SZÁZALÉKOK

Megkutatta a közvéleményt a Tárki, és a jobboldal nagy örömére azt állapította meg, hogy a Jobbik megelőzte az MSZP-t.

 A Jobbik a biztos választók 22 százalékának élvezi a bizalmát, az MSZP  pedig a választók 20 százalékának kedves.

Az LMP 7 százalékot kapna egy most vasárnapi választáson, a Gyurcsány Ferenc vezette, frissen alakult Demokratikus Koalíció pedig 4-et.

A parlamenti küszöb 5 százalék.

Némiképpen csökkenti a közvéleménykutatási eredmények értékét az a tény, hogy a választásra jogosultak 48 százaléka vagy úgy nyilatkozik, hogy el sem menne egy választásra, vagy nem hajlandó nyilatkozni pártpreferenciájáról.

Talán ezt az egyébként igen jelentős társadalmi csoportot lenne célszerű komolyabban megkutatni, hiszen ez az a réteg, mely eldönthet egy soron következő választást, ha valakinek sikerül aktivizálni őket.

Érdekes lenne tudni, hogy akik megtagadják a válaszadást, azok közül hányan teszik ezt azért, mert féltik az egzisztenciájukat, hányan érzik magukat megfélemlítve, hányan vannak, akik belecsömörlöttek a politikába és a politikusok viselt dolgaiba és hány olyan választópolgár van, aki csak egyszerűen közönyös a politika történései iránt.

Olyan polgár, akinek teljesen mindegy, hogy ki van éppen hatalmon, mert nem lát semmi összefüggést saját személyes sorsa és az éppen aktuális kormány intézkedései között.

Sokan vannak olyanok, akik nem várnak már semmit senkitől, akik örülnek, ha télen nem fagynak meg a fűtetlen lakásukban, és akiknek már az sem mond semmit, hogy az energiahordozók ára csak az infláció mértékével növekszik.

Az ő energiahordozójuk a férjük, aki kiballag a hegyoldalba és kivág egy-két csenevész fát, miközben abban reménykedik, hogy a fegyverhasználati joggal felruházott erdőkerülő nem csak az ő agyonlövése után adja le a figyelmeztető lövést.

Szóval ezt a réteget megszólítani nem lesz könnyű, tenni értük még nehezebb, és hát kényszermunkáskénti alkalmazásuk is pénzbe – méghozzá sok pénzbe - kerül, így hát joggal vélik úgy, hogy az ő sorsukat mindenki csak üres pofázással akarja megoldani, miközben családjuk fázik és éhezik.

Tulajdonképpen azt is mondhatjuk, hogy a pártok támogatottsága - leszámítva a Fidesz rendkívüli mértékű szavazatvesztését – nem sokat változott, és az is kétségtelen, hogy a Jobbik nyomul, mint róka a libára, azzal a differenciával, hogy a mi ballibánk elég kókadt állapotban van, bár most mintha kezdene életjeleket mutatni.

Talán a Szocialista Párt drasztikus operációja, mellyel szétválasztották a sziámi ikreket sikeres lesz, a jelek azt mutatják, hogy annál a demokratikus pluralizmusnál, melyet ez a párt megtestesített, jobb lesz két olyan párt, melyeket azok is bátran tudnak vállalni és támogatni, akik a nagy katyvaszra nem voltak vevők.

Elkezdődhet egy az elmúlt időszakkal ellentétes folyamat, megindulhatnak a választók a profiltisztított pártok felé, erre utal az is, hogy a biztos pártválasztók között a csecsemőkorban gőgicsélő Demokratikus Koalíció négy százalékot kapott és a szocialisták sem gyengültek meg veszedelmes mértékben.

Természetesen egy darabig még gyanakodva lesi majd egymást a két testvérpárt, de ennek egy idő után véget fog vetni a felismert közös érdek és a választók tudatos és természetes értékválasztása.

Mindkét pártnak helye van a politikai palettán és az a politikus, vagy akárcsak párttag vagy szimpatizáns, aki a közös ellenfél elleni fellépés helyett előnyben részesíti a sértett büszkeséget vagy a kivagyi nagyképűséget, az nagyobb ellensége a baloldalnak, mint Orbán Gyurcsánynak.

Azzal kell számolni, hogy adott esetben három párt ellen kellene nyernünk, mivel a Jobbik minden retorikai bravúrja dacára a Fidesz jobbszélének tekinthető, míg az LMP a Fidesz leányvállalata, minden érdemi kérdésben annak szekerét tolja.

KDNP meg gyakorlatilag nincs, van a korlátozott hatókörű keresztesvitéz, a pacsirták mészárosa, olyan, mit a matematikában a nulla - nem oszt, nem szoroz…

Szóval nem kell ezt a közvéleménykutatást túldimenzionálni – igaz, figyelmen kívül hagyni sem kell, csak értékén kell kezelni.

Bólintani egyet és folytatni az építkezést, hiszen bármelyik pillanatban kiderülhet, hogy a Mi Boldogságunknak jól állna a Magyarország Kormányzója titulus, és a mai helyzetben minden esély megvan rá, hogy Lázár képviselő egyéni indítványát a Parlament a magáévá tegye.

Akkor nincs pedig más kiút, csak a kétharmad.

Valaki egyszer azt mondta, hogy egyszer kell győzni, de nagyon.

Hát, most mondjuk mi is ezt és lebegjen szemünk előtt a kalapos király, II. József példája, aki halálos ágyán szinte minden rendelkezését visszavonta.

A bohóckirálytól ez nem várható el, mert a hatalmat olyan görcsösen szorítja, hogy bele fog kerülni valószínűleg egy-két ujjába, míg le tudjuk majd operálni a kezeit a koronáról, de ha ez az ára a demokráciának, hát fizesse meg.

Mi meg dolgozzunk azon, hogy fussa szikére…

:O))))

KÖZVÉLEMÉNY

Megkutatta a közvéleményt a Szonda Ipsos.

Nem kaptam az eredménytől röhögőgörcsöt.

Miközben Orbán szorgalmasan dolgozik az ország és saját maga lejáratásán, ezenközben az MSZP vezetése és az egész magyar baloldal lassan már olyan, mint szürke szamár a ködben – szinte észrevehetetlen.

Már nincs is sok kedvem a vezetést ellátni bölcs iránymutatásokkal – reménytelennek nyilvánítottam őket.

Tudom én, hogy nehéz lehet nyolc év kormánypárti politizálásból egy ilyen vérbunkó miniszterelnök mellett beletalálni a hatékony ellenzéki szerepbe, idő és a helyzet megemésztése kell hozzá, de azért a választások óta majd’ egy év eltelt, most talán már lehetne valamit kezdeni magukkal.

A Szocialista Párt januárban ugyanott tart, mint novemberben tartott, a Fidesz pedig a biztos pártválasztók körében visszaerősödött, - támogatottsága a teljes népességben éppen háromszor akkora, mint az MSZP-nek.
Azt is írja a Szonda Ipsos elemzése: „A szocialistáknak a parlamenti választások óta stabil a tábora, aktivitásuk viszont nagymértékben hullámzik.
Többnyire azt tapasztaljuk, hogy a Fidesz hívei elszántak, a szocialisták enerváltak.
E jelenség kiugró példáját figyelhetjük meg ebben a hónapban, amikor az ellenzéki párt támogatói körében mindössze 53 százalék lenne választás résztvevője – szemben a kormánypártiak körében tapasztalható 71 százalékos aránnyal.
Az MSZP-sek között főképpen az iskolázottabbak és a középkorúak mondhatók aktívnak, ugyanakkor az alacsony képzettségűek, valamint a fiatalok eléggé passzívak.
Bármelyik társadalmi réteg viselkedésére tekintünk, egyértelműen látszik, hogy egy odatartozó Fidesz-szimpatizáns agilisabb, mint egy MSZP-s.
Így például a 60 év felettiek csoportjában – amelyben egyébként az átlagosnál sokkal több a szocialista szavazó – is nagy a különbség: az időskorú kormánypártiak háromnegyede aktív szavazópolgár, az ellenzékieknek viszont csak 55 százaléka.”
Elkeserítő, de nincs mit tennünk, el kell fogadni a tényeket, melyeket nem a kisujjából szopott a közvéleménykutató cég és melyeket egyébként a saját tapasztalatok is alátámasztanak.
Tulajdonképpen az eredmény megmutatja a szocialista politika hibáit és körül is rajzolja a feladatot, persze ehhez kellene tudni rajzot olvasni…
És természetesen szemléletet kellene váltani és ki kellene mozdulni egyrészt a kényelemből, másrészt az álomvilágból.
A kényelmen azt értem, hogy a szocialista vezetők zöme íróasztal-politikus, íróasztalnál ötletelget, időnként ütősnek talált kezdeményezésekkel áll elő, aztán várja, hogy majd magától megtörténik a csoda.
Nem fog megtörténni, és előállhat egy olyan abszurd helyzet, hogy ugyan Orbánt a nép már utálni fogja, mint a kukoricagölödint, de a szocialisták mégsem képeznek majd alternatívát a jelenlegi kormánypárttal szemben.
Próbáltam már elmondani többször, hogy nem lesz ez így jó, mert ezzel a mentalitással nem tudunk eléggé markánsan megjelenni a társadalomban, legfeljebb „futottak még” kategóriában szereplő kispártként fogja kezelni a pártot a nép.
Dolgozni kellene, de nem csak az Országgyűlésben, ahol gyakorlatilag egyébként jelenleg éppen annyira mindegy, hogy mit mond egy parlamenti képviselőnk, mint a szélső háznak, hogy a kutya melyik oldalát pisili le – Orbán soha, semmiféle szocialista javaslatot nem fog elfogadni, ezt bátran kijelenthetjük.
Természetesen el kell ott is mondani a véleményünket, de az azért belátható, hogy a Parlamentben politikusi bikkfanyelven elmondottakat roppant kevesen követik nyomon az országban.
Ők is a média által átszűrt változatban fogyasztják a politikát, márpedig a média erőviszonyai mára kissé jobbra billentek, talán ez is komoly tényező volt a politikai játéktér mára kialakult erős lejtésében, és a helyzet azóta csak romlott.
Hegymenetben kell fociznunk, ez nem könnyű, de elkerülni nem lehet, hát ehhez kellene igazodnunk.
Talán át kellene helyezni a politizálás súlypontját a különféle remek bizottságokból a választók szintjére, ha úgy tetszik, el kellene foglalnunk a politika legalsó szintjét és a tömegek között kellene politizálni.
Nem, nem üzengetni, hanem nagyon konkrét feladatokkal kellene ellátni az alapszervezeteket, életet lehelni az ilyen-olyan ötletek nyomán megalakult különféle szerveződésekbe, feladatokkal kellene ellátni azokat, akik majd megszakadnak a segíteni akarástól, de ennek nem találják sem a módját, sem az eszközeit, legfőképpen még az irányát sem.
Azt mondják az okosok, hogy tűzzél valakinek a hasára egy jelvényt és annak megfelelően fog viselkedni, amit a jelvény képvisel, de mi még erre is képtelenek vagyunk.
Az alapszervezetek helyi szinten meg sem jelennek, legfeljebb helyi képviselőink maradványai a helyi önkormányzatokban majmolják a nagyokat.
Pedig a helyzet roppant alkalmas a politikai meggyőző munkára, hiszen lassan minden számunkra potenciális szavazóként számba jöhető társadalmi réteg magkapta már a maga pofonját Orbántól, de ennek a politikai erőviszonyokban sehol semmi jele nincsen.
Bujkálunk, mint a kisgyerek, akinek bizonyítványosztáskor sunnyognivalója van, holott nyugodtan odatehetjük a bizonyítványt az ország elé, nincs mit szégyenkeznünk.
Voltam egy rendezvényen, amelyen remek kiállítású könyvet osztogattak még remekebb adatokkal – a választások után fél évvel.
Mit mondjak, remek volt az időzítés, megláthattam, hogy remekül el tudtuk rejteni az eredményeinket.
A politikusok közül jóformán csak a volt kancelláriaminiszter, Molnár Csaba állt ki tisztességesen, az újságírók közül sem jeleskedtek sokan, - a többség a szokásos egyrészt-másrészt rizsát nyomta, nehogy már valahogy a tényeket kelljen magyaráznia a primitív Fidesz-mantrával elkábított választóknak.

Azt sem én találtam ki, hogy egy szervezet aktivistáit foglalkoztatni kell, mert csak így tartható fenn a lelkesedés és csak a lelkes emberek csapata számíthat arra, hogy mások csatlakozzanak hozzá.

Tele gatyával orrukat lógató társasághoz ki kívánna csatlakozni?

És ha egy embert egyszer belelkesítenek és aztán magára hagyják, azt az embert legközelebb már nehéz lesz aktivitásra serkenteni.

Ajánlanám ezt a Demokratikus Koalíció szervezőinek figyelmébe is…
Ennek a pártnak olyannak kellene lenni, mint a vadlibák csapatának költözéskor - fel kell vennie azt az alakzatot, ami alkalmas arra, hogy az egyén és a csapat teljesítményét megsokszorozza.

És bár természetesen már megint hazudott, de azért tanulságos odafigyelni Orbán legutóbbi mondatára, miszerint a Fidesz a facebookon és az interneten nyerte meg a választásokat – lehetne esetleg tenni azért is, hogy a következő választás után mi mondhassuk el ezt – joggal…

:O)))

A bejegyzés itt is olvasható: http://kapcsolat.hu/blog/kozvelemeny_20110121

HA VAN KEDVETEK HOZZÁ, NÉZZETEK BE A VENDÉGOLDALRA IS, SOK JÓ BLOGGERTŐL OLVASHATTOK OTT!