2015. február 2., hétfő

JÖTT, MENT, MEG A JÖTTMENT


Merkel asszony jött, majd ment.
Tárgyalt a jöttmenttel, aki sajnos maradt.
Nem lenne baj, ha jönne már valaki, aki rá tudná bírni, hogy ő is menjen - nagy szívességet tenne a magyar népnek.

Mindenesetre a helyzet egy fikarcnyit sem változott, a látogatás kellemes, langyos légkörben zajlott. Büszkeségünk mosolygott, megnyalogatta a lélegeztetőgép kapcsolóját kezelő kezet, a kancellár asszony pedig mosolygott - igaz, néha hitetlenkedve.
Hogy a látogatás nyilvánosság elől elzárt részében mi történt, azt sajnos nem tudhatjuk, mindenesetre a Vezér állapota romlott, úgy nyalogatta a szája szélét, mint Bodri, ha sikerül elemelnie a lakodalmi asztalról a libacombot.

Azért a sajtótájékoztatón hepciáskodott kicsinyt.
Mikor kiderült, hogy Merkel asszony képtelen értelmezni az illiberális demokrácia nevezetű világtörténelmi jelentőségű alapvetést, akkor büszkén kihúzta magát és elmondta, hogy szerinte nem csak liberális demokrácia létezik, hanem vannak másféle demokráciák is, de aztán - hálistennek - eltekintett a kérdés részletes kifejtésétől, hogy például van diktatórikus demokrácia meg fasiszta demokrácia is.

Summa summárum van más demokrácia is, mint a liberális, azzal a cseppnyi megszorítással, hogy annak már nem demokrácia a neve, hanem valami más.

A liberalizmust az állam működésében illene tettenérnünk, de ez egyre nehezebben megy, mert ez azt jelentené, hogy az államnak lehetőleg kicsinek és szolgáltatónak illene lenni, míg a mai trendek nem ezt a nézetet képviselik.
A demokrácia felnőtt emberek társadalmát feltételezi, míg az illiberális - konkrétan fenetuggyamilyen demokrácia társadalmában maximum óvodás vagy, akinek meg kell törölni a szájacskáját és ki kell törölni a popóját, egyedül nem mehetsz sehova, csak a sétáltatókötélen oda, ahová az óvónéni vezetgeti - most éppen a szakadékba.
Vagy óvóbácsi - mindegylófax - mindenesetre nem te döntöd el sem az úticélt, sem a menetvonalat, sem a sebességet, te csak fogod a kötelet és baktatsz, ha pedig elengeded a madzagot, hát jön a bünti.

Szóval, ameddig a mi kettéfűrészelt óriásunk mondja meg errefelé a tutifrankót, addig neked kuss, különben mehetsz árkot pucolni, súlyosabb esetekben leesik a létrád a kocsidról, mely az induláskor lehet, még rajta sem volt...
Merkel asszony furcsán mosolygott az illiberális demokrácia hallatán.
Talán az lett volna a jó, ha Orbán inkább szellent egy középhangos nagyonbüdöset, és a kancellár asszony ezen botránkozik meg, de nekünk nincs ilyen szerencsénk, a mi Nagybetegünknek a másik végéből dőlt a hülyeséggel turbózott büdösség.


A zsinagóga udvarán a magyar zsidóság képviselői várták Merkelt - Orbán közben valószínűleg elment, megkoszorúzni "A turul teherbe ejti Gábrielt - háturul" című szobrot, - mindenesetre jobban jártunk, hogy nem hercigeskedett ott álszent pofával.
Szép gesztus volt ez Merkel asszonytól, akinek valamiért nem jutott eszébe, hogy az osztrákokra tolja a felelősséget Hitlerért és tetteiért, ebből is látszik, hogy milyen igazságtalan a világ, hogy nem Orbán, hanem Merkel a világpolitikai tényező.
Habár nekünk sem kell elégedetlennek lennünk,a világ hálás Vezérünk és Fénylő Csillagunk Soroksártól Nyírmocsoládig terjedő, világot befolyásoló hatásáért.
Mikor a Bundeskanzlerin gépe felemelkedett, a Vezér megkönnyebbülhetett, hiszen nem döfte át szívét kardjával egyetlen teuton lovag sem RTL logoval a pajzsán, habár ezeken a látogatásokon nem az a fontos, amit elmondanak a külvilágnak, hanem az amit elhallgatnak.


Persze azért kicsit csalódott is vagyok.
Legfőképpen azért, mert nem értem Merkelt, aki azért elszámolással tartozik a német népnek azzal a töméntelen pénzzel, melyet a német adófizetőktől a magyar maffiózók zsebébe csoportosít át.
Ha szigorúan nézzük a dolgokat, akkor Angela Merkel pénzeli a magyar maffiát, ő tartja fenn uralmukat.

Ha az uniós pénzeket - melyek zömét Németország adja a koldusállamoknak - felfüggesztenék a demokrácia helyreállításáig, hát három napot sem érne meg ez a kormány, - ha meg egy havi karbantartást rendelnének el a magyarországi autógyárakban, kettőt sem.

Nem is nagyon értem, hogy hogyan tud ezzel otthon elszámolni, hogyan tudja megmagyarázni, hogy a munkanélküliséggel küzdő Magyarországon, ahol emberek fagynak meg az utcán és a lakásaikban, ahol gyerekek éheznek. miért éppen Csányi zenélő, légkondicionált tehenészete kap vissza nem térítendő támogatást, Mészáros Lőrinc nevén  miért a gazdája gazdagodik belőle.
Hogy hogyan tűrhető, hogy az uniós pénzekből a miniszterelnök és családja lopja a legtöbbet, hogy német adófizetők pénzéből épüljön stadion a kertje végében.

Hát mindegy, - pontosabban nem mindegy, de egyelőre tehetetlenek vagyunk, viszont erősen reménykedünk abban, hogy lesz ez még egy olyan ország, ahol tönkretevői börtönben ülnek, a vagyonuk nagyrészt visszakerül az államkasszába - talán a gyerekeknek is jut belőle.
Meg még talán neked is jut a gyógyszereidre, meg a megélhetésedre, és nem kell alamizsnaként kezelned a nyugdíjadat.
És akkor, de csak akkor, lehet egy majdani kormányfőnek anélkül is fogadni a német szövetségi kancellárt, hogy a sajtótájékoztatója felét össze kelljen hazudozni, világ csúfjára.
Az ilyen látogatások mindig hasznosak, ilyenkor lehet megmérni távolságunkat Európától.
Ma még gumiból kellene készítenünk a mérőszalagokat...

:O)))



21 megjegyzés:

Kapat írta...

Hallgatva a mai sajtótájékoztatót, még mindig képes vagyok meglepőddni azon, hogyan tud valaki ilyen gátlástalanul hazudni. Minden mondata képmutatás, a hazugság olyan foka, melytől ökölbe szorul a jámborabb ember keze is.
A hanghordozása különösen ingerlő, pattogós, lehengerlő. Szeretne férfias határozottságot mutatni, de inkább egy kérlelhetetlen diktátor hangján szól, mint ahogy az is! Remélem, Merkel fogja az adást és nincsenek illúziói.
Ha már a kancellár asszony rászánta magát erre a látogatásra, elvártam volna Tőle, hogy "egész Magyarország" hangulatát érzékelendő, meghallgassa az ellenzék véleményét is. Remélem, azért így is megfelelően tájékoztatják diplomatái!
Ez a látogatás táplálja Orbán egóját, megtörve a karantént, melyben a külföld demokrata politikusai immár 5 éve jogosan tartják.
Tudom, Merkelnek egyéb szemponjai is voltak a látogatással, az EU kártékony fenegyerekét kellett megreguláznia külpolitikai érdekeik miatt.
Hogy sikerült -e, majd a Putyin látogatás után elválik. Vajon ki tud bújni a pávatáncos a bőréből?
Olyan ez az ember, mint egy veszélyes járvány, mely védőoltás hiányában végigpusztítja az egész országot. Ha hívő lennék, minden nap elimádkoznám, hogy "szabadíts meg minket a gonosztól"!

Kapat írta...

Javítva: meglepődni

Geza írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Geza írta...

Marhara nem ertem, hogy a Merkel mi a francnak jott ide. Szoval, ha a zsidoknak akar ujabb gesztusokat tenni, azt boven megtehetne Europa barmely mas orszagaban is. Teljesen ugy fest, hogy egy kis "sallerezes" utan (az azt megelezo kezcsokot kovetoen) normalisnak tartja ami itt van. Nem tudom, hogy hogyan kellene orditanunk, hogy az EU megertse, hogy milyen ez a rendszer. A csaj egy jo nagy csalodas - annak ellenere, hogy nem vartunk tole csodat, es az egesz, mar-mar 5 eve folyo elotortenet azt mutatja, hogy Nyugat Europaban igen keves moralis tartas van (egy-ket udito kiveteltol eltekintve, de hat azert mindenki emlekszik meg Jugoszlavia szetesesere).

Egyebkent meg reszben ehhez kapcsolodva, az itthoni fszfej ismert kozeleti szemilyisegekkel kapcsolatban meg csak annyit, hogy amikor ma meghallottam a Lengyel Laszlo "ertekezeset" arrol, hogy a mai ellenzek kozul nincs senki, aki a Merkellel ma targyalni tudott volna, meg hogy nincs kozottuk senki, aki a gazdasag es az EU valos kerdeseihez konyitana, azt gondoltam, hogy mikor erjuk mar meg, hogy az ilyen senkihaziak ne osszak nekunk az eszt (raadasul allitolag a mi oldalunkrol). Na persze az egesz musor a tuntetesek fikazasarol szolt, de termeszetesen senki sem mondta meg, hogy mire gondol, mit is kellene oe szerinte csinalni.

hello írta...

Nincs fenn a You Tube-on, ezért nem tudom idehozni, de talán más is emlékszik a hajdani slágerre, ami úgy szólt, hogy "Mindig az a vesztes, ki többet vár, mint amit az élet felkínál..."



Avi írta...

Nem gondolom, hogy külföldről kell várni a segítséget, hogy megdöntsék a szotyiköpködő hatalmát. Merkelnek is az az érdeke, hogy mint Pupu leírta, picit próbálja kordában tartani. Egyébként az EU öt éve nem tesz semmit a mi fényességünk EU ellenes kirohanásai ellen csak a pénzt önti Orbán és barátai zsebébe.

Frank írta...

A Merkel látogatás legfontosabb pillanata az volt, amikor egy német(!) újságíró megkérdezte, hogy mi a véleménye a kancellár asszonynak Orbán illiberális nézetéről, terveiről.
Merkel határozottan kijelentette, hogy ő ezt nem tudja értelmezni, mikor demokráciáról van szó.
Nem is lehet.
Orbánnak pedig tényleg hatalmas zavar van a fejében - mikor kijelentette, hogy a demokráciának nem kizárólagosan a liberalizmus az egyetlen ideológiája. Tehát szerinte van illiberális demokrácia is. Ami ugye lehetetlen. (Vö. évek óta a legősibb mesterséget űző kéjnő egyben szűz is).

Jutka írta...

A fentiekhez nincs igazán hozzáfüzni valóm.A sajtótájékozatón jelenlévő kormánytagok idétlen röhögcsélésén kivül.Ez is Magyarország.Szégyeltem magam.

kekec írta...

Géza, ha Lengyel hitelteleníteni kívánja magát: az az ő baja. Legalább van egy sikeres ember az országban.
Gyurcsánynak ugyanis nem okozott gondot a tárgyalás, és valamit konyít a gazdasághoz is, ha a másfél éves gyurcsányi kiigazítás statisztikailag mérhető eredményeire gondolunk. Amiért egy Nobel díjas közgazdász társszerzőnek fogadta a válságkezelésről írt könyvéhez.
Azért arra kíváncsi leszek, hogy sikerül-e az országnak lehívni azt a PLUSZ! 1 milliárd euró támogatást, amit a tárgyalásaival szerzett az Uniótól! Ami még hátravan: 2,2 mrd, az tulajdonképp ugyanis 1,2+1!

nemóvatos írta...

Ha jól megszámítjuk akkor Merkel a két főmacskajancsival összesen nem töltött több időt mint a diákokkal és a zsinagógában külön-külön.
Úgy meg régen sem illett egy falu iskoláját meg a templomát meglátogatni, hogy a bíróhoz meg a nótáriushoz be nem köszönt az elöljáró.
Még ha utálta is őket mint az a tuggyukki a kukoricagölődint.
Hogy az "ellenzék" --tán a mérete miatt-- meg nem fért bele az időbe azon lehet gondolkozni, de csodálkozni azt nem.

asta írta...

Kapat... ezt a beszédet tényleg nehéz volt végig hallgatni. Geza, abban nem értek egyet, hogy haszontalan lett volna ez a látogatás. Nagyon is szükség volt rá, hogy egy személyes találkozáson világosan megmutatkozzon az a különbség és a növekvő szakadék. Mosolytalan sajtó tájékoztató... így kommentálta egyik külföldi lap és ez nagyon találó. Merkel elment a falig, amit az ilyen esemény még megenged. Érdekesebb azonban a reakciókat nézni... mert vannak ugye a világpolitikai érdekek és van a német közvélemény, amely láthatóan egyre dühösebben reagál. Ez egy folyamat, ahol már cérna szakadás közelében vagyunk.. hogy akkor mi lesz nem tudom.. bár teljesen kézenfekvő a megoldás: amit PuPu leírt.
Lengyel László tegnapi szereplése kiábrándító volt, de nemkülönben a mellette szónokló nemjuteszembeaneve fiatalemberé is... tipikus példája az un. vezető értelmiség viselkedésének. Na ezeket kéne, kortól függetlenül most már kiszorítani a nyilvános kommunikációból.. az én nagy kedvencemmel, a Gy-t picsázó senkivel az élen.

Unknown írta...

Én csak abban bízom, hogy Merkel asszony pohara annyit töltődött ez alatt az 5(?) óra alatt, hogy közel vagyunk az utolsó csepphez......

grund írta...

Frank 7:35!
Miért, mit gondoltál, hogy a magyar közszolgálatitól bárki is fel mer tenni Őfényességének egy valódi kérdést? Ugyanis magyar részről csak onnan kérdezhettek... Ezzel is érzékeltetve, hogy hogyan megy ez illiberáliséknál.

Observer írta...

Érdemes elolvasni a német közszolgálati média (igen, ott létezik ilyen...) reakcióit:

http://hvg.hu/itthon/20150202_Nemet_media_Orban_kove_valt_arccal_hallga

Én belenéztem ma reggel az ARD, a ZDF és a Deutschlandfunk internetes oldaláb. Háááát... Nagyítóval kellett keresnem olyan megnyilvánulást, ami pozitív lett volna Orbánra nézve. Teljesen egyetértenek abban, hogy Orbán igen kemény bírálatban részesült, amit a jelek szerint fel sem tud fogni. Úgy gondolom, ez a félkegyelmű Don Quijote teljesen elvesztette az önuralmát, amikor visszaszólt Merkelnek, és elkezdte "oktatni" a kancellárt demokráciából. Ezt egyhamar nem felejtik el neki, annyi biztos. A faszi olyan barom, hogy a saját politikai sírgödrét ássa szorgalmasan. Ez némi bizakodásra adhat okot, de messze még a vég. Ahhoz, hogy odakint végképp leírják, arra van szükség, hogy legyen élet- és kormányzásképes alternatíva. És most nem személyre gondolok, hanem politikai alternatívára. Ezt kell létrehozni, ennek kell mindent alárendelni: a pártérdekeket, a személyes ambíciókat és az ellenzéki oldalon is jelen lévő "éhes szájak" (értsd: kisrablók) érdekeit is. Nem lesz könnyű menet. Munka, munka, munka...

hello írta...

Observer, az általad betett cikknél újdonság, hogy ez a cím: "Német média: "Orbán kővé vált arccal" hallgatta Merkel bírálatait", és alatta: "Szerző:MTI"

Ugyanis az MTI jellemzően "hurrá"-híreit hallgatva még egy olyan alapból zenei profilú, azaz direktben nem politizáló rádióban is, mint a Juventus, soha egyetlen "felségsértő" szó nem kerül ki tőlük.

Frank írta...

Annyit - nagy erőfeszítéssel - fel lehet hozni Orbán mentségére, hogy nincs tisztában a fogalmakkal. Mert ha tisztában lenne, akkor nem mondott volna egy akkora baromi nagy hülyeséget a tegnapi sajtótájékoztatón a rögeszméjével, az illiberális államformával kapcslatban. A demokrácia maga az liberális alapvetően, tehát a demokratikus társadalomban szabad polgárok élnek. (Ami nem jelenti azt, hogy ott kizárólag liberális politikusok vannak hatalmon.)
Azért meg nagyon mérges vagyok a balodali, demokratikus ellenzékre, mert amikor ez a félnótás miniszterelnök kijelentette az illiberális rögeszméjét Posványoson, megfejelve konkrét országok (Oroszország, Kína, India, Törökország)példáivel, akkor a kritikusok a mi oldalunkról az egyszerű magyar választópolgárok számára érthetetlenül makogtak fékek, meg ellensúlyok hiányáról, a sajtószabadság megszüntetéséről, az alkotmánybíróság hatáskörének megnyirbálásáról, stb., amiket a magyar átlagember - sajnos, ki kell mondani, hogy eléggé zokni az ilyen fogalmak megértéséhez - egyszerűen lesz@art.
Egyik baloldali politikusunk sem tette közzé, hogy Orbán minta-országaiban hogyan él egy alkalmazott, egy munkás, egy nyugdíjas,tehát egy átlagember. Bizony, szarabbul, mint mi most itt, de Orbán segítségével egyre többen turkálhatunk majd mi is a kukákban, az illiberális állam vívmányaként.

grund 7:35, egyetértünk.

csakafidesz? írta...

Azt, hogy mi hangzott el a négyszemközti megbeszélésen soha sem fogjuk megtudni.
Merkel azért nem mondja, mert nem teheti, Orbán pedig azért, mert az valószínüleg nem áll érdekében.
Ha bármit is mondana - a hívein kívül - ki hinne neki?

Hogy kiben bízhatunk? Esetleg önmagunkban. Kérdés, hogy merjük-e, tesszük-e?

Mert ugye volt itt egy un. "navos" ügy is, amiről ma sem tudjuk, hogy Vida I.-n kívül kik voltak a szereplői. Érdekel ez ma már valakit?

A magyarázat ugyanaz, mint ami fentebb már elhangzott.

A kérdés költői. Miért is van ezekre szükség, ha egy állítást soha senki nem akar, se bizonyítani, se cáfolni?

Ez nem más, mint zavar-és reménykeltés a javából. Aztán néma csend és ...

Geza írta...

Kedves Asta, a fszi akinek a neve hirtelen nem ugrott be (nekem se), Cegledi Zoltan. Nagy sztar a Heti Hetesben (a nem tul magasszintu gondolatok gyenguska raagogatasa a nep lightosabb indulatainak levezetese celjabol). Altalaban a fazon meeg nem idegesitett fel, de a tegnapi ATV-s musorban a Lengyel Laszlohoz hasonloan ostoban kinyilatkoztatta az "osszefogas" ertelmetlenseget. Erdekes, hogy az Ujsagiro Klub szerepeet atvett musorban egy ember sem volt (kulonoskeppen a csinosnak mondhato musorvezetonore gondolok), aki megkerdezte volna, hogy melyik onalloan indulo part szerzett volna meg a fidesz legyozesehez szukseges 40+ szazalekot. Ezek teljesen hulyek, az mar biztos. [Errol akartam irni meg tegnap, de utalom a hosszo beirasokat ...]

Egyebkent nem ertek Veled egyet abban, hogy a Merkel "elment a falig". A Merkel is, meg ebbol kifolyolag az EU is probal idore jatszani, a "majd csak lesz valami" (szokasos) europai filozofajat kovetve. De persze kozben, "business as usual". Akkor esnek majd pofara, ha a gyenge/hulye lancszemek osszefognak es elkezdenek meg hulyebben viselkedni, a neemet meg a francia polgaroknak pedig eleguk lesz a sok kis hulye orszagbol. Nem veszik eszre, hogy a nacionalizmus/populizmus/primitivseg milyen nagy veszely Europara es a vilagra.

Racionális (Föld-lakó/ember/magyar) írta...

Az angol 'red herring' kifejezés azt írja le, amikor a lényeges helyett valami lényegtelenről beszélünk, elterelve ezzel a figyelmet a fontos kérdésekről.

Amikor Angela Merkel Görögországba ment, és tüntettek ellene vadul, akkor el kellett mondania a görög kormánynak, hogy vagy azt teszik amit mondanak, vagy nem finanszírozzák tovább a görög államot. Ez egy válság volt, amit muszáj volt kezelni és nem tapsot várt az utcákon.

Amikor idejött, pontosan ott voltak előtte a Mo-i jelentések, és nem attól hatódott volna meg, ha transzparensekkel segítséget könyörgő magyarokat lát az utcákon. (Az, ahogy védekezett az itteni bűnbanda, az sokkal többet mondott mindennél: amerre ment, két sarokkal kísérve, lezárt, kiürített utcák. Ez német precizitással pontosan előtte fekszik nyilvánvalóan.)

Ha valaki Európában világosan el akar mondani egy dolgot Viktornak, akkor egyik legerősebb emberét küldi, akivel kénytelen udvarias lenni ez a paraszt. Azt, hogy mit kellett elmondani neki, nem tudjuk. Az, hogy mit szeretnénk mi, azt nem fogja senki helyettünk elintézni.

Vannak fontos dolgok, az amerikai-európai szabad kereskedelmi egyezmény. Ezt valószínűleg a tudtára kellett hozni, hogy itt nincs pávatánc - mert egyes fideszes hozzáértők pont erre hivatkoztak, hogy ez egy jó zsarolási pont Európa felé. Fontos kérdés volt nyilvánvalóan a gáz szállítás Ukrajna felé. Nem gondolom, hogy ne tudta volna Merkel, hogy vasárnap éppen lezárta Mo megint a csapokat. Putyinnak is akarhatnak üzenni, és Merkel a kereskedelmi kapcsolatokon keresztül javasolja rendezni azt a Davos-i beszéde alapján.

Viktorunk problémája a miénk, és sem Merkel, sem más nem fogja megoldani. Ez szar ügy, de ez van.

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Az a szomorú, hogy ezt a bunkó vezért is saját magunknak köszönhetjük.
Elképesztő, hogy mit látnak benne ?

Bár csökken a népszerűsége, azért még mindig elég ahhoz, hogy ne lehessen elzavarni.

Amíg nem jön meg a többség esze, addig nem is lesz itt változás.

Sajnos !

hello írta...

Természetesen féltem a hazámat.
Csak az jut eszembe, hogy a szocializmus építése is kényszerítő gazdasági okok miatt bukott meg.
Ha a németek + az EU elunnák, hogy lyukas vödörbe öntsék a pénzüket - ahogy erről PuPu is írt -, hamar új helyzet teremtődne.
Ezzel csak 1 baj van, ami viszont óriási, és nyilván ezért is nem teszik meg, és amit nyilván Merkel is lát: hogy látható váltó erő híján káosz és anarchia, akár egy szélsőjobb puccs is benne lenne a pakliban.
És ennek a megoldására febr. elsején a Kossuth téren sem hallottam megnyugtató, működőképes elképzelést.