2015. július 24., péntek

EMANCIPASIK

Olyanok ők, mint az emancipuncik, csak ők fiúk, akik harcot indítottak az egyenjogúságért.
De támogatják őket a nők is, akik elmennek nyugdíjba, oszt nincsen senki kéznél, akit elláthatnának iránymutatással, miként hálás népét hajdan Ceausescu.
A pasik munkába járnak (haverok, sör, kocsma...), a rezsijük is magasabb így, mintha otthon menetelnének a konyha-Tesco közötti útvonalon.


A probléma abban csucsorosodik ki, hogy egyszer, választások előtt úgy érezte a kormány névre hallgató Orbánviktor, hogy a Fidesz elbírna még párszázezer szavazatot, ezért hát a nők felé fordult, akik köztudottan érzelmi lények, hamvas ártatlanságukban oly naivak, hogy mindent bevesznek, amit a Nemzeti Sejt eléjük tálal.
Nem is okozott csalódást a döntés, amely egyébként a szokástól eltérően elsősorban az alacsonyabb néposztályokat   hozta kedvező helyzetbe:
Aki ugyanis beállt 16 éves korában szövőnőnek, az csak egy évvel később mehetett így nyugdíjba, mint Kádár rendszerében bármelyik nő.
Ellenben aki okosodott, az most megkapta a büntit, az iskolázottság ebben az érában nem számít érdemnek, sőt.

Viszont a férfiak nem kaptak ilyen kedvezményt, mert ez tönkretette volna a nyugdíjrendszert, mely arra alapozza működését, hogy a férfiak húsz százaléka hatvanadik életéve előtt elpatkol, hatvan és hetvenkilenc év között a még életben levők fele követi őket, míg a nők fele nyolcvan éves kora után adja vissza lelkét teremtőjének.
A férfiak átlag hetvenegy és fél évig édesítik meg a nők életét, ebből adódóan a nők vagy hét évvel tovább élnek -  átlagosan.

Namármost ha egy férfi is elmehet nyugdíjba negyven év munkaiszony után, akkor az azt jelenti, hogy rengeteg nyugdíjat kell kifizetni neki, amihez a kormánynak se pénze, se kedve nincs.
A pénzt, melyből lehetőség lett volna az ilyen ötleteket finanszírozni, ugyanaz a - megtévesztésképpen -kormánynak nevezett kis hadnemondjamki lopta el, mint akinek szemét most elöntötték a könnyek a sajnálkozástól: az ötlet jó, de nincs rá sajnos fedezet.
Miközben szétverve egy működő nyugdíjreformot szélbe és a saját zsebébe szórt háromezer milliárd forintot, melynek háromnegyedéből fel lehetett volna építeni a második Szuezi-csatornát...


Mindenesetre Mici előrelátó, kiadta a savanyúképű pénzügyminiszternek a feladatot: Fenyegesd meg őket Miska, adóemeléssel , ha nem vágnak eléggé megrettent pofát, akkor nyugdíjcsökkentéssel, majd aztán a Lázár megfenyegeti őket, hogy ha nem fogják be a pofájukat, akkor éheztetni fogjuk őket.
Hát, ami azt illeti, a társadalom fele úgyis erre ítéltetett, huszonöt éve nincs befizetése a sok okos parasztnak, akik boldogan verték szét a termelőszövetkezeteket és ezzel a saját létalapjukat, viszont fiaik boldog cselédek és zsellérek lesznek, még ötven év, és mesélik: a méltóságos Anikó asszony minden karácsonykor ajándékot osztott, volt gyerek, amelyik akár egy pár cipőt is kapott!


A Ratkó-gyerekekkel elmegy az ország népességének jó része, aki még nyugdíjra igényt tarthat, a többi meg majd hadd büdösödjön az árokparton, ha elhullik úton-útfélen - még az árokparton legelésző liba is pottyant majd a fejére, nemhogy a kormány.
Öregnek lenni amúgy sem jó, de ahogy haladunk döngő léptekkel a fejlett kapitalizmus építésének rögös útján, egyre rohadtabb lesz.
Ezzel a helyzettel viszont rendkívül elégedett a ma hatalmaskodó banda: az éhes embert egy karéj kenyérrel is kordában lehet tartani.
Jól viselkedsz, kapsz, nem viselkedsz
 jól, éhenhalsz - ennyire egyszerű ez a képlet.
Ideje elkezdeni tanulgatni az új viselkedést.

És hogy elmehetnek-e negyven évi munka után nyugdíjba a férfiak?
Oly mindegy, a gond nem velük van, hanem azokkal, akiknek el sem kell menni, mert már tizenhat esztendős korukban fizetetlen szabadságra mennek, és ha kapnak is valamennyi pénzt valahol, a nyugdíjalapba nem fizet be értük senki, a szép jövőt, mely rájuk vár, nem kívánom senkinek.
Mondhatod, hogy ez téged nem érint, tudtad iskoláztatni a gyerekeid, legfeljebb odébbállnak.


Lehet.
De egy ország akkor élhető, ha a legszegényebbek is élni tudnak benne.
Ha nem, akkor el fogják vágni ezer forintért a nyakad.
A nyugdíj és az ingyenes egészségügyi ellátás a kádári társadalom tartópillére volt.
Ez a társadalom alapozás nélkül, ingoványra építkezik, körötte tízmillió strucc, egytől-egyig homokbadugott fejjel...

:O)))

13 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon a szívemből írtál.
Ha baloldal egyáltalán létezne, ezen a szálon, a népszavazás a 40 éve dolgozó férfiak nyugdíjáért - fel lehetne fejteni a rendszert.
Ez egy lakmusz papír.Aki támogatja, az a lelkében baloldali.
Aki ellenzi, az a hatalom birtokosa,vagy a csicskása.Ilyen tiszta a képlet.
Ha több 40 évet dolgozott férfi kerülni nyugdíjba, egy szellemi tőke is kikerülne a félelem béklyójából.Ez az új tömeg egy választásnál valószínűleg már nem sörözne a tv előtt, ahelyett, hogy szavazni menne.
Ezért hinti el a kormány a nyugdíjcsökkentés altató meséjét, hogy mindenki féljen a még nagyobb nyomortól, nehogy már ez a népszavazás egy össztársadalmi nagy hullámmal kimossa a bársonyszékből őket.Ez az elmúlt évtizedek bűneit feltáró rendszerváltást hozna.

pleinair írta...

Vigasztaljon minket a tudat, hogy míg a jövő nyugdíjasai nyomorogni fognak, Mici és enyveskezű maffiózó bandája börtönben fog lassan elrohadni.
De szép a kép, ha belegondolok..

hello írta...

Ebben a témában egy rendkívül világos, logikus, őszinte, és az újabb nyilvánvaló bornírtság miatti jogos indulattól sem mentes nyilatkozatot Dávid Ferenctől lehetett hallani az Egyenes beszédben a minap.
Hogy van az, hogy sem az MSZP, sem az egy ideje már a Kordás László által vezetett szakszervezeti szövetség sem volt képes végiggondolni és/vagy felérni ésszel (vagy ahol nincs, ott ne keress?) mindazt, amit Dávid Ferenc összefoglalt?
A Jobbik a harmadik támogatója a dolognak: rajtuk nem csodálkozom...

hello írta...

Névtelen!

Hogy MENNYIRE NINCS igazad, azzal rögvest szembesülhetsz, ha ezt a riportot:

"bohókás ötlet"

megnézed!

Nem hinném ugyanis, hogy a balodaliság jellemzője lenne, hogy a gondolkodás nehezükre essen, és hogy az orrukig se lássanak előre! :-((

Névtelen írta...

hello - nak:Én is így gondoltam 50 évig.De már nem.Nem tudnak sakkozni.És előre gondolkodni és összefogni.Önzés a köbön.A butaság nagyon sokba kerül és több generáció sérül miatta.Ez van.

hello írta...

Névtelennek 2 dolog:

1.) SEMMIBŐL nem áll, hogy egy BÁRMILYEN nicknevet válassz (akár alkalmanként másmilyet, ha úgy tetszik),és az beírd a NÉV/URL címhez, oda téve a pöttyöt, nem alá, a névtelenhez!

2.) Az egy dolog, hogy a baloldal jelen produkcióit illetően lesújtó tapasztalataid vannak. Gondolom, a szövegemből kiderült, hogy én sem vagyok tőlük elragadtatva.
De a blog témájához az általam idehozott Dávid Ferenc-interjú - ha megnézted - a lényeg. Azaz, hogy mekkora orbitálisan populista, szakmaiatlan és felettébb káros baromság ez a férfiakra is kiterjeszteni akaró 40 év szolgálati idő után nyugdíjazási óhaj.
Hogy ők EZT támogatják, csak újabb szegénységi bizonyítvány arról, hogy Csurkának mennyire nem volt igaza, amikor azt állította, hogy a szakértelem bolsevista trükk.

Névtelen írta...

hello-nak egy világ választ el, a véleményed akárhova sorolod magad nem a kétkezi munkások érdekeit képviseli.Dávid Mihály ránézésre egy rendkívűl szuggesszív egyén, megdolgozik a pénzéért biztosan megéri Neki.A szakszervezeti vezetők és a nyomorgó szegények érdekeit senki sem veszi figyelembe.Én egész életemben HR munkaügy TB területen dolgoztam.Amire hívatkozik az elterelés.Sajnos itt már mindenki meg van véve kilóra.Mindeki hülyének van titulálva, aki azt mondja, amit a versben olvashattunk, még kér a nép...Nem kell óbudai juliskának lenni, hogy elmondhassa akárki, ennek nem lesz jó vége.Dávid Ferenc nagyszerű alkalmazott.Valahogy a nép képviselete alól mindenki kiódalgott, a TB alapok és a nyugdíjas téma is eltünk,mindenki amnéziás lett, a munkásérdekeket képtelen felfogni.Ez a butaság kora,mert szellemi ködfátylat borítanak a nélkülözők agyára, a riogatás, hogy kisebb lesz anyugdíj, stb.Talán vissza kellene tölteni a nyugdíjalapba a pénzeket.Nem akarásnak nyögés a vége.
Szép napokat hello, biztosan megéri Neked anyagilag. hogy a dolgokat a lehető leg jobb színben tüntesd fel.Azért nem ártana, ha a munkásmozgalom tankönyvet is előkaparnád, van egypár olyan fejezet,amit nem szabad figyelmen kívűl hagyni.A történelem az élet tanító mestere, és aki nem tanulja meg könyvből, az arra ítéltetik, hogy a saját bőrén újból átélje.Az árulók szava járása:Hülyének lenni jó,mert jól fizetik.Lelke rajta mindenkinek.
A szakértelem nem bolsevista trükk, hanem az élet törvénye.Az elbagatellizálása bűn.Sőt, hiba.Aki az élet törvényeit felűlírja,előbb utóbb megbűnhődik érte.Mert mindenki élni akar.

PuPu írta...

Kedves Névtelen, itt beszélgetni szoktunk, nem egymást sértegetni.
Kár lenen ezt a nyugodt oázist tönkretenni...
:O)))

hello írta...

Drága PuPu, a blogod - 1-1 alkalmi kivételtől eltekintve - valóban a normális beszélgetések állandó, többünk által kedvelt színtere. Ezt megvédendő, jogos a megszólalásod.
Én azonban, ahogy eddig is bármikor, meg tudom védeni magam a különböző vádakkal és sértésekkel szemben. A Gy.-blog 4 éve ehhez kíváló edzőpálya volt, ott se kisasszony-futballt játszottak jónéhányan.

Névtelennek:
Ha esetleg elkerülte volna a figyelmedet, a szakértelmet nem én, hanem anno Csurka titulálta bolsevista trükknek. Épp ennek a szakértelemnek a fájó hiányát voltam bátor szóvá tenni a téma kapcsán.
"Csak vissza kéne tenni a pénzt a nyugdíjalapokba" - írod. Ezt tán nem ide, hanem az ország miniszterelnökének és a nyugdíjakat lángpallossal védő Selmeczi Gabikának kéne címezned, nem gondolod?!
De még ha valami XXI. századi csoda folytán ezt meg is tennék, szerinted mennyi időre és mire lenne elég?
Annak meg SEMMI köze a bármilyen oldalisághoz, mindössze a számok világában kell némi jártassággal bírnia, hogy valaki reálisan felmérje egy társadalom anyagi teherviselő képességét - még egy olyan ideális állapotban is, amitől momentán nagyon messze vagyunk, hogy a kormányzó párt nem a nép kisemmizése árán és nem a saját zsebére dolgozik -, tisztán azt figyelembe véve, hogy mennyi az aktív és mennyi az inaktív korú, hogy ennek az aránynak a további felborítása milyen pénzügyi következményekkel járna. Az általános emberi életkor kitolódik - nálunk is. Ezzel a nyugdíjak folyósításának időtartama is nő még akkor is, ha nem idő előtt megy valaki nyugdíjba. Ez se túl komplikált matek.

Ami a szakszervezeteket illeti: számos egyéb téren tehetnék érdemben a dolgukat - ehelyett állnak pótcselekvésként egy ilyen populista ügy mellé. Ráadásul nem először: 2008-ban is igen lelkesen támogatták az ún. vizitdíjas népszavazást! Lehet, hogy már nem emlékszel rá - én nagyon pontosan!!! :-(

Végezetül annyit, a megnyugtatásodra: jól ismerem a munkásmozgalom történetét. És csak annyi érdekem fűződik az ésszerű kereteken belül maradáshoz, hogy pontosan tudom, ha bedőlne a nyugdíjkassza, az a legszegényebb idős rétegeket temetné elsőként maga alá.

Emami írta...

hello-nak, ha nekem szól és nem tévedek.:
matekből én is jó voltam.a 40 évet ledolgozott férfiak kb 200 E fő, munkahelyén dolgozik most,ha nyugdíjba megy, a munkahelyük felszabadul,hazugság, hogy nem keletkezik új munkahely.
200 E fő fiatal beléphet, itt vásárol, itt adózik,itt szül gyereket nő a lakosság, ebben mi a hiba? Itt keletkezik annyi előny, a fiatal nagypapák a családi életben is feladatot vállalhatnak, saját és más unokáinak oktatása, műszaki szakkörök vezetése, stb.Csak olyan előnyök ezek, ami a mai hatalom számára veszélyes, még erős,okos, nem leharcolt nyugdíjasok aktívabb politikai szerepvállalása, és a munkások kizsákmányolásának feltárása.A "Ne hagy magad, Pitkin" mozgalom esetleges beindítása.A lealázottság, a szegénység elleni harc felelrősődése.A munkások öntudatra ébredése, rendezett körülmények között nem a kapitalizmus érdeke.De ez az itt élők direkt érdeke.A munkás ember nem hülye.Tudja, hova üssön a kalapáccsal, hogy ne essen le a körme.Oda üt, ahova köll.Köllene....Többet érne, mint az egyszer használatos eldobható kerítés.A nyugdíjkasszához meg beletenni kell,az új munkavállalók is fognak nyugdíjjárulékot fizetni, ha a munkáltatók nem csak levonják, hanem tovább is utalják.És volt már olyan, hogy az állam a kiadásokat kiegészítette, törvény van rá.Kérdés,meddig.Tollvonás kérdése.Sose tudjuk meg.Titok.

hello írta...

Emami, ha itt eddig névtelenként írtál, akkor valóban Neked szóltak a válaszaim, ahogy ez is.

Nem tudom idehozni, mert nincs fönn a Hír24 oldalán, de épp tegnap a 7/24-ben mutatták az ábrát, hogy a JELEN demográfiai HELYZETBEN, azaz a férfiak 40 év szolgálati idő után nyugdíjba vonulásának lehetősége NÉLKÜL 2050-re 4 aktívnak 8 nyugdíjast kell majd eltartania.
NO COMMENT.

Emami írta...

Hello-nak hogy mi lesz 2050-ben?
Én majd a felhőkből szemlélem.
Ha a mostani fiatalok nem dolgozhatnak itthon,hanem külföldre kényszerülnek, akkor nem lesz olyan szaporulat a népességben, hogy 4 dolgozó 8 nyugdíjast tartson el.
Nem lesz olyan jó lét, hogy az emberek megérjék a nyugdíjas kort.
A dolgozóknak meg a napi 10 óra munka után a 47EFt-ból a saját energiájukat nem tudják újratermelni, nem hogy szaporodjanak.
Aki nagyon előre néz, a távolt kutatja, beleesik az előtte álló gödörbe.Kb.itt tartunk.
Én 71 éves vagyok.Nekem már annyi.1 éve beteg a szemem, nem műtenek meg, tologatnak,ilyen olyan okkal,mint egy öreg hokkedlit.Majd, ekkor, majd akkor.Mig aktív dolgozó voltam, HR-es, munkaügyes.TB ügyintéző sohasem gondoltam volna,hogy a saját bőrömön keresztül kell megtapasztalnom a mondás miben létét"Vakulj paraszt".Hát igen,ez van.Parasztvakítás.A szavakkal, a hamis ígéretekkel,a nagy köcsög dumákkal, a statisztikákkal,a matekkal.És
teszik ezt mind a szégyen érzete nélkül, elélik mások életét.Az Isten nem ver bottal.
Mindenki meg fogja kapni a magáét, a sok kis hétköznapi szemétségért.Amiért segítette mások életének beszűkítését, a lelkek megtiprását.Szép ruhákban , elegánsan,önfeledten.
Egyszer vége lesz ennek a pomádés világnak.Csak addig még sok szegény öregnek kell szenvednie.Sajnos.Hello, ne válaszolj.Te azt írod, amit elvárnak Tőled, én meg a szívemből írok.Sohase értjük meg egymást.Így múlik el az én szép életem, meg sok dolgos emberé.Ez van.

hello írta...

De, válaszolok.
Mégis, ki a jófene várná el tőlem, hogy mit írjak?
Csak kíváncsiságból érdeklődöm: mégis mit tételezel fel rólam?
Mert ha már régebben közöttünk lennél, és persze vetted volna a fáradságot hozzá, évek óta olvashatnád a véleményemet nagyon sok mindenről, amiből világossá válhatott volna, hogy a meglehetős sajátos elképzelésed rólam köszönőviszonyban sincs a valósággal.

Tudod, valószínűleg tényleg nem jutunk közös nevezőre, ugyanis engem az eszem vezérel. Jobb, mint egy minőségi gps: magabiztosan tartja a helyes irányt.