TRUMPRA VÁRVA

 

Még pár nap, és az emberiség azon része, mely messiásvárással foglalkozik, elégedetten hátradőlhet,  hisz beiktatják Amerika 47. elnökét, és ezzel meg is lesz mentve a világ.
Vagy kisnyúl...
Mindenesetre nem a demencia fogja képviselni a világ első katonai hatalmának irányítását, bár azt hiszem, hogy a kiszámíthatatlanság éppen ezért megnövekszik, hiszen hősünk erőszakos és küldetéstudatos.
Ez utóbbi tulajdonság egyébként az amerikai átlagember sajátja is, hiszen - mint tudjuk - az USA minden világok legjobbika, és magától az Úrtól rendelkezik felhatalmazással, hogy megmondja nekünk, sötétségben és vakságban tévelygőknek, hogy mi is a tuti.
Aztán ha nem fogadjuk el, akkor arra is felhatalmazással rendelkezik, hogy jól kupán csapjon mindenkit, aki - mint ezt az index megírta - nem ért a szép szóból, oszt az ilyen majd jól megnézheti magát.
Mert az egy dolog, hogy Amerika erőszakos akaratérvényesítő, hogy csak Irakot, Iránt, Európát, Afrikát,  Délkelet-Ázsiát a Közel-Keletet - szóval nagyjából ez egész világot nézzük, de csicskái is akadnak mindenfelé, akik saját érdekeikért szívesen beállnak a világ kocsisorára nehéz testi munkásnak...
Európának már annyi, abból a gödörből, ahová az amerikai politika létráján von der Tápostyúk lemászott, majdnem kilátástalan kievickélni.
Trump - pedig még be sem iktatták - máris beledurrantott a nulláslisztbe, bejelentette igényét Grönlandra, Panamára, Kanadára, új frontot nyitott az illegális bevándorlók ellen, egyszóval aktivitása határtalan.
Optimizmusa is.
Nem is csoda, aki hozzászokott az erő birtoklásához, nemigen akarja a helyzetét átértékelni, míg csak a körülmények rá nem kényszerítik.

A világ most azt figyeli, hogy mit tesz Ukrajnával kapcsolatban.
Van egy pozitív forgatókönyv, mely szerint kiegyezik Putyinnal, és talán ez lenne a legjobb.
A legrosszabb, ha folytatja Biden elemcserélőinek politikáját és katonai megoldást erőltet.
Ebben az esetben Ukrajnának annyi, és a világ simán belecsúszhat egy atomháborúba, még akkor is, ha ezt senki sem kívánja.
Tetszik-nem tetszik, Amerikának figyelembe kell vennie Oroszország biztonsági érdekeit, mert arra ugyan fel van készülve, hogy egyszerre akár három hagyományos helyi háborút folytasson, de arra nincs, hogy két vezető atomhatalommal háborúzzon egyszerre.
Hamar kiderülhet, hogy a repülőgép-hordozók éppoly elavultak, mint a harckocsik, és a háború az amerikai kontinensen kissé kényelmetlenebb, mint más földrészeken.
Márpedig ha Kína képes leszállni a Hold sötét oldalán, akkor a rakétáit elküldheti a világ sötét oldalára is, Oroszország meg hozzávetőleg tíz éves előnyben van a rakétatechnikában.

Amerikának saját belső bajaival is meg kell birkóznia, és van belőlük jócskán. 
Természetesen ezek nagy része kezelhető, de egyre nehezebben, hiszen az USA is változott, demográfiailag is.
Kérdés, hogy mennyire lesz alkalmas megváltoztatni az állam működését, és azt hiszem, ez a sorsdöntő: elfogadja a többpólusú világot, vagy ragaszkodik hegemóniájához?

Jókat derülök, mikor a magyar sajtó bölcseitől elolvasom az ukrajnai százezer európai békefenntartóról szóló álmokat, meg amikor a helyzet megoldásából ki akarják hagyni Oroszországot és Kínát.
Persze joguk van, hogy a számukra kedves rendszert szeressék, de a médiának felelőssége is van. Márpedig ma a nézőt-olvasót páratlan hülyeségekkel - még rosszabb - hazugságokkal traktálják, illúziókat hitetnek el vele.
Keserű lesz a szembenézés a valósággal, azzal, hogy a politika eredményei a fogyasztó egyre üresebb zsebében realizálódnak.
Amerika ma még jóhelyzetben van, a dollárral úgy-ahogy kézben tudják tartani a gazdaságot, de már elege van belőle a világnak, ezt jelzi a BRICS erősödése is.
Szóval messiás-várók figyelem - a világ változik, a messiások kora lejárt.
A világot az érdekek kormányozzák, és ha egy állam vezetője helyesen ismeri fel ezeket, akkor akár sikeres is lehet, de ha téved...
És bizony, a világ a globalizáció felé halad, az emberiség gondjai is globális méretűek, valami megoldást kell találni, de ez valószínűleg nem alapulhat kényszeren, vagy a fegyverek uralmán.
Aztán ezt vagy belátja az ember, vagy kipusztul.
Az élet marad - de nélkülünk.
Hát nem lenne kár értünk?

:O)))

EURÓPA ELRABLÁSA

Bár mindenki Trumpot fogja szidni, tulajdonképpen nem lesz igazuk.

Ő csak az a lakodalomban istentelenül berúgott verekedő, aki megmondja az igazat, jóllehet alkoholmentes állapotában a plébános úr prédikációjára szokott hivatkozni.
Most jólesik neki kicsit izmozni, hadd lássa Julcsa is, ki a legény a gáton, és az alkohol legyűrte abbéli aggályait is, hogy Ványuska meg Ping Pong esetleg úgy fejezi nemtetszését, hogy egyik orrbavágja, a másik meg fenékbe rúgja

A szétvert kocsma romjai között bóklászó krakéler láttán a tapsolók  száma meg valószínűleg  igen gyorsan gyarapodna, hiszen az elmúlt nyolcvan évben már akit csak lehetett legyűrt, átvert, megalázott, és öröm lenne azt látni, hogy egyszer, végre pofánverik. 
Európa nyugati része persze nem lenne közöttük, hiszen ők a Marshall-segély óta megmentőjükként tartják számon Amerikát, hiszen a Nagy Testvér az utolsó percben mentette meg őket attól, hogy országuk az oroszoktól nyerje el szabadságát, melyet a nácik vettek el tőlük, és melyet a húszmillió orosz halott nélkül soha vissza nem kaptak volna.
Persze a hála nem politikai, és főként nem geopolitikai kategória...


Európa most jelentéktelenedett el igazán, mikor bemanőverezte magát a kiszolgáltatott amerikai csatlós szerepébe, ami egyébként az amerikaiaknak kiválóan megfelel.
Az elképzelés. mely szerint Európa önálló hatalmi központ lesz a világban csődöt mondott.
Amerikának - az angolszász gyarmatbirodalom szellemi és gazdasági örököseinek - sikerült megakadályoznia legnagyobb félelmét, Európa oroszokhoz való közeledését.
Ha ez megvalósult volna, Európa tényező lenne a világban, helyette most nukleáris robbanófejek célpontja.
Anglia kapálózása hajdani szerepe után ugyanolyan irrealitás, mint a Magyar Királyság feltámasztására tett reménytelen kísérletek. Senkit ne téveszen meg az, hogy a lord kiséri hajdani kastélyának látogatóit - ő már csak alkalmazottja az amerikai tulajdonosnak.
Anglia, majd később az USA intenzív riogatása az orosz veszéllyel meghozta áldatlan gyümölcsét, jóllehet Oroszország két zsarnoktól is megszabadította Európát.
Napóleontól és Hitlertől, hogy az aprajáról most ne is essék szó.


Hogy a magyar nép szellemileg komoly kihívásokkal küzd - több alkalommal egymás után a nyakába ülteti azt a szociopata rablót, aki minden alkalommal kifosztja - az még csak hagyján, de hogy Európa népei, akik azért nem ma tanulták az abc-t, minden tapasztalatukat mellőzve beveszik a süket dumákat - az már mégiscsak megdöbbentő.
Az oroszok 1945 óta tartották magukat a jaltai megállapodásokhoz, egyetlen centit sem nyomultak a Nyugat felé, fegyverzetcsökkentési megállapodásokat kötöttek és be is tartották őket, virágzó kereskedelmi megállapodásokat kötöttek Európa nyersanyag és energiaellátásáról.
Aláírták a helsinki megállapodást az európai határok megváltoztathatatlanságáról, melyet az amerikaiak rúgtak fel Koszovóban.
Csővezetékek építését finanszírozták a kölcsönös előnyök jegyében.
Olcsó energiahordozókat és biztonságos ellátást adtak, melyet most drága és sérülékeny cseppfolyós amerikai gázra próbál Európa cserélni - egyelőre nem sok sikerrel.
Merkel évei a béke és a kölcsönös előnyök évei voltak.
Az oroszok még azt is elviselték, hogy a Nyugat rossz szatócs módjára becsapja Gorbacsovot, azt is, hogy új támaszpontokkal gyarapították  az Oroszországot körbevevő amerikai bázisokat, csak akkor mondtak nemet, mikor az amerikaiak elkezdték a kezüket nyújtogatni a Fekete tenger és a krími orosz flottabázisok után.
Az ukrán külügyminiszter tegnap azt nyilatkozta, hogy az orosz támadást nem lehetett volna elkerülni.
Dehogynem, - a minszki megállapodásokat már parafálták, a Donbasz Ukrajna része maradt volna, mindössze a NATO-ba való belépést kellett volna adni érte, ami a geopolitikai realitásokat tekintve nem volt túl nagy áldozat - most így éppen Ukrajna léte forog kockán.


Ha ránézünk a térképre, akkor nehéz tagadni, hogy Európa az eurázsiai kontinens egy - nem is túl nagy - félszigete.
Hogy egyáltalán miért létezhet kontinensként, annak is inkább van politikai magyarázata, mint földrajzi, és most megtettük az első lépést ennek korrekciója felé.
Az Európai Unió sem járt jól az amerikai közeledéssel, felerősödtek benne a törésvonalak, ezek az amúgy is örök életükben egymás ellen fenekedő kis államok lassan ismét egymás ellen fordulnak. Felerősödnek a nacionalizmusok, a népek és az emberek bezárkóznak, a politikusok egymás ellen fenekednek, a fegyverkezés  költségei felemésztik az emberek jólétének növelésére fordítható pénzt.
Szörnyű helyzet, csak remélni lehet, hogy a Kelet nem akarja majd egyszer s mindenkorra megoldani az európai problémát.
Nem csodálkoznék rajta.
De azért reménykedem is, hogy a nép végre észbe kap, nálunk például elzavarja a hazug tolvajt és nem cseréli le egy másikkal, aki ma még csak hazug, de tegnap már volt kisipari tolvaj és most azon dolgozik, hogy holnap még lehessen ugyanez - nagyipari változatban is...
Remélem, megjön Európa esze is, és korrigál.
Hosszú folyamat lesz, de megérné.

:O)))

MINDEGY

Ne haragudjon a kedves olvasó, de kicsit közönséges leszek...
Hajdan, mikor kamasz voltam és flegmán megvonva vállam valamire azt mondtam, hogy mindegy, apukám rám nézett, és azt mondta: Tudod mi a mindegy, édes fiam?
Ha belecsinálsz a tenyeredbe, összeszorítod az ujjaiddal és ami oldalt kijön, azt jobbról nyalod le, vagy balról - na az mindegy.
De ami komoly választás kérdése, az soha sem mindegy, mert az mind-mind befolyásolja a jövődet.
Arról jutott ez eszembe, hogy lépten-nyomon azt hallom - általam eddig okosnak tartott emberektől is -, hogy mindegy ki jön, csak valaki távolítsa már el ezt a kolostormalacot, ha lehet, az egész bandájával együtt.
Hát, - hogy klasszikust idézzek,- lószart Mama, bármennyire is kecsegtető ötlet a zsírmalac világgákergetése, egyrészt azt nem nagy pofával, hanem konkrét tervekkel és erővel a hátunk mögött kellene kellene végrehajtani, másrészt egyáltalán nem mindegy, hogy mi, vagy ki jön utána.
Ezer és ezer példa van a világtörténelemben arra, hogy az emberek azt hitték, hogy rosszabb nem jöhet.
Aztán Tiberius után jött Caligula, majd Nero, kettejük között pedig egy rövid időszakra Claudius, aki okos is volt, művelt is, és a császárok sorában túl vérengzőnek sem mondható, viszont őt meg hülyének tartotta a kor intelligenciája Senecával az élen, - ebből következőleg a nép is annak tartotta.
Jobb sose jön, mondja a népi bölcsesség, és ha mégis jönne, az lesz a szoros kivétel a főszabály alól.
Most sem lesz másként.

Hiszen egyre inkább kilóg a lóláb, lassan az egész ló is, hiszen az esélyes versenyző jelenleg úgy lebeg, mint Mohamed koporsója.
A Fidesz támadja, de csak annyira, hogy el ne patkoljon (politikai értelemben természetesen) időnap előtt, ő is támadja a Fideszt, de közben minden politikai mozdulatával segíti, és nem győzi hangsúlyozni, hogy ő az irányvonallal egyetért, csak a képviselői személyével nem.
Érdekes, az Ártány is valahogy így nyilatkozott a Kádár-korról, mecsoda meglepetés!
Egyébként meg jogállami módon fogunk eljárni, pénz marad annál, akinél ma is van, a Fidesz által kinevezett tisztségviselők is maradnak a helyükön addig az időpontig, ameddig a mandátumuk szólt, érvényben marad az Alkotmány megcsúfolására megszavazott Alaptörvény, melyet alkotója az első emelet és a földszint között alkotott meg a csatornacsövön csúszva, vagy hol is...
Markáns változás lesz, már csak az van hátra, hogy amnesztiát szavazzanak meg maguknak, mint Biden a fiának...

És hát akkor most tartsunk előrehozott választásokat, vakulj paraszt jeligére.
Hogy erre az idő is kevés már, az mindegy.
Merthogy ha a Fidesznek érdekében is állna megtartani, akkor se nyerne vele senki semmit, hiszen legfeljebb a Karácsony tojhatná a fenyőfa alá a Nagy Ajándékot, amit pedig eddig a Karácsony hozott el, annak nemigen örülhettünk, és most se lenne ez másként.
De cirkusznak jó, hiszen bátran lehet majd arra hivatkozni, hogy a hatalom fél a Fadugós  Messiástól, valószínűleg coulrofóbiája van.
Hogy az érdeklődést a választásig fenn kell tartani iránta, az világos, és ez mégiscsak elegánsabb megoldás, mint lehugyozni az Operaház erkélyéről.
De még annál is, mint konfliktusba keveredni a Köztársaségi Elnökkel, aki orrhosszal veri neves elődjét, a bánáti bazsarózsákért aggódó marabut, és itt a madárra tessék gondolni, mert nem szeretném sértegetni a neves karikaturistát. 
Már csak azt nem értem, hogy a DK házatáján kinek jutott eszébe az ötlet, mert nekem olyannak tűnik, mintha a ketrecharcos, akinek kitörték kezét-lábát, cipóra verték a fejét,  talpig gipszben azt követelné, hogy a jövő héten legyen a visszavágó, hogy utána nyugodtan fekhessen bele abba a gödörbe, melynek kiásásával éppen most végez.
Hogy ki találja ki ezt, az rejtély, de azonnal el kellene távolítani a DK-ból, behintve sóval a fejét.
Ha pedig Gyurcsány személyesen, akkor itt az ideje hogy írjon még három könyvet, egyet a csillagok állásáról - cd-n mellékelt horoszkópokkal, egy kurv@ jó riportkönyvet valamelyik qurváról, akiről Havas Henrik még nem írt, meg egy harmadikat "Orbán Viktor alulnézetből" címmel.
A japánok ( vagy a kínaiak?) ennél azért bölcsebbek, ők azt tanácsolják ilyen esetekben, hogy ülj le a folyó partjára, és várd meg, míg ellenséged hulláját elötted viszi a víz.
Azt is tanácsolják, hogy ez idő alatt próbálj szervezeteket építeni, a kudarc okait elemezni, a tehetségtelen kádereket kirostálni, felülvizsgálni célkitűzéseket és módszereket türelmesen, kapkodás nélkül, szembenézve saját hibáinkkal is - de erről még nem tették közzé a  konfucianus irányelveket...

Szóval elkezdődött a 2026-os választási kampány, választhatsz majd a Nagy Fehér elefánt és kis fehér borja között, aztán utóbbi majd elviszi a balhét az elmúlt tizenöt évért.
Nyugger, 2027-ben, majd ha eszed a krumplihéjból főtt levest, jusson ez eszedbe, - a golyó téged is fog...

:O)))

2025 - TALÁN EGY JOBB ÉV JÖN...

Hát ennek az évnek is vége!
Örülnünk kell, hiszen ezt is megértük, ami azért nem semmi, ha az ember tudja, hogy a száguldva múló fiatalság képviselői múzeumi darabként néznek ránk.
Igen, elmentek felettünk az évek, de - ha szerencséjük lesz - felettük is el fognak rohanni, csak nekik még meg is kell érniük azt a kort, melyet mi már sikeresen abszolváltunk.
Őszinte szívvel kívánjuk ezt nekik, reménykedve a mi generációnkénál jobb memóriában, bízva az orvostudomány megállíthatatlan fejlődésében és abban, hogy a technika rohamos fejlődése nem veszi el tőlük az értelmes élet lehetőségét.
Az ember, ha elég öreg, néha azt érzi, hogy a világ elfelejtett tanulni a múltból, egyre infantilisabb hibákat vét, egyre inkább arra törekszik, hogy megismételje a múlt bűneit és tévedéseit.
Miközben az emberiség azt várja, hogy élete megváltozik és folyamatosan javulni fog, újra és újra ugyanazokba a csapdákba lép, nem törődve azzal, hogy ezektől változást várni - illúzió.

Apáink a XX. században végigharcoltak, végig éltek- vagy haltak - két világháborút és néhány helyi csetepatét.
Fejfáik ott vannak Doberdónál, Ypernnél, El Alameinnél, Sztálingrádnál, a Don-kanyarban, az Ardennekben vagy Leningrádnál, radioaktív részecskéik Hirosimánál, jeltelen nyughelyük Vietnamban, Chilében, Angolában vagy a Közel-Keleten és a világ ezer pontján.

Az ember nem tanult semmiből.
Ha valaki élve úszta  meg a világégést vagy a hidegháború proxy-háborúit, szinte biztos lehetett benne, hogy gyermekei - a mi generációnk - ahelyett, hogy levonná a szükséges tanulságokat, folytatni fogja a harcot.
Azt a harcot melyet az első olyan ősember kezdett, aki először mondta egy darab földre, hogy ez az enyém, és az első embert, aki ezt kétségbe vonta fejbe verte a kőbunkójával.
A többiek - ahelyett, hogy haladéktalanul és hatékonyan agyonverték volna - megrettentek, és azonnal támadt két-három alattvalója.
Azóta ez a társadalom alapja, csak egyre kevesebb ember birtokolja a véges forrásokat, miközben az emberek tömegei azt hiszik, hogy ez valami magasabb létforma által elrendelt örökérvényű szabály.
Néha támadtak emberek, akik el tudtak volna képzelni másmilyen, igazságosabb életet is, de sok sikerük nem volt, - úgy látszik amióta az embert lehozta a gravitáció a fáról, képtelen volt megbarátkozni a javak igazságosabb elosztásának utópiájával.
A múlt századi kísérlet is elbukott, a volt cseléd akkor is a Méltóságos Asszony kegyéből neki juttatott egy pár cipőt emlegette könnybelábadt szemekkel, mikor saját munkájának eredményeként akkor is megvehette volna a cipőit, ha százlábúnak születik.

Napjainkban ismét megbolondult a világ, ott tántorog egy új háború peremén.
A társadalom atomizálódott, az ember azt hiszi, hogy a helyes túlélési stratégia az önző önmagának kaparás, jóllehet az ellenpélda a szeme előtt van.
Most éppen Ukrajnában bizonyítja, hogy egy perc alatt válik semmivé a vagyon és földönfutóvá tegnapi gazdája.
Ha valaki azt hiszi, hogy egy világégésből kimaradhat, annak ajánlom annak az amerikai házaspárnak a példáját, aki a világháború elől rejtekhelyet keresve  megtalálta azokat a szigeteket, melyeket kétezer kilométeres körzetben vett körbe az óceán, és boldogan odaköltözött.
A Midway-szigetekről van szó, itt zajlott a II. Világháború legnagyobb tengeri csatája, több tonna acél hullott minden négyzetkilométerre.
A világ egyre kisebb, bármely pontja elérhető, a kőbunkót régen felváltotta már az atom és hidrogénbomba.
Ha egy esetleges háborúban lesz is túlélő azt a tobzoskák, csótányok és patkányok között lehet majd keresni, melyek majd kiirtják azt párszáz háromfejű, hatlábú embert, aki valamilyen csoda folytán a végén életben maradt.

Szóval jó lenne, ha mi már nem is, legalább gyermekeink, unokáink gondolkodnának, és ebben nekünk még akár lehet kis szerepünk, habár vad illúzióim nincsenek.
A fiatalok halhatatlannak és csalhatatlannak képzelik magukat, és sajnos úgy neveltük őket, hogy a vonzó életforma az egyéni gazdagodás, a közösség pedig valahol a "futottak még" kategóriában szerepel.
A mai fiatal nem törődik a múlttal, mindenestől eldobandónak tartja, miközben ugyanazokat a hibákat követi el, mit elődei.
Talán mi is ilyenek voltunk?
Engem ez mindig arra lépcsőházra emlékeztet, melyben az emberek egymást követő generációi folyvást az alagsorból indulva akarják megmászni a százemeletes felhőkarcolót, és ha egyikük-másikuk fel is jut valameddig, bízhatunk abban, hogy a következő generációk leküzdik magukat.
Azért bízom a fejlődésben.
A mai délutánt dédunokáimmal töltöttem, kicsik még, de okosak (genetika, ugye...), talán majd az ő nemzedékük rajtaütésszerűen megokosodik - végtére is hallottunk már evolúciós ugrásról...

Kívánok minden kedves olvasómnak nyugodt békés új évet, búcsúztassuk el az óévet, olyan volt - amilyen, - változtatni már úgysem tudunk rajta.
Ami jó volt benne, annak örüljünk, ami rossz volt, abból vonjuk le a tanulságokat, ami bánat volt, azt éljük meg csendes beletörődéssel.
Szeresük a mieinket, örüljünk barátainknak, reménykedjünk egy jobb világban, kellemesebb életben, sikerekben.
Kedves olvasóim, kívánok nektek minden jót, sikeres, boldog új évet!

:O)))

KELLEMES ÜNNEPEKET!

MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK KELLEMES ÜNNEPEKET KÍVÁNOK!

Egyetértünk a világ dolgaiban vagy nem - teljesen mindegy.
Az a lényeg, hogy Te is - én is szeretnénk megérteni, mi folyik körülöttünk, mindketten utáljuk a háborút és el tudnánk képzelni egy erőszakmentes, szebb világot.
Talán majd az ükunokáink dédunokái előtt fel is csillan a remény erre...
Most elégedett lennék, ha a következő év békében telne mindannyiunknak itt, Ukrajnában, Oroszországban, Izraelben, Palesztinában - mindenhol a világon...
Idén egymáshoz közeli időpontra esik a keresztény Karácsony és a zsidó Hanuka, és együtt örülünk az új, és az ideinél remélhetőleg kevésbe bolond évnek
Ennek reményében kívánok mindenkinek - azoknak is, akiknek ez nem vallási, inkább családi ünnep, nyugodt békés, szép napokat, csendes boldogságot!
Különösen azoknak, akik egyedül lesznek teljesen, vagy az ünnep nagy részében
A szép emlékek talán kicsit könnyebbé teszik a magányt is...
A fiatalok meg most iparkodjanak megteremteni a szép emlékeket, megnézni gyermekeik csillogó szemét, együtt örülni annak a felhőtlen boldogságnak, mely csak az ő kiváltságuk.
A békés, nyugodt élet reményében kívánok nektek kellemes Karácsonyt és boldog Hanukát!

:O)))

ÁRULÓK

Ha a történet ma játszódna, Eger várában vitéz már egy sem lenne,  a halljakend Hegedűs hadnagy lenne, Dobó pedig a kazamatákban bujkálva időnként hitet tenne mellette, kiemelve jellemszilárdságát, programjának népszerűségét (Kerékpárutat Mohácstól - Egerig!), valamint pótolhatatlanságát.
A törökök Vicuskát régen partiba dobták volna, mire Bornemissza Gergely vállat vonna, - járulékos veszteség.
Mekcsey pedig fel-alá ténferegne a néptelen várban.

A Pál utcában Gerébnek építené a legmagasabb várat Janó, a szlovák származású senior security manager.
A  Fűvészkertben a  Pásztorok még jól fenékbe is rúgnák Nemecseket, mit izgágáskodik errefelé, és azonnal igya ki az összenemecsekezett vizet a medencéből!
Nosztalgiával emlékeznének azokra a daliás időkre, mikor még Áts Feri csajának férjeként Geréb velük járt einstandolni, - minden öt üveggolyóból egy az övé volt...
Hiába, no, változik a világ, s benne változunk mi is.
Gondolkodásunk rugalmasabb lett, a szar áruló ma pótolhatatlan szövetséges, vagy utolsó reményünk, a Messiás.
Hogy erről mit gondolnak a politikusok, az közömbös, ők általában azt gondolják, amiről azt hiszik, hogy az érdekeiket szolgálja, és már csak mikor a szájuk szélét nyaldossa a massza a pöcegödör mélyén, akkor kezdenek el - talán - gondolkodni rajta, hogy esetleg ők is hozhattak rossz döntéseket.
Például mikor a feleségüket bedobták a közösbe, és nem verték azonnal pofán azt, aki elárulta, mert itt még a jogos felháborodáson túl a házastárssal való szolidaritás hiánya is fájó.


Csodálkozni csak a választón csodálkozom.
Hát bizony, én már igen öreg vagyok, talán a gondolkodásom is, de azért annak idején, a szocializmus vérgőzös, kegyetlen esztendeiben mások voltak az erkölcsi követelmények.
Áruló akkor is volt, merthogy árulók mindig voltak és lesznek.
Az emberek egy része két forintért boldogan gyakja a kecskét Dorozsmáig, különösen, ha azt hiszi, hogy mások ezt nem veszik észre.
Ha még valamilyen formás ideológiát is mellé tud rendelni az árulásához, akkor hősies pofát vágva szembeköpi hajdani bajtársait, - hogy ne mondjam elvtársait -, mondván, éppen most jött el megvilágosodásának órája.
Anno volt még olyan fogalom is forgalomban, hogy betyárbecsület, de mint a Messiás példája mutatja, mára annak a fogalomnak is annyi.


Annak idején felettébb utáltuk az árulókat.
Állami és magánszinten is, merthogy jellemgyenge, szar alakoknak tartottuk őket - és joggal.
A követendő eljárás az volt, hogy ha lehetett felhasználtuk őket, de semmiképpen nem emeltük fel őket magunkhoz.
Állami szinten a titkosszolgálatok sokat tudnának mesélni ilyen emberekről, de bolondok lennének, hiszen ezzel a saját ügynökhálózatuk kiépítését akadályoznák.
Magánszinten meg majd mindegyikünk tudna mesélni olyan munkahelyi történetet, mely a kollektívával szembeforduló, kiközösített kollegákról szól.

Ma kissé más a világ, ma pragmatikusabbak vagyunk, a világ is gyorsabb lett, mi meg csak próbáljuk követni a sokszor nem is értett változásokat, az új fogalmakat, az új váteszeket, és forgunk körbe-körbe, mint majom farkán a stanicli.
Pedig nem ártana, ha erkölcsi elveink szilárdak lennének, talán jobban el tudnánk igazodni a világban.
Az áruló az áruló, akkor is, ha a másik oldal árulója. Erkölcsileg ugyanolyan bűn, mint a sajátjaink árulása. 
A Nagyurunk asztaláról csipegető Szocialista Nagyasszony ugyanolyan rongy jellem, mint a sajátjaival szembeforduló miniszter-férj, akiről csak a nagyonhülyék hiszik el, hogy felesége védelmében vette fel titokban magánbeszélgetéseiket.
Ez már önmagában is jellemhibára vall, ennekutána csak a választón lehet csodálkozni, hogy egy ilyen emberre bízná gyermekei, unokája jövőjét.
Igen, jobb politikai-gazdasági környezet kell, de ehhez értelmesebb választók kellenek, ők pedig csak akkor lesznek értelmesebbek, ha értelmes alternatívákat tudunk kínálni nekik.
Sajnos, ma olyan boltunk van, melyben nincs egy épkézláb kereskedő, és ahogy elnézem a helyzetet, darabideig nem is lesz.


Azért míg élünk - remélünk...
 

:O)))

VAN MÁSIK!

Ukrajna szép csendesen belenyugszik majd a katonai vereségbe, de hogy mit fog kezdeni azokkal a romokkal, melyek azután maradnak vissza, hogy a farokzongorista elfogadta a vadnyugat felkérését a kesztyűbáb szerepére  és vágóhídra terelte népét, - az még rejtély.
Ezt az egészet el lehetett volna kerülni, mindössze tovább kellett volna folytatni Európa és Oroszország között a kölcsönös előnyöket nyújtó kereskedelmet, és nem lett volna semmi baj.
A gond ezzel az, hogy ezzel csak átlagos profitot lehet kibányászni, aki pedig türelmetlen, annak minden kell.
Hát csináljunk háborút.

Immár több évszázados álma az angolszászoknak, hogy benyomulnak a hajdani török birodalom helyére, majd megszerzik az orosz föld kincseit.
Mára ez annyit változott, hogy már a piacot is meg akarják szerezni, és ezért semmi nem drága, legkevésbé az ukrán, a szerb, a horvát, az albán vér.
Anglia gyarmatbirodalma kimúlt, de az angol birodalmi gondolkodás - úgy tűnik - örök, talán csak a népléleknek oly kedves jelmezbál bukásával fog megváltozni, és a módszerek se sokat változtak.
Oszd meg a terület népét, fordítsd őket szembe egymással, majd keress egy helyi törzsfőnököt, aki úgy táncol, ahogy te fütyülsz és segítsd győzelemre.
Utána minden a tied, a föld, a föld kincsei, a piac, a hatalom.
És az sem mellékes, hogy a kívánatos harcok során el lehet lövöldözni a lejárt szavatosságú lőszereket, a honi fegyvergyárak éjjel-nappal termelik a hasznot, a polgár meg kifizeti a vödröt, mellyel vizet hord a tengerbe.
Hacsak nem bolondul meg majd valamelyik európai táposcsirke, aki valamilyen balszerencse folytán a nyakunkba szakadt, akkor az ukrajnai konfliktusnak gyakorlatilag vége.

De nincs vége a profithajhászásnak, hát akkor majd most előadjuk azt, amit Eötvös Gábor, a világhírű zenebohóc már sok évvel ezelőtt feltalált: "Van másik!"
Hogy ne legyen üresjárat, most éppen Szíria van soron, de puskaporos a helyzet Ciprus esetében is.
És hogy ne legyen egyoldalú a világ, forrong Afrika, a Közel-Kelet, előbb-utóbb sorra kerül Kuba és Nicaragua is, hogy Tajvanról és Japánról ne is essék szó.
Szíria már régen megakadt az USA torkán.
Hiába van száznál több támaszpontja világszerte, az oroszok szíriai két támaszpontja - egy tengeri és egy légi - megfeküdte az amerikaiak gyomrát, és most elérkezettnek látják az időt, hogy helyrelökjék a világ tengelyét.
A szokásos módszerükhöz folyamodtak, felfegyverezték az iszlám lázadókat, akik aztán majd őket is támadni fogják a saját fegyvereikkel - lásd Afganisztán
.Ne felejtsük el, hogy az Iszlám Állam remekül eléldegélt Szíriában is, ameddig csak az oroszok szét nem zavarták őket.
Az iszlám harcos persze nem vész el, csak átalakul demokratikus, diktatúraellenes szabadságharcossá, aki ezentúl ilyen minőségében fejezi le áldozatait.

Ciprus pedig kérte felvételét a NATO-ba, ami a törökök számára nem egy kedves gondolat, hiszen a szigetország egyik fele görög, a másik török, és bár a törökök szeretnének valamiféle szövetségi államot létrehozni, Makariosz érsek utódai mereven elutasítják ezt.
Törökország pedig, mely 1987 óta vár az EU tagságra érezteti sértettségét a NATO-val is...

Trump nemsokára hivatalba lép, de hogy a helyzet alapvetően változna, arra kicsi az esély.

Trump sem független, őt is erősen befolyásolja a hadiipar, melynek érdekei - míly érdekes - nem mindig esnek egybe a béketábor érdekeivel. 
A hadiipar pedig az ukrán háborúval csak erősödött, és ezek a háborúk jól jönnek a társadalmi feszültségek levezetéséhez is.
Egy új fegyverkezési hullám vette kezdetét, melyben némi szerepe a revansizmusnak is van.
Nem tudom ugyanis másra visszavezetni egyes német politikusok vad kirohanásait Európa védelmében.
Európa 1945 után hosszú-hosszú éveken keresztül békében élt, működött Jalta, és egyre inkább működött a békés kereskedelem is.
Ma Japán is egyre közelebb sodródik a fegyverkezéshez, pedig ha valakik, hát ők tanulhattak valamit az atomháborúról.
A Szovjetunió szétesése után egyes nyugati politikai körök nem tudtak ellenállni a kísértésnek, és felrúgták a jaltai megállapodásokat, a helsinki megállapodást az európai határok sérthetetlenségéről és elkezdték a katonai terjeszkedést is az utódállamokban - Grúziában, Kirgizisztánban, majd Ukrajnában, - általában a terrorizmus elleni harccal, meg mindenféle homályos, a szabadságról fantáziált elképzelésekkel indokolva a dolgot.
Szabadság ugyanis ezen elképzelések szerint az, ha az USA mondja meg a tutit.
Nem számoltak azzal, hogy a világ megváltozott, és sok helyen úgy jártak, mint a varázsló-inas: kitáncoltatták a seprűt a sarokból, de helyére küldeni már nem tudták.
Irak, Irán, Líbia és Szíria ma sem a béke és nyugalom szigetei, Afganisztán meg maga az amerikai rémálom.
És ott van még Kína Tajvannal, az atomhatalommá fejlődött Észak-Korea, Vietnam, Laosz és Kambodzsa, melyek ugyan félnek Kínától, de nem felejtik a vietnami háborút.
Meg Afrika, ahol a hajdani gyarmattartóknak nem terem sok babér, ha most gazdaságilag gyarmatosítanának.
Bonyolult a világ, egyhamar nem is lesz itt békesség, béke meg talán sohasem.


Hogy itthon ki mit bohóckodik, az egy ponton túl indifferens, kis pont vagyunk a világban nagy pofával, csekély érdekérvényesítő képességgel.
De azért jó lenne ahhoz az oldalhoz tartozni, mely el szeretné kerülni a világvégét - a világ végét.
Hogy hol törekednek őszintén erre, azt hitelesen nem lehet ma sem megmondani.
De azt igen, hogy nem Amerikában és nem a NATO-ban.
Tanulhatnánk a múltból.
Legjobb lenne kimaradni a csetepatéból, de nem lehet.
Hát akkor legalább nem kellene a harmadik világháború vesztesének utolsó csatlósa lenni...

:O)))

A HOSSZÚTÁVFUTÓ MAGÁNYOSSÁGA

Megrázó élmény lehetett.
Ennyi év munkája után, ennyire ellenséges jogszabályi környezetben, ellenszélben elért sikerek és árulások után jön egy senki a politika hátországából, egy megkérdőjelezhető jellemű politikusfeleség, és egy perc alatt lerombol mindent, amit hosszú évek alatt fáradságos munkával sikerült felépíteni.
Ember még ennyit nem kapott imázsrombolás céljából, mint ő, és ha karaktergyilkosságról volt szó, hát meg kell mondani, gyilkosai félmunkát végeztek, mert minden támadást túlélt, pártja pedig - ha lassan is - de növekedett.
Eddig.
Nem biztos, hogyha az Új Messiás megbukik, akkor még ki lehet hozni ezt a pártot a tetszhalott állapotból, melybe belekeveredett.
Valószínű, hogy nemigen, elindul a kispártosodás útján a semmibe.
Az ország - kirablása során, melyet  rendszerváltásnak neveznek - látott már ilyet, nem egyet.
Egyikért sem volt kár, sem az MDF, sem a MIÉP, de a többiek sem voltak hasznunkra, nem kár értük.
Vezetőikért se nagyon, meglehetősen gyenge volt a felhozatal, nemhogy karizmatikusak, de karakteresek se igen voltak.
Ebben különbözik a DK elnökének helyzete az előtte eltűnőktől.

Volt egy párt, mely a nevéhez kötődik, melyben a baloldal reményt látott, bár maga a párt inkább liberális volt, mint baloldali, de hát a választó nem ideologizál, és a név, hogy demokratikus is, meg koalíció is, egy ideig magyarázatot adott a politikai kanyarokra.
Nem is ez volt a baj, a választó ezt elnézte volna, megmagyarázta volna magának, hogy ugyan liberális, de baloldali, és nem feszegette volna a kérdést, hogy ez fából vaskarika.
A választó a sikertelenséget nem tudta megbocsájtani, és nem tekintette sikernek azt, hogy egy-két polgármestere akad a pártnak az országban.
A választó azt várta volna, hogy elkergeti a kolostormalacot, visszaszerzi az ellopott vagyont, és igazságot szolgáltat a kisembernek, aki- bár ő másként hiszi magáról - a rendszerváltás vesztese.
Egy szerencsétlen balek, akit az elmúlt átkos harmincnégy évben százszor vertek át.
A választónak elege lett az összefogásból olyan pártokkal, melyek tagsága a vezetőségből állt, elege lett az ideologizálásból, a dumából.
Egy surmó kellett neki, aki jól megmondja, meg is fenyegeti a Köpcöst, és ezzel el is lesz a választásokig, már megint reménykedhet és lelkesedhet.
Hogy utána mi lesz? Hát nem mindegy? A vagyon marad, a rendszer marad, a kutya ugat, a karaván halad...

Itt az utolsó perc, és azt hiszem, még mindig nem sikerült megérteni, hogy nem a vájtfülűeknek szóló politizálás a siker kulcsa, hanem a kívánatos mérce a kömlői kocsma színvonala este nyolc felé.
Az emberek enni, inni, szeretkezni szeretnének, és normális életet élni.

Nem mond nekik semmit a szociáldemokratáskodás, hiszen itt utoljára működő szocdem párt 1948-ban működött, és az se valami dicsőségesen fejezte be pályafutását.

Ha valaki még e névre emlékszik, az se Peyerre, Kéthly Annára vagy Szakasitsra de még Marosánra se asszociál, hanem Petrasovits Annára, ami azért nem a siker kulcsa.
És nem érdekli, ha egy párt a  NATO-ban látja saját európaiságának megtestesülését, hanem beleborzong, ha rágondol, hogy itt háború lehet.
56-ban innen kétszázezren mentek jobb jövőt ígérő országokba, Ukrajnából mostanság egy magyarországnyi ember - kilenc millióan - mentek világgá, és ezt semmiféle politika nem tudja felülírni.
Talán még nem késő korrigálni, talán még nem késő lassan finomítani a propagandán, mert a mai  nemigen jön be.

A cím egy hajdani film címe,  meglehetősen kifejező.
Gyurcsánynak helye van a magyar politikában, nagy melléfogás lenne feladnia most a harcot.
Ezer és ezer asszony tudna erről mesélni, mikor férjük életében megjelent a Csámpás Rozi az ő ellenállhatatlan bukéjával, átmenetileg - aztán egy idő után kiderült, aminek ki kellett derülnie.
Ha ez a celeb elfárad, akkor itt áll majd a választó bamba képpel, mint már annyiszor, és fészekre vágyik.
Lehet elkezdeni kibélelni, otthonossá tenni, és nem biztos, hogy Gyurcsánynak kellene fészekmesternek lenni, túl kellene lépni a hiúságon.
És ki kellene rúgni Karácsonyt meg a többi haszonlesőt, a saját pártból is, akire ez a minősítés ráillik.
Churchill se volt mindig miniszterelnök, de mindig Churchill volt, ha érthető, amit írtam.
A befolyás, a tekintély marad.
Persze nem ezzel a pártprogrammal.

Emlékezni kellene, hogy mit mondott a papagáj a macska szájában...

:O)))