2014. május 20., kedd

MI JÖN MÉG?

Ma kedvenc rendszerem három dologgal tette belém az ideget.
Az első közülük a szombathelyi fideszes alpolgármester esete a kábítószerrel.
A történet roppant egyszerű, adott egy videofelvétel, melyen egy alpolgármesternek látszó alpolgármester kokainnak látszó kokaint szippant egy hajónak látszó hajón, ezt a videót feljelentés kíséretében átadták a rendőrségnek, mely a nyomozást most felfüggesztette,
Így hívják azt, amikor egy ügy nem ügy többé, hanem csak ügyiratszám.
A hajót megtalálták, a kokain nyomait kimutatták, a rendezvény ténye bizonyított, azon részt vett az alpolgármester meg egy külön erre a célra alkalmazott dublőre, aki igen szakszerűen alkalmazta a szert, csak sajnos a rendőrök megállapították, hogy nem tudják bizonyítani, hogy Lazáry Viktor fideszes alpolgármester kapcsolatba került a kábítószerrel, és hogy róla készült-e a videofelvétel.
Azt sem tudják kideríteni, hogy ki vitte a hajóra a kábítószert, és nem is bíznak abban, hogy ki tudják deríteni, ezért döntöttek úgy, hogy felfüggesztik a nyomozást.
Ha az elévülési időn belül kiderül, hogy kik voltak az elkövetők, intézkedni fognak.
Na, addig álljunk féllábon és ne vegyünk levegőt…
Érdekes, más esetekben elegendő egyetlen ember állítása a gyanú megalapozásához, emellett például Simon Gábor esetében a bissau-gineai útlevélnek nyomát sem találták, és az elhíresült Nokiás-dobozt se látta senki, mégis elég volt a vádemeléshez.
A Molnár Gyula elleni vádhoz is elég volt egyetlen tanú.
Azt hinné az ember, hogy van, aminél már nincs alább, de úgy látszik, hogy azért mindig van.
Amit ez a banda a Rendőrségből és a Nemzeti Nyomozóhivatalból csinált, az elképesztő, Rákosi korát idézik az állapotok.

A másik dolog, ami ma megviselt, azokról a molotov-koktélokról szóló hír, melyeket Ónodon dobtak egy romák lakta házra.
Igazán előrelátó népek tervelhették ki a merényletet, mert felgyújtották az ajtót meg az ablakot is, nehogy menekülni lehessen.
Valódi undorító férgek lehettek az elkövetők, merthogy éjjel történt az eset, mikor felnőtt-gyerek aludt, és ha a házigazda nem ébred fel idejében, akkor akár több haláleset is bekövetkezhetett volna.
De ezek az állatok engem nem érdekelnek, engem a Magyar Állam érdekel, melynek prominensei most éppen minden rajtuk található lyukból tüzet fújnak, mert az Unió nem ért egyet a tényleges életfogytiglannal, mint büntetési formával.
Amúgy ez a büntetési tétel az enyhén csökkent szellemi képességűek számára készült, bizonyítva, hogy a törvényhozás kemény, mint a vídia, és odavág, mint liba a Bodrinak, ha az belezabál a kukoricadarába.
A probléma nem ez, hanem az, hogy egy 2008-2009-ben elkövetett gyilkosságsorozatban mind a mai napig nincs jogerős ítélet, ez pedig felbátorítja az ilyen mocskokat.
Az régen bizonyított tény, hogy a bűnözéssel szemben a visszatartó erőt nem a büntetés mértéke, hanem annak elkerülhetetlenségének tudata képviseli, ezt, aki jogot végzett, illene tudnia.
Ehelyett Orbán azt hirdeti, hogy meg kell védeni a tényleges életfogytiglani büntetést, ami egy nagy marhaság, mert nem ezt kell megvédeni, hanem a monoki cigány-családot, meg a Mari néni kiskertjét, meg a zsidó felmenők, testvérek, rokonok emlékét attól a gyalázattól, hogy együtt emlegessék őket gyilkosaikkal.
Ha meg akarjuk védeni a társadalmat a gyilkosoktól, akkor előbb kell annál hozzákezdeni, mint amikor már a harmadik áldozatát gyilkolta meg két börtönbüntetés közbejöttével, mert a gyilkos az általában visszaeső lesz, megint gyilkolni fog.
Igaz ez eszmék esetében is…
Meg lehet találni a megfelelő jogi megoldást, mert az valóban embertelen, ha valakitől úgy veszik el az életét, hogy vegetálásra ítélik.
Olyannak kell ennek lenni, mint a légycsapó közepén a lyuknak, mely ad egy esélyt a légynek, hát adni kell a gyilkosnak is, bár ennek inkább elméletinek kell lennie, mint gyakorlatinak.

A harmadik dolog, ami megmérgelt ma, az a NOL cikke volt, mely nagyon ütős címmel – Csak végső esetben jön a hadkötelezettség – próbálta magához édesgetni az olvasót.
A cikket Kapitány Szabó Attila jegyzi, Tálas Péter szakértelmére hivatkozik, aki a Der Spiegel magazin cikkére reagál.
A Spiegel azt fejtegette, hogy amennyiben az oroszok megtámadnák a Baltikumot, akkor a NATO képtelen lenne azt megvédeni, mert még a győzelmi díszszemlét is lekésnék.
Ez a katonapolitikai realitás, a politikai meg az, hogy Putyinnak esze ágában sincs katonai erőt alkalmazni a Baltikumban, ellenben a lengyelek meg a balti államok addig-addig fognak ficeregni, mígcsak Putyint rá nem kényszerítik, hogy a katonai kihívásra katonai eszközökkel válaszoljon.
Állítólag Tálas Péter magyar vadászbombázók bevetését vizionálja, mint lehetséges részvételünket egy vélelmezett Oroszország elleni háborúban, a cikkíró meg azt fejtegeti, hogy ha Putyin „mégis felsorakoztatná alakulatait egy Észtország, Lettország vagy Litvánia elleni akcióhoz, támadó erői már felvonulásuk alatt lelepleződnének, élen haladó páncélosait a határ átlépése után a levegőből megsemmisítenék. Méghozzá akár a balti államok légterét biztosító amerikai, olasz, cseh légierő gépei, vagy a feladatokba 2015 második felében négy hónapra bekapcsolódó magyar Gripenek, amelyek légiharc-képességeinek fejlesztését a kormány a közelmúltban hagyta jóvá.”
Hadd ne kommentáljam, inkább hadd kérdezzem meg: minek beszélünk hülyeségeket, ha már okos dologra nem futja?
És Tálas Péternek mi szüksége van arra, hogy komolytalanná tegye magát?
Egyáltalán, mi szükség van arra, hogy a vezető magyar napilap teret adjon ezeknek a Kávéházi Konrád típusú elmélkedéseknek?
Nincs elég baja ennek a szerencsétlen országnak?
Orosz kém, magyar Gripenek az oroszok ellen, közben meg Paks bővítése és közös gázvezeték építése…
Vagy a nép igényelné ezt az intenzív hülyítést?
De szánalmas ország lettünk!

:O)))

8 megjegyzés:

hello írta...

Joggal sokkolnak ezek a hírek - pláne így, csokorba kötve.
Nem is igen van hozzátennivaló, max. 1 aprócska megjegyzés ehhez:
"De ezek az állatok engem nem érdekelnek..."
Nem, PuPu, úgy is, mint egy nagyon bölcs teve, tudnod kell, hogy az állatvilág döntő többsége ezeknél klasszissal különb! Szóval kikérnék maguknak és joggal, hogy velük együtt emlegesd ezeket!
A természet tragikus tévedése folytán embernek született véglények, akik ilyenre gaztettre képesek! Pl. a XX. századból ia sajnos tudjuk, hogy a természet időről időre létrehoz ilyen torz mutációkat. Egy normális állam hatékonyan védekezne ellenük. Mint az egészségügyi reklámokból tudjuk, korunk védekezése a megelőzés. Na, erre lenne szükség.
Csak hát...

sphagin írta...

Teljesen egyetértek a PuPu által írottakkal és veled is hello.

Kivéve ezzel az okfejtéssel:

"Mint az egészségügyi reklámokból tudjuk, korunk védekezése a megelőzés. Na, erre lenne szükség.
Csak hát..."

Mint tudjuk a reklámok sokszor nem a valóságot közvetítik .
Ha belegondolunk, akkor mit is lehet megelőzni ?
A szűrőprogramok valamit megtalálnak, vagy nem. Ha megtalálták, akkor már a baj megtörtént és csak a gyógyítás van hátra. Ha nem találják, akkor mit is tesznek a "megelőzés" érdekében ? Hát, tovább szűrögetnek, meg okoskodnak valamit, hogy mit kéne tenni, ami vagy igaz, vagy nem.

Így van ez a politikában is, a hülyeség ellen nincs orvosság ! Megelőzni pedig nem lehet, mert olyan mint a keljfeljancsi, mindig talpra áll ! Ahol emberek vannak, ott állandóan megtalálható és elpusztíthatatlan.

Egyet tehetünk, küzdünk ellene és vagy győzünk, vagy elbukunk !
Más orvosság erre nincs.

Egyenlőre bukásra állunk, sajnos !
PuPu azért küzd ellene rendületlenül, hál istennek !
Mi meg bátorítjuk ahogy tudjuk.

Üdv sphagin

nemóvatos írta...

Az említett Népszabadság cikken én is kiakadtam. Persze előzménye volt már a NATO főtitkár kardcsörtetése ami mellé csatlakoznak ezek az operettkatonák.És pont a népszabi?
Remélem a leírt hülyeségeket nem mind a Tálas mondta.
Harcedzett magyar missziósok, amatőr oroszok ellen, meg vadászbombázók; muhaha. Kíváncsi lennék a 40 év alatti fideszes fijjugra meg a szüleikre, hogy ezt akarnák-e?
Mindenesetre román szomszédaink minderre hivatkozva jócskán megemelték a katonai költségvetésüket (jól jöhet még a potencia ha a hibbant tovább ugrál)

hello írta...

Kedves Sphagin, én naponta kapom mailben a felhívásokat MEGELŐZŐ szűrésekre. Persze a többségük nem ingyenes, de azért vannak szép számmal olyanok is.
Főleg ez utóbbiakkal csak élni kéne, de kényelemből figyelmen kívül hagyják, és akkor kezdenek kapkodni fűhöz-fához, mikor már baj van.
A különbség, hogy az államunk még a kiderülő esetekben sem "kapkod", hogy sürgősen és lehetőleg sikeresen elhárítsa a bajt.

civilhuszár írta...

Ez már a magyarok fáma szerűsége, hogy hadat üzenünk a nagyhatalmaknak, és elmegyünk leigázni őket.:-)
Már egyesek kezdik elfelejteni a Don-kanyari kalandot.

Visszanéző írta...

Tisztelt "magyar nép",neked teljesen mindegy mi történik az országban.Mindenki 50-80e ft-ját félti.Öljétek csak egymást.Legfeljebb dicső hullák lesztek a köv.háborúban.Előre az
oligarhák segítésére.

NewTiborc írta...

T. civilhuszár!
Nem, nem, mi nem felejtünk, mert drága apám sajnos ott volt. A századjából hárman jöttek haza. Amit mesélt az alapján nyugodtan mondhatom, hogy a kedves történészeink óriási történelem hamisítók. Ennyit erről, hogy ki mire emlékezik. Persz most már mind meghaltak a részvevők, már mindenki azt mond amit akar.

sphagin írta...

Kedves hello !

Azt hiszem, hogy a szűrések jó részére szükség van és az időtényező miatt, fontos is !

A betegség szempontjából viszont ez nem a megelőzés !

Azért, mert a betegségek jó részéről azt se tudjuk, hogy mitől és mikor kapjuk ! Rengeteg okai lehetnek és ebből kifolyólag, rengeteg MEGELŐZÉSE is lehetséges.

Na, ezzel már kevesebben foglalkoznak és a tudásunk is igen szerény ezen a téren. Hagy ne mondjam, hogy találgatunk csak.

Jó példa erre Czeizel Endre, aki megműtette magát, hogy ne kapjon prosztatarákot és erre kapott másfajta rákot !

Azt hiszem, hogy nyugodtan kijelenthetjük, hogy a szűrés, az nem a megelőzéshez tartozik, hanem a felderítéshez !
A betegségek zömét ugyanis , korai stádiumban nem is lehet felismerni, még a legkorszerűbb eszközökkel sem ! Amikor már észre vehetők, akkor már a gyógyításé a terep és nem a megelőzésé.

A politikában azért ettől jobb a helyzet és ismert szinte minden, ami az egyes cselekményekből következik.
Mégis bedőlnek az emberek a hülyeségeknek és nem tanulnak, vagy könnyen felejtenek, ahogy tetszik.
Számomra ez a szomorú, gondolom Orbánéknak meg ez a nyerő felismerés !
Orbánék csak kihasználják az emberek hiszékenységét és feledékenységét és közben hazudnak reggel, délben, este.
Érthetetlen, hogy azok akik a károsultjai ennek, azok is bedőlnek nekik .

Úgy látszik, hogy nem nagyon kifizetődő becsületesnek lenni a politikában, mert mire sikerül megértetni a valóságot, addigra a károk már olyan mérvűek, hogy csak a kárenyhítésről lehet szó. A FIDESZ esetében pedig annak is örülni kellene, hogy az általuk okozott károkat ne fogják másokra, mert eddig még egyszer sem ismerték el a hibájukat, de mindenki hibás volt, csak ők nem !

És a "választóknak" mégis ők kellenek !

Üdv sphagin