Vannak dolgok, melyekről már unalmas beszélni is, az ember csak önmagát ismételgeti, mégsem történik semmi átütő, Őfelsége Demokratikus Ellenzéke egyhelyben toporog, jobb esetben forog, mint Blöki a saját farka után.
Talán azoktól kellene indítani, akik csak vannak, de valószínűleg üvegből vannak, mert egyszerűen észrevehetetlenek.
Ha legalább olyanok lennének, mint a biztonsági üvegből készített üvegajtó, melynek jelenlétét legalább akkor érzékelni lehet, ha nekimegy az ember - erről a sógornőm tudna mesélni, akinek nemes metszésű orrát egy ilyen üvegajtó plasztikázta, maradandó eredménnyel.
Szép lett, de fájt, ahogy elmesélte.
A Fidesznek nem fáj, mert a baloldali üvegajtón keresztül úgy közlekedik, mint kés a vajban.
Igen, az MSZP-ről beszélek, akik látszólag rendben vannak.
Pozíciók betöltve, a képviselők szilárdan üldögélnek a Paramentben, sok vizet nem zavarnak - tisztelet annak az egy-két szakpolitikusnak, akik szót emelnek területük visszásságai ellen, és van egy-két fiatal, akikben lenne még energia - utóbbiak láthatólag a pártvezetés fékezett habzású utánpótlását képezik.
A fiatalabb nemzedék el se hinné, de voltak idők - nem is olyan réren - mikor az ifjú Tóbiás a Párt reménységének számmított, csakúgy, mint Ujhelyi István, akiket aztán felzabált a párt pragmatikus kemény makkja, a Puch-gang...
Ők voltak az eljövendő idők forradalmi lángja, csak aztán a mutyista pártpénztárnok lepisilte őket, ma már inkább csak sercegnek, mint tábortűz maradványa az őszi esőben.
Oda jutottunk, hogy lassan már számolni se kell a párttal, hogy az emberek csak legyintenek a neve hallatán, mert minden erőlködésük dacára képtelenek kiizzadni olyan vezetőt, vagy vezetőket, akik programjukkal és személyiségükkel képesek lennének elnyerni a választók rokonszenvét.
Amit a vezetők képtelenek elvégezni a szocialista párt és a szocialista eszmeiség leamortizálása terén, azt elvégzi a természet.
A párt legnagyobb erőssége szervezettsége volt, de a pártépítést valószínűleg bolsevista csökevénynek találták, elfelejtették gyakorolni, fiatal nem jött, maradtak a kiábrándult és elbizonytalanodott öregek.
Őket meg meg lehet venni a rezsicsökkentéssel, el lehet kábítani a migránsoktól való félelemmel, a megfelelő propagandamunka hiányában a hétköznapi életben érvszegények, félnek az agresszív jobboldaltól, mert tudják, senki nem védi meg őket.
Szanyi megtette azt a szívességet a jobboldalnak, hogy eljelentéktelenítette magát, csinált magának unokát és most - valószínűleg - a választók hálátlanságáról elmélkedik, éjszakánként Trockíjnak álmodva magát.
Gyurcsány évértékelőt tartott.
Jól beszél, most is jól beszélt, sőt, volt egy-két pozitívuma is a mondandójának.
Belengette a csókosok által földárveréseken megszerzett birtokok visszavételét, ami végre valami konkrétum, remélhetóleg a nemsokára bemutatandó program is ilyenekkel lesz tele.
Aztán azért súlyozni is kellene, mert szerintem a szociális problémák megoldása mindent megelőz - ha egyszer a demokratikus oldal kormányra kerül, ebben az országban senki sem fagyhat meg önhibáján kívüli okból...
Családi pótlék, tisztességesebb adórendszer, ilyesmik...
De tulajdonképpen nem is ez a gond ezzel a beszéddel, hanem az, amit Moldova fogalmazott meg precizen, miszerint pofázni könnyű, merthogy azt fekve is lehet.
Hogy az utóbbi időben már ez is hiánycikk volt, arról most ne beszéljünk, de az azért zavaró. hogy tulajdonképpen évek óta helybenjárás folyik.
Azt szokták emlegetni a DK vezetői, hogy megduplázták a szavazóik számát, ami igen dícséretes, csak az a baj, hogy a fejlődés kissé a kannibalizmusra emlékeztet, az MSZP és a DK időnként egymást falja fel, de külső forrásból - inaktív szavazókból, jobboldali pártból kiábrándultakból egyikük se szerez új támogatókat, ami eléggé sajnálatos.
Minden harapásuknál a nyereség egy kis része elveszik, és aki egyszer világgá ment, az soha nem jön már vissza.
Szóval pártot kellene építeni, fiatalokat kellene bevonni a munkába, mert járókeretekkel is lehet ugyan előre menni, csak lassan.
A fiatalokat pedig csak akciókkal lehet bevonni, mert számukra nem vonzó a pártprogram hatvankettedik variációjának megvitatása, de egy jó kis blokád, egy finom kis szobordöntögetés, egy ütős rendezvény megmozgatná őket.
A mai tüntetés pedig azt hozta, amit előre látni lehetett.
Ha a macskamentők hirdették volna meg a rendezvényt, háromszor ennyien lettek volna a Kossuth téren, ha egy édes cicó farkának levágása elleni tiltakozás lett volna a meghirdetett cél, talán tízszer ennyien is.
Ennyi embert be lehetett volna vinni valamelyik sportcsarnokba, ott mutatott volna valamit két-háromezer ember, de a Parlament előtt nemigen sugároz erőt ez a nagyságrend.
A tüntetés meghirdetett célja Facebook bejegyzésük szerint: "Mossuk le a gyalázatot!
Mutassuk meg
személyes jelenlétünkkel is, hogy ezt nem tűrjük tovább!
Mindenkit várunk, akit felháborít a kormány idegenellenes, uszító kampánya!"
Mindenkit várunk, akit felháborít a kormány idegenellenes, uszító kampánya!"
Namármost akkor, amikor a kormány éppen a szabadság maradékának garanciális biztosítékait akarja megsemmisíteni, akkor nem a nálunk fel sem lelhető migránsokkal szembeni bánásmód ellen kellene tüntetni, hanem az ennél lényegesen veszélyesebb, önkényuralmi tervek ellen.
Egyetlen dolog ellen - az egy néha több, mint a tíz...
Merthogy az igaz, hogy a tervezett törvényeket nem szükséges alkalmazni, csak ha ok van rá, mégis, ha látok egy favágót láncfűrészt vásárolni, szemem se rebben, de ha egy pszichopata tér be a szerszám-szaküzletbe és vesz egy ügyibevaló kis gépet, hát csak eszembe jut a legrosszabb változat...
Egyetlen dolog ellen - az egy néha több, mint a tíz...
Merthogy az igaz, hogy a tervezett törvényeket nem szükséges alkalmazni, csak ha ok van rá, mégis, ha látok egy favágót láncfűrészt vásárolni, szemem se rebben, de ha egy pszichopata tér be a szerszám-szaküzletbe és vesz egy ügyibevaló kis gépet, hát csak eszembe jut a legrosszabb változat...
Szóval lenne mit tanulni, például szervezést, például tömegkommunikációt, mert a Kossuth-téri beszédek a trolimegállóig se jutnak el, nem, hogy Bivalybürgözdre, Juliska nénihez, a libaól mellé...
Azt mondom, valahol el kell indulni, és szolidárisnak kell lenni egymással, ha Bokros tüntet, ott kell lenniük a szociknak és a DK-nak is, és viszont is.
Még akkor is, ha a polgári közép felé kacsingató DK számára Bokros pártja konkurencia, és ha a szocialisták jelenlegi vezetői se vallanak mostanában szerelmet Gyurcsánynak.
Másként nem megy.
Orbán ugyan el fogja hantolni magát, de ettől még nem törvényszerű a demokraták hatalomrakerülése, ezért dolgozni kell.
Néha az az érzésem, mintha a saját teendőkkel sem lennének tisztában a pártok vezetői.
Itt mindenki nagypolitizálni szeret, holott a dolgok a hétköznapi aprómunka során alakulnak.
Még akkor is, ha a polgári közép felé kacsingató DK számára Bokros pártja konkurencia, és ha a szocialisták jelenlegi vezetői se vallanak mostanában szerelmet Gyurcsánynak.
Másként nem megy.
Orbán ugyan el fogja hantolni magát, de ettől még nem törvényszerű a demokraták hatalomrakerülése, ezért dolgozni kell.
Néha az az érzésem, mintha a saját teendőkkel sem lennének tisztában a pártok vezetői.
Itt mindenki nagypolitizálni szeret, holott a dolgok a hétköznapi aprómunka során alakulnak.
Nem látványpékságekre van szükség, hanem néhány jó pékre, szorgalmas és lelkes robotosokra, akkor hiába szabadítja rá Orbán a kiflikre Selmeczi Gabikát, nem ér el eredményt.
Dolgozni kell.
Dolgozni kell.
:O)))
34 megjegyzés:
A gyalázatot Budapest nem lemosta, maga volt a gyalázat. Az már elég fajsúlyos hogy szociopata kotonszökevényünk maga akarja eldönteni alaptörvénybe iktatva hogy mikor kapcsolhatja le az internetet, tilthat be ellenzékinek tünő médiákat, a többi gusztustalanságról nem is beszélve.
Bokros megkongatta a vészharangot, mert tényleg vészhelyzet van, sőt terrorveszély, mely maga a fidesz.
Létezne hogy ha az mszp, a dk. s a többiek is mozgósitanak, felszólitják tagságukat, szimpatizánsaikat, hogy irány a Kossuth tér, mert "helyzet" van, akkor csak pár-százan jelennek meg? Miért nem tették? Mert Bokros inditotta el? A dolog súlya felülir mindent, csak épp az állitólag minket a demokratius oldalt képviselő pártjainknál nem. Tovább pücskörésznek a homokozójukban, a tüntetés elszabotálásával elárulva választóikat. Mennyivel ütősebb lett volna ha Gyurcsány a Kossuth téren értékeli az évet.
Ezek után el lehet hinni, hogy tényleg egy élhető, szabad ország megvalósitására törekszenek s nem csupán a hatalom egy - bármely kis szeletét akarják megtartani?
Ami viszont nem kisebb gyalázat: A pártok mozgósitása nélkül is a Kossuth téren kellet volna lenni ha nem is a fél, de a negyed Budapestnek.
Az MSzP a tűzzel játszik.
Márpedig aki azzal játszik az vagy bepisál, vagy megég.
Egyik sem érdekelne igazán, ha a játék vége nem az lenne, hogy mi, a többiek meg majd besz@runk.
Mépg hogy 8 napra a teljhatalom?
Egy percre sem, a képviselők 100%-os hozzájárulása nélkül (és még lehet, hogy ez is kevés).
Valaki elmagyarázhatná már a sok idiótának, hogy ígérhet bármit a Fidesz, azt elhinni olyan hiba, amit jóvátenni majd nem lehet.
az okfejtés jó.. a konklúziót látom másként...
SEBÉSZKEDNI KELL !! a - magát baloldalinak definiáló - ellenzék ÁTALAKÍTÁSA annyira időszerű már mint egy évtizedek óta az ebek harmincadjára jutott vidéki tanya felújítása.. Tudjuk a felújítás óriási rombolással...kosszal..stb. jár.. tehát az első lépés : a meglevő státuszkvó AZONNALI FELSZÁMOLÁSA......
- a jelenlegi "tényezők" AZONNALI eltíltása a további politikai tevékenységtől / egyszerűbben : ki kell rúgni őket a francba !! /
- meg kell vizsgálni annak a lehetőségét , miként lehetne a baloldalon egy - amerikai mintára - választási formátumot létrehozni....
Pupukám !
Rendszerint egyetértek Veled. DE ! Te is csak azt teszed, amit a többi:Fanyalogsz. Tessék : állj ki és mutasd meg, hogy hogyan tudod ezt a birka népet megmozgatni! Vagy Ti, az örök kommentelők, legalább mondjátok el, hogy konkrétan hogy kell, mit kell nap,mint nap lépni, hogyan lehet a Baromagyú göbbelszi propagandáját semlegesíteni Juliska néninél a libaól mellett? Ezekből a fanyalgásokból már éppen eleget olvashatunk minden nap. Akármennyire is kevesen voltak, de ŐK kiálltak. Te is ott voltál velük? Mert a DK-ból ott voltak. Meg a többiből is. Azok az "üvegesek" nem voltak ott. Hátha azokra Te és a többi kommentelő jobban tud hatni. Ha szerveztek egy százezres tüntetést, én a 83 évem ellenére ott leszek !
Üdv!
Sok igazságot írtál Pupu! Sajnos a fidesz teljesen elfoglalta a tömegkommunikációt, az emberekhez nem jutnak el a disznószínóságaik. Mást ne mondjak ugyebár az ingyenesen fogható csatornák az elrettentő példa. Sokan még az rtl híradóját sem nézik, mert mert működnek a beidegződések. Maradna a netről való tájékozódás, de hogy lenne elvárható a napi gondokkal küszködő emberektől, hogy abba pénzt, tudást invesztáljanak bele. Marad a királyi tv, ahol szemrebbenés nélkül, röhögve belehazudnak az emberek szemébe.
Sehol nem találom Gyurcsány és Bokros beszédének a felvételét....Még a DK honlapján sincs fent..
Attilának!
Oké, hogy marad a királyi tv a tudatlan tömegeknek, de pénzt még az sem tud hazudni a nyomorult birkák zsebébe...
Kedves Totya !
"Orbán legkérlelhetetlenebb ellenzéke leszek!" Mondta Gyurcsány. Meg a többi, - egy darabig fut még - mszp, mostmár régen külön pm...
Ők, önmagukat úgy definiálják, hogy mi vagyunk demokratikus ellenzék. Semmi sem akadályozza abban őket, hogy médiafelület hiján, értelmes és Józsibá' meg Julinéne számára is világos tisztességes magyarázatokkal szolgáljanak lakossági fórumokon, levélszekrénybe bedobott olcsó szórólapok, akár az intenet útján, ha már médiájuk nincsen. Ezért szavaztunk rájuk vagy másfél millióan, ezért veszik fel a képviselői juttatásokat, a pártjaik müködtetését biztositó közpénzeket. Válaszolj! megszolgálják-e egyrészt a mi adóinkból nekik csorgatott pénzeket, másrészt a bizalmunkat, a beléjük vetett hitünket? Valóban KÉPVISELNEK minket szerinted ?
A tartalomra érdemben nem reagálva csak annyit sérelmezel, hogy bánccsák a pártot. Tudod, a tüntetés előtt puszta kiváncsiságból megnézte Gyurcsány, ( korábban, mert biztam benne még Fletónak hivtam) a dk., az mszp. honlapját. Volt ott minden, csak biztatás nem a tagok, szimpatizánsok felé, hogy ott a helyünk a Kossuth téren. Egy szó nem esett a tüntetésről.
Tudod, alja dolog, hogy egy átlagembernek, mégha blogger is, annyit tudtok mondani: " ha nem teccik ba'mmeg mutasd meg hogy kell csinálni...". Már régen rossz, amikor a vakon elkötelezett pártaktivista fajtád gondolkodás, a valós és égető, az egész országot sújtó problémák megoldására való törekvés helyett vehemensen osztja nekünk az észt, hogy merészelünk imádott pártjáról elmarasztaló véleményt megfogalmazni, mikor magatok szerint ti vagytok a faszagyerekek.
Totya veled vagyok! E.
Ez itt megint a siránkozás helye! Az MSZP leamortizálása akkor kezdődött, mikor Mesterházy leléptette az öregeket. Akkor lett vége...nem is kár érte, mert már semmi újat nem tudott mondani, tenni meg pláne nem. Ez a múlt már. Új pedig még nem született.. a vajúdás állapotában vagyunk. A szülés azonban nagyon nehéz, mert a gyerek farfekvéses és a tágulás is nehezen megy.
A tegnapi tüntetés szervezése az össznépi(párt) fanyalgás kíséretében történt. Végül kényszeredett pofával oda álltak, de nem volt benne köszönet. Hiányzott a lelkesedés és a meggyőző erő. Tulajdonképpen nem is értem mit miért (nem) tesznek. Így fogunk szépen lassan és biztosan belecsúszni egy olyan diktatúrába, amelyről a fiataloknak semmi tapasztalata nincsen....észre sem veszik micsoda mókuskerékben vagyunk, amely egyre gyorsabban forog. Rész kérdésekkel foglalkoznak és a fától nem látják az erdőt. A helyzet ijesztő, mert valós veszélyek vannak országon kívül is. Ezt most már nem lehet eltagadni és mindenféle szélső liberális maszlaggal leöntve tálalni. Ez kifejezetten olyan helyzet, ami a szélső jobb fele hajtja az embereket.Hogy ez mit jelent, arról az idősebbeknek még közvetlen tapasztalata van, a fiatalok pedig el sem tudják képzelni. A feladat az lenne, hogy tudatosítani kellene a veszélyt, hogy mindenki értse, csak hát ehhez dolgozni kéne. Sokat és terepen. Nem pártoskodni, mert ez tipikusan az a helyzet, mikor egy mindenkit érintő, konkrét problémát kell megoldani. A bezárkózás, az örökös háborús hangulat senkinek nem érdeke. Az sem, hogy egy szűk csoport bármit büntetlenül megtehet. Ekkora hatalmat soha nem szabad adni, pláne nem egyetlen embernek, még ha angyal lenne, akkor sem! Kivéreztetheti és kifoszthatja az egész országot. És ezt ördögi ügyességgel teszi, hiszen ha a makro számokat hozni akarja, akkor pénzt kell teremteni valahonnan...ez igazolás ad az oktatás és az eü leamortizálására. és akkor itt a migráns kérdés, ami feszegeti az úniót is. Azt kellene elmagyarázni naponta ezerszer, hogy ha ez így folytatódik, mindenki szenvedni fog. Mindenki rosszul fog élni, mindenki féltheti mindenét, még az életét is....
Totya! Arra vagyok kíváncsi, hogy mi hangzott el a Kossuth téren, nem arra, hogy hányan hallgatták. Nem hiszek az aktivizmusban! Az értelmes beszédben hiszek. Ha Bokros beszéde hatott 3.000 emberre, vagy akár csak ezerre, akkor hatni fog százezrekre és milliókra is.Remény csak ebben van. E.
Szinte teljesen egyetértek a véleményeddel. Amiben nem, az a párt építés lehetősége.
Az biztos, hogy a DK nagyon sok tagot az MSZP-től "vett el". De miért is? Ha én egy párttal egyetértek, és az a párt képviseli is - nem csak mondja - amivel egyetértek, akkor az az én pártom. Ha nem, akkor tovább lépek, és keresek egy másikat. Gondolom ez okozza a "vándorlást". A másik, a tényleges építkezés, és az aktivitás.
Járókerettel is lehet - mint írtad - csak lassan. És itt a baj. Ugyanis a pártépítéshez legalkalmasabb korosztály - a 18 és 45 évesek - jelentős része nem tartózkodik Magyarországon, sőt aki itt van, a szeme annak is kifele kacsintgat, és keresi az utat Bécs, Berlin, Brüsszel és London felé, hogy csak a fővárosokat említsem. Őket pedig már a Fidesz mézes-mázos 10 +10 milliója sem tudja meggyőzni, nem hogy Gyurcsánytól várható több kulcsos adó, sem az MSZP 50 %-os azonnali fizetés emelése, ami még a pusztába kiáltott szónál is kevesebb. 60 - 70 évesekkel lehet ugyan pártot építeni, de ők már csak kevesen mennek ki szélben, hóban -5 fokban a Kossuth térre, még akkor sem, ha egyébként pontosan értik, látják, tudják, hogy mi következik abból, ha a Fidesz megvéd bennünket. Lehet, hogy a megélhetési bevándorlóktól valóban megvéd, hiszen lassan már a légy sem repül át a kerítésen, de megvéd-e a Fidesz a Fidesztől? Nem valószínű. Megoldásom nincs. Jövő ilyenkor már azt mondom, lassan belépek a 70-esek klubjába. Jó volna pár tisztességes esztendő, mert a mi korosztályunkra ráférne. Abban már nem reménykedem, hogy a gyerekem valaha is hazatelepül. Mire Orbánt fenéken billentjük, meg még a helyzetet konszolidáljuk, addigra úgy beépül a német társadalomba, hogy itthon már nem tud mit kezdeni magával.
Kedves Totya, a blogger dolga az, hogy írjon, a tömegkommunikációs szakemberé meg az, hogy tervezzen, szervezzen, értelmesen és kreatívan.
Mondjuk én a bloggerkedésért nem kapok fizetést, a tömegkommunikációs szakember meg kap.
De ha az ügy tisztességes, akkor lehet ingyen is szolgálni.
Ehhez persze az is kell, hogy a döntéshozók részéről valamiféle érdeklődés legyen, de nincs.
Ahhoz pedig már felettébb öreg vagyok, hogy azért írjak, mert tetszik, ha öreg barátom Totya megdicsér.
Nem vagyok hiú, de tolakodó sem, habár ha a két kezem a fenekembe dugom és az orrommal verem a klaviatúrát, ennél azért akkor is különbet tudnék produkálni, de persze ez csak nagyképűsködés, meg az se biztos, hogy az adott körülmények között lehetne-e tisztességesen dolgozni.
Nem taglalnám, de szerintem nem.
Kedvelem Gyurcsányt, annak dacára, hogy nemigen tanul a múltból.
Tiszetsséges embernek tartom, de kellenének mellé szakemberek, akik például tudnak pártot szervezni.
És akik képesek napi szinten mozgatni a tagságot, eljutni a fiatalokhoz és ha már ennyi az öreg, hát megszervezni azokat a tevékenységi formákat, melyekben még aktívak tudnak maradni.
De mindegy, mindenesetre köszönöm, hogy kitüntetsz figyelmeddel, igazán megtisztelő!
Üdvözöllek szeretettel!
PuPu
Kedves Endre, az élet a mozgásról szól, a passzivitás semmit nem hoz a konyhára...
:)
Névtelen 10:23
Próbáld itt:
https://www.facebook.com/gyurcsanyf
Regisztráció nélkül is elérhető.
Olvasgatva a blogot s a hozzászólásokat kicsit elállt a lélegzetem...
Bokros hívására néhány ezer ember megmozdult, Gyurcsány mondanivalójával egyet kell érteni !
de nem támogatjuk ezen kezdeményeket, hanem továbbra is beletapossuk a betonba a mieinket.
Csaxólok : a Messiás soha nem jön el !
Szervusztok, jó napot !
"Szabadság, egyenlőség, testvériség" - mindenki hallotta már ezeket. Ez lefordítva azt jelentette, hogy a társadalmat alkotó emberek egyenlők, szabadok és közösségként élnek, vagy ezt gondolják elfogadhatónak. Ezeket az elveket sérti, ha valaki arra hivatkozik, rám többen szavaztak, mint másra (a társadalom 25% volt ez a többség), ezért ettől kezdve én határozom meg mi a jó, a helyes, a szép és ezek ellentétét.
Az alapkérdés, mit gondolunk azon emberi értékek körének, amiket érvényesíteni akarunk. Ezekben lehet a gyökeret keresni, aztán ennek megvalósítási részletei némileg eltérően valósulhatnak meg. Az Alkotmány-nak ezeket kellene rögzíteni. A jogalkotásnak pedig csak ennek keretein belül, a működés módját igazítva a változó körülményekhez szabad.
A vita a pártok építéséről olyan, mintha arról vitatkoznánk, milyen egyházat építsünk, miközben Istenről nincs képünk. A magyar társadalomból ezt az alapot ölte ki a diktátor, és ezért röhög mindenkin.
Felépít egy új arisztokráciát, klientúrát, amely a hűségtől függ. A Lajos esete jól mutatja, hogy aki ezzel szembefordul - azt nem tudjuk miben is különböztek össze - de azóta pária lett és üldözött.
Egy társadalomkép, alapvető emberi jogok és hasonlók azok, amiket minden embernek világosan látnia kellene. A törvények pedig azután mindenkire vonatkoznak, ami erre a közmegegyezésre épülne. Addig, amíg bármit megtehet, arra hivatkozva, hogy törvényes amit tesz (igaz, ő alkotta meg a törvényt, azaz tautológia az érvelés), addig nem az a kérdés, ki és mit kritizál. Az emberi méltóság szerepét kell visszaállítani először, és ebben kellene tenni.
Naphosszat Henyélő Nagyembernek!
Az igaz, de soha nem teljesülő látványos ígéretekkel lehet hitegetni a népet. Egyszer talán kinyílik a szemük, lehet hogy akkor már késő lesz.
Kibic, köszi, itt végre megvan:
Gy.F. évértékelője a facén
De azt nem értem, hogy Gy.F. saját face oldala nem nyilvános. Ahogy az ember megnyitja, azonnal bejelentkezést kér! :-((
Szia hello!
Én sem értem, hogy miért nem tudnak sokan belépni az oldalra. Lehet magára a facéra kell regisztrálni hozzá, és akkor nem kér külön bejelentkezést. Csak akkor, ha hozzá is akarsz szólni.
Egyébként az ATV-n valamivel jobb minőségű a felvétel, de a hang itt is hagy kívánnivalót maga után.
Egyébként még csak annyit, hogy engem baromira (majdnem azt írtam, hogy kurvára) irritál, hogy az egész ellenzéki sajtó attól visszhangzik, hogy a DK nem képviseltette magát a Bokros-féle tüntetésen. Miért nem? És miért hirdeti Tuareg fennhangon, hogy nem is hiányoztak senkinek?
Halkan kérdem: ez kinek jó? (mármint a felcsúti kondáson kívül...)
Gyurcsány nincs könnyű helyzetben. Rajta kívül nem sok ember van, aki egy ilyen gyűlésen szenvedélyesen tud beszédet mondani. Ha megy akkor az a baj, hogy tolakszik. Ha nem megy akkor az a baj. Amikor összefogásról beszélt akkor mindenki azt mondta, "vele nem." Most mindenki összefogna és ha ő nem jön akkor az is baj. Pedig a képlet egyszerű, Bokros pedig már régen meg is fogalmazta még a választások előtt. Nem kell bonyolult célokat kitűzni. Egyelőre elég, ha arra szövetkeznek a demokratikus pártok, hogy helyreállítják a demokráciát és eltakarítják a szemetet.
http://modernmagyarorszag.blog.hu/2014/01/03/az_500_naprol
bubo
Ráadásul ehhez nagyon könnyű mozgósító jelszavakat találni.
Tessék mondani!
Biztos, hogy ha valaki azt mondja, hogy "helyre állítjuk a demokráciát" vagy "helyre kell állítani a jogállamiságot" - akkor azt Józsi bácsi, meg Marika néni, meg úgy általában a "jónép" érti? Mikor azt se tudják, hogy ki volt Bajcsy Zsilinszky, vagy éppen Radnóti Miklós...
Szerintem meg nem.
Azt értené, ha bejelentenék, hogy Orbánnak ennyi milliárd forintja van a svájci X bankban, meg Bermudán Y bankban, Lázárnak meg annyi van, jóllehet, egyik összeg sem lenne összhangban az eddigi keresetükkel.
Totya!, Mavtelep!, Bubo!
Ha Gyurcsány a saját fészbukkján csak annyit közöl hogy szerinte egy domokratának a Kossuth téren a helye 2016.jan.24.-én 15.00-kor, egyrészt azért hogy lássa a hatalom, másrészt lássák a kétkedő, tétova, megfélemlitettek: minden eszközt megragadunk, hogy megakadályozzuk a totalitárius állam megvalósitásának kisérletét ! Ugyan milyen kárt okozott volna akár az "összefogásnak", vagy saját magának, vagy bárkinek... Miatta kevesebben nem lettek volna.
Az oldalát a TEK-en kivül túlnyomóan a szimpatizánsok, nameg a hivők olvassák. Párszáz,-ezer embert mozgósithatott volna.
Ugyanez vonatkozik az mszp-re, az eggyüttre, a péemre.
Itt most nem párszáz trafikról, meg a vasárnapi boltbezárásról van szó, hanem arról, hogy az országgyülést kihagyva, orbán egyszemélyben döntheti majd el alaptörvénybe iktatva, hogy akar-e rendeletileg kormányozni vagy esetleg még most nem.
"... évek óta helybenjárás folyik" - Így :(
Kedves Góbé! Az nem csak úgy van, hogy a párt egyenként megkeres mindenkit. Úgy is van, hogy aki tenni akar, az is keresi a társait. Mi minden áldott szombaton - néha szerdán is - kint vagyunk a piacon, most is, 40 fokos melegben is. Beszélgetünk, megszólítunk embereket. Sokan aláírnak, elviszik azt a kevés szórólapot, amire futja. Most lett végre irodánk, ahol minden nap délután ott van valamelyikünk, ha véletlenül valaki betévedne. Nem vagyunk többen két éve. (Igaz, 2014-ben minden szavazáson 10% fölött voltunk, de ez kevés.) Ötlet is lenne, de egyedül nem tudjuk megcsinálni. Öregek vagyunk - tán két fiatalabb van köztünk. Azt találtam ki, hogy ha a jelenlegi első szolga annyira akarja, legyen meg az óhaja. Nézzen ki úgy a Kossuth tér, mint 1944-ben. November végén. Hát rakjuk körbe homokzsákokkal a parlamentet. A legtöbben megrettentek ettől, bár a fiatalokat nyilván ilyesmik mozgatnák, tán még jobban, mint egy tüntetés.
Bartus is 'értékelt'. Fletókeménységű mondatok...
https://nepszava.us/bartus-laszlo-gyurcsany-ertekelese/
https://nepszava.us/bartus-laszlo-a-politikai-szelhamosok-portrejahoz/
morzsi
"Marika néni "a múlt héten Bolgárnál 5 perc alatt elmondta a nővérképzés feltételeit, és nem lehet kétségbe vonni a szavait mert oktató volt egy eü. szakközépiskolában.A politikusokat/politológusokat nem érti, talán mert nincs is értelme a mondanivalójuknak
Szervusztok, jó napot !
Névtelennek.
"Bartus is 'értékelt'. Fletókeménységű mondatok..."
Nem értékelés, hanem (ön) leértékelés zajlik a jelenlegi "ellenzék" részéről.
Amire nincs vevő, azt szokás leértékelni, hátha köll még valakinek...
Azt mondod PuPu:
"Namármost akkor, amikor a kormány éppen a szabadság maradékának garanciális biztosítékait akarja megsemmisíteni, akkor nem a nálunk fel sem lelhető migránsokkal szembeni bánásmód ellen kellene tüntetni, hanem az ennél lényegesen veszélyesebb, önkényuralmi tervek ellen."
Gondolom, az nem kerulte el a figyelmedet, hogy a banda eppen a "migranshelyzetre" valo hivatkozassal akarja bevezetni a torvenyt. Ugyhogy a ketto szorosan osszefugg egymassal. Sot [de elnezest a trivialitas emlitese miatt], az ahogy a menekultekkel itt bantak, az egyertelmuen implikalta a tovabbiakat is.
Azt sem tudom, hogy miert kell gyalulgatni Borost. En csodalom, hogy annyi ember osszegyult a hivasara. CSAK GRATULALNI tudok Neki es a kovetoinek. Ma, ebben az orszagban, ahol az emberek 99% csak lehajtja fejet keet buffentes kozott, paar ezer embert osszehivni egy olyan ceel erdekeben amely nem kozvetlenul kiscsoporti primitiv erdekekrol szol, nagy batorsagrol es eltokeltsegrol vall.
GyF ezzel szemben dumcsizik egy joot egy meleg teremben a meeg tehetetlenseeg miatt ottmaradt parthivekkel, mondja a lozungokat, es a tokom sem erti, hogy ettol a tarsasag meeg miert nem sokalt be. A veletlennnek latszo gombnyomogatas a parlamentben, ha az anyagi erdekeikrol van szo, szepen elfelejtve, csak figyeljunk a szeep mondatvezetesere. Jah, errol jut eszembe: Mikor lesz a 2016-os elore hozott valasztas? - A forradalmi helyzetre valo tekintettel (persze).
Tisztességes ember a Gyurcsány??? Példakép? Már rég a börtönben kellene rohadnia, ha nem a FIDESZ érdeke lenne az, h maradjon a közéletben! Ő veri szét a baloldalt, 2006-tól folyamatosan! Minek bloggerkedik az ilyen ember, ha az alapvető összefüggéseket sem ismeri fel?
Gézám, itt nincs migránsveszély.
A menekültek akkor sem akartak ittmaradni, mikor a kerítésbuzi még nem teljesítette ki a baromsságát, hanem farokfelcapva rohantak tovább a jóléti társadalmak felé.
Nem hülyék, menekültek, fel tudják mérni, hogy ahol egy ország egyharmada nyomorban él, ott nekik is csak nyomor lenne a részük.
Ami meg Marcsikát illeti, elárulom: azért bloggerkedek, hogy az ilyen nagyonokosaktól, mint ő is, tanulhassak.
Így most is - végre felismerhettem az alapvető összefüggéseket, remélem, máskor is megvilágosítja számomra ezeket a bonyolult kérdéseket, mint, hogy Gyurcsány tulajdonképpen a Fidesz embere...
Olyan jó néha ennyire okos emberekkel találkozni...
De kár, hogy nem ír blogot!
:O)))
Marcsikának igaza van! Ez a ma publikált eredmény:
"A január január 15 és 20. között végzett kutatás alapján a Fideszre az összes megkérdezett 31 százaléka szavazna, ami tavaly október óta három, tavaly nyár óta kilenc százalékpontos erősödés. Messze lemaradva a Jobbik a második, 12 százalékos támogatottsággal, az MSZP pedig 7 százalékon áll (a szocialisták tábora csaknem fele a radikálisoknak). A DK támogatottsága 3 százalék, az LMP és az Együtt 2, a PM 1 százalékon áll."
Ha Gyurcsány megszólal - nő a Fidesz támogatottsága. Vagy fizetnek neki vagy magától ilyen hülye. Aki ezt nem látja, az ne politikai blogírással foglalkozzon.
Megjegyzés küldése