KURÁZSI

Hiszen, ha az egészségügy szereplői és a tanarak, a szociális szféra dolgozói olyan tökösek lennének, mint a színművészetis fiatalok, Orbán holnap reggelre összecsinálná a lába szárát és levelet írna Ilham Alijevnek, segítségét kérve állandó letelepedése adminisztratív meggyorsításához.
Nem kellene sajnálni, az olajkútja, mellyel állítólag a baltás gyilkos hazatelepítését honorálták, megtermelné neki a lekvárt a vajaskenyérre, csak attól kellene tartania, hogy ha egyszer barátját is világgá zavarja hálás népe, akkor az utód majd kiadja Magyarországnak, oszt akkor annyit ülhet, mint a kitömött túzok...

Ne legyünk telhetetlenek, ez a tüntetés már önmagában is nagy eredmény, végképp lerántja a leplet a diktátorocska berendezkedéséről és szépen demonstrálja a magyar önkényuralmat, melyet nevezhetünk akár sunyi diktatúrának is.


Azt hiszem, brutális akcióktól nem kell most tartani, az egyetem a figyelem középpontjában áll és oktatói, hallgatói tudnak bánni a közönséggel, mely jelen esetben Magyarország állampolgárait jelenti.
Természetesen lesznek majd olyanok, akik vért szeretnének látni, leginkább a diákok vérét, de nekik nem lesz szerencséjük, vagy ha mégis, akkor azért a hatalom a saját vérével fog fizetni.
Merthogy a fiatalokkal nem érdemes szórakozni, ők ugyanis nem úgy érzékelik a veszélyeket, mint az idősebb korosztályok, nincs annyi vesztenivalójuk sem, hiszen a színészt, a művészt nem annyira az iskola teszi, mint amennyire a tehetség, és az itt tanulók túlnyomó többsége ennek bővében van.
Ellenfeleik meg hivatalnokok, bürokraták meg janicsárok, akik teszik amit tudnak, de az igazság mellett a kreativitás, a még romlatlan igazságérzet és a bátorság is a fiatal művészek, művészjelöltek mellett van.
De persze nem jó ez a feszült hangulat a országnak, még ha esetenként lehet is derülni a hatalom kicsinyes és idióta piszkálódásain, mint amilyen az internetszolgáltatás kikapcsolása, hiszen a diák csak a zsebébe nyúl és előveszi az okostelefonját, mely sokkal okosabb, annál, aki az internet lekapcsolását elrendelte.

Azt gondoltam, hogy Orbán azért trükközik a járvány számaival, mert szeretne túl lenni október 23.-án, merthogy a naphoz forradalmi legenda társul és nem szeretne senkinek alkalmat adni a forradalmárkodásra, de hogy ő fogja utcára vinni ezen a napon a diákokat, azt nem gondoltam volna.
Napersze, ott lesznek majd Kubatov pribékjei is, gyilkosostól, mindenestől, de jelen esetben ez is kevés lesz, a Színművészeti népe ugyanis hivatalból bátor és szimpatizánsaik között ott vannak az artisták, a kaszkadőrök, úgyhogy a B-közép népe egy verekedés esetén könnyen beleszaladhat egy-két minőségi pofonba - sose kerüljön rá sor.
A nép pedig a fiatalok mellett áll, mert ők nem kívánnak mást, csak hogy hagyják őket békén és ne kísérletezzenek rajtuk, mint az egereken.
Jó lenne, ha ez a gondolkodásmód teret nyerne az egészségügyben is, - mondjuk ott a hasonlat egereit fehér egerekre lehetne cserélni.

Drukkoljunk a fiatalok sikeréért,érezzék a támogatásunkat, meg fogják hálálni...

:O)))

HELYEZKEDÉS

Még nem menekülés, még csak óvatos sasszézás, még nem rettegés, csak álmatlan éjszakákon kis szorongás, de a NER elitjének környékén elindult az elbizonytalanodás.
Messze ugyan még a pánik, de az óvatosabbak már visszafogják szereplésüket, már árnyaltabban fogalmaznak, mégha a közvetlen utasításoknak látványosan eleget is tesznek.
De ez már nem a nincsteleneknek az a lelkesedése, mikor megnyitották előttük az édességbolt ajtaját, ma már nem csak a habzsolás mellékhatásai nyomasztják őket, hanem a vesztenivalóért érzett aggodalom is.
És ez egyre erősebb, mert ugyan ők is elszakadtak már a való világtól, de annyira azért nem, hogy elhiggyék: ez minden világok legjobbika, ahol a nép elégedetten tunkolja a foszlós kalácsot a habos kakaóba.
Ők is érzékelik a közhangulatot.
Az pedig egyre inkább ellenük fordul, és tudják, hogy sem a járványhelyzet romlása, sem a gazdaság visszaesése nem nekik dolgozik, és óhatatlanul eljön az az időpont, amikor valaki tesz egy barátságos javaslatot a jelenlegi rezsim szétverésére.
Márpedig az őket is érinteni fogja, és ez a helyzet nem a bakancslistájukon szerepel, hanem a rémálmaikban.

Azt szokták mondani, hogy azt már tudjuk, hogy mi lesz, csak azt nem tudjuk, hogy addig mi lesz.
A mai helyzet annyival bonyolultabb, hogy azt se nagyon tudjuk, hogy mi lesz.
Mindenre van esély és mindennek az ellenkezőjére is.
Lehet akár egy olyan verzió is, hogy Egyeske megvadul és a hatalmát nyílt diktatúrával és fegyveres erőszakkal próbálja fenntartani, ami ugyan perspektívában eleve bukásra van ítélve, de arra számítani nem lehet, hogy megindulnak a NATO harckocsijai és meghívják őt Brüsszelbe, elvtársi-baráti beszélgetésre.
Eltartana egy darabig, ameddig a gazdasági szankciók térdre, vagy Putyin lábához kényszerítenék a megvadult despotácskát - és akkor még az is kétséges, hogy kellene-e Putyinnak a szavlejárt diktátor.
Merthogy Orbán értékét Putyin számára csak az adja, hogy egy uniós országban halljakend, aki meg azt hiszi, hogy Paks a varázsige, az nincs tisztában a méretekkel meg az erőviszonyokkal.
Abban nem reménykednék, hogy a nép kezébe veszi sorsát, ötvenhatban sem tette ezt, minden legendagyártói erőlködés dacára, a söpredék meg nem a nép, mint tudjuk és reméljük.
És a román forradalom is leginkább puccs volt, ezért is kellett a conducatort sebesen falhoz állítani - túl sokat tudott a hatalmát megdöntő erők prominenseiről.

Másik verzió egy nyertes választás, kétharmados győzelem.
Ez esetben ha egy tökös és határozott politikus kapja a kormányfői tisztséget, aki akár nő is lehet, akkor az eskütétel után negyed órával harminc napra kihirdeti a rendkívüli állapotot, megbízottai  átveszik az ellenőrzést az állami média felett, fél órával egyszemélyi uralom bevezetésének és támogatásának vádjával őrizetbe veszik a rendszer prominenseit, új parancsnok kerül a fegyveres erők és testületek, valamint nagyobb egységeik, a hatalom megtartásában kiemelt jelentőséggel bíró alegységeik élére, egyúttal őrizetbe veszik a jobboldali szélsőséges és a paramilitáris csoportok vezetőit és ezzel kezdetét veszi az elszámoltatás.
A TEK-et feloszlatják, állományát átveszi a Rendőrség.
Azonnal törvényt alkotnak a nyugdíjak és a családi pótlékok emeléséről, a szociális ellátás reformjáról, azonnali hatállyal megszüntetik a TAO-t, és megkezdik a stadionok fenntartásáról szóló tárgyalásokat a sportszövetségekkel.
Felülvizsgálják a folyamatban levő beruházásokat, a szükségteleneket azonnal leállítják.
Figyelem, Paks nem szükségtelen, mint ahogy Bős-Nagymaros sem volt az, az áram nem a konnektorból jön...
Visszaállítják az egészségügy biztosítási rendszerét,  további intézkedésig zárolják azokat a vagyonokat, melyek létrejöttében a visszatérítés nélküli támogatásoknak szerepe volt.
Az őrizetbe vettek vagyonát is.
És kell még egy sor azonnali intézkedés a gazdaságban a járvány gazdasági hatásainak enyhítésére.
A kisnereseket célszerű futni hagyni, a gazdálkodó szervek vezetőit meg kell nyugtatni, a leggazdagabbakat le kell ültetni egy tisztázó beszélgetésre, a nagy állami részesedéssel működő cégek vezetőit szintúgy, és egyenként meg kell vizsgálni, volt-e szerepük és milyen a diktatúra létrehozásában.
Ügyelni kell arra, hogy ne mártírok sorozatgyártásába kezdjen az új vezetés, csak a valós bűnöket szankcionálja.
Mindez persze rettenetesen bonyolult és kényes feladat, előkészítése hónapokat, ha nem éveket igényel, de egy épeszű ellenzék erre a helyzetre felkészül tervekkel és megfelelő személyek kiválasztásával, és nem kezd vad improvizációkba ha szembetalálkozik a lehetőőséggel.
Nem reménykedem abban, hogy erre a mai ellenzék képes lenne.


Egy kis arányú győzelem esetén a feladat bonyolultabb, de a feladatok egy része így is végrehajtható, hiszen a vádhatóság képes lenne lefejezni a maffiát, de itt is követelmény lenne, hogy a vádiratokat ne akkor kezdjék összeállítani és a vagyonok mozgatását átmenetileg azonnal állítsák le.
Ezt technikailag meg lehet oldani, mint ahogy a közmédia azonnali visszavételét is.
Ha a Fidesz nyer, akkor viszont szopás van ezerrel, és a helyzetet tényleg csak az tudja majd megoldani, ha már a legsötétebb orbánista is a saját bőrén érzi a bajt és sajátkezűleg akarja fellógatni az ország tönkretevőit.
Ez nem jelenti azt, hogy ez lenne a kívánatos, csak azt, hogy a helyzet romlása során ilyen szituáció is kialakulhat, erre is fel kellene készülni.
Az átlagember ugyanis rendpárti, nem szereti a randalírozást, ez 2006-ban is bebizonyosodott.
Természetesen itt lotyogásnak nincs helye, akik Orbán rendszerének lebontásában szerepet vállalnak, azoknak illik egyúttal belépni a karthauzi rendbe is.


A realitás meg az, hogy nem lesz itt semmiféle előkészítés, az együttműködés kimerül majd mindenféle lózungok óbégatásában, a célegyenesben a Momentum valami jól hangzó jelszóval kiszáll és Orbán a nagy hasát csapkodva röhöghet a sok amatőrön.
A libernyákok meg majd bólogatnak, és hirdetik a megbékélést, aki pedig mást gondol, az mind feketeseggű vagy náci, esetleg bolsi lesz.
Az öregek elhullanak, a cigánygyerekek vénségükre is a szegregátumokban maradnak, Horthy Miklóst pedig csak azért nem avatják szentté, mert református volt.
Aztán a mi puccsal hatalomra jutott diktátorocskánkat egyszer majd megdönti valaki, szintén puccsal, utódaink meg nézegethetik negyven méter magas aranyszobrát Magyarisztánban.

Ne legyen igazam.

:O)))

REFORM HELYETT BARKÁCSOLÁS

A tűzoltó barkácsol.
Szokás szerint gigantikus eredménynek állítja be azt, amit csak azért csinál, mert a körülmények rákényszerítik.
Amit tesz, azt is csak valamiféle felcsúti konyhaasztalnál kispekulált elképzelés alapján teszi, ahol a szakértők éppúgy értenek a véreshurka készítéséhez, mint a XXI. századi egészségügy követelményeihez, de legfőképpen a lopáshoz.
Az egészségügyi válságkezelés módszere a szokásos: ahol ég a ház, odaborítunk egy kis pénzt, ígérünk még többet, az idomított majmokat ráküldjük a társadalomra, hadd hirdessék az intézkedések nagyszerűségét, aztán elkezdünk szaglászni, a társadalom melyik szegmensében érzünk még füstszagot.
A bohóc tányérpörgetése folytatódik, de egyre több a vészesen billegő tányér, a nézőközönség egyre nagyobb része nevet a látható erőlködésen és várja, mikor esnek a tányérok a porondra.

Az egészségügy minden politikus számára komoly falat, többnyire meg is fekszi a gyomrukat. 
Ennek oka elsősorban az, hogy az egészségügy drága, de nagyon.
Tetejébe állandóan fejlődik, a kutatások rengeteg pénzt emésztenek fel, és mivel ezeket a kapitalizmus körülményei között folytatják, a kutatások finanszírozói nem csak a pénzüket szeretnék viszontlátni, hanem profitot is, méghozzá jelentős profitot, hiszen a műfaj zsarolási potenciálja szinte felülmúlhatatlan.
Kezeltesd magad a legmodernebb módszerekkel, különben meghalsz, esetleg csak egész életedben hascsikarásod lesz, de ha a mi módszerünkkel kezelteted magad, akkor az Úr kegyelme rádmosolyog és tiéd az örök élet, persze azért ingyensörre ne számíts.
Hajdan a doktorbácsi megkopogtatta a hátad és meghallgatta belsőségeid hangjait a fonendoszkópjával, majd felírta neked a forgalomban levő tíz gyógyszerből az egyiket, megköszönte a tíz tojást, mellyel a hálánkat fejeztük ki, aztán vagy meggyógyultál, vagy nem.
Ma a doktorbácsi elküld a doktornénik és doktorbácsik hadához, akik mind aggodalmasan csóválják a fejüket és rákötnek különféle gépekre, hogy trolibusznak érzed magad.
Betolnak mindenféle alagutakba, némelyik kattog meg berreg, mintha a lövészárok főpróbája lenne a dolog, mikor kihúznak a csőből, félig máris gyógyultnak érzed magad.
Aztán fizetsz, pontosabban fizetünk helyetted, abban a reményben, hogy ha mi érezzük azt, hogyha a szemünket nyomjuk az fáj, akkor mi is hasonlóan gondos ellátásban fogunk részesülni.
Aztán vagy igen, vagy nem, a bizonytalansági tényezőt itt Nagyurunk mindenre (is) kiterjedő univerzális tudása képezi, melyet a Család anyagi érdekei is árnyalnak, így könnyen megeshet, hogy a köldöksérvedet lélegeztetőgép bevetésével fogják gyógyítani.

Amit itt manapság egészségügyi reform címen előadnak, az maga a tömény dilettantizmus, vagy a tömény cinizmus - tessék választani.
Merthogy a doktorok fizetésének emelése ugyan nélkülözhetetlen eleme lehet egy egészségügyi reformnak, de önmagában annyit ér, mint halottnak a csók.
Már persze a páciens szemszögéből, mert az érintett kispénzű orvosoknak igazán kedvező fejlemény, de hát a magyar egészségügyre is illik a Hofi által közkinccsé tett bon-mot: Tudsz úszni? És ha megfizetem?
A mai intézkedések populizmusa egyszer majd tananyag lesz a "XXI. századi bimbózó fasizmus" című kurzuson, beleértve a hálapénz adásának és elfogadásának büntethetőségét is.
Gondoljunk bele: a ma hatályos törvények szerint büntethető a korrumpálható és a korrumpáló személy is - ettől változott itt valami? Sőt!  Hazánk kevés dologban élenjáró a világon, de korrupció tekintetében mi vagyunk a példa a feltörekvő európai diktatúrácskák előtt, rólunk vesz példát minden zsebnapóleon.


Amit ezek reformnak vélnek, az egy töketlen marhaság.
Katonai mintára szervezzék meg a katasztrófa-elhárítás hivatásos állományát, de az orvosok - kivéve bánatos Honvédségünk orvosait - maradjanak civilek, akiket ne a tábornoki kar, hanem a szaktárca és az egészségügyi piac szervezzen a lehető leghatékonyabb formában.A sereg orvosai maradjanak katonák, hogy legyen, aki ellássa azokat, akik a tisztavatások kardlengetéseinél kiszúrják egymás szemét.
Ha az egészségügyi kormányzat valakit valamiféle nemszeretem helyre akar vezényelni, például a dzsungelbe, vagy a szabolcsi szegregátumokba, akkor csábítsa őt oda ellenállhatatlan fizetéssel, oda fog majd menni aki szereti a kalandot meg a lóvét, de ha a bokáját is csattogtatni kell hozzá, akkor feltartott középső ujjával fog Nagyurunkra szavazni - nincs ezekben a mai fiatalokban szemernyi tisztelet se már...
Apropó fizetések.
A magyar bölcs nép és tudja: kétszer ad, ki gyorsan ad, márpedig Pocak vitéz csak egyszer akar adni, aztán a többit majd rábízza az inflációra,
Mire a bére vége eléri az orvost, addigra kiderül: azt kapott, amit a hetedik gyerek, de közben még bilincset is raktak rá.

És akkor itt van a Nagy Trükk: mindig azokról kell lenyúzni a bőrt, akiknek gyenge az érdekérvényesítő  képessége, vagy akiről ezt feltételezi az utolsó magyar poliészter, vagy hogyishívják.
Így aztán nem kaptak semmit a háziorvosok, a  szakdolgozók, sem a technikai és adminisztratív dolgozók sem, pedig a magyar egészségügy nagyrészt az ő elkötelezettségükön múlik. Nem kellene kipróbálni, milyen az, mikor ők leállnak egy pillanatra, mondjuk akkor, mikor erre szoruló vezető politikusunkon meg kellene lazítani a zubbony pántjait, vagy éppen oda kellene neki adni azt a nyugibogyót, amelyik megakadályozza őt abban, hogy valamelyik lelkesítő beszéde közben leharapja a mikrofont, miközben letépi magáról a kevlár-mellényt..
Azt amelyik derékig lógó nyelve visszahúzására készteti, akár el is hagyhatják - míg rá nem lép, nincs nagyobb baj.
Az orvos-béremelés szép sztálinista módon került ígérgetésre, a szolgálati évek számával együtt nő a javadalmazás.
Ez például nagyon jól fog jönni a sebészeten, ahol a hetvenéves, kezdődő Parkinsonos, nagytudású és piszkos körmű professzor kétmillióért metéli majd szecskává kedves betegeit - havonta, míg ezidáig műtétenként kapott ennyit.
Továbbra is állítom: van jó zenész és van öreg zenész - a kettő nem mindig esik egybe.
Amúgy meg, ameddig a struktúrához nem nyúlnak, addig nem lesz itt semmiféle fejlődés.
Az, hogy börtönnel fenyegetik az orvosokat meg a betegeket, nem fog változtatni semmin, hajdan az abortuszt is büntették, nem sokat használt, habár erről a Ratkó-gyerekeknek lehet, más a véleménye.


Mégis, szerintem fejéről a talpára kellene állítani az egészségügyi rendszert, miként ezt Marx tette a hegeli dialektikával.
Nem az egészségügyi ellátó szervezeteket kellene finanszírozni, hanem a beteget.
A többit idővel elvégzi a gazdaság, a jók megerősödnek a gyengék kiesnek, és ehhez nem kell egy Lángeszű Vezér, elég hozzá a józan paraszti ész.
És persze a szektorsemleges finanszírozás, ahol ára van minden orvosi beavatkozásnak, az árakat a piac határozza meg és a biztosítási alapú támogatás - kis önrészt is magában foglalva - éppen fedezi az állami ellátás költségeit.
Természetesen ehhez az is kell, hogy pontosan meghatározzuk azt, hogy milyen kezeléseket és beavatkozásokat térít a betegnek a biztosító, milyen hotelszolgáltatásokat térít, aki meg mást akar, az forduljon a magánszférához, és viselje a költség-különbözetet.
A biztosító pedig fizessen a magánkórháznak éppen úgy, mint az állami, vagy önkormányzati  fenntartásúnak.
Amelyik csődbe megy, azt minden sajnálkozás nélkül fel kell számolni, mert életben tartani azt jelentené, hogy a betegek életesélyeit csökkentjük, hisz olyan intézményektől szívja el a pénzt, ahol képesek gazdaságosan, magas színvonalon dolgozni.
Ez esetben a politikus abban lesz érdekelt, hogy választói magas színvonalú ellátást kapjanak és nem abban, hogy az ő falujában is működjön egy halálgyár.
Persze ehhez értelmes politikusok is kellenének, de hát ez már az utópiák világa.
Kellene, hogy a betegnek "gazdája" legyen, erre a háziorvosa lenne a legalkalmasabb, ő írná elő a vizsgálatokat, ő rendelné el a kórházi kezelést, ő hagyná jóvá az alkalmazott gyógyszereket, melyek ártámogatását az állam szabályozná, a háziorvos pedig a szakmai protokollok függvényében engedélyezné.
Manapság a gyógyszergyárak korrumpálják az orvosokat és az intézményvezetőket, ezt a helyzetet is fel illene számolni, csakúgy, mint a beteg állami egészségüggyel szembeni irreális követelménytámasztását.
Nátha ellen nem minden esetben kell PET-CT, de az is tűrhetetlen, hogy a képalkotó eljárások és a laboratóriumi vizsgálatok  zöme magánkézben legyen, az állami egészségügynek onnan kelljen bérelni kapacitásokat.
Az állami ellátásnak éppen olyan jól felszereltnek illene lennie, mint a magánellátásnak, és az orvosainak is versenyképes jövedelemmel kellene rendelkezniük, mert bokázással meg sarkantyúpengetéssel nem oldható meg a magyar lakosság nagy többségének egészségügyi ellátása.


Egyre nő az átlagéletkor, egyre több az idős ember, a krónikus beteg, az ellátórendszert ehhez is hozzá kellene igazítani.
Egyre több a demens beteg, ezek egy része ellátatlan, vagy a hozzátartozó is vele pusztul, egy elenyésző részükből meg miniszterelnök lesz - ebbe meg a társadalom betegszik bele.
Szóval, a különféle szakmai testületek, szakszervezetek és vezető egészségpolitikusok egyetértő bólogatásával három nap alatt adtunk egy pofont a szarnak, de ellene szólni senki sem mer, mert a tény az tény: kevés az orvos és rosszulfizetett, ideje nagy részében szaladgál mind, mint pók a falon, hogy negyvenkét munkahelyén helytálljon.
Ideje lenne a reformnak, mert az ilyen téblábolás és a  probléma kenegetése semmit nem visz előre, miközben az egészségügy feladatai egyre nőnek.
Sokat lehetne erről beszélgetni, de a szakma is egy olyan belterjes közeg, ahol harminc évvel ezelőtt is ugyanazok mutatták, hogy merre van az előre, mint ma.
Jusson eszünkbe Kásler, és szomorodjunk el - a kórházak meg szerezzenek be sámándobokat, forgalmazza a Mészáros & Mészáros Rt.
Egyelőre még nem ZRt, de remélhetőleg előbb-utóbb be lehet majd zárni őket...

:O)))

ÖN KORMÁNYOZ?

Szerencsésebb tájakon az állam ahol csak lehet, kivonul a lakosság idomításából, az ügyek jelentős többségét rábízza az érintettekre.
Ki is találtak erre egy szép kifejezést: önkormányzatiságról beszélnek, mely az állam igazgatásának fontos része.
Természetesen nem nálunk, mert hát hogy jön ahhoz egy koszos falu vagy poros kisváros, hogy azt képzelje, okosabb mint Nagyurunk és sleppje, akik - mint ez nyilvánvaló - olyan okosak, hogy a szelídlelkű költő róluk írta: olyan okosak, hogy a seggükben is fejük van.
A kollektív tapasztalat szerint némelyeknek pedig a fejük helyén seggük, de törődjünk bele: nekünk őket dobta a gép...
A NER magasztos eszméjével természetesen nem fér össze az önkormányzatiság anarchiája, nem tűrhető, hogy olyan emberek döntsenek saját sorsukról, akik képtelenek átlátni és szőni a nemzeti érdekek gubancos szövevényét, legfeljebb saját önös érdekeik mentén képesek hibát hibára halmozni.
A hüje civil azt gondolja, hogy az állam célja polgárainak biztonsága és jóléte, pedig igazán tudhatná, hogy a jólét is olyan, mint az átkosban a francia konyak, a dolgozó nép itala, melyet képviselői útján fogyasztott.
A rendszerváltásnak túl sok haszna nemigen volt, a sok nyomorúság között, mely a kettéfűrészelt Napóleon által abszolvált hősi szabadságharccal járt üdítő kivétel volt az önkormányzatiság, még akkor is, ha megalkotói hagytak rajta csiszolnivalót bőségesen...

Miután a pénz nem terem az uborkafán - habár lehet, egyeseknek úgy tűnik, merthogy Nagyurunkat általában ott látják szüretelni a lombok között - ezért talán nem lenne istentől-embertől elrugaszkodott dolog ott dönteni a felhasználásáról, ahol megtermelték.
Természetesen vannak olyan feladatok, melyeket nem lehet a helyi bevételekből finanszírozni, ezekre tisztességesebb államokban komolyabb összegeket különítenek el, ezt a bukszát költségvetésnek hívják és tisztességesen elmondják mindenkinek, hogy mire kívánják költeni a pénzt.
Mi ebben is mások vagyunk, merthogy a költségvetési bevételeket általában alultervezzük, míg a kiadásokat felülbecsüljük, így aztán a tervezhető többlet azonnal egy homályos zónába kerül, melynek neve költségvetési tartalék és ebben szeretett Vezérünk hónaljig és még tovább is turkálhat, neki kedves célokra és hosszú és sima nyelvű vazallusok megvásárlására költve a közösség pénzét.
így lesz azután repülőgépgyárunk Csehországban, aknavető-manufakturánk Ausztriában, futballakadémiák a környező országokban, 
Természetesen ezeket gazdasági társaságok tulajdonolják, melyek tulajdonosai a NER felkaroltjai, strómanjai.
De költségvetési forrásból öntjük a pénzt a szállodaiparba, a baráti zsebekbe, lesz belőle kastély Rasinak, zenélő tehénistálló a bankvezérnek, balatoni ingatlan-fejlesztés és még sok más, merthogy a lopás ma már olyan nagyságrendben folyik, ami eleddig azért elképzelhetetlen volt.
Az átlagember el se tudja képzelni, azokat az összegeket, melyet az ország barna és büdös krémje magántulajdonná lényegít a hatóságok, ügyészség, bíróságok asszisztálásával, miközben neked virslire se telik.

Ami azt illeti, az is vicces, hogy arról, hogy ki tanítsa a gyermekedet, egy hét határon túl élő, esetleg tejfeles szájú, a helyi viszonyokról konkrét ismeretekkel nem rendelkező akárki dönt, felülbírálva a tantestületet, a szülőket, hogy a számára kedves politikai oldal jelöltjét tolja pozícióba.
De ez a dolog szebbik oldala.
A csúnyább, hogy a rezsim az iskolákat az egyházak kezére játssza át, a társadalom egyetértésének kikérése nélkül, visszaélve azzal, hogy a finanszírozás szabályait ők hozzák és azok előnyös helyzetbe hozzák az egyházi fenntartású intézményeket.
Akkor, mikor a katolikus egyháznak papja sincs elég arra, hogy neked az utolsó kenetet feladja.
Prominensei erkölcseiről meg ne is beszéljünk - és akkor a helyzet még súlyosítva van a Birodalmi Fővadásszal.
A reformátusok meg meg vannak verve Horthy-imádó vezetőikkel, kik számára a néhai kormányzó reformátussága felülírja a magyar történelemben betöltött dicstelen szerepét.
A zsidók között is van, aki a NER napja alatt megvilágosodott, van is neki médiája!
A magyar társadalom meg van verve egyházaival, amelyik meg normális volt, attól elvették az egyházi státuszt, és majdnem elzárták a gáz-vízcsapokat.
Valószínűleg abban reménykedtek, hogy az utolsó majd lekapcsolja a villanyt a speciális Fideszes rezsicsökkentés keretében.

Szóval az egész önkormányzatiságnak annyi meg egy Bambi, kezdheted úgy érezni, hogy a Nemzet Atyjának rakoncátlan gyermeke vagy, és várhatod a pofont vagy a jutalmat.
Az önkormányzatiság olyan errefelé, mint p*nán a szőr, van, de minek?
Kivéve a megyei önkormányzatokat, mert azok veszik el a helyi önkormányzatoktól azt a pénzt, amit Nagyurunk nem tud közvetlenül elvenni...
Ha te erre szavaztál a rendszerváltás alkalmából, hát akkor nagyon hülye lehettél.


Talán korrigálni illene...

:O)))

PUTYIN OROSZORSZÁGA

Mit tegyek - kedvelem Putyint.
Bizonyára valami rossz becsípődés, de én szeretem az orosz népet is, talán éppen azért, mert ők is képesek szeretetre.
Tele vannak lélekkel, szeretik Oroszország Anyácskát, szeretik a békét, szeretik a katonáikat, szerették Sztálint és ma szeretik Putyint is.
Mondjuk ugyanez Gorbacsovról nem mondható el, őt nem annyira szeretik, de hát lássuk be: ha orosz lennék én is úgy utálnám őt, mint Harangláb a kukoricagölödint, és egy szerencsétlen ostobának tartanám, aki bedőlt a Nyugat szirénhangjainak.
És éppen ezért szeretném Putyint is, aki visszaadta népének hitét Oroszország nagyságában, megmutatta erejét, és levezényelte a rendszerváltást úgy, hogy közben nem tört ki polgárháború.
Megregulázta az oligarchákat és hozott némi fejlődést szociális téren is.
Igaz, az ő demokráciája eltér az Egyesült Államok vagy az Egyesült Királyság demokráciájától, de végtére is minden demokrácia-modell csak a társadalom csúcsán álló kevesek érdekeinek leplezésére szolgál, és módszerei attól függnek, hogy mennyire birka az a nép, melyet hasba kell akasztani a zökkenőmentes kizsákmányoláshoz.
Általában sikítófrászt kapok, mikor Orbánt Putyinhoz hasonlítják, szerintem ez olyan, mintha egyenlőségjelet tennénk a versenyló és a sörényébe ragadt tetű között, és akinek ez nem elég világos, annak csak annyit: a hasonlatban nem Orbán a versenyló.

Persze a propaganda mindent megtesz azért, hogy így emelje meg a pocakos Nemzetvezető súlyát - egy oldalról, a másik oldalról meg vidáman szemlélhetjük a libernyákok végzetes képtelenségét a tanulásra, ők ugyanis az igét csak hirdetni szeretik, ragozni nem annyira.
Ha tetszik, ha nem, ma is csak Oroszország képez valódi ellensúlyt a nyugati világ imperializmusával szemben, és ezen semmit nem változtat, ha a média naponta mutogat is sok pici Rambót, meg magas technikai színvonalon álló varázskütyüket, a következő világháborút nem a levegőben bukfencet vető harckocsik fogják eldönteni, hanem az interkontinentális rakéták nukleáris robbanófejei, mondjon akárki akármit.
Azokból pedig a két fél egyenlően halmozott fel készleteket, és a világ léte csak addig kérdéses, ameddig ezeket be nem vetik, mert a győztest a vesztestől pár perc fogja elválasztani, és az eredmény mindenképpen holtverseny lesz - a végén halott lesz a nyertes és a vesztes is.
Régebben legalább ideológiákkal próbálták leplezni a nyílt hatalmi játszmákat, ami persze jót is hozhatott, hiszen aki a többségi társadalom mellett érvelt, az nem írathatta rá az állam vagyonát a strómanja nevére, de ma már megszűnt a szemérem, hivatalos ideológia a Nemzeti Középosztály felemelése, név szerint a Lőrincnek csúfolt Viktoré, Rasié, meg a vazallusoké.
A birkák meg bánatosan rágják a kopár szik sarját, és üdvözülten bégetnek a birkanyírási tervszámok elfogadása alkalmából, pedig már a nyáj kétharmada puci, és még hol vannak a nehéz napok, mikor a szárnyasbetétet is nekik kell majd finanszírozni...

Olvasgatom a sajtót, nézem a médiát - mindenhonnan ruszofób és Putyint savazó tartalom zúdul a gyanútlan fogyasztóra.
Legutóbb Bokros Lajos is jobbnak látta, ha a magyar gazdaság kritikája helyett a külpolitika ingoványos talaján veti meg a lábát - Kína és Oroszország helyzetét elemzi, egyenesen Oroszország hanyatlását vizionálva.
Rossz hírt mondok: Oroszország köszöni, de jól van, Kína meg méginkább, és a világra ma a legnagyobb veszélyt az jelentené, ha a nyugati stratégák addig akarnának katonai győzelmet aratni, ameddig még egyáltalán módjuk van rá - bár szerintem máris elkéstek.
Igaz, a világtengereken még ott úsznak az amerikai repülőgéphordozók, de hát a II. Világháborúban sem kapott senki hideglelést, ha megjelent egy csapat számszeríjas katona. Merthogy abban biztosak lehetünk, hogy sem az orosz, sem a kínai vezetők nem a II. Világháborút akarják megnyerni, mint idióta Vezérünk.

Szóval, nem az a baj, ha a magyar külpolitika kölcsönös előnyökön alapuló jó kapcsolatokat szeretne kiépíteni a két országgal, a baj az, hogy a maffia érdekei és az ország érdekei nemigen esnek egybe.
És az sem baj, hogy a kínai vagy orosz vezetők megvásárolják országuk érdekeinek megfelelő lépéseket, a baj az, hogy a vételár nem az államkasszába folyik be, hanem a legkeresztényibb elvált házaspárok (mit Isten összeköt... - ugye) és hűbéruruk vagyonát hizlalja.
Kína ígéretekért vett vasutat - a külügyminiszteri apuka vasútépítésben érdekelt, itt a morzsák is millárdok, Orbán tankokért meg a multik adószintjéért vette meg a hatalmát Merkeltől, Putyin meg lehet, a legjobb üzletet csinálta, ő nem vett semmit az EU belső bomlasztásáért, lehet, csak a Vezér koronaékszereit tekergeti rendszeres időközönként.
Mi meg páriák lettünk saját országunkban, bár ez ellen nagyon nehéz tenni. 

Nem kell elájulnunk a nyugati demokráciáktól, gondoljunk Irakra, Szíriára, Líbiára, Iránra, Afganisztánra, Szomáliára, stb... - és amikor Navalníjozunk, akkor jusson eszünkbe, hogy arra semmiféle bizonyíték nincs, hogy Putyin rendelte volna el a mérgezést - nota bene a mérgezés sincs bizonyítva, hacsak a brit tudósok nyilatkozatait nem számítjuk annak, akik megtalálták Irak tömegpusztító fegyvereit és amerikai barátaikat,. akik kivégeztették Szaddam Huszeint, Kadhafit meg a többi útjukba és konszernjeik útjában álló politikust, katonát.
Ha lehet, nálunk se feledkezzünk meg a rendőrkocsiban mérget eszegető kellemetlen figuráról, és nem ő az egyetlen...
Szóval az élet bonyolult, ha Putyin meg akarta volna öletni Navalníjt, az most nem a ruháját követelné (megkapta...), hanem az utolsó kenetet.

Van olyan a pravoszlávoknál?

:O)))

ELFELEJTETT TÁRSADALMI CÉLOK

"Engem nem érdekel a politika!", mondja önelégült ábrázattal Bunkó Béla, de ugyanezt mondja az egyetemet végzett, magát értelmiséginek tartó nembéla is, aki meg van győződve arról, hogy ezzel az emberi lét egy magasabb szintjére emelkedett, ő a jövő hőse, az új kor embere, a korszerűség két lábon járó idolja - holott csak egy bánatos marha.
Azt mondja a szerencsétlen - és talán hiszi is -, hogy a politikának az ő életére nincs hatása, mert ő erős és független, aki majd megteremti magának és családjának a napi kenyérrevalót, merthogy ő szorgalmas és találékony, továbbá élelmes is, ahogy felénk a tolvajlást nevezni szoktuk.
Van egy rossz hírem számára: minden politika.
Amikor a hülyeségének - miszerint nem politizál -  csinál hírverést, az is politika, és ha nem hisz nekem, kérdezze meg az utolsó bánatos politikust, az - miután ad neki egy szaftos nyelvespuszit - majd elmondja, hogy dehogynem politizálsz drága magyar testvérem, te adod nekem a vajaskenyérre a lekvárt, te vagy az, akire bizton lehet számítani, akit nem kell meggyőzni, akinek az orra elől nyugodtan el lehet lopni a Bazilikát a Szent Jobbal együtt, te vagy az én álmom és boldogságom!
A politika ugyanis tokkal-vonóval maga a közélet, ahol arról folyik a beszélgetés - már, ha folyik ilyesmi egyáltalán - , hogy hősünk milyen országban szeretne élni, az az ország, melyben az adott időszakban él, mennyire felel meg elképzeléseinek, vagy mit kellene változtatni rajta hogy úgy érezze magát benne, mint paraszt önérzete Vajna Timi illatos kis hálószobájában...

Fontos dolog ez, hiszen a társadalom akkor működhet csak az emberiség érdekeinek megfelelően, ha tagjai többé-kevésbé boldogok, ami persze felveti a boldogság fogalma precíz meghatározásának igényét, de ebbe most ne menjünk bele, használjuk inkább az elégedettség fogalmát, melyet a nokedlis csirkepörkölt elfogyasztását követően utánaküldött, párás pohárban szervírozott pilseni utáni elégedett böffentéssel tudnánk tudományosan körülírni.
A normális ember és a sárbuta közötti differencia remekül tanulmányozható azon polgártársaikon, akik sehogy nem képesek összefüggést találni saját életük és a társadalom állapota között.
Ez ugyan az egyén egojára jó hatással van, hiszen hozzávetőleg az Atyaúristennel kerül egyazon szintre, csak az a baj, hogy nem igaz, hiszen egy olyan elmeroggyant, mint jelenlegi társadalmi vezérkarunk véletlenszerűen kiválasztott bármelyik tagja egyetlen döntésével el tudja venni áldozata fizetésnének, nyugdíjának akár negyedét is, anélkül, hogy az áldozat azonnal észrevenné.
A politikust egyébként egy normális társadalom arra a célra tartja, hogy ezeket a piszkos trükköket felismerje, és megpróbálja felvilágosítani a társadalom figyelmetlenebb tagjait a nyakukba szakadó idiótaságokról.
Depersze nálunk a politikus fogalma mást jelent.

Nálunk kétféle politikus van.
Az egyik típus elakadt a középkorban, ma is hűbéri társadalomban él, vazallusa  a Vezérnek, aki nem tud akkora hülyeséget mondani, melyre vakbuzgó híve ne bólogatna szorgalmasabban, mint hajdan a Wartburg kalaptartóját díszítő plüsskutya.
Demokrata oldalon az ilyenekről általában azt hiszik, hogy csak a rablólovagok térfelén fordulnak elő ilyenek, de - legnagyobb sajnálatomra - a demokraták oldalán is előfordulnak, meglepően nagy számban. 
Ez független attól, hogy a lelkesen nyaldosott alfél gazdája örül ennek, vagy nem, vagy úgy csinál, mintha nem örülne - az emberek egy része ilyen genetikai torzulással született, számukra az ellenvélemény bármely kérdésben az árulás szinonimája.
Ily módon mi vagyunk a legnagyobb európai polihisztorképző, ahol az általunk kiképzett vezérek egyaránt értenek a tarhonya négyzetes vetéséhez és az Öveges professzor által feltett kérdéshez: Hogyan csináljunk a barackmagból atommagot?
A mi kis társadalmunk torzszülött, és nemhogy javulna az állapota, inkább egyre szomorúbb.
A politikus másik típusa a küldetéstudatos doktriner, aki egyszer olvasott valamit, és ahhoz próbálja igazítani azt a képet, melyet maga körül lát - nemigazán sikerül neki...

A legnagyobb gond mégis az, hogy a politikusok menet közben elfelejtették, hogy mi is lenne az állam feladata a modern világban.
Nevezetesen, hogy azon kellene munkálkodnia, hogy polgárai minél magasabb életszínvonalon, minél értelmesebben élhessék életüket, de ki törődik ma ezzel?
Ezelőtt harminc-negyven évvel azzal ijesztgettük a kapitalizmus szerelmeseit, hogy ha megbetegszel - tönkremész, a kórház kapujában pedig nem azt kérdezik, hogy mi a bajod, hanem azt, hogy van-e biztosításod.
Társadalmunk megállíthatatlan fejlődése során büszkén jelenthetjük, hogy ma már nálunk is ezt kérdezik, a fejlődés során végre eljutottunk az állampolgári jogon járó ellátástól a társadalmilag szükségszerű szelekcióig, az életképtelenek kiiktatásáig - végső megoldásképpen.
Hogy nem sül le a pofájukról a bőr...
Az utolsó politikust errefelé,. akit még érdekeltek az átlagember életkörülményei Jánosnak hívták.
A vezetékneve nem Lázár volt...
Legszomorúbb, hogy a nép eltűri, hogy káposztás cvekedli helyett olyan ülőhelyekkel etessék különféle stadionokban és mindenféle rongyrázó rendezvényeken, melyekre a belépőjegyet soha nem lesz képes megváltani, de büszke lehet, mert a díszpáholyban ott ül a maffia, a csalhatatlan Vezér, a Szent Segg, lehet nyalni, persze csak vazallusai seggén keresztül.

Jó lenne optimistának lenni, de egyre nehezebb.
A szomorú pedig az, hogy nemigen látni olyan embert, aki képes lenne Augiász helyi istállójának kitakarítására.
De azért reménykedjünk, végtére is előbb-utóbb minden trágyadomb eltakarításra kerül, mégha azonnal le is rakják a következő alapjait...

:O)))

FOGD A PÉNZT ÉS FUSS

Vagy fogd a pénzt és kuss?
Ki tudja?
Mindkét változat szóba jöhet az elit csúcsán, csak egyetlen dologban kételkedik a szájtátva bámuló népség: a szerelmi változatban.
Ha valaki pontosan meg tudná mondani, mennyi pénz is mocorog a magánéleti válságoknak feltüntetett vagyonkezelési attrakciók mögött, hát igencsak elcsodálkozna a nép, merthogy az összeget a középiskolát végzett népesség többsége precízen le se tudná írni, azok számára pedig, akik csak nyolc osztályt végeztek, kettesével alkalmazva kimondottan jól jönne a rengeteg nulla, hiszen a feladattól be is csinálnának azonnal...

Az elit válik.
Rogán is paradigmát váltott. 
Mostanában a közéleti szereplését már más oldalról közelíti, mint a múltban, már nem akar az elit divatdiktátora lenni, nem akar szerepelni, nem akar reflektorfényben élni.
Már meghaladta a Pasa-parkot - nyugodtan szeretne helikopterrel utazni, ha olyanja van, jachton ringatózni, magánrepülőn vagy kisebb holdrakétán utazni, emellett hazament, és a paraszti bölcsességgel tért vissza, mely szerint nem jó minden tojást egy kosárban tartani.
Ha úgy tetszik, nem akar Himmler lenni, jó neki Göbbels pozíciója is, 
Merthogy az elit be van szarva.
Jóllehet kicsi az esélye annak, hogy Nagyurunk beadja a kulcsot - a rosszindulat és a gonoszság tartósít, az elme kórtüneteivel pedig millió évig el lehet élni - de hát ők közelről látják a folyamatot, első kézből érzékelik az irracionalitást és elkezdik bebiztosítani magukat.
Ennek egyik módja a vagyon elporlasztása - természetesen megfelelő biztosítékok mellett - a családtagok és a bűntársak között, gondolván, hogy nem lesz könnyű összegereblyézni a lopott holmit - már ami nem pénz, merthogy az már régen biztonságos, baráti országokban van, akikkel nincs még kiadatási egyezményünk sem.


A nemzetvezető pénztárcája is válik, csak röhögni lehet szerelmi életük felpezsdülésén, habár, ha úgy nézzük, hogy a pénz a szerelmük, akkor nem is olyan hihetetlen a dolog.
A Szent Család egyelőre nem válik, sőt, még a koronahercegnő sem jelentette be, hogy ilyen szándékai lennének.
Igaz, nekik épül a metrómegálló a hatvanpusztai birtokon.
Van ott ezer négyzetméteres mélygarázs meg alagút is, ott aztán ki tudják várni biztonságosan, ameddig az ellenzék megválasztja császárnak a Papát...
Mindenesetre az azért érzékelhető, hogy a díszes társaság rendesen be van tojva, meg az is, hogy az ellenzék készül a rigorózusan törvényes, az Alaptörvény szellemének megfelelő elszámoltatásra, mely szerintem az alábbi modell szerint működik majd:

- Tisztelt Nemzet Miniszterelnöke Úr!
Azt mondják, hogy ön mindent ellopott, a Szent Jobbról  még a gyűrűt is lelopta!
Kérjük, mondja meg nekünk az igazat!

- Nonszensz, ki mer ilyet állítani, majd jönnek a jogászok, oszt jónapot!
Mellesleg tanúkat tudok állítani, hogy láttak erre sompolyogni egy öreg zsidót, valami Soros a neve, de Gyurcsány is sokat megfordult a Kossuth téren!

- Akkor ez merő rágalom?

- Naná, aki mást állít, az jelentsen fel, és a Legfőbb Ügyész, Polt Péter majd kivizsgálja, Pintér belügyminiszter pedig őrizetbe veszi a rágalmazókat!

- Köszönjük a korrekt választ, első a törvényesség!

Utána a Momentum kikéri magának, hogy ártatlan embereket vegzáljanak, a legerősebb ellenzéki párt vezetője megvizsgálja a jogállamiság követelményeinek betartását az ügyben, TGM pedig dörgedelmes cikket ír az erkölcs felsőbbrendűségéről a pőre praktikummal szemben.
A libernyákok tapsolnak, bölcs népünk pedig nagy zavarban keresi a segget, melyet ezután nyalni lehet.

A püspöki kar levelet intéz a hívekhez, melyben elítéli a válások számának növekedését, példaként állítva saját erkölcsi kódexüket, valamint a házvezetőnőjükkel/püspöktársukkal/ministránsukkal folytatott sokéves, szeretettől áthatott kapcsolatukat, melynek során a kapcsolat felbontásának ördögtől való gondolata fel se merült...
Nézzünk hát optimizmussal telve, tört fényű tekintettel a bizonytalan jövőbe!

:O)))

KÖZELEG A TÉL

Természetesen a dicsőség az Úré, a felelősség az ezer oldalról nyomorgatott pedagógusoké, az egyébként jóformán hatáskör nélküli iskolaigazgatóké, a politikai haszon meg a Fideszé.

Elkezdődött a tanév, a hatóságok megállapították, hogy a koronavírus mostanában nem az öregeket szereti, hanem a harmincasokat üldözi, igaz, hogy elpatkolni továbbra is az idős, krónikus betegségekben szenvedők szoktak, a fiatalok meg megússzák némi hőemelkedéssel, meg néhány nap rossz közérzettel, viszont arra gyúrnak, hogy továbbadják a kórt a véneknek.
Szeretett kormányunk meg elégedetten szemléli a helyzetet, és naponta ötszáz betegséget tervez megállapítani, merthogy a nemzetközi helyzet egyre fokozódik Pelikán elvtárs, csapásokat adunk és csapásokat kapunk, de mi ott vagyunk minden kilométerkőnél, éberen...
A nép meg hadd rettegjen, végtére is teleszart gatyával nehezebb ugrálni, és ki tudja, mit hoz az ősz meg a tél, mikor elfogynak a tartalékok, jön a hideg és jön az elkeseredés, merthogy statisztikával nemhogy jóllakni nem lehet, de a mai világban még fűteni sem, egyre kevesebb a papíralapú kimutatás...

Szeretett kormányunk zavarban van, mert nehéz eldönteni, hogy a pénzt a népnek kell adni, vagy inkább mégis tovább kell lopni, mert az ne tévesszen meg senkit, hogy a haverok építenek is, hiszen leginkább azt lehet ellopni, amit megtermeltünk.
Ha csak simán hazavinnék zsákban a lopott pénzt, az még a közismerten ostoba és közömbös magyar választó ingerküszöbét is elérné.
Ezért aztán építünk egy stadiont ezermilliárdért, kiszámlázunk kétezer milliárdot, az állam meg fizet, mint gróf Csekonics...
A két összeg közötti differencia talán Tongán, esetleg Bakuban lelhető, ha esetleg baj lenne itthon - tanultunk Rákosi elvtárs példájából, nem fogunk sorban állni valahol kumiszért vagy misszionárius-pörköltért!
Bármennyire valószínűtlen is, akár baj is lehet - az emberi hálátlanság határtalan...
Ezért is kellett volna megtorpedózni a paparazzók gumicsónakját, hadd fényképezzenek a külügyminiszter helyett egy másik sügért a fenéken...

Ezekkel a csepűrágókkal is csak a baj van, képtelenek belátni, hogy sokkal jobb, ha az atletikus termetű Vidnyánszky instruálja őket, mintha mindenféle kákabélű libernyák mételyezi az agyukat.
A Vátesz Ukrajnából érkezett, ott tanulta a színészetet, törvényszerű, hogy neki kell megmondania a tuitifrankót.
Ebben az országban nem szabad a jelenlegi határok között születni, mertmivelhogy akkor másodrendű állampolgár leszel azonnal, és hát persze hol lehetne alaposabban megismerkedni a magyar színházi hagyományokkal, mint a kijevi Állami Karpenko-Karij Színház és Filmművészeti Egyetemen...
Persze ő vérmagyar, - ez valami olyasmi, mint a Gyalog-galoppban a vérnyúl, mielőtt rádobták a Szent Gránátot - és ez eleve alkalmassá teszi az autentikus szanszkrit-magyar hagyományok őrzésére.
Ő a színházi élet Káslere, de lehet, hogy ezért később még bocsánatot kell kérnem a gyászos körmű minisztertől...
Most folyik a harc, a mieink támadnak, a "Tüntessünk tízezren, mondjunk húszat, majd mindahányan menjünk békével haza!" akcióterv mentén, abban reménykedünk, hogy Nagyurunk belehal a röhögésbe...

Van nekünk bajunk, mint a tenger, a gazdaság is gyengélkedik, Matolcsy is, a forint is, - jaj, csak a végén nehogy Egyeske is el kelljen utazzon Bulgáriába kicsit pihenni... -  és közeleg a tél, továbbá az éj sötét lesz, és tele lesz iszonyattal...
Kíváncsi vagyok, hogy a Karácsony hoz-e enyhülést, de azért illúzióim nincsenek.
A politika csapatjáték, és hiába volt a Barcelonának is Messije, ha hiányzott mögüle a csapat, pedig már Minarik is megmondta úgy száz évvel ezelőtt, hogy kell egy csapat.
És Karácsony mégcsak nem is Messi, sajnos.
Csapatot építeni nem egyszerű dolog, nem lehet kapkodni sem, de talán legnehezebb hozzálátni a feladathoz.
És még az sem biztos, hogy ha az edzéseken már mennek a dolgok úgy-ahogy, akkor a mérkőzésen már biztosan nyerni tudunk.
A kérdés ma nem az, hogy a Lánchíd oroszlánjainak van-e nyelve, hanem az, hogy van-e foguk...

Előbb-utóbb kiderül.

:O)))