ELHOMÁLYOSULT ABSZOLUTIZMUS

Azt mondják az okos történészek, hogy a leghatékonyabb államforma a felvilágosult abszolutizmus, mert a döntések hamar születnek, a megvalósításukhoz szükséges hatalom egy kézben koncentrálódik, mely kezet egy olyan agy irányítja, mely nincs beleájulva saját mérhetetlen okosságába, mely a hatalmat nem célnak, hanem eszköznek tekinti.

Errefelé erre két példát lehet hozni, II. Józsefet, a kalapos királyt és Kádár Jánost, a sorsuk annyiban közös, hogy mindketten egy utópia megvalósításában serénykedtek és mindkettőjük munkája kudarcot vallott – tulajdonképpen nem kellettek senkinek.
Így aztán nagy művük rombadőlt - még életükben.
Igaz, csak percekre voltak a haláltól, mikor kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy senkit nem lehet akarata ellenére boldoggá tenni, de annak azért örülnének, ha tudnák, hogy a történelem nem futott keresztül a fejük felett nyomtalanul.
A felvilágosult abszolutizmusban az a szép, hogy az egyeduralkodó saját elhatározásából, korának leghaladóbb társadalompolitikai irányzatait figyelembevéve kormányozza országát.
Eszébe sincs az avítt struktúrákat fenntartani, ezért aztán folyamatosan sérti azok érdekeit, akik koruk iszapfürdőjében remekül megtalálták saját kis gödröcskéjüket, melyben boldogan dagonyázhatnak, ezért aztán nem is nagyon szeretik a meggabalyodott szuverént.

Érdekes, de általában azok sem nagyon kedvelik, akik érdekében tevékenykedik, legfeljebb elismerik a munkáját, de azt se túl lelkesen.
A nép ugyanis szereti, ha hazudnak neki, és a nép által kedvelt hazugságok között előkelő helyen szerepel vezetőjének idealizált képe, országának felmagasztalása, a nemzeti tulajdonságok túlértékelése.
A választó szereti a méltóságteljes, Harrach-típusú pofákat, a pompázatos ünnepségeket, szívesen azonosul mindenféle sosemvolt viseletek alapján készített jelmezekkel, díszmagyarral, zászlóval, pitykével meg sarkantyúval, szereti, ha hízelegnek neki és különbnek nevezik őt másoknál.
Minden marhaságot elhisz, a történelmét, melyben Eisenach óta - ahol előzetes bosszút álltunk a Wartburgért - egyetlen győzelmet sem tud felmutatni, folyamatos diadalmenetként prezentálja, magát Európa védelmezőjeként tünteti fel, holott még saját magát sem védelmezte, mikor ehhez a katonai ereje meglett volna, mert akkor is torzsalkodott a többi magyarral.

Egy felvilágosult uralkodó persze a szigorú logika és a tiszta ész alapján állva ilyen attrakciókra nem hajlandó, nem is fogja meg mondókája Julcsa lelkét, akitől legtávolabb talán a logikus gondolkodás áll, de minél kevésbé tanult ember valaki, annál inkább gondolkodik a szívével, mint az eszével, és a szívet becsapni nem egy nagy kunszt.
Ha magyarember megtudná a libáról, hogy okos jószág, meglehet, kisebbségi érzetétől gyötörve, undorodva kiköpné még a libamájat is.

Így aztán elviseli – sőt, ünnepli - azt a diktátort, aki kifosztja, belerúg, senkinek nézi és megalázza, aki szolgává silányítja a gyermekét.
Mert az ilyen vezető erős, hiszen még azt is meg merte tenni, hogy elvette a pénztárcáját, a nyugdíját, az egészségügyi ellátását, a munkahelyét - tulajdonképpen ellopta az egész, egyszeri és megismételhetetlen életét.
Lehet tőle félni, és rettegni jó, hiszen a félelem az ember természetes állapota a kardfogú tigris óta, nem is lehet ezen változtatni.
Olyasmi ez, mint a béke, mely csak szünetet jelent két háború között, és melyet semmire sem becsül senki a hullajelöltek közül, hiszen béke idején nincs kit gyűlölni, nincs kire fenekedni, nincs kinek a kegyetlen elpusztítását tervezgetni bélkitépésig bezárólag, hát mit ér az ilyen élet?
Semmit, bátran állíthatjuk!

Úgyhogy a demokrácia csak a balfékeknek való, ide egy erőskezű, határozott, nemzetéért égő vezető kell, aki tudja, hogy mit akar.
Sokáig magam is úgy gondoltam, hogy nem minden társadalom érett a demokráciára és rengeteget röhögtem Amerikán, mely egyszerre gyűlölte Che Guevarát a forradalom exportja miatt, miközben vadul, de eredménytelenül exportálta az angolszász típusú parlamentáris demokráciát.
Aztán kiderült, hogy Churchillnek bizony igaza volt, ez egy ócska társadalmi berendezkedés, de jelenleg nincs jobb, és most tekintsünk el a szocializmusnak nevezett magyar kísérlettől, mely korai elhalálozása előtt felcsillantotta egy új modell kialakításának lehetőségét.
Maradjunk a realitásoknál.

Viszont ne feledjük azt, hogy demokráciának is vannak árnyoldalai, például Hitler óta tudjuk, hogy a szélsőség demokratikus úton is hatalomra kerülhet, és ebben a tapasztalatunkban Orbán egyeduralmi törekvései és Ózd csak megerősíthet bennünket.
Orbánról valaha azt gondoltam, hogy bolsevik típusú, kleptomániás népboldogító, ma már nem ezt hiszem, hanem inkább Al Caponéhoz hasonlítanám, útban az Alcatraz felé, ahonnan – már, ha egyáltalán ép ésszel kerül be, de ép ésszel már soha nem kerül ki.
Itt már régen nem társadalmi kérdésekről van szó, itt már csak a pőre vagyongyűjtésről szól a történet, melynek során elvesztett minden gátlást, a cselekedetei és megnyilatkozásai minden racionalitást nélkülöznek, elfogyott a kreativitás, elkoptak a sablonok, a módszerek.
A gyógyszervegyészet diadalának lassan vége, a természet legyőzi a tudományt.

A tét holnap az, hogy meddig engedi a nép elhomályosult diktátorát randalírozni?
Kiszámíthatatlan, mint ahogy az volt Caligula és Néró esetében is, de időben kellene lépni, mert Ózd figyelmeztető jel: a megoldás nem mindig a legésszerűbb eredményt hozza, van úgy, hogy több kárral jár, mint haszonnal.
De holnap a Kossuth téren még van esélyünk, még el tudjuk indítani a folyamatokat valami normális irányba.
Azt is el kell mondanom, hogy ez pártok nélkül nem fog menni, mert óbégatni lehet egyénileg, civilkedve is, de az érdekek megjelenítésére a pártokat találta ki a történelem.
Ezen is el kellene gondolkodni, mielőtt belelépünk valami olyan csapdába, melyből aztán nehéz lesz kiráncigálni a lábunkat.

Nem könnyű a helyzet, és nincs időnk illúziókat kergetni, abból a politikusi garnitúrából kell választanunk, aki rendelkezésünkre áll, és nem szabad abban reménykedni, hogy a mennyekből aláereszkedik egy optimális megváltó.
De szervezettnek kell lenni, mert ötszáz szervezett ember szét tud verni egy ötvenezres szervezetlen tüntetést, ezzel tisztában kell lenni.
Holnap nem lenne szabad hibázni, nem lenne szabad hülyeségeket követelni, nem lenne szabad a tüntetés után hazamenni és várni, hogy majd március tizenötödikén megint találkozhassunk.
Kíváncsi vagyok, hányan leszünk, kíváncsi vagyok, hogy kijöhet-e abból valami, hogy a téren tudjuk majd meg, hogy mit is akarunk.
Hát, majd kiderül…

:O)))

EGY A PÁRNA, EGY A STEMPLI

Elég hülye a világ, amerre nézünk, mindenütt csak a baj, a gond, a bizonytalanság.
A Közel-Keleten a zsidó-arab konfliktus a múlt évszázadban sem oldódott meg, az arabok egymást is ölik, Amerika csődöt mondott Irak után az összes többi országban, ahol megdöntötte a fennálló rendszereket és olyan szereplőket engedett a katonai és politikai színtérre, melyek naponta marnak bele a Nyugatba.
Ha meghallják a Boko Haram vagy az Iszlám Állam nevét, hát az amerikaiak meg az angolok verhetik a fejüket a falba, visszasírva Szaddam Husszeint, vagy Moamer Kadhafit.
Szinte hihetetlen, hogy az üstökösön landoló űrszonda korában embereket nyakaznak, gyermeklányokat rabolnak el és adnak el, mint az állatokat – és mégis, ez a szörnyű realitás.

Amerika csúfos kudarcot vallott Afganisztánban, és most éppen arrafelé tart, hogy kudarcot valljon Európában is – vagy lángba borítsa a világot.
Lehet, hogy Amerika a világ csendőre, de ha az, akkor leginkább Louis de Funesre hajzik.
Putyin meg fogott magának egy tigrist, mikor az besompolygott a vadászterületére.
Megragadta a farkát és egyelőre ráncigálja kifelé, miközben semmi kedve vele huzakodni, de fél elereszteni.

Kína – ahogy ezt már évezredek óta megszokta a világ – türelmesen várakozik, közben az USA már úgy eladósodott nála, hogy csak a Kínai Kommunista Párt elhatározásának kérdése bedönteni a gazdaságát.
Néha vet egy-egy pillantást Szibériára, - hátha ott elférnének, habár lehet, hogy Florida éghajlata jobban tetszene neki – Kína maga a misztikus rejtély.
Afrika szép lassan kezdi tanulni a mandarin nyelvjárást, miközben Európa el van foglalva azzal, hogy mi is akar lenni tulajdonképpen – egy rakás marakodó pincsikutya, vagy egy kissé még sovány, de erős sumo-versenyző.
Az embernek amúgy is nagy vágya, hogy kiirtsa önmagát, de – úgy látszik - lassúnak találta ezt önmaga megmérgezésével megvalósítani, így aztán lehet, hogy mégis a fegyveres megoldást választja, mint eddig még mindig.
Kár, hogy míg száz éve a tervezett emberveszteség százmilliós nagyságrendje elég volt a gondolkodáshoz, addig ma már milliárdos emberáldozattal kellene számolni, és akiből Mad Max lesz a végén, az hálát adhat Allahnak.

Az én házam az én váram, mondta a múlt század hőse, és bezárkózott a családjával, de már neki sem volt szerencséje, mert kirángatták belőle, elküldték embert ölni, feleségét és lányát odadobták idegen katonák matracának, gyermekét bedobták a felgyújtott csűrbe a lángok közé, őt magát lelőtték, elgázosították, kiherélték, ágyúval lőtték - úgyhogy sok szerencséje a szép elvvel már akkor sem volt – most sem lesz.
Az ember, az örök optimista azért úgy képzelte, hogy valamelyest javul majd a helyzet, a hatalom megszállottjai, a szociopata, pszichopata elmebetegek helyett jönnek majd olyanok, akik esténként libatepertőt csipegetnek, mosolyognak, szeretnek, ölelnek, gyermekeket nevelnek, nappal meg a világ jobbításán munkálkodnak, megfékezve a manifeszt elmebetegeket.

Nem hogy világméretekben, de még nálunk sem így történt, hiszen mit tanultunk mi akár az első, akár a második világháborúból?
Mit tanultunk a vörösterrorból, a fehérterrorból, a Holokausztból, Szálasi vagy Rákosi munkásságából?
Semmit, sajnos.
Kikaptuk most is rendesen derékba a faxt, ahogy mondani szokták kevésbé választékos helyeken, most éppen egy szociopata csuklóztatja az országot, naponta ezerszer veszélyeztetve családod meg a te biztonságod, jövőd, megélhetésed, és az országot magát.

Most éppen Amerikával huzakodik a felcsúti kocsmai Rambo stílusában, elfeledve a régi igazságot, hogy nincs olyan erős ember, akinél ne akadna még erősebb.
Tönkre akarja tenni a multikat, hogy aztán a piacot oda tudja adni a saját embereinek, akikről úgy gondolja, hogy majd hatalomban tartják, nemmellesleg akár hálájukat is kifejezhetik neki.
A stílus meg elképesztő.
Az amerikaiak kifogásait felsoroló listát papírfecninek nevezi, ami már önmagában is bunkóság, mert az iratot vagy amerikai tisztviselők adták át a magyar kormány képviselőinek és akkor nem fecni, ha pedig nem, akkor miért lobogtatja?
A legszebb brezsnyevi hagyományokat idézve a stemplit hiányolja a papírról, lassan oda jutunk, hogy mint Kabos Gyula Perczel Zitát, ő Obamát tanítja majd stemplizni – egy a párna, egy a stempli, egy lehelet, egy a stempli…
Szánalmas.

Neki nem az a probléma, hogy létezett-e milliárdos korrupció, hanem az, hogy nincs stempli a fecnin.
Mellesleg fenyegetőzik is: Aki a NAV működését megzavarja - akár azzal, hogy lemond vagy vádaskodik - az veszélyezteti az állam működését, hisz az állami bevételek beszedését akadályozhatja – mondja.
Nem az veszélyezteti az állam működését, aki az állami bevételeket elsikkasztja, vagy a sikkasztóval szemben nem lép fel törvényi kötelezettségének megfelelően, hanem az a korrupcióval vádolt magyar hivatalnok, aki lemond, vagy az állami hivatalnok, aki a tudomására jutott törvénysértést – kötelezettségének megfelelően – jelzi feletteseinek.

Persze nem csodálkozik itt senki, a maffiaállam előírásszerűen működik.
Amin csodálkozni lehet, az a derék magyar állampolgár, aki állandóan az ellenzéki politikusokra mutogat, miközben saját maga sem teszi kötelességét, melyet még ez a szégyentelenül alaptörvénynek nevezett papírfecni is tartalmaz – nem lép fel kötelezettségének megfelelően az ellen, aki egyszemélyi uralomra tör.
Ezt írja a jogszabály: Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, valamint kizárólagos birtoklására .
Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.

Nos, nem a jogszabály miatt lenne ez fontos, hanem a társadalom önvédelme miatt.
Miattunk, mindahányunk miatt.
Most megint feladott számunkra a történelem egy leckét.
Ezerszer buktunk már meg ilyen megmérettetéseken, most majd kiderül, most is elbukunk, vagy végre elkezdünk tanulni.
Nagy reményeim azért nincsenek.

:O)))

KEMÉNY, MINT A VÍDIA, HÜLYE, MINT A SEGG

Ma reggel a Legfőbb Hadúr belefeküdt a kádba, Anikó asszony leöntötte keményítővel, majd beletekintve a vízbe, megállapította, hogy az eredmény részleges, de nem elégedetlenkedett, hiszen a minap csinált vagyonleltárt és az ott észlelt eredmény teljesen kielégítette.
Mindenesetre a mai rádióinterjúban a terápia hatása érezhető volt, nem úgy, mint a grazi terápiáé, ami igazán nagy kár, mert a pöttöm diktátor emberkedésének árát mi – te, meg én fogjuk megfizetni.
Volt idő, amikor ez az ember messziről még úgy tűnt, mintha amúgy épeszű lenne, még ha szerepel is nekünk, de ma már megrendült a hitem ebben, hiszen hülye ember az, aki párzási időszakban a hímelefánt farkát húzogatja, mint a harangkötelet – igen, persze, hogy azt a farkát.

Olyanokat mondott a vezető világhatalomra, melyhez hasonlókat nemhogy diplomáciai körökben, nemhogy úri társaságban, de még a felcsúti kocsmában is kockázatos lenne hangoztatni, mert a fene tudja, mi lenne a következménye.
Vannak ilyen krakéler emberek a való világban is, de azok általában már nem a saját lábukon jönnek ki a kocsmából, hanem gurulós hordágyon, és annyi cső lóg ki belőlük, hogy fel lehetne építeni belőlük a Déli Áramlatot.
Azt mondta a Mi Napsugarunk, hogy  „az amerikai beutazási tilalmi ügy egyre inkább elveszíti komolyságát, "egyre zavarosabb az egész dolog".
Meg azt, hogy a kormányának átadott dokumentumon se aláírás, se fejléc, se pecsét, "ez egy fecni", "ömlesztett összegyűjtése azoknak a vádaknak, amelyeket az elmúlt négy évben az ellenzéki pártoktól már hallhattunk" - jellemezte Orbán Viktor a dokumentumot, hozzátéve: ha nem angolul lenne, azt hinné, egy ellenzéki párt írta.
A miniszterelnök ezért úgy tekint e dokumentumra, "mint ha vissza akarna valaki rángatni bennünket a választások előtti politikai helyzetbe".
Meg olyat, hogy  "mi az Egyesült Államoknak szövetségesei és barátai vagyunk, én nem merem vádolni az Egyesült Államokat azzal, hogy nyers gazdasági érdekek miatt rágalmazási hadjáratot folytat egy ország ártatlan állampolgáraival szemben".

Ennek a komának - mint szabványos tüneteket produkáló rendes szociopatának – nincs veszélyérzete.
Viszont megtudtuk, hogy a választások óta megváltozott a politikai helyzet, a felhatalmazása megerősödött és őt már nem lehet visszarángatni a választások előtti politikai helyzetbe, mert menet közben megizmosodott.
Aki vele próbál ujjat húzni, azt úgy széttépi, mint azeri paraszt a gombos harmonikát.
Ezt egy mellékmondat erejéig hadd köszönjem meg a magukat a választásoktól finnyásan megtartóztató polgártársainknak, akiknek javaslom, hogy a helyi állatkert hiénakifutójának amúgy is rozoga kerítését is bontsák el, hadd játsszon az édibédi büdös állat a gyerekeikkel, meg hadd fogócskázzon velük!

Hát, nem tudom, hogy az amerikaiak lenyelik-e ezt a folyamatos pofátlankodást, mert ugyan Fénylő Csillagunk azt tanácsolta szövetségeseinek, hogy ne azt figyeljék, amit mond (ezt szerintem is felesleges figyelni…) hanem azt, hogy mit tesz, de most eljutottunk arra a rendkívüli történelmi pillanatra, amikor a szavak és a tettek egybeesnek.
Nem ringatom illúziókba magam, pontosan tudom, hogy a politika érdekekről szól és nem a hiúságról, de Amerika számára veszélyes precedens az ilyesmi, hiszen a szövetségi rendszerének fellazulására lehet következtetni belőle.
Obama számára ez kínos lehet, az Unió számára nemkülönben, Putyin meg röhöghet a markába, mert az orosz érdekek Paks kapcsán már rendben vannak, idén már fizetünk is nekik a semmiért,  és ha meghiúsulna az üzlet, még többet kellene fizetnünk.
Érdeklődéssel figyeli, hogy az amerikaiak elfoglalják-e a tihanyi félszigetet, mert onnan legalább olyan válaszokat kapnának, melyek bármelyik világhatalom számára kedvesek lennének, míg Orbán állandóan kocsmai stílusban hepciáskodik…
Orbán olyan, mint a bolha, melyet különféle kunsztokra tanított be gazdája, a békétlenkedésre történelmi távlatokban is oly fogékony magyar nép, és most találkozott a cirkuszigazgatóval, aki a bemutatást követően – Itt van egy bolha - szórakozottan kérdezi: Igen?
És egy New York Times közbejöttével agyoncsapja az élősködőt…

Hát, majd meglátjuk, de addig is lesznek azért érdekes dolgok, mint például Európa legmagasabb ÁFÁ-jának burkolt, de jelentős mértékű emelése, az oktatás szétverése, a mindenáron való bevételnövelés, mert fogytán a lóvé, és olyan szép terveink vannak még – például a Budapest Bank megvásárlása.
Na, nem azért, hogy köztulajdonba kerüljön, mert,  bár "meg kell vásárolni néhány bankot", utána ezeket elérhetővé kell tenni magyar tulajdonosoknak.
Konkrétan például neki, hiszen egy részvénytársaság tulajdonosi struktúrája gyakorlatilag nyomonkövethetetlen, emellett a pénzt is könnyebb kilapátolni belőle, mint egy futballakadémiából, külföldi részvényest meg könnyebb előállítani, mint szotyolapirító-berendezést.
Majd ad a vásárlásra kamatmentes hitelt - a Budapest Bankra az MKB, az MKB megvásárlására a Budapest Bank – az állami gazdaságokat is így vették a szerencsések.

Szorgos népünk meg várja a csodát, de nem mozdul, hiszen csak a cafeteriából származó jövedelmét csökkentik, a családi pótlékot akarják elvenni, csak a nyugdíjakkal akarnak kicsinyt babrálni, a devizahitelesek pofájába köptek egyet és el akarják venni a Barátok közt című műsort is, miközben persze harsonázzák a győzelmi jelentéseket.
És ma már nem érdekes az, hogy a korrupciós vádak igazak vagy nem (igazak, egyébként…) mert csapataink már megint harcban állnak, de Felcsút Lángoszlopa (tiszta égő…) győzelemre vezet minket!
Milyen szerencsés nép is vagyunk!

:O)))

GUANTANAMERA GUAJIRA

Egyenes derékkal jöttem
Onnan, hol nőnek a pálmák.
Mielőtt meghalok, lelkem
Versekben osztja el álmát.
Guantanamera, guajira guantanamera…

Persze – mint Rogán Tonya szíves közléséből tudjuk - Magyarország nem Guantanamo, így aztán a mi guantanamoi parasztlányunknak nem volt egyszerű az élete, mielőtt elkezdte volna versekben osztani el álmát.
Először is, amikor gerincen vágták egy méretes hólapáttal, kellett keresnie egy olyan helyet, ahol pálmafák is vannak, meg bank is van, meg ahol nyugodtan felkereshetik azok, kikkel gondja közös, megbeszélni a szükséges lépéseket - például az álmok elosztásának ütemét.

Merthogy ez a nő egyébként önmagától nem lehet ennyire vidaildikó, feltehetőleg neki is van legalább két agytekervénye, mint a tyúknak, és lám, mégsem áll be az eresz alá, mikor esik az eső, meg az udvart is teleszarja.
Persze azt sem saját elhatározásból, hiszen nincs szegénykének olyanja, mindenesetre rossz nézni, ahogy vergődik, a fene tudja, kinek utasításait végrehajtva, leamortizálva önmagát.
Ha ránézek, Tocsik Márta jut eszembe, ő is másokért vitte bőrét a vásárra, nem hiszem, hogy megérte.
Persze a pénz nagy úr, azért az ember sok mindenre képes, meg annak ellenkezőjére is.

Amúgy Magyarország valóban nem Guantánamo, mert ott az amerikaiak humánus módon vizeshordókba nyomják a terroristák fejét, míg nálunk a saját szarába fullasztják a mi maffiózónkat, persze nemkevésbé humánusan.
A mi maffiózónk jó maffiózó, míg, aki szembefordul a korlátlan lehetőségek országával, az úgy jár, mint szegény jó Kadhafi, akin – miközben a feje a vizeshordóban volt – elügyködtek még kicsit tisztelői a másik végén is.

Úgyhogy Viktor helyében azért minden reggel zsebretennék egy tubus vazelint, biztos, ami biztos.
De azért ne örülj, kuka választó, mert bár Orbán ritka gusztustalan és kártékony féreg, de ez nem egy maffiacsalád ügye, ez az összes maffiózó ügye, ők ezt úgy mondják: a mi ügyünk – Cosa Nostra.
Ha az amerikaiak meg is teszik azt a szívességet, hogy pofánverik a hólapáttal, ettől még marad maffiacsalád itt egy-kettő, meg maradnak keresztapák, akiket arról ismerhetsz fel, hogy nem ismered fel őket, merthogy mindegyikük tiszteletreméltó nagyvállalkozó, menedzser, bankár, miegyéb.

Nem, nem politikus, mert a politikus csak csicskása a valódi hatalomnak, azt teszi, amit mondanak neki, aki - ha utasítják - akkor úgy csattogtatja a bokáját, mint egy huszártiszt a Monarchia idején és az asztalról leejtett hulladékokból - félig rágott libacomb, karajcsont, stb. - él. 
Mint a sakál.
Amelyik már hiéna, az már letett valamit a maffia asztalára, de nagy marha, ha azt hiszi, hogy ő fújja a passzátszelet.
Orbán e tekintetben kivétel, hiszen ő már annyit lopott, hogy a mennyiség a marxi tanítás szerint minőségbe csapott át, ő már saját vagyona jogán is odaülhet a nagyok asztalához, lassan övé az asztal.
Úgyhogy túlzott reményeink ne legyenek, itt legfeljebb egy olyan nagytakarítás segítene, mely elsöpörné a Príma Primissima alapítóitól kezdve a szocialistákhoz kötődő vállalkozói körön át az új földesurakig az egész tetves bandát, a politikusaikkal együtt, de ez nem érdeke senkinek, mert olyan felfordulással járna, mint a rendszerváltás, és ez az ország képtelen eltartani nyolcmillió munkanélkülit.

Európában a kisember szorong és fél, ezért nem lázad, beáll a sorba.
Ha lázad, akkor meg felsejlik a háttérben valamelyik nagyhatalom titkosszolgálata, mint ahogy nálunk sem dühöng a spontaneitás, inkább csak hinni szeretnénk benne.
Persze nem lehet mindent és mindenkit egybemosni, mert vannak, akik csak élnek a kínálkozó lehetőségekkel, ellentétben azokkal, akik például tudatosan bedöntik a nemzeti fizetőeszközt, hogy aztán az árfolyamváltozásokon teljesen törvényesen és a kisember számára nyomonkövethetetlenül százmilliókat, milliárdokat nyerjenek.
Ez erkölcsi szempontból nem mindegy, de a kisember számára gyakorlati szempontból olyan, mint amikor belecsinálnak a tenyerébe, ő összeszorítja a markát és ökle két oldala közül választ, hogy a kitüremkedő anyagot melyik oldalon nyalja le - tökmindegy…

Az előadás szórakoztató, meg bizonyos szempontból félelmetes is, hiszen el fog dőlni, hogy a gyereked, az unokád vagy a dédunokád élhet majd egy rendezett, békés társadalomban.
Akkor is maffiauralom alatt fog élni, de egy tisztességes maffia kiirtja a piti bűnözőket és nem engedi, hogy mindenféle náci handabandázással, leszámolásokkal, gerillaharcokkal megzavarják a normális üzletmenetet.
Most éppen ez a tét, és ez sem kicsi, nagy kár, hogy Orbán már belekezdett a pávatánc nyitólépéseinek megtételébe, nem lenne helyes, ha hagynánk kibontakozni a művészetét.

:O)))

EGYSÉGES ARCULAT

Latorcai János hosszasan nézett maga elé, a kolompra.
Súlyos volt a dilemma, az ajtóban ott állt Heringes Anita az uniós zászlóval, csak úgy virítottak rajta az arany csillagok, a tetejébe a Magyarországot jelképező csillagot sem vágta ki belőle körömollóval az elvetemült komcsi provokátor, pedig a nőknél a menetfelszerelés mindig tartalmaz körömollót, ott szokták tartani a bajusztrimmelő és a tartalék szatyor között, az örökre elveszett kulcsok mellett.
Valamit tenni kellene, de hát most nem lehet kekeckedni az Unióval, nehéz napok járnak, Hitler is belebukott a kétfrontos harcba.
A Vezér nem venné jónéven, ha diplomáciai bonyodalom támadna emiatt az Unióval, súlyos a helyzet, nem semmiért vesszük fel a költségtérítést!

Aztán megoldotta a problémát, mert eszébe jutott az Éjjelrepülő Birodalmi Sas – majd a takarítónő éjjel kiviszi, oszt csináljon vele, amit akar, majd varr belőle az unokájának úszónadrágot, jó anyag, kínai…
Aztán eltöprengett, mivel indokolja eltitkolhatatlan rosszallását: az Uniós zászló „nem illik a parlament egységes arculatába". Az Origónak nyilatkozó Heringes Anita elmondása szerint azt is hozzátette: „mi lenne, ha minden nemzetiségi szószóló bevinné a saját zászlóját?"
Hát ez bizony teljesen demokratikus lenne, alapjaiban rengetné meg az egységes arculatot, de ha már itt tartunk, maga Heringes Anita (Biztos, hogy nem norvég az a hering?) sem illik a Parlament egységes arculatába, kilóg belőle, mint Jóska csúnyája a gatyából, pálinkafőzés után…

Sajnos, Anitát nem bírja el a takarítónő, meg aztán ezt már meghaladja a KDNP-s puvoárt, erről döntsön az, aki saját képére és hasonlatosságára formálta a Parlamentet, aztán van Házőrség, Rendőrség, TEK meg Fradi „B” közép, a többit majd ők elintézik.
Anita örülhet, ha nem lesz belőle filézett Heringes…

Az Uniós zászló régóta érzékeny kérdés, hiszen egyetlen király sem szereti, ha vára fokára kitűzik a Királyok Királya zászlaját, hiszen ebből az következik, hogy nem ő a legkirályabb király.
Ezért aztán dacol, oszt helyette kilógat az ablakon egy sohasemvolt zászlót, mely szimbolikáját és kivitelét tekintve leginkább Lajcsikát idézi az óvodai nagycsoportból, mikor Olgi néni vízfestékkel zászlót festet a gyerekekkel.
Nem kívánnék belemenni abba, hogy Erdély nemzetiségei között milyen helyet foglalt el a székely etnikum, amúgy rendes határőr-népek voltak, aki székely, az bizonyára büszke identitására, mely leginkább az orosz birodalmon belül élő kozákok pozíciójához hasonlítható talán.

Tartsunk mértéket: a székelyek nem jelképezik Erdélyt, és nem magyarabbak a magyarnál.
Ha valami originálisan székelyt kell felidézni, akkor nem nagyon dúskálhatunk a választási lehetőségekben, ami meg elsőre beugrik, az a Székely Hadosztály, a maga dicstelen szerepével – ők nyitották meg a frontot 1919-ben a románok előtt.
De hát ez is már régen volt, a székely zászlónak még híre-hamva sem volt, azt csak 2004-ben varrták meg a Nemzeti Turkálóban rendelkezésre álló maradék anyagból, úgyhogy történelmi múltjához kétség sem férhet.
Tervezője - Pécsi L. Dániel - heraldikai munkásságát nem taglalnám, aki képet akar róla kapni, az nézze meg Beregsurány címerét a kerékre szerelt unicornissal, melynek szarva lekonyult, nehogy kilógjon a címerpajzsból.  

Namármost a tudós művész vexillológiai (zászlótani) törekvései is szépek, meg azok is szépek, akik ezt az egész székelyzászlós marhaságot kitalálták, mi ezen a Rizner Ferivel másodikos korunkban túlestünk, sőt, nekünk még titkosírás-sablonunk is volt, a Siccből merítettük.
Nagyon titkosak is lettünk azonnal, míg csak össze nem vesztünk, mert akkor nem kódoltuk a véleményünket, mint itt teszem most, hanem széttéptük a segédeszközt…

Mindenesetre a vezérnek és félkegyelmű bandájának úgy jött ez az egész, mint egy falat kenyér, hiszen ezzel lehet élesztgetni az amúgy semmire sem jó és felettébb káros magyar nacionalizmust, az Európában már kissé anakronisztikus nemzetállami törekvéseket, így lehetett megint ellenséget csinálni a románokból, ahelyett, hogy barátságra, gazdasági és politikai együttműködésre törekednénk velük.
Viszont a történelmi székely zászló nem bontja meg a Parlament egységes arculatát, csak nevetséges, mint a települések polgármesteri hivatalaira kibiggyesztett társai.
Nem lennék meglepve – különösen, ha az első Orbándúlás idején dudvaként szaporodó országzászlókra gondolok -, ha kiderülne, hogy a Nagyméltóságú Asszonynak saját zászlókészítő üzeme van, csak meg ne szúrja pici ujját!

Az Unió nyűg, az egészséges magyar társadalom kialakításának első számú akadálya, a nemzet megrontója, csak az a baj, hogy ő kezeli a lélegeztetőgép csapját.
Ezért aztán nem Orbán és Kövér dobta ki az ablakon az Unió jelképét, hanem megkérték Gaudi-Nagy Tamás és Lenhardt Balázs eszmetársaikat, hogy hajtsák végre helyettük ezt a hőstettet, ami a suttyó szánalmasság felettébb szép példája volt.
Ezt talán csak az múlta felül, mikor levették a Parlamentről az Uniózászlaját, mert ez nem tűnt magánemberek idióta akciójának egy percig sem, ez idióta állami főméltóságok magánakciója volt.

Most éppen itt tartunk, egyre többen követelik vissza az Uniós zászlót a Parlamentre, mert csak a legostobábbak nem tudják, hogy az Unió mi vagyunk – mi is vagyunk.
1848 tizenkét pontját könnybelábadt szemekkel szokták elbőgni a jeles napokon, benne azt is, mely Uniót követel Erdéllyel.
Megkaptuk, mikor Unióra léptünk Európával, csak az a baj, hogy a provinciális szemlélet nem tud mit kezdeni vele, ez sokkal nagyobb valami, mint a saját spejzben lógó saját kalbász, melyből csak kanyarítunk egyet a bicskával, oszt letoljuk a Lófingató* után.
Ezek úgy kezelik az Uniót, mint Jóska bácsi a zsiráfot: ilyen állat nincs is.
Pedig van, - majd megtanítják nekik, csak az a baj, hogy a tandíjat nekünk kell fizetnünk…

:O)))

* Mielőtt még valaki megróna, ez egy kereskedelmi forgalomban levő pálinka neve…

VADKACSALES

Vadkacsa, hogy Orbán Svájcban bankárokkal tárgyalt, mondta Havasi Bertalan, a miniszterelnöki sajtóiroda vezetője, miután a DK szóvivője feltett néhány érdekes kérdést Orbánnak.
Hangsúlyozottan nem függ össze ez a hír azzal a másikkal, mely szerint Sir John Lázár magyar főrend lemondta az idei őszre tervezett apróvad-vadászatot, gondolom, most éppen a szemét törölgeti címeres zsebkendőjével.
A címer egy arannyal vágott narancs pajzson egy uborkafára mászó görényt ábrázol.
Magában verset mormol: ki tudja hol áll meg, kit hogyan talál el?

Varga Miska meg kemény, mint a vídia, ő aztán nem menti fel Vida Ildikót, mondá, és az ártatlanság vélelmére hivatkozott, ami nagy marhaság ugyan, de mondott itt már nála magasabb pozícióban levő (térdet hajt, fejét megbiccenti, Mama a pohárral és egy kiskanállal csilingel…), jogvégzett állami vezető nagyobb marhaságokat is.
Az ugyan igaz, hogy az ősi jogelv szerint nem lehet senkit bűnösnek nyilvánítani, míg a bíróság jogerősen el nem ítéli - erről Fapál tábornok és Laborc Sándor közlegény tudna hosszasabban mesélni - de azért a gyilkost le lehet rángatni az áldozatról addig is, amíg a példásan gyors magyar bíróság meghozza bölcs és alapos döntését.

Nem is tudom, mennyit változott a jogszabály a NER diadalmas évei alatt, de régebben azért, ha valaki ellen gyanú merült fel, akkor azt fel lehetett függeszteni a munkaköréből ügye tisztázásáig, de ahogy elnézem, Vida Ildikó is egy vadkacsa lehet, akire a hatalomnak nincs kedve lőni.
De az is lehet, hogy nem mer, merthogy felsejlik mögötte Simicska setét árnyéka, aki azért nem a nagy türelméről híresült el, egykori birtokvitáját szomszédjával sem bíróság segítségével, hanem egy gyökköszörűvel tette rendbe.
Varga Miska meg ódzkodik attól, hogy a lábából lekapjanak egy darabot Vida Ildikó miatt, mikor nem is neki jutottak a zsírosabb falatok, neki csak az absnicli jutott, még egy szar villája sincs a Pasa parkban, pedig ő is – minimum – beglerbég!
Sőt, egyre szebben béget!

Nekem azért tetszik ez a szóvivősdi - ügyes megoldás.
Ha neked is lenne szóvivőd, nem kellene magyarázkodnod, hogy az a vörös folt a nyakamon csak a kollegák tréfája, anyukám, hárman lefogtak, a Jóska meg kiszívta, csak láttad volna, hogy köpködött utána, hehe – most ezt miért kaptam, neeeEE!
A szóvivő feltenné a szolgálati fapofát és közkinccsé tenné: „Az a hír, hogy Osztályvezető Úr nyakát a névnapi bulin a Sihi becenévre hallgató Olgica szívta ki, minden alapot nélkülöz, vadkacsa.”
Így könnyű igazmondónak lenni, sohadesoha nem hazudni – vajon mit tudhatott meg ez a nagyorrú égimeszelő a svájci számlákról – és vajon tudhat a széfről is?
Biztosan az amerikaiak (rohatt imprilisták!) súgnak neki, a Vikilink anyagából…
Majd a szóvivővel megüzenjük, hogy jöjjenek ide, ha akarnak valamit!
Hé, te Barack, gyere ki a hóra!

Nagyon tetszenek a tüntetések is, főleg azok, melyeken a résztvevők száma meghaladja a hetvenötöt – a szektafelvonulásoknak nem vagyok nagy híve, azokon a hetvenöt résztvevőn kívül mindenki röhög, de úgy százezer résztvevő körül már Viktor seggébe sem lehetne egy zabszemet beverni gőzkalapács igénybevétele nélkül.
Az csak a baj, hogy nincs meg a szimbólum, márpedig a szimbola fontos hangszer, mint ezt Gorcsev Ivántól a Tizennégy karátos autóból megtudhattuk…

A nép dühös, de nem tud mi ellen fordulni.
Mikor lerúgták a hungarocell-Napóleon fejét, az biztató jelnek volt tekinthető, de inkább az útkeresés kategóriába tartozott.
Nem úgy, mint az eredeti ötlet, Sztálin szobrának ledöntése, mely valóban a Rákosi által képviselt sztálinizmus szimbóluma volt.
De hát mit tegyünk, a hülye szarkának nincs még szobra Pesten (Művészek! Alkossatok remekműveket!) így aztán nem is lehet lerángatni a talapzatról, rajta hagyva egy szarkalábat (szarkalábot?), és ameddig a szimbólumot meg nem találja a nép, addig ez a kókler itt büntetlenül szemétkedhet a választókkal.

Szóba jöhetne persze a „Mihály arkangyal harca a mérges libával” című remekmű

a Szabadság térről, de talán a Tisza szobor a Parlament mellett jobb választás lenne és pedagógiai mondanivalóval is rendelkezne - magasabbról nagyobbat lehet zuhanni.
Minap is nyilatkozott Európáról, természetesen fejedelmi többesben, „Mi, Viktor Mihály az Orbán dinasztiából, első ezen a néven, nem akarjuk a nemzetek feletti Európát”! - mondá, de hogy erről kivel konzultált nemzetileg, az titok.
Tényleg buggyant ez, ha XIV. Lajos a Napkirály volt, akkor ez (kis „e”-vel…) azt hiszi, hogy ő a Csillagok Háborúja maga.
Gondolom, a Család kinéz az ablakon, elandalodik a Pancsó-kancsó látványán, majd megszólal Orbán apuka: Csak jobb, hogy ez itten a mienk, nem holmi Uniós állami tulajdon – jut eszembe Viki, hozd haza legközelebb a dolgozószobádból is a képet is, befér a garázsba - az a mienk, ami a mi kezünkben van, nem vagyunk mi kommunisták, nem?

Szóval, szimbólumot kellene találni, oszt kicsit elfoglalkozgatni vele, mondjuk tereprendezni a Pasa parkot, esetleg a Cinege utcát – oda Jobbikosok is jöhetnek, azt kell mondani nekik, hogy a Lajosról nevezték el - tolongani fognak.
De szinte mindegy, a lényeg a közmegegyezés, hogy arról a valamiről, amit megtalál majd magának a nép, mindenkinek Viktor szemétségei jussanak eszébe.
A közmegegyezés már alakul, és előbb-utóbb lesz szimbólum is, aztán hadd játsszon kicsit a választó, kell neki is kis szórakozás, ha már vele huszonöt éve játszadoznak…

:O)))

DE HOL VAN A KOHN?

A Rákosi-korszak alapvicce volt, hogy feláll Kohn a taggyűlésen és kérdez:
Elvtársak, felépítettük Sztálinvárost, sztahanovista módon dolgozunk Csepelen, a Rákosi Mátyás Művekben, de hol a hús, hol a tojás, hol a kenyér?
A következő taggyűlésen feláll a Grün és ő is kérdez:
Elvtársak, engem már nem érdekel, hogy hol a hús, a kenyér, a tojás - de hol a Kohn?
Lassan így vagyunk ezzel ma is, habár Schmidt Mária még talán nem adta bérbe panoptikuma alagsorát, pedig igény valószínűleg mutatkozna rá.

Sajnos, a helyzet nem túl vicces, az embernek a hideg szaladgál a hátán, ha eszébe jut, hogy meglehetősen sok a hirtelen haláleset, melyek áldozatai a napi politikához köthető emberek.
Ott volt ugye a Welt 2000 Kft. és Komáromi András üzletember ügye – a cég tulajdonosai számára a szoftver, mely az uniós támogatások pénzét kezelte valóságos aranytojást tojó liba volt, de a kormány szemet vetett rá.
Bár a tulajdonosok nem akarták eladni, később kaptak Lázár Jánostól egy olyan ajánlatot, melyet nem lehetett visszautasítani, és meggondolták magukat.
Az adásvételi szerződés állami résztvevő esetén szokásos szombati aláírása utáni napon Komáromi András, a szoftver 47 éves jogtulajdonosa váratlanul meghalt.
Van ilyen, az infarktus szereti ezt a korosztályt és ezt a foglalkozási kört.

De aztán váratlanul elhunyt Welsz Tamás is, akinek személyét a politikával az MSZP volt alelnöke és még néhány, ezidáig ismeretlen politikus kapcsolta össze.
Ő vidáman ment az örökkévalóságba, a rendőrautóban érte a halál, miután a rendőröknek bejelentette, hogy bevett valamit, és hihi! - úgysem tudják megmenteni.
Ezt meg a magyar társadalom vette be, szerintem a magyar társadalmat sem lehet megmenteni, mindenesetre az ügy szépen elhalt, majdnem olyan szépen, mint Welsz, akinek egyébként néhány üzlettársa is jó ütemérzékkel meghalt vagy eltűnt, egyik közülük a szlovák rendőrség előzetes letartóztatásában.
Hiába, a rendőrség soha nem volt egy nyugodt hely a bűnözőknek, akik egyes esetekben hullanak, mint a legyek ősszel.
A szegény néhai állítólag bissau-guineai útlevelekkel üzletelt, de hogy ki kapott ilyet, arra senki nem kíváncsi, mint ahogy Simon Gábor ügyére sem kíváncsi senki, pedig már eltelt kis idő bukása és Welsz halála óta, melyet amúgy nem vizsgált komolyabban senki, jóllehet rendőrök is érintettek az ügyben.
Meg aztán ki is az a Simon Gábor?
Hogy az MSZP elnökhelyettese volt – na és?
Hogy a párttársak nem forszírozzák a vizsgálatot, az még csak rendben is van, de a Fidesz is kussol keményen, pedig hasonló esetekben az erre kijelölt vitézek összekarmolják az arcukat, hamut hintenek a fejükre, megtépik gönceiket és letakarják a tükröt, úgy gyászolják a szocik által sírba helyezett erkölcsöket – de most egy szó nem sok, de annyi sincs.
A szálakat elfércelték, és bár egy értelmes nyomozó ezeket öt perc alatt állítaná fejre, de az értelmes nyomozókkal a cigánybűnözést nyomoztatják, mely a legutóbbi fejlemények szerint nem létező műfaj.

Aztán jött a létra, mely igen alkalmas időben és helyen leesett a felcsúti juhász autójáról, akit elütött valaki, aki állítólag öreg és vétlen, azt se tudja senki, hogy kicsoda, de – eltekintve egy apróbb döccenéstől - annyira meggyőzően vezette autóját az út és a látási viszonyoknak megfelelően, hogy a legenyhébb büntetés kiszabása is feleslegesnek tűnik.
Végtére is csak egy polgármester-jelölt halt meg, jóllehet meghalhatott volna egy komplett testület is, ez igazán csak létra kérdése, az meg nem drága – alacsony költségvetésű megoldás lett volna az is.
A halottat eltemették, a százados úr vagy a dédapó - a gázoló -  meg otthon ül és számolgatja a pénzecskéjét, vagy büszkén nézegeti friss kitüntetését, majd elmegy egy-két évre Azerbajdzsánba nem KGB továbbképzésre, utána már a balta és a láncfűrész műfajban is brillírozhat…

És most akkor a legutóbbi eset, a fiatal aktivista, Rózsa Milán, aki állítólag a mellével akarta megállítani a vonatot.
Az újságok azt írják, hogy senki sem érti a tettét.
 Kelenföld és a Déli pályaudvar között csütörtök este, nem messze a lakásától ütötte el a vonat, barátai, ismerősei értetlenül állnak a tragédia előtt.
A Blikk szerint többüket meghallgatták a rendőrök, egyikük állította:  Rózsa halála előtt pár órával is készült a hét végi tüntetésre, ahol Vida Ildikó NAV-elnök menesztését fogják követelni.
Hogy pontosan mi történhetett, azt senki sem tudja, a rendőrség hivatalból vizsgálatot indított a tragédia tisztázására, egyelőre öngyilkosságként kezelik az ügyet. A mozdonyvezető annyit mondott, hogy sötét volt, és észlelte a gázolást, amely után két órát helyszíneltek a rendőrök a nyílt pályán.
Rózsa Milán barátai közül volt, aki a depressziójával próbálta magyarázni a történteket.
Mások viszont arról számoltak be a Blikknek, hogy az elmúlt egy-két hétben Rózsa Milán tele volt tettvággyal.
Mindenesetre még egy eset, melyben az utca embere gyanakszik, hiszen a tüntetések egyik vezéralakjáról van szó, akinek elvesztése komoly csapás az egyébként is tisztakezű-múltú vezetők hiányával küszködő ellenzéknek.
Nyugodjék békében.

Ha egyszer - akár holnap, akár a bármilyen távoli jövőben - az ellenzék hatalomra jut, ezeket az ügyeket egytől-egyig ki kell vizsgáltatni és tisztázni, hogy kinek milyen szerepe volt bennük.
Amikor évekkel ezelőtt olvastuk, hogy a bolgár titkosszolgálat esernyőbe applikált injekcióstűvel tette el láb alól az ellenzéki politikust Londonban, az egész szürreálisnak tűnt és csóváltuk a fejünket, hogy ilyen nálunk nem eshetne meg.
Akkor diktatúra volt, most meg demokrácia és a fél ország gyanakvással kezeli ezeket a haláleseteket, melyek tisztázásában elsősorban a kormány és Orbán lenne érdekelt.
Nem várok csodát, hiszen a Vezér és harcsabajszú haverja imád kémesdit játszani, márpedig a kémfilmekben úgy hullik az ellen, mint a makk a tölgyről, vagy a bugyi a hölgyről.
Komáromi márciusban halt meg, Welsz szintén, Váradi András, az alcsúti juhász októberben, a tüntetések motorja, Rózsa Milán pedig tegnap lett – szinte minden hír szerint – öngyilkos, jóllehet szemtanú nincs, a mozdonyvezető sem látta, hogy hogyan történt az eset, de a köztudatba már ezt a verziót sikerült betáplálni, így aztán egyszerűbb lesz lezárni a nyomozást.

Bő fél év alatt, nekem kicsit soknak tűnik ennyi tisztázatlan és zavaros ügy, és még hány zavaros ügy aszalódik különféle fiókokban, várva a feledés jótékony homályát!
Ami itt igazán érdekes, hogy az érintettek mindahányan a hatalom érdekeire voltak veszélyesek, vagy azzal szálltak szembe.
Tulajdonképpen már maga az is rémes, hogy akárcsak spekulációk szintjén felmerülhet a gyanú a magyar állam és vezetői ellen.

Hova jutott ez az ország?

:O)))

KÖZKELETŰ TÉVEDÉSEK

Vannak dumák, melyek felettébb népszerűek a választók körében.
Sokan lelkesen mantrázzák megfellebbezhetetlen igazságaikat, kategorikus megállapításaik lemossák az árnyalt gondolkodást, egybemosnak mindent és mindenkit, márpedig a gyakorló háziasszonyok tudják, hogy ha a mosásnál követik el ezt a hibát, akkor annyi a ruháknak - minden színtelen és szürke lesz.
Így van ez a politikai életben is - ha a szereplőket mind egyformának látjuk, akkor a bennünket körülvevő politikai környezet színtelen, szürke és ronda lesz.

Természetesen a politikában semmi sincs ok nélkül, egy adott helyzet mindig előnyös, vagy hátrányos helyzetbe hoz valakit, kedvez vagy árt valakinek, ezért hát gyanakvással kell fogadnunk, ha bele akarnak terelni bennünket egy sztereotípiák által uralt gondolkodásmódba, mert anélkül leszünk politikai manipulációk elszenvedői, hogy akárcsak észrevennénk is.

Egyik ilyen közkedvelt „igazság” a politikusokra vonatkozik, és úgy szól, hogy „ezek mind egyformák”.
Nagyon népszerű állítás ez, hiszen aki magáévá teszi, az megkíméli magát attól a fáradságtól, hogy a politikusokat személy szerint, tetteik és nézeteik szerint ítélje meg, helyette mindegyikre ráhúzza az egyengúnyát.
Még a nagyság-különbségeiket is rendbeteszi, mégpedig úgy, hogy a magasabbak lábából lefűrészelve a legalacsonyabbhoz igazítja őket, értsük ezt természetesen átvitt értelemben.
Aki kilóg a mezőnyből, annak a fejét kollektíven verik is, miközben a lábát fűrészelik, ellenfelét meg sámlira állítják.

Na, de milyen is ez a sok egyforma politikus?
Hát elsősorban is mind egytől–egyik egy tetű tolvaj, aki nem törődik az ország érdekeivel, kizárólag a saját zsebe megtömése érdekli, ezért aztán lop, mint a gép.
Így kerülnek egy táborba a százmilliárdos magánvagyont felhalmozó maffiózó és bűntársai azzal, aki még az állami tisztség betöltéséből származó fizetését is a szegények támogatására fordította.
De ez a választót nem érdekli, hiszen egy nagy igazság letéteményese lett, melyből nem is lehet kibillenteni, még traktorral sem, pedig traktorral akár erdőt is lehet lopni.

És, ha már minden politikus egyforma, akkor a pártok is egyformák, hiszen azokat a politikusok irányítják.
Tehát akkor minden párt is egyforma, szakítsa bár az egyik darabokra az országot, fordítsa szembe egymással a barátokat, rokonokat, keneteskedjen a lelőtt libák százai között a krisztusi szeretetről. Miközben az általa irányított országban gyermekek tízezrei éheznek és idős emberek fagynak meg fűtetlen lakásaikban, akkor is egyforma azzal a párttal, amelyik szociális érzékenységet hirdet, és amikor kormányon van, lehetőségei szerint tesz is érte.

Vagy mossuk össze azt a pártot, mely faji gyűlöletet szít, antiszemita és cigányellenes, idegengyűlölő, ember és ember között nem tettei, hanem származása szerint tesz különbséget azzal, mely fellép a szegregáció és a faji megkülönböztetés minden formája ellen.
De – mint tudjuk - minden párt egyforma, pártokban nem lehet bízni, mert bízni csak a civilekben lehet.
Ők ugyanis azok, akik amikor egy-egy társadalmi réteg problémáit felkarolják, akkor helyes vagy helytelen célokat tűznek maguk elé - nem úgy, mint a pártok, melyek, amikor egy-egy társadalmi réteg problémáit felkarolják, akkor helyes vagy helytelen célokat tűznek maguk elé, de legalább még holnap is léteznek.

A civilek olyan fogalom, mint sütés előtt a kelttészta - hogy gusztusos hasonlatot találjak, – amikor belemarkolsz, folyik ki az ujjaid közül, aztán vagy lesz belőle valami, akármi, vagy nem.
A pártok tésztájáról legalább azt tudod, hogy hozzávetőleg milyen összetevőkből készült, mi akar majd lenni, ki a szakács - és némi társadalompolitikai szakértelem is elvárható tőlük.
Merthogy ők vállaltan politizálnak, míg a civilek vállaltan nem politizálnak, ellenben ab ovo tudják, hogy mi a helyes és mi kell a közéletben, melynek lánykori neve mellesleg politika.
Itt az a civil szervezet, aki kinevezi magát civilnek, szerencsésebb országokban pedig az Orchideakedvelők Klubja, vagy a Cicabarát Egyesület.
De ez sem érdekel itt senkit, hiszen a párt rossz, a civil jó, lásd a Civil Összefogás Fórumát, mely köztudottan az igazság honi letéteményese, hiszen civil, nemmellesleg a kormánypárt emlőin hizlalja magát mindenféle politikai elkötelezettség nélkül.

Kinek az érdeke ez a helyzet?
Hát annak, aki bármikor mozgósítani tud kétmillió szavazót, hiszen ha a politikusok és a pártok ilyenek, akkor el sem érdemes menni szavazni, mert emberek közül kellene választani az élő isten meg a másik pártban található, ugye.
Így aztán csak a pártelkötelezettek választanak, a többiek meg otthon büszkék magukra, miközben hatalomban tartják azt, aki a seggüket vidáman rugdossa, és úgy épít a butaságukra, mint a legszilárdabb vasbeton alapra.
Viszont ők a civilek, akik a sors kiszolgáltatottjai, mert a pártok – és főleg a kormánypárt – azt csinálnak velük, amit akarnak, tehetetlenek ellene.
Pedig a pártok a választók kiszolgáltatottjai, akik azt csinálnak velük, amit akarnak, ha éppen akarnak,  már persze, ha felismerik az érdekeiket és az erejüket.

Hát, ezen kellene dolgozni, nem pedig a valóságos viszonyok elkendőzésén, mert az nem vezet sehova, pontosabban a diktatúrába vezet.
Le kellene állni, még időben…

:O)))