GYURCSÁNY PÁRTJA

Míg a szocialisták el vannak foglalva a hajdan oly sikeres pártelnök-casting újraindításával, melynek során ezidáig sikerült felfedezniük Botka Lászlót, Chuck Norrist és Orbán Viktort, mint az MSZP elnökválasztás során számbavehető jelöltjeit ( most ne foglalkozzunk azokkal, akik Gyurcsányt vizionálják a párt visszafoglalásának barikádjára, kezében vörös lobogóval…) addig mi folytassuk tovább erőink számbavételét.

Mint ezt az előző írásban már megállapítottam, szerintem több, parlamenti képviselettel rendelkező baloldali párt az MSZP-n kívül jelenleg nem létezik, az is már csak éppenhogy...
Azokat a politikai alakulatokat, melyek nem tartoznak a szélsőjobbhoz vagy a maffiához, nevezzük a továbbiakban az egyszerűség kedvéért demokratikus pártoknak.
Kettő található belőlük, az egyik a magát második legnagyobb demokratikus erőnek nyilvánító harmadik legnagyobb demokratikus erő, meg az egyszázalékos pártnak nyilvánított Demokratikus Koalíció, mely legutóbb tíz százalékot kapott.
Kezdjük talán utóbbival, essünk túl a nehezén.

A Demokratikus Koalíció ereje abban rejlik, ami egyben gyengesége is: ez Gyurcsány pártja.
Ő a kohéziós erő, az ideológus és a portás is a pártban, ami strapás egy feladatkoncentráció, de láthatólag bírja.
Úgyhogy, ha feltesszük a kérdést, hogy kinek a pártja is a DK, akkor erre a hiteles válasz az, hogy a DK Gyurcsány pártja.
Namármost ez rengeteg embernek tetszik, de van egy kisebb csoport, mely viszolyog az ilyesmitől, mert nem szeret olyan politikai formáció tagja lenni, melyben az embereket nem egy ideológia, gazdasági érdek tartja össze, hanem egy karizmatikus vezető után ballagnak, annak csalhatatlanságába vetett szilárd hittel, többnyire, mint a birkák.
Aztán, ha szerencséjük van, akkor ez a vezető (guru, próféta, sámán) demokrata, józan gondolkodású és csak enyhén narcisztikus, emellett megtartóztatja magát az önkényuralmi módszerektől.

A DK-t a Szocialista Párt szülte, Gyurcsány – politikai ambícióit tekintve - kétségkívül hihetetlen nagy kockázatot vállalt, mikor - nem először és nem utoljára- egy rendkívül rossz megállapodást kötve otthagyott csapot-papot, és belevágott egy új párt alapításába, melynek alapozását azért már előre elvégezte egy szocialista platform bázisán.
A szocialisták hihetetlen eltökéltséggel iparkodtak eltávolítani, még Puch expénztárnok is ringbe szállt, jóllehet ő aztán majdnem annyira kerülte a nyilvánosságot, mint Simicska, de ebben az esetben azért kivételt tett, lehet, némi nyomásgyakorlás áldozataként.

Gyurcsányt rendkívül sokan támogatták a szocialisták közül, mikor viszont otthagyta a pártot, akkor nagyon sokan megharagudtak rá közülük, mert árulásnak tekintették a lépést – valljuk be, lehetett ezt így is értelmezni...
De jöttek helyettük új támogatók, akiknek tetszett, hogy nem kell Fideszesnek vagy jobboldalinak lenniük ahhoz, hogy utálhassák a szocialistákat, akik ezért a szép érzelemért szorgalmasan meg is dolgoztak.

Gyurcsány addigra már nem baloldali pártban gondolkodott, valószínűleg nem akart konkurenciaharcot folytatni a párt ellen, melynek egykor elnöke volt, ezt aztán a szocialisták vezetése meg is hálálta, megakadályozva a DK frakció megalapítását, elvéve egyúttal az állami támogatás lehetőségét is.Kispályás szemétség volt, valljuk be.
Gyurcsányt üldözte Orbán, üldözték a szocialisták, a liberálisok, sokan azok közül is együtt fanyalogtak az üldözőkkel, akik kormánya tagjai voltak.
Meg olyanok is, akik mára már megvilágosodva ott helyezkednek a DK soraiban, nem is sikertelenül, ugyanis Gyurcsány legendásan jó érzéke harcostársai kiválasztásához tágra nyitotta számukra a kaput.

A politikai üldözés azért veszélyes dolog, van úgy, hogy emberek azért állnak az üldözött mellé, mert elborzasztja őket a gátlástalan gusztustalankodás, ez hozott azért Gyurcsánynak is valamit a konyhára.
Az alapkoncepció az volt, hogy egy olyan pártot kell létrehozni, melynek összetartó ereje a demokrácia, szembeállítva Orbán antidemokratizmusával és egyeduralmi törekvéseivel.
Jöjjön az összes demokrata, mondta Gyurcsány.
Ennek jegyében aztán együtt kellett volna legelnie a báránynak a farkassal, az oroszlánnak a gazellával, a liberálisnak a konzervatívval meg a szocialistával – horribile dictu a másik liberálissal.

Szép elképzelés, utoljára talán Owen vagy Fourier képzelt ilyen szépeket, és egy darabig működik is, de aztán ez ki fog fulladni, ugyanis a demokrácia önmagában nem lehet cél, csak eszköz lehet a cél - egy igazságosan működő méltányos állam megvalósítása - érdekében.
Az pedig akkor lesz igazságos, ha a különféle érdekek érvényesítése számára korrekt feltételrendszert teremtünk, de az érdekek megjelenítését megúszni nem áll módunkban – erre szolgálnak a pártok.

Mindenesetre az emberek szeretnek illúziókban élni, hinni, hogy megvalósítható az ország egysége, mindenki szeressen mindenkit, süssön a nap és mindenki szopogasson libacombot. Sajnos, a legtöbb, amit elérhetünk az az érdekek összehangolása, a méltányosság és a szolidaritás a gyengékkel és elesettekkel.
Úgyhogy előbb-utóbb a DK sem ússza meg a színvallást, ennek első jelei már látszanak is, éppen Bauer Tamás nehezményezte, hogy a DK túlzottan balra tolódott.
Persze felmerül a kérdés, hogy mihez képest, és nagy kár, hogy ez a felismerése egybeesett azzal a sajnálatos hírrel, hogy az EP választás miatt felszabaduló parlamenti helyre nem őt, hanem a párt igavonóját kívánja bejuttatni a párt.

Mindenesetre a DK Bajnai megjelenésével átmenetileg légüres térbe került, mert a volt miniszterelnök ellopta az ideológiát, a hívószavakat és ezzel ellopta a show-t.
Szerencse, hogy Gyurcsány addigra már annyit kapott, hogy ez a kis árulásocska már meg se kottyant neki, még ütemet se vétett, és hamarosan ismét nála volt a kezdeményezés.

A DK valódi amatőr párt, lelkes, többnyire önjáró aktivistái cipelik a hátukon.
Vezetőit és politikusait Gyurcsány a többi pártok itt-ott elhullajtott politikusaiból toborozta, kivéve azokat, akik vele együtt jöttek el a szocialistáktól.
Van közöttük olyan, aki politikai előéletében már az egész pártpalettát bekóborolta, van közöttük kiváló író, sokat látott pártpolitikus, Gyurcsány velük próbálja profik számára is embertpróbáló célkitűzéseit végrehajtani egy olyan párttal, melynek szervezete kissé szalmakazal-jellegű, és amelynek propagandamunkája is lehetne talán hatékonyabb.
Az ugyan szép, hogy ahol Gyurcsány megjelenik, ott mindjárt támad két-háromszáz hallgatója, akikhez nagyon tehetségesen és szórakoztatóan tudja eljuttatni álláspontját, de ez azért mégsem egy kommunikációs gőzhenger.

Amit rettenetesen hiányolok, az a pártépítés teljes hiánya.
Tessék megnézni a DK kitelepüléseiről készült képeket, a fiatal ritka, mint a fehér holló, akit meg díszpintynek beültetnek a vezetésbe, az sem a párt ifjúsági tagozatában elért eredményei alapján kerül oda, merthogy olyan nem is létezik.
A DK vezetői szinten amúgy is az ismerősök pártja, és ehhez még hozzávehetjük az elsőgenerációs értelmiségi Gyurcsány ájult tiszteletét a köldöknézegetős belvárosi értelmiségi elit iránt - szóval van ott káderpolitikai gond, csőstül.
Lehetne itt ecsetelni a döntési mechanizmust is, de a lényeg az, hogy a DK sem a hihetetlen belső demokratizmusáról híres, és csak az a szerencséje, hogy Gyurcsány emberileg fényévekkel különb Orbánnál.

A legfőbb gond - szerintem - azonban az, hogy Gyurcsány a mai napig nem döntötte el, hogy ideológiai pártot, vagy programalapú választási tömegpártot akar-e szervezni, merthogy ideológiai alapú párthoz ideológia kellene, programalapúhoz meg széles tömegek számára érthető, megismerhető, és vonzó, konkrétumokban bővelkedő program.
Hát, majd meglátjuk, Gyurcsány láthatólag nem veszi zokon, hogy a Demokratikus Koalíciót Gyurcsány pártjaként tartja nyilván a közbeszéd, időnként még rá is erősít – kérdés, hogy elég lesz-e egy olyan párttal szemben, mely a teljes magyarság képviseletére formál igényt – nem biztos.

De azért ez ma az egyetlen párt a demokratikus oldalon, amelyiknek – úgy tűnik – jövője van, és ha választásról-választásra hiteles és megvalósítható, vonzó programmal és vonzó személyiségekkel áll elő, akkor megmarad a politikai porondon.
Persze ehhez le kell mondania a „one man show” szép tradíciójáról és professzionalizálódnia kell, a politika ugyanis csak ötven százalékban tehetség, a többi szakma.
Szakértelem.

Holnap az Együtt-PM kerül sorra…

:O)))

GYURCSÁNY TÜRELME

Ezt már szinte az alakuláskor látni lehetett, mégis, úgy tett mindenki, mintha hinne, hisz hinni mindig könnyebb, mint kételkedni.
Az EGYÜTT-PM – ről van szó, meg Bajnairól, akik lassan a legjobb cirkuszi produkciókat is toronymagasan felülmúlják szent küldetésük teljesítése érdekében.

Sajnos, nagy híve vagyok az összeesküvés-elméleteknek, mert ellentétben a széplelkű politikai elemzőkkel nekem az a véleményem, hogy nincs az a gusztustalan trógerság, ami a politikában elő ne fordulna, sőt, az előforduló mocskosságok jócskán meghaladják azt a szintet, melyet a gyanútlan és jelszavakon nevelkedett választópolgárok elképzelni képesek lennének.

Kezdjük talán az elején.
Hogy mi vezetett az SZDSZ dicstelen kimúlásához, azt most ne vizsgáljuk, talán válasszuk kiindulópontnak azt az állapotot, mikor az SZDSZ elkezdte kapkodva és hörögve szedni a levegőt, már látszott rajta, hogy napjai meg vannak számlálva, nehezebb fajsúlyú tagsága meg riadtan nézegetett körül, hogy mi is lesz vele, ha pártja Pistikéstől és szakállasbácsistól kiszorul a Parlamentből?
Mert akkor már mindegy lesz, hiszen nem lehet megélni abból, hogy szidjuk a komcsikat, akik nélkül – és persze minden más politikai erő nélkül - sőt, legfőképpen a választók nélkül  – remek politikát tudnánk folytatni, de ha nincs cégér, ami alá be lehetne állni, akkor hiába minden.

De hol nagy a szükség, közel a segítség, mint deus ex machina jelent meg a megoldás, a tisztakezű, ötfőnyi tagsága filléres hozzájárulásaiból építkező Új Erő, mely nevében hordozta célját: Legyen Más a Politika.
Magyarember az ő végtelen jóindulatában és mérhetetlen butaságában el is hitte ezt, jóllehet az elképzelés a „fából vaskarika”, a „Rákóczi téri Vesta-szűz” és a Tisztakezű Orbán Viktor” kifejezésekkel esik egy megítélés alá, ami nem is csoda, hiszen a Deus, aki ezzel a pszeudo-párttal manipulált, egy focilabdát tartott a hóna alatt.
A párt maga tulajdonképpen egy jólszerkesztett lepkeháló volt, mely az SZDSZ virágoskertjét és nektárját vesztett bábjai, pillangói és hernyói begyűjtésére volt alkalmas, no, meg arra, hogy a Vezérrel szembeni ellenzék soraiban a megfelelő időben zavart keltsen.
Nem tudom, ki az, aki a maffia választási stratégiájáért felel, de az biztos, hogy érti a dolgát és nem keveri össze a stratégiát a taktikával…

Szóval a struktúra készen állt, már csak vezető kellett az ellenzéknek, és erre a szerepre.
 Bajnai Gordon látszott legalkalmasabbnak, hiszen ő már réges-régen részesült a politikai érzék elleni védőoltásban, emellett a hócipője neki is – mint megannyi politikustársának – tele lehetett Gyurcsánnyal, aki mellett nem tudott felragyogni saját nemzetmentő csillaga.
Toltak mögé szervezetet is, a jobb sorsra érdemes MILLA lett az áldozat, mely éveken át remekül szolgált, mint villámhárító, - évente két rendezvénnyel biztosította a rendszerrel elégedetlenek lelki egyensúlyához szükséges ordítozási lehetőséget.
Jól is tudott ez esni az embernek, mint libának a zsenge sóska.

A Milla önmagát felkent vezetője is remek választásnak bizonyult, hiszen személyes ambíciójáért, az országos ismertséget biztosító politikai szerepért bármit hajlandó bevállalni, ha ehhez egy kecskét kell magáévá tenni a Blaha Lujza téren, az sem lett volna akadály.
Ott volt még a Szolidaritás is, ott meg a rutinhiány dominált, sajnos…
Bajnai egyébként remek választás lett volna, mert technokratának volt elkönyvelve, ha az is marad, akkor lehet, ő Magyarország következő miniszterelnöke, de ez azzal a veszéllyel járt, hogy tényleges ellenfele lehet Orbánnak.
Így aztán rábeszélték a pártalapításra, és vagy elhomályosult a látása, vagy megvezették, vagy megvették, mindenesetre aznap haltak meg a politikai esélyei, mikor bejelentette saját pártja megalakulását.
A szocialisták azonnal – és tegyük hozzá, hogy logikusan - elkezdték lehetséges miniszterelnök-jelölt helyett ellenfélnek kezelni, a mázlija az volt, hogy egyszer az életben mértek neki tizenöt százalékos támogatottságot is, és ezzel kívánatos szövetségessé tették – lehet, ez is volt a mérés célja.

Lehet, a szocialisták azt képzelték, hogy szövetségesként majd lemutyizzák vele a választást, ami be is jött volna, remek ellenzék lett volna belőlük a következő tizenkét-tizenhat évre, ha Viktor nem telhetetlen, merthogy az ő célja a magyar baloldal eltakarítása - örökre.
Közben a választók is elkezdtek értetlenkedni, összefogást emlegettek, hisztériáztak és fenyegetőztek, hát ki kellett fogni a szelet a vitorlából.
Így jutottunk el a mai napig, amikor éppen az eredeti forgatókönyv szerint folyik a műsor: a megállapodásokat, vagy a sikerrel kecsegtető akciókat belülről kell szétverni, erre a leselejtezett, vagy ezzel a feladattal megbízott LMP segédcsapatokkal megerősített párt alkalmasnak is látszik.

Első lépésként Juhász-füvész vadult meg, aki úgy csinált, mintha nem hónapok óta a DK és Gyurcsány szövetségbe vonása lenne az egyetlen valós probléma a demokratikus oldalon, csodálkozva konstatálta, hogy nini, Ferkó ante portas!
Mindjárt meg is sértődött, de mivel ez semmiféle pánikreakciót nem váltott ki, ezért most bevetették a Gebe Bertát, magát Bajnait, aki – mint Gyurcsány hajdani bizalmasa, minisztere és utódja – a legalkalmasabbnak tűnt a fintorgásra.

A szocik most kivárnak, tegye a dolgát szövetségesük, hiszen azért ölték beléjük a rengeteg pénzt támogatóik, nem igaz?
Gyurcsány is csendesen várakozik – hozza meg a döntést a szembenálló fél, a reménybeli szövetséges, a hajdani bizalmas társ.
Mert az biztos, hogy Gyurcsány ebből a pozícióból nem léphet vissza, ezt soha nem bocsátaná meg neki szavazótábora, akik egyébként azt mondják, hogy akkor inkább induljon a párt egyedül, de Gyurcsány nélkül semmiképpen.

Ellenfelei azt mondják, hogy Gyurcsány megosztó politikus.
Az hát.
Milyen is lehet egy politikus, aki nem megosztó?
A pártok érdekeket képviselnek, társadalmi csoportokat, a politikus ezeket az érdekeket artikulálja, nyilvánvaló, hogy egyszerre mindenki érdekeit nem képviselheti, mert aki ezt hirdeti magáról, az hazudik, márpedig, aki hazudik, az lop is, tolvajból meg eléggé jól állunk.
Orbán is megosztó – én például utálom, szívből, igazán, Mesterházy is megosztó, Bajnai is megosztó, mert számomra ez a tejbetök-fazon nem képviseli az ideális politikusról kialakított elképzeléseimet.
De ez így is van jól.

Ami most folyik, az az idegek harca.
Remélem, Gyurcsány bírni fogja, hiszen neki most csak dönteni nem szabad.
Azt ugyanis minden épeszű ember tudja, hogy Gyurcsány nélkül nincs DK - hogy Torgyán pártelnök szavaival éljek, nélküle ez a párt is olyan lenne, mint vőlegény szerszám nélkül.
Hát, ha már olyan lenne, akkor legyen az a szerszám kemény, mint a vídia, az ellenfelek meg hadd rágódjanak a problémán – nem igaz?

:O)))

SZEMBE A VÁLASZTÓVAL

A választók demokratikusnak mondható része teljeskörű ellenzéki együttműködést akart a demokratikus oldal valamennyi pártja és szervezete között, tekintet nélkül az aktuális pártállásra, múltbéli sérelmekre, egyéni ambíciókra.

Nem egy esetben a választók ezt kifejezésre is juttatták, gondoljunk csak az Operaház előtti emlékezetes tüntetésre, de a MILLA rendezvényeire is, melyen a MILLÁN kívül – lévén szó egy virtuális szervezetről – mindenki részt vett, jómagam és különféle pártszimpátiájú barátaimat is beleértve.

Vannak emlékeim egy volt politikusról is, aki ott szónokolt a csápoló tömeg előtt, nem éppen Ciceróként, de hittünk neki, mert annak idején az általa vállalt feladatot különösebb felhajtás nélkül, szakszerűen végrehajtotta.

Ha jól emlékszem, akkor a beszédében ott szerepelt az összegfogás, meg az együttműködés kifejezés is, és rémlik valamiféle ernyőszervezetet is létrehozott, melynek nevében ott volt a cél, hogy 2014-ben együtt váltsuk le Orbán velejéig rohadt, korrupt és embertelen rendszerét.

Arra is emlékszem, hogy az MSZP vezetése sem beszélt másról, mint arról, hogy együttműködés nélkül nem lehet végetvetni ennek az őrületnek, beleértve az unortodox gazdaságpolitikát, a Fideszes minielefánt pávatáncát az európai porcelánboltban, még arról is szó volt, hogy keresni kell az együttműködés lehetőségét a normális konzervatív jobboldallal is.

Aztán szép csendesen elkezdett változni a kép.

Először Bajnait vették hülyére a folyamatok tényleges irányítói, akivel elhitették, hogy a  Milla mögött százezrek állnak, aztán azt, hogy a szocialisták földhöz verik a seggüket a boldogságtól, ha bejelentkezik miniszterelnöknek.

Ám mire körülnézett, már ott állt egy szál magában, gúzsbakötve, erő nem volt mögötte, legfeljebb Juhász-füvész közismerten tehetséges kommunikációjára, a választók számára oly kedves politikai előéletére, meg egy-két liberális megmondóemberre támaszkodhatott.

Utóbbiak ugyan nem őt favorizálták, hanem az oxfordi pedigrével rendelkező Róna Pétert akarták „megcsinálni” az LMP támogatásával, de aztán a jelölt rájött, hogy amibe ezek belekezdenek, abból csak romok és sikolyok lesznek, az LMP elindult a politikai süllyesztő felé vezető úton, így ő saját elhatározásból, roppant ésszerűen és okosan balra el…

Persze, azért Bajnai rutinos üzletemberként felvette a pókerhez használt arcát és vad blöffölésbe kezdett, de miután a három ász az asztalon volt, a negyedik meg Mesterházy kezében, így az esélye megegyezett a libasült távrepülőbajnoki eredményének esélyével.

Az MSZP persze úgy döntött, hogy a semminél valamivel jobb a minden, ígyaztán akik a Mesterházyt irányító joysticket kezelik, megpöccintették a kart és azonnal kiderült, hogy itt miniszterelnök-jelöltnek Mesterházynak kell lenni.

Azért neki, mert Bajnai még tudna reprezentálni valamiféle összefogást, míg Mesterházy még saját pártjának tagjait sem tudhatja maga mögött – ott se mindenki szereti, ha hírbe hozzák a volt pártpénztárnokkal, és a realisták arra is rájöttek – legkésőbb ma – hogy az ígérgetéseknek sincs miért hinni, hiszen a fedezete csak a pártelnökség munkája, - persze az se semmi, ugye…

Így aztán az összefogás szép álma már elenyészett, már csak a végső simítások maradtak hátra, ezt elvégezték az Együtt, meg az MSZP korifeusai, mert e tekintetben kétségkívül szilárd és elvi megalapozottsággal rendelkeztek mindhárman, ha a vár fokán fehér lepedőjében felderengő Viktort is jó realisták módjára hozzászámoljuk a csapathoz.

Mint tudjuk, Orbán politikai műveltségéhez Machiavellin, Leninen és Sztálinon túl hozzátartozik Puzo Keresztapájának ismerete is, így aztán a joystick ismét megbillent, és Mesterházy tett egy olyan ajánlatot, melyet nem lehetett elfogadni, bizonyítva, hogy képes a klasszikusokat alkotóan alkalmazni.

Így aztán bearanyozták Orbán napjait – mecsoda sorozat, esküvő, rókatánc, Gyurcsány kivágása, mint macskát fosni – szerintem még holnap is ezen fog röhögni.

Mondjuk, jómagam jobban meglepődtem Gyurcsány csalódott képén, mint magán az eredményen, ez várható volt, ehhez nem kellett politológusnak lenni, sőt, ez csak segíthetett a helyes helyzetértékelésben, mert nem befolyásolta sem aktuális, sem jövőbeni esetleges megrendelések prognózisokat árnyaló ténye…

Talán a mi Ferkónknak is többet kellett volna beszélgetnie Klára asszonnyal, a nőknek van érzékük az ilyesmihez, ennyi év után meg már bizonyára tárgyilagosak is…

Hát most éppen itt tartunk.

Mesterházy azt hiszi, szavazatokat nyert, de gyakorlatilag szavazatokat vesztett, Bajnai sikeresen leküzdötte magát a „futottak még Csiribiri és Babkávé” kategóriába, a választásokon egy totálisan szétforgácsolt, egymást felettébb utáló ellenzék és az egymillió forintokon megvásárolt ezer egyéni jelölt fog indulni Orbán feszes katonai fegyelemre nevelt budai úrilányainak falanxa és a magyar falu nincstelenjeinek Orbán/Jobbikimádó talpasai ellen.

Lehetett volna ez másként is, és ebben mindenkinek – Bajnaitól-Gyurcsányig - megvan a maga sara, de mostmár ez nagyjából mindegy is.

Ezen legfeljebb egy ötszázezres tömegtüntetés segíthetne, meg a szocialisták kongresszusán valami igen komoly nyomásgyakorlás, az csak a baj, hogy a tömeg maga is megosztott, meg, hogy a szocialisták pártja nem választási párt.

A pártban itt is a hívők ülnek, akik a pártelnöki ukázra úgy működnek, mint katonaló a trombitaszóra, a választók akarata meg majd a választásokon jelenik meg.

Ennek utána elküldik a bánatba Mesterházyt, beül pártelnöknek az örök sumák Botka, oszt jónapot.

Gyurcsány - ha szerencséje van és a hátralevő időben nem madártejet főz és nem alacsony hozadékú roadshowk-ban látja a megoldás kulcsát  - akkor esetleg frakciót alapíthat, feltéve, ha miniszterelnöki rendelettel nem módosítják a házszabályt, és akkor lehet még politikai jövője.

Ha nem, akkor elmehet kurvajó könyveket írni a magyar baloldal jövőjéről.

Pompás kilátások.

De azért maradjunk optimisták, mosolyogjunk, hiszen ez az ország – és benne a magyar demokraták sokasága is – tiszta röhej…

:O)))

BEINDULUNK

Hát nem csapkodtam a fenekemet a földhöz örömömben, inkább rezignált beletörődéssel olvastam ma a Gyurcsány Ferenc által jegyzett posztot, mely szerint beindul a Demokratikus Koalíció.

Gratulálok.

Ahhoz képest, hogy egyszer már beindult, ez a második beindulás bennem azt a benyomást kelti, mintha menet közben valahol bedöglött volna, és ez egyébként igencsak egybevág az én személyes tapasztalatommal is.

Tulajdonképpen azt sem tudom, hogy nekem is szól e a bejegyzés, merthogy az isten mentsen meg attól, hogy más dolgába beleüssem az orrom.

Mivelhogy párttag nem vagyok, ezért a Platformhoz közöm nincs, imígyen hát, ha nem akarom kivívni Szanyikapitány és ki tudja, talán Gyurcsány Ferenc rosszallását is, akkor meglehet, jobb lenne csendben meghúzódnom egy csendes szegletben és megvárni, hogy a titánok csatája milyen eredménnyel végződik.

Ez ellen szól az a dolog, hogy ez a Demokratikus Koalíció nem tisztán pártplatformnak indult, hanem indulásakor inkább mozgalmi jellege volt.

Igényelte a szimpatizánsok munkáját és támogatását és ez sok embernek nagyon rokonszenves volt, azoknak, akik ilyen-olyan okoknál fogva nem akartak szervezeti közösséget vállalni a Szocialista Párttal, annak egynémely prominensével, de nagyon jól el tudták magukat képzelni egy baloldali, több eszmei áramlatot összefogó demokratikus szervezetben.

Sőt, még Gyurcsányt is el tudták képzelni annak vezetőjeként, ami a mai magyar közhangulatot tekintve azért nem akármi!

Eleinte úgy nézett ki, hogy ez a kezdeményező elképzelése is, aztán addig-addig sikerült taktikázgatni, ameddig sikeresen be nem szorult a kezdeményezés a platformba, a szimpatizánsok meg a tenniakaró pártonkívüliek – de szerintem még a párttagok is - szimpla nézőivé silányultak az előadásnak, mely a kezdeményezés ellenfeleinek kedvező terepen, az általuk választott időben és az ő játékszabályaik szerint folyt.

Lehet itt számháborúzni a párttagok számával, de ha azt nem lehetett elérni, hogy mielőtt pártszavazunk, tartson a párt egy tisztességes tagrevíziót, akkor nincs miről beszélni.

Mindenestre még a tárgyalási pozíció is más lett volna, ha van egy ötven-százezres mozgalom, melynek tagjai között ott vannak a Demokratikus Koalíció Platform tagjai is és úgy a platformot, mint a mozgalmat ugyanaz a személy vezeti – nevezzük őt a könnyebbség kedvéért Gyurcsánynak.

Ezt – akkor – meg lehetett volna csinálni, rengeteg ember figyelte rokonszenvvel a kezdést, a kezdeményezést, rengetegen hitték azt, hogy ez a baloldal megújulásának kezdete, rengetegen csatlakoztak volna hozzánk, de nem történt semmi, csak a vergődés és a terméketlen harc a párt belső köreiben, mely nem igazán az a front, ahol Gyurcsánynak sok esélye van a győzelemre.

A kamarillapolitika nem az ő terepe, jóllehet elég ügyesen elhajolgat az ütések elől, de ez egy teljesen felesleges mérkőzés.

Persze jó lenne, ha a párton belül azok jutnának túlsúlyra, akik markáns változásokat várnak vezetésben, stílusban, célokban, módszerekben, de ha a kongresszusi küldöttek mögött nem áll tényleges tagság, ha a küldöttek ugyanazok lesznek, akik legutóbb is elmaszatolták a világos állásfoglalást vagy ellenezték a változásokat, akkor semmi ok nincs arra, hogy azt várjuk, hogy a küldöttek majd varázsütésre megvilágosodnak.

Lehet azt hinni, hogy az MSZP történetének legnagyobb hatású pártszavazása volt ez, lehet elégedetten nyugtázni, hogy akik szavaztak, azok közül sokan a változásra szavaztak, de talán itt az ideje észrevenni, hogy nem pártszavazást kell elsősorban megnyerni, hanem a választók bizalmát kellene elnyerni.

Márpedig az MSZP mai állapotában erre nem alkalmas és még azt is megkockáztatnám, hogy még egy megreformált párt sem hozná meg az elvárt sikert -  a sok csalódott szavazó legyintgetne, kutyából nem lesz szalonna…

Nem az a baj ugyanis, hogy az MSZP-t nagyon elverték a választásokon, a baj az, hogy úgy hagyta magát a vágóhídra hurcolni, mint a liba a baromfifeldolgozóban, emellett hagyta magát stigmatizálni, nem tiltakozott a lopás vádja ellen, egész viselkedéséből a bűntudat és a vereség szaga érződött – véleményem szerint az első indokolatlanul, a második meg feleslegesen.

Most sem jobb a helyzet, - az átlagválasztó azt mondja, nem csinálnak semmit, csak torzsalkodnak, és az a borzasztó, hogy ez többé-kevésbé így is van.

Nem mondom én, hogy most kezdjenek ígérgetni, hogy megígérjék, ha hatalomra jutnak, akkor keresztezik a libát a százlábúval, de azt elvárnám, hogy minden egyes tisztségviselő, parlamenti és helyi képviselő mutassa magát és beszéljen egységesen, mintha csak profi politikusok lennének, nem a megszeppent Józsika a tanítónéni előtt.

Hát most akkor – állítólag - nekibuzdulás van és majd novemberben a kongresszuson vívunk és aztán majd „mindent megteszünk többek között azért, hogy az MSZP elnökét és a megyei elnököket a párttagok közvetlenül választhassák.”

Na, igen, - aztán majd elmondjuk szertefele, hogy nem akarunk pártelnökök, lenni, a nép meg majd legyintget.

Gyurcsány lassan-lassan bejátssza magát Németh Miklós szerepkörébe, addig taktikázik, míg elfogy mögüle a támogatás.

Pedig fontos lenne ő a baloldalnak, hiszen az ember is olyan, mit a liba, megy a gúnár után, amíg le nem vágják.

Márhogy a gúnárt.

Nőkkel van úgy az ember, hogy leül, maga elé néz és megkérdezi magától: mit eszek én ezen a nőn?

Gyurcsánnyal is valahogy így vagyok, mit kedvelek én ezen a langaléta ötletgyároson, aki nem hajlandó üzemszerűen működtetni a baloldalt, aki felkap és eldob ötleteket, aki profik helyett az isten tudja, kikkel veszi körül magát.

Aki most új internetes platformot gründol, ahelyett, hogy a meglevőket és az elérhetőket használná és használtatná fel célirányosan, aki a facebookon teszi közkinccsé, hogy egész nyáron a hasát süttette a nappal, miközben meg az ország szépen lassan megy tönkre és nincs senki, aki becsatornázná a rengeteg kritikát, felháborodást, aki szervezne és irányítana olyan léptékben, amilyenre most szükség lenne.

Most majd tartunk oktatást a szervezőknek, meg most majd tervezzük az őszi rendezvényeket.

Elárulom, Viktor is tervezi, sőt, hozzávetőleg tudni lehet, hogy mi lesz a fénypontja: a magyar Houdini szabadulási kísérlete a láncokból…

Azt írja Gyurcsány: tarts velünk.

Hát igen.

Persze könnyebb lenne, ha tudnánk, hogy hova és tudnánk, hogy ki is az a "velünk"…

:O)))