2010. augusztus 7., szombat

MENTŐK...

Köztársasági elnökünk első útja a mentőkhöz vezetett.

Ez közvetlen azután történt, hogy aláírta a Sólyom öregkorának bearanyozásáról szóló törvényt, kifejezve ezzel a Fidesz háláját, majd kéz és csuklóerősítő gyakorlatokat végzett, nehogy elgémberedjen a keze, amikor eléteszik a Lezsák által már aláírt törvénycsomagot.
Ezzel tulajdonképpen mindjárt az elején demonstrálta is, hogy mit várhatunk tőle, mint a zemberek emberétől.
Gyönyörűen fog aláírni, remek ütemérzékkel lép majd el különböző díszegységek előtt, koszorúz, avat és reklámoz, emellett nem törli az orrát a terítőbe és gyönyörű pohárköszöntőket mond majd -  ő lesz Dobi István ráncfelvarráson átesett reinkarnációja...
Ellenben a mentők.
Természetesen majd' mindenki mentősöknek hívja őket a híradásokban holott ők ezt a megnevezést felettébb utálják és büszkék arra, hogy amellett, hogy mentőautóval közlekednek, embereket is mentenek.
Hálás dolog hozzájuk látogatni, hiszen aki a médiában a társaságukban mutatkozik, az már kissé maga is a bajbajutott emberek megmentőjének látszik, és ha ehhez még komoly képpel bólogat és ígérget is, akkor nyert ügye van bölcs népünk kétharmados körében.
Így jártunk most is, - megkaptuk a szívmelengetést hiánytalanul.
A budapesti Markó utcai mentőpalota fennállásának 120. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségre látogatott el Elnök urunk, ahol Réthelyi professzor, a nagy polihisztor társaságában mondott bölcs dolgokat.
Megemlítette például, hogy a sajtó soha nem ír azokról az ezrekről, akikhez időben ér oda a mentő, debezzeg ha valahonnan elkésnek néhány percet, akkor arról vezércikkek születnek!
Kíváncsi lennék rá, hogy miért is kellene annak hírnek lenni, hogy egy szervezet rendesen látja el feladatát, és miért is kell elvitatni a sajtótól azt a jogot, hogy az esetleges anomáliákkal foglalkozzon, - az Elnök Úr ezt bizonyára nálam jobban tudja.
Mindenesetre mondatai szépen belesímulnak a sajtóval szemben támasztott forradalmi követelmények Pelczné Gáll Ildikó által az Európa Parlamentben oly szépen körülírt rendszerébe.
Késik a mentő, kinyúvad a beteg - a sajtó hibájából természetesen, mert képes megírni, hogy a beteg elvérzett, leolvadt az agykérge vagy nem érte el élve a műtőt a késés miatt - mert nem volt a kocsiban GPS, mert a betegirányító Lajos bácsi félreértette a telefonban a címet, mert a kocsi alkalmatlan volt arra, hogy a dűlőúton bevergődjön a tanyáig, vagy- horribile dictu - a személyzet hibájából. 
Csak tudnám, hogy miért is annyira egyformák a sajtóval kapcsolatos reakciói ezeknek a bürokratáknak,  mióta az eszem tudom?
Réthelyi professzor azért megpróbálta felülmúlni az első számú közjogi méltóságot, ő ugyanis azt taglalta, hogy "nincs fontosabb és nincs magasztosabb cél, mint emberi életekért kockáztatni sokszor (a mentőknek) a saját életüket".
Nomármost azért valaki felvilágosíthatná a nagytudású csúcsminisztert, hogy a mentőorvos nem azért jár piros kabátban, mert errefelé így jelölik meg a halálraítélteket, - a mentők munkája semmivel sem kockázatosabb, mint bármely más orvosé, betegszállítóé vagy rendőrautó-vezetőé.
Ha a munkája során életét veszti, az 99%-ban abból adódik, hogy  nem tartja be a foglalkozása gyakorlásához előírt szabályokat, hanem adrenalin-túltengésben szenvedve, szabályellenesen rohan szembe száznegyvennel a forgalommal, a KRESZ előírásait beszűkült tudatállapottal, kék lámpával és sziránával helyettesítve,  esetleg  elmellőzi a gumikesztyű használatát, nem fertőtlenít, stb...
A miniszter elmélkedett még egy sort az önkéntesség szerepéről is, de azt elfelejtette felvázolni, hogy önkéntesek igénybevételéhez a jogszabályi háttér megteremtésén kívül az intézményeket is fel kellene készíteni - anyagilag is...
Aztán - mintegy habot nyomva a tortára - Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs államtitkára bejelentette, hogy jelentős mértékben korszerűsödhet az OMSZ mentésirányítási és segélyhívási rendszere abból a 3,5 milliárd forintos forrásból, amely az Európai Unió és a magyar kormány együttműködésének keretében nyílhat meg.
Az elfelejtette hozzátenni, hogy ezt a projectet az előző kormánytól örökölték, - a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett „Mentésirányítási rendszer fejlesztése” néven futott a kiemelt projekt, TIOP-2.3.4/09/2 kódszám alatt, úgyhogy itt a jelenlegi magyar kormánynak már nemigen kellett együttműködnie senkivel, leginkább csak a beérett vetést takarítja most be.
Nem baj, majd meggyónják, mint falusi lány a paráználkodást, - a klérussal úgyis elég jónak tünik a viszony...
Persze szerintem jobb lenne, ha leginkább az eszetlen kakaskodás miatt kialakult mai problémák megoldásának érdekében alakítanának ki gyümölcsöző együttműködést az Európai Unióval.
Egyébként a fejlesztés indokolt, a 27 irányító központ 197 munkahelye, a 218 mentőállomás, valamint a 800 mentıegység munkájára valóban ráfér a korszerűsítés.
Csak ugye a problémák megoldásának sorrendje, - attól tartok, hogy már megint nem találtuk el a helyes sorrendet.
Az államtitkár elmondta, hogy majd újabb 11 és fél milliárdért vásárolnának mentőkocsikat, építenének mentőállomásokat.
A mentők bérének emelése azonban egyelőre nem került szóba.
Pedig lehet, ezzel kellene kezdeni a terület rendbetételét, de szerintem még a mentőgépkocsi-park megújítása is előbbrevaló lenne a ma úgy-ahogy működő irányítási rendszer megújításánál, - a mentőgépkocsik jelentős részében ugyanis nincs klíma és nincs beépített navigációs rendszer, hogy GPS alapú gépjárműkövetésről már ne is beszéljünk.
Tulajonképpen az sem lenne baj, ha az OMSZ megújulását beleillesztenék egy megújuló egészségügyi ellátó rendszerbe, merthogy anélkül építeni mentőállomásokat, hogy tudnánk, hogy hol milyen egészségügyi intézmények fognak működni, óriási pénzkidobás lenne - csakúgy, mint ahogy az irányítási rendszer utólagos hozzátoldozgatása-foldozgatása is egy megváltozott strukturához.
És hát vannak belső tartalékok is, - aki nem hiszi, nézzen csak rá kívülről a Róbert Károly körúti toronyházra és kezdjen el töprengeni azon, hogy mi a fenét is csinálhat benne a rengeteg alkalmazott.
Meg talán azon is el lehetne töprengeni, hogy valóban a Markó utca e az optimális hely mentőkocsik indítására, - ahogy emlékszem az az épület hajdan lovakra lett optimalizálva...
És azért essen egy szó itt a betegszállítókról is, akiknek - miután magáncégek - ezeket a problémákat önállóan kell megoldaniuk a számukra beteggel megtett kilométerenként kifizetett 100,- Ft. körüli összegből -és ezt nem betegenként kell érteni...
Ők az egészségügy döglődő málháslovai és igazi páriái, - talán rájuk is érdemes lenne egy pillantást vetnie a magas kormányzatnak...

:O)))

2010. augusztus 6., péntek

HA PÖRKÖLTET AKARSZ, TANULJ NYELVET!

Visszahozná a Fidesz az egyetemi nyelvvizsgát.


Megjelent a Magyar Nemzetben, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium az egyetemeken belül kívánja megszervezni a hallgatók nyelvvizsgáztatását.
Az ok állítólag az, hogy a különböző, piaci alapon működő nyelvvizsgaközpontokkal a hallgatóknak nincs közvetlen kapcsolata, és nem mindig ismerik az ottani bizottság követelményeit, ezért könnyen kudarc érheti őket.
A nyelvvizsgához kötött diploma követelménye az utóbbi húsz év egyik legésszerűbb,legpraktikusabb intézkedése volt, miután magyarember általában nem beszéli a nagy nemzetközi közvetítőnyelvek egyikét sem.
Ha külföldre vetődve a boltban zsömlét akar venni, akkor ökölbe szorítja a kezét és az eladó orra alá dugja, majd jó hangosan, szótagolva elmondja a kívánságát: ZSÖM-LÉT AGGYÁ! NEM ÉRTED, TE MAJOM? ZSÖM-LÉT! HAMM-HAMM!
Eleinte azt gondoltam, hogy az orosz nyelv nyolcéves tanulása után elért eredménytelenség a megszálló muszkákkal szembeni nemzeti ellenállás eredménye, de ma már belátom, tévedtem, hiszen az elmúlt húsz év alatt (húsz év... - hova jutott húsz év alatt a Kádár vezette ország... - hát nem szomorú ez, ha mélyebben belegondolunk?...) az angollal sem értünk el világraszóló eredményeket, jóllehet kétségtelenül többen beszélik ilyen-olyan szinten, mint anno az oroszt.
Azt azért meg merem kockáztatni, hogy a javulásban  nem kis szerepe volt a diplomaszerzéshez kötelező előfeltételként előírt nyelvvizsgának, hiszen így a leglustább diák is arra érez késztetést, hogy előbb-utóbb túlessen a megpróbáltatásom és állami nyelvvizsgát tegyen.
Ez  a vizsga ma nagyjából egyenlő követelményeket támaszt minden vizsgázóval szemben, aki megszerzi, az nagy valószínűséggel meg tudja oldani a hétköznapi életben felmerülő nyelvi problémáit.
Habár az így megszerzett nyelvtudás azért messze nem nevezhető anyanyelvi szintűnek, de azért lényegesen több a semminél.
Hogy az egyetemeken nyelvet oktassanak, annak szerintem semmi akadálya nincs és azt hiszem, hogy ha akkreditáltatja magát egy egyetem nyelvvizsgaközpontja, ma sincs akadálya annak, hogy a hallgató a saját egyetemén szerezze meg az államilag elismert végzettséget.
Amit viszont a jelenlegi kezdeményezés mögött érzek, az egy nagyon rossz törekvés - legyen sokkal nagyobb szerepe az eddigieknél az egyetemeken belüli szubjektív döntéseknek, virágozzék a korrupció, jövedelmezzen a kapcsolati tőke, ahogy ez már Móricz Zsigmond óta megszoktuk.
Nem ez az egyetlen ilyen törekvés, volt már szó mostanában arról is, hogy az egyetemeken vissza kellene állítani a szóbeli felvétei intézményét, merthogy ugye azon esetleg jobban tud produkálni a diák.
Vagy lehet kicsit segíteni a felvételiztető szívének kedves jelentkező bejuttatásában - mondom én.
Szerintem nagyon helytelen lenne újrateremteni azokat a körülményeket, melyek rendszeresen felvételi botrányokhoz vezettek, és amely botrányoknak az egységes felvételi rendszer bevezetése óta nyoma sincs.
Persze ez csak bánatos lamentálás, - ahol az állami vagyon értékesítése sem nyilvános pályázaton kell, hogy eldőljön, hanem az egységes elvek alól hasaütéses alapon kivételt lehet tenni - persze hangzatos nemzeti érdekekre hivatkozva -  és a kormány bármikor utasítást adhat pl. ingatlanok meghatározott személyek számára történő értékesítésére, akkor két dolog biztos.
Az egyik, hogy Orbánt nem lehet majd nyaggatni holmi Sukorói telekcserék ügyében, hiszen ügyesen intézményesítette a rablást - annak ad el egy területet, akinek akarja, - másrészt meg be kell tömni a vazallusok száját is valamivel, - hadd nedvesíthessék meg ők is a csőrüket, ha a Vezér iszik - hogy a Keresztapa című könyv bölcsességére utaljak...
Ezért foyik a szabályok fellazítása, erre az egyre jó ez, semmi másra.
Ha a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a nyelvvizsga hiányából adódó nagyszámú "beragadt" diplomából azt a következtetést vonja le, hogy a nyelvoktatás színvonalát emelni kell és hogy az általános iskolák első osztályától kezdve a hét minden napján legalább egy nyelvórát kell tartani minden nebulónak, akkor annak látnám értelmét.
Ehhez ugyanis nem kellene tornatermet építeni, nem kellenének extra beruházások, a tanító nénik is meg tudnák a dolgot oldani némi továbbképzéssel és kis pluszpénzecskéért az osztályteremben, ás a nyelvoktatás eredményessége is javulna.
Merthogy a nyelvtanulás titka az adott nyelv  folyamatos  gyakorlása, - az eredményességé meg a gyakorlati beszédkészség kialakítása.
Ha a kisdiák megtanulja megértetni magát, és gondoskodunk számára sikerélményről, akkor szeretni fogja a nyelvet, ha viszont nem tud egy pohár vizet sem kérni, mi meg az accusative with infinitive fínomságaival szórakoztatjuk, akkor elmegy a kedve az élettől is.
Jártam egyszer Indonéziában és a műemlék-templomok tövében diákcsoportok gyakorolták a túristákon nyelvtudásukat, kérdezgették, hogy ki honnan jött, hogy tetszik az országuk - aranyosak voltak.
Nálunk is lehetne talán egy-két ötlettel közelebb vinni a gyerekeket az élethez, lehetne például slágerszövegeket fordítani, dalokat tanítani, újságokat fordítani, és beszélni, beszélni, beszélni.
A róka is tudja, mikor ül a bokorban és gágog a gyanútlan libának, hogy mennyire fontos a nyelvismeret, - nemde?

:O))))

2010. augusztus 5., csütörtök

HIÁNYCÉL - MI A CÉL?...

Matolcsy jól odamondogatott "néhány nagyon távoli hivatalban lévő pénzügyi szakembernek".

Azt nyilatkozta a Hír Televízióban, hogy  Magyarország nem ragaszkodik mindenáron ahhoz, hogy jövőre már 3 százalék alá csökkentse az államháztartás hiányát.
Nagyon vicces ez a Fidesz-kormány, végtére is el kellene dönteni itt több dolgot. 
Először például azt, hogy akkor most ki is nyilatkozik hitelesen, - a kormányfő, aki azt mondja, hogy az EU-val és az IMF- el kötött megállapodást a hiánycélok tekintetében be fogjuk tartani, vagy minisztere, aki szerint nem.
Érdekes az indoklás is: ha az unióban átlagosan 7 százalék körüli az államháztartási deficit szintje, és mondjuk Szlovákia azt mondja, hogy csak három év múlva tudja 3 százalék alá csökkenteni a hiányt, "akkor nem fogunk megszakadni, hogy 2,8 százalékos hiány legyen jövőre" - mondta Matolcsy.
Tulajdonképpen Orbán szavait visszhangozza, aki valószínűleg valamiféle álomvilágban lebeghet, és senki sem meri a lábánál fogva visszarángatni a talajra, mert fél, hogy megharapja.
Pedighát  Orbán - mint akadémikus, az alcsúti futballakadémia levelező tagja - tudhatná. hogy a terhelés sosem lehet egyforma, ha a kitűzött célt el akarjuk érni, - márpedig itt az a cél, hogy az Unió minden államának meghatározott szint alatt maradjon az államháztartási deficitje.
A labdarugásban sem lehet egyformán terhelni a játékosokat, - az edzéseken az egyéni teljesítmények, az adottságok és a pillanatnyi kondíció figyelembevételével kell megállapítani a végrehajtandó feladatok mennyiségét és paramétereit.
Aki nem tudja megfutni a szintidőt, azzal a futásteljesítményt növelő feladatokat kell végeztetni, akinek ez már gond nélkül megy, azzal lehet esetleg a futás mellett a kapuralövést is gyakoroltatni a rendelkezésre álló időben, - de olyat csak a hülye edző csinál, hogy nem veszi figyelembe játékosa aktuális állapotát..
Márpedig az Unió nem lesz hülye és abból, aki erre képes, kegyetlenül ki fogja facsarni a teljesítményt. 
Görögország ráhozta a frászt az Unióra, megmutatta, hogy mi az eredménye az elnéző viselkedésnek és nyugaton nem hajlamosak arra, hogy ugyanazt a hibát többször is elkövessék.
Azt is nyilatkozta a miniszter, hogy a kabinet továbbra is kitart a pénzügyi függetlenség és a gazdasági önrendelkezés visszaszerzése mellett, és hogya magyar nemzeti érdekek alapján fogunk tárgyalni.
Ezzel csak egyet lehet érteni, mindössze annyit lehetne megjegyezni, hogy a pénzügyi függelenség nem abban áll, hogy pénzt kérek valakitől kölcsön vagy örökbe, aztán azt a pénzt elköltöm kedvem szerint, mert ez egy kisgyerek szép álma, nem egy felelős politikus gazdasági programja lehetne.
Ha hitelt veszel fel, akkor biz oda a pénzügyi függetlenséged egy része, meg oda a gazdasági önrendelkezésed egy szelete is, merthogy csak annyival gazdálkodhatsz, amennyi a hiteled törlesztésén felül megmaradt a zsebedben.
Márpedig, ha több a kiadásod mint a bevételed, akkor nem marad önállóan gazdálkodni valód, - sőt.
Ahhoz, hogy ne halj éhen, újabb hiteleket kell majd felvenned és tovább szűkül a pénzügyi mozgástered.
És itt jön képbe a magyar nemzeti érdek, amelyik - szerintem - nem azt kívánja, hogy Orbán és gazdái hányásig jóllakjanak és jusson szépen a cselédségnek is, hanem az, hogy egy konszolidált államháztartás mellett növekvő pályára állhasson az ország, hogy a vállalkozások nyereségét ne egy feneketlen bendőjű államapparátus zabálja fel, hogy a lakosság számára az adókból érzékelhető életminőség-javulás jöjjön létre, és még lehetne sorolni.
Ehhez pedig az államháztartás kiadásainak csökkentésén keresztül vezet az út, a nemzeti érdek tehát nem ellentétes az Unió elvárásaival, hanem egybevág azokkal.
Orbán és vazallusai úgy viselkednek, mint kupecek a lóvásárban, éppen csak nem köpnek a tenyerükbe mikor az Uniónak nyújtják, hogy na, itt a kezem, nem disznóláb, csapjon bele jóember.
Orbán Magyarországra van optimalizálva, itt elmegy ez az agresszívitással kevert sunyi nyomulás, - a Lajtától nyugatra ez visszatetszést kelt.
A Vezér valószínűleg éppen a Fidesz gründolásával lehetett éppen elfoglalva, mikor a jogi egyetemen a "pacta sunt servanda" - a megállapodásokat teljesíteni kell -  szép jogelvét oktatták.
Sajnos egyelőre úgy tűnik, hogy a kormány trükközget, próbálkozgat, de az azért megjósolható, hogy úgy fog járni, mint aki a villanyórát buherálja, oszt beleesik az okosság amivel piszkálta, - jön majd a büntetés csőstül... 
Mindegy persze, - nem neki - úgyis nekünk kell majd megfizetni...
:O)))

2010. augusztus 4., szerda

EGY ZSÁK KRUMPLI...

Azért ezen kissé csodálkoztam.

Merthogy az egy percig nem volt kétséges, hogy a vérbunkó Fidesz-fiúk modora leginkább a hiénáéval összevetve értelmezhető, de ezidáig Schmitt Pál az úriembert alakította.
Most viszont mint a Köztársaság egységét jelképező tisztség betöltője elfelejtette meghívni beiktatási ünnepségére az ellenzéki politikusokat.
Ha jól figyelünk, hallani is a halálhörgést meg némi sikoltozást, - most halt meg Schmittben a polgár, az úriember és a diplomata.
Ez az az aktus, amikor levetve tartásának utolsó maradványait is belesímult az új, forradalmi rendszerbe, mely stílusosan a fülkékről kapta a nevét, melyek közelebbről nem lettek definiálva.
Én a végtermékről visszakövetkeztetve azért a lakások legkisebb helyiségére tippelnék, ahol is magasztos elmélkedések eredményeképpen elégedett nyögéssel született meg a forradalmi döntés: a Fidesznek adom a szavazatom...
Holnaptól hát ő az ország első embere, - márhogy természetesen Isten után az első hazánk hajóján, az ő mérték, érték és emberi tartásában kell bíznunk.
Percig sem lehet kétségünk afelől, hogy legjobb tudása szerint, csak és kizárólag Magyarország érdekei határozhatják meg a tevékenységét, nyilatkozatait, de még gesztusait is.
Magyarország pedig tízmillió állampolgár hazája, akik közül úgy hét-nyolcmilliónyi nem arra a pártra szavazott, aki őt a Sándor-palotába juttatta, hogy annak nevezetes erkélyéről magáénak tudhassa a csodálatos panorámát, és lenézhessen az Országházra.
Lenézhessen, kissé képletes értelemben is, merthogy ő ugye, felette kell hogy álljon az ott folyó politikai csatározásoknak.
Persze megértem én, elég sok kellemetlen igazságot kellett lenyelnie megválasztásával kapcsolatban.
Az ellenzéki poltikusok elmondták mindennek, csak Grál-lovagnak nem, kétségbe vonták képességeit, alkalmasságát, - a baloldali médiában bábnak, pojácának festették le, és ezt az viseli legnehezebben. aki érzi a durva megnyilatkozások mögött felsejlő rideg valóságot.

De hát oka a csodálkozásra nem volt, ő pontosan tudta mire vállalkozott és most, amikor elérte a karrieristák non plus ultráját, akkor azért lehetne nagyvonalúbb is.
Már persze, csak ha nem akarná beigazolni a megválasztását ellenzők állításait, hogy az ő jogköre leginkább abban merül ki, hogy a Sándor-palota erkélyéről integet majd a Vitézi Szék  avatóünnepségén felsorakozottaknak és hű kutya-tekintettel nézi, ahogy Őmagasztossága ősei kardjával vitézzé üti az arra érdemeseket.
Merthogy aki úgy indít, hogy még a saját meghívottjai névsorának összeállításába sincs beleszólása,  az ugyan még hová süllyedhet?
Azt azért nem hinném, hogy egy volt diplomata ne tudná, hogy mit kíván az illem és a protokoll, de ha kétségei lennének, még mindíg ott van Görög Ibolya, ha már a protokollfőnököt is elhajtották az Elnöki Hivatalból, hogy megfelelő személyzet őrizze majd álmát -  nanehogymáá önálló életre keljen egy elvarázsolt percében.
Szóval úgy vagyok én ezzel, mint parasztbácsi a műrepülésen, - nem csodálozott azon, hogy bepisilt, nem csodálkozott azon, hogy bekakilt, de azért mikor mindez  a nyakába zúdult - no ezt azért nem gondolta volna.
Fáj is nekem kicsit ez a dolog, mert egyébként én kedveltem ezt a jósvádájú, mosolygós karrieristát, és nagyon nem szeretem látni, amikor egy ember mosogatóronggyá lényegül.
De sebaj, hadd fájjon sebzett lelkem, majd csöpögtetek rá svédcseppet belsőleg - ez állítólag általános gyógyír mindenre.
De lehet, hogy viszkit, arról már vannak hatástanulmányaim, - nem úgy mint a Fidesznek a nők nyugdíjazásának új rendszeréről...
Hát akkor hadd kívánjak az új főméltóságnak sikeres éveket - legalább kettőt - oroszlánkörmös székében.
Jól fog ő ott mutatni nagyon, és ötszáz év múlva kit érdekel majd, hogy helyette akár egy zsák krumplit is odateehettek volna abba a székbe...

:O)))

2010. augusztus 3., kedd

VEGYÜNK VÁLASZTÓKAT!

Belengette a Fidesz a nőknek, hogy negyven év szolgálati idő után elmehetnek nyugdíjba.

Nagy öröm ez azoknak, akik nyugdíj előtt állnak és bizonyára egy életre hívei maradnak a Fidesznek, hacsak a nyugdíjukkal nem kezd majd trükközni a sarokbaszorított kormányzat, - merthogy a nyugdíjas párthűsége és a pénztárcája erős szálakkal van összekötve.
Még az irigykedést is felülírta a nagy szavazatvásárlási akció, mellyel természetesen az önkormányzati választások előtt akarták a kormányerők amúgy is várható győzelmüket bebetonozni, merthogy azért valakikkel ellensúlyozni kell a Kósasujtotta  svájci frank hitelesek kiábrándultságából adódó esetleges szavazat-apadást.
Így aztán a biztos kezekben levő Országos Választási Bizottság két nyugdíjjal kapcsolatos döntést is hozott: egyikben elutasította annak a kezdeményezésnek a népszavazásra bocsájtását, hogy ne lehessen hatvan éves kor alatt nyugdíjba menni, másikban viszont népszavazásra engedte a kérdést, mely szerint  40 év szolgálati idő után fűnek-fának igénybevehető legyen az öregségi nyugdíj a nyugdíj csökkentése nélkül.
Az első kérdést azért utasította el az OVB, merthogy - elnöke szavai szerint - "aki jelen pillanatban" 60 év alatti, és már nyugdíjban részesül, annak a népszavazás nyomán a nyugdíjjárulékát el kellene venni, ami sértené a jogbiztonság alkotmányos alapelvét."
Hurrá, akkor ezekszerint azoknak, akik régebben mentek nyugdíjba, de megvolt a negyvenéves szolgálati idejük, azoknak visszamenőleg ki fogják fizetni a nyugdíjat, vagy legalább a nyugdíjjárulék - különbözetet?
Ne aggódjunk, nem kell ettől tartanunk, viszont  remek ötlet ez így választások előtt, természetesen ismét a mi bőrünkre.
Pedig ezen hőbörög az ország már esztendők ót, - miért mehet hamarabb nyugdíjba rendőr-tűzoltó-katona, mint a többi ember, de most ez sem volt érdekes...
A másik kérdés most a vizitdíj népszavazásának fordítottja, - akkor azt kérdezte a Fidesz az ország népétől, hogy akarsz évente hatezer forintot megspórolni? - most viszont azt kérdezi, hogy akarsz e mézet nyalogatni?
Ügyes.
Van régi kedves kolleganőm, akit érint a tervezett rendelkezés - elkezdte a napokat számolni és rettenetesen boldog, nekem meg nem volt szívem elmondani neki, hogy ennek a nagy ötletnek az árát ő is fizetni fogja, hiszen egyátalán nem biztos, hogy Orbán hatalmának bebetonozása nem kerül majd semmibe.
Dehogynem,  és meglehetősen drága lesz.
Igen sokba kerülhet ez az országnak és a mai nyugdíjasoknak is, ezt erősítette meg a Nyugdíjbiztosítási Ellenőrző Testület elnöke is.
Nyilatkozata szerint teljesen felborítja a Nyugdíjbiztosítási Alap egyensúlyát és a jelenlegi nyugdíjrendszer stabilitását, ha valóban bevezetik a 40 év szolgálati idő utáni szabad nyugdíjba vonulást a nők számára, márpedig ezt a stabilitást éppen a nyugdíjbavonulási szabályok szigorításával sikerült napjainkra megteremteni.
Márpedig, ha felborul a Nyugdíjbiztosítási Alap egyensúlya,  akkor a hiányzó pénzt valamiféleképpen pótolni kell, - már ha ragaszkodunk ahhoz, hogy a nyugger nyugdíjat kapjon és nem akarjuk a tetemeiket az utcán kerülgetni.
Igaz ugyan, hogy a nagymama azt tanította, hogy inkább együnk keveset, de jót, de azt elfelejtette megtanítani, hogy mit együnk, ha nem jut majd ennivalóra?
A nyugdíjalap egyensúlyának helyreállításához pedig túl sok lehetőség nem áll rendelkezésre.
Szóbajöhet a költségvetés, mint forrás, - ez azt jelentené, hogy még ezt a terhet is a kétmilló aktív és produktív  dolgozó nyakába varrnánk, akik ezt a béreiken keresztül éreznék meg, hiszen a munkáltatónak kellene állni a többlet adóterheket.
Szóba jöhet aztán a nyugdíjasok pénze is, amit nem csak úgy lehet kivenni a zsebükből, hogy csökkentjük a nyugdíjakat, hanem el is lehet inflálni az értéküket.
Kevés nyugdíjasnak jut majd eszébe a kormányt szidni ezért, inkább sorscsapásra gyanakszik, - persze aztán hamarosan ki fog majd derülni, hogy ezért is Gyurcsány felel.
Ehhez persze kellene egy engedelmes Nemzeti Bank elnök is, a jelenlegi  bankelnököt pedig mihamarább el kellene küldeni a levesbe...
Lehet aztán a  vállakozókra is hárítani a terheket, és a kedves mama nyugdíját a felemelt nyugdíj-járulékokból fedezni, - persze ez ráér úgy egy-másfél évet -  első a választás, ugye...
Aztán végszükségben direktben is hozzá lehet nyúlni a nyugdíjakhoz, erre is volt már példa a Fidesz gyakorlatában.
Iván László, a Fidesz nyugdíj- és idősügyi szakpolitikusa hétfői budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: több tízezer nőt érinthet a kormány terve.
Ha a népszavazás nyomán ez az intézkedés a férfiakra is kiterjed majd, akkor itt van az a helyzet, amikor nem volt bajunk, de csináltunk magunknak.
Merthogy a tíz és tízezrek úgy mennek nyugdíjba, hogy nincs meg számukra - és így a többi nyugdíjas számára sem - nyugdíjuk fedezete.
És miért csak a nők, hamár, ugye, - hiszen a férfiak korábban halnak; nem negatív diszkrimináció ez?
Ha én szocialista politikus lennék, aznap menne az Alkotmánybírósághoz a felülvizsgálati kérelem, amikor a törvényt kihirdetik.
Amúgy sem volt ez a nyugdíjkérdés túl kellemes probléma a kormányzatok számára eddig sem, mert a számítások szerint a magyar társadalom elöregedésével egyre több nyugdíjas járandóságát egyre kevesebb aktív dolgozónak kell kitermelni, és a nyugdíjrendszer egészen a legutóbbi időkig borotvaélen táncolt.
A Nyugdíjbiztosítási Ellenőrző Testület elnöke, Szeremi Lászlóné szerint most viszont hosszú évekre előre kiegyensúlyozták a magyar nyugdíjrendszert, - ezt borítja fel éppen Orbán..
Ma kettős feltétele van a nyugdíjazásnak: a korhatár és a szolgálati idő.
Ha előbbi kiesik, és csak a szolgálati időt veszik figyelembe, akkor egy teljesen más nyugdíjrendszerre is szükség lenne, hiszen egy ilyen megközelítés ellentmond a nyugdíjrendszerek, de az uniós törekvéseknek is, állítja Szereminé..
Egyre inkább úgy tünik, hogy a Fidesz elnöke orosz rulettet játszat az országgal, és már legalább a harmadik kattintáson vagyunk túl...
Még szerencse, hogy ugyancsak Orbán szerint a népszavazás nem megfelelő módszer az ország problémáinak megoldására, hiszen arra vannak a képviselők.
De a választási győzelemhez azért - úgy látszik - jól jöhet.
Egyébként a népszavaás kimenetelét illetően egy szemernyi kétségem sincs és attól tartok a mai nyugdíjasok hosszú tömött sorokban fogják megszavazni saját jövőjük bizonytalanná tételét. 
Hát igen, - nem az első eset a világtörténelemben, hogy az áldozattal ásatják meg a saját sírját, - miért pont mi lennénk kivételek?

:O)))

2010. augusztus 2., hétfő

RETRO METRÓ

Már megint áll a bál a budapesti metró körül.

Hétköznapi halandó számára kibogozhatatlan érdekviszonyok, időnként bombasztikus bejelentések teszik szinte követhetetlenné a budapesti metró új vonalának építését és bizonytalanná azt, hogy az ebbe a fejlesztésbe befektetett rengeteg pénz ellenére a főváros lakosai mikor utazhatnak itt majd végre.
De bizonytalan az is, hogy mi lesz a sorsuk azoknak a szovjet gyártmányú metrókocsiknak, melyek matuzsálemi életkora időszerűvé tenné cseréjüket.
A kettes metró kocsijainak cseréjére 22 metrószerelvény szállítására kötött a főváros szerződést a francia Alstom céggel, de az új szerelvények tipusengedélyeét a mai napig sem sikerült a cégnek megszerezni.
Pedig a metró kell a fővárosnak és nagyon nagy szükség lenne a hálózat további bővítésére is, mert a gépkocsik lassan megfojtják a várost.
Szinte elképzelhetetlen, hogy mi lenne az itt élő emberekkel, ha a szocializmus átkos évei alatt nem épülnek fel a ma üzemelő vonalak.
Annakidején büszkék voltunk és vigyáztunk rájuk, értékeltük a gyorsaságot, a megbízhatóságot és az állomások tisztaságát.
Mára jó magyar módra belaktuk és amortizáltuk is rendesen, és bár 2004-től az állomások egy részét felújították, a kulturális színvonal és a közrend zuhanásszerű változásai erősen rajta hagyják nyomukat a föld alatti világon.
A hatvanas évek metróépítéséhez kapcsolódott az aluljárók építése is, melyek felépítésük után hosszú ideig a budapesti ember büszkeségei közé tartoztak, a metróval együtt mintegy a világvárosi lét jelképét láttuk bennük - persze nem is egészen úgy néztek ki, mint manapság.
Tervezőik nem álmodtak bele sem hajléktalanokat, sem koldusokat és a kereskedelmi tevékenység is az állami és szövetkezeti szférára szorítkozott, a közbiztonság tmeg - eléggé el nem Ítélhető módon - tökéletes volt.
Mára a helyzet e tekintetben is átalakult, - némelyik aluljárón átkelni valóságos kalandtúra a Mad Max című filmet idéző környezetben.
Az új metrószakasz építése is eléggé kalandosra sikerült.
A tervezés 1970-ben indult, - reemélhetőleg ennek ötvenedik évfordulóján talán már utazhatunk is rajta.
Több nyomvonalterv és rengeteg műszaki elképzelés született, köztük a franciák által ajánlott gumikerekes megoldás is.
A rendszerváltás után fejeződött be a hármas metró beruházása, ekkor vált időszerűvé a négyes vonal megépítése.
A szovjet, majd az orosz államadósság terhére ugyan meg lehetett volna építeni az új vonalat, - az oroszok ezt fel is ajánlották, sőt, az 1989-es megállapodásokat betartva 1990 elején terveket szállítottak a Budaörs repülőtér - Bocskai út - Kálvin tér közötti szakasz építéséhez, de az Antall-kormány elutasította őket, mert úgy vélte, hogy nyugati hitelből kedvezőbb eredmény születne, - ma is kevesen értik a döntés logikáját.
Az orosz államadósságból való metróépítés gondolata 1995-96-ban ismét terítékre került,  az orosz államadósság felhasználásával 1996-ban három egymást követő kormányhatározat is foglalkozott.
Végül a harmadik kormányhatározat elutasította az orosz államadósság terhére történő metróépítést.
Szerintem ha akkor elfogadjuk az orosz ajánlatot, akkor már vagy tíz éve utazhatnánk rajta.
Aztán 1998. márciusában  ismét szültetett egy kormányhatározat a 4-es vonal építéséről, de ezt az akkor hivatalba lépő Orbán-kormány nem támogatta, pedig milyen szépen lehetett volna a föld alatt is utaztatni egy kört a koronát...
Mindenesetre amúgy fideszes módra a projectet luxusberuházásnak nyilvánították és megvonták az állami garanciát is, - nesze neked bűnös város...
Aztán amikor Orbán elveszítette a következő választást - melynek megismétlődését most is buzgón remélem - nekilendült a dolog, már amennyire Magyarországon nekilendülésről egyátalán beszélni lehet, és ma ott tartunk, hogy nyolc év alatt fúrtunk két mutatós lyukat a föld alá.
Ezt a munkát akár folytathatnánk is, de mi valószínűleg inkább ki fogjuk szerelni a fúrópajzsokat, ahogy elnézegetem.
És hát mindenképpen fontos, hogy a kudarcélmény tartósan társuljon a projecthez, ezért aztán most éppen a metrószerelvények  ellehetetlenítése folyik - dolgozik az ügyön szorgalmasan a megregulázott BKV, a Nemzeti Közlekedési Hatóság és a Vitézy Dávid nevével fémjelzett VEKE is.
Ha a szerelvények szállítására kötött szerződéseket felmondják, az igen nagy károkkal jár, ha megoldanák a dolgokat műszaki módosításokkal,  akkor a BKV-nak nem kellene 3,5 milliárd forintot a régi, Ev típusú orosz metrószerelvények felújítására költenie és a Siemens-szel, akik a pálya biztósítóberendezéseit szállítják sem kellene a szerződéseket módosíttatni.
Pedig úgy tünik, mienk lesz a világ első retro-metrója, de jó is lesz nekünk...
Az nemigen értem, hogy miért csak most derült fény arra, hogy az Alstom szerelvényei nem felelnek meg a magyar szabványnak,  de bizonyára vannak, akik erre képesek lennének ésszerű magyarázatot adni, - akik pedig erre képesek, azok ennél durvább dolgokat is megléphetnek bármikor.
Egy metrós portál írja: "35 év alatt 14 pénzügyminiszter, 8 közlekedési miniszter, több tervhivatali, beruházási banki, nemzeti banki elnök váltotta egymást. A felsorolt beosztásokat betöltők között egy sem volt, aki a metróépítést meggyőződéssel támogatta volna. Budapesten metróépítés akkor folyt, amikor azt az ország tényleges vezetője támogatta. Ez a jövőben sem lesz másképp.

Amikor a 2-es vonal első szakaszát 1965-70 között építették, kezzelfoghatóan lehetett érezni a közvélemény zömének támogatását is."
Persze Orbán már megígérte az ötös metrót is, - lehet, azon hamarabb utazhatunk majd, mint ezen a szerncsétlen sorsú vonalon.
A legnagyobb veszély mégis az, hogy a négyes metró átadása esetleg 2015-ig sem valósulhat meg, ez esetben ugyanis az Unió által folyósított támogatásokat vissza kellene fizetni.
Bár első ránézésre ez hihetetlennek tünik, de ha eszünkbe jut az Erzsébet téri buszpályaudvar meg szomszédja, a Gödör története, akkor én azért semmit nem zárnék ki.
Szóval haladunk öles léptekkel a szebb jövő felé, céltudatosan és sebesen mint a liba, amelyik nem tud úszni, csak a tó fenekén sétálgat.
Igaza van annak, aki azt állítja, hogy Magyarországnak nem kell ellenség, elegek vagyunk mi magunk is erre a célra...

:O)))

Ez a blog a http://bolcspupu.blogspot.com mai bejegyzésének másolata





2010. augusztus 1., vasárnap

NŐK...

Iveta Radicová szlovák miniszterelnök nyilatkozott a Népszabadságnak.

Okosan, higgadtan, ahogy az ember egy hivatalban kevő miniszterelnöktől elvárhatja.
Sok érdekes dolgot mondott a két ország viszonyáról, a kisebbségekről és a fennálló problémák kezeléséről, nekem mégsem ezért tetszett az interjú.
Azért tetszett, mert Iveta Radicová nő, mint ez a riporthoz mellékelt képen látható piros kosztümből is kiderülhetett.
Azon kezdtem el gondolkodni, hogy ha Európában öt női miniszterelnök van, akkor az hogyan létezhet, hogy nálunk ilyen alacsony a nők reprezentáltsága a politikai életben?
Természetesen vannak kivételek, gondoljunk Lendvai Ildikóra vagy Dávid Ibolyára akár - mégis úgy érzem, hogy a magyar politikai teret szinte teljesen a férfiak uralják.
Most meg aztán - hogy a kiskakas került hatalomra - méginkább megerősödött a macsók uralma, és az a nő, aki a Fideszen belül politikai szerepet kap, az vagy eleve szőke, vagy ebbe a szerepbe szorítják, - és hát van még ugye az a vékony réteg, akik láttán a hétköznapi halandó hormontesztért kiált kétségbeesetten...
De nem lehetünk túl büszkék magunkra a baloldalon sem, habár azért a jobboldalnál lényegesen jobban állunk.
Azért mégis, - én akkor lennék nyugodtabb, ha még több nő kerülne a Szocialista Párton belül vezető pozícióba, és ha még több nőt tudnánk a politikai élvonalban szerepeltetni, - pontosabban teret engedni nekik a szerepléshez.
Persze kétségtelen, hogy egy Harrach gyomorbajos kinézete is sokat lendít az ország sorsán, de egy női politikus eleve több eséllyel indul a politikai küzdelembe mint férfi kollegái, hiszen egész női mivolta egy, az övékétől teljesen eltérő szerepfelfogásra épül.
A nő ugyanis empatikus, és képes beleélni magát akár politikai ellenfelei helyzetébe is, de hogy a választókat jobban érti és érzi, az teljesen biztos.
Merthogy ő ta gyakorlatból tudja, mi az, hogy pénzt beosztani, mi az, hogy gyermeket nevelni, mi az a munkahelyi hátrány, és ha egy törvényben, mely az állampolgárokra ró kötelezettségeket hülyeségeket lát, akkor azt saját életvezetési tapasztalataival veti egybe és egyben el. 
A nő tudása a földhözragadt ám valóságos gyakorlatra épül, nem pedig valamilyen elvont elméletekre.
És legfőképpen, egy nő gyárilag nem agresszív, sokkal kompromisszum-készebb, mint egy férfi, aki - ha ősei egy - kétezer évvel később másztak le a fáról, mint a többség felmenői,- valóságos isteencsapása tud lenni az országra örökösen konfrontatív, agresszív természetével. 
Természetesen egy nő azáltal is előnyben van a férfiakkal szemben, hogy a figyelme ezer dologra terjed ki egyszerre, míg a férfi együgyű, - egyszerre egy dologra tud koncentrálni.
Ha egy szép, napsütéses vasárnap reggel rajtaütésszerűen meglepi partnerét, akkor csak egyetlen dolog lebeg a szeme előtt, míg a nő képes a teljes odadás mellet magában elrendezni a vasárnapi menüt és eltöprengeni a barátnője új frizuráján, - hát nem lenne csodálatos ilyen képességeket az államéletben kamatoztatni?
Lehetne egyszerre figyelni arra, hogy hogyan módosíthatnánk a deficitcélt, hogyan lehetne jó kapcsolatokat fenntartani a pénzvilággal, hogyan lehet egy-egy gesztussal tompítani a szomszédokkal kialakult feszültségen és hogyan lehetne elmondani az országnak az elmondhatatlant.
Így meg?
Macsó jön, durrbele, oszt csodálkozunk, ha elmarad az elégedettség, ugye...
A nők gömbölyűbbek, mint a férfiak, sok minden egyszerűen lepereg róluk és nem akadnak bele minden szembejövőbe, nincsenek izmozási indíttatásaik, ritkán mondják annak aki rájuk néz, hogy namitnézőőőköcsög? - de ettől még nem gyengébbek, mint a férfiak, - sőt.
Persze közöttük is akadnak, akik felettébb férfias természetűek, de azért nem ez a jellemző...
Az is eszembe jutott, hogy mit összeszenvedtek a budapesti főpolgármesterjelölt ügyében a szocialisták,  de az azért nem jutott eszükbe, hogy egy nőt próbáljanak előtérbe állítani.
Pedig hát Tarlóssal szemben lettek volna esélyei, hiszen egy jó városüzemeltetés elsőszámú nyertesei az asszonyok lehetnek, - legyen szó közlekedésről, ellátásról, közbiztonságról és ezer más dologról, -  nővel meg nő tudná a legjobban megvitatni ezeket a dolgokat, és mire Tarlós kiköpné a karót, addigra ők már meg is állapodtak volna egymással.
Márpdig a nők egyúttal választópolgárok is, és mint tudjuk, többen vannak, mint a férfiak, - sok lúd pedig disznót győz...
Szóval szerintem több teret a nőknek, és ne csak akkor gondoljanak rájuk a politikusok, ha jön majd a kampány és jön a kulimunka, hanem be velük a párt vezetésébe is, minden szinten, hogy ki tudjunk törni ebből a csapdahelyzetből.
És ha ez sikerül, akkor majd elüldögélhetünk, és nézegethetjük okos politizálásukat, emellett persze az sem megvetendő, hogy mennyivel csinosabbak lesznek a Kövérlaciknál...
Én mindenesetre nagy hívük lennék...

:O)))))

KICSI MACSÓ, CSEPP ASSZONYKA...

Hát helyreállt végre a rend, apa olvas, anya főz!

Hoffman Rózsa kereszténydemokratába oltott fideszes államtitkár helyére billentette a világ megdőlt tengelyét és végrehajtotta a kormány óvodapedagógiai forradalmát, - és itt most kis szünet, hogy mindenki megtörölgethesse a szemeit, - hát ezt is megértük végre!
Módosult az óvodai nevelés alapprogramja, közölte Hoffmann Rózsa, ugyanis az előző oktatási kormányzat óvodai nevelési alapprogramja szerint a nemi meghatározottság tudatosítása hiba lenne az óvodai nevelésben.
Az óvodapedagógusok nem fogják erőszakkal a kislányt fiúnak, a fiút pedig kislánynak nevelni, és megadják azt a lehetőséget, hogy a gyerekek szabadon, tetszésük szerint fejlődjenek, és hajlamuk szerint játszhassanak - nyilatkozta a hazai pedagógia modern Pestalozzija, akinek epedve várjuk "Hogyan tanítja Rózsa gyermekeit? (Wie Rosa ihre Kinder lehrt?) című forradalmi művét...
Azt ugyan nehezen értem meg, hogy hogyan lesz olyan valakiből a magyar oktatásügy első embere, aki képtelen differenciálni a nemi identitás és a nemi szetereotípia között, dehát az Úr ugye, az ő végtelen bölcsességében őt küldte rá a pedagógusokra,  büntetésképpen a sok, ezer éve nem aktualizált óravázlat és az örök pedagógusi nyafogás  miatt, no meg a feledékenységük okán.
Merthogy a nemzet napszámosai igen hamar elfeledték azt, hogy húsz éve csak szocialista kormány emelte említésre méltó mértékben napszámbérüket, és hát azért erkölcsileg sem voltak éppen hátrányos helyzetben - nem tagadva természetesen az iskolarendszer anomáliáit, a gyermeklétszám csökkenéséből és az anyagi lehetőségek szűkösségéből adódó gondokat.
Megvezetett pedagógusaink akár taníthatják is majd a népi bölcsességek tapasztalatokon alapuló igazságának példája képpen: jobb sosem jön...
Nevelkednek felfele emígyen majd a kis macsók, meg a szorgos-morgos háziasszonykák, akikre mosolyogva tekinthet még akár maga a Zorbánviktor is, hiszen nem ám neccharisnyában villogtatják csábos feneküket míg a munkában megfáradt férj mosogat, hanem ott sürögnek-forognak munka után a konyhában, egyik kezükben fakanál, másikban az egyik gyerek keze, az esztétikus otthonkába csimpaszkodik a másik, jár a mosógép, a gyerek bőg, rotyog a gázon a ludaskása, apu meg ül a fotelban és nézi a nagyon fontos Cegléd-Ócsa rangadót a helyi kábelcsatornán, és időnként kiordít sörért.
Az még nem eldöntött, hogy a kor szellemének megfelelően asszonyverni is tanítják-e majd a szivacseszű nebulókat, de az már biztosra vehető, hogy a Kirche-Kinder-Küche szentháromsága maradéktalanul bevésődik a kisleányok személyiségébe...
Ezúton üzenem azért az államtitkár-asszonynak, hogy bár a rokonságból jónéhány gyerek járt vagy jár óvodába, - köztük a legkisebb unokám is, - még nemigen tapasztaltam, hogy az óvodás kisfiúkra szoknyát kellett volna adni, habár ha valamelyiknek a hajlama megkívánná, akkor korunk  Brunszvik Terézének instrukciója szerint ezt sem kellene ellenezni, - sőt, - szoknyát hát a Lajoskára, aztán később majd fúrunk rá lyukat!
Ez ugyan baromság, de semmivel sem kisebb, mint a nemi identitás és a nemi sztereotípia tudatos összekeverése, hogy hadd lássa mindenki, milyen agyament is volt ez a libsi-bolsi nevelésügy.
Ő már csak tudja, hiszen abban dolgozott élete nagy részében, - sőt, még az alakításában is részt vett, mint a kádár-korszak miniszériumi tisztviselője, iskolaigazgatója, - gondolom, akkor is elkötelezett kereszténydemokrataként énekelgette az Internacionálét.
Amikor egy pedagógussal találkoztam vagy találkozom, akkor mindíg az az első szempont a megítéléséhez, hogy eldöntöm: szeretném e, ha ilyen ember lenne a gyerekem vagy az unokám, és meg kell mondjam, nem örvendeznék, ha Hoffman Rózsára hasonlítana, - soha nem kedveltem a mindenkori hatalmat lihegve kiszolgáló embereket.
Sajnos, jelenleg mindössze annyit lehet látni a Fidesz oktatáspolitikai törekvéseiből, hogy két cél vezérli őket, - az egyik az, hogy azt utolsó betűig el kell törölni és le kell rombolni mindent, amit a szocialisták-liberálisok felépítettek vagy elkezdtek megvalósítani, a másik törekvés pedig, hogy a magyar iskola legyen olyan, mint ahogy  Mórick a Vezér elképzeli az ő végtelen okosságában és univerzális hozzáértésében.
Nem vonva kétségbe Klebesberg Kunó halhatatlan érdemeit, de talán körül kellene nézni a világban, hogy célszerű-e a XXI. század második évtizedének hajnalán egy száz évvel ezelőtt alkalmazott  modellt favorizálni.
Mindenesetre a feladathoz a Fidesz megtalálta a megfelelő embert, hiszen az államtitkár-asszony rövid de áldatlan működésének időszaka alatt ez az óvoda-ügy csak egy jellemző apróság, - nem taglalnám most egyéb rapid intézkedéseit, meg a fidesztől megszokott ígérgetéseit.
Az azért tetszett, amit a bérek kapcsán előadott., - először ígért egy jóízűt, amiből másnapra csak óhaj és sóhaj maradt...
A magyar oktatásügy tortáján a hab viszont Kerpen Gábor, a  Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, aki most veszi fel fizetését a Fidesztől a jól végzett munka után, - úgy tünik, ő lesz az Oktatási Hivatal vezetője...
Hadd ne mondjak véleményt róla...

:O)))