2013. január 19., szombat

GETTÓ


Olvasom, hogy a hitelhullák ócsai lakóparkja körül mekkora cirkusz van, megnézik a jelentkezők mentális állapotát, a Máltai Szeretetszolgálat keresgéli a jelentkezők között a depressziósokat, meg azokat, akiknek nincs optimista világképe, nincs kidolgozott terve a jövőre nézvést.
Közben meg épülnek a házak, no, nem valami paloták, az emberarcú kapitalizmus „Cs –lakásai”, ha emlékszik még valaki a szocializmus fürdőszoba nélküli vívmányára.
A lakások alapterülete negyven-ötven-hatvan négyzetméter lesz.
Aki ezt kitalálta, az éppen annyit ért a vidéki élethez, mint Hegedűs Zsuzsa a tyúkok tojózásához – semmit.
Merthogy ezeknek az épületeknek eredetileg modell-szerepet szántak, itt a telkek mérete olyan, hogy virágzó Kertmagyarországot kellene létrehozni a simára gyalult terepen, háromszáz négyszögölön megtermelve a család zöldség, gyümölcs, burgonyaszükségletét, kisállatokkal a ház körül – aki pedig ezt megálmodta, az egy nagy állat volt.
Nekem volt már házam háromszáz négyszögöles telekkel, de ha abból kellett volna megélnek akárcsak részben is, akkor a család vélhetőleg csontvázak gyülekezete lenne, ami mai állapotunkat tekintve  azért talán túlzás.
A nyolcvan épület a préri közepén épül, villany lesz, de gáz már nem, ellenben a fűtést mindenki úgy oldja meg, ahogy tudja.
Ez azért jó, mert büszkén lehet majd mutogatni a rissz-rossz bódékat is, melyekben a tüzelőt meg az egyéb eszközöket tárolják majd azok a szerencsétlenek, akiket az anyafalu, ahová majd gyermekeiket kell óvodába, iskolába vinni, kétségkívül mélységesen le fog nézni, ki fog közösíteni.
Gettó lesz ez, mely nem felemeli a rászorulókat, hanem visszarúgja, lenyomja a tartós kilátástalanságba, reménytelenségbe.
Ha valakin ültetett már fát, akkor tudja, hogy az gyümölcsöt néhány évig nemigen hoz, ha valaki ismeri Ócsa munkaerő-helyzetét, akkor az tudja, hogy ott százhatvan üres munkahely momentán nem akad, tehát a lakóknak valószínűleg be kell járniuk Budapestre, ha munkát szeretnének találni.
Ha hazajönnek, valószínűleg meglepetéssel fogják észlelni, hogy a miniszterelnöki főtanácsadó hölgy sofőrje felásta, bevetette a telket, majd később rendszeresen kapálta és locsolta a veteményt, míg a főtanácsadó hölgy személyesen kotlott a szakajtó tojáson, hogy az előirányzott csirkék, libák, gyöngytyúkok  is előállításra kerüljenek.
Idáig csak röhögtem, mikor erről az eszement baromságról olvastam, elképzeltem a tösgyökeres pesti kispolgárt, amint a hagymát fejjel lefelé duggatja a földbe, amint elfelejti megetetni a disznót, vagy éppen nekilát akácfát hasogatni.
Persze mindent meg lehet tanulni, csak elszántság kell hozzá, de azt hiszem, ezen a birtokméreten, munkaviszony mellett legfeljebb eljátszadozni lehet, a csirkékből előbb-utóbb macskatáp lesz, a veteményesből meg gaztenger.
Most viszont olvasom, hogy a házak négyzetméter-ára háromszáz forint lesz, és így már érthető, hogy ez a telep sok örömet fog okozni.
No, nem annak, akit idezsuppolnak, hanem annak, aki építi.
Az ország, ezen belül a főváros és az agglomeráció tele van eladatlan házakkal, lakásokkal, melyekben ott van egyébként még a gáz is, nemmellesleg pedig a leendő lakók megszokott életformájához ezerszer közelebb állnak, mint ez a lakóparknak csúfolt gettó-kezdemény.
Talán közelebb a munkahelyhez, talán nem összecsoportosítva a sok szerencsétlen embert, megkímélve őket közvetlen környezetük lesajnálásától.
Az itt elherdálásra kerülő pénzből legalább kétszer ennyi családot lehetne megfelelő lakáskörülmények közé juttatni, hiszen egy lakótelepi lakást hét-nyolcmillióért már bármikor lehetne kapni, tízért meg már akár magasabb minőséget is.
Mégsem ez a kézenfekvő megoldás kellett, hanem a cirkusz, a néphülyítés, gondoskodó kormányunk fényezése.
Szánalmas törekvés.
Ma hajléktalanok elfoglaltak egy üresen álló házat, mely néhány órán belül lakhatatlan és műemlék lett, estére meg már ki is hajigálták belőle az aktivistákat és a hajléktalanokat is a rendőrök.
Arra lennék kíváncsi, hogy például a hajléktalanokat hova?
Van néhány kiürített kórház a fővárosban, vajon miért nem lehet egyet ezek közül üzembe helyezni ezeknek a szerencsétleneknek?
Eszement, embertelen ország lettünk…

:O)))

7 megjegyzés:

Zsuzsanna írta...

Nemcsak Te gondolod így kedves Pupu, hanem a gyerekem is, akinek a kiengedését a VII. kerületi kapitányságról aggodalommal várom. (Most nem volt liba sem.)

PuPu írta...

:O((((

Avi írta...

Kedves Pupu!
Elírtad a ház nm árait, nem 300 hanem 300 ezer Ft/nm. :)
Speciel egy Bpest közeli kisvárosi településen ami kb egyforma távolságra van Ócsától az újépítésű lakóházak nm árai kb 150 és 180 ezer Ft/nm között mozognak kb 500 nm-s telekkel őszközművel és mindenféle óvoda iskola gimnázium 5-6 percnyi megközelítéssel együtt. Persze nem könnyűszerkezetes hanem tégla+hőszigeteléses kivitelben.

Unknown írta...

Miközben maximálisan egyetértek, azt azért megjegyezném, hogy a Szabolcs utcai kórházat (egykor Orvostovábbképző, még egykorabb Zsidó kórház) épp most alakították át a hajléktalanoknak, ahol szállás, gyengélkedő, rendelő meg miegymás lesz/van. A 13. kerület erélyes tiltakozása ellenére. Amely tiltakozás fő oka az, hogy a kerületben már így is bőségesen található hajléktalan ellátó intézmény, szemben más kerületekkel, ahol egyáltalán nincs ilyen. De sebaj, a létesítmény elkészült és már működik.

Noel írta...

Nekem momentán lenne ötletem, hogyan hasznosulhatna későbbiekben ez a lakóparknak csúfolt valami.
Idetelepíteném mindazokat akiknek ezt a (várhatóan csak) 4 év minden áldását köszönhetjük, akár haszonszerzés, akár pusztán szakmai imkompetencia, akár gyáva sunyi hallgatás és szolgai végrehajtás volt az eredendő bűnük. Gyanítom, egy-egy portára nem is egy lakó jutna.

Kaláris írta...

Kedves Zsuzsanna. De. Volt liba most is. Másfél milliót keres havonta, és főtanácsadói rangban van...

Varga Éva írta...

Noel-lel értek egyet, valahol már leírtam ezt én is: ha sikerül ezeket elhajtani a sunyiba, költözzön oda a koleszbrigád és éljenek úgy, mint harminc évvel ezelőtt, mikor még a késsel-villával történő evés sem volt mindegyiknek magától értetődő - ahogy elnézem, ebben van, akinél nem sok változás történt azóta ...- és a pénzük se legyen egy kanyi vassal sem több, mint amikor felkerültek a libalegelőről a fővárosba. Még így is igen szépen meg lennének fizetve ....