Olyan ez az ország, mint a szeptemberi görögdinnye: élvezhetetlen, belepisált a Lőrinc.
A népi tapasztalat itt is beigazolódik, egyre inkább olyan Magyarország, mintha Orvell írta volna székrekedése alkalmából, lakása legkisebb helyiségében.
Megjelent a Honvédelmi Sportközpontok fejlesztéséről szóló határozat, első ütemben negyven lőtér épül idén és jövőre, a második ütemben hatvanhét.
A fejlesztés első ütemére és a második ütem előkészítésére húszezer millió forint kerül kerül idén és jövőre kifizetésre, ami nagyon helyes is, hiszen kell nekünk a lőtér, mint falat kenyér.
A fiataloknak úgyis gondot okozott, mióta a világ világ és három nap, hogy hol lőhetnek zavartalanul, nade majd most!
Már régebben is volt egy gyanúm, hogy az ország dolgai egy stadion tövében, egy vályogház konyhájának viaszosvászonnal letakart asztala mellett dőlnek el, ahol a felmenők tanácsokkal látják el a magas méltóságba keveredett leszármazottat.
Egyszerű népek ők, de tapasztaltak, és most tudják is kamatoztatni a tapasztalataikat, melyeket a kis kopasz diktátor regnálása alatt szereztek, ez meglátszik az oktatáson, az egészségügyön, de legjobban az államszervezeten.
Van itt minden, mi fincsi volt anno.
Van Népünk Bölcs Vezetője, van az elfüggönyzött ZISZ mai megfelelője, az elsötétített ablakú VW busz, az ÁVH szintén hárombetűs utódja, és most megérkezett az MHK is.
Munkára, harcra kész, aki résztvesz a programban, melyre a jelentkezőket az iskolások közül úgy válogatják majd, hogy felsorakoztatják őket a folyosón, a faltól tizenöt centiméterre, egysoros vonalban, szemben a fallal.
Vigyázz vezényszó, majd a leventeoktató vezényel: aki nem akar részt venni ebben a hazafias szervezetben, annak egy lépést előre lépj!
Tömegszervezet lesz, önkéntes alapon.
Csak azértse fordítom le a húszezer milliót lélegeztetőgépre, de még CT-re sem, vannak ennél fontosabb dolgok, például amikor Észak-Korea interkontinentális ballisztikus rakétára hidrogénbombát applikál, akkor erre készülni kell.
Erre mi sem alkalmasabb, mint a kispuska, mely félelmetes fegyver, még nyulat is lehet vele elejteni, csak a csövénél fogva kell megragadni és a tusával kell agyonverni a rakoncátlan paksifülest, ha szót emel az atomenergia alkalmazása ellen.
Épeszű ember ilyen baromsághoz nem adja a nevét, de hát nem is véletlenül jár Grazba elemcserére a Mi Boldogságunk!
A baj csak az, hogy lassan az összes állampolgár is rászorulna erre, csak a sógoréknál nincs megfelelő kapacitás, itthon meg a Csernus doktor eléggé visszafogottá vált az utóbbi időben.
Hát, majd most lőhet az ifjúság, ami nagy segítség lesz, ha kitör a forradalom - azt hiszem, előbb-utóbb rájön a Lángész, hogy nem biztos, hogy jó döntés a nyúl kezébe adni a puskát...
Van annak valami diszkrét bája, hogy az LMP kampányát Ron Werber, a neves kampányguru, az MSZP volt tanácsadója fogja irányítani - legalábbis Szél Bernadett szerint.
És hát természetesen ingyen, erről nevezetesek ezek a kampányguruk, az LMP viszont természetesen csak a költségvetésből számukra kiutalt pénzből gazdálkodik, ami eurora fordítva olyan hatszázezer lehet.
Persze ebből kell fenntartani a pártot, fizetni a tisztségviselőit, fizetni a plakátokat, fenntartani a pártközpontot, az alkalmazottakat, fizetni utánuk a fizetnivalókat, a telefonokat, a terembérleteket - ami marad, az lenne Werberé, már, ha hiszünk a miniszterelnök-jelöltnek, ami azért nagy butaság lenne...
Ron Werbert a Fidesz éppen a gyűlöletkampányok atyjaként szeretné eladni, én meg - amilyen a memóriám - nem emlékszem a szocik által folytatott gyűlöletkampányra, hacsak a neves szakember nem adott másodállásban tanácsot a kormánypártoknak is.
Alakul az összefogás is, a DK és Bokros pártja, a MOMA fog össze, meg az LMP és Gémesi pártja, ami derék dolog, valahová még be kell applikálni Fodor Gábort is, habár szerintem jobban járnának, ha hárman alapítanának egy új pártot, a taglétszám az egekbe szökne a jelenlegihez képest.
Ami legjobban bosszant, az a profizmus teljes hiánya az ellenzéki oldalon, nézni is borzasztó, ahogy ezt a választást kezelik.
Mindenesetre ideje lenne Botka megvilágosodásának, mert ma úgy néz ki a helyzet, hogy egy libacsapat is lelkesebben megy a gúnár után, mint az ellenzék Botka után.
Talán mára rá lehetett már jönni, hogy izomból nem megy ez a mutatvány, inkább riasztja a választót, ami nagy hiba, hacsak nem ez a cél éppen...
De azért ez a Szél Bernadett féle miniszterelnök-jelöltség felettébb tetszik, olyan életszagú...
:O)))
Beindult a politikai sárdagasztás, Orbán Kötcsén nem mondott semmit, Gyurcsány Pesten, Botka meg sehol sem.
Napersze, egymásnak üzentek azért ezt-azt, de ez kívül esik a választó érdeklődésén, némelyik üzenet jelentőségét - például, hogy a DK nem köt különalkukat senkivel és sehol - nem is igen értik a polgárok, aztán majd természetesen felül is írják itt-ott a helyi okosok, ahogy ez már lenni szokott.
Már két Kövér van a Fideszben, ugyanis Orbán is kövér és enervált, aggódik, hogy nem unják-e meg a pofájukat a választók, én meg megnyugtatnám: ez képtelenség, hiszen alaptulajdonságuk a pofátlanság.
Egyre fokozódó mértékben, olyan nyíltan és szégyentelenül harácsolnak és lopnak, mintha vesztüket éreznék.
Márpedig, ha vesztenek, cudar világ jön, éppen ezért, mielőtt ez bekövetkezne, Rogán Tóni zavargásokat vízionál és valószínűleg szervez is...
Közben szomorúan tapasztalom, hogy a Nőszövetség javaslata egy választási párt létrahozására úgy elszállt a levegőben, mint vándorlibák az égen.
Még akik olvasták, azok is csak azt jegyezték meg belőle, hogy a spinkók már megint nyomulnak, jóllehet a javaslat lényege a pártérdekek átmeneti háttérbe szorításáról szólt, a kis diktátor világgákergetése érdekében.
Azt feltételezné, hogy a pártok ezidáig listás helyen megválasztott képviselői személyes kockázatot vállalnak, ami persze illúzió, ilyesmire politikusok nem, csak államférfiak lennének képesek.
Ilyenből pedig kevés akad, egy kézen meg lehet számlálni őket.
Ami a Nőszövetség javaslatát illeti, tartalmazza a nők létszámának emelését a Parlamentben (is), ez egy teljesen jogos követelés, ami persze sérti a padsorokban elterpeszkedő férfiak aktuális érdekeit, és sérti persze a pártvezérek érdekeit is, de sérti a társadalom több, mint felét kitevő nők érdekeit is, Apu mégse az Isten?.
Mégsincs vevő erre a gondolatra, még a legdemokratikusabban gondolkodó férfiak és a politikával bármilyen szinten foglalkozó nők többsége is egy laza mozdulattal félresöpri a javaslatot, mondván, politikust nem gender-alapon kell választani, hanem rátermettség alapján.
Én meg azt mondom, hogy ahogy a puding próbája az, hogy megeszik, a női politikus tehetsége is csak akkor derülhet ki, ha megválasztják.
Ha nem kap lehetőséget, Churchillből sem lesz politikus soha, de - hogy hazai példát is hozzak - nemigen volt jobb frakcióvezető az elmúlt huszonöt évben Lendvai Ildikónál, és nemigen volt ésszerűbb intézkedés a női kvóta bevezetésénél a szocialistáknál anno.
Persze rengeteg nő is hordoz magában ezeréves társadalmi előítéleteket, melyek szerint a nő nem képes azonos teljesítményre a férfiakkal, és hiba lenne azt gondolni, hogy ez az elv ma nem él - éppen mostanában bukik majd bele ebbe a katolikus egyház, csak még nem jutott el a tudatukig, leszámítva legjobbjaikat, élükön a Szentatyával.
De még ott is évtizedeknek kell eltelnie ahhoz, hogy Szentanyáról beszélhessünk, és az amerikai elnök sem holnap fog meglepődni, mikor megkérdezi az Istennel találkozó űrhajóstól, hogy milyen is az Úr:
Black...
Black?
Yes, she is...
Hangsúlyozva, hogy a Nőszövetség javaslata az egyetlen és kizárólagos reális megoldás a 2018. évi választások megnyerésére, még csak azt sem lehet mondani, hogy az emancipuncik lázadásáról lenne szó, mindössze arányos képviseletről, meg mindarról, amit ez hozna az országnak.
Egyébként is híve vagyok a pozitív diszkriminációnak olyan esetekben, amikor az emberi önzés és előítéletesség megakasztja a normális társadalmi folyamatokat, és erre kiváló példa az Egyesült Államok szinesbőrűekkel kapcsolatos politikája, az iskolabuszoztatás, a kötelező kvóták.
Lám, egy-két évtized alatt kiderült, hogy a vezérkari főnökök egyesített bizottságát kiválóan el tudja vezetni egy színesbőrű tábornok, Condolezza Rice kisasszony pedig bebizonyította, hogy egy nő, egy színesbőrű nő is képes magas szinten képviselni a vezető világhatalom külpolitikáját.
Nemmellesleg biztos vagyok abban, hogy az amerikai választó valami romlottat ehetett, mikor Hillary Clinton helyett ezt a hőbörgő tahót választotta, de hát ez azért az ő ügyük...
A nők társadalmi és politikai szerepének növelése persze elhatározás kérdése, és ameddig a szegregációt propagáló és támogató tepsiszájú lelkész itt emberminiszter lehet, addig erre azért ne nagyon számítsunk...
Mikor meglátom a televízióban Győzikét, forr bennem a méreg, mikor meglátom Orbán házicigányát, hát sírvafakadok - őket kellene a cigányok elé példaképül állítani?
Vagy velük kell a többségi társadalom előtt a lakosság tíz százalékát kitevő cigányságot képviseltetni?
Miért nincs kötelező kvóta a parlamenti képviseletükre?
Miért nem lehet kötelezni a műsorkészítőket cigány képernyősök alkalmazására?
Szánalmas egy ország az, ahol a tízmillió lakos képtelen normális beilleszkedési lehetőséget kínálni a cigányoknak, a nőknek, a menekülteknek, saját sorsát rontva...
Nem szólva arról, ha azt mondja valaki, hogy ezek a jelenségek már Hitler Harmadik Birodalmából jól ismertek - a fajelmélet, a másság üldözése, a Kinder, Kirche, Küche is arrafelé volt divatban - akkor a jelenleg hatalmon lévők sértett pofával néznek ki a fejükből - hiszen ők demokraták.
Pedig nem azok, nettó nácik a magyar jelmezbálban.
No, nem lapátolgatom tovább a borsót a falra, de el lehetne ezeken a dolgokon töprengeni azoknak is, akik tudnak is tenni valamit a helyzet megváltoztatása érdekében...
:O)))
A Magyar Nők Szövetsége támogatná egy választási párt létrehozását, nem csak erkölcsi, de anyagi támogatással is.
Tegnap Rónai Egonnál járt Alföldi Andrea, a Szövetség vezetője, és kifejtette ajánlatukat.
Amit elmondott, az megvalósítható, támogatható, nem túl bonyolult és annyira értelmes, hogy ebből kifolyólag nem is lesz belőle semmi, a magyar politikusok szeretnek minden egyszerű dologra hetvenhárom vitézkötést kötni, okoskodni meg tudóskodni.
A Nőszövetség Róna Péter közgazdász és takarékra kapcsolt világmegváltó hirtelen megvilágosodásának eredményét karolta fel, felturbózva a női érdekvédelem valós célkitűzéseivel
Az ember szíve belesajdul, mikor belegondol, hogy mennyire igaza van és, hogy mennyire nem lesz ebből semmi.
Pedig ez lenne az egyetlen reális megoldás a mai Magyarország első számú problémájának megoldására, az Orbán-féle bűnszervezet felszámolására, a demokrácia helyreállítására.
Kár, hogy Róna Péter későn találta fel a melegvizet, de persze jobb későn, mint soha, habár kérdés, hogy a hátralevő idő elég lenne-e egy működőképes szervezet és egy esélyes jelölt felépítésére.
Alföldi Andrea elmondta, hogy szeretnék, ha a választási párt miniszterelnök-jelöltje nő lenne, csakúgy, mint az új párt képviselő-jelöltjeinek negyven százaléka is, ami teljesen jogos és reális elképzelés. Csak a a baj vele, hogy a mai helyzethez képest olyan óriási ugrás lenne, melyet nem biztos, hogy támogatna a patriarchális magyar társadalom.
Magyarországon a férfiak ugyanis elakadtak valahol a XX. század első éveinél, vezérlő elvük a "pénz számolva, asszony verve jó, és szilárd meggyőződésük, hogy a nők a retikül mellé azért hordanak cekkert, mert a retikülben van a bizonyítvány arról, hogy nem libák, míg a cekkerben a kukoricát tartják.
Ennek dacára a nők helyzetének hazai alakulásában talán mégis ők képezik a könnyebb halmazt, mert ők minden megátalkodottságuk dacára hagyják magukat befolyásolni, ellentétben a nők azon részével, akik meg vannak győződve arról, hogy női vezető a legnagyobb csapás, merthogy őt nem tudják a szokott módszereikkel manipulálni, merthogy az a büdös durva átlát rajtuk, ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén...
Mindazonáltal elképzelhető, hogy a miniszterelnök-jelölti poszton támogatnának egy nőt, főként, ha előtte megfelelő módon készítenék fel erre a társadalmat, de hát ez is egy szakma, és a szakértelem az, amitől a mai ellenzék pártjainak vezetői sikítófrászt kapnak.
Merthogy ők mindenhez értenek és mindenben jobbak, mint a profik, valóságos polihisztor mindegyik...
Hogy ki lenne alkalmas miniszterelnök-jelöltnek, az kérdés, de Alföldi Andrea a két lábon járó példa arra, hogy lehetne találni értelmes, okos, karakteres politikai nézetekkel rendelkező és kulturált megjelenésű nőket, mondjanak bármit is a pártok - különösen a kormánypártok képviselői.
A beszélgetés során elhangzott Szél Bernadett neve, szerintem melléfogás lenne politikai szereplőt választani erre a feladatra, a mai megosztott politikai térben egy pillanat alatt megszűnne az összetartás, és a képviselőjelöltek közül is inkább azokat kellene favorizálni, akiknek nem túl magas az ismertségük.
Apolitikus párt lenne ez, a pártok tagjai és támogatói pártkötődésük propagálása nélkül kellene, hogy részt vegyenek a munkában, kifejezve azt, hogy az egész magyar politikai tér elhatárolódik a korrupt és bűnöző hatalomtól.
Ha belevágnak, van esély a győzelemre, ha kompromisszumokat kötnek, Botkáznak, Gyurcsányoznak, Juhászkodnak, Vonakodnak - akár bele se kezdjenek.
Akkor várjunk türelmesen, míg csak a történelem ki nem termeli azt a politikai formációt, azt a személyiséget, amely és aki eltakarítja majd ezt a mocskot.
Mert el fog ez jönni, habár lehet, hogy kötésig vérben gázolva, de biztosan.
Aztán majd ha már ezt az évszázadot is odadobtuk a semminek, utódaink ne felejtsék el levonni a kétezres évek elejének tanulságait...
:O)))
Újabban rákaptam a sorozatokra, ami az agysejtek pusztulásának legbiztosabb jele, de bátran szembenéztem a problémával, megvizsgáltam a szituációt, és velemszületett kimagasló szerénységemmel megállapítottam, hogy van itt készlet, van miből pusztulni.
Így aztán nem fékeztem meg magam.
A sorozatfüggésben az a jó, hogy nem lehet megállni egynél.
Én például a Trónok harca sorozattal kezdtem, majd jött A szultána - Kösem című sorozat, és a züllés mélypontjaként beiktattam napirendembe A korona hercege című koreai sorozatot, melybe véletlenül botlottam a távkapcsoló nyomogatása közben.
A vélhetőleg dél-koreai (nem Kim Dzsong Un gyermekkoráról szól) történet meglehetősen gyermeteg, de hát a nyugger egyébként is második gyermekkorát éli, hát beletörődtem a szégyenbe, és nézem szorgalmasan a Kínába induló koreai küldöttséget, meg az utánuk lovon vágtató koronaherceget (valószínűleg németből magyarították a szinkron-szöveget, lásd Kronprinz...).
A jelmezek és a koreai nők igen szépek, a jelmezekről azt hittem, a fantázia szülöttei, de aztán tegnap megnéztem egy műsort, melyben szöuli utcaképek is voltak, hát nem ott vár a taxira egy főúr a sorozatból?
Műveltségem zöme egyébként is a képesújságok szorgalmas lapozgatásából származik, így hát lassan Korea-szakértővé képezem magam, amire egyébként az is predesztinál, hogy kora gyermekkoromban diafilmen megtekintettem a bátor Pakot, aki legyőzte a sárkányt.
Hány politológus él meg ennél is szerényebb tudásból...
Korea szép ország, gazdag történelemmel, ideiglenesen hazájukban állomásozó amerikai csapatokkal, akik maguk is szégyellik a hatvanéves megszállást, ezért hát még ma is az ENSZ zászlaja alatt randalírozgatnak és mutogatják izmaikat - leginkább Kínának.
Korea stratégiai helyzete meglehetősen kényes, határos ugyanis Kínán kívül Oroszországgal is, emellett a kettévágott ország ugyanazt a modellt követi, melyet anno Vietnam, csak egyelőre nem támadt még egy koreai Ho apó, így az amerikaiak világgákergetése még hátra van.
És itt jönnek akkor azok a kérdések, melyek - szerintem - indokoltan felmerülhetnek a mai koreai helyzet kapcsán - mindjárt az elején hangsúlyoznám, hogy a kérdés feltevése nem jelenti azt, hogy bármilyen szinten is tetszene nekem az észak-koreai rezsim, és annak félőrült vezére.
Például érdekes lehet, hogy miért vannak még az amerikaiak - akármilyen zászló alatt is - Koreában?
Miért van arra szükség, hogy minden évben kardcsörtető hadgyakorlatokkal idegesítsék az amúgy is ideges természetű diktátort, miért jó az a világnak, ha egy ilyen neuralgikus pontján belezavarják egy fegyverkezési spirálba, hacsak nem kezelik Dél-Koreát Kína elleni hídfőként?
Ma már sem Kína, sem a világ nem ugyanaz, mint amikor MacArthur kobaltövezetet akart létrehozni atombombákkal a kínai határon.
Éppenséggel meg lehetett volna oldani a helyzetet tárgyalásos úton is, de nem történtek erre kísérletek sem, Amerikának ez a helyzet egészen mostanáig megfelelt.
Most viszont eljött az a szomorú nap, mikor a fagyi visszanyalt.
Amerika fenyegetve érzi magát a gátlástalan diktátortól, mégis éppen úgy viselkedik, ahogy arra az számít és ami ellen kényszerítve érzi magát védekezni.
Hogy éppen atombombával, meg ballisztikus rakétákkal?
Hát, éppen rázhatná az öklét is, de akkor ki figyelne oda rá?
És, hát miért is ne lehetne atombombája, ha lehet egy sor más országnak, Pakisztántól Izraelig?
India, Dél-Afrika, már rendelkezik atomfegyverrel, de ki tudja, az arab világ vagy Dél-Amerika melyik állama fontolgatja ilyen fegyver kifejlesztését?
Amerikának ideje lenne befejezni a világ csendőreként folytatott ténykedését, helyes lenne talán befejezni az erkölcsi magaslatokról a világhoz intézett szózatokat azok után, hogy rászabadította a világra a terrort, felfegyverezte a terroristákat és destabilizálta az arab államokat, miközben folyamatosan belehazudott a világ képébe.
És talán a demokrácia terén sem kellene tanárként eljárnia akkor, amikor a saját hazájukban is ezer sebből vérzik ez a magasztos intézmény.
Nyugalom kellene a világnak, harcolni meg az éhezés, a környezetszennyezés, az esőerdők kiirtása, a terrorizmus ellen kellene, elsősorban úgy, hogy első lépésként mindenki söprögessen a saját portája előtt.
Amerika képtelen leszokni küldetéstudatos manírjairól, talán a mai világ egyik legnagyobb veszélye ez.
Mi a történelem játékszerei vagyunk, de ha a világ rossz kezekbe kerül, könnyen odavághatnak a sarokba, és ránk taposhatnak.
Nagy a felelőssége ma a világ vezető hatalmainak, nem biztos, hogy vezetőik fel képesek nőni a feladathoz.
Nem mindegyiküknek sikerül, ahogy elnézegetem.
Amikor Koreában vagy Magyarországon egy lelkileg sérült ember kerül hatalomra, az se jó, de ha egy világhatalom első embere szalajt, az azért már mégiscsak tragédia, nemde?
:O)))
Vannak időnként felkapott dumák, egy darabig a csapból is ömlik - általában a hülyeség.
Ilyen volt a rendszerváltozás okaként az eladósodottságot feltüntetni, aztán egy időben roppant elégedettek voltunk az általunk kivívott szabadsággal, utána meg azt mantráztuk, hogy Putyin éppen olyan, mint Sztálin volt.
Mostanában a helyi sláger a Kádár-rendszer visszatérte, aminél veretesebb baromságot ritkán hall az ember.
Kívülnézetből egészen normálisnak tűnő emberek is képesek leírni ilyesmiket, legutóbb például a mai Népszavában Hargitai Miklós taglalta, hogy a történelem ismétli önmagát, "ma is birodalmak és ideológiák állnak szemben egymással, határokat tologatnak ide-oda - most éppen nem országokét, hanem befolyási övezetekét.
És bárhogy szépítjük vagy torzítjuk, egyik oldalon a szabadságban és a felelősségben hisznek, a másikban abban, hogy az embereket irányítani és kontrollálni kell; az egyik oldal megtanulta az érdekek egyeztetését, és a kompromisszumkeresést, a másik a nyers erőben bízik; az egyik oldalon a tudás, a verseny, az innováció a hajtóerő, a másikon a nyersanyag, az energiahordozó, és az élőerő..." és így tovább, - a világ, ahogy azt Móricka elképzeli.
Nem szeretnék itt hosszan elmélkedni arról, hogy a neves szerző elfeledkezett a arról, hogy menet közben megszűnt a Szovjetunió, és vele együtt megszűnt, de legalábbis háttérbe szorult a marxi ideológia, meg a termelőeszközök társadalmi tulajdonán alapuló társadalom is, a hajdani Szovjetunióban éppúgy, mint csatlósállamai tekintetében.
A kelet-nyugat ellentét ezért hát nem ideológiai vetélkedés, hanem a kapitalista nagyhatalmak harca a világ újrafelosztásáért, a nyersanyagforrásokért és a piacért.
Bizony-bizony, Oroszország is kapitalista nagyhatalommá lett az idők folyamán, és beszállt az osztozkodásba, kéri az őt katonai és gazdasági ereje jogán megillető részt a világból.
És akkor Kínáról még szó sem esett, India meg mintha nem is létezne.
Volt már ez ügyben két világháború, halottak millióival, és csak remélni lehet, hogy az emberiség behúzza a féket, mielőtt elpusztítaná önmagát - és ez nem költői túlzás, hanem a borzasztó valóság maga.
Arról sem esik nálunk gyakran szó, hogy hat éve orosz űrhajókkal közelítik meg az amerikaiak a Nemzetközi Űrállomást, ezek híján mehetnének háromkerekű biciklivel.
Arról sem esik sok szó, hogy Kína megcélozta ember küldését a Holdra, két űrállomása kering a Föld körül, hadserege komoly erőt képvisel, és arról sem, hogy Amerika fülig el van adósodva nála.
Hogy az oroszok az Azovi-tengerről indított rakétáik tűpontos találataival is operáltak Szíriában, ez már csak hab a tortán, az a tény pedig, hogy Oroszországban a periódusos rendszer minden eleme fellelhető, csak aláhúzza gazdaságának jelentőségét.
Hogy társadalmi berendezkedése, államszervezete nem kimondottan angolszász típusú?
Miért is lenne az?
Hiszen még a nyugati államok, melyek évszázadok óta egymást csiszolgatják simára, sem egyformák - aki nem hiszi, hasonlítsa össze az angol, a francia meg az amerikai államszervezetet.
Rá fog jönni, az amerikai elnök sem kisebb despota, mint az orosz elnök, legfeljebb olyan, mint a mókus, mely köztudottan olyan patkány, melynek jó a sajtója...
És hogy nálunk újjáéledne Kádár rendszere?
Lószart Mama, mondaná a klasszikus, ha még emlékezne arra, hogy mit hirdetett anno, de persze ezen nem kell csodálkozni, hiszen mint tudjuk, az ülésrend meghatározza az álláspontot.
Azt a rendszert összehasonlítani a maival - hozzávetőleg olyan, mintha összevetnénk egy hiéna-falka mentalitását az Angolkisasszonyok Boldogságos Szűz Mária Intézetével.
Talán nem követek el nagy bűnt, ha egyetértek a marxizmus klasszikusaival abban, hogy egy társadalom megítélésénél az az alapvető, hogy kinek a kezében vannak a termelőeszközök, és ezen nem a kalapácsot vagy a műköröm-építő szettet kell érteni, hanem azokat a gyárakat, üzemeket, bányákat és erőműveket, melyeket a rendszerváltás alkalmából elherdáltunk.
A munkás persze akkor el sem hitte, hogy felmérhetetlen értékek résztulajdonosa, ma meg már végképp nem fogja megérteni, hiszen azok a csúcsértelmiségiek sem értik, akik a közelmúltról tudós cikkeket írnak.
Ők leginkább szabadságról papolnak, meg demokráciáról, miközben a nép véleményét csak akkor kérik ki, amikor már szemmel láthatólag olyan ostobává manipulálták, hogy csorog a nyál a szája szélén.
Annak idején ugyan nem voltak a milliárdosok, de én úgy nőttem fel, hogy koldust sem láttam, a falusi rokonaimnak nyugdíja volt, az egészségügyi ellátás pedig állampolgári jogon járt.
Nem volt az orvosnál várólista, viszont volt orvos.
Egyetlen gyerek se éhezett, és a legszegényebb ember gyereke is tanulhatott, ha volt hozzá esze és ambíciója,Ha megkívánta, minden család ehetett akár sült libát is, ha akarta, degeszre is zabálhatta magát belőle.
Kedves barátom egy Pest-megyei kisváros pártbizottságának első titkára volt, mikor eladta a lakását és házépítésbe kezdett, háromszor kellett bevonulnia Cservenkánéhoz, a megyei pártbizottságra a számlákkal, merthogy a korrupciót a rendszer nem tűrte, még, ha kiirtani nem is tudta.
Természetesen nem lehet ugyanabba a folyóba kétszer belelépni, de az azért már idegesítő, hogy egy szartengerben fuldoklunk, és magukat komolynak tartó emberek képesek azt bizonygatni, hogy amiben fürdünk, az maga a szőke Tisza.
Nem kell azt a kort visszakívánni, értelmetlen lenne, de a tárgyilagosságunkat azért nem kellene elveszíteni.
És áldani kellene a Sorsot, hogy adott ennek az országnak egy emberöltőnyi időre valakit, aki nem a saját gyarapodását, hanem a nép boldogulását tartotta szem előtt.
Kádár Jánosnak hívták.
Ha feltámadna, sírvafakadna ha látná, mi lett ebből a hajdan virágzó országból.
:O)))
Már megint itt van, alkalmat adva ezzel arra, hogy a magyar belpolitika harmatsúlyú versenyzői kreatív idegösszeomlásba zuhanjanak.
Ennek során előkapták bánatos fütyülőiket és visszaállították néhány közterület megváltoztatott nevét, hülyét csinálva legfőképpen magukból.
Akinek ugyanis Putyin látogatása kapcsán az Erzsébet térről a Sztálin tér jut eszébe, az beteg ember, különösen, ha fiatal.
Márpedig a Momentum aktivistái 1946 és 1953 között még kettős csomagolásban utaztak nagypapájuk combjai között, emlékeik innen nemigen származhatnak.
Némelyiküknek már az Engels tér is történelem, ahol a Fidesz építette fel a bányászbékát csúcsra juttató emlékművét, megteremtve a Gödör névre hallgató szórakozóhelyet. de persze ezt is a liberóban, nyakig a kakiban gőgicsélve érték meg.
Mindegy, jelen kell lenni, ütősnek kell lenni, még ha kutyaütősnek is, ugye...
Hogy Putyin - aki nem a Felcsúti Öregfiúknál nyerte kő-papír-ollón a Nemzetközi Judo Szövetség tiszteletbeli elnöki címét - a sportág világbajnokságára látogat, teljesen természetes dolog.
Hogy ezen a magyar belpolitika apróvadjai hisztériázni kezdenek, igen jellemző tünete a magyar politikusok realitásérzékének, pontosabban a realitásérzék hiányának.
Hogy aztán ennek a produkciónak vannak olyan nézői is, akik lelkesen tapsolnak, az csak a magyar történelemoktatás hiányosságaira mutat rá, meg a magyar polgár kihívásaira tanulás terén.
Magyarember semmiből sem tanul, a saját kárán pedig végképp nem.
Nem azért, mert az oroszokkal nemigen volt szerencsénk katonailag, mert a nagyságrendekből adódólag objektíve nem is lehetett, hanem azért, mert képtelen tárgyilagosan értékelni saját helyzetét és annak megfelelően viselkedni.
Minden Bud Spencer filmben van ellenfelei között egy vézna és ügyetlen kis emberke, aki hősiesen próbálja előadni a hatalmas harcost, aztán kap két-háromszáz pofont a "The End" felirat előtt.
A filmek nézői rajta röhögnek legjobban - na, ő magyarember, személyesen...
Putyin teszi azt, ami egy világhatalom vezetőjének a dolga, mi meg nem azt tesszük, ami helyzetünkből adódólag ésszerű lenne, hanem azt a politikát folytatjuk, amit a kapualjban rézgyűrűt, vagy az út szélén bájait kínálgató kínálgató alkalmi árus, aki bízik abban, hogy kiszemelt áldozata tökhülye.
Ez a magyar választó tekintetében meg is áll.
De abban reménykedni, hogy Putyin nem helyén kezeli ezt a kocsisori diplomáciát, alaphangon is hiba.
Neki mi addig vagyunk érdekesek, ameddig az Unió tagjai vagyunk, és minél távolabb kerülünk annak centrumától, annál érdektelenebbek leszünk, teljességgel érthető módon.
Magyarország az oroszok szemében katonailag nulla, gazdaságilag elhanyagolható - egy bekerített paraszt a sakktáblán, mely lépni sem tud, ha az erősebb figurák el nem lépnek előle.
Hogy Orbán ott ugrál Putyin körül, ez érthető.
Szeretné bizonyítani, hogy a világpolitika valóságos tényezői szóba állnak vele, azok meg persze élnek az alkalommal, ha borsot törhetnek az Unió vezetőinek, esetleg Trumpnak az orra alá.
Ezzel persze Orbán saját maga alatt vágja a fát, de valószínűleg bízik abban, hogy tánctudása elég lesz az üdvösséghez, ami hosszabb távon biztosan tévedés.
Végtére is a liba is azt hiszi, hogy a gazdasszony azért szórja elé a kukoricát, mer egyrészt pótolhatatlan, mint a baromfiudvar dísze, másrészt meg nélküle a kakas venné át az uralmat, ami egyenesen elképzelhetetlen...
A magyar politikus éppen olyan, mint népe - fogalma sincs saját súlyáról a világban, azt hiszi, hogy az egész világ vele foglalkozik és mindenki az ő nézőpontjából értelmezi az eseményeket.
Ez a mentalitás vezetett a Rákóczi-felkelés, 1848 bukásához, a két világháború elvesztéséhez és 1956 kudarcához.
A helyes helyzetértékelésnek is megvoltak az eredményei, a kiegyezés és a Kádár-rendszer a példa erre.
Nem véletlen, hogy Deák Ferenc és Kádár helyett inkább a lúzereket dicsőítjük a mai napig, akik emberek tízezreit, millióit küldték a halálba, akiknek uralma végén csak romok maradtak a következő generációkra.
Túl kellene már ezen lépni, és szembe kellene néznünk önmagunkkal, helyzetünkkel.
Olyan elképzelhetetlen lenne ez?
:O)))
A távozó holland nagykövet interjút adott a 168 óra című hetilapnak.
Az interjúban azt találta mondani, hogy a magyar kormány ugyanolyan elv mentén kreál ellenséget, mint a szélsőséges iszlám terroristák.
Kitört a Nagy Nemzeti Gyalázat, skandalum, ez a nagykövet elvetette a sulykot, ami úgy fejbeverte a külgazdasági és külügyminisztert, hogy átmenetileg le tudta küzdeni örömét afelett, hogy a magyar adófizetők szuperexpressz számára alkalmas vasúti pálya építésével akarják támogatni a Kínai Népköztársaságot.
Hát, ha valami, akkor ez értelmet ad a külgazdasági és külügyi tárca összevonásának, különösen, ha tudjuk, hogy a miniszter családja vasútépítésben utazik...
De ez a szörnyűséges atrocitás kiakasztotta, mint libát a kukoricáját dézsmáló róka látványa,
intézkedett is azonnal, határozottan és könyörtelenül - hazahívta konzultációra hazánk hágai
nagykövetét, melynek hallatán a holland király ágynak dőlt, és a miniszterelnök mataharit, vagy mit is akart elkövetni, úgy kellett lefogni...
Namármost az ex-nagykövet kijelentésével vitába szállni nem kifizetődő, hiszen az ellenkezőjét bizonyítani nemigen lehetne, egyébként meg felesleges is, hiszen ez csak egy magánvélemény, a hetilap olvasóin kívül a megállapításra viszonylag kevesen figyeltek volna fel.
Hogy mégis eldurrant Orbán agya - merthogy senki nem gondolhatja, hogy egy ilyen horderejű kérdésben a csicska dönthet - azt az egyre sokasodó kudarcok indokolhatják, hiszen első ízben találta magát a senki földjén, mint migráns a befogadóállomáson...
Valahogy vissza kellene evickélni a az európai fősodorba, de Orbán nem eszköztárának változatosságáról híres, ő mindent erőből és pofázással próbál intézni, ez esetben intéztetni.
Most talált okot és alkalmat a sértődésre, valószínűleg arra számítva, hogy Európa majd jól megvédi.
Mivel nem hülye, csak szociopata, pontosan tudja, hogy Európa vezető politikusainak túlnyomó többsége ha nyugdíjba vonuló nagykövet lenne, maga is ezt a véleményt képviselné, ezért olyan helyzetet kell teremteni, hogy a magyar választó számára úgy jöjjön le az ügy, mintha Európa Orbán mellett állna.
A Fidesznek erre jól bevált trükkje van: állít valamit, ami köszönőviszonyban sincs az eredeti állítással, aztán saját magát cáfolja vadul.
Jelen esetben az a trükk, hogy azt állítják, hogy a nagykövet a magyar kormányt nyilvánítja olyannak, amilyenek a szélsőséges iszlamisták, jóllehet itt az ellenségképzés elveinek hasonlóságáról van szó.
Ezt lehet vitatni, de ezen hisztériázni felesleges és nevetséges.
És nem is lesz politikai haszna, ettől még nem hívja meg sem Trump, sem Macron, de még Merkel sem, legfeljebb Mészáros Lőrinc, de ott meg a saját pénzén lesz vendég...
Annyit talán elért, hogy Európa vezetői röhögnek rajta, nézegetik, mint a vadul ugató palotapincsit, de a tény - a politikai karantén - marad.
Persze itthon már ezer torokból zeng a dal, hogy a hollandok meghátráltak, hogy a Fideszhez hasonló szélsőjobboldali Szabadságpárt elnöke a távozó nagykövetet elegánsan lehülyézte.
Tarlós pedig azt találta mondani, hogy a nagykövet meghatározhatatlan identitású bárokból üzenget, ami egy nagy baromság.
Identitása neki van, a bárokban legfeljebb a hozzá hasonló identitású emberekkel találkozhat körömcipőben és tütüben, de ettől még a kocsmának nem támad identitása, míg saját identitása meg a magánügye.
Orbán egyre zavartabb, kapkod, mint tót az anyja szoknyájához, de már a saját bandáján belül sem érezheti biztonságban magát.
Viszont ahhoz már túl messzire ment, hogy visszaforduljon, vagy akárcsak be is húzza a féket, a tétet állandóan emelnie kell.
Aztán egyszercsak bukik, mint Rottenbiller.
Reméljük, hamarosan, de az addig tartó út rögös lesz és nehéz.
Úgy tűnik, nem ússzuk meg...
:O)))
A közvéleménykutatások szerint a választópolgárok negyvenhárom százaléka kormányváltást szeretne, és csak harminckét százalékuk tartaná jónak, ha a jelenlegi kormánypártok maradnának hatalmon.
Mégis, a jelek azt mutatják, hogy - hacsak nem történik valami hihetetlen fordulat - Orbánék alakíthatnak ismét kormányt, mert szavazótáboruk egységes, míg a kormányváltást akarók még véletlen sem képesek arra, hogy közös jelöltre szavazzanak.
Hogy túl okos nép lennénk, ezt azért nehéz lenne rólunk állítani, még ha büszkék vagyunk is Nobel-díjasainkra, akik természetesen csak ebben a minőségükben a mieink, mert egyébként csak velünk élő zsidók, akiket csak egy kunkori szőrszál választ el - egyelőre - a migránsoktól.
Az igazság kedvéért tegyük hozzá, hogy a hozzáállás nem marad reakció nélkül, és a magyar zsidók egy része ennek következtében válik Magyarországon élő zsidóvá, ami nem egyértelműen pozitív fejlemény...
Mindenesetre csodálkozni azon, hogy itt tart ez az ország, minimálisan is naivitásra vall.
Magyarország arról nevezetes, hogy, bár rengeteget pofázunk a nemzet egységéről, a magyarságunkról, mégis ebben az országban tízmillió kis Magyarország él, sziget-emberkék a szökőárban.
Itt mindenkinek saját túlélési stratégiája van, melynek lényege az, hogy mindig és minden körülmények között jól kell járni, nem kell senkire és semmire sem tekintettel lenni, az a tied, amit megeszel, meg kaparj kurta, neked is jut.
Óriási tévedés volt itt a termelőeszközök társadalmi tulajdonára rendszert építeni, hiszen az első adandó alkalommal szétszereltük a közös traktort, és csak az Úr mentett meg bennünket attól, hogy ne vigyük haza a paksi atomerőművet is uránrudanként, de ez a meccs persze még nem lefutott.
Hogy itt valaki belássa, hogy az ország akkor jut előre, ha másnak is jut valami, olyan istenfia nincs, itt csak az számít, hogy nekem legyen, oszt tőlem bátran felfordulhat a szomszédom, miért volt élhetetlen.
Sajnos, azt kell mondanom, hogy olyan, mint magyar társadalom - nem létezik.
A fogalom ugyanis társakra utal, márpedig itt olyan közösség, melyben társakként élnénk, ebben az országban nincs.
Gondoljuk ehhez persze hozzá a tiszteletköröket, miszerint tisztelet a kivételnek, meg azért például a gazdátlan kutyák érdekében össze tudunk fogni, ami kétségtelenül így is van, csak éppen a nincstelen emberek érdekében megy ez nehezebben...
A stratégia magával hozza az alkalmazott módszereket is, a küzdelmet foggal-körömmel, a gyengébb könyörtelen elpusztítását, a mértéktelen erőszakosságot, harácsolást, agresszivitást.
A stratégiához taktika is tartozik, ez pedig egyszerű: aki erősebb, mint mi és erre jár, annak akkor is azonnal kinyaljuk a seggét, ha erre nem is tart igényt.
Ez bevált már Szent István óta, amikor a sámán elásta a dobot és elkezdte imádni az Istent, de imádta volna a Gigantikus Libát is, ha ettől a legkevesebb előnyt is várhatta volna a többi sziget-emberrel szemben.
Berecz János, a hajdani KB titkár mondta egyszer, mikor a vadonatúj forradalmár nem fogadta köszönését a Rádió pagodájában: Hej, ha a seggem beszélni tudna!...
Stratégiája mindenkinek van.
Ki a politikamentességre helyezi a hangsúlyt, ki a hatalomhoz való törleszkedésre, ki meg arra, hogy mindent ellop, ami nincs lebetonozva, beleértve a betonkeverőt is, de taktika csak egy van: el kell kerülni a hatalommal való nyílt szembefordulást, bármi áron.
Így aztán aki úgy utálja is Orbánt, mint Harangláb a kukoricagölödint, az is kussol, nehogy baja legyen.
És inkább nem megy el szavazni, nehogy kiderüljön, hogy Orbán ellen szavazott.
Ha így folytatódik, lassan Orbánnak is meglesz a kilencvennyolc százalék...
Emellett persze hihetetlen elvi szilárdsággal rendelkezünk, hiszen senkivel, semmiféle ügy mentén nem fogunk össze.
Hiába van a Jobbiknak egymillió szavazója, hiába azonosak átmenetileg az érdekeink - nevezetesen a diktátor seggberúgása, akkor se nem, és nem, és ha a fene fenét eszik akkor sem, és ha ezer évig lesz király I. Viktor, akkor se nem, dögöljön meg Simicska tehene is, ha már a mienk az utolsókat rúgja.
Meg aztán félni is szeretünk, és mi alkalmasabb erre, mint egy diktatúra, hát rettegjünk boldogan egonk pici várkastélyának falai mögött, mindahányan egyedül, magunkat gyengének és kiszolgáltatottnak tudva, de ezt nagy pofával tagadva, hiszen mi hős nemzet lennénk, vagy mi a fene, nem igaz?
Hát, nem túl virágos a táj, így nyolc hónappal a választások előtt, úgy látszik fenékig kell majd ürítenünk a méregpoharat.
A választópolgárokból szép lassan alattvaló lesz, az európai Magyarországból meg ázsiai típusú diktatúra, de kit érdekel?
Ha már a gatyád is a mészároslőrincnek nevezett Orbán Viktor tulajdonában lesz, az se baj, csak hadd lopjad el te is a szomszédod gyerekeinek tányérkájából a babot szemenként, akkor az elégedettségednek nem lesz híja, nyertese leszel a Nemzeti Együttműködés Rendszerének, méghozzá úgy, hogy jut pénz a kiütéseid kezelésére is, melyek az együttműködés szó hallatán borították el a tested.
Hát nem megéri?
:O)))
