2014. május 23., péntek

A MEGHÍZOTT BOMLASZTÓ

Hát, ha valaki úgy szívből-igazán utálja a szélsőjobbot, no, én aztán igen, de még ennél is jobban utálom a megvalósult diktatúrát, melyben emberek életével játszanak, és a jogra hivatkozva követnek el jogsértéseket, tipornak lábbal alapvető jogelveket olyanok, amik közül nem egy jogi diplomával rendelkezik ugyan, de jogérzékkel nem.
Itt van ez a KGBéla – ügy, amelyik kémügynek indult, de ma már nemigen lehet pontosan tudni, hogy milyen ügy is ez valójában.


Azt már régebben is gyanús volt, hogy Guiness-rekordot akarunk dönteni, bizonyítva, hogy mi rendelkezünk a világ leghülyébb hírszerzőjével, de menet közben – úgy tűnik – koncepciót váltottunk, és rájöttünk, hogy célszerűbb inkább „a világ legostobább külpolitikai apparátusának büszke birtokosa” címre hajtani.
Béla vagyok, K.G. Béla – mutatkozik be a mesterkém, aki a szakma szabályait gondosan betartva, akárhányszor autót váltott, mindahányszor körülnézett, elkövetve ezzel a rettenetes bűnt, esetleg csak újabb láncszemet adva a bűn bizonyítékainak zárt láncolatához (
 minden lánc annyira erős, mint a leggyengébb láncszeme...), erre konkrétan még nem derült fény.
Mint ahogy a bűn mibenlétére sem, merthogy bűncselekmény (hozzávetőleg) az a társadalomra veszélyes cselekmény, melyet a törvény büntetni rendel.

Namármost, jelen esetben a kémkedés ilyen cselekmény lenne, de alig néhány nap kellett csak ahhoz, hogy a koncepció kitervelőjének valamelyik még nem teljesen elborult elméjű barátja megsúgja, hogy ezzel a váddal – hogy a mi Bélánk az Unió ellen kémkedett volna – viharos tetszést fognak aratni Európa kabarészínpadain.
Merthogy az Uniónak nemigen vannak olyan intézményei, melyeknek titkai lennének, tisztségviselői pedig leginkább a Gyurcsány-szisztémát követik, aki – miután elkúrta, nem kicsit, nagyon - hogy nem bontotta ki az igazság minden részletét, azóta mindent kibont, lesz, ami lesz.
Éppen ezen megy a harc most, hogy ugyan. legyenek már közös gazdasági titkaink, ne adj isten akár katonai titkaink is, de meglehetősen nehezen halad előre a dolog - a Fidesz és a Jobbik vállt vállnak vetve harcol ellene.

Ha nem lenne NATO, lehet, már egymás fejét csépelnénk a nyáridőben rendeltetésszerű alkalmazásra alkalmatlan hólapátokkal.

Így aztán kémkedés ügyében koncepcióváltásra került sor, mint Jóskánál, aki tudatmódosult állapotában lavórt követelt a nagyobb tragédiák megelőzése érdekében, de mire a lavór megérkezett, bánatos tekintettel közölte asszonykájával, hogy koncepciót váltott, mégsem hányni fog, ellenben becsinált…
A dolgok mai állása szerint a mi Bélánkat ma már nem kémkedéssel vádolják, hanem a NOL szerint – a büntető törvénykönyvben legjobb tudomásom szerint nem említett – bomlasztással, legyen az bármi is.
Ami azt illeti, ez a vád is ezer sebből vérzik, már, ha van vád egyáltalán, - olyasmiket emlegetnek, hogy Béla euroszkeptikus szélsőjobboldali pártokból szervezett volna politikai erőt az Unió felbomlasztása érdekében, de hát ez – bármennyire is ellenszenves törekvés – nem bűncselekmény, amennyiben az ominózus pártok legálisan működnek.


Ennyi erővel bármelyik európai parlamenti frakciót vádolni lehetne, Orbán Viktort meg egyenesen kerékbe kellene törni (nem is rossz ötlet…), mert ő egymagában többet tett már eddig az Unió ellen, mint KGBéla száz életidő alatt tenni tudna.
Szóval így felületesen szemlélve a dolgokat Béla ügye tüchtig kis koncepciós ügy, ami Sztálin halála után hatvanegy évvel meglehetősen illetlen dolog.
Aki ebben az ügyben Merkel vagy Barroso szőrös kezét keresi, csalódni fog, a mi pitypalattyos, árvalányhajas kis hazánk egyedül hülyeség tekintetében önellátó.


Viszont pofátlanságban a Fidesz verhetetlen.
Az orosz szálat abban véli felfedezni, hogy Putyin pénzeli a Bélát, aki a guruló rubelek segítségével intéz támadást az Unió intézményei ellen, ami szép elképzelés, még csak nem is irreális.
Igen, lehet, hogy Putyin anyagilag – esetleg információkkal - hozzájárul a szélsőséges politikai erők működtetéséhez, de ezt valószínűleg sokkal jobban el tudja konspirálni, mint a hazai oligarchák saját hozzájárulásukat Orbán hatalomrajuttatásához.
Mindenesetre a Nyugatnak sok szemrehánynivalója nincs az Oroszország bekerítését célzó ilyen-olyan politikai erők gátlástalan támogatása után, Grúziától-Ukrajnáig, hogy Líbia, Irak vagy Szíria szélsőségeseinek támogatásáról, a tálibok felfegyverzéséről szó se essék.


Mert azt azért ne feledjük, hogy Ukrajna Oroszországgal határos, azt se feledjük, hogy Gorbacsov ígéretet kapott arra, hogy a balti államok nem lesznek a NATO tagjai, de lássunk csodát – mégis lettek. Mint ahogy a Nyugat által pénzelt szélsőséges szervezetek puccsot hajtottak végre az oroszbarát ukrán elnök ellen – szóval jobb, ha nem tesz szemrehányást itt senki senkinek…


Ez a Béla meg egy mesterpancser, a tetejébe teljesen alkalmatlan a feladatra, melyre vállalkozott - már, ha vállalkozott egyáltalán.
Ki hallott olyat, hogy James Bond egy szimpla parlamenti meghallgatás miatt ágynak esik?
Elmegy inkább a Gundelbe, libamájas – pezsgős vacsorára Conchita Wursttal, (szeme se rebbenjen, ha a lába a tökömhöz ér – X-13 vagyok…) oszt jónapot!
Orbán sem esett ágynak a parlamenti meghallgatásán, persze ezért Szabó Zoltáné a szégyen, az alkalom legalább egy pacemaker-beültetést azért indokolt volna…


Tulajdonképpen örülnöm kellene, hogy a Jobbikot támadja a Fidesz, de mégsem örülök, mert demokráciát nem lehet antidemokratikus eszközökkel megvalósítani – nem igaz, hogy a cél szentesíti az eszközt.
Orbánnak egyébként is csak akkor jutott eszébe ez a szép ötlet, mikor a Jobbik már elszippantotta a Fidesz párszázezer szavazóját, nanehogy már tendencia legyen belőle…
Mindenesetre Bélának nehéz sorsa lesz, ülni fog, mint liba a fészkén, aztán majd egyszer felmentik, de addig még sokat kell énekelnie idomított csótányának a Proscsanyije Szlavjankit.
Vagy a Horst Wessel Liedet…

:O)))

2 megjegyzés:

civilhuszár írta...

Olvasás közben beugrott a francia titkosszolgálat parodizálásáról készült film, melyben Bernard Milan főnök , Hüvelykmatyi és Piroska ügynökök hogy jártak a magas szőke férfi üldözése során.
Persze nálunk sajátosan működik a
szolgálat, de nem kizárt, hogy van valami hasonlóság.:-))

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Úgy látom, hogy az MSZP-s politikusokon szerzett gyakorlatokat a FIDESZ ehhez a legújabb attrakciójához.

Úgy gondolja, hogy a járt utat követi, ha már eddig az eredményes volt és sikert sikerre halmozott !

Meg kell vádolni embereket valami kabátlopási témával, lehetőleg a választások előtt és majd lesz valami a választások után belőle.

A győztesnek nem kell magyarázkodni és kész !

Nem tudom, de nekem is kéne egy lavór, ettől az egésztől, a koncepció váltása nélkül.

Szégyellhetik magukat, akik egy ilyen pártra szavaztak és szavaznak!

Üdv sphagin.