RÁHANGOLÁS

Kép a  Budapest Beacontól kölcsönözve

Göbbels reinkarnációja, még a külleme is stimmel.
Nem kis sarzsi a maffiában, ő az új consigliere, a bizalmas tanácsadó, aki beavatott a legszennyesebb részletekbe is, akinek a Család életét szervezni kell.
Időnként baltával levágatni egy ló fejét és belecsempészni Lázár ágyába, hadd rettegjen mindenki, aki nem ismeri fel helyét a táplálkozási láncban, aki egyéni utakat kezd járni.
Tőle aztán nem kell tartani, ő olyan, mint a cápa mellett úszó kalauzhal, a zsákmány maradékán él és a cápa többi élősködőjét pusztítja.
Hát most aztán lesz rá módja.
Új beosztásában, mint Orbán politikai kabinetfőnöke jelentős hatalomhoz jutott, és élni is fog a hatalommal.
Személyében Orbán vazallusainak talán leggátlástalanabb figurája emelheti magasabb szintre a Fidesz ezidáig sem túl finnyás propagandamunkáját.

Tevékenységét azzal kezdte, hogy nekiment az Uniónak és az Egyesült Államoknak, ami politikai súlyát tekintve nem kis teljesítmény.
Abban viszont igaza van, hogy ha már valakinek nekimegy az ember érdemes jeles szereplőket választani.
Ez a kocsmában is így van, aki nekimegy a falu legerősebb emberének, annak neve lesz, ha túléli - ő az, aki meg akarta verni Benga Jóskát.
Az embert az ellenfelei minősítik, abból, ha valaki fenéken billenti Vézna Lacikát, soha nem lesz hír.

Rogán most nekiment az Unió liberális frakciójának, mondván, várhatóan a héten kezdeményezni fogják Magyarország szavazati jogának felfüggesztését, ami gyakorlatilag egyenlő lesz kizárásunkkal az Unióból.
Ez azért fog megtörténni, mert a bevándorláspárti liberálisok nem értenek egyet azzal, hogy „Magyarország úgy döntött, meg kell védeni Európa és Magyarország határait".
Továbbá az európai politikai és értelmiségi elit egy jelentős részével szemben Orbán Viktor miniszterelnök meghallja az európai emberek hangját, érti a véleményüket a bevándorlásról.
Aztán még sok ostobaságot mondott a bevándorlókról, akikkel Európa nem tud mit kezdeni, debezzeg mi, továbbá az Egyesült Államok és Mexikó határán épített amerikai kerítésről is beszélt, jelezve, hogy azzal a mexikói bevándorlók tömegeit akarják visszatartani.
Hogy ez nemigen sikerül, arról nem beszélt.

Viszont minden mondatában bevándorlókról beszélt, jóllehet a folyamat nem bevándorlás, hanem népvándorlás, akik pedig ennek résztvevői, azok menekültek, akik menekülnek a háború és az öldöklés elől.
A magyarság is így keveredett anno a Kárpát-medencébe, a pusztítás és a háborúk elől menekülve.
Akik ma jönnek, azok elveszették anyagi javaikat, elvesztették a reményt egy normális békés életre, és nem akarnak a vallási fanatizmus légkörében élni.
A menekült és a bevándorló között igencsak lényeges különbségek vannak, egyikük a körülmények kényszerítő hatására kel útra, a másik pedig kényszer nélkül, kizárólag saját döntése alapján keres új hazát magának.

Ezt a differenciát a zsidó Rogánnak pontosan éreznie és értenie kellene.
Hitler hatalomrajutása után az európai államok és az Egyesült Államok sem lelkesedtek a zsidók befogadásáért, leginkább távol tartották őket, ezzel gyakorlatilag üzembe helyezték Auschwitzot.
Volt zsidó menekültekkel tele hajó, amelyiknek egyszerűen megtiltották a kikötést, embertelen körülményeket teremtve ezzel.
Hogy az ilyesmit hogy lehet ilyen könnyen elfelejteni, az csak akkor érthető, ha tanulmányozzuk kicsit a kollaboráció sokezer éves történelmét, az emberi pénzéhséget és gátlástalanságot.

Az sem igaz, hogy Európát a menekültektől védeni kell.
Az Unió nem csak gazdaság-politikai, hanem erkölcsi kritériumokat is megfogalmazott a csatlakozni kívánók számára, ezek között ott szerepel a menekültekkel kapcsolatos álláspont is.
A menekültek befogadása nem csak erkölcsi követelmény, de szerződéses kötelezettség is, és aki a menekülteket bevándorlóknak hívja, az ki akar bújni szerződéses kötelezettsége alól, ami egyúttal erkölcsi minősítés is.
Ha egy menekültet nem védünk meg, akkor nem csak a menekült pusztul el, hanem az európai demokrácia is, de ezt azoknak hiába is magyarázzuk, akik a magyar demokrácia hullájából zabálták degeszre magukat.

Viszont Orbán régen megmondta, hogy van élet az Unión kívül is – igaz, azt életnek nevezni a mi helyzetünkben túlzásnak tűnik.
Rogán arról nem mesélt, hogy egy számunkra kedvezőtlen döntés után három nappal meghalna az ország, oda lenne a még így is karcsú gazdasági növekedés, a munkahelyek, de mit is érdekli őt, hiszen aki a Pasa parkban eszi a libatepertőt, annak a más nyomora nemigen fáj.
A főnöke hulladékán jól megszedte magát, őt már nem érinthetik ezek az ügyek.
Ha a menekülteket kizáró álláspont jut érvényre, az gyakorlatilag népirtás lesz, és nem biztos, hogy soha, senki nem veti fel ezzel kapcsolatban a felelősség kérdését, mint ahogy az sem biztos, hogy a Fidesz vezetői nem fognak felelni azért, hogy mit tettek ezzel az országgal gazdaságilag, de elsősorban erkölcsileg, politikailag.

Rogán a Fidesz-idők embere, aki látja, hogy mit tesz ő, az látja, hogy hol tart ma Magyarország.
Ha az Európán kívüli létre gondolunk, még rondább a kép.
Nem egy vonzó perspektíva, de kezdhetünk hozzászokni…

:O)))

EMELT TÉTEK

És játék a tűzzel.
Oroszország katonai műveletekbe kezdett Szíriában, egyelőre a légierő bombázta -az oroszok szerint - az Iszlám Állam állásait, az amerikaiak és csatlósaik zenekara szerint a kormányellenes felkelők által ellenőrzött területeket, szerintem meg az sem kizárt, hogy mindkettőt.
Amerika prüszköl, vakarózik, de tenni elene nem tud, a kockázat ugyanis túl nagy, és ez a szíriai konfliktus nem ér ennyit.
Különösen akkor nem, ha bekalkuláljuk, hogy Amerika a II. Világháborút leszámítva talán csak a Grenada szigetecskéje elleni támadás során volt sikeres, ahonnan katonai erővel elkergetett párszáz kubai kőművest, akik az addig repülőtér nélküli, üdülőparadicsomnak álmodott szigetecskén a kifutópályát betonozták.
A többi háborút pedig leginkább csak a filmvásznon nyerték meg - visszamenőleg.   
Reménykedjünk, hogy világháborút nem akarnak kirobbantani, így is elég kártékonyak voltak.

Oroszország felvette a kesztyűt, amit Ukrajnában hajítottak a lába elé, és a maga eszközeivel és lehetőségeivel élve megpróbálja megvédeni az orosz érdekeket, melyek kétségtelenül egy befolyását részben visszaszerezni kívánó nagyhatalom érdekei is egyben - ezidáig nem is sikertelenül.
Jó ideig úgy látszott, hogy beválik Amerika stratégiája, mely azon alapult, hogy a demokrácia érvényre juttatásának szép cégére alatt exportálja az angolszász típusú demokráciát, ezzel együtt pedig gazdasági, politikai és katonai befolyását a világnak azon részeire, ahol nyersanyagra, piacra vagy stratégiai jelentőségű földrajzi pontra talál.
A világnak ezen részén, melyen mi is élünk, az emberek számára rokonszenves a demokrácia elveinek hangoztatása, mégha ezzel a mindennapi gyakorlat lépten-nyomon szembe is megy.
Amerika olyan jogokat vindikál magának, melyek nem illetik meg, olyan eszközöket alkalmaz, melyeket a világ - ha nem ez az állam követi el őket - nettó bűncselekménynek tart és Hágááért kiált.
Így van ez Szíriában is, ahol nem a várt forgatókönyv diadalmaskodott, mert több érdek csapott össze.
Amerika destabilizálni akarta a fennálló rendszert ezért a Líbiában, Irakban bevált módszer szerint felfegyverezte ellenzékét, és ezzel fegyvert adott az iszlám szélsőségesek kezébe is.
Rájátszott a szunnita-siíta ellentétekre is, ami sértette Irán érdekeit, és megpróbálta eltávolítani az oroszok szövetségesét Aszad szíriai elnököt, aki ugyanolyan diktátor, mint a térség többi államának vezetője volt, mígcsak fel nem akasztatta Amerika, mint Szaddam Huszeint, vagy meg nem erőszkoltatta és agyon nem lövette, mint Kadhafit, börtönbe nem záratta, mint Mubarakot.
Tán annyi volt a különbség, hogy Szíria egy virágzó, erópai mércével mérten is kultúrált és vallási fanatizmustól mentes ország volt.
Ma nem ilyen.
Amerika meg fut a pénze után, és követeli Aszad eltávolítását a hatalomból, csa az a differencia, hogy a szír elnököt támogatja Oroszország.
Ennek oka pedig az, hogy Szíria a térségben Oroszország utolsó szövetségese, melytől nem mellesleg egy, az orosz flotta számára - létfontosságú támaszpontot bérel - ez is csípi Amerika szemét.
A nyugati hatalmak - Amglia és Franciaország - természetesen támogatják Amerikát, beszállt a török hadsereg is, ők is bombázzák az Iszlám Állam állásait és mellesleg a kurdokat is, mert az ország nélküli nép katonai megerősödése ellentétes az érdekeikkel.
Irán is harcol, a siíta államvallás jegyében, és a szír elnököt elfogadhatónak tartva, nem feledkezve meg arról, hogy az Irak-Iráni háborúban Aszad apja Irán szövetségese volt.
Izrael hallgat, ami érthető is, hiszenm neki ez a helyzet - ameddig nem győznek az szélsőségesek - remekül megfelel, nem érdekelt közvetlen szomszédja megerősödésében.
A helyzet olyan, mint amikor a lakoma résztvevői egy libát tépnek széjjel, Amerika szalad elől a szépen pirosra sütött jószággal, mögötte a többiek és mindenki szeretne egy-egy combot, szárnyat letépni magának...
Amerika és a harc többi résztvevője nem rendelkezik semmiféle felhatalmazással, egyedül az oroszok avatkoznak be a szíriai kormány kérésére.
Ilyen alapon - az oroszokat kivéve - minden ott harcoló állam agresszornak számít, persze ezt nemigen szokta a média propagálni.
Bár mindenki óvatos, de ettől a világ még ott táncol egy világháború lehetőségének szélén, bármikor adódhat egy konfliktus, és az sem biztos, hogy az véletlen lesz, merthogy Obama elnöki megbizatása a végéhez közeledik, jó lenne neki valami látványos eredmény...

Ebben a világpolitikai helyzetben kell a migráns -kérdést is értelmezni, mert ameddig nincs béke Szíriában és Afganisztánban, addig a menekültáradat nemigen fog apadni...
A vallási fanatizmus is hamarabb teret nyer egy szegény, háború sujtotta országban, mint egy békés társadalomban.
Szíriában hajdan békésen élt együtt szunnita, siíta, keresztény - ami károkozás itt történt, annak helyrehozatalára a század hátralevő része nem lesz elég...
Ami meg a geopolitikai harcot illeti, addig nem lesz vége, ameddig Amerika fel nem hagy ezzel a küldetéstudatosnak és demokratikusnak álcázott erőpolitikával.
Mi neg, ugye fűszál vagyunk az elefántok talpa alatt, bármekkorákat is kiált az ordító egér...

Csak háború ne legyen...

:O)))                                                                     

SZÁNALMAS

Őszintén szánjuk azokat az embereket, akik úgy döntöttek, hogy elhagyják az otthonukat, mondta Orbán Viktor az ENSZ-ben.
Szerinte az otthoni rossz kormányzás áldozatai ezek az emberek, na meg a háborúké, melyek rossz nemzetközi döntések eredményei, illetve az embercsempészeké.
Szerintem is igazat mondott, hiszen ha valami, hát ez volt az oka annak, hogy emberek százezrei mentek világgá Magyarországról akkor, amikor a miniszterelnököt éppen úgy hívták, mint őt.
Ami azt illeti a háborúk még ide sem értek, és máris többen menekültek el, mint ahányan a tömeges migrációs mozgalom és gazdasági bevándorlás keretében átutaztak országunkon.
Merthogy menekültkérdés nincs, szögezte le.

Ebben egyébkén egyetértek a Hit Védelmezőjével, A Szent Helyek (Alcsút, Felcsút, Cinege utca) Őrével, mert igaz, hogy sokan jöttek, de ezt túl kellene élje az Unió, hiszen idén semmivel sem jöttek többen, mint az előző években, amikor az Európát megcélzó migránsokon túl ugyanannyian éltek menekülttáborokban a válságövezeteket környező államokban, mint napjainkban.

Viszont jönnek gazdasági bevándorlók, menekültek, menedékkérők, és - szerinte - külföldi harcosok is érkeznek Európába, ellenőrizetlenül.
Itt azért felmerül a kérdés, kinek is kellett volna, és kinek kellene ma is gondoskodni a határ őrizetéről, nem szólva a külföldi harcosokról, és mennyivel lenne jobb, ha azok ellenőrzötten érkeznének az országba?
Maradjunk annyiban, a pengésdrót nem határőrizet, amit meg ennek kapcsán művelnek, az nem diplomácia, hanem a felcsúti kocsma hangja.

Feltalálta a melegvizet is, mondván - jönnek az emberek Szíriából, Irakból, Pakisztánból, Afganisztánból és mostmár a szubszaharai Afrikából is.
Hihetetlen, mindenhonnan jönnek, ahol rakétákkal és bombákkal támadják őket, ahol lefejezik gyermekeiket, meggyilkolják szüleiket, ahol halomra lövik rokonaikat, ahol elrabolják lányaikat, és kisorsolják őket a harcosok között, mint libát a Márton napi bálon.
És mégis, gazdaságilag bevándorolnak, ahelyett, hogy otthon üldögélve várnák a végzetet.
Természetesen nem kizárt, hogy jönnek olyanok is, akiket ma nem bombáztak, ami roppant helytelen, nekik meg illene várniuk a holnapot, holnaputánt, amikor lesz rájuk is szabad kapacitása a bombázógépek tulajdonosainak.

Merthogy lassan mindenki bombázgat arrafelé, akinek van néhány bombázója - a térség lett a színhelye a nagyhatalmak erőfitogtatásának, márpedig - a már többször idézett afrikai bölcsesség szerint - nem kellemes ott fűszálnak lenni, ahol az elefántok éppen szexuális életüket élik.

Orbán szerint a világ minden fejlett és jelentős országának ki kell vennie a részét a menekültek elosztásából, ami szép elv, de mi van akkor, ha máshol is Orbánviktorok vannak kormányon?
Nem egyszerű probléma, hiszen akkor lehet, nekünk is be kellene fogadni menekülteket és oltalmat kérőket, ami azért nehézkes, mert egyszer már kijelentette, hogy ide aztán egyetlen büdöstalpú kecskepásztor se teszi be a lábát, az pedig köztudott, hogy mindig igazat mond – kivéve persze, ha beszél…

Azt is mondta, hogy ő egy keresztény országból érkezett, és a keresztényi hozzáállás nem ismer muszlimellenességet.
Az iszlám nem felelős a tömeges bevándorlásért, ezért arra kér mindenkit, a muszlimellenes kijelentéseknek vessenek együtt gátat.
Gyönyörű gondolat, Ferenc pápa sem mondhatta volna szebben, az csak a baj, hogy éppen ő az, aki az iszlámot azonosítja a terrorizmussal.

Ez valószínűleg az állapotrosszabbodás jele, hiszen már láthatólag elfelejtette, hogy mekkora cirkuszt rendezett, mikor Gyurcsány a szaúdi labdarúgók kapcsán elviccelődött, mondván, "..a mi fiaink pedig halált megvető bátorsággal küzdöttek ezen terroristák ellen, és ilyen esetben a döntetlen idegenben, ez egy fantasztikus eredmény".
Akkor még volt csapat, amelyik ellen legalább egy döntetlenre futotta. 

Gyurcsány poénkodott, Orbán meg tudatosan ijesztgeti bamba népét a terroristákkal, de hol a Nagy Nemzeti Felháborodás?
Csak arra tudok gondolni, hogy a demokratikus oldalon értik a viccet, de nem értenek a tömegkommunikációhoz, a népnemzeti oldalon meg fordítva…
De tetszik ez a „keresztény ország” kifejezés is.
Én eddig úgy tudtam, hogy egy szekuláris államban élek, hát nem kiderül, hogy lehet, holnaptól föstölő ridikült lóbálhatok vasárnaponként?
De mi van, ha ateistaként akarok jó patrióta lenni, esetleg zsidó vagyok, vagy a turulbanszületett fehér ló bánatos farkának elkötelezett híve?
Horribile dictu, mi van, ha mohamedán vagyok?
Ez a szerencsétlen permanens tévedésben van, azt hiszi, hogy ő Magyarország, és attól, hogy egyszer elküldte Anikó asszonyt a csatkai búcsúba, már keresztény lett ő is, meg az ország is, jóllehet ő például keresztyén...

A Világpolitikai Tényező ma még megtiportatta csicskásaival a jogot, mindenképpen be akarja bizonyítani, hogy Sukoró fejlesztési terve bűncselekmény volt, mígellenben ami Andy Vajna körül történik, az maga a szűz imája…
A feloszlatott Magyar Gárda betiltott tüntetésén a rendőrök felszólításának nem engedelmeskedő szélsőjobboldaliaknak kártérítést ítéltek meg, merthogy valahogy elbátortalanodtak az utóbbi időkben.
Elmarasztalták az UD Zrt ügyében Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt is, mert nem tűrték szótlanul, hogy a magán-titkosszolgálat azt tervezgesse, hogy talál majd Dávid Ibolyára valami terhelőt.
Persze Orbán állama bocsánatot kért az Új Defendtől, mellékelt hozzá - ha jól emlékszem - úgy kétszáznegyven milliót, megédesíteni a keserű emlékeket.
Közben Tarlós felmondta a Simicska cégével kötött szerződést, többek között azért, mert „a szerződés több rendelkezése, illetőleg annak egésze tekintetében merülhet fel alappal a jó erkölcsbe ütközés miatti semmisség, ezáltal az egyoldalú megszüntetés megfontolásának szükségessége” – írja a 444.hu
Nem vagyok egy Simicska-fan, de jelen esetben nemcsak a lóláb lóg ki, hanem maga a ló…
Vajon ki mesélt ezeknek a jó erkölcs fogalmáról, merthogy nem az édesanyjuk az biztos...

El vannak ezek már végképp szemtelenedve, miként hajdan Berija.

:O)))

PISA ÉS PÖCS

Ha a magyar iskolákat nézegetjük, akkor a tanulmányok színvonalát a PISA, a pedagógusokat pedig a PÖCS kifejezéssel lehet jellemezni.
A két betűszó tükröt tart a magyar iskolarendszer, de tágabban véve az egész társadalom elé.
Közös bennük, hogy a jövőre nézvést mindkettő eléggé csúf kilátásokkal kecsegtet, az egyik a funkcionális analfabéták számának növekedésére, a másik a házmesterképzés felvirágzására utal.
Ha ehhez hozzávesszük még az iskolák siralmas anyagi helyzetét, akkor sok okunk nincs a vidámságra a magyar iskolarendszer és leszármazottaink jövőjét tekintve.
Hol van már az az idő, amikor a magyar pedagógusok irányításával magyar tanulók versenyek tucatjait nyerték, amikor a magyar pedagógus a közélet motorja volt?

Kezdjük talán a PISA –val.
Ez egy betűszó, a Programme for International Student Assessment, azaz „a nemzetközi tanulói teljesítménymérés programja”.
A felmérés, melyet tizenöt éves diákok között végeznek, három területen zajlik, azt vizsgálja, hogy a diákok a tanultakat milyen szinten képesek alkalmazni a hétköznapokban a matematika, a természettudományok és a szövegértés területén.
Minden évben más és más képességet vizsgálnak.
2012-ben a számítógépes információszerzési képességet vizsgálták, nevezetesen, hogy milyen gyorsan és milyen úton tudják a diákok a szükséges információt megszerezni.
A hosszabb idő és a hosszabb út általában szövegértési nehézségeket jelent.
A felmérés eredményét most közölték, Európában tökutolsók vagyunk, ezidáig állítólag azért nem tették ezt közkinccsé, mert az illetékesek egyszerűen nem hittek a szemüknek.

Pedig nincs min csodálkozni, a felmérés ugyanis azt is megállapította, hogy a magyar iskolák számítógép-parkja elöregedett, korlátozott az internet-hozzáférés, kétszáz iskolában egyáltalán nincs központi internet.
Az informatika-oktatás általános színvonala is gyenge, az órákon a gyerekek leginkább csak „számítógépeznek” és szerintem sok esetben vak vezet világtalant.
Talán innen kellene közelíteni a kérdéseket, meg kellene vizsgálni a pedagógusok informatikához való iszonyát, mert ha a környezet elutasító, akkor a diák sem fogja ambicionálni a számítógép-használatát.
A Fidesz egyébként is lecsökkentette az informatika-órák számát, ami nem is csoda – itt is fejtől büdösödik a hal - állítólag Orbán sem kedveli a számítógépet, pedig megpróbált már dekázgatni is vele.

A problémát tovább nehezíti, hogy a tanulók otthoni számítógép-használata sem megfelelő, és hogy miért erre a válasz a hajdani pap válasza, akitől, mikor megkérdezték, hogy miért nem harangoznak délben a faluban, azt válaszolta, hogy ezer oka van annak.
Hát mondjon egyet, erősködött a reklamáló.
Hát például nincs harang, mondta a plébános…

Itt is hasonló az ok, a diákok nagy részének nincs otthon számítógépe, nincs internet-hozzáférése, márpedig a számítógép olyan eszköz, melynek használatát csak úgy lehet megtanulni, ha a tanuló odaül mellé és használja.
Könyvből ezt nem lehet megtanulni, a gyakorlatban egy fiatalnak viszont szó szerint gyerekjáték.
Nagy gond ez, mert a társadalom további szétszakadásához fog vezetni, lesznek, akik képesek használni a modern eszközöket és lépést tudnak tartani a fejlődéssel és lesznek azok, akik menthetetlenül leszakadnak, és ők nem a Várnegyed vagy a Rózsadomb iskolásai lesznek.
A diákok egy része ma már teljes természetességgel használja az okostelefonokat információszerzésre, de nincs mindenkinek sem okostelefonja, sem pénze a megfelelő előfizetésre, nincs csatlakozási lehetősége az internethez.

A szocialista kormányok célkitűzései között szerepelt egy országos szélessávú internet gerinchálózat kiépítése.  Hasonló célkitűzés ma is érvényben van, vannak eredmények is, a magántőke is részt vesz a fejlesztésekben.
Például a kínai Huawei tíz milliárd forintos beruházással bővíti a szélessávú hálózatot, de ez nem elégséges, hiszen a technikai lehetőség nem jelenti azt, hogy az iskoláknak pénzügyi lehetőségük is lesz a csatlakozásra.

Ha nincs központi akarat, akkor nem lesz színvonalas informatikai oktatás sem, arról nem is szólva, hogy a jövő nem az üzleti alapú, hanem a nyílt hozzáférésű hálózatokat jelentené, ha a megvalósítására szánt pénz nem kerülne más, fontos zsebekbe, a koirmány pedig nem bevételi forrást látna a világhálóban, hanem a nemzet felzárkóztatásának eszközét.
Az a polgármester, aki büszkén lépked a libaúsztatóból kialakított élményfürdő mellett faluja viakolorozott főterén, a gyermekek jövőjén sétál.
Ázsia kistigrisei azzal tudtak felkerülni a világ gazdasági térképére, hogy nem sajnálták a pénzt az oktatásra, képzésre.
Ha ez így folytatódik, akkor még jobban leszakadunk a fejlett országoktól, igaz viszont, hogy lesznek üres stadionjaink, mindennapos testnevelés az iskolafolyosókon, és énekelgetünk vidáman…

A PÖCS szintén betűszó, a Pedagógus Önértékelő Csoport rövidítése, kissé emlékeztet Rákosi ötéves tervére.
Az önértékeléseket öt év alatt kell lebonyolítani – kétévente a pedagógusokat, az intézményvezetőket, de magát az intézményt is értékelni kell, a harmadik és az ötödik évben.
A tanarakat a szülők is értékelik, ami igen érdekes elképzelés, mert a munkájukat nemigen ismeri a szülő, mégis osztályozni fogja.
Egyest adtál Iluskának?
Te is kapsz egyet, elfogult némber!
Aztán a kollegák is egymás ellen fordulhatnak, a tanári szobák klikkjei ellehetetleníthetik magát Pestalozzit is, ha úri kedvük úgy tartja, kinyírhatják a követelménytámasztó igazgatót, hogy most a politikai törésvonalakról ne is beszéljünk.
De lehet ellentét például a porosz hagyományokat követő pedagógusok és liberálisabb kollegáik között is.
A gyerekeknek viszont kuss, vagy leírják százszor: aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére.

Tanszabadság?
Mire jó az?
Te előadod, a tanuló visszaböfögi, ha lehet, szó szerint, így nevelünk jó alattvalókat, nemdebár?
Egy haszna azért lehet a szülőknek kiküldött kérdőíveknek – a hátoldalán lehet üzenni: Kedves szülő, küldjön krétát és nyilatkozzon, hogy részt vesz-e a tanterem kimeszelésében?

Egyszer régen ráültem akkori főnököm íróasztalára és az ezredparancsnoknál feljelentettek.
Kérdezte az Öreg, hogy hogy képzelem, hogy ráülök a feljebbvalóm íróasztalára.
Mondtam neki, hogy ezredes elvtársa, arra az íróasztalra rá lehet ülni.
Elgondolkodott, és azt mondta: Hát igen – ha rá lehet ülni, hát rá kell ülni.
Hozzávetőleg valami ilyesmi a válasz arra is, hogy miért lehet a pedagógusokkal mindent megcsinálni.
Az csak a baj, hogy erre a helyzetre rámehet egy-két generáció.

Hogy tudásalapú társadalom?

Persze, azt nagyon kell tudni, hogy ki a főnök itt, Csicskaországban…

:O)))

KISPANNOLT ORSZÁG

Nem tudom, meddig bírja egy ember, ha egy sötét szobában ülve állandóan azt kell várnia, hogy valaki rátámad majd, legyilkolja, elveszi a hazáját, megbecsteleníti nőrokonait, elveszi a munkáját, nyomorba dönti.

Állandó fenyegetettségben élni igen stresszes állapot, az pedig, ha rosszul kezeljük, akkor különféle szervi megbetegedésekhez, de akár halálhoz is vezethet.
A magyar társadalom 1989 óta ül a sötét szobában, permanens rettegésben.
Először maga a rendszerváltás forgatta fel az életviszonyokat, majd a nagy remények meghiúsulása, aztán a csodavárás időszaka során kiosztott pofonok adtak okot az elkeseredésre.
Megrendült a családok stabilitása, lassan elkoptak az illúziók, ezzel egy ütemben a tartalékok, a társadalom nem hitt már senkinek:
Nem maradt kapaszkodó a túléléshez, miközben láthatta, hogy tehetségtelen, de gátlástalan senkik merülnek fel a menet közben elmocsarasodott közéletből, meggazdagodnak, elpofátlanodnak és elkezdik kioktatni a kádári kor kisemberét erkölcsből, tisztességből.

És akkor felbukkan a szartengerből a Messiás, aki tisztának tűnik, magyarember meg sietve elhiszi ezt.
Két oka van ennek.
Egyik az, hogy magyarember nem ért a gazdasághoz és nem tudja elképzelni, hogy hogyan lehet ellopni egy palota árát, nem tudja elképzelni, hogyan lehet az első állami támogatásból Boss öltönyöket venni, hogyan lehet kőbányát venni apunak úgy, hogy a végén ne kerüljön szinte egyetlen fillérbe se.
A másik, hogy magyarember ha hinni akar, hát akkor hinni fog akkor is, ha a józan ész fejreáll, mint liba a cefréshordó megdézsmálása után.
Így aztán a nagymamák igaz könnyeket ejtettek, a nagypapák elismerően bólogattak, jöjjenek a fiatalok.
Pedig amikor a kocsmában a cigánnyal húzatták, akkor még tudták, hogy a zenész meghatározó ismérve nem a kora, hanem a tehetsége, de valamiért ezt a politikusra nem tekintették érvényesnek.

Akik ilyen előzmények után hatalomra jutottak, azok meg akartak gazdagodni, de tudták, hogy ez az ország végzetesen ki van véreztetve, a nép tűrőképessége is a végét járja, tehát nem elég szépeket mondani, kell valami egyéni plusz is, ami egységbe kovácsolja az ostobákat.
Nem mai találmány - ellenséget kell felmutatni, mely létében veszélyezteti a nemzetet. Ha található ilyen, akkor a többség hajlandó elfeledkezni saját sorsáról és hajlamos emelkedettebb célok érdekében fegyvert ragadni - sokszor nem is csak képletesen.
Hogy a felmutatott elleségkép hamis?
Kit érdekel, ha már ott van, akkor közdeni kell ellene, méghozzá lelkesen és ha lehet, jelmezben.
Merthogy hátha megretten az ellen a sok alakzatban masírozó potrohos vitéztől, vagy a karikásostorral csattogtató műcsikóstól, akik a csődörtől fejt kancatejtől megmámorosova ijesztgetik a békés járókelőket.

Az ellenség ellen pedig gyűlöletet kell érezni, és ebben nincs is hiány.
Rákosi börtönőreinek mai utódai értik a hajdani feladatot, melyet a börtönkörletekben plakátoltak ki, nehogy elfelejtse a börtönőri állomány: Ne csak őrizd, gyűlöld is!
Persze eleinte próbálkoztak pozitív üzenetekkel is, de nem tudtak akkora Szentkoronát rakni a hajóra, nem tudtak annyi zászlót osztani, ami el tudta volna takarni tolvajlásaikat, jóllehet, akkor még voltak gátlásaik - no persze, csak mai önmagukhoz képest.
Amikor kipottyantak a hatalomból, rájöttek, hogy ez kevés lesz, és megindult az ellenség-képzés.
Ellenség lett a szocialista kormány, ellenség lett Mefdgyessy, aztán rátaláltak a legfőbb ellenségre, Gyurcsányra.

Könnyű volt belőle ellenséget csinálni, hiszen annyira különbözött a suttyótól és szavazóbázisától, hogy ha el tudnám zongorázni a különbséget, jobb lennék, mint Arthur Rubinstein valaha is volt.

Mindenesetre az ország egyik fele ezzel volt elfoglalva, a másik fele meg azzal a reménytelen feladattal hogy megpróbálja meggyőzni őket arról, hogy nincs igazuk.
Nem sikerült, visszatértek a hatalomba és folytatták, csak már sokkal bátrabban és tudatosabban, még gátlástalanabbul, megteremtve az egzisztenciális félelem légkörét.
Aki állásban van, azt félti, aki meg nincs az a segélyt, a közmunkát, a kenyerét.
Megmérgezték a lelkeket is, neveletlenségük és bunkóságuk lett a viselkedési etalon az országban, emberi selejtekkel, nemegyszer manifeszt elmebetegekkel töltöttek fel fontos kormányzati pozíciókat.
Ha a Vezér lengetheti a nyelvét, akkor a Nemzeti Bank elnöke bátran lehet formabontó.
Talán gyerekkoromban volt divat a "nem telefontéma" hangoztatása, ma Lagzi Lajcsi tudna mesélni arról, hogy ez ma is mennyire indokolt elővigyázatossági szabály.

Aztán ellenség lett a cigányokból - ne mondd, hogy az a Jobbik - a Jobbik a fidesz radikális szárnya, ölbéli magzatja, a bármikor felhasználható nyers erő.
Ellenség lett az Unióból, ellenség lett a tuggyukkikből, és most ellenség lett a menekültekből is, akik nem a háború elől menekülő szerencsétlen emberek, hanem úton Szíriából idefelé terroristák lettek, akik majd felrobbantják a spejzodat.
És ellenség lett mindenkiből, aki idegen, aki nem olyan ősmagyar, mint őseink, akik innen-onnan idekeveredtek - ki fegyverrel kért letelepedési engedélyt, kit a földesúr telepített be, ki meg egy ekhósszekéren érkezett, hóna alatt a hegedűjével.
Aki ezzel nem ért egyet, az vagy idegenszívű, jelentsen ez bármit is, vagy hazaáruló.
Miközben gyűlölködtünk, oda lett a jogállam.
Sikerült mára elfelejteni a költő sorait is: Haza csak ott van, hol jog is van, S a népnek nincs joga...

Szóval, a társadalom fél és gyűlölködik, az enberek már képtelenek őszintén megnyilatkozni egymás előtt, az ország egyetlen nagy színház, s színész benne majd mindenki, aki félti a kenyerét.
A kérdés csak az, hogy mennyi ideig lehet fenntartani egy ilyen állapotot, merthogy a történelmi tapasztalatok szerint a végtelenségig nem megy.El kellene spekulálni azon is, hogy nem lehet egy húrt a végtelenségig feszíteni, egyre könnyebben pattanhat el.
A mi suttyó Cipollánk ezt nem ismeri fel, vagy azt gondolja, hogy ellenséget mindig lehet találni, és ha éppen nem találunk, akkor lehet csinálni.
Téved. 

Eljöhet az a nap, amikor belőle csinálnak ellenséget, talán éppen azok, akik ma támogatják ámokfutását.
Hogy hamar vagy csak nagysokára, az rajtunk is múlik.
Nem igaz az, hogy minden jobboldali ember náci, vagy hogy mindegyikük imád diktatúrában élni, hát össze kellene fogni azokkal, akiknek szemében érték még a demokrácia.
Nem okvetlen egy pártban, de nem elképzelhetetlen egy program mentén, melynek kidolgozásában minden demokrata részt vehet.

Talán illúzió, nem vitatom.

De az élet mégis ki fogja kényszeríteni, mert elemi érdekünk, hogy ebben az országban béke és nyugalom legyen, hogy véget vessünk ennek a permanens elmebajnak, a tásadalom feszültségben tartásának, hogy végre tudjunk foglalkozni fontos és lényeges ügyeinkkel is, nem ötletelgetve, nem emlegetve hazát és Istent, egyszerűen csak gondolkodva és dolgozva.

El kellene mennem utópista szocialistának...

:O)))                              

A MI KÖZÉPOSZTÁLYUNK

Van abban valami báj, hogy lassan az ország egész vezetése a táskahordozók közül kerül ki.
Lázár karrierjét is ez alapozta meg, és az új magyar Göbbels is ezzel aratta emlékezetes sikereit, ő Orbán után loholt, ment volt a Nemzeti Spermium bármerre is.
Ők a mai magyar politika meghatározó személyiségei, meg azok, akik mindenféle poszt nélkül pofáznak bele az ország sorsába, mint Habony, vagy Vajnával kezdve a strómanok hosszú sora, akiknek természetesen egy idő után már saját érdekeik is támadnak.
A poszt nélküli irányítóknak van egy nagy előnyük azokhoz képest, akik állami megbízásból okosok -nem kell semmiféle felelősséget vállalniuk, és nem kell elszámolniuk a jövedelmükkel senki másnak, csak az adóhatóságnak, melynek tevékenységét most ne is vitassuk meg.
Ahhoz ugyanis először egy tolmácsra lenne szükség, aki lefordítja a mai Magyarországot egy tisztességesen működő demokrácia nyelvére.

Egy olyan társadalom nyelvére, ahol az oligarchának adott ajándék-milliárdokat firtató képviselőnek nem rohan neki a miniszterelnök és nem hordja le mindennek, éppen csak idióta baromnak nem, hanem tisztességes választ ad neki.

Nem az a baj, hogy vannak gazdag emberek, hanem az a baj, hogy az állam kizárólag az ő érdekeiket képviseli.
Volt egyszer régen, még mielőtt nem uralkodott el szeretett miniszterelnökünkön a gátlástalan harácsolási ösztön ehhez ideológiai is.
Akkoriban még egy erős középosztályról beszéltek, melyet támogatni kell, mert az viszi előre a társadalmat.
Ehhez szorgalmasan bólogatott az értelmiségi véleményformálók jelentős része is, lévén, hogy úgy gondolta, hogy ő is a középosztályhoz tartozik.
Mire kiderült, hogy ők leginkább a hulladékhoz tartoznak, addigra már késő volt.

Mára a középosztály nagyrészt azokból áll, akik az adóforintjaink elköltésében segédkeznek, akik részt vesznek a közpénzek magánpénzzé konvertálásában, akik a rendszer szorgos csicskásai.
A mai középosztály karcsú derékhadába tartoznak ugyanis az állami bürokrácia működtetői, akik ugyanott laknak, ahol nagyapáik, dédapáik laktak, akik ma is ugyanúgy csattogtatják bokáikat, mint ükapáik tették anno - Horthy szolgálatában.
Ők megmagyarázzák maguknak, hogy mint nemzeti érzelmű – jelentsen ez bármit is -, keresztény embereknek kötelességük egy nettó maffiózót szolgálni, mert ezzel Magyarországot szolgálják.
Tévednek.
Ők az összefonódott politikai és gazdasági bűnözést szolgálják, tudván tudva ezt, de abban bízva, hogy a felelősségrevonás őket nem érinti, hiszen ők csak parancsot hajtanak végre.

Illúzió ez, hiszen a bűnt előbb-utóbb bűnhődés követi, és a magyarság elleni bűn ma már olyan mértékű, melyet nem lehet büntetlenül megúszni.
Igaz, azok az emberek, akik ma a középosztály tagjainak vélik magukat és görcsösen kapaszkodnak íróasztalukba, próbálják megőrizni státuszuk külső jeleit, mereven elzárkóznak a valóságtól, sok esetben nem is ismerik azt, de nem is akarják megismerni.
Cifra nyomorúság a pedagógus meg a kistisztviselő élete, wellness és kuporgatás, hogy a gyereknek minden meglegyen, és lesújtó tekintet a lúzereknek, akik nem tudnak lépést tartani a nagyokkal, akik viszont csak röhögnek ezek erőlködésén, sznobizmusán, a fenn az ernyő-nincsen kas mentalitáson, a szolgalelkűségen, a telecsinált gatyával eljárt tojástáncon.

Ezek az emberek életük során nem is nagyon találkoznak az országnak azzal a felével, mely napi megélhetési gondokkal küzd, amelyik három-négy boltot is körbeszalad, hogy öt forinttal olcsóbban kapja meg a mosószerét, azzal meg végképpen nem, akik egy zsákfaluban tengetik az életüket, egyik kilátástalan napról a másikra.
Véleményük viszont van róluk, meglehetősen fensőbbséges, mert ugye aki akar, az dolgoz…

Hogy belőlük valaha is az országáért felelősséget érező, nyugati értelemben vett polgár – citoyen – legyen, az ugyan nem kizárt, de nem is valószínű – a mentalitás, ha nem is genetikailag, de a szülői mintán át átörökíthető, generációról-generációra.
A mai hatalom érdekeiket csak olyan mértékben veszi figyelembe, amilyen mértékben hasznosak vagy nélkülözhetetlenek a despota számára, mint ahogy a cipészt vagy a műkörmöst is kifizeti az ember.
 Aki nem hasznos, abból csak azért nem csinálnak műtrágyát, mert vannak még országok, amelyek népe felháborodna ezen.
Félreértések elkerülése végett ezek között nincs ott a mi hazánk, itt politikusok is merik ajánlani a nekik nem tetsző népcsoportok deportálását, mint megoldást – a megoldástól pedig csak egy lépés a végső megoldás.
A zsebből vezetett ország öntelt középosztálya mindent eltűr, a szegények meg mindent elviselnek, mintha soha nem is lett volna fél évszázad, amikor emberszámba vették őket.

Pedig a társadalom ilyen mértékű polarizálódása veszélyezteti az országot, de veszélyezteti a maffiát is.
A kis mici azt hiszi, hogy az erő mindenre megoldás, és elfelejti, hogy nincs olyan erős ember, akinél erősebb ne lenne, csak az a kérdés, hogy mikor kerül elő.
És láthatólag azt a közmondást se hallotta még, hogy sok lúd disznót győz, pedig az is egy nagy népi bölcsesség.
Anno apám megjósolta ötvenhatot – mondta, hogy baj lesz, mert a normákat – az adott munkára fordítható időt, ami akkoriban a bérezés alapja volt – nagyon megfeszítették, és ennek nem lesz jó vége.
Ki is tört a forradalom, ami a nép elkeseredése nélkül soha nem törhetett volna ki.
Hogy aztán ennek a megjelenési formája politikai lett?
Hát persze, a nép akkor igazságosabb és magyar szocializmust akart, önigazgató dolgozói közösségeket, jugoszláv (de régen volt) modellt, jobb életet – és ez utóbbi a lényeg.

Ma másfél milliárddal ajándékoz meg egy romániai labdarúgó csapatot a focibuzi miniszterelnök, miközben emberek fagynak meg télen.
A falvakban nincs munkahely, a zsellérek gyerekei éheznek, de a cigányság felemelésére fordítandó pénzt a szélbe szórják csakúgy, mint az Uniótól kapott milliárdokat.
Ahol egy iskolának a XXI. század Magyarországán nincs pénze krétára, jóllehet már régen interaktív, digitális táblákon kellene folyni a tanításnak, ott nem lehet sok jót várni a jövőre nézvést sem.
Ahol a középosztály azért megy az utcára, hogy ne kelljen internetadót fizetnie, ahelyett, hogy stadionok, olimpia és egyéb rongyrázások helyett országos lefedettséget követelne, huszonöt éves korig ingyenes, szélessávú internettel, ott még kevesebbet.

Ne csapjuk be magunkat.
Ez a mai magyar középosztály felelőssége, mert nekünk kellene megjelölni azokat a célokat és kiharcolni valóra váltásukat, melyek versenyképessé teszik az országot a jövőben.
Ehelyett eltűrjük, hogy egy késő-középkori, szögesdróttal körbekerített társadalomban elbutítsák gyermekeinket, meggátolják a társadalmi mobilitást, árokba rúgják a leszakadókat és megteremtsék a félelem légkörét.
Van-e ebből kiút?
Bizonyára van, de ehhez elsősorban ideák kellenek.
Egy olyan világ képét kell felfesteni a társadalomnak, melyben vonzó lenne élni, mely megvalósítható, mely megadja a méltóságteljes emberi élet lehetőségét.
Ha lehet, konkrét lépéseket meghatározva, mert az általánosságok szintjén mozogni ma már kevés.
Akkor talán hajlandó lesz a választópolgár leoperálni szeméről a hályogot, leszedni kalapjáról a árvalányhajas bokrétát, és elzavarni ezt a rablóbandát a francba.
Addig viszont nincs miről beszélnünk, és még kevesebb okunk van az optimizmusra.

Talán ezen kellene elgondolkodniuk a pártpolitikusoknak is…

:O)))

MESEAUTÓK

A képet a Kanadai Magyar Hírlaptól loptam...

Már megint győzött!
De hát ki is gondolhatta azt, hogy nem ő kerül ki győztesen a csatából, ahol ő emelte magasra a hit keresztjét a határainkra támadó iszlám hordákkal szemben, mint egy református Kapisztrán János, mint egy végvári hős, egy XXI. századi Móré László!
Többet mondok, ő az egyedüli Európában, aki felismeri a veszélyt, ami ma már nem is csak leányaink, asszonyaink erényét fenyegeti, hanem az életformánkat, a piát, a bikinit, a női autóvezetőket is.
Mecsoda kár, hogy ezt a korszakos személyiséget, ezt az európai léptékű politikust külhoni kortársai nem imádják ájult csodálattal, mint megérdemelné, sőt.
Némelyik hálátlan nem átallja kétségbevonni elképzeléseinek helyességét.

A németek elbizakodott Brünhildája (ha ez egy valkűr, kíváncsi lennék, milyen egy pedikűr…) egyenesen azt mondta, hogy a kerítés nem megoldás a menekültkérdésre.
A volt NATO főtitkár, Javier Solana pedig – miután méltatta a magyar kormány tevékenységét - azt mondta: nem akarok többet beszélni Magyarországról, mert rosszul vagyok tőle.
Pedig nem is itt él.
A horvát miniszterelnök pedig így nyilatkozott: „Megmondtam neki, hogy az én nevemben nem kell megvédenie a kereszténységet, nem kell, köszönöm.”
A hálátlanság ilyen mértékén felháborodva nem is csoda, hogy megsértődött, úgyhogy az Úr legyen irgalmas az osztrákoknak, de a németeknek is – nem tudják ezek, hogy a bosszú kódolva van a sejtmagban, erről Gyurcsány tudna beszélni.

Persze mindenkit érhet baleset, és nem mindig lehet tudni, honnan indul a parasztlengő, mely megrendítheti a hőst.
A pofon jöhet akár az autógyárak környékéről is, a Volkswagen-botrány elérte már a BMW-t, és könnyen elérheti a többi német autógyártót is – ki tudja, hányan trükköztek a károsanyag-kibocsájtással.
Az viszont biztos, hogy az autóiparra nehéz időszak következik, és ha a német autóipa bajban van, akkor bajban van Magyarország is.
A magyar ipar gyakorlatilag az autóiparral egyenlő, exportunk húsz százalékát adják a magyarországi német cégek, nincs mivel kompenzálnunk esetleges kiesésüket.  

Ha például a német autógyártóknak csökkenteniük kell a termelést a visszaeső kereslet miatt, akkor nem a német üzemek lesznek az elsők, melyeket átmenetileg bezárnak.
Szijjártó aggódott egy sort már így is a határok lezárása miatt, éppen a német autógyártók termelésének a szállítási idő kiszámíthatatlansága miatt bekövetkező esetleges visszaesését vizionálta.
Még a feje tetején hordott vécékefe is felborzolódott a nagy aggodalomtól, pedig a mai állapotok olyanok, mint a méznyalogatás a fénykorában lévő Monica Belucci hasáról, ahhoz képest, ami egy autóipari összeomlás után vár ránk.

Talán lehetett volna az Unió által ideöntött pénzt ésszerűbben és célirányosabban is elkölteni, ehelyett az állam azt csinálta nagyban, mint amit az Országos Cigány Önkormányzat kicsiben – szétlopta a pénzt.

Persze lehet szerencsénk is, és ez azt jelenti, hogy lehet akár szerencséje a Nemzeti Ivarsejtnek is, de én ebben azért nem nagyon hiszek, mert Magyarország gazdasága jelenleg olyan, mint a bal lábára mozgáskorlátozott Julcsa a bálban, akit mindenki elvitt egy fordulóra, de aztán mindenki otthagyott a fának döntve, az udvaron.
Nem hiszem, hogy amilyen népszerűek vagyunk, akadna legény, aki visszavinne minket a bálterembe.
Ért ma még egy meglepetés.
Előtte egy találós kérdés: Ki Magyarország legnagyobb gázszerelője?
Na?
Na?

Nem nyert.

A legnagyobb magyar gáz-víz-villanyszerelőt Galambos Lajosnak hívják, aki összetrombitált egy vagyont, ám a tanyájához és a lakóparkjához az energiát állítólag a közműszolgáltatók közbejötte nélkül vételezte, ezért ma már vezetőszáron ballaghatott a rendőr után.
Azt mondja, valakinek a tyúkszemére léphetett, hát ezért kell jól megnézni, milyen társaságban forgolódunk.
Fél az esze, arca csupa derű…
Ott van például a Quaestor elnöke, aki százötven milliárdot pattintott el – tényleg, az a pénz hol is van? – mégis éppen most indítványozták házi őrizetbe helyezését.
Ha kis szerencséje van, házi őrizetben rághatja a libacombot, aztán majd tíz év múlva esetleg eljut az igazságszolgáltatás az elsőfokú ítéletig.
Ő például – csakúgy, mint Kulcsár bróker – jó társaságban forgolódott, és ez nagy, bár kései tanulság lehet Lakodalom Lajosnak is.
Vagy legyél jó emberismerő, vagy legyen a kezedben néhány terhelő adat, akkor esetleg megúszhatod az ilyen apró tolvajlásokat, meg a nagyobbakat is.

Mindenesetre a legjobb, ha a pénzed valahol Tongán landol, akkor már a kutya sem ugat utánad.
Ha szegény vagy, akkor itthon sem…

:O)))

POLITIKAI PEDOFILIA

Hogy ebben az országban Orbán első hatalomrakerülése óta szellemi kútmérgezés folyik, az soha nem volt kétséges.
A társadalom végzetes megosztottságát, magyar és magyar szembeállítását neki köszönhetjük.
De neki köszönhetjül a Horthy-rendszer sunyi rehabilitálását, beleértve egy-két netto nyilas piedesztálra emelését is.
Neki köszönhetjük 1956 eszményeinek végleges sárbatiprását, a demokratikus államberendezkedés szétverését, a lopakodó diktatúrát.
Legutóbb, mikor bejelentette a Honvédség saját irányítása alá vonását, már fel se hördült a társadalom, símán lenyelte, hogy ez az univerzális zseni újabb területet kotort maga alá.
Elképesztő, hogy milyen következetlen társadalom a mienk, a mai napig nagy szemforgatások közepette sápítozik a Kádár-rendszer belső elhárításáról, miközben előkészületben van a teljes magyar lakosság arckép-nyilvántartásának felállítása, mely a mai arcfelismerő szoftverek segítségével bárki magánéletét követhetővé teszi.
A különböző adatbázisok, a bankszámláktól kezdve az egészségügyi adatokig összekapcsolhatók, mára már csak az maradt hátra, hogy a füled tövéhez chipet ültessenek be, mint Bodrinak.
Aki az adatbázisokban kotorászhat, olyan politikai és/vagy üzleti haszonra tehet szert, melyről az elmúlt korok politikusai nem is álmodhattak.

A legnagyobb disznóság mégiscsak az állandó ellenségkép-kreálás, a hiszterizált társadalom, a durva és kulturálatlan közélet, a jobboldali szélsőségek alig rejtett támogatása - és ezen nem okvetlenül kell a Jobbikot érteni.
Egy demokráciában sem lenne helye az olyan szervezeteknek, mint a Betyársereg, vagy a Nemzeti Őrsereg, de  a Magyar Gárda különböző mutációinak sem.
A foci-ultrák is átpolitizáltak, ők voltak a bázis, melynek segítségével a 2006-os puccskísérletet megszervezték.
Jutalmukat megkapták - Európában nálunk a legmagasabb az egyfőre jutó stadionok száma, a sok botlábú focistát az állam eteti, de jut belőle határontúli véreinknek is, akiknek nem csapatot vettünk, mint hírlett, csak négymillió euróval támogattuk a Csíkszereda világhíres csapatát.
Egymilliárd kétszázmillió forinttal.
Nem a kútba szartunk, csak a kávájára...
De van itt a palettán magán-titkosszolgálat, míg a TEK csendben, de biztosan olyan szervezetté nő, melyre 1956 óta nem volt példa - az ÁVH jogosítványai sem voltak bővebbek.
Igaz, egyelőre még nem ölnek, legfeljebb leesik egy létra, váratlanul leáll a szíve a vállakozónak, aki vonakodott eladni a jogait, vagy annak, aki útlevelekkel trükközött.
Az ellenség nem alszik, de mi még annyit sem!
Ellenség pedig bármikor bárkiből lehet, hiszen a teljes média a hatalom kezében van, amelyik meg messziről úgy tűnik, hogy  független, azokról közelnézetben azonnal kiderül, hogy megvették őket, kilóra, mint a kacsát.
A Hit Gyülekezetét konkrétan pénzért, a Klubrádióban pedig a meghatározó szereplők tojástáncot járnak, miközben megpróbálnak félig szűzen közösülni.
Szánalmas.

Ennél már csak a jövő a szörnyűbb. 
A mai gyerekek ebben a légkörben nönek fel, itt sajátítják el az általános emberi értékeket, a viselkedésmintát azoktól veszik, akik a Tízparancsolatnak lehet, egyetlen parancsát sem tartják be, viszont a szemüket úgy forgatják, mint a lencsibaba.
A gyerek úgy szívja magába a környezet ingereit, mint a szivacs, és miután gyerek, sok mindent kritika nélkül elfogad.
Így eshet meg, hogy az egyik neves alapítványi iskolában a diákok beleköpnek a rászorulóknak készülő pogácsa tésztájába, egy másik jóhírű iskolában pedig a szinesbőrű osztálytárs nyakához kést szorítottak, mondván: takarodj innen ebből az országból, te bevándorló.
Ezek a gyerekek nem valamelyik szabolcsi zsákfalu putriajiból kerülnek ki, hanem a módosabb középosztály fiaia, akik otthon is ugyanazt a  hülyeséget hallják, mint ami a csapból is folyik ma Magyarországon.
Semmi csodálkoznivaló nincs ezen, hiszen ebben az évben milliárdokért keltette a gyűlöletet és az intoleranciát a kormány, a gyerek meg olyan, mint a felnőtt társadalom tükre: azt tükrözi vissza, amit lát...
Jellemző a mai közállapotokra, hogy egy felmérés azt vizsgálta, hogy a lakosság hány százaléka bevándorló vagy menekült, és hány százalékra taksálja számukat az ország lakossága.
Nos, a tény egytized százalék, míg a lakosság hét százalékosra kalkulálta ezt az adatot.
Nem csak nálunk, a kelet-európai országokban általában - úgy látszik a xenofobia legyűréséhez jó, ha gyarmatbirodalma van egy országnak...

Féltem a jövőt, mert a tolerancia hiánya nácizmushoz vezet, és az utat éppen az olyan despotácskák kövezik ki, mint amilyen a mi Szeretett Megtermékenyítőnk, aki ilyen unortodox módon osztja meg az országgal hibás génállományát.
A gyerekeket mérgezni bűn, de ez itt senkit sem érdekel, a pedagógusok is befogják a szájukat állásféltésből kifolyólag, és bár  már évtizedek óta követik ezt a  viselkedésmintát, libacomb még nemigen jutott nekik.
Most sem fog.
Tegnap libsibolsikra és igaz magyarokra oszlott az ország - családok estek szét e törésvonal mentén -, aztán cigányokra és magyarokra szakadt a társadalom, halottak jelezték, hogy nagy a baj, holnap a gazdagok és szegények háborúja várható, valamint ezek variációi.
Olyan ez az ország, mintha kollektíve berúgott volna, az egyetlen józan őrült pedig szorgalmasan töltögeti az újabb és újabb poharakat, hadd igya magát szittyósra gyűlölettel a nép.

Hogy mikor józanodunk ki?
Ki tudja, de egy biztos - súlyos másnaposságnak nézünk elébe...

:O)))