SZAKSZERVEZETI EGYSÉG...

Kilóra vette meg a Mi Boldogságunk a mi pénztárcánkból a vasutas szakszervezeti vezért, mint a libát.

Régi munkabarátság ez, hiszen ő volt az, aki egyébként a szocialisták nyolc éves kormányzása alatt is a vezéri csettintésre működött, most meg bekasszírozta az árát múltnak és bő kétévnyi jövőnek.

Ötmilliárd volt az ára annak, hogy a vasutasok nyugton maradjanak, ezt a pénzt három részletben fogja kifizetni a kormány – a nincsből.

Merthogy erre forrás sem az idei, sem a jövő évi költségvetésben egy büdös buznyák nincs, arra vegyünk bátran ciánkálit.

Meg arra is, hogy ezt a pénzt is nekünk kell kiizzadnunk, vagy adóemelés, vagy infláció formájában.

A követelés, melyet most teljesített a kormány, habár a szétosztásra kerülő pénz jogcíme „ösztönzés” lesz azon alapult, hogy amikor a MÁV CARGO privatizálásra került, akkor Gaskó munkásvezér megálmodta, hogy márpedig abból a pénzből a vasutasoknak is jár.

Járt a fenét, de ettől kezdve az a vasutas is Gaskó mellé állt, aki jól tudta, hogy mekkora marhaságot követel, hiszen ilyen alapon valamennyi privatizált magyar vállalat összes dolgozója tarthatná a markát az erőművek dolgozóitól kezdve az elkótyavetyélt és orbanizált állami gazdaságok dolgozóiig.

Olyan ez, mintha valaki eladná a lakását és a bejárónője kapni szeretne a vételárból – szerintem még a mentőket is ráhívnák az elmeháborodottra.

Persze Gaskó nem volt idióta, neki nem az esze, csak az erkölcsi érzéke hiányzik, ő 2008-ban, a MÁV CARGO eladásakor nem az éppen futó lóra tett, hanem a másikra, hiszen akkor már látni lehetett, hogy a szocialisták nemigen fogják folytatni a kormányzásukat, így hát a Fidesznek adta a kockacukrokat.

Hogy a háttérben politikai megállapodást kötött Orbánnal, az nem is képezheti vita tárgyát, hiszen attól kezdve lépten-nyomon betartott a kormánynak, volt itt szolidaritás az egészségügyi dolgozókkal, volt gördülő sztrájk, volt fenyegetőzés karácsonyi sztrájkkal, csak egy nem volt: békesség.

Nem is lenne ez túl nagy baj, ha a követelés jogos, az eszközök pedig tiszták lettek volna, de hát itt azért nem volt minden rendben, ez a történet szimplán a zsarolásról és a politikai mutyiról szól – az ország rovására.

Mert azt azért tegyük hozzá, hogy a MÁV nem az ország fénylő szerencsecsillaga, inkább talán az az ablak, melyen lapáttal szórják ki a pénzt a mindenkori kormányok, ezermilliárdokat döntve feneketlen gyomrába a siker legcsekélyebb esélye nélkül.

Ha nem kerülgetjük a forró kását, nyugodtan megállapíthatjuk, hogy teljességgel feleslegesen tartunk fenn egy olyan szervezetet, mely képtelen a feladatát teljesíteni, szolgáltatása alacsony színvonalú, eszközparkja elavult, a vasúti pályák állapota kétségbeejtő.

Aki felszáll egy MÁV szerelvényre, az pontos képet láthat az ország állapotáról – egy lepukkant koszos tönkregrafittizett és feltépett bőrülésű, fűtetlen vagonban apatikus utasok néznek mereven maguk elé, a vagont körülállják a vasutasok és a hosszúnyelű kalapácsaikat lóbálva pénzt követelnek az utasoktól.

Mecsoda üzlet lenne kifizetni évente egymilliárdot, aztán vigye az egész hóbelevancot a kínai vagy a Deutsche Bundesbahn és végre működtesse az, aki ért hozzá.

Persze a Vezérnek megérte az üzlet, hiszen a vasutasok erős érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek, esetleges sztrájkjuk kiterjed az egész országra, hihetetlen rossz hangulatot tud kelteni, ha nem jut el időben az utas a céljához.

Ilyet a mai gazdasági-politikai helyzetben nem lehet kockáztatni, mert azt még csak megkockáztatta volna Orbán, hogy megsüsse azt az aranyhalat, mely három kívánságát már teljesítette, de miután tudta kuncsaftjáról, hogy mennyire kártékony tud lenni, inkább kiegyezett vele.

Gaskónak meg nincsenek gátlásai, szerintem tavasszal újra fogja magát választatni, megmerülve kicsinyt a sikeres szakszervezeti vezér szerepében, tagsága meg boldogan fog szavazni rá, hiszen extra pénzekhez jutnak, és mint tudjuk, a pénz beszél, a kutya ugat.

Hogy közben ezzel a megállapodással cserbenhagyták a többi szakszervezetet és más ágazatok munkavállalóit – kit érdekel?

Gaskónak mostmár a Munka Törvénykönyve is kezd tetszeni, a vasutasok meg még nem tudják, hogy a belengetett személyenkénti százötvenezerrel szemben éves szinten húsz-harmincezerrel szúrják majd ki a szemüket, amit aztán majd szépen, ütemesen felzabál majd az infláció.

Gaskó a vasút népmesei okos lánya, hozott is meg nem is, adott is, meg nem is…

Kellene is minden vasutast ellátni árcédulákkal, mondjuk, a sapkajelvény alá lehetne ragasztani, vagy a homlokukra.

Szóval szakszervezeti egység nincs, a munkavállalói érdekképviselet vezetőinek egy része azon siránkozik, hogy esetleg megszűnik a függetlenített szakszervezeti tisztségviselői kényelmes állása, a munkavállaló meg áll, mint borjú az új kapu előtt és tanácstalanul várja, hogy történjen már végre valami, mert egyre nehezebben élnek és semmi kilátásuk nincs egy élhetőbb jövőre.

Hát majd meglátjuk, a háborúk sikeres hadvezérei is ritkán kerülnek ki a békeidők hadügyminiszterei közül, a helyzet majd kitermeli az új körülményekhez megfelelő szakszervezeti vezetőket, a nép meg lassan-lassan majdcsak rájön, hogy munkavállalói totemállatnak sokkal jobban megfelel a liba , mint a strucc…

:O)))

A HÁROM FELESLEGES DOLOG...

A Tesco éppen a harmadik szakszervezeti vezetővel akar végezni.

Június elején az áruházlánc menedzsmentje megszüntette a Kereskedelmi Dolgozók  Független Szakszervezete elnökének és egyik tisztségviselőjének munkaviszonyát.

Most éppen Mislai Istvánt, a KDFSZ nemrég megválasztott alelnökét - aki egyben a Tesco Global Áruházak Zrt. munkaügyi vezetője - tiltották ki valamennyi telephelyükről.

Mislai István komoly szálka lehet a Tesco vezetésének körme alatt, mert mint munkaügyi vezető belelátott a cég munkáltatói tevékenységébe, és ez nem jó előjel egy olyan helyzetben, amikor a szakszervezet tizenegy kifogása van elbírálás alatt  és öt bírósági per van folyamatban a multi ellen.

A munkaügyi vezető, - aki egyébként jelenleg nem végzi ezt a munkáját, mivel mint szakszervezeti tisztségviselőnek a vonatkozó jogi szabályozás szerint teljes munkaidő-kedvezmény jár - egyébként azért lépett be a szakszervezetbe, mert felháborította a cég munkaügyi gyakorlata.

Idáig a dolog tiszta, ismert a módszer és nem az első eset Magyarországon, amikor egy nagyvállalat úgy gondolja, hogy rá nem vonatkopznak a magyar törvények, - emlékezzünk csak a Suzuki esetére.
Innen kezdődik az én értetlenségem.
A KDFSZ ugyanis a Liga Szakszervezetek tagszervezete.
A Liga elnöke pedig a harcos mozgalmár és az érdekvédelem apostola, Gaskó István.
Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke sajtótájékoztatón hangsúlyozta: fel kell számolni az anomáliákat, és a Liga támogatja ebben a KDFSZ-t.
Amikor az előző két szakszervezeti vezetőt rendkívüli felmondással kirugta a Tesco, akkor is vídiakemény volt a nyilatkozata - azt mennydörögte ugyanis harcos vasutasöklét rázva, hogy a Tesco jogellenesen járt el, amikor megszüntette a KDFSZ elnökének és egyik tisztségviselőjének munkaviszonyát.
Elképzelhető, hogy mennyire megszeppentek az áruházlánc vezetői, - szerintem még a kollektív harakiri gondolata is felmerült, csak a Tesco-gazdaságos kard hiányzott hozzá.
Hol van ilyenkor a szolidaritási sztrájkkal fenyegetés, hol marad a Liga-szakszervezetek mozgósítása, hol a bősz munkásvezér kérlelhetelensége?
Érdekes, de mostanában nemigen lehet hallani a gördülő sztrájkról em, sem a vasutasoknak fejenként fizetendő 250000,-forintról, de még Gaskóról sem, aki gondolom el van foglalva azzal, hogy örvendezzen a bezárt vasúti szárnyvonalak újranyitásán, - meg is látogathatná őket, hogy a mozdonyvezetőn és a jegyvizsgálón kívül legyen végre egy utas is a szerelvényen, habár szabadjegye miatt túl sok bevételt nem hozna a cégnek...
Tulajdonképpen ez a történet felfesti a magyar szakszervezeti mozgalom mi áldatlan állapotát, egy politikai prosti arcképével egyetemben.
A magyar szakszervezeti mozgalom története a múlt század első felében összeforrott a szociáldemokrácia történetével, de a majdani kommunista vezetők zöme is a szakszervezetek munkásotthonaiban, könytárait használva művelődött, képezte magát.
A Rákosi rendszer sajnos felszámolta a szakszervezeti mozgalom munkásmozgalmi jellegét és az elbürokratizálódott szervezet a sztálini modellnek megfelelően a párt transzmissziós szíjának szerepére kényszerült, elszürkült.
A bürokratikus állapot a Kádár-rendszerben is fennmaradt, jóllehet a kádári demokráciafelfogás jegyében a szakszervezet minden a dolgozókra vonatkozó kérdésben részese volt a döntések előkészítésének, képviselője ott ült a vállaltok vezetésének "üzemi négyszögében", és ha ezzel a lehetőséggel nem tudott élni, annak zömében személyi okai voltak.nem tudott élni.
A társadalomban túl sok respektje nem volt a szervezetnek, mivel nem jelent meg harcosan, nem szervezett sztrájkokat sem tüntetéseket, - a korabeli vicc szerint a világon három teljesen felesleges dolog volt: a férfak csöcse, a Pápa pöcse és a szakszervezet...
A befizetett tagdíjakból és az állam által biztosított finanszírozásból viszont üdülőket tartott fenn nagy számban, segélyezett ahol erre szükség volt és vállalt bizonyos kulturális feladatokat is.
Aztán jött a rendszerváltás, és a nagyüzemek megszüntével szétforgácsolódtak a régi szakszervezetek is, és létrejöttek újak, amelyek húsz éve keresik helyüket és szerepüket a magyar közéletben és társadalomban.
A társadalom tagjai pedig egyszerűen nem foglalkoznak velük, kivéve, ha általában valami eszement követelés érdekében vagy színtiszta politikai célzattal sztrájkot szerveznek, vagy megáll a vasút, mert Gaskó elégedetlen a világválság kellős közepén, a veszteségek milliárdjait termelő cége dolgozói részére kiszorított béremeléssel..
A szakszervezeti vezetők meg nem ismerik fel az ilyen erőfitogtató szituációkban rejlő lehetőségeket és sajnos nem ismeri fel a Szocialista Párt sem.
Ha mondjuk a szakszervezetekben dolgozó tagjain keresztül el tudná érni, hogy valamennyi nagy szakszervezet odaálljon a legázolt funkcionáriusok mögé, és mondjuk egy hétvégi bojkottot szervezzenek az áruházlánc ellen, akkor igen hamar megnövekedne a szakszervezetek ázsiója, a MSZP pedig be tudná tölteni azt a szerepet, melyet a kapitalista országokban a szociáldemokrata pártok a szakszervezeti mozgalomban általában betöltenek.
És legalább lenne feladat az aktivistáknak is, mert a feladat nélküli aktivista leginkább lemorzsolódó aktivistává válik, márpedig ellenzékben feladat annyi lenne, mint a tenger, csak ki kellene találni és ki kéne osztani.
Drukkolok Mislai Istvánnak, hogy mire őt is utolérné a rendkivüli felmondás, legyen végre egy baloldali erő, amelyik kiáll mellette.
Mindíg ábrándozó típus voltam...

:O))))

NINCS MIT ÜNNEPELNI?...

Nem ünnepel ma a LIGA szakszervezet.

Nem javult a dolgozók helyzete, így szervezetük nem "sörvirslizik" a volt vagy leendő kormánnyal május elsején, a Munka ünnepén, állítják közleményükben.
Nem az első eset, hogy Gaskóék félrelértenek/félreértelmeznek valamit.

Ezt hol tudatosan, hol a fejükben lötyögő ideológiai zűrzavar miatt teszik, azt hiszem, hogy most ez utóbbi esetnek lehetünk tanúi, habár azért egy kis visszamutogatás is jóleshet nekik ősellenségükre, a szocialista kormányra.

Talán szögezzük le: május elseje nem az állam által biztosított jólét ünnepe, nem is az életkörülmények javulásának ünnepe, - ez a nap a munkásosztály szolidarításnak napja,  a nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt hivatalos állami szabadnap, melyen a munkások által elért gazdasági és szociális vívmányokat ünneplik azok, akik azokat kivívták.

Ha a LIGA úgy érzi, hogy ők semmit sem vívtak ki és nem is szándékoznak ilyet tenni, akkor persze jogos távolmaaradásuk az ünneptől, habár állítólag ma felépítették a munkavállalói terhek piramisát.
Lehet, jobban járunk, ha az év maradék 364 napján annak lebontásán fáradoztak volna az Orbánnak való csicskázás helyett.
Egyébként is szánalmas ma a szakszervezetek állapota, ennél még szépemlékű Brutyó elvtárs idejében is jobb volt a helyzet.
A pártállami időkben a szakszervezetek legalább részesei voltak a döntési folyamatoknak, a döntések előkészítésében törvény által biztosított szerepük volt, s habár vagy figyelembe vették a javaslataikat vagy nem, de legalább hallathatták a hangjukat.
Ugyan már akkor is az volt a nép véleménye, hogy a világon három teljesen felesleges dolog van: a férfiak csöcse, a pápa pöcse meg a szaxervezet, de a helyzet azóta csak romlott.
Szakszervezet ma ugyanis gyakorlatilag nincsMagyarországon.
Vannak szakszervezeti funkcionáriusok, vannak itt-ott, - főként a döglődő állami mammutoknál - tagok is, de markáns munkavállalói érdekképviselet a versenyszférában gyakorlatilag nincs.
Legfeljebb az olyan ripacsok neve ismert, mint Gaskó vagy az alig  néhány száz tagot képviselő, de jó érdekérvényesítő képességű szervezettel rendelkező Borsik.
Aki ezt nem hiszi el, az állítsa meg környezetében az első szembejövő tíz embert, és kérdezze meg tőle a legnagyobb magyar szakszervezeti tömörülés vezetőjének nevét, - csodálkoznék, ha tízből kettő kapásból rávágná Pataky Péter nevét.
Szégyen ez a szakszervezetekre  és szégyen az egész magyar baloldalra nézve.
A szakszervezet alapvetően baloldali műfaj, a szervezetek nemegyszer erősen kötődnek egy-egy baloldali párthoz, - Magyarország - úgy tünik - ebben is kivétel.
Nálunk jelenleg kétféle szakszervezet létezik: az egyik a jobboldal  milliós fizetésű vezetők által manipulált politikai segédcsapata, a másik típus meg a terepszínű szakszervezeti bürokraták megélhetését biztosító háttérintézmény.
Ha véletlen - üdítő kivételként - feltünik valaki, aki mondjuk egy multinál szeretne szakszervezeti munkát végezni, azt sebesen világgá zavarják, és ha valamire nem számíthat, akkor arra biztosan nem, hogy majd a szakszervezeti  szolidarítás pajzsot tart elé.
Tulajdonképpen ebbe a helyzetbe már beletörődött a társadalom, de azt gondolom, hogy ez azért így nem helyes.
Úgy vélem, hogy ma a szocialistáknak a szakszervezetekben markánsan jelen kellene lenniük és részt kellene venni a munkavállalói érdekekért vívott harc szervezésében, irányításában.
Persze nem könnyű a helyzet, mert a szakszervezetek a nagyüzemi munkásságra lettek optimalizálva, ma meg több a műköröm-építő mint a hídépítő munkás, de ha ez a helyzet, hát ehhez kell alkalmazkodni és a szocialistáknak ehhez kell ideológiai hátteret adni.
Aztán ha majd együttesen sikerül eredményeket elérni, akkor majd lehet talán együtt ünnepelni, - tán még a LIGA szakszervezettel együtt is...
:O)))