet. A kisember a kádári lét-jogbiztonságra vágyik-vágyott, igy kapott orbán először 2/3-t, majd átbaszta a nemzetet.
A kisember most abban bizik hogy ezt mégegyszer nem tudják vele eljátszani. Erőt mutatott a nép, és ezt az erőt másor is meg fogja mutatni ha szükségessé válik. Volt rá példa: ’56.

„…Mindegy is, a felelős döntések kikényszerítéséhez a népnek kell megokosodni, a tanulási folyamat pedig lassú - eltelik még öt-hat parlamenti ciklus, mire rájönnek az emberek, hogy az orruknál fogva vezetgetik őket azok, akik a mantrázott jelszavakat hirdetőik szájába adják.."

Számoljunk ! 2010. óta négy parlamenti ciklus telt el. Nem kizárt hogy rájöttek az emberek…? Mármint az orruknál fogva vezetést szinte minden pár által…
Nem alaptalan az aggodalmad, nekem is van belőle, de Te inkább váteszként prejudikálsz.

1970 írta...

Kedves PuPu!

Jót mosolyogtam a posztodat olvasva, mert már láttam a lelki szemeimmel milyen kirohanásokat fogsz kapni. Hát bekövetkezett...
Olvasva az utóbbi időben a különféle közösségi felületeken azokat az ömlengéseket, amiket MP kap (hányingerkeltő némelyik), azt gondolom, teljesen jó úton jársz ezzel a posztoddal (is). Ilyeneket még kisgömböc sem kapott 2010-ben, de talán Rákosi pajtás is megirigyelné a túlvilágról némelyiket (pedig egyikük sem volt "kispályás").
Én azt gondolom, bizonyos szempontból igen komoly idők jönnek, a társadalom most fog igazán ketté szakadni. (És amennyire kedveltem még néhány hónapja is Molnár Á. videóit, úgy látom ma már, ő sem képes arra, hogy ne tolja túl a biciklit. Amikor az "akinematiszáraszavazazafideszszekértolója" szintre süllyed az érvrendszer, akkor ott már nagyon komoly bajok vannak. Ez az "aki nincs velünk az ellenünk van" szintje, amiből ez az ország '56 után már kijött egyszer. És ezen a ponton látszik igazán, hogy kisgömböc milyen pusztítást végzett ezen a társadalmon. Sajnos a lovastengerész és Rákosi pajtás (meg imrebácsi) társadalomromboló tevékenységéhez mérhető ez az egész...)

PuPu írta...

Kedves góbé!
A blog egy vélemény-műfaj, szerzője tényekről mond véleményt, esetleg megemlíti, hogy véleménye szerint milyen helyzet lenne/ lett volna kívánatos, de jómagam semmiképpen nem iparkodok szúk köreimet tágítgatva a proletár meg/elmozdulás irányába - sőt, semmiféle elmozdulás irányába hatni.
Én írok, az olvasó olvas, majd saját véleményt alkot, mire mindig is biztattam azokat, akik megtiszteltek azzal, hogy olvasnak. Nem vagyok és nem is akarok pártpropagandista lenni, erre ma , most, hogy elfogytak a pártok egyébként sem lenne esélyem, és beletörődtem, hogy életem hátralevő kis részében - csakúgy, mint eddig sem - én már nem fogok népboldogításból élni.
Csak ülök itten, reszelgetem a patácskámat és firkálok hülyeségeket.
Viszont saját magamon kívül nem is kell megfelelnem senkinek és semminek, magam meg azzal biztatgatom, hogy talán adok még egy elgondolkodni való szempontot olvasóimnak, akik persze legjobban azt szeretik, ha saját döntéseiket támogatja meg bármely iromány, de hát az élet kegyetlen, nem mindig méznyalogatás.
Épeszű gondolkodás birtokában semmiképpen nem adatam volna kétharmaddal biankó felhatalmazást senkinek, olyannak meg végképp nem, akit még csak nem is ismerek, és amit tudni lehet róla akárcsak emberként is, az nem éppen a leghízelgőbb.
Semmiképpen nem engedtem volna, hogy az egyik egyszemélyi hatalmat egy másik egyszemélyi hatalom váltsa fel, nem engedtem volna, hogy Magyarország amúgy is komédiaszámba menő polgári demokráciának keresztelt feudalizmusát kétpárti osztozkodássá silányítsák, különösen akkor, ha még azt se lehet biztosan tudni, hogy nem egy párt-e az a két párt?
Nem boncolgatnám hősünk pedigréjét, legyen elég, hogy tehetségét nehéz lehetett kibontakoztatni a Köztársasági Elnök unokaöcseként, az új magyar főnemesség tagjaként.
De nem ez a baj, hanem az, hogy sok-sok tehetséges politikus mögött nem állt össze a pártok kívánatos koalíciója, mert a pártok egy részét Viktor nemzette, más részét pedig az emberi önzés és a politikai tévedések tették tönkre.
Ettől még a választó is felelős, hiszen hitelt adott a Márki-Zay féle politikai kalandoroknak, és a Karácsony féle jellemtelen árulóknak, majd most - mindennek betetőzéseként jobb esetben egy sértett miniszter-feleségnek...
Természetesen szavaztam volna, ha éppen nem trancsíroznak szét., és ha ez a szavazat hiányzott volna a bejutáshoz, hát örökké bánnám.
De ennél a baloldalnál - ami egyébként nem is baloldal, hanem legjobb esetben balliberális oldal, még a széljobb is produktívabb.
Most majd egy-két olyan dologgal kitörlik a csipát az emberek szeméből, amit Orbán se tudott volna kikerülni, ha hatalmon marad, de legalább nem okvetetlenkedik mindenféle Hadházy a vagyon körül.
56-ról is más a véleményünk, nem ártana ott is figyelembe venni a nemzetközi körülményeket, - nem szólva arról, hogy én már átéltem a dicsőséges napokat alulnézetből, és nincsenek illúzióim...
Én nem prejudikálok, én lehetséges következményekről írok, de az is lehet, hogy addigra kiderül, Péterünk a vízen járva megy a Parlamentbe (ni a bunkó, nem tud úszni...)...
Jó lenne, ha lenne az országnak egy valamirevaló politikusa, de itt csak a Kossuth, a Tisza, a Horthy a nyerő, és szóba se jön egy Deák vagy egy Kádár...
Persze ettől te még nyugtatgathatod a lelked, bár ami elromolhat, az általában el is romlik.
És ha lehet, ne személyeskedjünk, habár belátom, néha nehéz megállni...
:O)))




PuPu írta...

Már az epekövem sincs nálam, de indulásnak kiegyeznék egy szabályos polgári demokráciával, ahol a választásokon győztes párt vezetője nem a riporteren kéri számon tegnapi elárult pártjának bűneit, hanem a választót érdeklő kérdésekre válaszol, nem fenyegetőzik, nem handabandázik, hanem viselkedik, mintha komoly politikus lenne...
Jobb lehet, hogy nincs de rosszabb mindig jöhet...
:O)))

góbé írta...

Kedves PuPu !

'56. Vonatkozásában a Rádió ostromaig zajló eseményekre kívántam hivatkozni.
A kétharmadnak én sem örülök, de 12-e késő délutánig a Tisza többsége sem volt egyértelmű.
A személyeskedést elnézést kérek.
-

7.62 mm írta...

Jobbulást kedves Pupu! Jobbulást!

Tudod én és még sokan mások a választásokon nem barátot vagy szeretőt választunk, hanem egy - ez esetben Magyar Péter alakú - kalapácsot, amivel beverjük az utolsó, Orbán Viktor alakú szöget - a NER koporsójába. A garázsban lévő kéziszerszámaimat sem szeretem, csak használom őket, amikor szükséges.
De ha te tiszteletre méltó vezérre vágysz, esetleg bölcs apa figurára, netán Merlinre a nagy mágusra akkor továbbra is csalódni fogsz.
Részemről ez a kampány véget ért. Mostantól figyelek és, ha a szerszám nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, akkor lecseréljük egy használhatóra. Esetleg kiselejtezzük a többivel együtt.
Szerintem erre jött rá a magyar nép nagy része a múlt vasárnap. Még egyszer nem történhet meg az ami itt 16 évig ment, mert van rosszabb sors is a választások elvesztésénél...
Egyelőre finomak voltunk és Européer-ek. De, hogy Petőfit parafrazeáljam: még nem tudják, hogyan mulat a nép. Azért ez így mindenkinek jobb volt.