ERGER-BERGER

„Velünk együttélő zsidó honfitársaink” – szokták a magukat politikailag hihetetlenül korrektnek vélő jobboldali politikusok nevezni a zsidókat, ha éppen zsidózni támad kedvük.
Ilyenkor felveszik legáhítatosabb pofájukat és sajnálkoznak a második világháború borzalmain, melyhez természetesen csak a németeknek, legfeljebb a kisszámú magyar nyilasnak van köze, akik aztán mind, egytől-egyig ávósnak álltak, ahol aztán a koncentrációs táborokból visszatért, bosszúért lihegő zsidókkal együtt üldözték az ártatlan magyart.

Persze bizonyos mértékig – ha nem is megbocsátható, de - érthető a vad hárítás, hiszen azért egy népirtásban, minősített tömeggyilkosságban való részvétel nem tartozik egy nép legszebb történelmi hagyományai közé, legalábbis nyíltan felvállalni nem illik.
Még akkor sem, ha az antiszemitizmusnak olyan komoly múltja van, mint hazánkban.
Jó, nem csak magyar sajátosság ez, hiszen ezer évre visszamenőleg divat Európában a zsidókat elnyomni, kifosztani, szerencsétlenebb esetben halomra gyilkolni, de ez egy fikarcnyit nem ment senkit.

Hogy mi az antiszemitizmus oka, erről nagyon sok, nagyon okos ember kazalba hordott már mindenféle teóriákat, jómagam két dologra vezetném vissza.
Az egyik ok bármelyik óvodában tanulmányozható: az emberek nehezen viselik a másságot. Sokat tudnának erről beszélni a vörös hajú vagy a szemüveges, kövér kisgyerekek, akiket társaik meglehetősen nehezen – vagy sehogy sem – fogadnak be.
Időnként el-elverik őket, csúfolják – vörös kutya, vörös ló, vörös ember egy se jó…
Hamar megtapasztalják a kiközösítést - nem játszom veled, mert ti cigányok vagytok – ettől természetesen nem érzik magukat boldognak.

A zsidóság az európai történelem során megtartotta ősei vallását, vallási rítusait a többségi társadalom érthetetlennek és furcsának tartotta ezeket, a maga módján magyarázta, konfabulálgatott, képzelődött.
Ehhez adódott még az öltözetben is megnyilvánuló elkülönülés, amit tetézett, hogy időszakonként a zsidóságot kötelezték, hogy ruházatán sárga folttal, vagy sárga sapkával, legutóbb sárga Dávid-csillaggal jelezze származását.
Lakóhelyüket elkülönítették, a gettók népe a külvilág számára titokzatos, belterjes életet élt, a zsidót a foglalkozások többségének gyakorlásától is eltiltották, nem lehetett földje, maradtak nekik a pénzügyek és a kereskedelem - no, meg a művészetek és a tudomány.

És maradt a tanulás, mert ahhoz nagyon értettek, vallási előírás volt számukra, nem hiába hívják a zsidókat a Könyv népének…
Szorgalmasnak és kitartónak is kellett lenniük ahhoz, hogy megéljenek, eltartsák családjukat a sokszor embertelen külső körülmények között.
Mert azt se feledjük, hogy időnként a királyok, ha felszaporodott náluk az adósságuk, hát kiutasították őket országukból, elkobozták teljes vagyonukat vagy hatalmas adókat vetettek ki rájuk a maradásért cserébe, emellett időnkét rájuk küldték a csőcseléket, a kozákokat - mikor kit - rabolni, gyilkolni, fosztogatni.

Mit mondjak, zsidónak lenni soha nem volt merő méznyalogatás, de a XIX. század vége felé felcsillant az esély arra, hogy talán jobbra fordul a sorsuk.
Az iparosodás, a fejlődés kedvező körülményeket teremtett – aki nem zsidó és ezt meg szeretné érteni, az nézze meg „A napfény íze” című filmet, megéri.

Az I. Világháborút követő években persze bűnbak kellett, hisz az nem lehet, hogy azt a történelmi helyzetet, melybe jutottunk, saját magunknak köszönhessük, kellett ehhez valami vagy valaki, valakik, akik ide juttattak bennünket – és hát ki lett volna erre alkalmasabb, mint a zsidó, akiben – tőlünk alig pár évvel lemaradva – Hitler is megtalálta a bűnbakot, hogy majd kéz a kézben megvalósítsák a világtörténelem egyik legnagyobb – ha nem a legnagyobb – tömeggyilkosságát.

Az antiszemitizmust kiváltó másik ok a primitív irigység, mert a műveltség és a szorgalom, a tanulás képessége és a törekvő életszemlélet előbb-utóbb anyagi sikereket is hozhat.
Jelzem, még irigységünkben sem voltunk következetesek, mert a falusi szatócs a krematótrium kéményén át távozott, míg Horthy díszzsidói, a Chorinok, Goldbergerek az SS védelme alatt hagyták el az országot.

Az áldozatok egyik fele zsidó vallású és zsidó identitású magyar állampolgár volt, ők csak újraélték hitsorsosaik évszázadokon át megszokott sorsát, zsidóként haltak meg vagy élték esetleg túl a vészkorszakot.
A zsidóság másik fele viszont magyar identitású, esetlegesen zsidó vallású – de az is lehet, hogy katolikus vagy református ember volt.
Az ő sorsuk talán még borzasztóbb, hiszen míg a többieket az ősi ellenség ölte meg, nekik egy testvérgyilkosság áldozatának szerepe jutott.
Volt közöttük nem egy, aki végigharcolta az első világháborút, többször sebesült, esetleg arany vitézségi éremmel rendelkezett, szó szerint a vérével váltotta meg a magyarságát, de nem volt kegyelem senkinek.
Egy ország rohangált születési anyakönyvi kivonatokkal a hóna alatt, hogy bizonyítsa, ősei között nincs zsidó származású.

Aztán jött a soá, az endlösung, mikor a zsidó népet mind egy szálig ki akarták irtani, és ez után már soha többé nem lehetne elnézni az antiszemitizmus sunyi visszaszivárgását a közéletbe, - de mi mégis elnézzük.
Van ma Magyarországon olyan párt, melynek alapszabályában az szerepel, hogy nem lehet a tagja zsidó ember – na, az ilyet be se kellett volna jegyezni, a vezetőit meg bíróság elé kellene állítani.
Az is talán oka ennek, hogy mi mindig hazudunk magunknak, mindig megszépítjük a múltunkat, ahelyett, hogy szembenéznénk vele – és ilyen tekintetben mindegy, hogy Horthy vagy Kádár rendszeréről beszélünk.

Kádár rendszerében ugyan lehetett erről beszélni, de túlzásba azért nem vittük, mert az aktuálpolitika – Izrael közel-keleti háborúi és a cionizmus - mindig kényessé tette a témát – de ugyanúgy nem beszéltünk a Honvédség megszállóként elkövetett gyalázatos bűneiről Ukrajnában sem, mi ilyen szemérmes nép vagyunk.
Pedig ameddig nem beszéljük ki magunkból ezeket a traumákat, addig ez egy mentálisan sérült nemzet marad, úton a nemzethalál felé.

Idén emlékezünk meg a Holokauszt hetvenedik évfordulójáról, ezt hazudta volna körbe a Fidesz egy emlékművel, mely egy szintre süllyesztette volna a hóhért és az áldozatot, miközben a magyar felelősséget eltagadva a Holokausztért a felelősséget kizárólag a németek nyakába kívánta akasztani.
Ez ellen természetesen tiltakoztak a különféle zsidó szervezetek, kilátásba helyezték, hogy nem vesznek részt az emlékév ünnepségein, na, ezen aztán felháborodott mindenki, Lázár Jánostól Bayer Zsoltig.

Lázár még csendesen fenyegetőzött is, mondván: „A Mazsihisz magyar kormánynak küldött ultimátuma nem lesz képes megbontani azt az egységet és szimbiózist, amelyben hosszú évek óta élünk itt Gyulán, vagy éppen Hódmezővásárhelyen minden zsidó honfitársammal.”
 Azt is mondta: szerinte ez nem befolyásolja jó irányban a zsidók és a magyarok együttélését, amely több száz éven át sikeres volt a Kárpát-medencében. 
Hát nem tudom, kinek mi a siker, akinek odaveszett a teljes családja, nem biztos, hogy sikersztorinak tartja az elmúlt évszázadokat.

A legszomorúbb az egészben a gondolkodásmód.
Merthogy aki itt él, ha zsidó, ha cigány, ha sváb, ha piréz, ha magát magyarnak vallja, akkor magyar, és nem Lázár hivatott arra, hogy kegyként osztogassa a magyarságot.
El nem hittem volna a rendszerváltás idején, hogy ennyire lemegyünk kutyába, mindahányunk szégyene, hogy ezt a csőcseléket a nyakunkba ültettük – merthogy a főnöke is hasonlóképpen kommunikál.
Ennyit nem érhetne a hatalom, hogy a magyarság legprimitívebb rétegét rászabadítsák a társadalomra.

Természetesen akció-reakció, ugye, nagyon értékes, képzett és művelt zsidó emberekben felhorgad a büszkeség és azt mondják: hát, ha nem kellettem magyar zsidónak, akkor ezentúl csak zsidó leszek, itt vagy Izraelben, merthogy már van hova mennem az üldöztetések elől.
Még ha ott sem nyugodt az élet, de legalább fegyver lesz a kezemben, ha meghalok.
És igazuk van, nem lehet nem megérteni őket, mert amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.

A zsidóság nem lesz hálás az új emlékközpontért, talán hálásabb lett volna tizedannyi pénzből mondjuk Tisza István felállítani kívánt szobrának helyén egy félmillió halotthoz méltó emlékműért, melyre a képviselők a parlamentből jövet vethetnének egy pillantást – hátha megjön a józan eszük, hátha eszükbe jut, hogy hová képesek juttatni az országot a gyilkos eszmék, az alantas ösztönök és a felelőtlen butaság.
Ez lenne az igazi emlékezés, nem szimbiózisról meg zsidó honfitársakról lefetyelni hülyeségeket. mint Lázár János.

Még szerencse, hogy a végén nem énekelte el az Erger-Bergert…

:O))) 

NYAKIG A SZÓSZBAN

Nyakig ül a szószban a Mi Reménységünk, büszke lehet magára, mert a háromnegyedét - ha nem a négyötödét – személyesen ő csinálta, tehetséges ember.

Miután az erőlködése nem csökkent az utóbbi időben sem, a szósz magassága egyre emelkedik, ő meg láthatólag az előremenekülés taktikáját választotta, hajszolja tovább magát is, meg az országot is a pusztulásba.

Olyan, mint a bolond cowboy, aki a már csont és bőr lovát sarkantyúzza, korbácsolja, üti – vágja, hogy elérje Golden Cityt, ahol majd a gazdagság és nyugalom vár végre rá - de már tudja, hogy az arany városa csak a képzeletében élt, a ló meg lassan kidöglik alóla.

Sok lehet ez egy beteg embernek, nagy szerencséje lesz, ha nem roppan bele hónapokon belül, viszont nem tudom, hogyan értékeli ezt az opciót a ló.

A gazdaság romokban hever, a legújabb prognózisok jövőre 0.5% - os GDP növekedést prognosztizálnak, de ezek a prognózisok a kormánnyal barátságos viszonyban levő kutatóintézetektől származnak, mert vannak, akik tárgyilagosan kimondják, hogy a legtöbb, amit elérhetünk jövőre, az a stagnálás.

Nyakunkon a recesszió, és ezt sajnos minden magyar család meg fogja érezni.

A gazdagok kevésbé, a szegények meg nagyon, hála az adórendszernek, meg az eszetlen gazdaságpolitikának.

Ha az embernek eszébe jut, hogy mekkora sírás-rívás, mecsoda jajgatás folyt a Gyurcsány-kormány időszakában, hogy csak két-három százalékos az évenkénti gazdasági növekedés, akkor vagy sírni, vagy röhögni támad kedve.

Ami azt illeti, a külső gazdasági környezet sem kedvez a Mi Boldogságunknak.

Az a nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság, melyről azt képzelte, hogy már vége és majd most aztán jön a konjunktúra, melyben békésen lehet majd kommunikálni a speciális magyar út sikerét úgy tűnik, hogy két fázisa között csak egy rövid pihenőt tartott.

A magyar gazdaság feje fölül nem vonultak el a viharfelhők, sőt.

És nincs semmiféle tartalékunk, nincs semmiféle megállapodásunk senkivel – legfőképpen a hősiesen elűzött IMF-el nincs.

Ami tartalék még volt a ládafiában Bajnai hagyatékából – nem kevés – azt a Nagy Szerencsejátékos a MOL részvényekkel szó szerint eltőzsdézte.

Az országon belül sem rózsás a helyzet, a várt fogyasztásélénkülés elmaradt, már minden társadalmi réteget maga ellen hangolt, mindenkit megsértett, mindenkinek belegázolt az anyagi érdekeibe, de ellentételezés semmi.

Ez lehet az Úr büntetése: „

Viktor fiam, megosztottad a nemzetet, szembefordítottad az atyát gyermekeivel, barátot a baráttal, kollégát a kollégával, libát a szakácsnővel, most akkor az a büntetésed, hogy a szemed előtt szerveződik meg egy új nemzeti egység, melynek te lészen a kovásza!

És közben majd megtapasztalod az általad tojt, menet közben kikelt és felcseperedett sárkánytojások tevékenységéből, hogy milyen is az, amikor valakit a politikai megsemmisülés felé hajszolnak – a fekete lajbis szabadcsapatok legfőbb ellensége is te leszel!

És közben tétlenül kell szemlélned gyűlölt politikai ellenfeled megéledését – láttál te már komcsi főnixet?

Na, most majd láthatsz, és elhiheted, egy Gyurcsány - Bajnai tandem ezerszer jobb lesz, mit te valaha is lenni tudsz a luftballonhámozó Matolcsyval.

Pedig megmondta a magyar költő – ’Matolcsyzmus az élet megrontója, mely kancsalul, festett egekbe néz!’

Hát csak szembe kellett volna nézni Matolcsyval, és ez a megrontás azonnal borítékolható lett volna!”

De a Népboldogító Dumagép úgy tesz, mint aki nem veszi észre sem a nemzetközi, sem a hazai jelzéseket, folytatja az ámokfutást, most állítólag a kormán átszervezését tervezi.

Réthelyi professzor megy állítólag, Lázár János meg jön a humánpolitikai tárca élére, mecsoda remek ötlet!

Persze Réthelyivel mennek az államtitkárok is, akik közül Rózsika asszonynak már jönni sem lett volna szabad, de Szócska államtitkár – bár az általa folytatott politikával nem lehet egyetérteni, de személyében legalább szakértelmet és valamiféle következetességet képviselt – nemigen fognak ehhez a partitúrához jobb karmestert találni nála.

Lázárral a feladatára alkalmatlan, de úriember Réthelyi helyett egy, a  feladatra alkalmatlan, valódi gátlástalan és pénzsóvár bunkó kerül olyan pozícióba, amelyben rengeteg kárt lehet okozni.

Nem is fogunk benne csalódni.

A szakértelmét nem vonnám kétségbe, hiszen abban az aktatáskában, melyet a néhai Rapcsák képviselő után cipelt, volt bölcsesség dögivel, hát, ha még alváskor a fejét is azon nyugtatta, akkor meg pláne megokosodhatott.

Lehet, hazajön Áder is Brüsszelből, állítólag esélyes az Országos Igazságszolgáltatási Tanács helyébe lépő Országos Bírói Hivatal (OBH) élére.

Neki mindenesetre megkönnyebbülés lesz, nem kell annyit mosolyogni és mondogatni, hogy yes, yes, - idegőrlő lehet a gondolat is, hogy nem mondott e véletlenül yes - t arra, amire no lett volna a helyes válasz.

A stressz felzabálhatja még a legtehetségesebb politikust is, hát még Ádert.

Közben azért várható még ez-az, egy kis hitelminősítői leminősítés, aztán lassan el kellene kezdeni tárgyalni az oroszokkal az új gázszállítási megállapodásról, mert ha nem ügyeskedünk időben, a vége könnyen az lehet, hogy PET-palackokban hozhatjuk be a gázt Bécsből a kocsi ülésének háttámlájába rejtve, vagy fűthetünk uszadékfával.

És ki tudja, hogy az elszegényedés milyen reakciókat vált ki?

Lehet itt még éhséglázadás is, lehetnek tüntetések a megszorítások (melyek - mint tudjuk - nem léteznek…) ellen, és a libák is csak azért nem fognak tüntetni a több kukoricáért, mert elrepülnek kipihenni ezt a tejjel-mézzel folyó Kánaánt.

Persze lehetnek még csodák, megmenthetnek bennünket a kínaiak, mi lehetünk Szaúd-Arábia kulacsa, vagy valami hasonló, de – mein Vezéremmel ellentétben – én erre azért nem építenék.

A megoldás közelebb van.

Valaki mutassa meg neki a térképen Európát.

:O))))

ÉRTÉKMÉRTÉK...

Csendes nap ez a mai.

Ma nincsenek világrengető hírek, ami ezelőtt tíz-húsz évvel még rendkívüli kiadásokat indokolt volna, ma nem éri el a média ingerküszöbét.

Igaz ugyan, hogy Japánban ezrek haltak, igaz, hogy nem robbant fel egyetlen atomerőmű sem, csak majdnem, de ez már tegnapelőtti meg tegnapi hír.

Igaz az is, hogy Európa megtámadta Líbiát, de ez már tegnap eldöntött tény volt,.

Az is igaz, hogy ma egy francia vadászgéptüzet nyitott egy líbiai harcjárműre és „valószínűleg” megsemmisítette, de a mai világban ez sem hír, hiszen egy harci repülő lőtt egy harcjárművet – nem egy tétel.

Igaz az is, hogy igencsak kellett iparkodni a rakétákkal megvalósított segítségnyújtással, merthogy ha Kadhafi visszafoglalja Benghazit, akkor elfogy az indok – nincs tovább kit megvédeni.

Így aztán ott áll Líbia körül az összes olyan ország, amelyet már egyszer Irakban és egyszer Afganisztánban is tanítgattak arra, hogy egy háborút elkezdeni nem nehéz, de kiszállni belőle szinte lehetetlen.

Állítólag ott van már Líbiában hetek óta az angol különleges erők egy csoportja – természetesen mindenféle felhatalmazás nélkül, hiszen a BT határozata csak a légtérzárról rendelkezik.

Igaz, hogy a jogszerű határozat - leonina societa - engedélyezi a rakétavetőkkel és repülőgépekkel rendelkező és azokat buzgón használó civileket támadó törvényes kormány csapatainak megtámadását is, de akárhogy is próbálom a helyzetet értelmezni, sehogy nem tudom megfejteni, hogy Angliát ki hatalmazta fel szárazföldi akciók megkezdésére eegy szuverén ország területén.

Igaz ez a helyzet azért már előrelépés a szerbiai helyzethez képest, ahol még BT felhatalmazás sem volt semmire, de mégis.

Belátom, egy hajdani világbirodalom romjain ücsörögve rohadt nehéz lehet kilépni az imperialista álmok világából, pedig nem lenne hátrányos, hiszen egyszer már felrobbant a londoni metró, felrobbanhat másodszor is – a terrorista mindig helyzeti előnyben van áldozatával szemben.

De ilyesmiről sem nagyon értekezik a sajtó, hanem csak a katonai eszközök bemutatásán rugózik és a televízióban a Sarkozyvel pacsizó Berlusconit mutogatják, aki nem is olyan túl régen még Kadhafival parolázgatott.
Hát törődjünk bele, - ma nincsenek izgalmas hírek, hacsak ez nem hír, hogy Lázár János már megint hülye volt, de hát a rendszeresen megeső baromságoknak egy idő után nincs hírértékük, - hol itt az izgalom?
A mi Janink, aki a Legidiótább Orbán-nyalonc címért folytatott versenyben igen rövid idő alatt meggyőző fölénnyel lenyomta Szijjártót, kifejtette elméletét a szegény emberekkel kapcsolatban, miszerint ez a szűk réteg ab ovo értéktelen.
Sajnos nagy a gyanúm, hogy ez a magánvélemény igencsak egybevág a Fidesz és Orbán Viktor  véleményével is.
Persze van itten halálhörgés, de ennek vajmi kevés foganatja lesz, bunkó főnöke vérbunkó talpnyalójának a haja szála sem fog görbülni, végtére is első a lojalitás, a többi csak utána eshet latba.

Lojalitásból meg nincs hiány, ezt a szép érzemény még néhai főnöke, a megboldogult Rapcsák képviselő aktatáskájának cipelése során telepedett meg lelkében és azóta csak szarba szökkent…

Hogy ellopják a szegényektől a pénzt a tettestársaival együtt, az rendben van, ezt lehetett várni tőlük, de hogy ehhez még rá is csinálnak a fejükre, aztán a pofájukba vágják, hogy büdösek, az azért kicsit sok - de holnapután már ez sem lesz hír…

Holnapután az lesz a hír, hogy hivatalosan is megérkezik a tavasz, költöznek haza a vadludak – hacsak a Fülkék Ura másként nem rendelkezik.

És az sem biztos, hogy az évszak neve tavasz marad, lehet, hétfőn még megszavaz a Parlament egy képviselői indítványt az évszakok nevének megváltoztatásáról – legyen ezentúl a tavasz neve Narancskor, a nyáré Viktor, az őszé Borkor a télé meg Gyurcsány.

Mindegy, a rügyek akkor is kipattannak, a természet megújul, a szerelmek beteljesülnek, csupa gyönyörűség az élet.

A beteg állapota meg tovább romlik, a Lázár féle idióták majd szép lassan elkezdenek félni, - az okosabbja hamarabb, az ostobábbja majd csak később.

Magyarország túléli őket, hiszen hol van egy Lázárjankó egy Gerőernőhöz képest?
Kanyarba sincs.
És ne is reménykedjenek.
Nem fogunk kirohanni a Lisztferire emigrálni, maximum röhögni, aztán legfeljebb alámerülünk és kibekkeljük őket.
Antallnak bejött, nekünk miért ne jönne be?
Persze az is lehet, hogy megvárjuk, míg megvívják harcukat a Jobbikkal, elnézegetjük a maradványaikat, aztán hazaküldjük szépen mindegyiküket a sok értéktelennel összefogva, hadd rendezgessék a gondolataikat.
Rájuk fér…


:O)))

A bejegyzés itt is olvasható:

GYÁM NÉLKÜL...

Lázár beszólt Sólyomnak.



Azt mondta Orbán frakcióvezetője, hogy „eddig részben gondnokság alá helyezték az embereket, részben pedig mintha óvták volna őket saját döntéseik következményeitől.”

Tette ezt a kijelentést az Alkotmánybíróság szerepével kapcsolatban, merthogy a volt államfő, aki egyébként betöltötte már az Alkotmánybíróság elnöki tisztét is, keményen bírálta Orbán Alkotmánybírósággal kapcsolatos törekvéseit.

Azt is mondta ez a derék Lázár, hogyha őt is meghívták volna a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tartott pódiumbeszélgetésre, akkor ő bizony feltette volna a kérdést Sólyom Lászlónak, hogy még mindig úgy érzi, hogy szükség van erre a gyámkodásra, "vagy most már nagykorúak a választók?"

Namármost menjünk sorra.

Ha az Alkotmánybíróságról, a Köztársaság Alkotmányáról folyik egy beszélgetés bármelyik egyetemen, melynek egyik résztvevője Sólyom László, akkor ott ennek a derék Lázárnak legfeljebb a hallgatóság körében van helye, felkészültsége ebben a körben hozzávetőleg erre jogosítja fel, hiszen Monacóban, a F1-es autóversenyen sem szokták az uralkodó kisunokáját pályára ereszteni a pedálos kisautójával.

Másrészt, bár nem feledjük, hogy ha az Úr hivatalt ad, akkor észt is mellékel hozzá, és már beletörődünk abba, hogy Lázárt ab ovo okosnak kell tekintenünk, emellett azt is elfogadjuk, hogy mint vezérürü nagyon ügyesen kolompol a nyáj előtt, de azt azért nem gondolnám, hogy az ilyen veretes baromságot egy jogvégzett embert szájából hallva ne kellene elképednünk.
Tulajdonképpen ezzel azt mondja ugyanis, hogy nincs szükség Alkotmányra, mert ha a nagykorúnak tekintett állampolgár nem fordulhat az arra illesztékes testülethez – jelen esetben egy bírósághoz - hogy az döntsön, megfelel e egy adott magatartás, jogszabály a hatályos alaptörvénynek, akkor minek az alaptörvény maga?
Hacsak nem az az egyetlen célja, hogy az uralkodó beírja magét vele a TÖRTÉNELEMBE, és majdan Anikó nagyi majd könnyes szemmel tudja mutogatni az ölében ülő unokáknak a történelemkönyvben a lábjegyzetet: „Orbáni Alkotmány” - látjátok ezt a szegény Viki papa találta ki, még mikor csak a szakemberek ismerték fel rajta a betegséget, - amikor még nem harapta le a bögre fülét és nem kiabálta lépten-nyomon, hogy Preambulum! Preambulum!…
"Az a benyomásom alakult ki, hogy 1990-ben, az akkori történelmi helyzetben, egy diktatúra után, mintha a választók kezét megkötötték volna”, hiszen szerinte Ab azt üzente az embereknek: "igen, ti választók szavaztatok valamire, de mi majd ezt korrigáljuk és terelgetünk benneteket".
Mintha libákról lenne szó, ugye, és húsz évig ezen nem háborodott fekl sem ő , sem a főnöke, - hiába, felháborodni is tudni kell...
Hát igen.
Orbán stábjait ezidáig is lehetett mondani erőközpontnak, csapásmérő egységnek, papagáj-kommandónak, hiénafalkának, de agytrösztnek eddig még soha, és - úgy tűnik - a tradíciót most sem kívánja megtörni az uralkodó.
De biztosan neki van igaza, csak igazán apró tévedései vannak, úgymint az Alkotmánybíróság a törvényhozó és a végrehajtó hatalom kezét kötötte meg, hogy amikor valamelyik idióta politikusnak eldurran az agya, akkor legyen egy megfellebbezhetetlen testület, amelyik megakadályozza azt, hogy az állam bármilyen okból is, de átlépje az alkotmányosság kereteit és ezzel veszélyeztesse a jogállamiságot.
Nem az embereket korrigálta, hanem pont az ilyen sültbolond politikusok hagymázos lázálmaitól óvta az embereket, mint amilyennek Lázár lenni méltóztatik.
Ami azt illeti, nem is hiszem, hogy ez az ember ennyire ostoba, hiszen pénzt keresni nagyon tud, és végtére is letett jónéhány vizsgát egy olyan egyetem jogi karán, amely szerintem ezt ma már legszívesebben letagadná. – égő lehet azért egy ilyen öregdiák bárkinek.
Viszont – az Úr akarja, a kapanyél is elsül – mondott egy nagy igazságot is, nevezetesen azt, hogy a „legfontosabb felelősség mégiscsak az embereké, hogy kiket választanak törvényhozónak!"
Hát ebben nagy igazsága vagyon, és a zemberek most majd szépen megtanulhatják, hogy döntéseiknek igen pocsék következményei lehetnek, egy - pontosabban két átlós irányú – tollvonással vérszívó idióták tucatjait szabadíthatják a saját nyakukba, mellékbüntetésként meg még el kell viselni ezeket az idétlen beszólásaikat  is.
Mentségére szóljon ennek a derék Lázárnak az, hogy túl sokat a joggal soha életében nem foglalkozott - mint a világ legnagyobb parlamentben ülő seggének táskahordozója alapozta meg karrierjét, - ennek utána egy kisebb terjedelmű, de nagyobb kaliberű segg kiszolgálása már csak nyelvgyakorlat volt a számára, - meg is kapta érte az őt megillető velőscsontot az asztal alá.
Mai hír még, hogy Schmitt Pál nem is tudott saját alkotmányozási javaslatáról, - amíg még nem késő, utána kellene néznünk, nem üzentünk e menet közben hadat Kínának…


:O))))

A bejegyzés még itt olvasható: http://kapcsolat.hu/blog/gyam_nelkul
 ITT szavazhattok arra kérdésre is, hogy brutális e a magyar rendőrség, a vendégoldalon meg az Alföldi Róbert körül kitört cirkuszról találhattok blogot Parászka Boróka tollából…

+6Ó...

Mesterházy meghatódott, írja a Népszabadság Online.

A Parlament alakuló ülését előkészítő egyeztetésen történt ez a szívmelengető esemény.

Állítólag ott hangzott el a szocialista frakcióvezető szájából, Lázár Jánoshoz a Fidesz új frakcióvezetőjéhez címezve, hogy "mélyen meghat ez a nyitottság".

Elolvastam a hírt és én is mélyen meghatódtam, kisvártatva ejtettem egy-két igaz könnyet is a Fidesz kooperatívitásának eme újabb szép megnyilatkozásán, miszerint teszi azt, ami egy parlamentáris demokráciában a kormánypárti többség dolga: megvitatja az ellenzékkel azokat a dolgokat, melyeket az Alkotmány, törvények vagy a házszabály a Parlament hatáskörébe utal.

Bár ami azt illeti, azért élhet a szocialista frakcióvezetőben némi gyanakvás, mert egy félmondatban kifejezte abbéli reményét, hogy ilyen egyeztetésekre nem csak olyan ügyekben fog sor kerülni, mikor azt kell eldönteni, hogy mikor hozzák be a zászlókat az ülésterembe, de Lázár megnyugtatta, - "más rendszer lesz a jövőben" - a nemzeti együttműködés jegyében, a kétharmados többség birtokában szeretnék megismerni a leendő ellenzék álláspontját érdemi, tartalmi ügyekben.
Azt hiszem nem egészen tiszta a fideszes titánok előtt, hogy a kétharmad bár igen sok mindenre felhatalmazza a többséget, mégsem azt jelenti, hogy most akkor ők kegyet gyakorolnak, ha tárgyalnak az ellenzékkel.
Ha tárgyalnak, akkor csak teszik azt, amiért fizetjük őket.

Fene tudja miért, de én szkeptikus vagyok, és ez a "nemzeti egység" duma is zavar kissé, mióta kiderült, hogy a nemzet nem lehet ellenzékben.

Merthogy ha ez így van, és a nemzet kormányon van, akkor úgy tünik, hogy végre kisímultak a dolgok, a nemzet folyvást egyet fog érteni magával, ellenzéke meg egyetérthet vele, ha van kedve hozzá.

Egyelőre.

Később lehet, hogy kötelező lesz...

"A nemzeti együttműködés rendszerének" első lépése a parlamenti munkában nagyobb kockázatot nem hordoz magában, az ellenzék majd tesz néhány érdemi javaslatot, - milyen sorrendben kell kezet csókolni Orbánnak, a hercegprímás teljes ornátusban lesz köteles megjelenni a rendezvényen vagy megfelel a papi civil, melyik ellenzéki képviselőnek kell viselt dolgai miatt az ülésen egy naranccsal a szájában ülni padjában stb...

Lázár szerint "láthatóan az MSZP képviselőit ez meglepte, mivelhogy nem az együttműködés, hanem a diktatórikus kormányzás volt eddig rájuk jellemző a parlament alakulása kapcsán is".

Ebből a nyilatkozatból aztán pontosan beárazható a Fidesz nagyvonalúnak szánt lépése és meggyőzödhetünk egyúttal, hogy a népi szólásmondások a zemberek hallatlanul éles megfigyelőképességén alapulnak, - jelen esetben a "kutyából nem lesz szalonna" bölcsességét láthatjuk visszaigazolva.

Én persze egy szemét bolsilibsi vagyok, aki nem nyughat, és azon elmélkedik, hogy ez a nemes hozzáállás - mármint az együttműködési szándék - miért nem mutatkozott meg az utóbbi nyolc évben a Fidesz politikájában, - de persze ez csak szimpla akadékoskodás.

Ők akkor is együttműködtek volna bizonyos dolgokban, még különféle határidőkre is tettek javaslatokat pl. a miniszterelnök lemondásával kapcsolatban, - mit tehettek volna, ha a Parlament ezeket figyelmen kívül hagyta?

Tetszik nekem ez a "nemzeti együttműködés rendszere" is, - hallhattuk már a "nemzeti együttműködés kormánya" kifejezést is, - vidul a lélek, mikor ezt a  magasztos szókapcsolatot hallja.

Valószínűleg tetszeni fog a zembereknek is, merthogy ők többségükben úgy képzelik, hogy az a jó társadalmi berendezkedés, ha mindenki minden kérdésben egységesen foglal állást, - persze azért gyakorlatban szájonkapják az asszonyt, ha az általuk favorizált csülökpörkölt helyett káposztás cvekedlit tesz az asztalra.

Utána persze helyreáll a családi egyetértés, ez kétségtelen.

Nem hinném, hogy a Fidesz vezetői ne lennének tisztában, hogy szómágiájuk eme újabb szép példánya a fából-vaskarika minősített esetét képezi, de ez őket sosem zavarta, - most sem, - vakulj paraszt!

Lesz itt még a Kossuth téren a hatvanakárhány vármegyéből összehordott földből épített domb (v.ö: koronázási domb), lesz Nemzeti Pitykemúzeum, lesz koronaőrség, testőrség és Széchenyi terv 2.0, - végtére is mindent csak törvényesen, valamiből biztosítani kell majd a zöldmezős téliszalámi forrását...

Könnyeim törölgetve várom a folytatást, már csak egy kommunikációs feladvány foglalkoztat: hogy fogja a jobboldali média kommunikálni, ha valamelyik ellenzéki párt nem ért egyet a nemzeti egyetértés kormányával?

Fogas kérdés, fogas kérdés...
:O)))

* A képen aVezér mellett Lázár János, sokat fogjuk még látni.
A kép címe: Vajon a koronát is megtartják majd a füleim?