Az elmúlt negyedszázadban magyarember életminőségénél talán csak a modora romlott jobban, elképesztő, ami ebben az országban folyik, elszomorító az emberek egymáshoz való viszonya, ami inkább nevezhető iszonynak, mint viszonynak.
Felháborodtam, jóllehet azt gondoltam, engem már azzal sem lehet felidegesíteni, ha ellopják a pénztárcámat, tekintettel annak tartalmára, de tévedtem.
A mai "Egyenes beszéd" című műsorban Kálmán Olga beszélgetett Hegedűs Csabával.
Eleinte nem is nagyon értettem, hogy mi újat tudna mondani a nézőknek a megpuccsolt birkózólegenda.
Nem történet semmi különös, csak ami már megszokottnak számít - patinás labdarúgó szakosztályt vezet a fényes karriert befutott, diploma nélküli gépjármű-kárszakértő, hát most majd egy bizonytalan képzettségű, ám mindenhez értő politikai hiéna vezeti Magyarország birkózó-életét, na és?
Természetesen ez ellen tenni nem lehet, a magyar pedig pragmatikus nép.
Ha választani kell aközött, hogy a birkózás szabadtéri sport legyen, ahol a versenyzők dolomiton gyúrják egymást, vagy megígérik neki, hogy az állam majd városonként épít nekik ötvenezer nézőt befogadó birkózó-csarnokot, hát magyarember a Makovecz-stílusban épített csarnokok ígéretét választja, ott aztán majd kihúzhatják a magyarok ellenfelei a gyufát, lesz belőle elég.
Aztán vagy lesz csarnok, vagy nem, de legalább megígérték...
Idáig ment a dolog a maga útján, aztán Hegedűs Csaba elmesélte, hogy még tartott a közgyűlés, a barátaival éppen a sebeiket nyalogatták az irodájában, amikor megjelent három-négy ügyvéd és felszólították, hogy a lehető legrövidebb időn belül hagyja el az irodáját.
Mellesleg - közölték - az iroda előtt áll néhány őrző-védő szakember, ami meglehetősen vicces volt, tekintettel, hogy bent meg egy-két világbajnok üldögélt rettegve, köztük a tornából felmentett Növényi Norbert.
Namármost értem én a diadalmámort, értem én, hogy a siker édes nektárja megrészegít, de azt azért nem értem, hogy miért kell valakit szükségtelenül megalázni?
Rendben van, örüljünk, rendezzünk díszebédet pezsgőbe mártogatott libacombot szopogatva, de ettől még nem lenne kötelező tahónak lenni.
Ha meg valaki gyárilag tahó, akkor legalább az ilyen kitüntetett pillanatokban türtőztethetné magát.
A XIII. kerületi Önkormányzat ülésén megemlékeztek a kerület elhunyt díszpolgáráról, Schweitzer József főrabbiról, egyetemi tanárról, a nagytudású és nemzetközi tiszteletnek örvendő emberről, aki mellesleg rokonszenves és bölcs emberként tiszteletet szerzett a magyar zsidóságnak az egész magyar társadalomban.
Kivéve egy Benke László nevű jobbikos önkormányzati képviselőt, aki most, így, pályája csúcsán megengedte magának, hogy amikor a polgármester felkérte a képviselőket, hogy egyperces néma felállással emlékezzenek meg az elhunytról, ülve maradt.
Ha soha nem ismertem a halottat, és részt veszek egy rendezvényen, ahol felszólítanak, hogy a közösség egy kiemelkedő tagja emlékének így adjam meg a tiszteletet, hát felállok, még akkor is, ha voltak, vagy vannak fenntartásaim a tevékenységével kapcsolatban.
De hát egy Benkének lehetnek egyáltalán ismeretei az elhunyt tudományos tevékenységéről?
Ugyan - ez csak egy antiszemita majom feltűnési viszketegsége, aki azt hiszi, hogy most, amikor kerületi képviselő lett, megengedheti már magának a tahóságot.
Senki nem mondta neki, hogy ez nem politikai állásfoglalás, hanem sima bunkóság.
De ha politikai állásfoglalás, akkor az ilyen embernek nincs helye a magyar politikában.
Nem kötelező szeretni a zsidókat, a cigányokat, a biciklistákat és a kopaszokat sem, de ha valaki önkormányzati képviselő, akkor annak be kell tartani a törvényeket, melyek szerint tilos embereket származásuk, vallásuk szerint megkülönböztetni.
Persze illemszabályokat nem lehet tételesen, törvénybe iktatva megkövetelni, az sincs sehol szabályozva, hogy nem szabad az asztal közepére csinálni, de ettől még épeszű ember nem tesz ilyet.
Kivéve, ha jobbikos önkormányzati képviselő, mert ő megengedheti magának a bunkóság luxusát.
Sajnos, ma ezt szankciók nélkül meg lehet tenni, habár a teljes önkormányzati testület felháborodott és követeli a lemondását, de biztos vagyok benne, hogy Benke, a bunkó nem is érti, hogy mi bajuk van vele, hiszen őt senki nem kötelezheti arra, hogy egy halott öreg zsidó tiszteletére felugráljon, majd ő eldönti, hogy kinek a tiszteletére áll fel.
Valamikor a magyar paraszt illemtudó volt, voltak szabályok, melyekhez tartotta magát, sajnos mára a lumpenproletariátus kocsmai illemkódexe a mérvadó, ezért lesz lassan élhetetlen ez az ország.
Az illemszabályok teszik ugyanis élhetővé a társadalmat, ezek betartásával könnyebben tudjuk megoldani az esetleges konfliktusokat, ezek teszik kényelmessé az életet.
Most, hogy Vezérünk már megtanította híveinek a pávatáncot, sorra kerülhetne talán az illemtan is...
:O)))
24 megjegyzés:
Kedves Pupu, mit várhatunk egy olyan ország egyszerű mezei polgárától - aki még fideszes, vagy jobbikos is a tetejébe -, amely országnak a miniszterelnöke európai hölgyek és urak között zsebregágott kézzel, pökhendi arckifejezéssel grasszál, s egy kocsmai összejövetelen kurjongat sok kislány meghágásáról? A házelnöke meg azzal kérkedik, hogy ők tudnak késsel, villával étkezni (ebben én kételkedem,el tudom képzelni, hogy a köteles Kövér kanállal tömi magába a pörköltet, s a végén a kézfejével törli le a bajszáról az odakerült szaftot.)
Ja. És az ügyvédek felszólították H.Cs.-t, hogy pakoljon össze, vigye el a személyes holmiját, de az iroda teljes berendezése a személyes holmija, mivel ő maga vásárolta anno.
Pávatánc és illemtan.
Itt jut eszembe a szakállas vicc.
Mama elmegy a műintézetbe, ahova lánykáját beíratná tánc- és illemtanra.
Becsönget, egy ficsúr dugja ki a fejét az ajtón.
Maga itt a tánctanár?
Á, a lóf@szt, én az illemtanár vagyok.
Hát ezektől ennyi illem tanulható.
A tahó beszédről annyit, hogy emlékszem, amikor sok-sok évvel ezelőtt a fidesz beindította a tahó közbeszéd intézményét, a sok okos megmondó azt kommunikálta, hogy mindegyik oldal ilyen, pedig ez akkor sem volt igaz.
Pupu, plebejus kormányzatunk van - már állításuk szerint. Nagy baj, hogy ők alulműveltek lévén a plebejusságot a tahósággal azonosítják.Legalább van önkritikájuk: hogy leszoktak a "polgári" jelző alkalmazásáról!
A polgári lét feltételezi ugyanis az illemtudást.
És igaza van Franknak: fejtől bűzlik a hal! Minimániásunk szorulna legelőbb egy illemtanárra!
... illemtant??? - és vajon kitől tanulnák???
Legfeljebb szotyolázni, vagy zsebbe dugott kézzel megjelenni elit társaságban.
Itt kérem az úri közönség táncol. A belépés díjtalan, a kilépés bizonytalan. /Rejtő/
Szeretném, tudni, hogy melyik kormányfő csókol kezet manapság
egy másik ország vezetőjének.
Merkel asszony nem mint nő szerepel a politikában, hanem politikusként. O.V azt gondolja, hogy ezzel valami nagyot tesz, pedig nem. Ilyen kézcsók a keresztapa filmben van,ott el tudom ezt képzelni. Lehet, hogy a kormányülések is igy kezdődnek?
Más.... nem tudom, de nem is látom, hogy egyetlen egy segélyszervezet ott lenne a koszovói menekültek megsegitésénél. Étellel, innivalókkal, esteleg pelenkákkal a kisgyerekeknek.Ha a világban történik valamilyen természeti katasztrófa , nagyon helyesen, rögtön jelentkeznek segiteni. Itt mi történik? A befogadó állomásokon ellátják öket? Erről egy szó sem esik.
Hát csoda ez egy olyan országban, ahol közjogi méltóságaink az úttörők a közéleti tahóság elterjedésében? A most regnálók mellett külön "hála" a kéznemfogási szokást meghonosító Laci bácsinknak, aki egyébként különösen érzékeny volt a közélet moralitására!
Van,aki úriember módjára viselkedik: úgy hívják Hegedűs Csaba. Aki nem engedi,hogy a megaláztatás érzése elragadja,sportszerűen,megfontoltan nyilatkozik,s minden mondatában alázatos - a birkózósport(olók) iránt. Legyőzhetetlen.
Az utóbbi példádhoz: és az ilyen példányok pártját favorizálja állítólag a pártot választó 30 éven aluliak nagyobb része! Akik, ugye, a jövő letéteményesei.
Magyarország, aggódom érted!
Úgy tűnik, Kölcsey tévedett, vagy csak túlzottan optimista volt, amikor azt írta, hogy ez a nép már a jövendőt is megbűnhődte.
Ugyanígy jártam tegnap este, nem is nagyon figyeltem...aztán jött, amit nem is akartam elhinni. Azt hittem rosszul értem. Ez a rossz arcú, hájfej, ez a senki! Mert az. Egy teljesítmény és ész nélküli primitív senki, akinek hatalmat adtak a kezébe. A legrosszabb emberfajta. Még ránézni is esztétikai gyötrelem. Ennél lejjebb már csak a Jobbik van... potenciális gyilkosokat képesek megválasztani szerencsétlen elbutított emberek. Már 15% körül van a számuk azoknak, akiket csak a gyűlölet tart életben. És van egy Schiffer nevű mici pótlékunk, amely még össze is akar fogni velük.
Én már tényleg lassan rettegni kezdek, hogy a teljesen elbutított emberek még ezeket is képesek lesznek a saját nyakukba tenni. Egy tényleg ki tudja milyen érdekeket támogató és ki tudja ki által pénzelt iszonyúan alantas embereket.
Ki a felelős, hogy idáig jutottunk?
Illemet még meg lehetne tanulni, de a műveletlen agyakba, ha időben bele nem tették, már nem lehet kultúrát csepegtetni...jó érzést, empátiát...Nagyon rossz ma Magyarországon élni... elkeserítő, hervasztó...mérgező és gyilkos.
Csatlakozom hello zárszavához: szerintem sem bűnhődte még meg. És ami a legszomorúbb, hogy a jelek szerint ez a bűnhődési folyamat egy darabig még el fog tartani...
Frank! Ha jól értem PuPu írását, a birkózószövetségben történtek a Rezsihenteshez kapcsolhatók, aki ráadásul nem is egy egyszerű mezei polgár, az előző kabinet egyik államtitkára volt. És már akkortájt is mutogatta "oroszlánkörmeit" bunkóságból. De valóban így van ahogy mondod (avagy a művelt roma is mondja), hogy sérójától kandel a mácsó.
OFF
Sajnálattal olvastam a Népszvában, hogy Jóbarátunk távozik. Az Indexe hivatkozó tudósítás döbbbentett meg:
"Colleen Bell nagykövet előre meghirdetett szerda esti bemutatkozó fogadása egyben Goodfriend búcsúpartija is lett - írja az index. A honlap névtelenül nyilatkozó partizók információi alapján állította össze a jelenlévők egy részének névsorát. A kormányt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, illetve Pintér Sándor képviselte. Ott volt Martonyi János volt külügyminiszter, Prőhle Gergely, az Emmi helyettes államtitkára, Szapáry György volt washingtoni nagykövet, aki nemrég érkezett haza, illetve utódja, Szemerkényi Réka, aki várhatóan pénteken utazik állomáshelyére.
A Fidesz parlamenti képviselői közül megjelent Gulyás Gergely és Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának elnöke, az MSZP részéről Mesterházy Attila volt pártelnök, Harangozó Tamás, Tóth Bertalan frakcióvezető-helyettes, valamint Szabó Vilmos. Az Együttet a párt ügyvezetője, Szigetvári Viktor, valamint Szelényi Zsuzsa és Juhász Péter, a PM-et Szabó Tímea, az LMP-t Szél Bernadett társelnök és Ungár Péter képviselte. Jelen volt a Nézőpont Intézetet vezető Mráz Ágoston Sámuel, illetve a Századvég-csoport egyik vezetője, Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Balázs Péter, a Bajnai-kormány külügyminisztere és Tóth Csaba a Republikon Intézettől."
A névsort olvasva egy kérdés fogalmazódott meg bennem: miért nem képviselte senki a DK-t. Nem hívták meg, meghívták, de nem ment el, vagy egyszerűen a tudósító nem tartotta fontosnak megemlíteni
Az illemtan túlságosan bonyolult, egyelőre elég lenne a tisztelet alapfokú működése...
https://www.youtube.com/watch?v=dXWweRAk4ls
Én azért nagyon csodálkozom, hogy Ti kedves Barátaim ennyire csodálkoztok. Láttok itt valakit is, aki a folyamatos siránkozáson kívül jó példával járna elől. Mi, akik bíráljuk a nem éppen erkölcsös megnyilvánulásokat, vajon valamiben is egyetértünk-e?
Hát nem és nem! Ha két baloldali elkezd beszélgetni, akkor jobb esetben csak elbeszélnek egymás mellett - meg sem hallják, hogy a másik mit mond - rosszabb esetekben ketten háromféle véleményt képviselnek.
A magyarnak, ha rendet akar maga körül a "korbács" használata szinte kötelező. Rend a lelke mindennek, és ha a szép szó nem használ, akkor nincs más út.
A mértéktelen liberalizmus, a kontroll nélküli demokrácia nem vezet sehova.
De hamarosan eljön az idő, amikor a "magyarember" újra megtapasztalhatja, hogy mit is jelent a csendőrpofon – aki először üt és utána kérdez - és akkor közvetlen élmény alapján rádöbben, hogy nagyon rossz az a ló, amire tesz, amikor a jobboldalt eltúlzottan favorizálja. A Jobbik hatalomra segítése a Fideszt továbbra is hatalomba tartja és ehhez a baloldali széthúzó, magatehetetlen pártocskák akaratukon kívül - vagy nem! - jelenleg csak asszisztálni képesek.
Jó lenne, ha sürgősen a fejükhöz kapnának, mert ha így folytatják, hamarosan illegalitásba kényszerülhetnek.
A jelenlegi helyzetben - mondjon bárki bármit, vizionáljon 100 ezres kormánybuktató tömeget - még halvány remény sincs arra, hogy itt a politika baloldali fordulatot vegyen.
A civil tüntetőkben bízni hiú ábránd, hiszen annak fiatalabb résztvevői a Jobbik hatalomra jutásában érdekeltek.
Jó lenne már egyszer reálisan közelíteni a kérdéshez és a Jobbik szerepét nem elbagatellizálni.
Az a tény azért mond valamit, hogy a 30 éven aluliak körében övék a vezető szerep. Ők pedig az országunk, a gyerekeink és az unokáink jövője.
Az egy másodlagos kérdés, hogy ki bunkóbb a másiknál. Túlkapások mindig is voltak és a jövőben is lesznek.
A hangsúlyt azonban mindig a sorsfordító kérdések megoldására kellene tenni. Ehhez pedig egy demokratikus minimum mentén történő összefogás és együttműködés lenne szükséges.
Mindezek láttán és hallatán egyre erősödik bennem a gondolat,hogy ha két héttel fiatalabb lennék,már itthagytam volna ezt az országot !
Ha nem jártak illemhelyre, akkor hol végezték a dolgukat?
Félretéve a viccet, ilyen szarvas hibát elkövetni, nem semmi!
Miután Vona is megkezdte a pávatáncot - legalább is egy lépést tett az antiszemitizmusa tagadására, mikor jön a következő, visszafelé, nem tudni - az ilyesmikre kell figyelni, amit ez a jobbikos képviselő produkált. Nem tehetné meg, ha nem tartozna a pártja mainstream-jébe...most minden bunkóságtól eltekintve, ez az ebertelenség...
Ezek az életben nem fognak se máshogy viselkedni, se máshogy beszélni, most ez a stílus, ez a "kultúra" virágzik.
Nézzétek meg Orbánt akinél nagyobb tahó tömkeleg az országban csak a pártjában és a jobbiknál található /jó, a baloldalon is vannak/.
Ezeket anno nem nevelték meg, még filmen se láttak viselkedni tudást, csak meg kell nézni mit művel orbán amikor fogad valakit, tárgyal valakikkel, szerencsétlen vendégei nem is tudják hová-merre pörögjenek forogjanak, mert képtelen mondjuk a könyöküknél fogva udvariasan terelni őket, ő megy előre mint a vadbarom, a vendég meg találja fel magát ahogy akarja.
Simicska beszédstílusa is mindent elárult róluk, nos ezek ők.
Sötétek, bunkók, de lopni nagyon tudnak, azt megtanították/megtanulták bezzeg amikor kellett.
Pupu és Kálmán Olga hogy tetszik amikor Vona Gáborral kell beszélgetnie, amikor nem talál fogást rajta és ideges, hisztérikus baromságokat hord össze, hogy rossz nézni.
Vona pedig félelmetesen intelligensen, kulturáltan, halkszavúan, sodrából nem kijőve mondja a válaszait, amire nagyon vevők az egyszerű emberek.
Nem is értem, hogy az ATV-nek miért kell bármelyik jobbikost behívnia egyáltalán, miért csinálnak tényezőt belőlük??? Kinek jó ez???
Hegedűs Csaba esete kiverte nálam a biztosítékot. Már csak azért is, mert a Vasasban sporttársam volt, és eljárt a mi ifi versenyeinkre is ha tehette, mert érdekelte az utánpótlás, pedig aktív volt akkoriban, nem volt nagyképű mint olimpiai bajnok.
Tehát egy kiakadtam, hogy egy emberi jellemben selejt embert nyomtak a helyére.
Fejétől bűzlik a hal.
Nálunk az Ősbunkó testesíti meg a politikai bunkóság fogalmát, és mint minden, ez a stílus nélküli ösztönös tahóság is leszivárog, átitatva a közélet minden zugát.
Nálunk nem alakult ki egy meghatározó stílussal, értékrenddel bíró polgári réteg. Azt a polgári mentalitást, amit Márai képviselt, elnyelte a történelem.
Friderikusz műsorában egy Svédországba emigrált 94 éves magyar rákkutató tudós mondta: Magyarországon az önkorlátozás nélküli durva nagyhangúság dívik a társadalom szabadság iránti igénye nélkül, míg Svédországban a társadalom szabadsága szent, miközben a magánéletben az önkorlátozás kötelező.
Nálunk az egyén szabadságát a társadalmi szabadság elé helyezik, ez züllött mára fékevesztett szabadossággá.
Szevasztok!
Itt találkoztam vele, amikor ingerküszöbömet túl lépte - már mint drága szeretet hazám lebunkózása - nem-lehetett volna neki más címet adni - hogy ne tűnjön úgy, hogy mindenki bunkó ebben az országban?
itt a link:
http://kanadaihirlap.com/2015/02/13/bunkok-orszaga/#comment-170199
felvéve a stílust válaszoltam nekik a támadó reagálásuk természetesen nem maradt el szokás szerint - ismerve őket - mérhetetlen dühömben - de jogosan - senki nem bunkózhat általánosítva mindenkire érthető formában!
szer-e-tettel id. Kiss László
Kedves Kiss László, akik felismerik és szégyellik a bunkó, tahó viselkedést, amit az ország vezetőinél is tapasztal, azok nem tahók és nem bunkók.
A tahó és bunkó megismerszik arról, hogy ő szinte kérkedik azzal, hogy ő tahó és bunkó.
Nyilván nem az egész országra jellemző, de a "kirakatban" lévők bizony sokszor adnak okot erre a megállapításra.
Jó - Jó Frank! Értelek én, de nem lehetett volna például így írni:
Ez az az ország amelyben a legtöbb bunkó található.
És így már más a fekvése - mert nem kell magamra vennem - mert nem általánosít... Ugye érted? Hisz értem és érted mindannyiunkért írom!
szer-e-tettel id. Kiss László
Ki korpa közé keveredik, megeszik a BUNKÓK!Köztük az is azzá válik, még ha viszonylag normális volt is.Nem általánosítani kellene, hanem nyilvánosan megszégyeníteni a "sült paraszt BUNKÓKAT", legyen az akár egy miniszterelnök is!
Én nem tudom, miaz a lumpenproltus, de a, gocsmai iledelmet mindik is betartotam. Az pedig küllönösen tíztességes volt, joban, mint ezekneg a kkódexe, vagy mije. A kocsma az egy ojan hej, ahol az ember amit mond teknap, az holnapra is igaz. Ha pedig beverika felyedet, job, ha nem méc oda. töbet. Ja...és nem mindik az eröseb gyöz, mer vannak cselei a Füliknek is, és tizteségesebek, mert csak egy késel, óperál.
Aláirás: A Törökk szultán (ezt a Senkki alfonc is tuggya meg mindengi)
"Nincsen remény,nincsen remény "
Megjegyzés küldése