2017. augusztus 23., szerda

TÍZMILLIÓ STRATÉGIA

A közvéleménykutatások szerint a választópolgárok negyvenhárom százaléka kormányváltást szeretne, és csak harminckét százalékuk tartaná jónak, ha a jelenlegi kormánypártok maradnának hatalmon.
Mégis, a jelek azt mutatják, hogy - hacsak nem történik valami hihetetlen fordulat - Orbánék alakíthatnak ismét kormányt, mert szavazótáboruk egységes, míg a kormányváltást akarók még véletlen sem képesek arra, hogy közös jelöltre szavazzanak.


Hogy túl okos nép lennénk, ezt azért nehéz lenne rólunk állítani, még ha büszkék vagyunk is Nobel-díjasainkra, akik természetesen csak ebben a minőségükben a mieink, mert egyébként csak velünk élő zsidók, akiket csak egy kunkori szőrszál választ el - egyelőre - a migránsoktól.
Az igazság kedvéért tegyük hozzá, hogy a hozzáállás nem marad reakció nélkül, és a magyar zsidók egy része ennek következtében válik Magyarországon élő zsidóvá, ami nem egyértelműen pozitív fejlemény...
Mindenesetre csodálkozni azon, hogy itt tart ez az ország, minimálisan is naivitásra vall.



Magyarország arról nevezetes, hogy, bár rengeteget pofázunk a nemzet egységéről, a magyarságunkról,  mégis ebben az országban tízmillió kis Magyarország él, sziget-emberkék a szökőárban.
Itt mindenkinek saját túlélési stratégiája van, melynek lényege az, hogy mindig és minden körülmények között jól kell járni, nem kell senkire és semmire sem tekintettel lenni, az a tied, amit megeszel, meg kaparj kurta, neked is jut.
Óriási tévedés volt itt a termelőeszközök társadalmi tulajdonára rendszert építeni, hiszen az első adandó alkalommal szétszereltük a közös traktort, és csak az Úr mentett meg bennünket attól, hogy ne vigyük haza a paksi atomerőművet is uránrudanként, de ez a meccs persze még nem lefutott.
Hogy itt valaki belássa, hogy az ország akkor jut előre, ha másnak is jut valami, olyan istenfia nincs, itt csak az számít, hogy nekem legyen, oszt tőlem bátran felfordulhat a szomszédom, miért volt élhetetlen.



Sajnos, azt kell mondanom, hogy olyan, mint magyar társadalom - nem létezik.
A fogalom ugyanis társakra utal, márpedig itt olyan közösség, melyben társakként élnénk, ebben az országban nincs.
Gondoljuk ehhez persze hozzá a tiszteletköröket, miszerint tisztelet a kivételnek, meg azért például a gazdátlan kutyák érdekében össze tudunk fogni, ami kétségtelenül így is van, csak éppen a nincstelen emberek érdekében megy ez nehezebben...
A stratégia magával hozza az alkalmazott módszereket is, a küzdelmet foggal-körömmel, a gyengébb könyörtelen elpusztítását, a mértéktelen erőszakosságot, harácsolást, agresszivitást.


A stratégiához taktika is tartozik, ez pedig egyszerű: aki erősebb, mint mi és erre jár, annak akkor is azonnal kinyaljuk a seggét, ha erre nem is tart igényt.
Ez bevált már Szent István óta, amikor a sámán elásta a dobot és elkezdte imádni az Istent, de imádta volna a Gigantikus Libát is, ha ettől a legkevesebb előnyt is várhatta volna a többi sziget-emberrel szemben.
Berecz János, a hajdani KB titkár mondta egyszer, mikor a vadonatúj forradalmár nem fogadta köszönését a Rádió pagodájában: Hej, ha a seggem beszélni tudna!...
Stratégiája mindenkinek van.
Ki a politikamentességre helyezi a hangsúlyt, ki a hatalomhoz való törleszkedésre, ki meg arra, hogy mindent ellop, ami nincs lebetonozva, beleértve a betonkeverőt is, de taktika csak egy van: el kell kerülni a hatalommal való nyílt szembefordulást, bármi áron.
Így aztán aki úgy utálja is Orbánt, mint Harangláb a kukoricagölödint, az is kussol, nehogy baja legyen.
És inkább nem megy el szavazni, nehogy kiderüljön, hogy Orbán ellen szavazott.
Ha így folytatódik, lassan Orbánnak is meglesz a kilencvennyolc százalék...


Emellett persze hihetetlen elvi szilárdsággal rendelkezünk, hiszen senkivel, semmiféle ügy mentén nem fogunk össze.
Hiába van a Jobbiknak egymillió szavazója, hiába azonosak átmenetileg az érdekeink - nevezetesen a diktátor seggberúgása, akkor se nem, és nem, és ha a fene fenét eszik akkor sem, és ha ezer évig lesz király I. Viktor, akkor se nem, dögöljön meg Simicska tehene is, ha már a mienk az utolsókat rúgja.  
Meg aztán félni is szeretünk, és mi alkalmasabb erre, mint egy diktatúra, hát rettegjünk boldogan egonk pici várkastélyának falai mögött, mindahányan egyedül, magunkat gyengének és kiszolgáltatottnak tudva, de ezt nagy pofával tagadva, hiszen mi hős nemzet lennénk, vagy mi a fene, nem igaz?


Hát, nem túl virágos a táj, így nyolc hónappal a választások előtt, úgy látszik fenékig kell majd ürítenünk a méregpoharat.
A választópolgárokból szép lassan alattvaló lesz, az európai Magyarországból meg ázsiai típusú diktatúra, de kit érdekel?
Ha már a gatyád is a mészároslőrincnek nevezett Orbán Viktor tulajdonában lesz, az se baj, csak hadd lopjad el te is a szomszédod gyerekeinek tányérkájából a babot szemenként, akkor az elégedettségednek nem lesz híja, nyertese leszel a Nemzeti Együttműködés Rendszerének, méghozzá úgy, hogy jut pénz a kiütéseid kezelésére is, melyek az együttműködés szó hallatán borították el a tested.



Hát nem megéri?


:O)))

14 megjegyzés:

Cereus írta...


Kedves Pupu !

Még hallgat a mély !

hello írta...

Nnnna, most aztán jól kiborultál, piszkosul leszaladt a spulnidról a cérna!

Nem mintha nem lenne igazad mind az együttműködési készség hiányát illetően, mind a társadalomról írt, tökéletes kórkép miatt.
Ott a bibi, hogy az elvárásaid teljesüléséhez ideális szereplőkre lenne szükség, holott igencsak gyarló lények.
Keserűen dühöngeni ezen lehet, akár ilyen önbeteljesítő jóslatok közreadásával is, de ahogy kinéz, ettől még a helyzet javulására az esély inkább zéró, mint minimális.

pleinair írta...


A legundorítóbbak a magukat "építő" kispártok, a Momentum, hogy az LMP-ről és a többiről ne is beszéljek.
Ők csak arra hajtanak, hogy a szemétdombbá vedlett ország parlamentjében kukorékolhassanak jó pénzért, minimum négy éven át. Polgártársaink meg gyávák és végtelenül ostobák.
Például a pedagógusok többségének orbán fizetésemeléssel tömte be száját. Előttük politikáról, szegénységről, menekültekről beszélni se szabad. Menekülnek a téma elől, hogy ne kelljen állást foglalni, ne zavarjuk a langyos lábvízben lubickolásban őket.
Pedig ők aztán naponta találkozhatnak a nyomorral, gyermekéhezéssel, az oktatás színvonalának lezüllesztésével. Úgy látszik, míg zsebükbe többet rak az állam, addig hálásan hallgatnak.
Az orvosok meg hogy tudtak tüntetni, sztrájkolni, élőlánccal kórházat körülvenni a szoci kormány idején! Most ők is csak szólóban háborognak. A kamarájuk Égerrel az élen feji őket rendületlenül, most az ellen se képesek egységesen fellépni.
A gazdák, akik a vissza nem térítendő kölcsönből vett traktoraikkal lepték el a Kossuth teret, most, hogy sokuk alól kihúzták a földet, falvaikban kuksolnak csöndesen.
A megosztottság a pártokon és pártocskákon túl leszivárog és átjárja az egész országot, Önző kis maguknak való egyedekké hullott szét a társadalom.
Ezt is sikerült orbánnak elérni.




















1970 írta...

Kedves pleinair!

Ide vezetett az a folyamat, ami tulajdonképpen 27 éve indult el, és az elmúlt 7 évben erősödött fel igazán: a társadalom atomizálása, a társadalmi kohézió (melyet a Kádár korszakban tudatosan építettek és erősítettek) totális szétzúzása. Mindig volt egy társadalmi réteg, melyet "ellenségnek" lehetett kikiáltani, és ellenük uszítani.
Ez a folyamat "eredménye", amit most látunk: egy szétesett társadalom, melyben az emberek egymás ellen fordulnak. Rajtu(n)k pedig egy őrült pszichopata zsarnok uralkodik.

hello írta...

Kedves Pleinair, ahogy olvaslak, az jut eszembe, hogy akik a szoci kormány idején mindazt művelték, amikről írsz, a sorstól az orbánérában csak megkapták a méltó büntetésüket. Jó, nyilván nem biztos, hogy személy szerinti az egyezés, de a foglalkozási ágak és a nagy számok törvénye stimmelnek.

Tegnap azt hallom, hogy az országban 3 és 1/2 millió ember akar kormányváltást a fideszszekta 2 és 1/2 milliójával szemben. Ezek, gondolom, vetített számok a kapott válaszok arányában, de nem tudni, hány fős mintavétel alapján. Ezt úgy értsem, hogy már csak 6 millióan vagyunk itthon, szavazati joggal? Mert a közvélemény-kutatók a külföldön élőket nyilván nem kérdezik.
A jelen választási szisztémával és a szanaszét húzó ellenzékkel, így simán maradni fog tudni a jelen rezsim. És onnantól PuPu jövendölése beteljesülésének zöld a szemafor.
A fiatalok, pláne, ha valami kurrens tudással vagy szakmával + nyelvtudással is rendelkeznek, felkerekedhetnek, hogy ebből a lenyűgözőnek ígérkező folytatásból kimaradjanak. De x évtizeddel már a vállunkon, mélyebb itthoni gyökereket eresztve, erre már nincs esélyünk. Élhetünk, amíg tudunk, egy szétlopott országban, a romokban lévő egészségügy nyújtotta "biztonságban", és mert egyre kevesebben dolgoznak itthon, a nyugdíjunk forrása is bizonytalan lesz, mint a macska vacsorája.

Szerinted az a 2 és 1/2 millió szektatag mitől nem látja ugyanezt? Nem hiszem, hogy ennyi embernek tömte be ilyen sikerrel a száját és blokkolta az agyát a zsebükbe csorgatott, x összeggel a NER!

pleinair írta...


Kedves 1970!

Ma reggel Bitó László azt mondta, Neki sikerült megfejteni orbán viselkedésének okát, rejtélyes jellemét.
'Mivel gyerek korában verték, iszonyatosan erőssé vált benne a szeretetvágy. Nem akar ő rosszat, csak azt, hogy szeressék.
Akkor mit csináljunk, szeressük? - kérdezte a műsorvezető.
Sajnáljuk - válaszolt Bitó. Mondjuk azt, hogy szegény orbán Viktor nagyon elfáradt.
És ezt nem humornak, vagy iróniának szánta a 'szent együgyűség'.
Másik felét, TGM-et elítéli, meg se hallgatja, mert pesszimizmussal ferőzi a közhangulatot.

pleinair írta...


Kedves Hello, Nem tudom, de meg se lehet kérdezni tőlük. Népes családom pedagógus tagjai
elzárkóznak a fidesszel, és általában a politikával kapcsolatos kérdésektől.
Egyrészt az öregebbek megragadtak a Rákosi korszak kommunizmusnak nevezett diktatúrájánál. Nem veszik észre, hogy az Mszp és a DK nem kommunisták gyülekezete. Általában semmit se vesznek észre, amit normális embernek észre kellene venni.
Másrészt fideszhívő diplomás fiaiknak hisznek, mondván, hogy ők mégiscsak okosabbak mindenkinél.

Igen, az említett foglalkozási ágak művelői megkapták a magukét, de fogadok, hogy nem sokan tanultak belőle. Egyetemet, főiskolát végeztek, de nem tanultak meg józan paraszti ésszel gondolkozni, önállóan érzékelni, látni a világot, és ennek alapján alkotni ítéletet.
Miért? Ebben talán a Kádár-kori oktatásnak is van felelőssége. Ahogy egyetlen hatalomnak, úgy az előző rendszernek se volt érdeke a fiatalság önállóan gondolkozó, felelősségérzettel bíró polgárrá nevelése.
És igen, a legmegbocsáthatatlanabb bűne orbánnak, hogy emigrálásra kényszerítette a legértékesebb fiatalok százezreit. Az én unokám és az ő gyerekei már osztrák állampolgárok lesznek, nem akarnak itt, ebben a rossz légkörű, élhetetlen országban élni. A lányomat sajnálom, neki a fia nélkül kell megöregedni, örökké várni a ritka találkozások örömére.
És vannak vannak nála is rosszabb helyzetben lévő idős emberek, akiknek a személyes találkozás a gyerekeikkel már szinte lehetetlen.
Ha a gyerekeim elmennének, mennék velük én is. Fognám az ebeimet és úsgyi, mennék Francia országba, délre, a Bár folyó környékére, oda, ahonnan az apai őseim évszázadokon át éltek.
Nekem ami itt van, és az ezzel szembeni tehetetlenség elviselhetetlen. Szerintem éveket vett el sokunk életéből. Mennék akkor is, ha belepusztulnék a megrázkódtatásba. Legalább egy szabadságszerető országban halnék meg


1970 írta...

Kedves pleinair!

Ennek a Bitó Lászlónak is ennyire elment az esze?!
A szeretetvágyat nem sorolnám a patológiák közé, szemben a pszichopata személyiséggel, amelyet az érzelmek és a lelkiismeret teljes hiánya jellemez.
A rendszeres szájnyalogatás is annyira jellemző...
Egyébként amikor nem jönnek majd össze a dolgok, akkor jön a teljes elborulás, és ez minél később következik be, a viselkedése annál veszélyesebb és kiszámíthatatlanabb lesz. Mi meg majd isszuk a levét keményen:(

Promenad írta...

Requiem egy országért !

NewTiborc írta...

Kedves 1970!
Nem csak neki ment el az esze, hanem sok vélemény formáló értelmiséginek titulált emberkének. De az is előfordulhat, hogy nem is volt minek elmenni. Figyeld az ATV-be meghívott vendégek által megfogalmazott álláspontokat. A napokban pl. a Kukorelly akasztott ki hasonló véleménnyel és nem is az első alkalom nála.

Kibic37 írta...

Mindenki figyelmébe ajánlanám:
https://444.hu/2017/08/23/finkelstein-meghalt-de-orokre-megvaltoztatta-a-magyar-politikat
Ha nem is kapcsolódik szorosan a poszt témájához, igen tanulságos írás.

1970 írta...

Kedves NewTiborc!

Nagyon ritkán nézek mostanában ATV-t, pont az ilyesmik miatt. Nekem is hányingerem van ezektől a megmondóemberektől, meg az olyan alakoktól is, akikről itt fentebb kibic37 által belinkelt cikk szól:(

Unknown írta...

Csak azoknak, akik úgy gondolják, hogy tennének is, szeretettel:

https://www.facebook.com/kozosorszagmozgalom/?fref=ts

https://kozosorszagmozgalom.hu/

Tapasztald meg milyen egy demokratikus közösség tagjának lenni, éld meg a mi érzést, a közös országot a mindennapokban, támogasd a mozgalmat az erőddel, az értelmeddel, és vagy adomány formájában!


Unknown írta...

Közös Országért:

https://www.facebook.com/kozosorszagmozgalom/?fref=gs&hc_location=group