2015. július 1., szerda

HATÁRTALAN PÉNZVÁGY

Megőrült a világ.
Bármerre nézünk, csak erőszak és erőszak, két hét alatt összeomlott egy állam, terroristák lemészároltak harmincvalahány  gyanútlan nyaralót a magyarok kedvenc nyaralóhelyén Tunéziában, itthon meg folytatódik a be, de inkább átvándorlókkal szembeni hecckampány.
A határsértők táborait rendőrök őrzik, akik talán jobban tennék, ha a határt őriznék, minthogy szerencsétleneket könnygázzal permetezik.
Az meg egyenesen elképzelhetetlen, hogy ne lehetne emberhez méltó módon elhelyezni párezer embert egy tízmilliósra tervezett, de jelenleg csak kilenc és fél millióval üzemelő országnak.
De ne legyünk álmodozók, a probléma megoldása nem hozna semmiféle politikai hasznot a mi Iciripiciri Genetikai Bombánknak - jobb ez így.
Hisztériázunk kicsit, egymást ijesztgetjük a bevándorlók által megpocsékolt gyereklányokkal, miközben képtelenek vagyunk megoldani azon határsértők kulturált átmeneti őrizetét, akiket elfogtunk az államhatáron.

Pedig jelenleg még semmi gond nincs, hiszen az ország ütemesen ürül ki, a határsértők száma még meg sem közelíti kivándorlóink létszámát, úgyhogy jelenleg még mindenki elfér, sőt, erős mínuszban vagyunk, de hát azzal a kutya sem foglalkozik, hogy miért menekül innen mindenki, akinek csepp ép esze van.
Ellenben folyik a porhintés ezerrel, hiszen valahogy el kell fedni a súlyos belpolitikai helyzetet, az állami szintre emelt korrupciót, a lassan már teljesen nyílt lopást, az uniós pénzek elherdálását, az ostoba álmok irrealitását.
Azt, hogy az olimpia megrendezése csak a szegények további kizsigerelését jelentené, míg a hozzá kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések hihetetlen jó lehetőséget jelentenének az uniós pénzek lenyúlásának folytatására, a jövőt pedig Stadler akasztói stadionja modellezi....
Ha valaki látja, hogy mi folyik a vizes világbajnokság körül, és ennek utána elhiszi, hogy az olimpia az országnak hoz sikert, nem a tolvajoknak, az ostobaságban veri Semjén üdvöskéit.


Kit érdekel ez, mi kerítést építünk, legalábbis ez a terv, melyet a meséktől berezelt nép jelentős része támogat, mert nem veszi észre, hogy a kerítés árát az ő zsebéből veszik ki, méghozzá minden eredmény nélkül.
Pedig Mari néni is tudja, hogy hiába keríti be a libáit, hipp-hopp, jön Vuk, és aláássa a kerítést, miközben a réti sas átrepüli, a rátóti legények meg megkerülik, aztán már csak távolból hallik a gágogás.
Aki a zöldhatáron - a határátkelőhely megkerülésével - lép be az országba, az határsértő, akit el kell fogni.
Aztán szépen vissza kell toloncolni Szerbiába például, de ha menedéket kér, akkor előtte a kérelmét ki kell vizsgálni, és ha szükséges, akkor menedéket kell neki nyújtani.
A határsértő további státusát eldönteni nem túl bonyolult dolog, ha a hazájában életét veszély fenyegeti, akkor menekült státust kell neki adni, a gazdasági menekültekkel kapcsolatban pedig politikai döntést kell hozni - nem okvetlenül az országnak, hanem az Unió közösségének.
A kerítés önmagában nem ér egy kalap sz@rt sem, a határon való átjutást legfeljebb megnehezíti, de nem hiúsítja meg.

Erre csak akkor van mód, ha a kerítést őrzi valaki.
Normális országokban erre szervezetet hoznak létre, általában Határőrség néven, de ez nem egy normális ország, hiszen a vezetője sem normális.
Ahogy elnézegetem, a polgárai sem azok, hiszen eltűrik, hogy vezetőik naponta szembeköpjék őket, több kárt okozva a nemzetnek, az országnak, mint a tatárjárás.
Hajdan az SZ-100 - as jelzőrendszer célja nem a határsértések fizikai megakadályozása volt, hanem a határsértés jelzése, melynek bekövetkezte után a határőrök általában elfogták a határsértőt.
A mai technika sokkal hatékonyabb és okosabb a múlt században alkalmazott eszközöknél, de ember nélkül ez sem ér semmit.
Viszont az eredmények azt mutatják, hogy a határon szolgálatot teljesítő rendőrök képesek ellátni a feladatukat, elfogják azokat, akik illegális úton akarnak bejutni az országba.

Így aztán a kerítés felesleges, hiszen nem az egri várat védjük, hanem az államhatárt őrizzük, és akár azonnal vissza lehetne adni minden határsértőt.
Mi mégis azon kínlódunk, hogy Szerbia biztonságos ország-e?
Hogyne lenne az, hiszen az országunkra legnagyobb migrációs nyomást gyakorló koszovóiak - akiket mellesleg mi tettünk földönfutóvá Jugoszlávia feldarabolása alkalmával, és akik csepp népszerűségre sem tettek szert a szerbek házatáján - bántatlanul tudtak elgyalogolni a magyar határig.
Egy egyszerű rendelkezéssel el lehetne érni, hogy a menedékkérelmeket csak a határátkelőkön lehessen benyújtani, aki a zöldhatáron próbálkozik, azt automatikusan azonnal vissza kell adni Szerbiának, Romániának vagy a többi államnak a déli határszakaszon, mindenféle kivizsgálás nélkül.
Tudom, a gyerekek...
Őket valahogy el lehetne látni élelemmel, itallal, mielőtt visszaadjuk őket a szerb hatóságoknak, de azt is tudomásul kell vetetni, hogy a zöldhatár nem átjáróház, a szabályok meg mindenkire egyformán érvényesek.

Nem a menekülttáboroknak nevezett koncentrációs táborokat kell őrizni, hanem a határon kell rendezni a kérelmek sorsát, együttműködve a szomszédos országokkal és az Unióval, ehhez jogunk van,
De a jelenlegi helyzet nem erről szól, hanem a tolvajlásokról, a probléma tupírozásáról, ellenségkép kreálásáról - visszaélésről a kiszolgáltatott emberek helyzetével.
El kellene dönteni, hogy európai megoldást alkalmazunk, vagy csak handabandázunk.
Ha az európai megoldás mellett döntünk, akkor együtt kell működnünk a többi tagállammal, méghozzá feladva sajátos álláspontunkat, mely szerint csak a pénzt adják, a kötelezettségekről pedig feledkezzünk el.
Éppen úgy viselkedünk, mint a szélsőjobb és részben a  Fidesz véleménye szerint a cigányok, ami persze nem igaz, de a helyzetleírás éppen ránk illik.
Jó lenne ebből a dologból nem politikai és rablászati kérdést kreálni, hiszen nemsokára feltűnnek majd az első görög menekültek is, és akkor még Ukrajnáról nem is beszéltünk...

Hát drukkoljunk, hogy ez a banda még azelőtt megbukjon, hogy a helyzet kezelhetetlenné válna...

:O)))





11 megjegyzés:

hello írta...

Kedves PuPu, hát lejárt a magadnak adott vakációd!
Üdv újra, a rendszeres blogíráshoz való visszatérésed alkalmából.

Gondolom, magad is tapasztalod, hogy téma eléggé megosztja az embereket. Az amúgy józan realitásérzékkel bírók között is termékeny talajra hull a módszeres riogatás.
A debreceni eset meg olaj a tűzre - mintha direkt a Fidesz vagy a Jobbik felkérésére, teóriájuk alátámasztására történt volna az a balhé...

Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy 56-ban sem a határon illedelmesen bejelentkezve hagyták el az országot, akik menekülőre fogták. Mi lett volna, ha azokat az ugyancsak a zöldhatáron átkelőket is így kezelték volna?
És honnan lehet tudni, mit hoz a jövő, kiknek kellhet még a történelem folyamán Magyarországról is újra menekülniük?

Wolk írta...

"...menedékkérelmeket csak a határátkelőkön lehessen benyújtani,.." igen. Ez a megoldás.

"...de hát azzal a kutya sem foglalkozik, hogy miért menekül innen mindenki, akinek csepp ép esze van..."

Nemrég jelentette be a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), hogy többet nem adja ki a létminimumról szóló kiadványát. ...az adat véleményük szerint alkalmatlan arra, hogy szociálpolitikai döntések alapjául szolgáljon,...

Az utolsó létminimum adat 253 eFt/hó/2felnőtt+2 gyerek. A magyarok 35%-a létminimum alatt él.
Az Észak-Magyarországi régió a 8.legszegényebb az Európai Unió 273 régiójából. Azonban az összkép sem jobb hiszen a 7 magyarországi régióból 4 a legszegényebb 20 között szerepel.

Miközben az EU évek óta a magyar GDP mintegy 3 százalékát utalja Magyarországnak, az ország északi régiójába annyi se jut, hogy ott a stagnálásra fussa.

Az észak-magyarországi régió felzárkóztatásához úgy tűnik más stratégiára lenne szükség. Egyáltalán van-e stratégia?

Valóban, lenne mivel foglalkoznia az általunk választott, immár második ciklusát lebzselő kormányunknak.

A régiók utolsó 20 helyén a magyarok mellett csak a lengyel, a bolgár és a román periféria térségei szerepelnek.
Lásd az erről készült táblázatot:

http://skik.hu/upload/skik/ed/tablazat.png


Névtelen írta...

Ajvé, a görögök is menekülni fognak, ráadásul felénk?

Naphosszat Henyélő Nagyember írta...

A kis gecigócnak és nyaloncainak úgy kellett ez debreceni műbalhé, mint egy falat kenyér, még Debrecentől több, mint 100 km-re lévő városokból is odavezényelték a rendőröket az úton végig megkülönböztető jelzés /sziréna/ használatára kötelezve...Szóval lehet tovább pumpálni a témát , elterelve a figyelmet a férgek rablásairól.
Nem lennék meglepve, ha az állítólagos korán megtaposó, beépített fideszes lett volna...
Az olimpia meg úgy hiányzik nekünk, mint szar a zsebből...
Ez is elterelés, nyilvánvaló szerencsénkre semmi esélyünk nincs Párizzsal, Bostonnal stb. szemben.
A tény az, hogy olimpiát GAZDAG országoknak éri meg rendezni.
Idióta vagy orbán, leülhetsz, egyes!

nemóvatos írta...

Üdvözlettel a visszatért Tevének amondó vagyok, hogy a hatékony megoldással a hatalom késésben van, amit nehéz lesz behozni a vándorlók sokasodása mellett és miatt. A schengeni határ őrzését elblicceltük és most ennek a levét isszuk.
A kerítésből meg az olimpiából szokásuk szerint lopni fognak, bár én egy a határátkelőkhöz terelő, olcsó kerítésnek (az őrző élőerőt kímélendő) nem volnék ellene.
Az olimpiának (de a vizes VB-nek is) viszont nagyon is.
A plakátok meg a konzultáció árából diszkrétebben és eredményesebben kezelhették volna ezt a migrációs nyomást.
Az országos "férőhely" számvetést ("a határsértők száma még meg sem közelíti kivándorlóink létszámát, úgyhogy jelenleg még mindenki elfér, sőt, erős mínuszban vagyunk,")azért kissé felületesnek gondolom, minimum a kimenő és bejövő "minőségi" összehasonlíthatatlansága miatt.

Donáto írta...

Azért ez nem egészen így van. - Minden bajok legfőbb okozója a "helikoptertelenség"...(?) Ugyanis a HM közleménye szerint nincs, vagy alig van a magyar hadseregnek helikoptere!

A földszinten lakó Szabóéknak van ugyan három aranyos iskolás gyerekük, akik szeretnének reggel uzsonnát vinni az isibe, meg ebédelni, meg rendesen megvacsorázni, - ha nincs helikopterük! Szabó Béla hiába keres fél éve állást ha nincs helikoptere, - hasonlóan a magyar haderőhöz.
Nagy baj. Leszálló pálya még csak lenne a Parlament előtt, de nincs egy kib@szott helikopterünk sem. Mert a magyar embört még az ág is húzza....:D)

ferenc írta...


Érdekes ez a menekült ügy. Nekem úgy tűnik, hogy az utóbbi időszakba. Talán mióta kormányunk kihelyezte a menekülteknek szóló plakátjait. Mert, ha mostanában nézek egy híradót, akár az ATv-n is. Bizony híradónként mindíg jut pár tíz, vagy akár pár száz menekült aki ide menekülne. Meg néha némi botrány, randalírozás. Nem értem. Előtte nem volt menekült kérdés? Vagy megint egy szokásos tertelés. Az a kerítés a Horvát határon, az bezár, vagy kizár? Kit, mit és honnét? Szerintem az a kerítés virtuálisan már létezik. Itt van a fejünkbe. Vagy legalább is sokak fejében ott van.

morzsi írta...

Szerintem meg egyszerűen fél a magyar kormány. Fél a menekültektől. Ugyanis ha idejön egy szír munkás, vagy egy koszovói technikus és egy tolmács által lefordítják nekik azt az egy mondatot, hogy "...a 2024-es olimpia hasznából fogják rendbe tenni a magyar egészségügyet..." akkor ezek vagy fegyvert fognak, vagy szembe köpnek minket. Ilyen hülyeséget sehol nem lehet eladni, csak Magyarországon.

mávtelep írta...

'...eladni, csak Magyarországon " . A Fidesz hívőknek, akik ezzel halálra ítélnek a következő 10 évben számtalan beteg embert.
Szervuszok, jó estét !

bubo írta...

A 175 Km kerítés 22 milliárd Ft.

22 000 000 000 : 175 Km = 125 714 285,7 Ft / 1 Km azaz

125 714 285 Ft/km : 1000 méter = 125 714 Ft-ért épül 1 méter kerítés.

(Egyébként szerintem is csak a lopás és a terelés a fontosabb dolgokról az értelme a dolognak semmi más.

Megy a riogatás azzal is, hogy a be vagy átvándorlók terroristák, meg veszélyes emberek. Lehet közöttük olyan is, mint ahogy az országban is van sajnos olyan, aki a napokban baltával kiirtotta a családját és van az országban olyan is aki szabadon engedi azt a katonát aki baltával veri agyon a társát.

lorinczy írta...

Van ócobb megoldás! A kerítés jó ötlet! Én a kerítést a magyar éhezőkkel a magyarországon élő és minimálbérért,vagy az alatti éhbérért dolgozó családokkal,emberekkel építtetném meg. 5 méter magas,szögesdrót a tetején,teljes hosszában bekamerázva,min 10.000 volttal üzemeltetve.Hogy hová építtetném?.. Alcsút köré , de előtte összefogdosnám az egész fideszes bandát kisgecivel együtt és odatoloncolnám. A kerítést pillanatok alatt felhúznák ingyen és dalolva. Az éhezők etetnék őket (kecske effektus) ,de ha éhen döglenének engem az sem zavarna.Rachel lábait is vigyék magukkal.Örökre.