A pszichiátria ismeri azt a jelenséget, mikor a beteg saját
betegségének tüneteit másokon véli felfedezni, mintegy kivetítve azokat
környezetére.
Ez az eset foroghat fenn a Fidesz - és mivel a Fidesz
Orbánnal egyenlő – Orbán jelenlegi állapotában is, ami annál is kevésbé csoda,
merthogy a Lánglelkű Vezér elméje kétségkívül kissé rojtos, mint a rossz
minőségű anyagból varrt gatya korca.
Magyarország ma nem kér sem a gyűlöletkeltésből, sem a
baloldal veszélyes gazdaságpolitikájából, sem pedig a minimálbér csökkentéséből
- közölte a Fidesz-frakció vasárnap az MTI-vel.
Hát, ebből a nyilatkozatból komplett disszertációt lehetne
írni, - el lehetne vele nyerni a Pszichiátriai Társaság Nagy Aranyérmét.
A Mandiner portál szerint a képviselőcsoport azután adott ki
közleményt, hogy az MSZP bejelentette: Magyarország ma elnevezéssel kampányt
kezdenek.
Winkfein Csaba elnökségi tagja azt mondta: a kampány
Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert és Hoffmann Rózsa oktatási
államtitkárt ábrázoló óriásplakátok kihelyezésével kezdődik, így szembesítik a
kormányt ígéreteivel és azzal, amit valójában tett.
Ami azt illeti, nem csodálom a Fidesz aggodalmát, hiszen a
két politikus tulajdonképpen a Fidesz leglényegét, az erőszakos
szakmaiatlanságot testesíti meg, hajnali órán velük találkozni óriásplakáton
felér egy hólapáttal abszolvált előzetes bejelentés nélküli pofánveréssel. .
Ennél már csak a Vezért idealizáló kökényszemű ifjú plakátja
lenne gyönyörűbb, de ezt a Fidesz szokta kiragasztgatni úton-útfélen, ahol
egyébként meg is találta helyét, hiszen az elhelyezés remekül passzol ahhoz az
útszéli politizáláshoz, melyet folytat.
Ami a gyűlöletet és az ország kettészakítását illeti, abban
egyébként kétségkívül a Fidesz, és ölbéli magzata, a Jobbik jeleskedett – ez
utóbbi szervezetet anya híján Orbán személyesen hozta világra, és a kisded olyan
is lett: barna, gusztustalan és büdös.
Ha gyűlöletről beszélünk, akkor elsősorban róluk kellene
szót ejteni, csak az a baj, hogy követőit elválasztani a Fidesz híveitől
hozzávetőleg olyan feladat, mint a készre sütött piskótából elválasztani a
tojás sárgáját – reménytelen hozzákezdeni is.
De talán kár is lenne kínlódni, hiszen ha az ember
elnézegeti például a Hoffmann Rózsa sajtótájékoztatóján ágáló szakállas
úriembert - mellesleg polgármestert és óraadó tanárt - aki apja felképelésére
bíztatja a diákot, természetesen keresztényi szeretettől áthatva, akkor azonnal
beláthatja mindenki, hogy az ilyennel nincs mit kezdeni, hadd haljon meg
hülyén.
Ha valaki visszaemlékszik a Gyurcsánnyal szembeni Fideszes
attrakciókra, Semjén és Navracsics büszke elégedettségére a szocialista
miniszterelnök karaktergyilkossága kapcsán, vagy a televízió-székházat
felgyújtó futball-huligánokra, akik éppen mostanában kapják meg jutalmukat
stadionok formájában, azok számára percig sem kétséges, hogy ki is itt a
gyűlölködés atyamestere.
Aki visszaemlékszik a Gyurcsányt leköpő szerencsétlen,
gyűlölettől eltorzult arcú vénasszonyra, a 2006-os puccskísérlet vekkerrel a
nyakukban ágáló, magukból kivetkőzött
budai úriasszonyaira, az pontosan tudja, hogy a magyar demokratákat
gyűlöletkeltéssel vádolni több, mint nevetséges.
A gyűlöletkeltés anno a Kónya-Pető vitával kezdődött, Orbán
TF-en elmondott beszédével folytatódott, és a karaktergyilkosságokkal
teljesedett ki.
Soha, semmi nem volt drága a kollégista maffiának, soha egy
percig sem töprengtek el azon, hogy mi lesz a következménye annak, ha az
országot szétszaggatják, ha a határon túli magyarok nemzeti érzéseit aljas
módon felhasználják belpolitikai célok érdekében, ha tizenötmillió magyarról
prédikálnak hárommillióval a hátuk mögött, néhány oligarcha és legfeljebb
tízezer haszonleső szolga érdekében.
„Az MSZP azonban egyre csak süllyed Ron Werber
(izraeli-amerikai kampányszakember) gyűlölettel teli világába, egy olyan
világba, ahol az utcákon, a plakátokon csak uszítás és hergelés van.
Magyarország nem akar soha többé velük süllyedni, nem kér ebből” - írják.
Mekkora marhák ezek!
Nem a liba csinálja a telet, amikor költözik, ő csak
alkalmazkodik a környezethez.
Egyetlen kampányszakember sem csinál politikát, ők csak
bemutatni segítenek azt, melyet mások alkotnak meg.
A Fidesz kampányai sem ad hoc ötleteken alapultak, hanem a
politikai marketing módszerein és bár a népet szembehazudó módszerek is meglehetősen
gusztustalanok, mégis az a politika az igazán kártékony, melyet megpróbálnak
eladni.
Aki nem hiszi, olvassa el Debreczeni József könyvét 2006
októberéről, abból pontosan meg lehet tudni, hogyan építették fel Orbánék a
Gyurcsány elleni kampányt, hogyan szervezték meg a 2006-os puccskísérletet, a
Kossuth téri húgyosforradalmat.
A plakátokon pedig nem uszítás és hergelés folyik, hanem
politikusok arcképe, nyilatkozataik és tetteik összevetése, már csak, hogy
tudja a nép, hogy ki is vezeti az orránál fogva.
Nem gyűlölködés az, ha egy politikuson ellenfelei számon
kérik a nyilatkozataikat, ha szembesítik szavaikat a valósággal.
Sőt, nagyon hasznos.
Merthogy sajnos sokszor vészesen tájékozatlan az egyszerű
állampolgár, erre legszebb példa a magánnyugdíjpénztári vagyon elrablása.
A munkavállaló járulékait a munkáltató fizette be, így
aztán, mikor ellopták a munkavállalótól felhalmozott pénzét, fel sem tűnt
sokaknak.
Ha csak három napra is, de a kezébe nyomták volna a
felhalmozott összeget, mondván, hogy ez a tied, pajtás, és utána akarta volna
elvenni tőlük Viktor, hát tán még a fejét is letépik.
Ezért fontos, hogy az állampolgár tudja, hogy mi is történik
vele, ezért kellenek a plakátok, melyek nem azt mondják, hogy gyűlöld, hanem
azt, hogy tudd, mit művelnek veled!
A Fidesz plakátjain Gyurcsány és Bajnai szerepelt azzal,
hogy ők tették tönkre az országot.
A szocialisták plakátjain csak az ígéretek és a valóság
összevetése látható, hogy aztán ebből az derül ki, hogy talán mégsem Gyurcsány
és Bajnai tette és teszi tönkre Magyarországot, az már nem az ő hibájuk.
Tisztességesen kellene politizálni talán…
:O)))







.jpg)