2017. szeptember 6., szerda

NEGYVEN LŐTÉR MEG A LŐRINC

Olyan ez az ország, mint a szeptemberi görögdinnye: élvezhetetlen, belepisált a Lőrinc.
A népi tapasztalat itt is beigazolódik, egyre inkább olyan Magyarország, mintha Orvell írta volna székrekedése alkalmából, lakása legkisebb helyiségében.
Megjelent a Honvédelmi Sportközpontok fejlesztéséről szóló határozat, első ütemben negyven lőtér épül idén és jövőre, a második ütemben hatvanhét.
A fejlesztés első ütemére és a második ütem előkészítésére húszezer millió forint kerül kerül idén és jövőre kifizetésre, ami nagyon helyes is, hiszen kell nekünk a lőtér, mint falat kenyér.
A fiataloknak úgyis gondot okozott, mióta a világ világ és három nap, hogy hol lőhetnek zavartalanul, nade majd most!
Már régebben is volt egy gyanúm, hogy az ország dolgai egy stadion tövében, egy vályogház konyhájának viaszosvászonnal letakart asztala mellett dőlnek el, ahol a felmenők tanácsokkal látják el a magas méltóságba keveredett leszármazottat.



Egyszerű népek ők, de tapasztaltak, és most tudják is kamatoztatni a tapasztalataikat, melyeket a kis kopasz diktátor regnálása alatt szereztek, ez meglátszik az oktatáson, az egészségügyön, de legjobban az államszervezeten.
Van itt minden, mi fincsi volt anno.
Van Népünk Bölcs Vezetője, van az elfüggönyzött ZISZ mai megfelelője, az elsötétített ablakú VW busz, az ÁVH szintén hárombetűs utódja, és most megérkezett az MHK is.
Munkára, harcra kész, aki résztvesz a programban, melyre a jelentkezőket az iskolások közül úgy válogatják majd, hogy felsorakoztatják őket a folyosón, a faltól tizenöt centiméterre, egysoros vonalban, szemben a fallal.
Vigyázz vezényszó, majd a leventeoktató vezényel: aki nem akar részt venni ebben a hazafias szervezetben, annak egy lépést előre lépj!
Tömegszervezet lesz, önkéntes alapon.


Csak azértse fordítom le a húszezer milliót lélegeztetőgépre, de még CT-re sem, vannak ennél fontosabb dolgok, például amikor Észak-Korea interkontinentális ballisztikus rakétára hidrogénbombát applikál, akkor erre készülni kell.
Erre mi sem alkalmasabb, mint a kispuska, mely félelmetes fegyver, még nyulat is lehet vele elejteni, csak a csövénél fogva kell megragadni és a tusával kell agyonverni a rakoncátlan paksifülest, ha szót emel az atomenergia alkalmazása ellen.
Épeszű ember ilyen baromsághoz nem adja a nevét, de hát nem is véletlenül jár Grazba elemcserére a Mi Boldogságunk!

A baj csak az, hogy lassan az összes állampolgár is rászorulna erre, csak a sógoréknál nincs megfelelő kapacitás, itthon meg a Csernus doktor eléggé visszafogottá vált az utóbbi időben.
Hát, majd most lőhet az ifjúság, ami nagy segítség lesz, ha kitör a forradalom - azt hiszem, előbb-utóbb rájön a Lángész, hogy nem biztos, hogy jó döntés a nyúl kezébe adni a puskát...


Van annak valami diszkrét bája, hogy az LMP kampányát Ron Werber, a neves kampányguru, az MSZP volt tanácsadója fogja irányítani - legalábbis Szél Bernadett szerint.
És hát természetesen ingyen, erről nevezetesek ezek a kampányguruk, az LMP viszont természetesen csak a költségvetésből számukra kiutalt pénzből gazdálkodik, ami eurora fordítva olyan hatszázezer lehet.
Persze ebből kell fenntartani a pártot, fizetni a tisztségviselőit, fizetni a plakátokat, fenntartani a pártközpontot, az alkalmazottakat, fizetni utánuk a fizetnivalókat, a telefonokat, a terembérleteket - ami marad, az lenne Werberé, már, ha hiszünk a miniszterelnök-jelöltnek, ami azért nagy butaság lenne...
Ron Werbert a Fidesz éppen a gyűlöletkampányok atyjaként szeretné eladni, én meg - amilyen a memóriám -  nem emlékszem a szocik által folytatott gyűlöletkampányra, hacsak a neves szakember nem adott másodállásban tanácsot a kormánypártoknak is.
Alakul az összefogás is, a DK és Bokros pártja, a MOMA fog össze, meg az LMP és Gémesi pártja, ami derék dolog, valahová még be kell applikálni Fodor Gábort is, habár szerintem jobban járnának, ha hárman alapítanának egy új pártot, a taglétszám az egekbe szökne a jelenlegihez képest.



Ami legjobban bosszant, az a profizmus teljes hiánya az ellenzéki oldalon, nézni is borzasztó, ahogy ezt a választást kezelik.
Mindenesetre ideje lenne Botka megvilágosodásának, mert ma úgy néz ki a helyzet, hogy egy libacsapat is lelkesebben megy a gúnár után, mint az ellenzék Botka után.
Talán mára rá lehetett már jönni, hogy izomból nem megy ez a mutatvány, inkább riasztja a választót, ami nagy hiba, hacsak nem ez a cél éppen...


De azért ez a Szél Bernadett féle miniszterelnök-jelöltség felettébb tetszik, olyan életszagú...


:O)))

9 megjegyzés:

Névtelen írta...

neveletlen

Bokros egyenesen odáig ment, hogy igen demokratikusan önmagát nyilvánította az egyetlen esélyes jelöltnek, amihez azért az európai parlamenti választási kudarca után igen vastag bőr kell a legendás bajusz környékén, jött is a víziló a receptért.
Azt is mondta, hogy kétségkívül ő a legnépszerűbb a főpolgármester-jelöltek közül, de elfelejtette befejezni a mondatot, miszerint azok körében, akik már elfelejtették, hogy az ő keresztneve Csomag.
Sajnos, túl sokan szedik a Cavintont…

Bokrosnak nincs szavazóbázisa, mert ugyan megpróbálta bejátszani magát az üresnek tűnő konszolidált konzervatív szerepkörébe, de mikorra felvette a jelmezt kiderült, hogy ilyen állatfaj Magyarországon nem létezik, ellentétben a rókákkal, cickányokkal és görényekkel.

http://www.pupublogja.hu/2014/09/cicaharc-es-bokros-bajusz.html

Remélem, mostanra pozitívabb véleményen vagy Bokrosról. :)

magyarmagyar írta...

Tudtam én, hogy nem kell kidobni a régi munkásőr meg kiváló dolgozó kitüntetéseket. Megvannak még a Kiváló katona érmeim is. Lassan ideje lesz leporolni őket!

Unknown írta...

Siffer siffer tenykeg Alkotmanybiro ajartal lenni? De ezzel, elbasztad...Egyszemelyes Lmp _s hatterhatatalom.:@

Promenad írta...

Nem vagyok LMP-s,de Szél kisasszony jobb miniszterelnök lenne,mint a felfuvalkodott,kompromisszumképtelen Botka !

PuPu írta...

Hmmmm....
Szél kisasszonynál kompromisszumképtelenebb politikus talán nincs is.
Akinek van szavazóbázisa, az nála nem is jöhet szóba, de akinek nincs, az se, mert hátha lesz.
Szilárd meggyőződésem, hogy az LMP-t Orbán ellette a világra.
Mióta ez a pszeudo-párt csak létezik, a seggébe dugott Bergmann-csövön keresztül fújják fel választások előtt újra és újra, hogy azok a liberálisok, akik nem bírják tolerálni a baloldali elveket, megtalálják a saját hodályukat, ahol egymás között boldogan komcsizhatnak meg Gyurcsányozhatnak Soros pénzén, amit Orbán folyósít nekik...

:O)))

NewTiborc írta...

Lehet a Gyurcsányt szeretni vagy nem szeretni, mindenkinek a magán ügye, vagy hülyesége. De jó lenne, hogy minél többen rádöbbenjenek arra, hogy aki nem óhajt összefogni avagy együttműködni, az már így, vagy úgy rég a viki zsebében van. Sajnos ez alól a Botka és az MSZP sem kivétel, az LMP pedig évek óta a prominens megvalósítója a fityisz megosztó politikájának.
Az is figyelemre méltó, hogy annak idején a Gyurcsány, párton belüli fő ellenségei(Szili, Puch, stb.) valahogy megkapták megérdemelt jutalmukat. Ezekhez csatlakozott most nyíltan a nagy melák Botka is. A szopós malacnak adják be, hogy véletlenszerű volt a viki látogatása és szeged "önzetlen" támogatása. Ja, és bármibe fogadok, hogy a Momentum az LMP újabb kiadása.

kekec írta...

Pupu, arra nem gondoltál, hogy Trampli erősen kardoskodik a NATO hozzájárulásunk emelése mellett (most kb a felét teljesítjük) és ezeket a központokat majd el lehet adni ilyen kiadásként? Na és persze a 10-20 % (1750-3500 millió) "alkotmányos kőccség" sem elhanyagolható szempont? VALAMIBŐL finanszírozni kell a fizesd választási felkészülését is!

1970 írta...

"Mióta ez a pszeudo-párt csak létezik, a seggébe dugott Bergmann-csövön keresztül fújják fel választások előtt újra és újra, hogy azok a liberálisok, akik nem bírják tolerálni a baloldali elveket, megtalálják a saját hodályukat, ahol egymás között boldogan komcsizhatnak meg Gyurcsányozhatnak Soros pénzén, amit Orbán folyósít nekik..."

Kedves Pupu!

Ez a szívemből szólt!
A baj az, hogy gyakorlatilag mindegyik "komcsizik":
http://www.amiidonk.hu/elemzes/igy-gondolkoznak-kadarrol-a-tegnapi-ellenzeki-osszefogas-szereploi/
Az ember esze megáll, ennyi ostobaságot olvasva. Sajnos egyik sem kivétel, képtelenek felfogni a valóságot, együtt nyomják a betanult mantrát:(

Promenad írta...

Pupunak 2017 szeptember6 19 03
Az LMP-t illetően teljesen egyetértek veled.
Csak azt akartam érzékeltetni,hogy Botkánál /akit most ujra hazugságon kaptak / még Szél kisasszony is jobb lenne.
Ezt viszont fenntartom azzal,hogy esélye annyi sincs,min t Szálasinak a Népbíróság előtt. Üdv.