NEMZETKÖZI NŐNAP

Na, ennek az ünnepnek is annyi, ma a rádiókban szinte meg sem említették, a televíziók sem törték össze magukat, pedig akár meg is tarthattuk volna.

Az átkosban komoly ünnep volt ez, a férfiak már reggel kis virágcsokrokkal köszöntötték a nőket, akkoriban a hóvirág árusítása még nem számított nagyobb bűnnek, de az ibolya is megtette.

Vagy valami kis cserepes színes virág, ami emlékeztette a nőket arra, hogy kitört a tavasz és ideje kivetkőzni magukból, de legalábbis a téli borzasztó lebernyegekből, melyek oly áldatlan böjtre kényszerítették a férfiszemeket.

A főnökség is alászállt ilyenkor a parancsnoki hídról a gépházba és szorgalmasan bekasszírozta az obligát puszikat, cserébe a szakszervezeti titkár egy papírdobozból osztotta a nárciszt, a tulipánt, megérte a csere mindenkinek.

Aki valamelyik kolleganőjénél extra juttatásokra is számíthatott, az megerőltette magát és a szakszervezeti járandóságon túl valami komolyabb gazzal tudatta, hogy szándékai komolyak, de nagyon, - hogy ezek a szándékok mire irányultak, azt talán most ne taglaljuk.
Legyen elég annyi, hogy a hölgy fülig pirult, lovagja a kereskedelmi osztályról meg bizakodva tekinthetett a jövőbe.

Aztán ez a nap csak laza munkával telt, mert mindig kerültek elő késedelmesen ünneplők, akiktől át kellett venni a virágárusok nagy nemzetközi ünnepén a megemlékezés virágait.

Délután aztán a szakszervezet rendezett kötetlen kis ünnepséget, ahol évente változott a hamutartótól a kisvázáig az ajándék – nem a piaci értéke volt fontos, hanem a gesztus.

A nők kirittyentették magukat a nagy alkalomra, volt előző nap manikűr, pedikűr, walkür és fodrászat – mindenesetre ez jó alkalom volt arra, hogy megmutassák a férfiaknak, hogy Évike a bérelszámolásból nem egy szürke tucatáru, hanem igenis, dicsőséges keblek tulajdonosa - mecsoda dudák, hörögték a férfiak, mikor végigvitte kirakodóvásárát a máskor oly unalmas folyosókon!

Aztán jött a rendszerváltás és valamelyik túlbuzgó idióta Gyümölcsoltó Boldogasszony egyházi ünnepét szemelte ki arra, hogy leváltsa vele ezt az egyébként teljesen politikamentes, de a nőket megtisztelő és munkájukat, szerepüket elismerő ünnepet.

Nem jött be, - a férfiak csak bámultak, mint liba a piros kukoricára, aztán legyintettek egyet, és ha nem volt gondoskodó szakszervezet, hát megvették saját rezsire a virágokat és egyenként ünnepelték a lányokat, asszonyokat.

Aztán egy-két év után megjelent ez a sziruptól csöpögő Valentin-nap, ami a fiatalokat elvitte a judeoplutokrata hedonizmus felé, oszt mióta internet is van, azóta gépesítették is az ünnephez kapcsolódó udvarlást ahol a leány már csak lájkolja a pasit, mikor az posztol neki a facebookon.

Nekünk azért még jó volt, mert megszorongathattuk a lányokat, de ma?

Nade az ünnep.

Ez a semmi ne legyen olyan és ne akkor, mint amikor megszoktuk, kissé túl van hajtva, hol vagyunk már azoktól az időktől, mikor bosszantott, hogy szeptember 29 már nem a fegyveres erők napja, és aki a civilek közül meg tudja mondani nekem kapásból, hogy manapság mikor ünnepeljük a haza fegyveres szolgálatában résztvevőket, azok között kisorsolok egy munkásőr-jelvényt!

Mindenesetre kár, hogy az állam kivonult a nők tevékenységének hivatalos méltatásából, pedig rájuk ma tízszer több teher hárul, mint anno a hetvenes-nyolcvanas években, volna éppen miért ünnepelni őket.

De nem, mert ez egy macsó diktatúra, ahol a hivatalban levő nők legfeljebb Selmeczi Gabika szintjét képviselik, vagy strómanjai valakinek, akiktől ha megkérdezik a véleményüket, akkor papírból olvassák azt fel.

Pedig mennyi értelmes, okos nő van körülöttünk, akik közül akármelyikük ezerszer különbül intézné az ország dolgait, mint a mai okosok.

Persze arra ne is számítsunk, hogy itt női miniszterelnök lesz valaha is, mert az ország nem arrafelé megy, hanem mein Vezér „Kinder Kirche Küche ideálja felé, csak tudnám, honnan tanulta?

Mindenesetre én megköszönöm minden nőnek azt, hogy még ezek között a nehéz körülmények között is,- mikor a Vezér éppen azt taglalja, hogy 2010-ben Szomália szintjén álltunk – még ebben a purgatóriumban is otthont tudnak teremteni nekünk.

Nem lakást – otthont.

Ha női miniszterelnökünk lenne, akkor pedig rendszer helyett meglehet, hazánk lenne.

Ki lehetne egyszer tán próbálni!

:O)))

NEMZETISÉGEK, KISEBBSÉGEK

Határozati javaslatot nyújtott be a parlamentnek szerdán Navracsics Tibor, kezdeményezve, hogy december 18-a a kisebbségek napja helyett a nemzetiségek napja nevet viselje.

Navracsics Tibor nem ostoba, még akkor sem tartom annak, ha az iskolai végzettség és a szellemi képességek között nemigen fedezek fel állandó korrelációt.

Navracsics pontosan tudja, hogy amit kezdeményez, az mit jelent, éppen ezért ő egy olyan okos ember, akinek az erkölcsi érzéke erősen a nulla felé konvergál, nullán értve Orbán Viktort és az ő mentális állapotát.

Bár azt már sokszor hallottam, hogy létezik az a pénz, amitől az embernek korpás lesz a haja, utalva az ominózus televízió-reklám neves színészének motivációjára, de Navracsicsnál lassan már csak olyan pénz jöhet számításba, melytől a korpából kivakarhatja a feje búbját.

A magas állású politikus kívülről egészen úgy néz ki, mint egy úriember, de azt azért bátran állíthatjuk, hogy úriember vele glaszékesztyűben sem fogna kezet, és ha ezen felháborodva párbajra hívná, akkor minden bizonnyal következmények nélkül visszautasíthatná, ugyanis Navracsics nem az, aminek látszik.

Az egykor oly ígéretesen indult politikus első lépése a morális pöcegödör felé frakcióvezetői tevékenységéhez kötődik, amikor is a Gyurcsány elleni hajcihőben olyan hangon szólalt meg, amelyre addigi viselkedése nem adott magyarázatot, hozzávetőleg olyan meglepetést keltve, mintha Pippa Middleton hangosakat szellentve cipelte volna testvére menyasszonyi ruhájának uszályát a Westminsterben, hogy úgy mondjam, nem funkcionálisan alkalmazva férfiak felajzására termett világhírű popsiját.

Az ilyen embereket azért lehet joggal egy görényhez hasonlítani, mert nem az anyagi szükség viszi rá őket egy elmebeteg uralmához való asszisztálásra, hanem a hatalomvágy és a bírvágy, ezáltal egy idő után már maguk is olyan tüneteket kezdenek produkálni, hogy az embernek hányingere támad, ha csak eszébe jut is egyikük-másikuk.

Itt van ez a törvény - kezdeményezés is.

"A nemzetiségek ügye melletti elkötelezettség további megerősítésére" az Országgyűlés december 18-át - mint az ENSZ nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségek jogairól szóló nyilatkozata elfogadásának a napját - a nemzetiségek napjának nyilvánítja - rögzíti az előterjesztés.

Indoklásában Navracsics Tibor emlékeztet: az új alaptörvény a korábban alkalmazott "nemzeti és etnikai kisebbség" kifejezés helyett a "nemzetiség" fogalmat vezette be, amelyet a szintén január 1-jén hatályba lépett, új nemzetiségi törvény is alkalmaz – írja Hír24.

Szerintem a tervezett változtatás bár valóban a nemzetiségek ügye melletti további elkötelezettségnek tekinthető, mindössze az ENSZ nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségek jogairól szóló nyilatkozatának szellemiségével ellentétes, ugyanis kirekesztő.

Mintha a viziszárnyasok napján a libákat és a szárcsákat nem lehetne ünnepelni, mert egyik túl fehér, a másik túl fekete, emellett egyikük pónemje sem tetszik a vadkacsáknak.

Ha valaki megnézi, hogy Magyarországon ma ki tekinthető nemzetiségnek, akkor világosan kiderül, hogy a magyarságnak van legalább két olyan államalkotó kisebbsége, melyre ez a meghatározás nem illik rá, nevezetesen a zsidóság és a cigányság.

Hogy őket ki kellene rekeszteni a nemzetből, régi kívánsága ez a jobboldalnak, különösen a szélsőjobbnak, hát most akkor ez a kívánság ki vagyon szolgálva és több mint egymillió embert úgy szórtunk ki az ablakon, mint fejletlen környezettudatosságú sofőr a hamutartó tartalmát útközben.

Természetesen csodálkozni nem kell, csak regisztrálni, hogy az orbánista megosztó és konfrontatív politika újabb állomásához végeztünk, és csak reménykedhetünk abban, hogy a végállomást nem Auschwitznak fogják hívni.

Természetesen a többségi társadalom kussol, mint ahogy kussolt a múlt században a zsidótörvények meg a numerus clausus idején is, merthogy a mi nemzetünk jótulajdonságainak végeláthatatlan sorában ott szerepel a tanulásra való képtelenség is, emellett mi vagyunk Chuck Norris népe, az egyetlen nép a világon, mely képes arra, hogy ugyanabba a folyóba ötször – hatszor is belelépjen.

A többségi társadalom természetesen téved, mert a jog már csak olyan dolog, ha egyvalakitől elveszik vagy korlátozzák, akkor azt bármikor, bárkivel ismét megtehetik, hiszen hogy ki cigány vagy zsidó ebben az országban, azt a vezér mondja meg, még az érzőlelkű zongoraművész is inkább csak számlálgatja őket.

Szóval, már megint hátrafelé masírozunk, mint a rák és könnyen meglehet, ugyanoda jutunk vissza, ahonnan elindultunk.

Nem kell csodálkozni, ha majd a kalauz bejelenti: Trianon, 2020, lehet kiszállni!

:O)))

HOZZÁADOTT ÉRTÉK

A magyarok nagyon komoly hozzáadott értéket jelentenek az Európai Unióhoz - hangoztatta Schmitt Pál köztársasági elnök kedden Brüsszelben, miután találkozót folytatott José Manuel Barroso európai bizottsági elnökkel.

Hát igen.

Csak az a baj, hogy kissé olyan ez, mintha Farkas Flórián a Schmitt Pállal folytatott találkozója után arról nyilatkozna, hogy a cigányság nagyon komoly hozzáadott értéket jelent Magyarországhoz.

Ugye, mindenki mosolyogna?

Pedig van mindkét kijelentésnek igazságtartalma, nem is kevés, hiszen az állítást igazoló példák sorára lehet hivatkozni, mégis – sajnos – a negatívumok maradnak meg jobban az emberek gondolkodásában, és ha a cigányt emlegetik, akkor nem Mága Zoltán vagy a szomszéd, cigány származású gyermekorvos jut senki eszébe, hanem a helyi kigyúrt maffiózó, vagy az autóbuszon nagyhangon kötekedő cigánygyerekek.

Ugyanígy, az Unióban sem a magyar művészek vagy mérnökök jutnak senki eszébe, ha hallják valahol a magyar megnevezést, hanem a nácizmus éledezése, meg krakéler, nagy hangon kötözködő, sunyiskodó-hazudozó miniszterelnökünk, a nácizmussal kokettáló Fidesz-kurzus.

És ez is természetes, bár nem teljesen korrekt politikailag, és végképp nem kedvező vagy hízelgő számunkra, mint ahogy a tisztességesen élő cigányok sem szeretik, ha velük azonosítják a szervezett bűnözést, holott azt jelenleg a magyar állam képviseli.

Mindenesetre ilyen kijelentést tenni ebben a helyzetben minimálisan is nem szerencsés, másrészt meg nem csodálkoznék, ha az Unió képviselői a hozzáadott érték helyett a hozzálopott értéket emlegetnék, tekintettel országunk elsőszámú főméltóságára, aki maga is egy természeti csoda.

Ő az ember, akinek a seggéhez hozzánőtt a széke, méghozzá olyan masszívan, hogy megszabadítani tőle vélhetőleg csak olyan műtéttel lehet, melyeket a sziámi ikrek szétválasztásánál szoktak alkalmazni.

Mit adunk mi értéket jelenleg hozzá az Unióhoz?

Vagyunk itt tízmilliónyian, habár talán célszerűbb lenne kétszer ötmillióban meghatározni Magyarország lélekszámát, de még ez is hajmeresztően bátor politikai kísérlet lenne.

Ebből még le kellene vonni egymillió cigányt és zsidót, akik ugyan magukat magyarnak tartják, de a magyarok nem.

Kérdés az, hogy lehet e magyar, akit a magyar nem tart magyarnak?

Szóval az érték, amit mi az Unióhoz adunk egyrészt a széthúzás és kirekesztés, mely ebben a formában nem volt jellemző az Unióra, de persze igény lenne rá és mi ezt az igényt ki akarjuk szolgálni.

Ebben profik vagyunk.

István és Koppány óta, itt a haladás és a reakció erői folyvást egymást ütötték, és mindig a reakció lett a nyertes, mert annak soha nem voltak skrupulusai, harsány gátlástalanságával mindig győzni tudott a tépelődő, útkereső haladáspártiakkal szemben.

Ha nem lenne Unió, már a fákon lengedezve figyelmeztetnénk a járókelőket, hogy így jár, aki a haladást próbálja képviselni Magyarországon.

A mi Európához adott értékünket  Kertész Ákosnak hívják, meg Kertész Imrének, akiket mindenképpen el kellett ebből az országból üldözni, mert emlékeztettek bennünket arra, hogy milyenek is vagyunk valójában.

Kertész Imre azt írta: "Nem lehet mindent megmagyarázni, néha el kell fogadni a tényeket. Magyarország olyan fatalitás, amelynek sem értelme, sem magyarázata nincsen, és egyedülálló Európában.

A magyarok ragaszkodnak a sorsukhoz. Egy nap majdvalószínűleg úgy buknak el, hogy azt sem tudják, miért" – és valószínűleg igaza van.

A mi mai hozzáadott értékünk Európához a nácizmus élesztgetése, a rasszizmus belenevelése újabb száz évre gyermekeink fejébe, az öntelt felfuvalkodottság, a kivagyiság, az agresszív bunkóság.

Aki nem ilyen, az nemigen él meg ebben az országban, mert itt a kocsikban baseballütő a tartozék a hólánc helyett, a nők táskájában meg paprikaspray lapul a parfümös üvegcse mellett, de lehet, később majd kell ez utóbbi helye a lángszórónak.

A mi hozzáadott értékünk Európához a viselkedéskultúra teljes hiánya.

Ez egy olyan ország, amelynek miniszterelnöke, mint lókupec a vásárban zsebrevágott kézzel társalog mindenkivel, ahol úgy csókolgatja a női politikusok kezét, hogy a cuppogástól nem hallani a Bazilika harangszavát, aki azt hiszi, hogy az adott szó betartása úri huncutság, és aki Európa legnagyobb hazugjai között is előkelő helyezést vívott ki magának.

A mi hozzáadott értékünk Európához Plagi bácsi, a nullára amortizált államelnök, a miniszterelnök gátlástalanul hazudozó, cinikus szóvivői, a felelősség nélküli politikusok és a következmények nélküli tettek.

A mi hozzáadott értékünk Európához az államot kezébe kaparintó és mára szőröstől-bőröstől lenyelő maffia, mely olyan ennek az országnak, mint betegnek a rák, mely elszívja az életerőt és akadályozza a normális életfunkciókat.

És a mi hozzáadott értékünk Európához az alattvaló.

Ebben az országban mindent meg lehet tenni a néppel, mindenhez tapsol, éljenez meg békemenetel.

Ha én Európa lennék, igencsak elgondolkodnék – ezek azok az értékek, melyre olyannyira szükségem lenne?

Attól tartok, a válasz nemleges lenne.

Kertész Ákos írt a Népszavában egy mondatot a zsarnokságról, így szól:

„ Ahol zsarnokság van, ott két bűnös van, a zsarnok és az alattvaló.”

Ezeket az értékeket tudjuk jelenleg Európához adni, nem is csodálom, hogy Kertész Ákos elment Kanadába.

Úgy látszik, a kanadai libák több is értéket képviselnek, mint a mai Magyarország társadalmi berendezkedése, meg aztán ezek toleráns és okos madarak, nem is akarják őt fizikailag vagy érzelmeiben bántalmazni.

És ott nem Schmitt, Lázár Kövér vagy Kósa oktatja ki őt az értékekről.

Szembe kellene talán néznünk a helyzetünkkel…

:O)))

PUTYIN

Putyin megnyerte az elnökválasztást, mandátuma hat évre szól.

Egy újságírónak azt találta mondani az utca embere, hogy ők tulajdonképpen nem elnököt, hanem cárt választottak.

Lehet benne valami, hiszen az orosz társadalmat mióta a világ világ, azóta mindig egyszemélyi vezetők irányították, akiket hol cárnak, hol párt-főtitkárnak, néha elnöknek hívtak, de akiknek volt egy közös tulajdonságuk: mindahányuk hatalma élethosszig tartott.

Voltak közöttük jobbak, voltak rosszabbak, történelmi szerepük megítélésénél itt is az lenne a mérce, hogy uralmuk mennyi jót hozott az országnak, de természetesen azt is figyelembe illene venni, hogy milyen áron.

Ha így szemléljük őket, akkor igen nagy bajban vagyunk, hiszen az elmaradott cári birodalmat igencsak erőszakosan tette szuperhatalommá Sztálin, igaz, hogy hihetetlen emberáldozatok és a Gulag árán, de ha – mondjuk - az utolsó cárral vetjük össze, hát a szibériai száműzetés az ő országában sem volt ritkaság, emellett elveszített egy világháborút, míg a következőt Sztálin megnyerte.

Amikor a győzelmi díszszemlén a Lenin-mauzóleum talapzatához dobálták a legyőzött náci Németország csapatainak zászlait, minden orosz szíve megdobbant, büszke volt arra, hogy Sztálin és a Párt vezetésével porig alázták a gyűlölt ellenséget, aki meggyalázta anyjukat, húgaikat-nővéreiket, aki megölte apjukat, gyermeküket – húsz milliónyi halottjuk volt – két teljes Magyarországnyi ember veszett oda.

Nem kétséges, Sztálin diktátor volt, de mégis, milliók mentek nevével a halálba.

Aztán jöttek sorra a vezetők, akik szavakban a sztálinizmus ellen, gyakorlatban viszont a demokrácia elhárítása érdekében serénykedtek, mivel sokkal egyszerűbb egy országot úgy irányítani, ha szépen sorban áll és tudja a helyét mindenki, mit a libáknál óceánrepülés fennforgása esetén.

Az az idő pedig, mely során a demokrácia meghonosításával foglalkoztak, történelmi léptékben egy másodperc sincs, és ez alatt is csak arról győződhettek meg, hogy a szabadság és demokrácia csak néhányezer agresszív törtetőnek hozott pozitív változást, az egyszerű munkásnak, parasztnak nem.

Így aztán valóságos megváltás volt számukra, mikor a részeges Jelcin helyett Putyin vehette kezébe a kormányzást, aki aztán bebizonyította, hogy méltó a hatalomra, hiszen meg is tudta azt tartani.

Putyin ügyesen alkalmazza a modern kor marketing-eszközeit, mikor saját magát és hatalmát akarja eladni, ha kell tréfás, ha kell komoly, férfias, erőt sugárzó jelenség, aki helyreállította Oroszország megtépázott tekintélyét, és bár ma már és még nem szuperhatalom, de már megalázni sem lehet.

Persze könnyű egy nagy országban cárnak lenni, ott a méretek és a vagyon adja a tekintélyt, míg egy olyan országban, melyet egy liba fél nap alatt átrepül, sokkal nehezebb helyzete van a cárjelöltnek, mert más a látószög, itt a delikvens szem előtt van, kiderül azonnal, ha valamiféle disznóságban fondorkodik.

De azért kísérletezik szorgalmasan, próbálja a nagyok bajuszát húzogatni, rajoskodik meg hepciáskodik, minden gyakorlati értelem nélkül.

A Piaci Legyek Szövetsége már küldöttséget indított hozzá, hogy segítsen népük genetikai kincsének felfrissítésében, talán ő az egyetlen politikus a művelt nyugati világban, aki még tudna adni nekik különösen az értelmetlen, ám kitartó szemtelenkedés terén.

Egyre inkább azt gondolom, hogy Orbán úgy kell ennek a nemzetnek, mint falat kenyér az éhezőnek.

A mi népünk arról nevezetes, hogy vezetőit általában világtörténelmi folyamatok takarítják el a színpadról, túl sok alkalom a demokrácia begyakorlására nálunk sem volt.

Így aztán a mi társadalmunk is szívesen veszi, ha akkordban fenyegetik és óbégatnak vele, vagy naponta, cinikus mosollyal a szájába köpnek.

Nem tudom, hogy genetikailag mennyiben determinált a szolgalelkűség, de a nép egyetlen hangos szó nélkül tűri a töméntelen demokráciát sértő intézkedést, egyetlen szó nélkül tűri a fizikai nyomorgatást, viseli a szellemi kútmérgezést, pedighát éppenséggel lenne mit tenni.

Már, ha demokratikus gondolkodású lenne, aki nem azért tüntetget, hogy mert sok a szabadideje, hanem azért, mert ez olyan helyen utál élni, ahol az ésszerű határokon túl korlátozzák a szabadságát.

A mi népünknek is kell egy Vezér, mert majd meghal, ha nem adhatja elő a kis, szorgalmas nyelvzseni szerepét.

Régóta gyanítom, hogy a fejlődés lépcsőfokait nem lehet átugrani, a Vezérnek is kellett volna még kis ideig traktorosnak lenni, aztán a Gazsi lehetne, mondjuk testnevelő tanár, az ő fia meg műfordító…

A sors mg a választó sajnos másként hozta, így aztán szívunk, mint a torkosborz – a választóval együtt..

Talán majd a jövő év elhozza a gigászok csatáját, mikor a cár és a császár rendezi a tartozásokat, megvívnak egymással a nagy energiahordozó - csatában.

Már most rágom a körmöm izgalmamban, mi lesz a kimenetele!

Szóval sok sikert Putyinnak országa demokratizálásához, csak össze ne roppanjon, mikor Viktor hadat üzen neki!

:O)))

MAGYARORSZÁG MÉLTÓSÁGA

Őfőméltósága méltatlankodott egy sort a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című, vasárnap megjelenő konzervatív német lapban.

A lap a címoldalon "Megsértették Magyarország méltóságát" címmel foglalta össze Orbán interjúját, amelyből mindenekelőtt azt emelte ki, hogy a magyar miniszterelnök "tiltakozik az országa fölötti gyámkodás ellen".

Hát velős ez az állítás, mint a marhacsont, erről mindjárt három dolog jut az egyszerű mezei blogger eszébe.

Az első az, hogy akitől én pénzt akarok koldulni, az nem a gyámom, hanem a hitelezőm, és ez a fogalom meglehetősen más pozíciót takar, mint Orbán értékelése.

Hitelt pedig nem kötelező felvenni, mint tudjuk.

A második, hogy ez az ország nem Orbán országa, még Mária országa is csak a lakosság egy szűk rétege számára, hanem ez az ország a magyar állampolgárok országa, bármennyire is magáénak hiszi ez a szerencsétlen.

Akiről igen könnyen elképzelhető, hogy gyámság alatt végzi, merthogy állandóan keveri a fogalmakat - például Magyarországot állandóan önmagával azonosítja, ami azért – lássuk be - vicces.

A Méltóságos Úr azt is mondta, hogy az az érzése, hogy a vezető európai politikusok nagy része elveszítette a hitét abban, ami Európát egykor naggyá tette.

A feltörekvő nemzetek mind bátran vállalják "szellemi identitásukat", vallásukat, kultúrájukat, "mi azonban lemondunk arról az erőről, ami abból a tényből fakad, hogy ez a keresztény kultúra világa".

Őfőméltósága minimum téved, nem a vezető európai politikusok hitével van baj, hanem az ő szuperprimitív világlátásával, amely valahol a népmesék szintjén elakadva azt tükrözi, hogy a világ egészségesebb tájain egy nemezpáncélba öltözött dalia (cca. 165 cm.) a keresztet magasra emelve kell védje azt a kultúrát, melynek mibenlétéről halovány fogalma sincs.

Az nem tűnt fel eddig neki, hogy a világ halad, hogy a fejlődés számos területen pozitív és néhány területen negatív dolgokat is hozott az államok és az emberek életében.

Nagyuram ugyanis idegenkedik a fejlődéstől, sokszor az a gyanúm, hogy azért tört ilyen gátlástalanul hatalomra, hogy legyen a számítógép használatához és a mobiltelefon kezeléséhez megfelelő személyzete, holott ezek nélkül is jól ellenne a nemzet – mint ahogy az Unió nélkül is, csak ezt mostanában csak árnyaltan lehet elmondani.

Azt is mondta Őkegyelmessége, hogy "egyáltalán nem is beszélünk már azokról a dolgokról, amelyek szükségesek ahhoz, hogy meghatározó civilizáció maradjunk".

Van egy értelmezése az "európai történelemnek, az európai jövőnek", amely szerinte a vallásosságból a szekularizációba, a hagyományos családmodelltől a sokféle családmodell felé tart, mely szerint a nemzetállamoktól az internacionalizmus irányába halad a fejlődés, de amire ő gondol, az más irányba tart, a vita pedig arról szól, hogy melyik az előremutató és melyik a maradi álláspont.

Hát, éppenséggel lehetne beszélni róla, de akkor azonnal kiderülne, hogy mennyire ósdi, elavult, felszínes és élettől elrugaszkodott a gondolkodása, mennyire csak a saját álomvilágának rabja, mennyire hazug és demagóg.

És mennyire tesz a magyarok méltóságára, merthogy amerre viszi az országot hazug módon megszerezett hatalma birtokában, arról a nép egyszerű fiai-lányai nem tudhatnak, merthogy ahhoz nincs közük és nem is kell vele foglalkozniuk, hiszen arra ott van ő - aki egy olyan párt elnöke, melynek még döntéshozó testületei sincsenek, csak Vezére – ezt a személyt egyébként németül Führernek nevezik.

Őfőméltósága szerint „a magyaroknak ötvennél is kevesebb ügyben van vitájuk a bizottsággal, míg például a németeknek közel száz.

Az ilyen viták a mindennapok részei az EU-ban, most azonban "egyesek azt állítják, hogy megsértettük az európai szellemiséget. (…)

Mit kezdjek egy ilyen véleménnyel?

Engem megválasztottak, a magyar kormányt is megválasztották.

De ki választotta meg az Európai Bizottságot?

Hol van a demokratikus legitimációja?

És kinek tartozik felelősséggel az Európai Parlament?

Ezek az új európai architektúra nagyon komoly problémái" - mondta.

Szerintem meg az ő problémái, merthogy ezekből a kérdésekből világosan kiderül, hogy lövése sincs az Unióról, az európai szellemiségről, ellenben az nagyon helyes lenne, ha az Európai Parlament neki tartozna felelősséggel.

Amúgy meg így kell ezt csinálni, hiszen az a koldus szokott vacsorához bort inni, aki rendszeres időközönként leköpi az adományozókat – nemde?

A Kereszténység Kardja persze azt nem mondja el, hogyha ennyire rettenetes ez az Unió meg ilyen legitimáció-hiányosak a vezető testületei, akkor miért kuncsorog körülöttük, mint kutya a lakodalomban?

Azt is taglalja a Tündökletes, hogy a magyar baloldalt külföldről akarják újjáépíteni, de őket megvédi a nemzetközi jobboldal, emellett az utóbbi időben, a társadalomban erős elszántság mutatkozik a változásokra, és sokkal kevesebb a gyűlölet, mint korábban.

Ha valaki elolvassa Kertész Ákos emigrálásával kapcsolatos kommenteket, akkor ennek igen szép példáit olvashatja.

Persze lehet, ellenzékből még ennél is jobban gyűlölték a zsidókat, cigányokat, liberálisokat, habár ha én miniszterelnök lennék, nem tudna olyan vastag bőr lenni a pofámon, hogy ne égne ronggyá, ha az irányításom alatt álló országból (v.ö: haza) egy olyan kvalitású író, mint Kertész Ákos emigrálni kényszerülne.

Kanada persze szép ország, tele gyönyörű libákkal és Őfőméltósága mentalitásához igen közel álló menekültekkel, akiknek tisztességesebb részének meglehetősen nehéz bizonyítani az üldöztetést, mert a permanens megalázások és az éjszakai félelmek nemigen dokumentálhatóak - de Kertésznek könnyű dolga lesz: becsatolja a kommenteket, melyekben őt méltatják és a kanadai Bevándorlási Hivatal merített papíron, expressz elsőbbségi postával küldi ki neki a tartózkodási engedélyt.

Sajnálom őt, öreg fát nehéz átültetni.

Ha választani kellene, hogy ki emigráljon Kertész Ákos és Nagyméltóságú Urunk között, egy percig nem lenne kétséges a döntés.

Én azért még nem adom fel az esélyt, hogy egyszer talán még erre is sor kerülhet…

:O))))

NEMZETI RAJKÓK

Már megint emberkednek a hatalom birtokosai, ezt már tényleg nemigen lehet kibírni röhögés nélkül.

A túlbuzgalom mindig nevetségességet szül és ez a kisded már nemegyszer megszületett az utóbbi időkben.

Ha nem lenne annyira rettenetesen kisszerű és szomorú, akkor talán még el is lehetne poénkodni rajta, hogy ebben az országban minden nemzeti, kivéve a Nemzeti Színházat, mer azt még kis ideig kénytelenek megtűrni a liberálbolsevik métely mocsarában, majd ha elcsitulnak a szenvedélyek, ugye, majd akkor…

Piszkosul belejött Vezérünk és sleppje a gátlástalan lopásba, már pír sincs az arcán, mikor valamire ráteszi a kezét.

Legutóbb példul a világhírű Rajkó zenekart nézte ki magának, és bár az átlagember azt gondolta volna, hogy okoz majd némi technikai nehézséget, hogy a hulla, melynek halálát ők okozták, még kissé rángatózik a cimbalom alatt, de az átlagember naiv és el sem tudja képzelni, hogy milyen egyszerűen orvosolhatók egy Ilyen esetben a nehézségek.

Például az, hogy az együttes tagjainak túlnyomó többsége egy istennek sem akar megújulni, azt pedig egyenesen arcátlanságnak tartják, hogy meghallgatásra akarják behívni őket a Design Terminál Kft tejfehér tagjai, akik állítólag majd elbírálják a résztvevők zenészi kvalitásait.

Hogy úgy mondjam, pápábbak akarnak lenni a Pápánál, hiszen a Pápa már elbírálta őket, mikor gratulált nekik műsorukhoz.

Olyan ez hozzávetőleg, mint amikor a vakondok akarja vizsgáztatni a libát óceánrepülésből, merthogy természetesen itt is érvényes az elv: aki tudja, csinálja, aki meg hülye hozzá, az elbírálja.

A zenekar levédette veretes nevét, Rajkó Zenekar néven nem lehet együttest alapítani mostanában, de ez nem okozott gondot a Fidesz emlőin vagy Orbán egy másik, hasonlóképpen becses testrészén felnevelkedett titánoknak, majd ezentúl Nemzeti Rajkó Zenekarnak hívjuk oszt mehetnek ezek az izgága füstösök panaszra a Sóhivatalba!  

Ha beperelnek, akkor majd a jogászok elvitatkozgatnak, Tündike kijelöli majd az első fokon eljáró bírót, aki majd igazat ad a zenészeknek, majd a másodfokon eljáró bírót is, aki meg elhajtja őket a malac farkára.

Hát így, akkor, és nem másképpen, hiszen miért pont a cigányzene világa maradna ki a változásokból, a sok komcsi zenész egyébként sem képes rendezett munkára, például a kontrás másképp fűrészeli a hegedűt, mint a brácsás és megint másképpen, mint a prímás, akiről amúgy is látszik, hogy valakinek hiszi magát, márpedig ebben az országban csak egyvalaki lehet valaki,mert a többinek kuss!

Ha meg nem bírnak magukkal, akkor a felét bezavarjuk a cimbalom alá, a másik felének meg adunk kis baksist, úgyis csak a pénz érdekli őket, ezt pontosan tudja a vezér, von Haus aus.

Kisgömböcnek nem elég az amúgy igen tehetséges Nemzeti Udvari Zenész, neki minden kell, rajkózenekar is!

Az ő cigányzenekarában például cimbalomból is három lesz egymás tetejére rakva, a legfelsőn játszik majd a zenész, az alsót pedig mindig szabadon kell tartani, mint hajdan a hadseregben a Miniszteri Utat, hátha valamelyik miniszter vagy államtitkár el akarja bazseválni a „nem loptam én életemben, csak pár millát Debrecenben” című slágert - esetleg maga a vezér akarja elcimbalmozni a nyuggerek lóvéját.

Hogy nem is tud cimbalmozni?

Nana!

Idáig még nem próbálta, tehát egyáltalán nem kizárt, hogy tud, majd ki köll próbálni!

Idáig még nyugdíjpénztári vagyont sem lopott és lám, mikor kipróbálta, milyen virtuóz módon ment!

Egyébként meg ez az ország mindent eltűr, ma például Szócska államtitkárnak fehér köpenyt adtak, hogy amikor a gazdasági tárcákkal tárgyal, tudja, kiket kell képviselni – ahelyett, hogy fehér köpeny helyett vitték volna a hólapátot - úgyis itt már a tavasz - oszt jól fejbevagdalták volna vele hálából a sok semmitmondó mellébeszélésért.

A dolgok mai állása szerint két rajkózenekara van a nemzetnek, a Nemzeti, meg amelyik tud zenélni.

Ez kimondottan praktikus - lesznek a nemzeti fehér rajkók, ők kapják a lóvét meg a pedál-medált, meg lesznek a fényt kapott rajkók, akik meg kapják az adóellenőrzést, meg egérutat, ha sokat okoskodnak!

Méghogy ezek Rajkók!

Rajkó az, akiről a Vezér azt mondja, hogy rajkó és punktum!

Keressenek másik nevet maguknak, mi lenne, ha például Purdé-zenekarnak hívnák magukat?

Az azért már mindennek legalja, mikor a politika állapítja meg a tehetséget.

No, majd a Nemzeti Száztagú Cigányzenekar átszervezésénél majd gördülékenyebbek lesznek a dolgok, mert gond mindenhol van, ahol nem a Vezér nemzeti emberei ülnek, még a Wachslert is reaktiválni kellett a nagy káderhiányban, pedig ő indulni mert a Vezér ellen egy választáson hajdan, mikor még nem tudatosodott a hívekben, hogy Vezér csak egy van és Kövér az ő prófétája.

Így aztán, mikor elővette a Sztálin összest, és rábukkant a Nagy Előd tehetséges megoldására, mellyel kihozatta a Gulagról  Rokosszovszkíjt, aki aztán kezét-lábát törte a kegyekért., nagyon elégedett volt és kiengedte a Fidesz székház pincéjéből Wachslert, aki egy kutyaházban lakott már sok-sok éve, és megbízta a Kossuth téri fák megmetszésével.

A munka sikerült, reméljük, a Vezér itt meg tud majd állni, bár ki tudja.

Én azért felriadok, ha az ablakom alatt beindítanak egy láncfűrészt!

:O)))

ÁROK, ÁROK, DE MÉLY ÁROK

Nem gondoltam, hogy így járok – mondja a nóta, és lám: beleestünk, benne vagyunk - nyakig.

Nem vagyunk egy szerencsés nemzet, valahogy minden jól induló kezdeményezés előbb – utóbb – de inkább előbb, mint utóbb – kútba esik, és általában a személyi ambíciók és a felkészületlenség okán.

Itt van ez a Magyar Szolidaritás Mozgalom is, amely az egyik legreményteljesebb civil kezdeményezés volt, és amelyik most saját létéért kénytelen küzdeni, mert egyik emblematikus vezetője, Árok Kornél úgy gondolta, hogy személyes ambíciói előbbre valók, mint a közösség ügye.

Bár érthető, de sem ésszerűnek, sem okosnak, de mégcsak sportszerűnek sem értékelhető eltávolodása a mozgalom eredeti célkitűzéseitől.

Koraszülött pártpolitikusi ambícióinak életbentartásához inkubátor kell, és azt hiszem, hogy a Szolidaritás Mozgalom szimpatizánsainak túlnyomó többsége nem mogyorófa pálcára rója e-mail-jeit, rovásírással.

Márpedig így kívülről úgy tetszik, hogy a Mozgalom egyik vezetője a Jobbikkal szeretne lepaktálni, abban a közegben képzeli el politikai jövőjét, és ez azért meglehetősen kiábrándító.

Árok Kornél téved abban, ha azt képzeli, hogy a széles tömegek pártok iránt érzett utálata a Jobbikot nem érintik, hogy az emberek a szélsőjobb handabandázására lennének vevők.

Nem.

A nép csalódott a pártokban, a pártvezetőkben, és bár meglehetősen igazságtalan, de sommás ítéletet mondott a pártpolitikusokról, akik lopnak, csalnak, hazudnak és csak a saját pitykés dolmányuk degeszre tömésével vannak elfoglalva.

Árok Kornél abban is téved, ha azt képzeli, hogy egy új felállásban komolyabb szerepe vagy nagyobb súlya lehet, mint a Szolidaritásban.

Minden létező pártban régen kiosztották már a szerepeket, és egyetlen mai, sikeres pártpolitikus sem örül a semmiből előtűnt versenytársnak, nem engedi udvariasan maga elé, inkább a sor vége felé mutogat, ahol még vannak üres helyek.

Hogy Árok Kornél miért ezt az utat választotta, az rejtély, hiszen a „saját” mozgalmában egyike volt a vezetőknek, népszerű és jelentős személyiség volt egy komoly tömeg élén.

Talán ez az „egyike” kitétel irritálta?

Meglehet, hiszen nem ő lenne az első, akit megszédít a hirtelen jött népszerűség, mely hibás helyzet és önértékeléshez vezet.

A siker hozza magával a barátokat, a hízelgőket, a helyezkedőket és a csókosokat, meg azokat, akikkel együtt rántottunk csizmát, a rokonokat és az ismeősöket, akikkel életében egyszer tán, ha találkozhatott a szerencse fia, aki hirtelen bizonyítva látja, hogy lámcsak, még ennél is többre lenne hivatott, ha nem kötnék meg a kezét mások.

Lelkében pedig már látja önmagában az új Orbán Viktort, tehetségesebb és szeretetreméltóbb kiadásban.

Kár, mert ennek az országnak ez a mai Orbán Viktor is szinte emészthetetlenül sok, egy másodikba – meglehet- bele is pusztulna.

Igen rossz helyzetbe került, ott totyog, mint liba, eső után a patak agyagtöltésének szélén - elég egy rossz mozdulat és seggen szánkázik lefelé a patakig, melyben aztán pofára is esik, annak rendje-módja szerint.

Bár ezen úgysem gondolkodik, de a visszaút se lenne túl kényelmes, ennek az útvonalnak immanens tulajdonsága a lecsúszás.

Van abban valami kisszerű, hogy a mozgalomnak, melynek születésekor ott bábáskodott, most az elpusztításánál is ott kell lennie.

Ha azt gondolja, hogy aki rokonszenvezett vele, az most követni fogja őt a Jobbik felé vezető úton, akkor rengeteg csalódás fog várni rá.

Hogy mi lesz mozgalmával, az ma még nyitott kérdés, hiszen nem ez lenne az első mozgalom vagy párt, melynek alapítói az idők során visszaszorultak a második – harmadik vonalba, hogy messzebb ne is menjünk példáért, ott van mindjárt Wachsler Tamás, aki ma parlamenti favágóként keresi a kenyerét a Károlyi szobor környékén, helyet csinálva a daruskocsinak.

Sajnálom Árok Kornélt, értelmesebben is végezhette volna.

Sajnálom mozgalma tagságát és megmaradt vezetőit, akiknek az összefogásba vetett hitét rombolta össze.

És sajnálom az országot, mert végre született egy – két ígéretes politikai csecsemő.

Az egyiket most félárván kell majd felnevelni – nem lesz könnyű feladat a mai világban…

:O)))

A BOLDOGSÁG KIS SZIGETE

 Minden jel arra mutat, hogy egyedüliként Magyarország lesz e viharoktól tépázott Európában a boldogság szigete, egy unortodox narancssárga paradicsom, a Föld egy felhőtlen szeglete, ahol az emberekről a Mindenható Vezér gondoskodik, megkímélve őket a gondolkodás fáradságától és a döntés felelősségétől.

Csodálatos ország lesz.

Ha teremtője képére és hasonlatosságára készül, akkor erőszakos és ostoba lesz ez a virtuális ország, melyben tizenhatmillió magyar (számlálóbiztos Rákay Philip) lehet boldog, sőt, köteles lesz boldog lenni, mert ez egy olyan ország lesz, ahol nem sok mindent lesz szabad tenni, de amit mégis, azt kötelező lesz.

Ebben az országban minden úgy fog működni, ahogy a Vezér megálmodta.

Először is nagy ország lesz, hozzá fog tartozni Erdély és a Partium, lehet, még a Regát is, a Felvidék, Bácska, Bánát és a Vajdaság – a vajda maga a Vezér lesz, egész országra kiterjedő hatáskörrel.

A Szlavón Bánság hovatartozása eldöntött kérdés, Horvátország státuszának kérdése még függőben van.

Ez elsősorban az ország egyre izmosabb katonai erejének függvénye, de ha visszakérjük a Jeszenszky által oly ügyesen odaszállított géppisztolyokat és lőszert, akkor nem kétséges az eredmény.

Ha egy magyar vitéz meglengeti a szablyát, dől az ellen, mint érett kalász a boldog magyar paraszt kaszája alatt!

Az ország természetesen erős is lesz, hiszen a Vezér is erős.

Önellátó hadiipara a nyílpuskák ezreit fogja a leventék kezébe adni, radar helyett a hegyek ormain posztóköpenyükbe burkolózott lesők figyelik majd, belénk csap-e Allah nyila.

Ebben az országban mindenki tudni fogja a helyét, melynek kijelölésére a Lázár-skála ad támpontot.

És mindenki tudni fogja a feladatát, például senki sem meri megkérdezni Réthelyi minisztert, hogy mégis, miként gondolta egy háromezer oldalas anyag áttanulmányozását egy csendes délután, munkaidő után úgy, hogy négy óra múlva már hatályba is léptette rendelkezéseit.

Nem lesz itt semmiféle egyénieskedés, rend lesz, csend lesz és fegyelem - Károlyi megy, Tisza István jön, felkészül Gömbös Gyula és a libák háton repülhetnek csak keresztül az ország légterén!

A nyugdíjasok meg álljanak sorba a közlekedési lámpáknál, hogy amikor azok pirosra váltanak, azonnal le tudjanak lépni a járdákról!

Meg az ország is arra, hogy kilépünk az Unióból, mint hajdan Nagy Imre a Varsói Szerződésből.

Az eredmény is hasonló lesz, csak itt nem kell semelyik hatalomnak az ország rombadöntésével fáradoznia, elvégzi ezt a Vezér egymagában is.

Akárhogy nézegetem, minden lépés ebbe az irányba mutat, úgy látszik, a Viktor nevű kiskakas vissza akarja venni a török császártól a gyémánt félkrajcárját, csak előbb be akarja szippantani a begyébe a császári kincstárat is, merthogy az ő kincstárában már régen éhen döglött a kis zöld kincsevő.

A helyzet olyan, mint a hülyegyereké, aki a nyitott kapu mellett a kerítésen keresztül bottal szurkálja a komondort, hadd legyen jó mérges, aztán mikor a kutya már hörög, tovább sétál a járdán a nyitott kapu felé.

Persze az ő szempontjából érthető a dolog, hiszen a legnagyobb nyomorban élő országok vezetői élnek a legfényűzőbb módon, ezekben az országokban nem divat a puritanizmus, inkább a hedonizmus a menő a hatalom csúcsain.

Itt sincs ez másként, a mi vicinális diktátorocskánk igen tanulékony, és ez még csak a kezdet, hiszen Idi Amin meg is ette az ellenfeleit.

Hát, mire lerágcsálja Gyurcsányról azt a kevés húst, bele fog fáradni, attól tartok!

Jó lesz nekünk az Unión kívül, hiszen be leszünk kerítve, el leszünk szigetelve, megállnak a támogatások, lejárnak a hitelek, és ha az országot nem lesz miből finanszírozni, akkor ugranak a bankbetétek, a megtakarítások is.

Ha kapsz vízumot, mehetsz külföldre, ha nem, akkor maradsz és építgetheted a stadionokat sárból.

Még csak legyőzhető ellenséget sem lehet a határokon kívül találni, hogy egy finom kis háborúval el lehessen terelni a nép figyelmét az éhezésről.

Mindegy, a cigányok már beváltak, mint bűnbakok, és ezek a zsidók is túl izgágák – már, ha még lesz zsidó, aki kalandvágyból itthon marad.

Habár az itthonmaradókhoz is kockázatos lenne hozzányúlni.

Az Index fórumon írta pindiy hajdan, hogy bármelyik politikusnál többet tett az antiszemitizmus ellen az, aki feltalálta az F-18-asok légi utántöltését…

Nem is tudja azt ember, miként vélekedjen a mai helyzetről, drukkoljon a Vezérnek, hogy csináljon még több baromságot, hadd utálja meg még jobban a nép, vagy minél hamarabb bukjon meg, de ez esetben még mindig marad problémának a Jobbik, a maga nyilas-náci eszmerendszerével.

Ami viszont elszomorít, hogy a nép még mindig képtelen felismerni a saját érdekeit, kísérletezget itt, mint aki úgy akarja kipróbálni, hogy melyik pohár törhetetlen, hogy sorra falhozcsapkodkja őket.

Ha valaki azt mondaná, hogy a pártok gyűlöletét a Fidesz csöpögtette a lelkükbe, el sem hinnék, pedig a cél az volt, hogy egyedül a Fidesz maradjon a pályán, az is inkább vallásnak, mint pártnak, hiszen azok szavaznak rá legtöbben, akiknek elemi érdekeit is sérti Vityka politizálása.

Mi lesz ebből az országból, a fene tudja, de nagy a gyanúm, hogy nem csak orvosok fognak innen kivándorolni.

1956-ban várta a családot a teherautó, - nem disszidáltunk és most is itthon vagyunk.

Büszke vagyok, kalandorok családja a mienk…

:O))))