2014. december 9., kedd

DE SÜRGŐS, DE SÜRGŐS


Olyanok, mint a kamasz, akinek sejtelmesen beígért egy szép estét az érett faluszépe, nincs semmi türelmük, nem bírnak magukkal.
Nem mondom, nem kis üzlet, még ha a nagyját az orosz medve rágja is le a csontról, de az a negyven százalék sem kevés, ami ezeknek a hiénáknak juthat, ha megvalósul a paksi bővítés.
Ma aláírtak három megállapodást, melyek konkrét tartalmát nem kötik az orrodra, hiszen állambiztonsági kockázatot jelentesz, ellentétben a CIA-val, a KGB utódszervezetével, az Unió illetékes szerveivel, merthogy ezek mind-mind tudják, vagy tudni fogják a megállapodások tartalmát, a kisbetűs részeket is beleértve.
Te nem, hát hiszen ki vagy te?
Egy senki, egy rabszolga I. Eszement fáraó földjén, akinek elég, ha tudja, hogy hogyan kell a köveket hurcolni a Nagy Piramishoz, mely idétlen időkig hirdeti majd a Nagy Uralkodó dicsőségét.

Most éppen ennyit tudhatsz, nem többet: 2014 januárjában a kormány államközi megállapodást kötött Oroszországgal a paksi bővítésről.
Az egyezmény alapján két új atomerőművi blokk építését készítik elő, ezeket a tender nélkül kiválasztott orosz Roszatom kivitelezi, nagyrészt orosz devizahitelből.
A korábbi bejelentések az egyezményhez, illetve az időközben megkötött hitelszerződéshez kapcsolódva három megvalósítási megállapodásról szóltak:
- az egyik az erőmű tervezésére és építésére vonatkozó feltételeket,
- a másik a jövőbeni működtetés és karbantartás feltételeit rögzíti,
- a harmadik pedig az üzemanyag-ellátás és a kiégett üzemanyag kezelésének feladatait határozza majd meg.


Te viszont, hülye magyar, nem tudsz és nem is fogsz tudni semmit, hacsak meg nem írja a Washington Post vagy a Krokogyil, mert ez nem tartozik rád.
Egyrészt mert az utóbbi évek fényesen igazolták, hogy buta vagy, mint a sár, másrészt meg az összeg látszólag amúgy sem fér a pénztárcádba, de mégis, mint hajdan Rodolfo, a mi parlagi Cipollánk onnan fogja kifizetni – ugye csodálkozol?
Ha kevésnek bizonyulna, még a füledből is előhúz egy –két fabatkát, fafejből nem nehéz.
Pedig nincs min csodálkoznod, amiért ma nagy sietve aláírták a megállapodásokat, melyeket aláírni jövő decemberben sem lett volna késő, de hát addig annyi minden történhet még.
A viszonyok egyre bonyolultabbak, ki tudja, mit hoz az angyalka, márciusban meg az Angela, lehet, hogy selyemzsinórt.
Addigra meg kell kötni a megállapodásokat a magyar kivitelezők meg a Roszatom között, aztán lesz, ami lesz, majd jönnek a jogászok, oszt jónapot!

Akkor majd elmehet mindenki a sóhajba, olyan gazdag lesz, mint az a Gőzös nevű perzsa király, vagy hogyishíjják…
Olyan gazdag, hogy ez a beképzelt koldus Csányi a stadion kapujában áll majd szalmával kitömve, kezében hamutálcával, és minden meghívottat a hasába épített MP4-ről  köszönt.
Még ezt a szerencsétlen Simicskát is, aki zokogva törleszkedik majd a Kormányzóhoz, de hiába.
Mindenesetre nem egy nagy összegről van szó, csak tizenkét és félmilliárdról – bagatell.
Ha Mari néni meghallja, elégedett lesz vele, hiszen jár vele két nagy kémény, mely kellemesen bizsergető emlékeket ébreszt benne hajdani aratásokról, mikor a Jóska hanyattfeküdt, ő meg… – ehhh, de hagyjuk is, mindenesetre a tizenkettő nem sok, foga sincs több, oszt elfér a szájában.
Igaz, hogy ez euróban számítandó, hogy ne  mondjam, hogy devizahitel, és ha megy feljebb az árfolyam, hát lehet ebből még akár államcsőd is, de az is a Vezérnek játszik, hiszen nyomott áron felvásárolhatja majd, ami még nem az övé.
Vagy tesz egy ajánlatot, melyet nem lehet visszautasítani - mindenesetre az új KRESZ szerint az autó kötelező tartozéka lesz az izzókészlet helyett a tetőcsomagtartóra cukorspárgával  kötözött létra.

Ha anno, mikor ellopták a nyugdíjkasszát, a pénzt atomreaktorra fordítják, talán enyhített volna a dolgon, de hogy eltüntették a lóvét, ez azért nagy pofátlanság volt, kétségtelenül.
Az ellenzék kicsit toporzékol, meg felszólításokat intéz a kormányhoz, a kormány kiröhögi őket, nem ér rá velük foglalkozni, hiszen el van foglalva az első magyar akcióhősnő, Vida Ildikó produkciójával, akinek most be kell perelnie a Jóbarátot, vagy búcsút mondhat a pozíciójának.
Igaz, Magyarországon nem lehet beperelni, csak ha Obama megengedi, de az meg nem hülye, hanem Obama, emellett Amerikában sem lehet beperelni, hiszen Vida Ildikó ott is egy senki, de ott ezt ki is lehet mondai róla, míg nálunk ehhez diplomáciai mentesség kell.
Orbán majd most elmondja, hogy az amerikaiak gyávák és nincs is semmiféle adat a kezükben, hiszen Goodfriend nem mond le a diplomáciai mentességről, majd felhívást intéz Obamához: Gyere ki a hóra nigger, ha mersz!

Szóval a nemzetközi helyzet fokozódik, de lesz atomreaktorunk, majd tarthatunk benne krumplit, ha Putyin végképp el akarja takarítani ezt a szerencsétlent, ha már mi, mégszerencsétlenebbek nem vagyunk képesek rá.
Először bombázásra gondolt, de kikérte az orosz és a brit tudósok véleményét, akik megerősítették a rossz hírt, hogy ezek ellen nem használ a radioaktív sugárzás, a legutóbbi csótány-kísérletek legalábbis ezt bizonyították, de a patkányok is elég jó túlélési képességgel rendelkeznek.
Ha Angela nem kapkod kicsit, mire ideér hadat üzenünk az Egyesült Államoknak, oszt megnézhetik magukat a majmok.
Itt nem sokra mennek a repülőgép-hordozóikkal, Lakitelken már elindult a Nemzeti Búvár Kund Képzés és a vadlibák is velünk vannak, piroskáposztával!

Bátor népünk győzni fog!

:O)))

2014. december 8., hétfő

NEM TERELÉS, VALÓBAN IDIÓTÁK

Melyik a rázósabb: a fű vagy az alkohol?Hát nem, ezek valóban ennyire idióták.
Hallgatom a rádióban a betelefonálós műsor hallgatóját, aki arra gyanakszik, hogy a Kocsis Máté által indítványozott drogteszt csak terelés, valami fontosabb dologról szeretnék ezzel elterelni a közvélemény figyelmét.

Lehet, de ez ma már lényegtelen is, hiszen lassan a kormány minden lépése mellé be kellene adni egy egyéni képviselői indítványt.
Egyik például az lehetne, hogy a szűzek deflorálását csak vizsgázott szakemberek végezhetnék, illeték ellenében, úgynevezett Nemzeti Méhkaptárokban, - egyneműeknél a Nemzeti Melegházakban, a másik szólhatna arról, hogy a háziasszonyoknak nem lehet két cekkert cipelniük egyszerre, a harmadik, hogy betiltanák a retikül és a cekker együttes használatát, egyben a férfiak számára tiltottá tennék a gumi óvszer használatát vasárnaponként - és így tovább.

Azért ez a drogteszt jó ötlet, biztos vagyok benne, hogy sok értelme van, különösen, hogy évente egy alkalommal tervezik ilyen módon a szélbe szórni a pénzt, ami nem is lenne kevés, viszont oltári nagy baromság lenne, és így szépen beilleszkedne a NER egyéb baromságainak rendszerébe.
Speciális vizsgálatok nélkül, vérből, vizeletből kimutatni a drogokat nem lehet túl hosszú ideig, a fiatalok által használt drogok közül azokat a diszkó-drogokat, melyeket általában használnak, még kevesebb ideig, az úgynevezett varázsgombára meg nem is igen vizsgálják a pácienseket.
A pécsi Fact Intézet kutatásaiból kiderül, hogy a probléma ettől függetlenül valós, hiszen
rendkívüli módon megnőtt a kábítószert kipróbáló fiatalok száma, akik már az általános iskola végzős osztályaiban is találkoznak a tudatmódosító szerekkel hazánkban 

A változásért a klasszikus drogoknál jóval olcsóbban előállítható és beszerezhető, egyúttal a hatóság kijátszására is alkalmas dizájnerdrogok a felelősek.
Ezek olyan vegyületek, amelyeket a kábítószerlistán szereplő tiltott anyagok apró változtatásaival állítanak elő.
A dizájnerdrogokat növényi tápsóként, fürdősóként is árusítják, de azért én nem rohannék a helyetekben felnyalni a muskátlitápot, előtte tájékozódjatok az unokáitoknál.
Mindenesetre érdekes lesz az attrakció, amint egy ország kollektíve pisil, habár a libák se szégyenlősek a mezőn, a tetejében állandóan füveznek, mégse félnek.
Érdekes kérdés, hogy mit terveznek a rajtakapott delikvensekkel, különösen a politikusokkal, merthogy ahogy ezt a garnitúrát és a birtokukban lévő tudatot elnézem, lehet, hogy rajtuk valamit hozna egy ütősebb tudatmódosító szer.

Az ellenzék, persze, már megint érzelmi húrokat penget, holott itt a soha vissza nem térő alkalom, hogy egy módosító indítvánnyal kizárják a gyermekkorúakat, ellenben beemeljék a törvényjavaslatba a politikusok elmeorvosi alkalmassági vizsgálatát.
Ennek eredménye kötelezően nyilvánosságra hozandó közérdekű adat lenne, de ha az illető lemond, akkor ettől el lehetne tekinteni.
Nincsenek nagy reményeim, nem hiszem, hogy a törvényjavaslat beterjesztője ilyen, önmagára is veszélyes javaslatot támogatna, a kormány pedig sikítófrászt kapna, hiszen a vizsgálat végén komoly fejetlenség venné kezdetét.

Mindenesetre azt, hogy van értelme ennek vagy nincs, azt nem a drogok felől közelítve kellene eldönteni, hanem azt kellene vizsgálni, hogy van-e olyan laboratórium, melynek van erre kapacitása, esetleg van-e olyan személy, aki képes lenne egy ilyet megszervezni, esetleg ezek hiányában meg kell bízni egy svájci laboratóriumot, valami olyasmit, mint az
Institut Bio-Analytique Medical SA. – Anikó főméltóságú Asszony üzlettársának laboratóriumát, vagy annak valamiféle kooperációs partnerét.
Végtére is csak negyvenmilliárdnyi összegről van szó, de nem herdálunk, lehajolunk az aprópénzért is, ha már a húsosabb falatok kezdenek kicsúszni a kezünkből – ez a Paks is, egyre bizonytalanabb…
Persze kell valamit kezdeni a droghelyzettel, de nem hiszem, hogy éppen a mi Kocsis Máté barátunk lenne erre hívatott, hiszen ő legfeljebb fogyasztóként kerülhetett ezidáig kapcsolatba a droggal, meg a tűcsere-program szétverésében jeleskedett – dögöljenek is rakásra ezek a rohadt drogosok.

Kocsis drogügyi coming outja után persze előkerültek a szakemberek is, Zacher Gábortól például kaptunk egy költségbecslést százmilliárd forintról és egy eredménybecslést nulla hatékonyságról.
Talán mielőtt egy ilyen baromsággal előhozakodnának, érdemes lenne kikérni hozzáértő emberek véleményét is, ami természetesen csak ábránd, hiszen egy kormánypárti politikus mindent tud, amit pedig nem, azt tudja a frakcióvezetője, és ha ő sem, a piramis csúcsán még mindig ott ül a Nemzeti Lótuszfaktusz, minden titkok és a tutifrankó tudója.
Lehetne ugyan a terjesztők ellen is harcolni, de ez a módszer egyszerűbb és veszélytelenebb, meg aztán nincs felesleges feszültség az üzletágak között…

Persze lehet, hogy ez az egész csak terelés, hiszen a panamai diktátor, Noriega tábornok is kábítószer miatt került amerikai börtönbe, az meg aztán végképp semmibe sem kerülne, hogy kiderüljön, hogy a Puskás-stadion gyepszőnyege rövidre vágott cannabis.

:O)))

2014. december 7., vasárnap

TELEFON PUTYINNAL

Orbán Viktor miniszterelnök telefonon beszélt Putyin elnökkel.
A beszélgetés felvételének leiratát befújta a szél a Camel News Agency ablakán, ezt tesszük most közzé.

Csingilingi, csingilingi!
Vedd má föl majom, ha nem mozogsz, mehetsz vissza gázszerelőnek, fene abba a lusta vala…
- Ne káromkodj Viktor, és hagyd abba a fülpiszkálást, már fél órája várjuk, hogy végre befejezzed!
- Dá, dá tovaris Putyin!
Я приветствую с огромной любовью, поцеловаю руку, товарищ президент!
- Ne kapkodj, és beszélhetsz magyarul, kaptam Obamától egy fordítógépet, azt írta, hogy fordítva ültem a bilire…
- De örülök, hogy hívott Elnök elvtárs, de vártam már ezt a beszélgetést, bevallom, köpni-nyelni nem tudtam, mikor meghallottam, hogy a vezetéknek annyi!
- Hát, a politika már csak ilyen, Viktor Gyozevics, pofonokat adunk, pofonokat kapunk, a nemzetközi helyzet meg csak fokozódik, fokozódik…
- Értem én ezt tovaris Prezident, csókolom a kezit–lábát, de akkor most hogyan tovább?
Ez a hülye buzgómócsing Petike már megrendelte az árokásógépeket, a csövekből is elkészültek a lyukak, rengeteg a veszteség!
- Hát, ezt le kell nyelned, Viktor Gyozevics, de fog ez menni, nyeltél le te már különb dolgokat is, ez azért jobb, mint a répalé, amiért rám jártál, mint a jó kútra!
- Megtiszteltetés volt, tovaris Prezident, megtiszteltetés, - a homloka már visszaugrott eredeti pozíciójába, ha érdeklődhetek?
- Te csak ne érdeklődj Viktor, nem voltál egy nagy élmény, Monica Lewinsky lehet, több örömet adott volna, de mindent Oroszország-anyácskáért!
Ezek a rohadt amcsik mindig jobban járnak…

- Akkor most mégsem lesz elzárva az Ukrajna felől érkező vezeték?
- Viktor, ne legyél már bolond, régen jártál már Grazban?
Az a vezeték abban a pillanatban el lesz zárva, mikor az ukránok elfelejtik fizetni a gáz árát.
Úgyse tudják majd fizetni, fizetheti helyettük Obama, én meg majd küldök neki egy számológépet, hogy számoljon ezzel a kiadással a következő száz évben!
- Akkor nekünk is jön arról gáz, Vlagyimir Vlagyimirovics?
- Tovaris Prezident – csak semmi bizalmaskodás, tudom rólad, amit tudok, nem véletlen nyomtam a két szemed a hüvelykujjaimmal, mikor kedveskedtél nekem!
Amúgy meg, ha az ukránok fizetnek, akkor jön, ha nem fizetnek, akkor nem jön.
Ajánld fel nekik Matolcsyt, mert ezentúl egyszerre kétfelé kell nézniük, mert ha megharagszunk, akkor baj lesz, ha Obama haragszik meg, akkor is.
Habár neked sem lesz könnyű az életed, Viktor Gyozevics…
Hallom, már csak velem nem vesztél össze?
- Hogy is venném a bátorságot, Elnök elvtárs! De akkor most mit csináljak?
- Hát, most lenne javaslatom, de Anyukám eltiltott a csúnya beszédtől, így csak azt tudom javasolni, hogy csinálj, amit akarsz!
- Nem lehetne esetleg elhozni a török vezetéket Montenegróig?
Mert akkor a Honvédséggel folyosót nyitnánk Szerbián keresztül, bevetnénk az I. Nemzeti Kerékpáros Hadosztályt meg a II. Magyar Fajfenntartó Hadtestet, kikonzerválnánk a Csepeleket, megoldható - majd huszáröltözetben személyesen nézném a szabásmintát!
- Bolond vagy te, Vityka fiam, addig örülj te, míg a szerbek és a szlovákok nem akarnak közös határt a szláv testvériség jegyében!
Na, de nincs nekem rád több időm, ha rám hallgatsz, vegyél néhány jégeralsót, meg egy usankát!
- De drága Elnök elvtárs, legalább a gáz árából kaphatnánk valamennyi engedményt?
-Megbolondultál?
Most, amikor Ukrajna felől a gáznak nemcsak fűtőértéke, hanem ritkaságértéke is lesz?
Felejtsd el!
- És Paks?
- Da, - jó, hogy emlékeztetsz, el ne felejtsd kifizetni az első törlesztőrészletet, esedékessé vált!
Na, Isten áldjon Viktor Gyozevics, tavaszra, ha még leszel, majd még beszélgetünk!
- Viszonthallásra, tovaris Prezident, viszonthallásra!
A francba…
Talán ha meghirdetnénk, hogy igaz magyar ember uszadékfával fűt…

:O)))

2014. december 6., szombat

BLOGGER ÉS OLVASÓJA

Én írok valamit, te vagy elolvasod, vagy nem, esetleg csak a címet olvasod el, majd vagy reagálsz, vagy nem, mindenesetre kezedben, ha nem is a sorsom, de az írásom sorsa mindenképpen.
Ezek itt a szegény kis blogger panaszai…

Azért gondoltam, hogy közkinccsé teszem magánjellegű nyavalygásaimat, mert az utóbbi időben többször is kikaptam.
Kikaptam, mert elkövettem azt a hibát, hogy Putyinról és Oroszországról írtam, és nem a már megszokott és bevált paneleket csoportosítgattam ide-oda, hanem megkíséreltem rávezetni az olvasót arra, hogy próbálja elfogadni, van az orosznak is érdeke, érdeksérelme, saját nézőpontja, melyből egyáltalán nem az következik, hogy Putyin egy fenevad, akit azonnal le kellene takarítani az emberiség térképéről.
De ehhez nem kell Putyin, elég, ha a magyar cigányság helyzetéről írok, akkor is megkapom hamar, hogy aki akar, az dolgoz, meg, hogy a cigánynak a vérében mi van, ellentétben a szegény, de becsületes, foltozott, de tiszta ruhájú magyaremberrel a hetvenhét magyar népmeséből.

Nem sokat hoz a konyhára, ha az ember szembemegy az aktuális társadalmi mantrákkal.
A vicc az, hogy ez oldalfüggetlen, a hevült lelkű igazságvédők között éppúgy vannak echte nácik, mint magukat a demokrácia etalonjainak tartó liberálisok, Vona és Butaházy népe itt olvad egy nemzetté Gyurcsány és TGM népével.
Nehéz a hittérítők élete, egyszerre kell harcolniuk a hitetlenek és az inkvizítorok ellen, mert ha nem ezt teszik, akkor hamar elfogynak a megtérítendő istenbárányai, akik kapnak némi előzetest a pokolból, lassú tűzön pirítják őket, mint a libát, egyes esetekben még spékelik is őket.
Mindenesetre, amikor belekezdtem a bloggerkedésbe, megfogadtam, hogy én ugyan nem leszek misszionárius ebben az európai Kongóban, a célkitűzésem maximuma az, hogy gondolkodásra késztessem olvasóimat.

Igyekeztem is ehhez tartani magam, azt hiszem, inkább több mint kevesebb sikerrel, de ma már egyre nehezebb helyzetbe kerülök, hiszen nem tűnik elégnek az, hogy nem akarom a véleményem egy adott kérdésben rákényszeríteni másokra, a társadalom – és az olvasók egy része is - egyre türelmetlenebb.
Ma már az a követelmény, hogy nekem is azt kell fújnom, ami az aktuális többségi álláspont, különben megkapom a magamét.
Nem félek a vitáktól, de vannak dolgok, amivel nem tudok mit kezdeni, ilyen például az, ha valaki a tények ismerete nélkül foglal állást, de ilyen például a russzofóbia is, ami a nacionalizmus - sovinizmus szépen fejlett megjelenési formája.

 Nem kedvelhetem például Oroszországot vagy az orosz embereket anélkül, hogy meg ne kapnám azonnal a muszkavezető dicső címét, mert errefelé az oroszokra csak rosszat illik mondani, az érdemeiket vagy az eredményeiket le kell kicsinyellni, az orosz embert pedig okvetlen le kell nézni.
És mantrázni kell a hülyeségeket velük kapcsolatban, mert aki felhívja a figyelmet arra, hogy egy világhatalomról beszélünk, az egy sorba kerül Görgei Artúrral, meg Hegedűs hadnaggyal az egri várból, oszt annyi neki.
Minap írtam kedves kommentelőmnek, hogy ha azt írom, hogy a tehén nem gyilkol rendszerszerűen gyermekeket és lehet akár tarkabarka is, akkor itt mindjárt felbukkannak öten, akik elmondják, hogy én a rohadt szaros tehenek pártján állok, akik az ózonlyukat szellentik, le velem.
Ha valaki az ország helyzetének okára kíváncsi, akkor ez a mentalitás is benne van - itt nem lehet tényekről beszélni, itt csak hiteket lehet támogatni, körbefüstölni tömjénnel, meg a divatos szólamokat ismételgetni.
Ha belföld, ha külföld - mindegy.

Márpedig az ország haladásának egyik legfontosabb előfeltétele lenne, hogy merjünk szembenézni az igazsággal, próbáljuk meg például történelmünket, múltunkat a maga sokszínűségében értékelni.
Fogadjuk el, hogy Szent István idegen csapatok segítségével, kötésig vérben gázolva verte szét a hagyományos magyar értékeket, hogy az Árpádházi királyok a kor szokásainak megfelelően vadállati kegyetlenségű zsarnokok voltak, hogy Mátyás király nettó despota volt, aki a tetejébe még adókkal is kizsigerelte népét.
Ha ezeket el tudjuk fogadni, akkor könnyebb lesz elhinni, hogy Kossuth szakállát levágva, női ruhában menekült,és még ki sem nőtt a dicső szőr, már Görgeit pocskondiázta, akire ő hagyta rá az általa felhalmozott csődtömeget.
Hogy míg Kun Béla a felvidéken és a Tiszánál Magyarországot védte, addig Horthy tisztjei Szegeden a szép Sóvári főhadnagyné cipellőjéből itták a sampuszt, mely utóbbi a pezsgő leánykori neve, ugye.

Ha ezeket a tényeket el tudjuk fogadni, akkor az is menni fog, hogy eszünkbe jussanak azok a negyvennyolcas honvédzászlók, melyeket az oroszok adtak vissza nekünk jószándékuk jeleként, s melyeket a következő szavak kíséretében vett át Schweitzer altábornagy:
„A magyar kormány a legmagasabbra értékeli a szovjet kormánynak azt az elhatározását, hogy a szabadságért vívott harcunk szerencsétlen kimenetele után orosz kézre került honvédzászlókat visszaadja. 
Biztosítjuk az orosz nemzetet, hogy ezt a gesztusát a magyar nemzet sohasem fogja elfelejteni.”

Valami gond azért csak lehetett a memóriával, mert alig három hónap múlva magyar csapatok léptek Ukrajna földjére, ahol megszállóként porba gyalázták a magyar katona becsületét, míg bajtársaik a Don-kanyarban és hadifogolyként haltak meg, az állítólag roppant tehetséges Horthy működésének eredményeképpen.

Esetleg akár odáig is el lehetne jutni, hogy egyébként kedves és rokonszenves kommentelőm nem hozza fel negatív példaként a Kádár-kor lakáshelyzetét, és némelyik idióta nem erősködne, hogy a mai szegénység a kanyarban sincs a Kádár-kori szegénységhez képest.
Szegény Solt Ottília nem szerette a komcsikat, de ma, nagy valószínűséggel sírva, térdenállva kérne bocsánatot Kádár emlékétől a szociális helyzet láttán.

Szóval, legyünk tárgyilagosak, mert ha becsapjuk magunkat, örökké csak pofára esünk, egyik csalódás ér minket a másik után, egyik kudarc a másik után.
Hazudni egyébként sem szép dolog, de önmagunknak hazudni az ostobaság jele, márpedig nem igaz, hogy mi lennénk Európa legostobább népe.
Ennek ellentmond az is, hogy a gének ezen turmixa, melyet  az egyszerűség kedvéért magyaroknak hívunk, eleve nem lehet ostoba, hiszen kutyáéknál sem a fajtatiszta bernáthegyi az ész megtestesítője.
Nincsenek illúzióim, de én már egy kis változásért is hálás lennék, megkönnyítené az életemet…

:O)))

2014. december 5., péntek

SIMICSKA

Simicska betett Orbánnak rendesen.
Pedig úgy tűnt, ez a barátság erős és megbonthatatlan, mint a béketábor, de az a töméntelen baromság, melyet Orbán produkált az elmúlt néhány évben, de különösen újraválasztása után, úgy látszik, kikezdte a Fidesz szürke eminenciásának idegeit.

Azt még elviselte valahogy, hogy a Vezér nekiállt a vízen járni és levitálni – a vízen járásról tudta, hogy Orbán verette le a cölöpöket, melyek teteje nem látszott ki a vízből - míg a levitációval kapcsolatban csak röhögött a hívők bamba tömegén, akik látni vélték, hogy a vezér a levegőben lebeg.
A levitáció ugyanis a szellem ereje általi levegőbe emelkedést takarja, viszont Simicska két dolgot tudott: az egyik, hogy haverját a bolsevizmus szelleme hajította magasra, és ha valaki a levegőben látja, az csak azt jelenti, hogy még nem ért földet, de mióta Newton fejére esett az alma, még soha semmi nem maradt a levegőben.
A másik, amit tudott róla, az volt, hogy ez a táltosba oltott állított egérszar szalajt, mint a rigalánc, és mivel állítólag ö sem teljesen… khm… khm… - szóval, ugye a zsenit csak egy szőrszál választja el a bolondtól, néha még annyi sem, szóval képes volt megfejteni működés közben is a ketyós Vezért, anélkül, hogy erőlködnie kellett volna.

Nem lett volna itt semmi baj, ha Egyeskének nem jutott volna eszébe az a butuskaság, hogy Simicska ugyanolyan vazallusa, mint például Rogán, vagy a telhetetlen és ezért kézbentartható Lázár – ezekből éppúgy, ahogyan öt perc alatt lettek valakik, öt perc alatt lehetnek senkik, egészen a pórázonvezetgetésig bezárólag.
Orbán mellől sorra kikoptak a szobatársak, vagy beálltak alcsicskának, vagy kaptak valahol egy fogadóirodát, mulatót, ilyesmit, ahogy ez a maffiánál szokásos.
A bizalmi kör megtört, a fizetett barátok mégsem olyanok, mint akikkel összeköt az ifjúság édes felelőtlensége.
A fizetett barát olyan, mint egy átmenetileg jóindulatú daganat, egy szarkoma.

De Simicska soha nem süllyedt államelnöki szintre, ő tisztában volt a saját értékével, és ameddig úgy érezte, hogy Orbán is tisztában van vele, addig minden rendben is volt.
Húzta az igát, halmozta a közös vagyont, intézte a média kézbentartásának nem könnyű munkáját, mégcsak hálát sem várt, jól elvolt ő a háttérben.
De most, hogy véget értek a nehéz évek, a kis pöcs, akit ő emelt fel, önálló életre kelt és első dolgaként szemközt köpte azt, aki úgy mellesleg az utolsó adriai szigetig, erdélyi kastélyig mindent tud róla.
És ez nem elég, mert az információin túl minden szükséges eszköze megvan ahhoz, hogy másoknak is tudomására hozza ezeket a dolgokat anélkül, hogy saját egzisztenciáját veszélyeztetné.
A Simicska –Orbán viszony nem két játékos egyenrangú viszonya, hanem az edző és játékosa viszonya, méghozzá akkor, amikor a játékos hibát hibára halmoz, és nem tud egy labdát levenni még a szertárban a polcról sem.

Orbánnak elszállt az agya, elkezdett hinni saját emberfelettiségében, ez pedig nem jó jel,  - ha az Úr valakit el akar veszejteni, először az eszét veszi el.
Ha maradt volna csepp esze, hát megelégedett volna a kilencmillió kilencszázkilencvenkilencezer kilencszázkilencvenkilenc ember vagyonának elrablásával, de Simicska üzleti szférájába nem piszkál bele, mert hamarosan ő is úgy járhat, mint Lázár, aki igen rövid idő alatt növekedett fel a korrupció magyarországi emblémájává.
Simicska nem egy megbocsátó típus, ha valaki ebből a kőrből politikai gyilkosságot rendelt el, én előbb tippelnék rá, mint a sunyi, de beszari Orbánra.

Orbán ezt elkúrta, nem kicsit, nagyon.
Azzal, hogy Simicska szembefordult vele, azonnal odalett sérthetetlenségének és személyi torzsalkodásokon felül állásának mítosza, a politikai holdudvarban megkezdődött a helyezkedés, és ha Veszprémben elindulna, mint politikus és nyerne, akkor rendkívül sokan ismernék fel benne azonnal a potens politikust, az Orbán utáni idők emberét – és innen már csak egy libalépés az Orbán utáni idők beköszönte.
Talán még a Nyugat is megkönnyebbüléssel fogadná a hírt, jóllehet mindenki tudja, hogy Simicska ugyanúgy maffiózó - sőt – mint Orbán, de legalább a látszatra ad, tiszteli az erőviszonyokat és nem megy oda valamelyik Klicskóhoz megérdeklődni, hogy mit nézőő ilyen hülyén, vazze?

Ezzel együtt túlzott reményeim nincsenek, mert túl sokat tudnak egymásról, és egyik sem hord létrát a kocsija tetején.
De ha Simicska valóban elindul Veszprémben, akkor az egy érdekes meccs lesz, hát még, ha a szurkolótábor hangja felerősödik.
Nem mintha a népnek sok jót ígérne egy Orbán-Simicska csere, de a lejtőn álló szekeret is meg kell löknie valakinek ahhoz, hogy nekilendüljön, és ha a szekér elindul lefelé, könnyen felborulhat, maga alá temetve a hajtót, meg a szekérderékban lelhető trágyakupacot.
Ha kiegyeznek, az nem jó hír, mert akkor előbb-utóbb itt vér fog folyni, és soha nem azok vére szokott csordogálni, akik a helyzetet megteremtették, hanem általában ártatlan embereket lenget a szél…
Mindegy, várjuk meg, mire megy a maffia belső köre, de azért addig is tüntessünk szorgalmasan…
Mindenesetre Simicska üzent, Orbánocska…

:O)))  

2014. december 4., csütörtök

SALÁTAPOSZT

Bevallom, lusta is vagyok, és ez csak egy rossztulajdonságaim hosszú sorából.
Viszont azt is tudom, hogy még egy teve is belefáradhat abba, ha állandóan példás viselkedést kísérel meg tanúsítani, emellett tudja, hogy jól viselkedni erkölcsös, de azt is, hogy rosszul viselkedni sokkal szórakoztatóbb…
Ezért aztán ez most egy olyan poszt lesz, melyben mindenféle dolgokról írok, úgy, ahogy éppen eszembe jut.

Elsőként arról, hogy John McCain amerikai szenátor - két nappal azután, hogy olyan neofasiszta diktátornak nevezte Orbán Viktort, „aki Vlagyimir Putyinnal bújik ágyba", közleményt adott ki arról, hogy  „Orbán Viktor 2010-es hatalomra kerülése óta antidemokratikus alkotmányos intézkedéseket hoztak, korlátozták a bíróságok függetlenségét, lecsaptak civil szervezetekre és megnyirbálták a sajtó szabadságát”.
A republikánus szenátor Colleen Bell nagyköveti kinevezésével sem volt elégedett: nem tartotta megfelelőnek, hogy a Gazdagok és szépek című szappanopera producerét küldjék egy szerinte problémás országba.
Az amerikai külügy természetesen vad maszatolásba kezdett, emellett megerősítette, hogy a nagykövet kiválóan meg fog felelni a posztján.

Erről két dolog jutott eszembe.
Egyrészt ez az „ágybabújás” Putyinnal.
Putyin számára Orbán addig érdekes, ameddig Oroszország politikai vagy gazdasági hasznot tud húzni a mohóságából és külpolitikai ügyetlenségéből, utána bátran mehet a levesbe.
A hála nem politikai kategória, mint Pozsgay óta tudjuk, így ő legfeljebb csak szeretne belebújni Putyin ágyába, oda legfeljebb akkor kerülhet mikor a nővérke kedveskedik majd az orosz elnöknek: itt az ágytál, melyre vágytál…
Ma még Paks miatt érdekes az oroszoknak, de valószínűleg be kell áldoznia a projektet, ha még egy darabig Magyarország miniszterelnöke szeretne maradni – a selyemzsinórt majd Merkel hozza neki tavasszal.
Putyin meg ki fog bírni egy elmaradt beruházást, majd kárpótolja magát a gáz áráról folytatott tárgyalásokon, másrészt meg a szerződés arról szól, hogy akkor is fizetnünk kell, ha az erőmű nem valósul meg.
Szeretünk ilyen szerződéseket kötni, ehhez igazán a jobboldal ért, Bős után Paks igazán szép teljesítmény.

A másik dolog a nagykövet kérdése.
Colleen Bell helyében már a héten elkezdeném krémmel kenegetni a karom, mert a mi gáláns miniszterelnökünk, ha a közelébe kerül, vadul cuppogva kézcsókokkal borítja majd el a nagykövet asszonyt, ujjhegytől-hónaljig, vélhetőleg őrületbe kergetve ezzel Görög Ibolyát.
A hölgy diplomáciai képességei ismeretlenek, de biztosan nem ostoba, ha már idáig jutott, ezért könnyen elképzelhető, hogy hallgat a szakemberek tanácsaira.
Mindjárt itt lesz neki például egy karrierdiplomata jóbarát, aki igazán érti a Fidesz működését, emellett láthatólag élvezi is a produkciót, bizonyára lesznek ötletei.
A nagykövet asszony meg magyarországi szolgálata idején elő tudja készíteni következő szappanopera-sorozatát, a címe talán majd Tolvajok és rémek lehetne…

Az új ukrán kormány összetétele új tápanyagot szolgáltat az összeesküvés-elméleteknek – írja a Der Standard című osztrák liberális napilap. .
A pénzügyminiszter egy amerikai állampolgár, aki ugyan 20 éve Ukrajnában él, de korábban a washingtoni külügyminisztériumban dolgozott.
A  gazdasági miniszter litván, az egészségügyi miniszter grúz - mindhármukat elnöki rendelettel honosították kinevezésük előtt.
Jobb érveket nem is lehetett volna szállítani Putyinnak. Mindhárom kormánytag "frontállamokból" származik, és kulcstárcákat irányít Kijevben - állapítja meg a szerző.
Most erre mit lehet mondani?
Hatvanmilliós ország, nem fussa saját szakpolitikusokra?
Nem igaz, ez a helyzet csak egy lépcső egy amerikai vazallus-állam, egy banánköztársaság felé.
Hruscsov legalább ukrán volt…

Megveszi az állam a Budapest Bankot, elöntött a boldogság a hírre, jajde jó, hogy pénzt költhetek arra, amire tulajdonképpen nincs szükségem, jajde úszom a boldogságban, gondoskodott rólam Népünk Atyja, hogy az Úr büntesse meg, aki kifelejtette a pici cápákat a magzatvizéből!
A bankok tulajdonosa a banki ügyfélnek teljességgel közömbös, felettébb álmélkodnék, ha az állami tulajdonú bank magasabb szintű biztonságot kínálna, mint a magántulajdonban – horribile dictu a külföldi magántulajdonban álló bankok magyarországi leányai.
Csak aki ismeri a mondást, hogy egy bankrablás sehol nincs egy bankalapításhoz képest, az gyanakszik – hátha ez az állítás igaz a bankvásárlásra is.

Ma megszólalt az Unió is gázügyben: Az Európai Bizottság elnöke szerint a Putyin által lemondott vezeték építéséhez csak arra lenne szükség, hogy az oroszok betartsák az európai szabályokat.
Nincs semmi újdonság. A labda az oroszok térfelén pattog. Mi készen állunk. Az előkészítő munka folyamatban van – mondta Juncker, miután a közösség kollektíve leköpte az oroszokat, beléjük rúgott és hólapáttal fenyegette őket.
A Déli Áramlattal az EU-nak az a problémája már régóta, hogy az európai jog szerint nem üzemeltetheti ugyanaz a vezetéket, mint akié a földgáz, mert akkor monopolhelyzetbe kerül, és verseny híján tetszése szerint alakíthatja az árakat.
Moszkva ezt a követelést azzal az indokkal utasította el idáig, hogy ők államközi szerződéseket kötöttek a partnerországokkal, amelyekre nem érvényes az európai jog – Brüsszel szerint viszont igen.
Szerintem meg az európai jog az európai országokra érvényes és semmi nem írja elő, hogy az oroszok ezt magukra nézve kötelezőnek tekintsék.

Nem is ez volt a cél szerintem, inkább csak az, hogy az oroszokkal izmozzanak egy jót, hátha Putyin megijed.
Nem tűnik ijedős fajtának, mi viszont láthatólag ijedtek vagyunk.
A gázösszeköttetés annyira szükségessé vált a Déli Áramlat lefújása után Magyarországnak, hogy Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke ma már farokfelcsapva rohant Bulgáriába tárgyalni.
Úgy nyilatkozott, hogy „
az orosz–török megállapodás, amely szemmel láthatóan Brüsszel érdekét is szolgálja, nem eredményezheti azt, hogy az a két ország –Bulgária és Magyarország –, amely a leginkább ki van szolgáltatva az egyoldalú oroszországi gázfüggőségnek, kárvallottja legyen ennek a helyzetnek”.
Hát igen, ha az ukránok megbolondulnak, és a gázszállítás elkezd akadozni, akkor befagy a fenekünk hamarost, mint a jégen üldögélő libának…
Nemmellesleg Brüsszel mi is vagyunk, de úgy látszik, nekünk más lehet az érdekünk…
Mindegy, majd megment bennünket az amerikai palagáz, meg a luftballonban importált norvég gáz - de legalább a rezsicsökkentési statisztika javulni fog.

Nézzük mindennek a jó oldalát, hiszen ez a szemlélet a trendi, ha például nem engedélyezik a karácsonyi ételosztást köztéren, akkor nem jön össze egykupacban annyi szegényember, nem kell őket nézegetni – ergo megszűnt a szegénység.
Ami azt illeti, én is szívesebben nézegetném a születésnapomra vett Rolexemet, mint a sok csóringert.

Saját búbánat, hogy jóformán nem lehet egy lágytojást megfőzni, merthogy a Gyurcsány beletette a lábát a gázba - valószínűleg ettől alacsony a fűtőértéke, viszont a Forgó Morgó pörög, mint a motolla.
Gyakorlatilag mikor gázt veszünk, levegőt veszünk.
Valószínűleg valaki félreérthetett valamit, mikor azt tanácsolták, hogy csak a levegővételt ne hagyja abba – hát erről most központilag gondoskodik szerető államunk.

Csak azt nem tudom, lágytojás hiányában mi lesz az öregecskedő pasikkal?

:O)))


2014. december 2., kedd

ELLENÁRAMLAT

Tegnap estefelé megjelent a hír, mely szerint Putyin bejelentette: Oroszország a jelenlegi körülmények között nem tudja felépíteni a Déli Áramlat névre hallgató gázvezetéket.
A jelenlegi körülmények azt jelentik, hogy az Unio megtiltotta Bulgáriának a vezeték építését, melynek célja Európa biztonságos gázellátásának megteremtése lett volna, tekintettel az állandó ukrán-orosz cirkuszra, melyet elsősorban az idéz elő, hogy Ukrajna a gázt szereti, de fizetni nem szeret érte.

Ebből aztán rengeteg probléma fakadt a két ország között, az oroszok leállították a gázszállítást, az ukránok lopták a tranzitgázt, az árakon is veszekedtek.
Ukrajnában a lakosság nyomorult körülmények között él, és azt ssugalmazták neki, hogy ennek az oroszbarát politikai vezetés az oka.
De ha csinálnak egy jó kis forradalmat és elzavarják a moszkvabarát vezetést, akkor mindjárt bekerülhetnek az Unióba, (ennek folyományaként a NATO-ba…) dől a lé és kitör az aranykor - minden probléma megoldódik.

A jó kis forradalom objektív feltételei adottak voltak, léteztek az elégedetlen néptömegek, a gazdaság romokban hevert, az oligarchák egymással marakodtak, a demokrácia gyermekcipőben botorkált.
Ezt a forradalmat mégsem a társadalmi viszonyok megváltoztatásának szándéka ihlette, hanem az a nyugati álom, hogy elérkezett a lehetőség Ukrajna kiszakítására az orosz hatalmi szférából, szorosabbra lehet ezáltal húzni a gyűrűt Oroszország körül.
A törekvés szép, csak éppen értelmetlen volt, hiszen az orosz vezetés nem egyszer nyilatkozott, hogy Ukrajnát nem engedi ki a sajátbefolyási övezetéből, és a legvégsőkig – szó szerint a legvégsőkig el fog menni ennek érdekében, és ez a legvégső pont ebben a relációban a III. Világháborút jelenti, csak, hogy pontosan értsük, miről is beszélünk.
A Nyugat eltaktikázta magát, mert azt gondolta, Putyin csak blöfföl, hiszen az oroszok eltűrték a Baltikum csatlakozását a NATO-hoz, eltűrték Koszovó elcsatolását Szerbiától, eltűrték Jugoszlávia darabokra szaggatását, az amerikai támaszpontok megjelenését a volt szovjet utódállamokban.
Igaz, Grúzia azért intő jel lehetett volna, figyelmeztethetett volna arra, hogy változott a világ, Oroszország – köszönhetően a gáz és olajbevételeknek is – visszanyerte katonai képességei nagyrészét és Putyin személyében egy koncepciózus, tehetséges vezetőre tett szert, aki hazájában kétségbevonhatatlanul népszerű és tekintélyes politikus, aki tisztában van saját felelősségével Oroszország iránt.

Oroszország egyszerre dúsgazdag és koldusszegény ország, melynek rengeteget kell még dolgoznia ahhoz, hogy gazdaságát több lábra állítsa, ne csak az energiahordozók exportjából éljen.
A Nyugat gazdag, de ennek ellenére is ezer bajjal küzd.
Legnagyobb baja az elvei és az általa folytatott gyakorlat közötti szakadék léte, de a II. Világháború óta katonai téren sem mondható fergetegesen sikeresnek.
Persze gyengének sem, de azért Irak, Afganisztán megmutatta, hogy van mire szerénynek lenniük.
És akkor még arról nem is ejtettünk szót, hogy Amerika el van adósodva Kínánál, mely katonailag egyre erősebb, gazdaságilag egyre sikeresebb, szóval a világ egyre bonyolultabb és veszélyesebb, nem érdemes a tűzzel játszani.

Európa és az oroszok viszonya speciális.
Az oroszok időről-időre szeretnének integrálódni Európa gazdasági-politikai rendszerébe, a nyugatiak hosszan hitegetik is, majd hirtelen kiderül, hogy olybá tekintik őket, mint amilyenek az ötvenes évek feketéi voltak Amerikának.
Viszont energiahordozók tekintetében igencsak rá vannak szorulva az orosz készletekre, ezért aztán az izmozásnak mindig határt szabnak, mellesleg katonailag Európa nem is ellenfél Oroszországnak, mely tényt Putyin nem hajlandó selyempapírba csomagolni, hanem – ha szükségesnek látja – bátran belevágja a Nyugati társadalmak képébe.
Aki azt képzelte, hogy az oroszokkal el lehet játszadozni az energiahordozók tekintetében, az tévedett.
Az európai nagyfiúk - miközben hangzatos szólamokat énekelnek az energiafüggetlenségről – pontosan tudják, mi az érdekük, és miután megépítették az Északi Áramlatot, hogy elkerüljék a teljességgel kiszámíthatatlan Ukrajnát, most megfeszítették bicepszüket és megtiltották Bulgáriának a Déli Áramlat építését, miközben alternatívát nem kínáltak sem nekik, sem a Déli Áramlattal érintett többi országnak sem.

Putyin megvonta a vállát, de aki csak kicsit is foglalkozik politikával az tudja, hogy ilyet egy politikus - Orbán kivételével - csak akkor tesz, ha már kész megoldással rendelkezik a helyzetre.
A kész megoldás neve itt Kína és India, arrafelé is lehet vezetéket építeni, a piac sokkal nagyobb és perspektivikusabb, mint a torzsalkodó Európa piaca, melyen egy rakás kis ország még mindig abban érzi magát érdekeltnek, hogy a kolostorokban gyógyfüvet termesszenek hitbuzgó szerzetesei.
Ha azt gondolja Amerika, hogy Putyint megrázta ez a döntés, hát téved, ha azt gondolja, hogy Amerika megússza retorzió nélkül, ismét csak téved, de legnagyobbat akkor tévedi, ha azt képzeli, hogy az oroszokkal való szembenállás élezése a saját érdekeit szolgálja.
Ha Putyint Kína és India felé hajtja, akkor az törvényszerűen együtt fog járni a kapcsolatok szorosabbra fűzésével, ami nem biztos, hogy Amerika számára kedvező fejlemény lesz.
Európa számára meg kifejezetten rossz lesz, ha elveszti a legnagyobb orosz exportpiac pozícióját.
A béke záloga ma nem csak az atomrakéták száma, hanem a kölcsönös gazdasági érdekek és függés is.

Orbán – hogy a bolháról is szó essen a kutyán – megszívta – és vele mi is.
Igaz, Putyin nem haragszik rá, de ugyanezt nem mondhatjuk el Amerikáról, de még Németországról sem.
Várható, hogy következő lépésként az amerikaiak keresztbetesznek majd minden kezük ügyében található holmit Paksnak, mígcsak fel nem adjuk a tervet.
Esetleg a helikopter-beszerzés során tanúsíthatunk olyan magatartást, mely enyhít a helyzeten, de persze azt is nekünk kell fizetni, akárcsak Paks II. árát – ha felépül, ha nem, ha termel nekünk, ha nem.
Nincs ingyenleves, a nagypofájúskodásnak is meg kell fizetni az árát, néha kétfelé is, egyszerre.
És ezen a pályán nincs tingli-tangli, pávatánc, az elkötelezettségnek itt egyértelműnek kell lenni.
Kádár mindig azt mondta, hogy mi hol állunk, azt tudják ellenségeink és barátaink is, és ez így is volt, de ettől őt még becsülték és nagyra értékelték akkori barátaink és akkori ellenségeink is.

Hiába rázza a politikai elemzők zöme a kardot, csak markolata van, pengéje nincs, hiába jósolják, hogy az orosz gazdaság belerokkan ebbe a helyzetbe, nevetséges.
Elemzők szerint Oroszország jópár évig bírja a magas gázárak nélkül is, kérdés, hogy Nyugat-Európa lakosságának hány foknál kezd el porladni a füle.
A gázellátásunk pedig mostantól bizonytalanabb, mint valaha volt, hiszen Ukrajna tekintetében ma már nincs miért engedékenynek lennie Putyinnak.
Ha elzárja a csapot, Merkel az Északi Áramlaton keresztül hozzájut a szerződéses mennyiséghez, az ukránok – és adott esetben akár mi is – nem.
És akkor gebaß esete forog fenn, mert akkor nem lesz annyi gáz a rendszerben, hogy nyugat felől lássák el Ukrajnát is és több más országgal együtt minket is.

Látom lelki szemeimmel, ahogy Orbán ül a cső egy számára speciálisan, porcelánból kialakított leágazásán, és kidülledt szemekkel erőlködik.
Ha szerencsénk van, nem csinál be.
Persze Csányi tehenei is szóbakerülhetnek, azok legalább nem beszélnek termelés közben marhaságokat...

:O)))

2014. december 1., hétfő

KOROSODUNK, POROSODUNK

Hát bizony, öregedni nem túl jó dolog.
Ez is olyasmi, mint a betegség, ami mással természetes, hogy előfordulhat, nade velem?
A legszörnyűbb, hogy az áldozat nem is érzi a korát, valahogy a test és a lélek öregedése nemigen van szinkronban, sokszor döbbenten álmélkodunk saját magunkon, hogy egy huszonéves lelkével szemléljük a világot, miközben már a szemüvegünk megtalálásához is szemüveget kell feltennünk.
Első alkalommal akkor döbbentem rá erre, mikor a házba, ahol laktunk, egy fiatal csaj költözött - ahogy emlékszem, elég jól nézett ki -, és a lépcsőházban találkoztunk vele, feleségemmel mentünk éppen valahova.
Nagyon udvariasan köszöntem neki, mondtam, hogy szia, mire is ő is nagyon udvariasan visszaköszönt, hogy csókolom!

Hogy ez a csalódás mérgezett tőrének megforgatását jelentette szívemben, az még hagyján, de közben el kellett viselnem két emeleten keresztül a házastársi, vihorászással és pikírt kommentekkel fűszerezett kárörvendezést, miközben magam is éreztem a helyzet humorát – talán ez segített át maradandó lelki károsodások nélkül a megrázkódtatáson.
Akkor megfogadtam, hogy megtanulok szépen öregedni.
A célkitűzés maradt, hogy a cél elérése sikerült-e, az kérdéses, de azt hiszem, száz százalékos eredmény e téren soha nincs.

Ha férfi vagy, könnyebb az öregedés, mert elég, ha gazdag, okos, tiszta, jólápolt és jólöltözött vagy, de nőként öregedni húzós lehet, mert a nőnek még szépnek is kell lenni, ami egy koron túl bizony komoly mutatvány.
Kencefice ide, kencefice oda, a bőr veszít víztartalmából, itt-ott megnyúlik, a test átalakul, a mellek veszítenek a gravitációval folytatott ádáz harcukban, a hajdan oly feszes popsi megereszkedik, a szőr nő, mint a dudva, lehet tépni, huzigálni, borotválni.
Az ember egyébként is éppen olyan, mint egy virág – a férfi mákvirág, a nő rózsa.
Hiába öntözöd, hiába cserélgeted a vízét, eljön az a perc, amikor elkezd fonnyadni, aztán kiszárad, hol a levele potyog, hol a virágszirom, nem tudsz ellene tenni semmit.
Talán nem is kell, én legalábbis azzal szoktam vigasztalni magam, hogy a szárazvirág-csokor is szép tud lenni a maga módján, arról nem is szólva, hogy már hány, régen szemétbe dobott tulipánt vagy nárciszt túlélt és még mindig mutatós és hasznos darab.
Szép az annak, aki szereti!
De azért tudom, hogy a szárazvirág sem örök darab, beporosodik, oszt megy a gerbera után, de hát ez a virág sorsa.

Tulajdonképpen egyetlen nagy baj van, az pedig az anyagi javak hiánya.
Ahogy múlik az idő, az ember egyre inkább érzi, hogy a világ jól elvan nélküle is.
Felnőnek a gyerekek, elvégzik az iskoláikat, elkezdenek dolgozni, megnősülnek, férjhez mennek, vagy csak összeköltöznek valakivel, és ez éppen arra az időszakra esik, amikor az idősödő ember munka-aktivitása is megszűnik, elveszíti a munkáját, a munkájával együtt azt az embercsoportot, melyben élt, a feladatát, mely miatt fontosnak gondolhatta magát, és bár úgy csinál, mint aki rettenetesen élvezi a pihenést, rohadtul rühelli a helyzetet.
A háziasszony, aki évtizedeken keresztül négy emberről gondoskodott, most ott marad a hasonló gondokkal küzdő társával, és még szerencsés, ha van társa, mert van kihez szólnia.
Ha nincs, jöhetnek a pót és álmegoldások, a kutyus, „aki” beszélgetőpartner lesz (legalább nem szól vissza…), a cicó, amelyik odatörleszkedik a gazdihoz, a szeretet illúzióját adva.

A férfiak helyzete itt is könnyebb, mert ritkán van bennük meg az a leküzdhetetlen beszélgetési vágy, mint a nőkben.
A pasi kimegy a tópartra, belelógatja a kukacát a vízbe, elnézegeti a libákat, ahogy ott úszkálnak előtte.
Ha szerencséje van, fog egy keszeget, mely aztán az eltelt napokkal egyenes arányban ponttyá nő, miközben felesége már régen megforgatta paprikás lisztben és kisütötte – hadd örüljön a vén bolond, egye, mintha hal lenne.
A nő viszont verbális lény, nincs mese, dumálnia kell, ahhoz pedig partner kellene, de az idős ember már nehezen tesz szert új barátokra, gyanakodva nézegeti maga körül a világot, hiszen annyian hagyták cserben, vagy egyszerűen csak faképnél már olyanok, akiket szeretett, és akikről azt hitte, hogy szeretik – miért gyűjtse a csalódásokat?
Persze nincs igaza, de ezek a dolgok nem a racionalitás keretei között dőlnek el.

Ha lenne pénze, akkor azért könnyebb lenne a dolog, be lehetne fizetni egy –egy kirándulásra, el lehetne menni negyedévente két-három napra gyógyfürdőbe, de erre nemigen van mód, és akkor a jövőről még nem is beszéltünk.
Az ország lakossága öregszik, az aktív dolgozók száma nemigen nő, a nyugdíj már ennek a generációnak is bizonytalanná vált, mint a kutya vacsorája.
Nem egy ismerősöm azon töri a fejét, hogy mit fog kezdeni akkor, ha a nyugdíjat megadóztatják, vagy ha az özvegyi nyugdíjat megszüntetik, az ingyenes utazást megvonják, hiszen már így is rengeteg sérelem érte ezt a korosztályt.
Elnézegetve azt, ahogy a munkanélküliekkel bánnak, ettől a rezsimtől túl sok jót várni nem lehet, ezek még a gyerekekre sincsenek tekintettel, és a nyuggerekre is csak azért, mert még nem tudták elvenni a választójogukat, de ami késik, nem múlik, szokták mondani…

Ami pedig a jövő nyugdíjasaira vár, az maga a rémálom.
A rengeteg munkanélküli létéből következik, hogy rengeteg lesz a nyugellátás nélküli, vagy az igen alacsony nyugdíjból élő idős ember, akiket nagy valószínűséggel az egészségügy tervezett átalakítása sem fog a kedvezményezettek körébe emelni, a szép tervek szerint lesz egy orvos a faluban, és ha vállalkozó szellemű, ő fogja Józsi bácsit operálni a két bakra fektetett ólajtón, igaz, előtte tisztára sikáltatja.
A falu öregjei ott maradnak jövedelem nélkül, a semmire sem becsült és az első adandó alkalommal szétvert termelőszövetkezet hiányában senki sem fogja fizetni a nyugdíjjárulékot, és nem sok idő kell, míg visszaáll a régi rend, a haszontalan szülő állva eheti a tányér levest, melyet a menye lök neki, ha jókedve van, - nade annak is mitől lenne?
Városban sem lesz jobb a helyzet, csak ott nem annyira szembetűnő a nyomor, bár mostanában már egész szép sor áll a Rókus fala mellett ételosztás idején
A probléma közismert, mégsem tesz érte senki semmit.
A kormány, akit Orbánnak hívnak továbbra is a szegényeket nyomorgatja, közülük is elsősorban az öregeket – igencsak útban vannak neki.
Merthogy ő nem tud szépen öregedni, megaztán őt a szegénység nem érinti, már az ükunokájának is megvan, amiből urasan megélhet.
Pedig kellene ezzel a dologgal foglalkozni, mert nem biztos, hogy csak elméleti síkon kell megfagyott, éhenveszett embereket kerülgetni az utcán.
Orbán valakitől szép meséket hallott arról, hogy régen milyen gyönyörű volt a falusi élet, én meg emlékszem még arra a nagyonidős rokonra, akinek az unokája rávert a kezére, mikor a kanálért nyúlt.

Persze azért lehet értelmesen és értékesen öregedni, lehet társaságot keresni, meghívni az ismerőst egy krumplileves-krumplifánk partira, be lehet kapcsolódni a közéletbe, a fiatalok úgyis elkerülik, mert ciki, meg, mert tartanak a retorzióktól, meg aztán élettapasztalatuk is kevesebb van.
Nem tudják, hogy a politika az ő sorsukra is hatással van, egy idióta a Parlamentben kiemelheti a pénzt a zsebükből úgy, hogy észre sem veszik.
Az idős ember hajlamos arra, hogy leértékelje magát.
Én meg tudom, hogy egy olyan társadalomban, ahol az idősek adják a társadalom egyharmadát, nem kell az időseknek összehúzniuk magukat, van gazdasági súlyuk és van politikai érdekérvényesítő képességük, csak meg kell szerveződniük.

Orbán addig nyugodt, míg Schmuck Andor bohóckodik meg negédeskedik az öregekkel, ha itt egy épkézláb ember venné kezébe a szervezést, a Vezér taknya-nyála összefolyna a sírástól.
Talán egyszer megérjük…

:O)))