2012. december 8., szombat

LÉLEKNYUGTATGATÁS


Magyarországnak szüksége van egy olyan roma magyar középosztályra, mely az együttműködésben érdekelt, jelentette ki az emberi erőforrások minisztere a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat konferenciáján, Berekfürdőn.
A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózatban összesen százan tanulnak, ami nem sok, de mégis – több a semminél.
A cigányság felemelésének célját tekintve ez a szakkollégiumi hálózat szinte semmi – és mégis, több a semminél.
Az egyházak lehetőségeit és krisztusi küldetését tekintve, amit ezen a módon tesznek, inkább szégyenletes, mint említésre méltó – de mégis, picivel több a semminél.
Hogy a nevetségességig ostoba elnevezésű minisztérium első embere odament erre a konferenciára, az ugyan csak arra jó, hogy legalább SAJÁT emlékezetébe idézze azokat a tartozásokat és megoldatlan feladatokat, melyeket a cigánysággal kapcsolatban halmoztunk fel az elmúlt negyed évszázadban – de jelenléte mégis súlyt ad a problémahegyeknek, és ez is kicsit több a semminél.
Merthogy azt azért ne feledjük, rengetegen vannak ebben az országban, akik legszívesebben még mindig csak elvennének a legelesettebbektől, és ha azok elhullanának télvíz idején, mint ősszel a legyek, az sem igen zavarná őket - sőt.
Ez a szakkollégiumi hálózat a cigányság létszámát tekintve abszolút nulla, a cigány középosztály létrehozásának tekintetében még ennyi sem, de mégis - száz fiatalnak élete nagy esélye, és ez sokkal, de sokkal több a semminél.
Azt is mondta a miniszter, hogy  a magyar kormánynak "akkor is" fontos a roma felzárkózás ügye, ha néha a látszat mást mutat, és hallani olyan negatív, gyűlölködő hangokat, melyek szerint a felmerülő problémákra nem ez a megoldás.
Nem hát, de ez is a megoldás része lehet, - csak azt nem értem ebben a miniszteri hozzászólásban, hogy miért is lehetséges az, hogy a kormány politikájának gyakorlati megvalósulása miért kelthet más látszatot, mint a deklarált cél.
Azt is furcsának tartom, hogy egy miniszter ne értse meg azt a nagyon egyszerű dolgot, hogy egy olyan országban, melyben csaknem intézményes módon üldözik a legnagyobb kisebbséget, ott a közösség tagjait óhatatlanul közelebb hozza egymáshoz a közös sors és a közös veszély, és bizony, hamar kialakulhat ott egy kollektív bizalmatlanság, ahol a rasszisták által felgyújtott házából gyermekét mentő apát gyermekével együtt lövik agyon.
Ahol az állam nem képes megvédeni őket, ahol  a tetteseket  a bíróság sem nagyon iparkodik elítélni, ahol egy gyilkosság feltételezett elkövetőjeként rögtön a cigányokat találják meg, ebből nagy médiaricsaj és szép lincselési elképzelések alakulnak ki, majd amikor kiderül, hogy a tettes nem cigány, akkor a média kussol és azoknak, akiket bosszúból meg akart gyilkolni a település polgármestere által felhergelt és odacsődített csőcselék, senki nem mondja, hogy bocsi…
Miért is szeretnék ezek az emberek a többségi társadalmat?
Ez – szerintem - nem rasszizmus, mert ezeknek az embereknek semmiféle gondjuk nem volt a többségi társadalommal, ameddig volt munkájuk, ételük, tüzelőjük télre, sőt.
Meg ameddig volt esély arra, hogy a gyermekeik kitörjenek a nyomorból, merthogy szép a miniszter elképzelése arról, hogy száz fiatal iskoláztatásával majd létrejön a cigány középosztály, nagy kár, hogy csalódnia kell majd, ha ezt komolyan gondolja, amit azért magam sem gondolnék róla.
Cigány középosztály egyébként létezik, csak nem hülye vállalni egyébként is igen labilis identitását, mert nálunk a cigány nem annyira rasszt, inkább életvitelt, életmódot, meg az idióta rasszisták által kiszemelt prédát jelent.
Nem mindenki vágyik mártíromságra, és mélységesen meg tudom érteni azokat a cigány értelmiségieket, akik nem akarják magukra húzni a büdöstalpú tahók gyűlöletét, mert errefelé a legostobább, koszos állat is jogot vindikál arra, hogy pejoratív megjegyzéseket tegyen akár a két-három diplomával rendelkező cigányra is.
Aki mellesleg kétszer annyit teljesített legalább, mint egy hasonló eredményeket felmutatni tudó nemcigány,
Mert vannak ám ilyenek is, nem is kevesen – igaz, a diplomáikat abban az átkos negyven évben szerezték, melynek anyagi és erkölcsi maradékából és romjaiból él még ma is a magyar nép.
Persze akkor, aki hivatalos személy létére rasszista hangokat pengetett, annak a karrieresélyei a nulla felé tendáltak volna azonnal, ma meg európai parlamenti szinten lehet antiszemita a zsidó és cigánygyűlölő a feltűnési viszketegségben szenvedő kopott mucus.
Ezen nehéz változtatni, mert a mai magyar társadalom nem differenciál, hanem megbélyegez, márpedig ezzel egyáltalán nem segíti az egészséges társadalom kialakulását.
Ha egy cigány viszi valamire, akkor irigyek rá, mert annak telik libacombra, míg neki, aki hat osztályt végzett és lusta, mint a dög, nem telik.
Ha ő lop, akkor ő „szerez”, ha a cigány megdolgozott valamiért, akkor azt biztosan lopta – na, kedves miniszter úr, ezen kellene változtatni.
De ha a cigányságot fel akarjuk társadalmilag öltöztetni, akkor nem azzal kell kezdeni, hogy cilindert – felsőfokú végzettséget - adunk neki, hanem az alapoknál kell kezdeni.
Márpedig a legnagyobb bajok itt vannak, mert ugyan általában mindenki egyetért a cigányok felzárkóztatásának szükségességével, de ha Kovács anyuka Picigyémántja mellé a tanítónéni odaülteti a Kalányos Dzsenifert, akkor Kovács anyuka sárkányként ront be az iskolába, és az asztalt verve követeli, hogy ne veszélyeztessék az ő kislányát, mert ki tudja mit ragaszt rá a padszomszéd, az a koszos cigány – akit mellesleg még soha nem is látott…
A konferenciát keresztény egyházak szervezték, merthogy konferenciát szervezni jóval kellemesebb (sajtospogi, ásványvíz, ebéd, fűtött terem, de okosat is mondott, Miniszter Úr!...) mint kimenni a zsákfalvakba és ott végezni azt a munkát, mellyel Krisztus megbízta tanítványait – a szegények segítését.
Mert bizony, ez nem egy kellemes munka, a fűtetlen szobákban tizenketten nyomorgó nagycsalád csemetéit tanítgatni, okosítani – nem csak a hitéletre.
Mert az ilyen gyerekek bizony nemritkán koszosak, büdösek is kicsit, de hát éppen ebből a helyzetből kellene kiemelni őket.
Gazdag eklézsiában könnyű szépeket mondani, az igazi próbatétel azért mégiscsak itt lenne a keresztény és keresztyén papoknak és tiszteleteseknek, akik közül azért nem egy lengeti vígan az árpádsávost.
A társadalmi felemelkedés lépcsőit nem lehet könnyedén átugrálni, a felfelé vezető út a rendszeres munkavégzéssel kezdődik, ehhez pedig munkahely kell – tisztességes munkával és tisztességes jövedelemmel, nem alibi-foglalkoztatás meg statisztikafésülés.
Aztán a betanított munka, a szakmunka, az érettségi és csak utána az egyetem, már ha addigra ki tudja még fizetni valaki is az árát.
És akkor még mindig hátra van a foglalkoztatás nem egyszerű, és rasszizmustól agyonterhelt kérdése.
Én azért ezt a konferenciát egy zsákfalu egyik házában tartottam volna meg, hadd üldögéljen a klérus a fűtetlen szobában, ebédre meg kaptak volna bodagot, üresen.
Nem sokat, hadd növekedjen az empátiájuk…
De azért jó, hogy vannak ezek a kollégiumok, hátha segítenek néhány fiatalnak beilleszkedni a többségi társadalomba.
Hogy aztán ha sikerül, vállalják-e cigány identitásukat?
Ki tudja, – nem csak rajtuk múlik…

:O)))

2012. december 7., péntek

ALL IN


Mint a pókerben.
Orbán lassan mindent  betol a remélt győzelem érdekében.
Most például tizenötmillió dollárt. meg még egy kis aprót a folyó költségekre, - hogy ez pontosan mennyi, arról momentán nincs hír.
Ez a pénz az amerikai magyarokhoz kerül, hadd ápolják identitásukat!
Négymilliárd forint, nem kis pénz, legalábbis annál sokkal több, hogy kiszórjuk az ablakon.
Persze mindjárt más a helyzet, ha ezt a jó uralkodó adja jutalmul a múltbéli és a remélt jövőbeni szolgálatokért hű alattvalóinak, kik testben ugyan elszakadtak a hazától, de lélekben annál inkább megmaradtak a magyar állam hű hívének.
Márpedig a magyar államot ma Orbán Viktornak hívják, hiszen ő is bátran kijelentheti a Napkirály nyomán: l' etat c'est moi.
Magyarország népessége ugyanis ma két határozottan elkülöníthető részre osztható, van ez az egy, aki elmondhatja magáról, hogy az állam én vagyok, és van a többi kilencmillió kilencszázkilencvenkilencezer, aki szintúgy bátran elmondhatja magáról, hogy az állam felkopik.
Mindenesetre a Vezér alapítványt tett az Egyesült Államokban, merthogy ott a legnagyobb a szükség - ahol nagy a szükség, közel a segítség, mint tudjuk.
Meg aztán itthon alapvetően már minden rendben van, a nem evilági életre való, a Lázár-skála legaljáról is kifagyott népeket az önkormányzatok majd elföldelik, a polgármester meg a jegyző megássa a sírt, merthogy pénzek felett már nemigen rendelkeznek lassan, de övék marad a dicsőség!
Amerikával már úgyis kiváló a viszonyunk, hiszen – ne feledjük – a Vezér ámerikai díszdoktor, azt is valamelyik befolyásos magyaron keresztül vették neki, belelökve Amerikát is egy olyan helyzetbe, melybe mi Mohhamad Reza Pahlavi Sahinsah díszdoktorrá avatásával manővereztük bele magunkat hajdan, - éghetett aztán miatta a mi pofánkról is a bőr…
Mindenesetre az biztos, hogy az ámerikai magyarok vélelmezett hangadói tudni fogják a dolgukat a választások előtt, dejszen igazuk is van, ki lenne alkalmasabb magyar miniszterelnöknek, mint az, aki odatol nekik tizenötmillió dollárt?
Ha nekem tolná ide azt a lóvét, meglehet én is kicsit szebbnek látnám azt a randa, züllött, alkoholistára emlékeztető pofáját, ennyiért mondjuk valahová Danny DeVito és Bajor Imre közé helyezném el, azzal, hogy Bajor Imre azért sokkal rokonszenvesebb…
Valamiért igen gyorsan kellett ez a pénz, hiszen a Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent kormányhatározat 3,88 milliárd forint átcsoportosítását rendeli el a rendkívüli kormányzati intézkedésekre biztosított keretből az alapítvány létrehozásának és működési költségeinek finanszírozására. Az azonnali hatályú átcsoportosításért Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter felel, az elszámolás és a fel nem használt pénz visszafizetési határideje 2013. június 30.
Ki mit tippel, mennyi kerül vissza az államkasszába?
Ha azt mondjuk, hogy a hazai viszonyokat követve húsz százalékot kell ebből a pénzből visszacsorgatni, akkor abból már kifut egy szerény villára való, ha esetleg gyorsan kell felkötni a nyúlcipőt – Dél-Amerikában meg olyan kedves helyek vannak még ma is.  
Igaz, a jégcsákányt arrafelé koponyalékelésre is használják, de azért ne tévesszünk léptéket – hol van egy Bajnai Sztálinhoz képest és akkor még az Orbán - Trockij relációt meg sem említettük, ugye.
Körülbelül százötvenezer magyarul beszélő honfitársunk él az Egyesült Államokban, a pénz nekik szól, persze nem egyenlő arányban, mert a vastagját majd az okosabbja kapja, az absniclit meg azok, akiknek a hazaffyság többet ér, mint a pénz.
Nem mondom, hogy nem lenne itthon ezer helye ennek a négymilliárdnak, lehetne belőle például valamelyik belvárosi használaton kívüli kórházban hajléktalanszállót létrehozni, lehetne a rászoruló hajlékosoknak téli tüzelőt venni, be lehetne vezetni esetleg a gázt az ócsai hitelgettóba, de nem, nekünk ezt a pénzt a diaszpóra magyarsága nemzeti identitásának és a nemzeti összetartozás kötelékeinek erősítése céljából' kell a Dunába hajigálnunk.
Nem mondom, ha annyira gazdagok lennénk, mint amennyire nem vagyunk azok, akkor megengedhetnénk magunknak, hogy minden amerikai magyarnak vegyünk egy-két libát karácsonyra, nade most?
Mikor stadionokra is alig futja?
Vagy a Buggyant komolyan gondolja azt, hogy bárakárhány külföldön élő magyar meg tudja menteni bánatos életművét, a neofeudális Magyarországot?
Ugyan…
Elfogadom, megtévesztő lehet, hogy ezidáig bármit csinált, semminek semmi következménye nem volt, de valóban komolyan hiheti, hogy ez a végtelenségig menni fog?
Hiszen a rugót is össze lehet nyomni egy pontig, de aztán visszarúg – attól rugó.
És minél jobban összenyomják, annál erősebben csap vissza, márpedig egyetlen ember sem fog felülni New Yorkban vagy Bostonban a repülőre, hogy megvédje őt.
Itt verik fejbe majd a hólapáttal, ott legfeljebb sajnálkoznak, de ott sem mindenki, hiszen a mai fiatal nem túlzottan lelkesedik az önkényuralomért.
Hogy mit hisz a vezér ez ügyben, az nagyrészt közömbös, de ha azt hiszi , hogy az amerikai vezetés az ő bértollnokainak fog hinni, hát ebben is téved.
Ez azért már a kapkodás jele, szegényke erőlködése olyan, mint amikor a háziasszony a lábas aljáról kaparja ki a vendégeknek a vacsorát – kényszermegoldás.
Egyre több tekintetben mozog a mi Lánglelkű Vezérünk kényszerpályán.
És egyre rövidebb neki az út és az idő a kényszerzubbonyig…

:O)))

2012. december 6., csütörtök

MIT HOZOTT A MIKULÁS?


Hát, elég rendesen telerakta a puttonyát, a mi puttonyunk meg már egyébként is tele volt, így aztán nem panaszkodhatunk…
Amikor gyerekek voltunk, mindig izgatottan lestük, mit hozott a Mikulás, merthogy hozzánk az járt, a legvadabb komcsi időkben is, mégsem vitte el az ÁVÓ.
Komoly aggodalmaink voltak, mert az öcsémmel mindig gondoskodtunk arról, hogy a Mikulásnak legyen módja a megbocsátásra – neki se lett volna szórakoztató valami angyali viselkedésű gyerekeket abajgatni, velünk legalább volt dolga rendesen!
A virgácsot, amit a csokihoz- cukorhoz-nápolyihoz mellékelt, soha nem éreztük indokolatlannak, eleve be is kalkuláltuk.
Komoly aggodalmat inkább csak az okozott, hogy esetleg – reálisan értékelve a helyzetet – a csokik helyére a virgács mellé szén kerül a ragyogóra suvikszolt cipőbe.
A korabeli tojásbrikett erre a célra jobban megfelelt, mint előtte és utána bármi más - a veszély így nem tűnt eltúlzottnak.
Mindenesetre a Mikulás-nap nevezetes dátuma volt minden évünknek, és amikor mi is, még szinte gyerekként szülővé avanzsáltunk, vittük tovább a tradíciót.
A gyerekeink is várták a Mikulást, mi meg tanácskoztunk velük a várható eseményekről, lesz e csoki is, vagy csak virgács.
Elég sokáig hittek a kedves játékban - voltak évek, amikor szépen beöltözött Mikulás jött a házhoz, aki akkurátusan felolvasta a nagykönyvéből viselt dolgaikat, ők meg álmélkodtak – ez a piszok Mikulás mindenről értesült, nem lehet itt már a gyereknek semmi esélye.
A lányom tizenhárom éves lehetett, már nem hitt a legendában, de ő sem akart kimaradni az ajándékozásból.
Amikor a kicsik sorbaálltak, akkor ő is odaállt a sor végére, már duzzadt a blúz, kerekedtek az idomok, de ő még boldogan, kipirult arccal várta a Nagy Elszámoltatást.
Jött is a Mikulás, nyílt az ajtó, végignézett a gyerekek során, majd köszöntötte őket: szervusztok, gyerekek! – majd odafordult a lányomhoz: Kezicsókolom!
Na, ez volt az a pont, amikor a résztvevő felnőttek mind hátatfordítva rázkódtak a röhögéstől, egyedül a lányom nem értette, hogy akkor most mi is itt a gond az ajándékok ügyében?
Az országnak idén gazdag Mikulása volt.
A Mi Vezérünk fejébe csapta a piros sapkát, végigvágott a szekértolóin – idén késett kicsit a hóesés, a magyar Mikulásnak szekeret kellett használnia szán helyett – berobogott és két kézzel szórta az ajándékokat.
Mindjárt a gyerekekkel kezdte, akiknek a csizmácskájába tandíjacskát tett.
Volt nála egy rettentően nagy kalapács is, a gyerekeket ahol találta, oda szögezte mindahányat, mondván nekik, Józsika, Pistike, nézd meg szépen apukádat, nézd meg, hogy ő mivel foglalkozik, mert azzal fogsz te is foglalkozni egész életedben!
Sanyika ne izegj-mozogj, igen, ha apukád munkanélküli és egész nap a kocsma előtt álldogál, akkor te is az leszel, és ott fogsz álldogálni, oszt punktum!
Ezzel visszaugrott a szekerére, nyakonvágta a Peti nevű rudast, meg a harapós kancát is és elviharzott a Jobbik felé.
Azok már ott várták őt feszes alakzatban, köszöntek is szépen a Mikulásbácsinak, Adjon az Isten!
A mi Mikulásunk ravaszkásan rájuk mosolygott, éppencsak nem csippentett a szemével – nem kell ezt gyerekek, tudjátok, a Merkelnek is szeme van – majd maga alá húzta a stoplist és szólította Gyöngyösi képviselőt!
Rendes gyerek vagy Picináci, mondta neki, most ugyan kapsz a virgáccsal kettőt a fenekedre, de nem kell sírnod, - legfeljebb most nem utazol államköltségen, mint a megyei közgyűlések elnökök szoktak államügyekben – a romastratégia érdekében az Azori-szigetekre, ki fogod bírni!
Majd kárpótolunk, mint szoktuk ilyen esetekben, mikor valaki értünk szenved!
Ezután tett egy kanyart a cigányputrik felé is, jól meg is szidta őket, mert annyira élhetetlenek, hogy még a Lázár - listáról is leestek, no, annyit is érnek!
Figyelmükbe ajánlotta a Münchhausen-tervet, mely abban segíti őket, hogy saját hajuknál fogva húzzák ki önmagukat a pöcegödörből, kioktatva az ostobákat, hogy a felemelkedéshez az út a tanuláson keresztül vezet.
Merthogy itt mindenkinek joga van tanulni - vegyenek fel diákhitelt!
Csattogott a virgács, rázta a láncát Lázár-krampusz, majd elcsendesedett a vidék.
A Mi Mikulásunk belenézett a zsákjába – nem aprózom, mondta – majd kidobott belőle egy kis dohány-áremelést, néhány trafikot, pár stadiont a szorgos szurkolói köménymagoknak, harmincezer tandíjat, egy komplett Bajnai-ellenes kampányt, néhány téli kilakoltatást, fatolvajokra vadászó rendőrt, vadászt, erdészt, - tűzifát elfelejtett kidobni, azt vegye meg, aki fázik - fut rá a huszonnyolcezerből.
Aztán kirázta a zsákot, kiesett belőle a majdnem kész választási törvény, a zsidóknak odahajította Rogánt, de már nagyon unta a dolgot, így aztán fordított is egyet a szekere rúdján és elrobogott – indul a repülője a meccsre!
Úgyhogy mindenki ossza be szépen a jövő évre, amit kapott, és ne elégedetlenkedjen, több nap, mint libacomb!
Anikó asszony bizonyára megszervezte, hogy az Orbánék meghitt családi körben kutassák a cipőcskék tartalmát.
Lakatos Gáspárné is hasonlóképpen készült a napra – a fűtetlen szobában a göncök alá bújt, magához szorította a purdékat, és mesélt nekik egy másik Mikulásról, amelyik egyszer majd talán őket is meglátogatja, és akkor lesz meleg szoba, meleg étel és talán még jut egy-két szem szaloncukor is a csizmácskákba, merthogy akkor talán még csizmácska is lesz.
Aztán szépen, csendesen, egymást melengetve, kissé korgó gyomorral bár, de elaludtak, abban a reményben, hogy holnap reggel lesz ébredés.
Talán egy emberségesebb jövőre…

:O)))

2012. december 5., szerda

AMNÉZIÁS ORSZÁG


Ezen az országon már a Cavinton sem segít.
Elolvastam például ma az ATV hírei között, hogy meghalt Sepsi László.
Azt tartotta említésre méltónak megemlíteni róla a szerkesztő, hogy  a tázlári származású nagyvállalkozó korábban Magyarország legnagyobb cigarettakereskedője volt, egy időben a piac 40 százalékát tartotta kezében.
Tudom, halottról jót, vagy semmit, meg aztán különben is, nyugodjék békében, nem vele van ma bajom.
Hanem a feledékenységgel.
Azzal hogy ebben az esetben lenne más említésre méltó dolog is, mely segíthetne abban, hogy a tizenöt évvel ezelőtti eseményeket és a mai állapotokat jobban értse az a fiatal, aki ma legfeljebb szép szónoklatokban hall a daliás időkről, amikor elkergettük a rohadt komcsikat és ránk virradt a szabadság rózsás hajnala.
Sepsi László büntetett előéletű volt, de valahogy úgy alakultak a dolgok, hogy ennek dacára remek politikai kapcsolatokra tett szert – hogy mást ne mondjak, az ő tanyájára járt lovagolni az Orbán-család.
Rossz nyelvek szerint a Vezér már akkor felismerte önmagában az ősi magyar géneket, a magyar pedig lovasnemzet, így aztán neki saját lova is volt a Sepsi-istállóban, melyet lovagolt és néha-néha kifúrt nádat dugva a ló seggébe nosztalgiából felfújta.
De ez persze már a múlté, tekintsük ifjúkori botlásnak.
Ami viszont már nem volt játék, az Kastyják János, a kiskunhalasi rendőrkapitány leváltásának ügye, melyet személyesen Sepsi ígért meg neki és láss, csodát, be is következett.
Működött a Pintér-Gergényi együttműködés,  de mint minden tisztességes maffiában, a fejig nem lehet eljutni, az ilyen utasításokat nem szokták lepapírozni.
Ellenben a kiskunhalasi rendőrkapitány repült, mint a vadlúd költözés idején, az akkor kormányon levő miniszterelnök meg ma délceg léptekkel halad megkoronázása felé.
Viszont az összeesküvés-elméletek híveinek roppant jól jön az ilyesmi, például a 2006-os puccskísérlet eseményeinek értelmezése során.
A szerkesztő ezeket a dolgokat nem tartotta fontosnak megemlíteni, vagy feledékenysége, vagy a kormányokon átívelő szervilizmus okán, pedig nem ártana időnként beszélni ezekről a dolgokról.
Ha a fiatal nem tud eligazodni az őt körülvevő világban, akkor könnyen prédájává válik a szépen szárba szökkenő önkényuralomnak.
Vagy itt van a másik példa, Feldmayer Péter, a Mazsihisz elnöke, aki pár pillanatra elfeledkezett arról, hogy ki eresztette rá a Jobbikot a magyar társadalomra, pedig ez neki nem lehet könnyű, hiszen naponta emlékeztetik rá, hogy a veszély, az antiszemitizmus és a rasszizmus a mai Magyarországon súlyos probléma.
Mégis elvándorolt ahhoz a miniszterelnökhöz, akiből harapófogóval sem lehetett kihúzni egyetlen elítélő mondatot sem a Jobbikról, és aki azt a Horthyt tekinti példaképének, akinek tudtával és egyetértésével halálba küldték a vidéki zsidóságot.
Kicsit morbidnak tartom ezt a dolgot, mert Feldmayer Péter ezzel nem egyetlen dolgot feledett el, hanem ezer és ezer olyan esetet, amikor a hatalomhoz törleszkedő zsidót kijátszották, kifosztották, eszközként vagy prédaként használták.
Mint most is, amikor az Orbán – vircsaft legitimizálásához adtak nem lebecsülendő segítséget.
A seggnyalás gusztus dolga, de talán túlzásba vinni nem kellett volna, hiszen az antiszemitizmust Magyarországon nem a Jobbik csinálja, hanem az, aki tág tere enged neki a Parlamenttől Gyöngyöspatáig, és ezt az embert történetesen Orbán Viktornak hívják.
Ő a kóceráj tulajdonosa, a Jobbik meg csak a samesza.
Ahogy kicsit szorult a hurok, rögtön le lehetett állítani a Jobbik által szervezett miskolci „sétát”, érdekes módon addig a rendőrség karbatett kézzel nézte a randalírozásokat országszerte.
De az amnézia nem csak a társadalom felső köreit érinti, hanem a magyar társadalom egészét, mely mára szinte már csak ostoba jelszavakat tud visszhangozni, illúziókba ringatva magát, mert elfelejtette, hogy nem is olyan túl régen, de élhetett ebben az országban emberhez méltó életet is.
Hogy a gyerekét taníttathatta, hogy munkahelye volt, hogy békességben élhetett és munkája eredményeképpen gyarapodhatott is, igaz nem annyira, mint ma Csányi vagy Demján, akik gyakorlatilag az egész gazdaságot kézben tartják.
Ma csak azt hajtogatja felháborodott képpel, hogy a szocialisták loptak.
Most, amikor elosztogatták az ország állami tulajdonú földterületeit a rokonok és haverok között, elfelejti, hogy azok a földek hajdan az ő tulajdonában voltak, mint ahogy a gépek, gyárak, üdülők is, ma meg az jut neki, mint a hetedik gyereknek.
Nem lenne pedig baj, ha néha emlékezne ezekre a dolgokra is, mert az ilyesmi emeli az öntudatot, talán eszébe jut az is, hogy ezelőtt harminc évvel még volt tartása és nem lehetett vele bármit megcsinálni.
Hogy melyik politikus mit művelt, arra aztán meg végképp nem emlékszik senki, mert egyszerűbb azt visszaböfögni, amit a propaganda a nép szájába ad.
Pedig ez az út csak a pusztulásba vezet.
Az összes sikeres nemzetet öntudatos, jogaikkal és kötelességeikkel tisztában levő, a múltból tanuló polgárok tették naggyá.
Az amnézia rabszolgákat és zselléreket csinál, pedig ennek az országnak büszke emberekre és öntudatos állampolgárokra lenne szüksége, nem szolganépre.
Sajnos, ma már mindenki elfelejtette, hogy miket ígért Orbán a kétharmad előtt, pedig nem lenne hátrányos emlékezni és emlékeztetni rá, aztán összevetni az ígéreteket a mai állapotokkal és levonni a szükséges következtetéseket.
Még mielőtt nem késő…

:O)))

2012. december 4., kedd

A NEGATÍV LENIN


Ma is volt mind elandalodni a fülkeforradalom szépségeibe beleszeretett állampolgárnak, hiszen a rendszer újabb gyönyörűségekkel ajándékozta meg.
Az első boldogító hír arról szólt, hogy negyvenezerről tízezerre csökkentik jövő szeptembertől az államilag finanszírozott helyek számát a felsőoktatásban, ami a vezér logikája szerint egyértelműen azt jelenti, hogy a magyar állam mélységesen elkötelezett a jövő generációi mellett.
Ha még minden felvett jelentkezőt stoplissal fenéken is rúghatna, valószínűleg el is alélna mein Vezér a gyönyörűségtől, hiszen ezzel rávezethetné őket, hogy az élet úgysem az iskoláról, a szaktudásról, a műveltségről vagy az emberségről szól, hanem az erőszakosságról, a nyers erőről meg a fociról.
Úgyhogy felesleges is túlerőltetni magukat, próbáljanak belenyugodni, hogy ez a dinasztiák országa lesz, lesznek munkanélküli-dinasztiák, lesznek zsellér-dinasztiák, segédmunkás-dinasztiák, alkalmi munkás dinasztiák meg oligarcha-dinasztiák – meg lesz a pontos helye határozva a társadalomban mindenkinek, mikor először felsír, oszt jónapot.
De szép is ez, hiszen akárcsak elméletileg is milyen slampos az, hogy egy kőbányászati segédmunkás fia jogot végezzen például - fertelmes még belegondolni is!
Suszter, maradj a kaptafánál, de ültessed magad mellé a gyermeked is, mert a suszterszékről csak lefele vezethet az út, felfele soha, - viszont gyermeked megbecsült tagja lehet a társadalomnak, hiszen ismerünk olyan cipészt is, akit a Felséges Úr magas állami kitüntetésben részesített, mint II. Erzsébet a szabóját.
Azt gondolom, hogy az én generációm szerencsés korban született, mert módja volt átlépni osztálykorlátokat, társadalmilag felemelkedni, kihasználni azt, hogy a rendszer szélesre tárta a társadalmi mobilitás kapuját.
Át is tülekedtünk rajta néhány millióan, habár ezt a tényt mára rengetegen elfelejtették – nem is szólva gyermekeikről – ma már a mosónő unokája úgy emlékszik, hogy nagyszüleinek jólmenő textiltisztító vállalkozása volt és elfeledkezik arról, hogy a szegény nagymama gyalog cipelte a mosott-vasalt ruhát Pestről Budára, merthogy a villamosjegyre nem futotta.
Persze ettől még a tény azért tény marad, mint ahogy az is, hogy a társadalmi felemelkedéshez egyetlen út vezet: a tanulás.
Ha az a rendszer mást nem is adott volna a szegényembernek (depersze adott, futotta akár libacombra is, - a csirkefarhátat akkoriban a Bumbikutya ette,-  meg könyvre, színházra, operára is annak, aki azt szerette…) akkor is hálás lehet neki Magyarország.
Mert – mint később kiderült - ugyan sok gyenge emberi minőséget is termelt, de emellett a magyar nép átlagos műveltségi szintjét annyira felemelte, hogy ma rengeteget kell azon dolgozniuk új urainknak, hogy a népet megint le tudják nyomni a kiszolgáltatott és engedelmes, gondolkodástól magát megtartóztató birkanyáj szintjére.
Meg kell állapítani, hogy részsikereik azért már vannak.
Az ázsiai kistigrisek azért vitték valamire, mert felismerték azt, hogy az oktatásba fektetett minden cent hosszú távon profitot hoz, de hát vagyunk mi egy ázsiai nép?
Legfeljebb félázsiai, az ostobább feléből.
Pedig még India is a szellemi tőkével próbálja kiráncigatni az országot az évezredes nyomorból, és a befektetések jól kamatoznak – szoftverfejlesztésben például ma már nagyhatalom az ország.
Ugyan nem mondom azt, hogy nem kell semmit változtatni az oktatás finanszírozásán, de azt azért állítom, hogy Orbán víziója az önfenntartó oktatásról káros az országra.
Már csak az van hátra, hogy a diákhitelt svájci frankban legyen kötelező felvenni…
Persze azért marad kitörési pont, az egyik a Horthy-rendszer modellje, melyben a katolikus egyház taníttatta az arra érdemeseket, ezért mindössze hason kellett csúszni a klérus előtt a szegényember gyerekének.
Meg a szüleinek is, akiknek akkor azért még nem kellett írásos ígéretet tenni, hogy lépést tartanak gyermekük hitéleti fejlődésével, mint manapság, elég volt az, ha a plébános úr látta a szülők ájtatos képét hetente a misén, - ha még néha egy-egy tyúk is akadt a paplak számára, amit úgysem evett volna meg senki, az is növelte a hitet.
A másik kitörési pont a sport, ennek érdekében pedig igen sokat tesz a mi Szeretett Kormányosunk.
Például sportcsarnokokat épít, stadionokat, melyekben folyik a sportolói elit képzése, mert a legfőbb érték nálunk az érem, meg a kupa.
No, nem a Mihály, ő ugyanis ért a közgazdasághoz, hanem a különféle edények, melyeket a sportolók kapnak, mikor hazánk dicsőségét öregbítik.
Ebben segítenek a lyukas seggű gatyában felépített és felépítendő új sportlétesítmények, melyek közül talán csak a Fradi új stadionja épül fizetségképpen, szurkolói 2006 őszén, a puccskísérlet során tanúsított hősies harcaik ellentételezéseképpen, a többivel meg egyrészt Kósalalit veszi meg a Vezér kilóra, a többit meg köretként teszi a tányérra az alcsúti stadion mellé, ezzel takargatva a lólábat
Nem vagyok én ellensége a sportnak, de az erre fordított százmilliárdokat lehetne okosabban is elkölteni, például a legszegényebb falvakban a gyerekek sportoltatással egybekötött nevelésére.
Persze a cél nem ez, hanem nyolc helyett kilenc olimpiai aranyérem, hogy nyalná meg a Vezér…
Egy-két pingpongasztalra iskolánként bizonyára futná abból a negyvennyolc milliárdból, amit sportfejlesztésekre költött idén a kormány, még talán néhány melegítőre is, meg esetleg egy fűtött öltözőre, ahol a kis cigány vagy nemcigány gyerek az edzés után zuhanyozhatna.
Horribile dictu kaphatna akár egy zsíroskenyeret is, és lehet, hogy rászokna a tisztálkodásra is, a fegyelemre és figyelemre, a csoportban végzett munkára, már ha az edzője nem rasszista állat, hanem ember és pedagógus is egyben.
Talán nem ördögtől való egy ilyen párosítás…
Lehetne területi iskolai bajnokságokat rendezni, konditermeket berendezni, olcsó sakk-készletekkel és valamiféle kis tiszteletdíjjal honorált matematika-tanárokkal létrehozni az iskolai sakk-szakosztályokat, szabadtéri kosárlabda-pályákat építeni, évfolyam-bajnokságokat szervezni, beépíteni a gyerekek mindennapi életébe a sportot.
De nem úgy, hogy reggel hétkor valami kedvetlen pedagógus körbe-körbe futtatja a lurkókat az iskola körül és ezt testnevelésnek hívja, majd államilag annak is könyvelik el.
A sportnak akkor van értelme, ha örömmel párosul, mert embereket kellene nevelni, nem fakírokat.
A negyvennyolc milliárdból talán jutna még valamennyi hajléktalan-melegedőkre is, mert a dolgok mai állása szerint nem a legüdvözítőbb megoldás, ha a hajléktalan fut az életéért az őt benzinnel és öngyújtóval röhögve üldöző kopaszok elől, mely eljárás kétségtelenül megoldja – egykoszból - a sport és a melegedés problémáját is.
"Nekünk most az egyik legfontosabb feladatunk, hogy visszacsábítsuk a fiatalokat a sportpályákra.” – mondá a Vezér.
Ezt szeretem benne, ezt a lényeglátást.
De igaza van, mert jó fizikai állapotba kell hoznia magát a nemzetnek, hogy ha az Egységes Nemzeti Szavazókör a Kékestetőn lesz, oda is fel tudjunk mászni, világgá zavarni ezt a majmot.

:O)))

2012. december 3., hétfő

VÉDELMEZŐNK


Örömmel értesítek mindenkit, hogy Vezérem, Alcsút Géniusza, a Hit Lángpallosú Terjesztője, a Cinege utca Oroszlánja ma felvette a Zsidók Védelmezője címet is.
Az örvendetes tényt ma a Parlamentben egy önérzetes manifesztumban hirdetett ki.
Szöveghűen kell ezt közkinccsé tennem, nehogy egy vessző is hibádzzon, mert annak beláthatatlan következményei lehetnek!
Ezt mondta az Emberiség Fáklyavivője:
"Ameddig én ezen a helyen állok, Magyarországon senkit sem érhet semmilyen bántódás hite, meggyőződése vagy származása miatt.
Szeretném világossá tenni (...), hogy mi, magyarok megvédjük zsidó honfitársainkat" 
Hát akkor most elégedetten hátra is dőlhetünk, itt a nyugalom és a boldogság szigete, mi magyarok megvédjük a zsidainkat!
Hogy francba van az, hogy én semminek sem tudok örülni?
Belegondoltam ebbe a szívmelengető és bátorítást adó mondatocskába és bevettem egy Daedalont.
Fene tudja, nekem azért valami más elképzelésem van a demokráciáról.
Mert mi van, ha például a Zsidók védelmezője éppen vacsorára hivatalos Rogánékhoz, és a vacsora előtt csipegetnivalónak kínált libatepertő megakad a torkán?
Nincs a közelben egy orvos sem, csak a család fogorvosa, de az el van foglalva az elszámolással a Vezér felé, a legközelebbi magyar orvost Norvégiában találhatná, ha nem lenne elfoglalva a fuldoklással.
Emberfia nincs, aki le merné dugni az ujját a felséges torkon, neadjisten lyukat akarna gyártani a gégén egy kés segítségével - a TEK – helyesen - azonnal miszlikbe aprítaná.
Feltételezve, de meg nem engedve, hogy a Hit Oroszlánja és a Zsidók védelmezője e váratlan baleset kapcsán visszaadja halhatatlan lelkét ott az úrnak, mi lesz a zsidókkal?
Merthogy az kétségtelen, hogy akkor ott állnak védelem nélkül, mígcsak Gáspár, a Kedves Vezető át nem veszi a hatalmat és meg nem választja őt a Fidesz Központi Bizottsága Legfőbb Hadúrnak, Alcsút Ifjú Géniuszának, a Hit Lángpallosú Terjesztőjének, a Puskás Akadémia Oroszlánjának és a Zsidók Védelmezőjének.
Az interregnum napjai alatt ki tudja, mi történik?
Azt hiszem, a kákán is csomót keresek, hiszen egyrészt a Vezér közismerten kicsattan az egészségtől, másrészt meg egy ilyen baleset?
Ugyan… - köztudottan balsors tépte nép vagyunk, ez velünk nem fordulhat elő!
Valahogy úgy vagyok vele, hogy nekem azért nagyobb biztonságérzetet adna, ha a zsidók életét és javaik biztonságát nem egy hibbant politikus biztosítaná, hanem egy demokratikus jogállam.
Ez a megnyilatkozás is egyértelművé teszi, hogy ennek az embernek halovány segédfogalma sincs a demokrácia mibenlétéről, arról, hogy neki nem az a dolga, hogy hülyeségeket és tartalmatlan ígéreteket pofázzon a Parlamentben, hanem az, hogy a demokratikus felhatalmazással élve pártjával olyan jogszabályokat terjesszenek a törvényhozás elé, melyek demokratikus elfogadásával automatikusan olyan társadalmi környezet alakul ki, melyben fel sem merülhet az, hogy bárkit hátrány érhet származása vagy vallása miatt.
Engem ne Orbán Viktor védjen, hanem a Magyar Köztársaság, többek között azért is, mert ha valamit ezidáig Orbán védett, annak befellegzett.
Tudatom vele: az én életem ennél azért drágább, a leszármazottaim életére meg felettébb kényes vagyok – mit tegyek, szeretem őket.
Aztán itt van ez a „mi magyarok megvédjük zsidó honfitársainkat.”
Ez a kijelentés is mesze bűzlik a csipetnyi kis nácizmustól, és olyan távol van Európától, mint Makó Jeruzsálemtől.
Aki ma Magyarországon él, az magyar, ilyeténképpen a „mi, magyarok” halmazába tartozik.
Teszik ez valakinek, vagy nem, de ez a lényeg.
Az ilyen dumák az első lépéseket jelentik a fajelmélet göröngyös útján, melynek vége Európában a bitó volt még nem is olyan rég, de ha belegondol Rudolf Hess sorsába, akkor azért a tényleges életfogytig tartó büntetés sem lehet túl vonzó.
A kijelentésben rejlő logika szerint az ő szájából egyébként is legfeljebb az lehetne autentikus, hogy „majd megkérjük magyar honfitársainkat, hogy védjenek meg bennünket.”
És már el is jutottunk Vona honfitársig, aki amúgy is rohadtul szeretne megvédeni bennünket.
Azt sem értem, hogy ezt ott, a Parlamentben senki nem képes felismerni és azonnal visszautasítani, csakúgy, min az egyes szám első személyben tett nagyképű kijelentéseket.
Szóval, csak módjával a magyarkodással, kedves sváb, szerb, cigány, zsidó, kun, jász, bunyevác, román, tót vitézek, az ő keverékeik, továbbá a megszálló tatár, török, német, vallon, osztrák csapatok, valamint a II. Ukrán Front leszármazottai, - gyűjtőnéven. magyarok!
Egyébként elkezdték kérni a keresztleveleket a katolikus egyháznak átadott iskolákban, a szülőknek pedig nyilatkozniuk kell, hogy „vállalják-e a gyermekkel való hitéleti együtthaladást?”
Merrefelé megy ez az ország, ti tudjátok?

:O)))

2012. december 2., vasárnap

CSAPDÁBAN


Vége hát az antifasiszta tüntetésnek, sokan voltunk, közöttünk rengeteg fiatal, és ez nagyon örvendetes.
Lehetett nemzeti zászlókat (hurkapálcástól a koronáscímeresig) kapni – ez is örvendetes, kár, hogy nem éreztem rá erre a zászló-bizniszre huszonhárom éve.
Ha időben felismerem a keresletet, ma a Bermudákon olvasgatnám a híreket arról, hogy mennyire visszafogott volt és milyen igaz gondolatokat tolmácsolt a Fidesz frakcióvezetőjeként beharangozott, de a meghívott saját nyilatkozata alapján sem pártja vezetőjeként fellépő primadonna.
Még örvendetesebb, hogy lehetett kapni forraltbort is, már csak a libamájas, lilahagymás, libazsíros kenyér hiányzott az egyetemes jóléthez, - no, meg egy olyan békés életérzés, melyben fel sem merül, hogy most verik éppen egyik legérzékenyebb testrészemmel a csalánt.
Sajnos felmerült.
Mert bármennyire is szép volt a tüntetők létszáma, bármennyire is hangzatosak voltak a szlogenek és tartalmasak a beszédek, azt azért nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a színpadon ott bokázott annak a pártnak a frakcióvezetője, amelyik ránk szabadította a barna pestist.
Vagy az olívzöldet – tetszés szerint.
És a tömeg nem hajigálta le a színpadról, hanem könnyes szemmel, hálásan tapsolt neki, ha azt énekelte, amit a tömeg hallani szeretett volna.
A tömeg ugyanis imádja az illúziókat és imádja azokat, akik el tudják ringatni érzékeny lelkét.
Kész Stockholm-szindróma ez a helyzet.
Az ember nem is gondolná, hogy értelmes emberek képesek lelkesedni ezért a tömegmanipulációs csúcsteljesítményért, melynek eredményeképpen most önszántukból nekiláttak ellapátolni azt a nagy rakás trágyát, mely már éppen elborította volna az alcsúti pávát, Azt a kupacot, melyet a delikvens saját maga csinált oda, az ország kellős közepére.
De az kétségtelen, hogy innentől kezdve alapjaiban változott meg a politikai helyzet, mert mostantól sokkal nehezebb lesz azt állítani, hogy a Fidesz nem demokratikus párt, hiszen, lám, még az antiszemitizmus elleni tüntetésen is részt vett és elhatárolódott Gyöngyösi képviselőtől, holott akár meg is hozhatta volna a maga első zsidótörvényét, például a kaszinóépítési numerus clausust.
Ami azt illeti, Mesterházy a dolog lényegére tapintott, mikor követelte a Vezér nyilatkozatát a jobbikkal kapcsolatban.
Merthogy Vitykánk hallgat, a Jobbik háborog, Gyöngyösi nyilas képviselő meg tesz magasról az egész banda fejére, ami az ő helyzetét tekintve indokolt is, miért is mondana ő le, amikor szélsőséges gondolkodás tekintetében a Fideszes Wittner Máriához képest a kanyarban sincs, és még csak azt sem javasolta, hogy a zsidókat vegyék nyilvántartásba, mint idegen hatalom ügynökeit.
Ne legyenek illúzióink, ha hatalmi szempontból szükségesnek látja, akkor Viktorunk meg fog esküdni akár a kanturul tojásaira is, hogy utálja a Jobbikot, melyet pedig anno oly féltő gondoskodással nevelgetett, gondozgatott, támogatott.
Egyébként meg ezen a kalandocskán túl leszünk hamar, az amerikai nagykövet-asszony meghallgathatta a szépreményű frakcióvezetőt, és ha maradtak volna kétségei, akkor majd a Vezér személyesen, elegánsan pucsítva végigcsókolja a karát, hónaljtól a kisujja hegyéig – van e nő, aki képes lenne ennek ellenállni?
Azért engem megdöbbentett, az a tömeg feledékenysége.
Rogán azt nyilatkozta, hogy a Fidesz részéről a demonstráció szervezői őt keresték meg, és „természetesen” egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel is. „Amikor valaki nyíltan megtámadja zsidó honfitársainkat a parlamentben, akkor félre kell tenni a megosztottságot, félre kell tenni a jogos vitákat a politikai oldalak között. Ilyenkor közösen kell megszólalni” – nyilatkozta.
Egyet kell ezzel érteni.
Mostmár csak az a kérdés, hogy amikor zsidó és nemzsidó honfitársainkat együttesen támadja meg egy fasiszta típusú, vezérelvű, egyszemélyi hatalmat, diktatúrát kiépítő párt, szétverve a társadalmat, akkor vajon miért nem kell félretenni a jogos vitákat és azt mondani: Igen, jobb és baloldali demokratáknak ilyenkor egyszerre illenék megszólalni - de ez nemigen látszik összejönni.
Most éppen ott tartunk, hogy az emberek többsége olyan, mint akinek megerőszakolták a húgát.
Egy nagy benga lefogta, a kis fürge meg megpocsékolta, majd a nagy bengával együtt elmegyünk tüntetni a nemi erőszak ellen.
Ami itt ma történt, az cinikus politikai manipuláció volt, az ember sajnálja azokat, akik tiszta hittel és a jó cél érdekében mentek ki a Kossuth térre, és igen dühös a tüntetés szervezőire, akik - meglehet - remek emberek egyébként, de ebben az esetben nem ártott volna elolvasniuk a szakirodalom Stern Samura vonatkozó részét.
Hitler sem személyesen lőtt árokba senkit, de rendszere lehetővé, sőt kötelezővé tette másoknak ezt.
Szálasi sem járkált géppisztollyal a Duna partján.
Mégis, ha választani kellene, hogy melyikük bűnösebb, a gázkamrákba gázt juttató SS katona, vagy Hitler, a válasz nem kétséges.
Nálunk se.
Felmerül a kérdés ezzel a rendezvénnyel kapcsoltban is: cui prodest, cui bono?
Meg az, hogy akik ezt szervezték, azok vajon miért gondolták azt, hogy nekik a Fidesz érdekeit kell szolgálniuk?
Aki ember, az akkor is kijön egy ilyen rendezvényre, ha nem Rogán a primadonna az előadáson.
A válasz ez esetben sem kétséges, a haszon nem az antifasisztáké, a termést más fogja learatni.
Például a világ ma nem az antidemokratikus választási törvényről beszél, hanem Gyöngyösi képviselőről,
Business as usual…

:O))) 

2012. december 1., szombat

MEG AZ ÉN DURVA ANYÁM!


Egyre inkább terjed az a nézet, hogy aki Rogán Tonya Kossuth téri színpadralépésén polemizál, az az Ügy ellensége, képtelen az összefogásra egy ilyen nagyon fontos dologban, egy büdöstalpú tahó, aki nem képes felülemelkedni a személyes szimpátián és antipátián, sőt, ássa az árkot.
Hát mit tegyek, én már csak ilyen exkavátor típus vagyok, habár ha csak belenézek is abba az árokba, melyet nem én és nem a hozzám hasonló nézeteket vallók ásnak, akkor beleszédülök.
Főként, ha eszembe jut, hogy hasonló árkokba lőtték bele Kamenyec Podolszkíjnál a tizenöt-tizenhatezer  zsidót, ilyen árkokban égették el a tudományos precizitással felépített máglyákon a Holocaust áldozatainak nagy részét.
Édesanyám saját szemével látta a fővároson szinte még gyerek nyilasok által keresztülhajtott zsidókat, akik cipelték karonülő gyerekeiket, másik kezükben kis motyójukat, mások meg hordágyon a járóképtelen nagypapát – máig nyomasztja az emlék.
Családunk egy másik tagja egy ilyen menetből emelte ki azt a kisfiút, aki később országosan elismert orvosprofesszor lett, és aki ha túlélő testvérét látni akarta, akkor Izraelbe kellett utaznia, a szüleit látni meg soha többé nem volt módja.
Elszorul a torkom és elönt a düh, mikor belegondolok abba, hogy ostoba állatok ezeket a viszonyokat és ezeket az eszméket akarják feltámasztani, és tudom, hogy ellenük minden lehetséges módon fel kell lépni és el kell takarítani őket a közéletből.
De azért valamit ne feledjünk.
A nácizmust nem a szél fújta hozzánk, azt gondozgatni, nevelgetni kellett, és ezt a feladatot a pártok közül a Fidesz vállalta magára.
Volt egy pont, amikor a szélsőségek remekül beleillettek a mai kormánypárt elképzeléseibe, ez volt az az időszak, amikor a volt Fidesz-tag Vona Gábor és társai megtámadták a köztelevíziót. A támadásban résztvevő neonácikat ( ...megy a vonat Auschwitzba...) éppen most jutalmazza a kormány egy új Fradi-stadionnal.
Mára a helyzet kissé megváltozott, mert a volt jobbszéli Fidesz-tagok és Csurka elárvult báránykái szavazatokat vihetnek el a kormánypárttól, és a nemzetközi színtéren a mindennapi összefonódások vállalása sem kellemes az egyébként – bátran kimondhatjuk – náci, de minimum fasiszta modellt építgető Vezér számára.
Ő maga valószínűleg nem fajgyűlölő, ő egyszerűen csak haszonelvű, csak abban a körben, melynek ő lett a vezére, nem divatos az a szolárium, ahol ő szerezte a színét, így aztán nehéz az ő élete, nem lenne egyszerű neki harcos antirasszistának lenni.
Viszont – nemzetközi szempontból - úgy hiányzik neki a fajgyűlölet támogatójának stigmája, mint üveges tótnak a hanyattesés.
Eddig meg tudta csinálni azt a trükköt, hogy mind a mai napig személyesen verbálisan sem támadva a szélsőjobbot elnézte nekik a nyilaskodást, ellenzékben pedig egyenesen bátorította őket.
Mostantól ez nehezebb lesz, de lehet, most éppen a Jobbik szétzilálásának ötlete fogant meg benne, hiszen erősnek kell lennie annak az egységes központi erőtérnek, nem igaz?
Neonáci pártot pénz nélkül nem lehet csinálni, már a nagy elődök is rászorultak a korabeli pénzemberek és nagytőkések támogatására, és aki azt hiszi, hogy nincs a háttérben nálunk is pénzember, vagy a nagytőke, akkor az igencsak téved.
Mint ahogy a Fidesz sem a párttagok tagdíjaiból szervezte meg kampányait, nagygyűléseit, postai levél-akcióit, médiáját, hanem a nagytőke embereinek támogatásával került hatalomra – és most busásan visszafizeti a támogatást, melyet arra használt fel, hogy mára az ország két részre szakította gazdasági és társadalmi téren egyaránt, nem is szólva a mentális szakadásról.
A Fidesz olyan, mint vásárban a lókupec, nem válogat az eszközökben, ha kell, belehazudik a pofádba, gátlástalan és erőszakos, ha kell félelmet kelt, ha úgy kedvezőbb számára, akkor hízeleg és nyáladzik, a szemét forgatja - haszonelvű, nála a cél szentesíti az eszközt.
A vele szemben álló oldal éppen ezért sokkal gyengébb, eszköztelenebb, mert a hazugágnál már csak az igazságot viseli nehezebben, és aki közülük véletlenül – végtelenül idealista módon - szembesíti őket az igazsággal, annak kinyírásában kéjes örömmel vesznek részt.
Állandóan moralizálnak, mórikálják magukat, életidegen dolgokat hirdetnek, de lövésük sincs a választók többségét adó nagyon egyszerű emberek világáról.
A két tábor véleményformálói között olyan a differencia, mint a Négycsöcsű falusi iszákosai és a Gerbeaud cukrászdájának decens dámái között, már pedig itt – tetszik-nem tetszik - verekedésről van szó.
Verekedés ez ideológiai téren – rasszizmus, nácizmus, sovinizmus és a liberális demokrácia, a plurális, szekuláris társadalom és kultúra között - a diktatúra bármely formája és a demokrácia között.
Most feltűnt a szorító mellett a nemzetközi közvélemény nevű nehézsúlyú versenyző, aki igen haragosan pislog a könnyűsúlyú, rasszizmussal gyanúba keveredett magyar versenyzőre, aki erre természetesen az általa jól begyakorolt életviteli modellt húzza elő a tarsolyból: hazudik, sunyít, színlel és alakoskodik.
Ez kellene, hogy meghasson engem, meg a - nem jogerősen - két nap elzárásra ítélt tizenkét hülyegyerek az Avasról
Ezeknek kellene hinnem akkor, amikor pontosan tudom, hogy ennek a bandának a hatalomért semmi se drága.
Ha ma fel tudják tolni a színpadra képviselőjüket, akkor nekem azonnal el kell feledni azt, hogy ők teremtették meg azt a társadalmi környezetet, közbeszédet, melyben virulni tudnak a huszadik század ordas eszméi?
A lábgomba sem telepedik meg ott, ahol számára kedvezőtlen a környezet, de ha az kedvező, akkor sarjadzik-burjánzik, tönkretéve egészséget, közérzetet, környezetet.  
Ezekkel kellene összefognom – ki ellen is?
Az általuk világra segített szélsőjobb ellen?
A neonáci-szimpatizáns szavazóikkal?
A nacionalista-soviniszta politikusaikkal?
A Horthy rendszert újraépíteni szándékozó vezérükkel?
Hát nem, ezekkel nekem nincs dolgom, mert én egy európai Magyarország híve vagyok.
Azt szeretném, hogy a leszármazottaim a nyugati demokráciák legjobb hagyományait tükröző politikai – gazdasági környezetben éljenek, ne pedig egy áporodott eszmékkel terhelt félfasiszta féldemokráciában, ahol a félmillió zsidót halálba küldő Horthy a példaképe annak az alcsuti majomnak, aki Horthy rendszerében egy faluszéli putriban lakott volna, és akibe egyetlen dzsentri sem törölte volna bele a cipőjét, akkor sem, ha ha trágyába lépett.
Hibának tartom, hogy ezt az embert odaengedik a Kossuth téri színpadra, azt is el tudom képzelni, hogy nem ingyen került oda, mert részvételével a rendezvényen Európában szalonképessé teszi Orbán rendszerét.
Ha már jobbról valaki, akkor miért nem Bokros, Dávid vagy Herényi?
Mert ők csak magukat tudják adni?
Nehéz dilemma elé állítják a szervezők azt a demokratát, aki gondolkodni is szeret.
Holnap kimegyek mégis a tüntetésre, mert rettenetesen fontos, hogy megmutassuk magunkat, - nagy kár hogy holnapután tele lesz a sajtó azzal, hogy a Fidesz hívei megtöltötték a Kossuth teret, de mindegy, ezen túl kell tenni magunkat.
Ellenben a Földes Péter (fsp) által javasolt eljárást fogom követni - ha elkezd beszélni Rogán, hátat fogok fordítani neki.
Ezt javaslom nektek is…

Csak szép idő legyen…

:O)))

http://www.degob.hu/index.php?showarticle=19
http://fsp.nolblog.hu/archives/2012/12/01/Hattal_Rogannak_hattal_a_Fidesznek/