2016. január 7., csütörtök

EGÉSZSÉGÜGY: AZ UTOLSÓ SZOCIALISTA CSÖKEVÉNY

Mars, gyógyítani!
Ezt fejtegette Ónodi-Szűcs Zoltán, az egészségügyért felelős államtitkár.
Mint  a Királyi Televíziónak nyilatkozta:  egyetért azzal, hogy alacsonyak a bérek a magyar egészségügyben, de úgy gondolja: be kell látni, hogy a rendszert a magyar dolgozók járulékaiból kell finanszírozni.
A magyar dolgozók ugyan nem fizetnek járulékot, merthogy azt az államtitkár keresztapjának családja megszüntette (merthogy a járulékért jár is valami), helyette adót fizet, merthogy annak ellenében legfeljebb csak a pofája jár, de mindegy, értjük ezt mi így is, ha nem is szeressük, ugye...

De az tény, hogy kevés a lóvé, és egyre kevesebb lesz, ezért az egészségügy egyre rosszabb helyzetbe kerül - legjobb, ha ebbe beletörődünk.
Ami az egészségügyi "járulék" mértékét illeti, arra meg csak azt tudom mondani a hatalmon levőknek,  amit Marosán mondott 57-ben az elégedetlenkedő munkásoknak: nem a zsömle kicsi, a pofátok nagy...
A legnagyobb baj itt is a foglalkoztatottak számának csökkenése, ez természetesen az egészségügyre fordítható járulékbevételeket is csökkentené, ha lennének járulékok, de nincsenek.
Vannak viszont adóbevételek, melyekhez a kormány minden gátlás nélkül hozzányúlhat, az a mindenki pénze, mely jó magyar szokás szerint senkié, abból ellopni nálunk becsület és dicsőség dolga.

Viszont ebben a helyzetben azt állítani, hogy azért alacsony az egészségügyben foglalkoztatottak bére, mert a magyar munkavállaló kevés adót fizet, ez a pofátlanság minősített esete.
Adó lévén a kormány maga dönti el, hogy mennyit fordít a különféle feladatokra, így az egészségügyre is.
Ha sokat, akkor sokat, ha keveset, akkor keveset, ha Romániában akarja az egészségügyet finanszírozni, akkor oda tol milliárdokat, ha itthon akkor itt fektet be betonba és műszerbe, de természetesen ez egy bonyolult kérdés.
Mégis, azt hiszem, ha valakit megkérdeznének, hogy mit szeretnél jobban, hogy kórházban fekvő édesanyád alatt szükség szerint cseréljék a lepedőt, vagy egy stadiont a falu szélén, nem hiszem, hogy talányos lenne, milyen választ fogunk kapni.

Szóval, csak ne toljuk a felelősséget a hülye magyarra, aki - akarja, vagy sem - finanszírozza a pocista (kedves kommentelőmtől lopva) magánhobbiját, a felelősség azoké, akik adóbefizetéseink elköltéséről döntenek - ebből a többesszám csak udvariassági fordulat.
Ha már  az államtitkárt "egészségügyért felelős"-nek hívják, tegyünk úgy, mintha elhinnénk, hogy itt a költségvetés kollektív bölcsesség eredménye lenne.
Az államtitkár meg vagy hülye, ha megfelelő felhatalmazás és források hiányában részt vállal egy nemzet egészségügyének sírbatételében, vagy  a morál oly messze van tőle, mint nyári lúdtól a télikabát.
Az viszont örvendetes, hogy ő is úgy látja, hogy változás csak akkor várható, ha a struktúra is változik, de ebben meg az a bibi, hogy jelenleg legfeljebb tűzoltással foglalkozik a döntéshozó, az államtitkárnak viszont ahhoz is engedélyt kell kérnie, ha náthás, kifújhassa az orrát.

Azt is mondta:  kapott ígéretet béremelésre a szektorban, de ennek mértékéről és időpontjáról nem akar nyilatkozni.
Úgy látja, valóban nem megfelelő az egészségügy költségvetése, rengeteg pénz hiányzik, de önmagában az, hogy többletforrásokat juttatnak egy területnek, nem oldja meg a problémákat, csak akkor, ha ez egyéb változással is jár.
Nem szeretem én ezeket az "ígéretet kapott" szövegeket, meg azt a fajta struktúrát, melyben a VIP páholyban könyöklő potentát benyúl a zsebébe és két tökvakarás között,  a szotyola közül kihalászva odalök valamennyit, úri kedve szerint.
Viszont az igaz, hogy az egészségügy még ma is feudális, de lehet, ezzel csak megelőzte korát, hiszen mire Vitykát koronázzák, már perfekt struktúrával várja a nemzet felvirágzását.
De, hogy ez szocialista csökevény lenne?
Ugyan.
Akkor még létezett az egészségügyben beteg is, meg orvos is, ma meg a beteg nemigen szerepel a szempontok között, az orvos meg hiánycikk lett, mint hajdan a banán.

Tulajdonképpen érdekes lenne tudni, hogy karrierje csúcsán mit remél elérni az államtitkár, mindenesetre drukkolok neki, hátha képes lesz csodát tenni.
Például kézrátétellel, vagy lehet, mégiscsak a sámándob a jó megoldás?
Ha a rosszabbik marad, akkor az első, ha a jobbik jön, a második megoldás lesz a nyerő.
A népnek mindegy - a piócák már úgyis szívják a vérét...

:O)))


17 megjegyzés:

nemóvatos írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
nemóvatos írta...

A Szócska utáni kisiklást követően, ismét helyreállt a NER.
Kaméleont az egészségügy látszatfelelősi helyére!
Remélem azért az Égerrel jó viszonyban van az említett menedzser.

peti írta...

Egészségügy Magyarországon 2015

talalom írta...

Ppukám! Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm, hogy felhoztad ezt a járulék-adó dolgot, én többször is próbálkoztam vele, de tök visszhang nélkül maradt, holott ezerszer fontosabb, még a stadionoknál is. Ugyanígy az a bornírtság, hogy felosztó-kirovó rendszerben "fizettem a nyugdíjbiztosítást" címen siránkoznak, meg egyéni számláról hablatyolnak - sajnos ellenzékiek is -, aminek a világon semmi értelme a felosztó-kirovó rendszerben. Aki meg tényleg biztosítási elemeket szerette volna óvatosan előtérbe helyezni, azt leátkozták a Föld színéről. Miközben ezerrel alázzák a nyuggereket, akik miatt állítólag nem marad pénz a fizetésekre, kevesek kapták fel a fejüket arra a hírre, hogy '14-ben a nyugdíjkasszában 700 valahány millió forint maradt: azzal mi lett?
Úgy látom, bunkó voltam: nem küldtem még jókívánságokat - hát akkor: azt kívánom, hogy sokan, és egyre többen dumáljunk itt és másutt, Veled és a többiekkel, lehetőleg naponta. Köszönöm a munkádat.

Attila írta...

Üdv!

Kedves Pupu! Én is lopikáztam a Pocista szakkifejezést. Ne is törödj vele, bár ez lenne Magorhonban a legnagyobb lopás!

Wolk írta...

peti,

Ettől egyszerűbb eset: miskolci idős -gyógyszerallergiás- ismerősöm erős viszketési tünetekkel kereste meg a helyettesítő fiatal háziorvost. Laborvizsgálat nélküli diagnózis: rüh. Szegény idős ember siránkozva mondta, hogy gyerekként átélte a háborút de ilyet akkor sem szedett össze. Kezelte magát ahogy azt az orvos megmondta. Hatás nincs, az erős viszketés nem múlt. Napok múlva visszatér szabadságról a háziorvos és felkereste idős ismerősömet mert több betegénél is téves diagnózist állapított meg a helyettesítő fiatal kollégája. Egy órán át magyarázkodott. Ez ugyan egyszerűbb eset de mindenbe bele lehet halni. Még a gyógyszerallergiás beteg félrediagnosztizálásába is.

Gyerekkorom mindenhez értő körzeti orvosai sokszor eszembe jutnak. Pedig a műszerezettségük a sztetoszkóp volt csupán.

morzsi írta...

Ismerek egy pesti kerületben dolgozó háziorvosnőt. A tíz éves kisfiát egyedül neveli. Hogy a megélhetésüket biztosítsa, tavaly havi öt éjszakára kerületi ügyeleteket vállalt. (Egy éjszakai ügyelet bruttó: 40 ezer forint, nettó:kb.20 ezer. Aztán a szükség rávitte, hogy havi tíz ügyeletet vállaljon...

Kedves Ónódi Szűcs Zoltán úr!
Ön szerint ha valakit éjszakánként minimum kétszer felkeltenek az ügyeletben, mennyit érhet a munkája majd reggel 8 órától, ha a háziorvosi rendelőben a betegei várják?

Kíváncsian várom "nem szocialista csökevényes" válaszát, tisztelettel: Óvári Szabó Morzsi.

pleinair írta...

Októberben kaptam januárra diabetológiára időpontot.A diabetológus friss, januári laborleletet kért.
November közepétől a laborra is időpontot kellett kérni, de erről Októberben nálunk még szó se volt. Így időpont hiányában a labor nem fogadott. Emiatt újabb két hónappal, a beutalástól számítva öt hónappal hosszabbodott a diabetológiai vizsgálat időpontja.
Egy diabéteszes beteg ezalatt az idő alatt bőven elpatkolhat, jobb estben csak a szövődmények következményei szaporíthatják az újabb időpontok kérésének számát.
De hát éppen ez a hatalom célja.
Minek a nyugdíjasnak két láb, elég neki egy is. A fehér bot meg különösen jól áll neki.
De legjobb, ha a nyugdíjas nem zabálja fel az ország jövőjét, ezért mégjobb, ha hozzátartozói (ha vannak) a fagyott földbe, ásóval, csákánnyal elkaparják.



Donáto írta...

Ha M. Lőrinc vállalkozó a legújabb sertés hizlaldáját felépíti, akkor minden abba fektetett pénze után az áfá-t visszaigényelheti. Sőt! Ha vásárol egy új Mercedes dzsippet, az után is.

Viszont Dr. H. Zsolt orvos vállalkozó, ha vásárol egy Suzuki személyautót, ő nem igényelhet semmit vissza, mert a magyar egészségügy nem tartozik abba a kőrbe.

Mert MAGYARORSZÁG JOBBAN TELJESÍT!

messze van hazám írta...

Nagyon sok látszólag az elégedetlenkedő.-DE ezek a bősz magyar emberek némák és magányosak.- Mert semmilyen fórumon nem hallatszik a hangjuk,és semmilyen összejövetelen nincs tömeg. TANULSÁG Joggal hiszi a regnáló rendszer, hogy jól cselekszik MERT CSELEKSZIK. Akkor meg KUSS és nyögjetek azt kapjátok amit érdemeltek.-Felelőségetek viszont nagyobb reszim éltető gernctelenéktől.

civilhuszár írta...

Ha Orbánt félrekezelné egy rendes orvos, akkor lenne csak nagy gyász a szektás sárga zombik között.

Cereus írta...

PuPu !
Ahogy én látom, eltűntek a féloldalas bejegyzőid, akik további jó tanácsokat adtak, blogod megírásához " önzetlen segítségül" ?
Vagy, csak egyszerűen az a problémájuk hogy gyávák és BESZARTAK ?

góbé írta...


Tudod Cereus, ha egy poszt olyan kerek és világos hogy ahhoz nincs mit hozzátenni, ha újat nem, legfeljebb többet lehetne mondani, bizonyos tipus nem szól, nem ir, mert nincs mit.
Viszont nem értem ezt a gyáva meg beszari vélelmezésedet. Kitől, mitől kellene itt a teve-karámban bárkinek félni meg bexarni...

talalom írta...

Donato! Az, hogy ki igényelheti vissza az áfát, attól függ, milyen gazdasági társaságban dolgozik, milyen adóformát választ, nem attól, hogy mit csinál. Az egyszerűsített vállalkozói adónál pl. nem kell befizetni az áfát (a bevétel után), de nem is igényelheted vissza a beszerzéseid után. Költségeket sem vonhatsz le, csak 10%-ban. Ez olyanoknak jó, akiknek viszonylag alacsony a bevételük, de a kiadásaik is alacsonyak - pl. színész, író. A céges autók használata macerás - nyilván egy pocistát nem izélget a NAV, hogy hol az útnyilvántartás (naponta, km-re), amiből kiderül, hogy mikor ment munkaügyben, és mikor használta magáncélra a kocsit.

pleinair írta...

Cereus,

nem hiszem, hogy "beszartak", inkább elfásultak, belefáradtak a reménytelenségbe.

Presbiter írta...

Kedves Pupu,
aki manapság jószerivel az egyetlen, akinek az írásait érdemes olvasni!
Mi van, ha Vityát végül is nem fogják megkoronázni, mert király helyett inkább SZULTÁN lesz belőle? Hogy örülne neki Erdogán is!
Ez megoldhatná mind a migráncsokkal való propblémáját, mind az alaptörvénye helyett a saját ízlésére szabott saria bevezetését, mind a "keletre nyitás" tökéletes megvalósítását.
Kövér lehetne nagyvezír, Semjén meg a szpáhik vezére. Polt Péter , Balog Zotyával megosztva, a főmufti, Selmeci a hárem fő madamja. Kovács Zolika a legfőbb müezzin. A háremben kötelező lenne a burka s így nem tűnne fel, ha csupa feketébe csomagolt államtitkár és helyettes államtitkár töltené meg a háremet.

Marcsika írta...

Visszatetsző ez az egész. Ennél már csak az lenne a visszatetszőbb, ha vki úgy kritizálja a rendszert, h közben a rokonai abból élnek!