HALOTTAK NAPJÁN

Soha nem szerettem a halottak napját, a temetői turizmust.

Leginkább a virágárusok ünnepének tartottam, aztán mikor eluralkodott errefelé a Valentin-nap, azt már a virágkereskedők telhetetlenségének rovására írtam.
Nem értettem, hogy miért kell arra időpontot kijelölni, hogy azokra emlékezzünk, akik már nincsenek velünk, többre tartottam azt - bevallom, többre tartom ma is, amikor egy szituációról, egy dalról, egy gesztusról hirtelen bevillan, eszembe jut valaki, valaki, akit szerettem, akit tiszteltem, akinek sokat köszönhettem, vagy akár csak valaki, akivel együtt tudtunk nevetni, játszani.
Mára azért kicsit érettebb lettem, - na jó, talán megöregedtem - és sokkal megértőbb vagyok, belátom, hogy nem mindig van lehetőség a napi rohanás közben megállni és emlékezni, pedig talán a túlvilágon is szükségük lenne az eltávozottaknak erre - ki tudja?
Lehet, a lelkük nyugodtabban rezegne vagy hullámozna, ha érzékelnék, hogy nem múltak el nyomtalanul a világból, melyben jó esetben is legfeljebb úgy csak száz évnyi emlékezet jut nekik az örökkévalóságból.
Ez az ünnep arra mindenképpen jó, hogy számbavegyük azokat, akikre emlékezni tudunk még, akik az életünk részei voltak, akikből magunkban hordozunk egy darabot - némelyikükből génjeinkben, másokból meg emlékeinkben.

Vannak köztük, akik végig kísérték életünket, vannak, akik csak életünk egy szakaszán tartottak velünk, de vannak olyanok is, akiket személyesen nem is ismertünk, de valamilyen oknál fogva életünkhöz tartozóknak érezzük őket.
Nekem ilyen a dédapám, aki Fényes István néven írta egy kockás füzetbe költeményeit, akitől szentül hiszem, hogy a késztetést örököltem, hogy megosszam gondolataimat a világgal - a világról.
Ilyen a háborúban Makónál elesett nagybátyám, akinek emléke mindig emlékeztet arra, hogy bolond az aki a sorstól igazságosságot remél, sok esetben milyen igazságtalan is az emberi sors, hogy mennyire nincs köze az emberi minőséghez.
Arra, hogy a vakszerencse játékszerei vagyunk.
Aztán ott a társunk, akivel néhány évtized után szinte szimbiózisban éltünk, és valahogy úgy képzeltük, hogy majd egyezerre múlunk el, de aztán mégsem, és évek kellettek rá, hogy beletörjünk ebbe a helyzetbe.
Csak emlék már   az apám, akitől megtanultam, ha elesünk, akkor azonnal fel kell állni és megismételni hiba nélkül azt, amiben kudarcot vallottunk, mert nem lehet hagyni, hogy a kudarc emléke égjen belénk örökre.
Apósom-anyósom, akik bizonyították, hogy a szegénység nem lehet akadálya a felemelkedésnek, csak kitartónak és céltudatosnak kell lenni.
Nagynénéim, a végtelenül jólelkű és szelíd óvónő és a végtelenül életrevaló és gyakorlatias üzletasszony, meg anyukám keresztanyja, aki - bár nem kötelezte rá semmi - elkísérte idős szüleit a kitelepítésbe, a kispolgári jólétből a nyomorba, és ezzel nálam bűnbocsánatot nyert arra, hogy állítólag a háború előtt lelkesedett Hitlerért.
Ő tán még ma is élne, ha kilencvenöt évesen nem kellett volna egy idősek otthonába költöznie.
Emlékezem nagymamámra, aki olyan volt, mintha a mesekönyvből lépett volna ki, és az apai nagymamámra, aki kissé érdesebb típus volt, akinek személyéhez sok vidám anekdota kapcsolódik.
Emlékezem nagyapáimra, életrevaló apai nagyapámra, aki a világ legfinomabb őszibarackjait termesztette, anyai nagypapámra, a akitől a cipőpucolás művészetét tanultam, unokatestvéreimre, a szelidlelkű nagynénim szelidlelkű fiára és a ferencvárosi vagányra, akinek anyja négy fiút nevelt fel özvegyen, soha nem panaszkodva.
Emlékszem számomra kedves nőkre, akiket szerettem és akik közül talán voltak olyanok is, akik viszontszerettek, iskolatársakra, arra az évfolyamtársamra, aki teljesen meghökkentett a halálával, hiszen a mi korunkbeliek nem szoktak meghalni - és ma már hányan meghaltak közülünk...
Munkatársak, barátok, jó ismerősök is a listán vannak, köztük sok az érdekes személyiség, akikhez vidám vagy megható történetek kapcsolódnak, és akik már nem tudnak emlékezni ránk.
Mindegyikükért kár.


Ha az ember elég hosszú ideig él, akkor elég hosszú lesz a névsora azoknak, akikre emlékeznie kell, aki olyanná tették az életünk, amilyenre sikerült, akik által és akik segítségével gazdagabb lett az életünk.
És lassan lassan mi is ballagunk az elmúlás felé, aztán talán majd egyik-másik leszármazottunknak időnként eszébe jutunk erről-arról, és én nem fogok ragaszkodni hozzá, hogy ez egy jeles napon történjék.
Teljesen elégedett leszek, ha egy gesztusról, mozdulatról vagy szófordulatról eszébe jutok.
Aztán rezgek tovább középszorgalmasan, mert a túlbuzgalom káros, ezt megtanultam - öreg járőr nem rakéta, mit tudjuk.
Akik elmentek már - sajnos - nyugodjanak békében...


:O)))

   

FORRADALMI ERŐLKÖDÉS

Ismét túl vagyunk a csinált ünnepen, idáig sem volt könnyű úgy csinálni, mintha a nemzet lelke kivirágozna ezen a napon, de most tovább bonyolította a helyzetet az ukrán háború és az is, hogy valaki úgy gondolta, hogy a pedagógusok melletti kiállás éppen ezen a napon esedékes, aztán majd jó kis forradalom lesz belőle.
Hát nem lett, és ez csak azokat érhette meglepetésként, akik erősen vágyvezérelt gondolkodással élik a világot, mint ahogy 2006-ban is gyászba borította Orbánt és bandáját a jeles nap pocsékba menetele.
Pedig a Nemzeti Zsírdisznó olvas Machiavelli és a Mein Kampf mellett még Lenint is, és hát ha forradalmat akarunk barkácsolni, a bolsevik vezérnél tehetségesebb tanácsadó nem kell.
Ő pedig megírta, hogy egy forradalomhoz forradalmi helyzet kell, nagy kár, hogy errefelé ilyen éppen nincsen.
Jó, rendes kis tüntetést lehet szervezni, a liberális tábor számára ez elengedhetetlen, mert pofázni azt szeretnek nagyon, és ha erre van lehetőségük és a sarkon még három rendőr is áll, akkor az egojukat teljesen rendbetették - rettenthetetlen forradalmi bátorsággal járultak hozzá a világ megjobbításához.
Ha dumával áramot lehetne fejleszteni, akkor ők lennének a két lábon járó fenntartható fejlődés.
Mikor azt hallom, hogy a tüntetés jó hangulatú volt, feláll a szőr a púpomon, a forradalmak nem a vígjáték kategóriában kerülnek megrendezésre, oda indulatok kellenek.


Ami a hatalom ünnepét illeti, hát az bizony elég snasszra sikerült, ugyanis a fővárosban nemigen lehetett senkit találni, akit szembe lehetett volna állítani a pedagógusokkal, olyan embert se sokat rajtam kívül, aki kedveli Putyint, olyat se, aki ne ájulna bele a Nagy Nemzeti Egység szép illúziójába.
Viktort, mióta átdobta a palánkon a gázárral, nem érdekli Vlagyimir Vlagyimirovics...
Így aztán el kellett menni falura és lám: mindjárt adta magát a dolog, szembe lehet állítani a fővárossal a vidéket, és rögvest kezelhető halmazokat kapunk.
Orbán szokásához híven szótagolva hirdette az igét, hívei örültek neki, akit nem engedtek Szent Személye közelébe, az bánatában kicsit pofozkodott, de semmi komoly, az majd akkor jön, ha az amerikaiak felrobbantják a Török Áramlatot is, addig errefelé világbéke van és lesz is.
Ami magát az ünnepet illeti, a szokásoknak megfelelően alakult, ismét leborultak a hős forradalmárok emléke előtt, ez azért is könnyű, mert egyetlen valamirevaló forradalmárt nem tudnak megnevezni.
Csepel a helyzet állatorvosi lova.
Ott egészségügyi intézményt neveztek el a rossz társaságba keveredett szerencsétlen sorsú Tóth Ilonáról, aki a bicskájával végzett szívműtétet egyik kolleganője ávósnak vélt udvarlóján, mert az istenadta egy istennek se akart meghalni, mikor benzint fecskendezett a szívébe.
Most meg felavatták a Nemzet Durva Anyjáról elnevezett emlékparkot, aki a legdrágábbat, testét adta a Corvin-köz hőseinek, vitézzé avatására felkészül a Falábú Jankó.
Maradtak a Pesti Srácok, ők azért jók propagandacélokra, mert olyanok mint katolikuséknál az aprószentek, csak ünneplik, de senki sem ismeri őket - talán mindenki így jár a legjobban...

Ami a pedagógusokat meg az oktatást illeti, az ő problémájuk nemigen köthető dátumokhoz, viszont a követeléseik ebben a kormányzati környezetben nem érnek sokat.
Nehezen akar az egység is létrejönni, bele vannak ájulva az általuk vélelmezett létező jogállamba.
Így aztán a hatalom megmondja nekik, hogy mit nem szabad, és akkor ők azt hiszik, hogy azt valóban nem is szabad.
Ha minden pedagógus - a beszariak is - egyszerre beszüntetné a munkát és megígérne, hogy ott lesz az új stadionnál az Atlétikai Világbajnokság megnyitása alkalmából szerszámokkal, hogy segítsen kialakítani a nélkülözhetetlen objektum végső dizájnját, ez sokat javítana a hatalom tárgyalási hajlandóságán.
Addig pedig most gyakorolni fogják a szerszámok kezelését egy-egy sportlétesítményen, és kérik a diákjaikat, hogy az akció előtt vegyenek részt balesetvédelmi eligazításon.

Álom, álom, édes álom - habár a tetszetős tömeg láttán az Ártánynak igencsak sáfrányos lehetett a gatyája, merthogy ő nem a politikai trükközéstől tart, hanem attól, hogy egyszercsak a nép akar enni egy tojásrántottát, és ráébred, hogy ezer forint egy doboz tojás - ekkor jó eséllyel kettétöri őt, mint a kukoricacsutkát.
Egyébként is eléggé ramatyul néz ki, a hangja se volt túl érces, - valószínűleg ezt választotta a rendelkezésre álló gyógyszer-mellékhatások közül, mégiscsak esztétikusabb, mint a nyelvlengetés...

Idióta véleményvezéreink meg majd összecsinálták magukat a nagy igyekezettől, hogy párhuzamot vonjanak a mai Ukrajna és 56 Magyarországa között.
Ennek örömére hihetetlen baromságokat voltak képesek leírni mindkettőről, néha elcsodálkozom, hogy történelmi alapismeretek nélkül honnan szedik ezt a határtalan magabiztosságot, gazdasági alapismeretek nélkül ezt a határtalan optimizmust, katonapolitikai alapismeretek nélkül nagyívű stratégiai elképzeléseiket - némelyikük szerintem még világtérképet se látott.
Az országot a kollektív amnézia sújtja, elfelejtette már megint, hogy miért vert el minket mindenki, aki erre járt ezer évre visszamenőleg, hogy éppen annyi nyert háborúnk volt, mint amennyi 56-os hősünk, de a pofánk már megint nagy, sikerült elérnünk, hogy mi vagyunk a kalapács és az üllő között az üllő tetején tébláboló légy, mely már szinte csak egy lépésre van attól, hogy valamelyik fél azt mondja neki: ne légy...
De azért ne csüggedjünk, mire ideérnek a kínaiak, ki fog derülni, hogy nem is kipcsak, hanem kínai elődökkel rendelkezünk, az ilyesmihez vannak adottságaink.


Szóval, történelmi példaképeink tettein fellelkesülve előre a megboldogulás felé!


:O)))

ELPUZSÉROSODÁS

A rendszerváltás táján falfirkaként lehetett találkozni a jópofa felszólítással: Szavazz a liberálisokra, vagy megmérgezzük a macskádat!
A naiv optimizmus évei voltak, azt hittük vicc, soha nem képzeltem volna, hogy egy majdani gondolkodásmód esszenciája ez a bölcsesség.
Eltelt harmincegynehány év, és ma körülbelül ezen a szinten tartunk.
Az ország végletesen és lehet, hogy végzetesen megosztott, az emberek többsége kész idegroncs, a politika a vallási téboly határára manipulálta azokat, akiket leginkább szolgálnia kellene, a hangnem pedig... - jobb nem beszélni róla.
Belebotlottam Tóta W. Árpád két írásába, és elképedtem: valahogy nálam kimaradt a neves szerző egyedfejlődésének az a fázisa, melyben a gondolkodó ember átcsapott bunkó idiótába.
Az egyik írásában Schiffert ekézi minősíthetetlen stílusban, a másikban eszmét futtat a legprimitívebb ruszofób populizmus eszköztárát felvonultatva Oroszország és Putyin ellen.
Katonai szakértősködik, egymagában elintézi az orosz hadsereget, trágárkodik egy sort, majd Putyin életét adná a saját elvei diadalrajuttatásáért.
Hogy a világ dolgait a béka segge alatti szinten sem érti, az az ő baja, szar lehet így újságíróskodni, de hát ez nem az ő hibája, hanem az őt foglalkoztató lap bánata lehetne, ha nem ez lenne ma a mainstream elit viselkedési követelménye.

Nem az zavar, hogy nem értek vele egyet egy politikai helyzet megítélésében,  Schiffert meg soha nem kedveltem, az se zavar, hogy katonapolitikai kérdésekben foglal állást rendes, tornából felmentett módon, hanem a stílus, ami ugye, - mint tudjuk - maga az ember.
És nem is Tóta W. itt a lényeg, ilyen médiamunkásból tizenkettő egy tucat, még azt is megértem, hogy meg kell élnie valamiből, és hát a profi a megrendelő igényeit szolgálja ki, de még azt se szívesen mondom, hogy nem kellene talán lemenni ennyire kutyába, mert nem szeretném Bumbi kutyámat sértegetni.
Sajnos az egész társadalom elpuzsérosodott.
A jelenség névadója se hülye ember, csak éppen valahol elhagyta a jó modorát, handabandázik és óbégat, hörög és idétlen pofákat vág, de ehhez ő legalább szép nagy marha ember, aki soha meg nem érti, hogy miért is nem kell ő az embereknek, mint világmegváltó politikus.
Pedig van a közelében olyan személyiség, aki éppen mostanában vonta le a konklúziót bizonyos viselkedésminták személyiségromboló hatásáról.
A társadalom egy része pedig azt hiszi, hogy ők az etalon, így kell viselkedni egy rendes kormánykritikus értelmiséginek, ez a trendi vitakultúra.
Lószart Mama, hogy klasszikust idézzek, ez a normális emberi viselkedés halála.
Lehet Putyint utálni, Schifferrel hadakozni, egymást ekézni, de ebből így olyan Magyarország, melyről világjobbító perceikben álmodoznak, soha nem lesz.
Az ősbűn persze a Fideszé, ők vezették be a politikai trágárkodás kultúráját, meg a vad szemforgatást akkor, mikor a fagyi néha visszanyalt.


Véget kellene ennek vetni, valahogy el kellene kezdeni egymással beszélgetni, mondjuk egy vita alkalmával tényeket és nézeteket ütköztetni egymás minősítgetése helyett.
Igaz, akkor a felületeket gondolatokkal kellene megtölteni gyűlölködés helyett.
És el kellene fogadni azt is, hogy a világról többféleképpen lehet gondolkodni, lehet véleménye Schiffernek is, Tóta W. Árpádnak is, Puzsérnak is, Kiss Teréziának a lókocsis utca 6/b-ből is, nem kötelező egyetérteni.
De a véleményéért valakit minősíthetetlen stílusban, trágárkodva leugatni, -- na, ez nem az az értelmiségi magatartás, mellyel bármilyen kontextusba hozható lenne az írástudók felelőssége.


El lehetne ezen gondolkodni.

:O)))

ORBÁN GENERALISSZIMUSZ ÁLLAPOTROSZABBODÁSA

Nehéz időket élünk, a világpolitika monstrumai egymásnak feszültek, a világot az apokalipszistől már csak egy szexi kunkori szőrszál választja el.
Ezen a pályán mi legfeljebb járulékos veszteség címszó alatt rúghatunk labdába, ha egyáltalán.
Bizony, nehéz ott fűszálnak lenni, ahol az elefántok baxnak.
Hát még, ha a fűszálak élén egy f@x áll...

Pedig szép, relatíve hosszú történelmünk van, lenne miből és kitől tanulnunk -  kezdve Augsburg hősein, folytatva IV. Bélán, II. Lajoson, Szapolyai Jánoson keresztül Kossuthon és II. Ferenc Józsefen át, Horthyt és Szálasit, Nagy Imrét sem feledve a mai idiótákig, olyan úttévesztőkkel, akik folyvást összekeverték a valóságot a vágyaikkal. 
De mi nem szeretünk tanulni, erre mindig csak a kényszer visz rá minket, talán ezért is ilyen a pedagógusokhoz való viszonyunk, mint amilyennek ma láthatjuk.
A politikusaink se voltak túl okos népség, szinte soha nem értették a világot, mindig csak vélt egyéni érdekeik, néha-néha talán a haza sorsát is figyelembe venni gondoló meggyőződésük szerint cselekedtek, viszont ezeket jobbára becsomagolták hazafias szólamokba - vakulj paraszt.
Ha errefelé valaki a realitásokról kezd beszélni, azt minimálisan is hazaárulónak aposztrofáljuk, emlékét leköpjük, sírját meggyalázzuk, helyette olyanokat dicsőítünk, akik csak nyomort hoztak és halottakat hagytak maguk után.


Viszont önképünk kifogástalan.
Állítólag echte katonanemzet vagyunk, vitézségünk kétségbevonhatatlan, hiszen laktanyáink felének névadója is valamilyen vitéz, aki a huszadik század valamelyik vesztett háborújában vitézkedett, és ezért a maga is vitéz nagybányai Horthy Miklós, a Legfőbb Hadúr avatta vitézzé.
De akiről hiányzott a kormányzói kenet, az is mind vitéz katona volt, egytől-egyig.
Erre az is bizonyíték, hogy maga Lányi Zsolt kereszténydemokrata honatya osztotta meg velünk a titkot: "A magyar katona egy szál szuronnyal többet ér, mint egy amerikai katona ötezer rakétával!"
Hogy aztán háborúinkat egytől-egyig elvesztettük, az csak stratégiai előrelátásunkat bizonyítja, mi a mindenkori ellenséghez csatlakoztunk, hiszen amelyik katonai szövetség tagja lettünk, az szertefoszlott, mint a kiskutya által rázott tollpárna, nyoma se maradt.
Hol van már a Szent Szövetség? Hol vannak a Központi Hatalmak? Hol vannak a Tengelyhatalmak?
Hol van már a Varsói Szerződés?
Hát - nem sok esélyt adok a NATO-nak se.

Nagyurunk politikai útkeresései produkáltak már egy-két cifra történetet, de azt meg kell hagyni, infantilizmusát teljesen megtagadni soha nem tudta.
Vágyott a kisvasútra, megkapta.
Övé a legnagyobb kisvasút a világon.
Szeretett katonásdit játszani, ma sincs másként.
És övé lesz a legnagyobb, legütőképesebb haderő Európában. 

Már csak egy kívánsága maradt teljesítetlen: ő szeretne lenni a Világ Legnagyobb Törpéje, de - hála Gyurcsánynak - ez az ügy is sínre került, habár illő szerénységgel tiltakozott ellene.
Most fizetjük meg az árát, hogy Grazban egy kórteremben helyezték el Napóleonnal és Néróval...
De vissza a katonásdihoz!

Talán azért vonzza ennyire ez a téma, mert ő volt a Varsói Szerződés legrosszabb katonája, valószínűleg ezért is vált alkalmassá beszervezésre a katonai elhárítás számára.
Távol állt tőle mindenféle fegyelem, szerintem már akkortájt is leginkább magát tartotta képesnek a Magyar Néphadsereg irányítására, és hát a Honvédség - lássuk be - a kanyarban sincs sem élőerő, sem eszközök és képességek tekintetében megtagadott elődjéhez.
Ezért delirálhat állapotrosszabbodásának nehéz percei alatt ütőképes hadseregről, mely elrettentő erőt képvisel - itt legfeljebb ő a rettentő - rettentően ostoba.
Jó lenne ismerni elképzelését, hogy kik lehetnek a potenciális ellenségek, akiket rettegésbe kellene taszítani, egyedül akar rettenetes lenni, vagy azért a NATO-ból való kilépést nem kapcsolja össze az Unióból való kilépés szép és előrevivő gondolatával?
Valaki - talán Feri (úgyis ő az Imrebácsiügyi szakértő...) - elmesélhetné neki, hogy az ilyesmi kockázatos, mert lehet, hogy ugyan fel nem akasztják, de azért őt is megcsípheti egy gonosz méhecske, mint az Északi Áramlat felrobbantását kivizsgáló bizottság vezetőjét.
Esetleg kiderülne róla, hogy tömegpusztító fegyvereket rejteget a hatvanpusztai  Patkányverem mélyén. és amerikai barátai átadnák Klárának, aki aztán hátralevő életében csicskáztatná, és minden nap hatszor kezet kellene neki csókolnia csuklótól - hónaljig.


Ez az ember rosszabb, mint pocakos tábornokai, rosszabb, mint Romulus és Remus, habár ő is megalapította a Magyar Birodalom fővárosát, Felcsútot.
Ennek az embernek fogalma sincs a modern háborúkról, saját intelligencia híján a mesterséges intelligenciáról sincs.
Úgy akar a mai világban háborúzni, hogy a mobiltelefonjára vezetéket kellett kötni, hogy biztos legyen a kapcsolat - ez az ember ólomkatonáknak nézné a népet.
Lehet, hogy harcolniuk kell, prognosztizálta honvédeink számára a szebb jövőt, miközben ábrándos tekintettel simogatta egy Lynx lövészpáncélos kipufogóját, ebből a gesztusból egyértelmű, hogy meg akarja nyerni a II. Világháborút.
Ez egy veszélyes ember, mert hülye népünk akkora hatalmat adott a kezébe, mellyel elpusztíthatja az országot.
Aknavetőgyár, kiképzőrepülőgép-gyártás, honvédségi szállításokban érdekelt honvédelmi miniszter és éhező gyerekek - tiszta harmadik világ, csak még nem öltözött be ő is bohóc-jelmezbe, mint a szomszéd vár ura, de ami késik, nem múlik.


Mindig azt hittem, hogy az vele a baj, hogy lopja az ország pénzét.
Ma már tudom, hogy sokkal veszélyesebb.
Jó lenne, ha ez elérne hívei agyáig is...

:O)))

TÖRPESZÉGYENÍTÉS

Törpapó, Törperős és Törpilla közös közleményt adtak ki, melyben tiltakoztak Gyurcsány Ferenc szóhasználata ellen, mely szerint Orbán politikai törpe.
A tiltakozáshoz csatlakozott Tudor, Vidor, Szende és Szundi is, Kuka pedig kilépett a Fideszből, melynek ezidáig oszlopos tagja volt.
A közlemény leszögezte, hogy az Orbán-jelenség nem testszégyenítés, hanem törpe és országszégyenítés.
Kijelentették, hogy a törpök és törpék szorgalmas lények, akik nem hoznak létre maffiaállamot, nem lopnak, mint a gép, nem gründolnak demokráciának álcázott diktatúrát, ellenben a bányászatban és az erdészetekben társadalmilag hasznos munkát végeznek, sőt, Hófehérkével karöltve gondoskodnak a törpnépesség bővített újratermeléséről is.
Konkrét és hatásos intézkedéseket hoznak a válsághelyzetben levő társadalom rászorultjainak segítése érdekében, rőzsét nem csak ígérnek, de osztanak is.
Kifejtették, hogy a mai bonyolult világpolitikai helyzetben nem engedheti meg a Kerekerdő társadalma magának azt a luxust, hogy bárki kockára tegye az Erdei Unió segítségét, sőt, illene visszaadnia az érintetteknek az eddig folyósított támogatásokból és segélyekből ellopott és külföldre síbolt pénzeket is.
Kilátásba helyezték, hogy a Törpokosok követeléseinek figyelmen kívül hagyása esetén - testi hasonlóság ide-oda - a felelősöket le fogják gurítani Bolondvár erre a célra célirányosan kialakított erkélyéről.
A szöges hordó már tervezés alatt áll.
Leszögezték, hogy társadalmi egyetértés van abban, hogy függetlenül a törptársadalom tagjainak nem egységes véleményétől a gonosz Hókuszpók által kirobbantott háborúról, a potrohos országszégyenítőt be kell csukni a bánya egyik félreeső tárnájába, hátralevő életében  ellátására  a nyugdíjminimum összegét lehet fordítani, teljes vagyonelkobzásra és dolomitbányában végzendő kényszermunkára kell ítélni őt, valamint pereputtyát és vazallusait is.
A közlemény zárásaként követelték, hogy az új rendszer prominenseire új törvények vonatkozzanak, melyeket a saria és a Kínai Népköztársaság igazságszolgáltatásának tanulmányozását követően kell meghozni!
Éljen és virágozzék a kerekerdő, le a törpök ellenségeivel!

Törpnek lenni szép és nemes
Minden törpe becsületes
Aki nem, az nem is törpe
Legfeljebb a Haza Görcse...

Magyar Törpe HIrügynökség

:O)))

 

IMÁDOTT OROSZAIM

Vessetek a mókusok elé, de én valóban kedvelem az oroszokat.
Persze ez ma nem trendi, meg is kapom - még családon belül is - a javaslatokat, hogy hogyan kedveskedjek imádott oroszaimnak és vezérüknek, akit előszeretettel ruháznak fel mindenféle, nem túl hízelgő jelzőkkel.
Hát, nem könnyű manapság önálló véleménnyel lenni a világ dolgairól, mert a világ globalizálódik, ezzel párhuzamosan egyre erősebb az emberek belső késztetése, hogy láthatatlan karmesterek beintésére ugyanazt a nótát fújják, lehetőleg egy szólamban.
A világ egyre kisebb, a történések menthetetlenül összefüggnek, ha egy kopasznyakú lepukkant kakas megrebbenti a szárnyát Washingtonban, akkor a világ másik oldalán egy bánatos ripacs elkezdi uszítani szerencsétlen népét, azt hazudva nekik, hogy képesek lesznek legyőzni még akár Chuck Norrist is (orosz hangja: Vlagyimír Putyin).
Sajnos az emberek nem tartottak lépést a technikai fejlődéssel, elakadtak a szocreál festmények nézegetésénél, holott a világ már a hologram-mozin dolgozik, mely három dimenzióban biztosít majd valósághű megjelenést a szobád közepén.
Pedig a film és egy kép között igen nagy lehet a különbség.
Az egyik egy statikus állapotot tükröz - például valaki belevágja egy rokonszenves figurába a kést, míg a film megmutatja azt is hogy előtte a rokonszenvesnek tűnő figura - miután kidobta a család csecsemőjét az ablakon - megpocsékolta a kést markoló ember feleségét, orális szexre kényszerítette a lányát, majd beletörölte a farkát a frissen mosott függönybe. 
Azért így talán akár már más is lehet a dolog megítélése.
Az emberek többsége nem szereti venni a fáradságot, hogy a részletekkel bíbelődjön, viszont fene nagy lelke van - egészen addig, míg a dolgok személyes érdekeit nem érintik.
Például ameddig nem jár át nyugdíjért testvérünk a turulban Beregszászról, mert utána azonnal pofátlan ukrán lesz Beregovóból, és csak az orosz támadás után válik gyilkosok áldozatává a kárpátalji ősi magyar város, Berehove szerencsétlen lakója.
A tragédia ebben az, hogy szomszédunk mindegyik minőségét mély átéléssel vallja a magyar, aki szörnyülködve beszélt az ukránokról, a maffiával azonosítva anno, akiket akkortájt még csak egy kunkori szőrszál választott el a ruszkiktól, a differenciát is inkább csak logopédiai problémának tartva.

De a ruszkik persze azért ruszkik, azokat egyrészt utálni, másrészt lenézni illik.
Primitív és ostoba népség, míg ellenben mi a Nobel-díjasainkkal (akik egészen véletlenül igen kevés kivétellel világgá zavart zsidók voltak...) és a csipkés kombinéttal fényévekkel verjük őket tudományban és kultúrában.   
Hát mit tegyek, ezzel a mentalitással jómagam nemigen tudok közösséget vállalni, képtelen vagyok a nacionál-rasszizmusra, szerintem az embereket egyedenként, tetteik alapján kell megítélni.
Azt is hiszem, hogy az államoknak is lehetnek jogos érdekeik, így például a biztonságukhoz fűződő érdeket mindenképpen jogosnak gondolom - horribile dictu még Oroszországgal kapcsolatban is.
És az a véleményem, hogy egy ország vezetője elsősorban saját népének tartozik felelősséggel, és marhára nem kell, hogy érdekelje özv. Nagy Bencéné alkalmi politológus és etikai szakértő véleménye a Nagyfuvaros utcából arról, hogy neki egy adott világpolitikai helyzetben egy nagyhatalom vezetőjeként mit illik tennie és mit nem. 
Természetesen véleménye lehet, aztán hogy ez mennyibe állja ki a valóság próbáját, az ezer dologtól függ, képzettségtől és képességektől éppen úgy, mint a neveltetéstől, a családi környezettől, a generációkon átívelő előítéletektől, és még ezer dologtól.
A vélemények zöme érzelmi indíttatású (a háború rossz dolog, az áldozatok között gyermekek is vannak..) és semmi köze sincs a tényekhez, melyekre egyébként a véleményalkotók zöme nem is kíváncsi, mert ő nem politizál, és fellép a gazdátlan macskák ivartalanítása ellen a humanizmus jegyében.


Lehet, hogy ez nálam valamilyen deviancia, de én kedvelem az oroszokat,  tisztelem elért eredményeiket, elfogadom, hogy lehetnek jogos gazdasági, katonai és politikai érdekeik.
Szeretem Solohovot, csodálom klasszikus balettművészetüket, jobban tetszik nekem Csuhraj filmművészete (Ballada a katonáról, Tiszta égbolt, Negyvenegyedik) vagy Bondarcsuk filmje, (Emberi sors), mint a Superman, a Pókember vagy a Rambo.
És nevetségesnek tartom az orosz tudomány lenézését akkor, amikor amúgy éppen atomreaktor meghajtású rakétát tesztelnek, ők küldték fel az első embert a világűrbe, amikor a rájuk kényszerített fegyverkezési verseny által okozott forráshiány mellett is képesek a tudomány egyes területein, - főként az alapkutatásokban - kiemelkedőt alkotni.
Azon meg csak mosolyogni tudok, amikor az orosz fegyveres erőkről mondanak lesújtó véleményt azok, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy Oroszország ma a világ vezető nukleáris hatalma, és végső soron ez az, ami számít. 
Azt sem nagyon értem, hogy miért jobb Európának hosszú évtizedek zavartalan és megbízható kereskedelme után hirtelen megszakítani a gazdasági  kapcsolatokat, de hát nem is kell nekem mindent értenem, hiszen ha jön a tél, fűthetünk szankciókkal is.
És aki azt hiszi, hogy megél a világ az orosz nikkel, titán, alumínium, lítium és még egy sor alapvető alapanyag nélkül, vagy, hogy a tengeren hajókkal szállított cseppfolyósított palagáz vagy a tankerekkel szállított olaj olcsóbb lesz, mint a kiépített vezetékeken érkező, és ez az ő személyes életét nem fogja érinteni, az forduljon orvosához, gyógyszerészéhez.


Mi mindkét világháború vesztesei voltunk, és ez fáj, de most éppen arrafelé tartunk, hogy a harmadikban is a vesztesek közé kerüljünk. Persze az után már nem lesz gondunk, ha túléljük esetleg, akkor sem, kihalt nép leszünk, mint a vizigótok vagy a vandálok.
A háborúban a sógornőm nagymamáját négy orosz katona vitte be a Pasaréti úti lakásukból a János kórházba hordágyon szülni.
Merthogy vannak jó emberek és vannak kevésbé jók, meg akadnak rosszak is.
És csak ez, ami számít.
Oroszország a magyarokkal - a sztálini időket leszámítva - csak jót tett, de még akkor sem állt bosszút azokért a dolgokért, melyeket megszállóként náluk elkövettünk.
Ha mind egy szálig kiirtanak bennünket, azon sem lehetett volna csodálkozni.
Ma már megint divat oroszellenesnek, ruszofóbnak lenni.
Sokszor azok viszik a prímet, akik az átkos vérgőzös évei alatt a november hetedikei ünnepségek szónokai voltak, utána meg drúzsba orrvérzésig az ideiglenesen hazánkban állomásozókkal, meg hatszor szto gramm vodka.
Igen, én kedvelem az oroszokat, nagy nép, nagy érzelmek, nagy erények és nagy hibák.
De ez nem jelenti azt, hogy kritikátlanul viszonyulnék hozzájuk, hiszen Oroszország ugyanolyan imperialista állam, mint a többi nagyhatalom, és hosszú távon ugyanúgy bukásra is van ítélve.
Viszont ettől még aktuálisan jogos biztonsági igényeiket érvényesítik, és ebbe a helyzetbe az USA kényszerítette őket.
És attól még, hogy Orbán helyesen ismerte fel, hogy az Unió jelenlegi politikája ostoba és elhibázott, még nem lett belőle Grál-lovag, maradt ugyanaz a tolvaj minidespota, aki volt, és akit négyszer ültetett a saját nyakába ez a világesze nemzet.
Életveszélyes korban élünk, az USA hiszterizálja a világ népeit, mert retteg attól, hogy az emberek ráébrednek az igazságra, és akkor az Úr legyen irgalmas hozzájuk.
Hogy ehhez felhasználja akár még a neonácizmust is?
Ugyan, azok, akik náci jelképek alatt masíroznak, azok új hazafiak, népükért és az emberiségért aggódó polgárok.
A világban ezer katonai támaszpontot fenntartó és a világháború befejezése óta vagy húsz helyi háborút kirobbantó Egyesült Államok meg a demokrácia őre és letéteményese.
Liza Truss meg az Egyesült Királyságból kész megnyomni az atomrakéták indítógombját.
Én a kecskémet sem bíznám rá, de hát egy Orbán mellett - belátom - ez azért viccesen hangzik.
Habár - ami azt illeti - számunkra kedvezőbb, ha valaki ellopja azt az indítógombot, mintha rátenyerel...

:O)))

AZ OROSZOK ZSIDÓSÍTÁSA ÉS MÁS MESÉK

Hajdan Hitler az emberiség összes gondjáért a zsidókat okolta, példaképül népe elé az Übermenschet, az emberfeletti embert állította, aki erős, bátor és szabad, továbbá kíméletlen, akárcsak a nácik, mígellenben a világ összes baját a zsidók okozzák.
Ez a szép elmélet aztán adott néhány millió halottat az emberiségnek, mely a mai napig nem tudott túllépni Nietzsche nagy ötletén, mely kiválóan alkalmas volt arra, hogy az aktuális társadalomjobbítók céljait szolgálja - természetesen a fogalmat mindig saját magukra vonatkoztatva.
A Holokauszt óta nem divatos nyilvánosan a zsidókat hibáztatni a világ bajaiért, van helyettük háttérhatalom meg globalizáció, egyes esetekben viszont nemes egyszerűséggel népeket kiáltanak ki az emberiség ellenségeinek.
Ebben mi is jók vagyunk, mert a tuggyukkiken túl meglehetősen elítélő véleményünk van a románokról, lenézzük a tótokat, némi félelemmel az agresszivitásuk miatt, de primitív népségnek tartjuk a szerbeket.
De lenézzük a sok kici kínait is, és hát persze az oroszokat, akiket egyrészt primitív vadembereknek tartunk, másrészt óriási kultúrfölényt érzünk ha csak rájuk gondolunk is.
Nopersze ez nem is csoda: ki olvas errefelé Tolsztojt vagy Solohovot, esetleg Szozsrnyicint, egyáltalán - ki olvas?
El kell az oroszokat szigetelni, ki kell őket irtani, ki kell zárni a sportból, a világ koncerttermeiből azokat, akik nem köpnek nemzetük arcába!
Kit érdekel ma a Punnany Massifon túli világ?
Elég nekünk a világirodalom csúcsaként ájultan tisztelt Wass Albert, akit jobbról millióan csodálnak, ámde még csodálói sem olvasnak.
Akik irodalmat olvasnak, azok közül is rengetegen hordozzák ezerszer megalázott, kihasznált és semmibe vett cseléd, zsellér és kispolgár felmenőik jól beléjük táplált és bejáratott előítéleteit.
Na jó, a csajkarendszeren és a nők társadalmasításán már túl vagyunk, bár az első éjszaka jogának intézménye egyelőre függőben van...


Szóval, most az oroszok zsidósítása van soron, nagy előrelépés lesz ez a Könyv Népének, mégiscsak százötven millió emberről beszélünk, velük lehet osztozni az emberiség végzetes megrontásának nehéz feladatán.
És az oroszoknak sem lesz hátrányos a dolog, nem kell a rabbihoz járniuk oktatásra, hogy egyenként betérjenek - nem kell mégcsak körülmetéltetniük se magukat.
Nagy előny lesz ez az amerikaiakkal folytatott faxméregetésnél, melynek során minden milliméter számít.
Elkeserítő a társadalom primitívsége, manipulálhatósága, hajlama a gyűlölködésre.
Száz-kétszáz éves érzelmek törnek felszínre a régi-új propaganda hatására, az első világháború Bruszilov-offenzívájának nyomán kialakult vereség-tudat, a második világháborús vereség nacionalistaként megélt szégyene, de soha-soha sem a szembenézés egy hibás és ostoba politikával, sehol annak belátása, hogy az oroszokkal szemben az erőszakot mindig mi kezdtük.
Vucic szerb elnök minap az ENSZ-ben az ismét kiéleződő koszovói helyzet kapcsán feltette a kérdést: Ugyan, mi a különbség az ukrajnai és a koszovói helyzet között?
Mindkettő katonai erő eredménye, mindkét esetben a terület lakóinak önrendelkezési jogára hivatkoznak, miért más, ha Amerika támad, mint amikor Oroszország?
Helsinki Európa-eszméje és egyezménye már a múlté. 
A kérdés jogos, de a helyzet annyiban még más is, hogy az oroszok nyolc éven keresztül folyamatosan figyelmeztették ellenfeleiket, hogy hol húzódik az a vörös vonal, melynek átlépése érdekeik olyan sérelmével járna, melyet nem fognak eltűrni.

A legszomorúbb mégis az, hogy az Unió ebben a nagyhatalmi játszmában beleállt az USA érdekeinek legszolgaibb támogatója szerepébe.
Merkel reálpolitikája a múlté, tehetségtelen utódai nemlétező izmaikat mutogatják, Amerika meg elégedetten hátradől, és időnként kinyilatkoztat, jóllehet ők is tudják, hogy egy esetleges világháborúban Amerika területe se marad ki a világégésből.
Mégsem arra törekednek, hogy egymás érdekeinek figyelembevételével alakítsák a nemzetek közötti kapcsolatokat - győzni akarnak, mindenáron.
Mint ahogy mióta a világ világ, az angolszász imperializmus mindig, mindenhol. 
Most is harcolni akarnak az utolsó ukránig, de ennek is az lesz a vége, mint világmegváltó küldetéseiknek Vietnamban meg Afganisztánban, és csak reménykedhetnek, hogy annyi eredményt legalább elérnek, mint Irakban, Líbiában - legalább a zűrzavart tartósítani tudják.
Rászabadították a világra az Al-Káidát, az Iszlám Államot, a tálibokat, ha az ember az Ukrajnába telepített és létezésükben hiteles források által megerősített vírus-laborokról olvas, hát erősen kételkedik az emberiség józan eszében.
Most a gyűlöletet szabadították rá az emberiségre, és még csak az se látható pontosan, hogy milyen érdekek vezérlik őket, mert, hogy nem az amerikai vagy az angol nép érdekei, az bizonyos.
A világ összement, az emberiség együttműködésre van ítélve.
Az ostobák az energiafüggőség felszámolásáról hablatyolnak, jóllehet csak a cseréjéről beszélhetnek, hiszen most éppen a közel-keleti diktatúráknál koldulnának energiát, nyersanyagokat.
A nemzetközi kereskedelem bizonyos mértékig szavatolta a békét, most meg kiderült, hogy az oroszok hiába szállították az energiahordozókat pontosan és megbízhatóan hatvan éven keresztül, az ellenük bevezetett nyolcadik európai szankciós csomag után most azt kellene elhinnünk, hogy az orosz válaszlépés zsarolás.

Mintha megbolondult volna az emberiség.
Visszajönnek a szénerőművek, - nesze neked globális felmelegedés, visszajönnek az atomerőművek, - nesze neked aggodalom az atomerőművek okozta balesetektől, adunk helyette nektek aggodalmat az atombombától, a nukleáris téltől, már, ha egyáltalán eljut az agyadig, hogy éppen mi folyik a világban.
Veszélyben van ebben a helyzetben Európa, veszélyben van Ázsia, veszélyben van a Közel-Kelet, a zsidó állam léte, veszélyben van az emberiség.

Általam nagyon sokra tartott emberek sem képesek szembefordulni a hiszterizált tömeghangulattal, hülyeségeket hirdetnek és vágyaikat tényként kezelve bolondítják az embereket.
Akik egyébként együttműködésre vannak ítélve.
Vagy halálra.

Még nem késő elgondolkodni ezen.


:O)))   

ÁRNYÉKKORMÁNY

A Demokratikus Koalíció felkérte Dobrev Klárát, hogy alakítson árnyékkormányt.

Lehetne persze poénkodni azon, hogy a felkérés a konyhában vagy a hálószobában történt-e, de sok haszna nincs, ha lenne alkalmasabb jelölt erre a nem könnyű feladatra, hát - megítélésem szerint - Dobrev Klára lenne az első, aki javasolná őt.
De nincs.
Bármerre is nézünk az ellenzék házatáján, sehol egy politikus, aki versenyezhetne vele, és ebbe beleértem a DK elnökét is, akit felőröltek az évek, a szakmailag szépen kivitelezett lejárató-kampányok sora és saját hibás döntéseinek következményei.
Ezzel nem kívánom vitathatatlan érdemeit kétségbe vonni, hiszen ő egy olyan pályán próbált adekvát választ adni a leamortizálódott baloldallal szembeni  kihívásokra, melyet előtte még senki, soha nem járhatott be.
Szervezetirányítási gyakorlata sem volt, a tetejébe azonnal feltűntek környezetében a politikai hiénák és sakálok, és hát - sajnos, - elsőgenerációs értelmiségiként túlzottan sokat adott a mainstream értelmiség hivatásos igazlátóinak véleményére, melyek közül nem egy álomvilágban született és vad vágyakból táplálkozva enyészett el a semmibe.
De - mint tudjuk - a hála nem politikai kategória.
Dobrev Klára a mai helyzetben minden ismert politikusnál alkalmasabb arra, hogy egy ellenzéki formáció arca legyen, és hitem szerint a politikai feladatokra is alkalmasabb.
Neki minden szükséges kompetenciája megvan ehhez.
Gazdasági, államigazgatási, hazai és nemzetközi politikai tapasztalata van, okossága, elvhűsége és a nő praktikus gondolkodása - emellett érzékelhető az őszintesége, mértéktartása, kompromisszumkészsége, nyitottsága a társadalom szinte összes csoportja felé komoly értékkel bírnak..
Birtokában van a női puhaság és a feladathoz szükséges keménység olyan elegyének, melyet megtanulni nem lehet, mellyel vagy születik valaki, vagy soha nem lesz a birtokában.
Továbbá van egy sokat megélt és sokat tapasztalt tanácsadója, aki a döntéseihez új szempontokat adhat.
De a döntéseket neki kell meghozni, és ehhez adottak a képességei.


Mindezek mellett - gondolom, ez nem nagy meglepetés - nem értek egyet pártjának az ukrán helyzetről kialakított véleményével, a konfliktus okozójának Amerikát tartom, de hát én könnyen dumálok.
A nép egérszürke bloggerének véleménye aluról sem éri el a hivatalosságok ingerküszöbét, de ettől én még meg vagyok győződve arról, hogy Európa az Atlanti-óceántól az Urálig tart, és az a térség, melyet a közhiedelem Európának tart, s melynek közhiedelme már bennünket sem sorol saját magához, egyre jelentéktelenebb szeglete lesz  világnak, tetszik ez nekünk, vagy sem.
Viszont megértem azt a logikát is, hogy Magyarország jelenleg Nyugat-Európához van láncolva, és ha azt szeretné, hogy majdan a XXII. század kihívásainak egy erős Európai Unió - egy esetleg Európai Egyesült Államok  nevű államszövetség tagjaként feleljen meg, akkor ma azokat kell támogatnia, akik ezt a célt tűzték ki maguk elé.
Más kérdés, hogy ez a vágyott jövőbeli állam csak akkor lesz versenyképes az olyan gazdasági-katonai behemótokkal, mint az USA, Kína, India, vagy amilyen majdan Brazília, Nigéria, és ki tudja még melyik földrész melyik országa lesz,  ha része lesz Oroszország is - elég csak egy pillantást vetni ehhez a világtérképre.
Ehhez nálunk első lépésként az kell, hogy eltávolítsuk még a hatalom közeléből is a jelenleg regnáló rablóbandát, mert létük egy gyenge, megosztott Európához vezet, mely az összes majdani potenciális versenytárs vágyálma.
Ma elsősorban az Egyesült Államoké, holnap meglehet Kínáé, holnapután Indiáé - és így tovább.
A világ a globalizáció felé halad, tetszik, vagy nem tetszik bárkinek is.
Bár messze még a Föld nevű bolygó közös kormánya, de létrejötte elkerülhetetlen, mert az emberiség létét fenyegető problémáink  is globálisak.
Ukrajna csak légypiszok a távcső lencséjén, hiszen ma már Bosznia-Hercegovina annektálására sem emlékszünk, jóllehet abban mi közvetlenül is érintettek voltunk.
Hány ember tudja ma megmondani, hogy hogy hívták az akkori bosnyák Zelenszkíjt?
A probléma Európa problémájának megoldásával önmagától rendeződni fog, addig pedig tudomásul illik vennünk, hogy mi csak egy csavar vagyunk az Unió gépezetében, és vigyáznunk kell arra, hogy ne legyünk homok a fogaskerekek között.

És hát igen, belpolitikailag is rendet kell tennünk.
Rettenetesen tetszett Dobrev Klára beszédében a felvállalt baloldaliság, mely úgy hiányzott már, mint tevének az oázis friss vize.
Már csak az van hátra, hogy valaki - talán az, aki képes qrva jó könyveket írni a baloldaliságról, tisztázza a fogalom mibenlétét a mai Magyarországon.
Ha lehet, nem a fellegekben járva, hanem a tömegek számára is emészthető módon, érthető nyelvezettel - figyelembe véve a legfrissebb PISA-felmérések borzalmas eredményeit.
Emellett az is tisztázásra vár, hogy melyik pártot lehet baloldalinak tekinteni, melyiket egyszerűen populistának, sőt, melyiket lehet egyáltalán szövetségkötésre alkalmas pártnak tekinteni, és melyiket csak a Fidesz filiáléjának - leányvállalatának.
Az szép dolog, hogy az árnyékkormány miniszterelnöke mindenkit partnernek vár ebbe az új kezdeményezésbe, de azért az hiba lenne, ha a politikus eldobhatná a múltját és bűneit.
Én például az ostobaság minősített esetének tartanám az együttműködést Márki-Zay Péterrel, forog a gyomrom, ha Karácsony Gergely jut eszembe és bizony körülnéznék saját munkatársaim és tanácsadóim között is, ki javasolta például a hozzájárulást az előválasztási hármas befutóhoz, mert az volt a beépített ember.
És erősen ráhajtanék a szervezetépítésre, mert média hiányában nem könnyű eljuttatni az emberekhez még a hírét sem annak, hogy elindult egy új kezdeményezés, mely akár alternatívája is lehet ennek a zavaros ideológiájú maffia-államnak, melyen nem segít sokat az sem, ha most az Unió kicsit megmogyorózgatja prominenseit.
Ez a mai ország már olyan, mint az enyhén rasszista viccben szereplő purdé a pöcegödörben, ennél már egyszerűbb újat csinálni, mint ezt megmosdatni...


Szóval, sok sikert a kezdeményezéshez, nem kötelező egyetérteni a választott formával, időzítéssel, külpolitikai irányvonallal, csak támogatni kötelező annak, aki magát demokratának, horribile dictu baloldalinak tartja.
Európa jövője leszármazottaink jövője is, és mint tudjuk, a világot mi is csak megőrzésre kaptuk - átmenetileg.
Ne kelljen szégyenkeznünk később, hogy rosszul sáfárkodtunk a ránk bízott pótolhatatlan értékekkel...

:O)))