2016. január 10., vasárnap

HEJ HALÁSZOK, HALÁSZOK...

Megszűnt a természetes vizeken az iparszerű halászat, akik ebből éltek, most partravetett pontyként tátoghatnak, míg a horgászok élhetnek, mint hal a vízben, a vízgazdálkodási jogokat a továbbiakban ők gyakorolhatják.
Hej, halászok, halászok, ezt bizony megszoptátok - énekelgethetik a vizek partjain, viszont Áder lett az ország peca-nagykövete, ezzel végre megszerezhette első komolyan vehető állami stallumát, elviheti végre a magyar horgászok üdvözletét a víz alá...
A legitimáló verseny verseny a Velencei-tavon volt, Áder kíséretében az Origo szerint volt vagy harminc biztonsági ember, ebből huszonhat a parton, két TEK-vitéz a vízen ringatózó hadihajóból csökkentette a biztonsági kockázatokat, egy libának öltözve úszott a nádas szélén, kettő meg a mohácsi csőszkunyhóból lett átvezényelve békaember-felszerelésével egyetemben a Velencei -tóra, ahol a víz alatt a halakat akasztgatták Áder horgára, ürgebőrbe tekerve...

Áder mellett seggnyalók kisebb csapata énekelte, miközben a kukacaik a vízben lógtak: jöszte, jöszte kis halacska, bácsi kukacára...
Nem jöttek, csak a snecik, ami azért remek, mert így egy halat se kellett visszadobni, így aztán nyolc keszeggel meg két ebihallal a negyedik helyet sikerült megcsípni a sportos államfőnek.
Valaki fogott két paptetűt is, de miután meggyőződtek róla, hogy Bíboros Urunk nincs jelen, a kereszténydemokratákra való tekintettel L.Simon államtitkár szájtól-szájba mesterséges lélegeztetést adott nekik, majd óvatosan visszaengedte a vízbe őket, és integetett utánuk: Jó utat a szentelt vízben, Zsoltok!
A halászléhez a halat az ÁBC-ben vették, felpucolva...


Még mindig tudok álmélkodni az olyan emberek szolgalelkűségén, akik más területeken letettek már valami elismerésre méltót az asztalra, de mégse tudják megállni, hogy ha felkínálnak nekik egy segget, ne nyalafintáskodjanak bele.
Ezzel együtt, Áder - bár maffiózó ő is, mint a többi - nekem jobban bejön, már csak adófizetőként is, hiszen egy peremfutó orsó mégiscsak olcsóbb, mint egy stadion...
Csak tudnám, hogy mi indokolja a hobbipecások érdekeinek előtérbe helyezését a halászok érdekei rovására?


Ami még megragadta a fantáziámat, az a német szüzek kardélre hányása a minap Németországban, már négyszáz feljelentés érkezett a hatóságokhoz a Brünhildáktól, miszerint akkordban csöcsörészték őket, sőt, szilveszterkor körbe is petárdázta őket felhevült tízezer szír menekült.
Azt ugyan nem tudom, hogy amikor ez történt a négyszáz szűz mit keresett a szír menekültek között kíséret nélkül, Hans bizonyára már megint berúgott, mint állat és elaludt, így szegény Brünhilda kénytelen volt egyedül a szírek közé vegyülni, kitéve magát a megpocsékolás rémének, de nem is csalódott...
Most olvasom éppen a Katedrális folytatását, abban mondja valaki az angol apácáknak, akik felhánytorgatták kolléganőik sanyarú sorsát, hogy az apácákat a propaganda minden háborúban megerőszakoltatja.
Most sincs ez másként, kezdődött az ezer svéd nő kardélre hányásával, most éppen Köln szüzeinek erényeit érte támadás.
A vizsgálatok ezidáig három szexuális zaklatást igazoltak vissza, de persze loptak is meg raboltak is vagy húszan, de azok nem csókot és nem szüzességet, úgyhogy remélhetőleg Nagykanizsán is befejezhetik a nők a rettegést, hacsak nem attól jó nekik a szex, mikor végre hozzájutnak.
A menekültek körül szervezett hisztéria nem csak magyar sajátosság.

Úgyhogy reménykedhetünk, hogy mostanában újabb politikus sportemberünk nem lesz, az is elég, hogy a Viktor annakidején nem kapott villanyvasutat, ez most kilencmilliárdba fog fájni nekünk...

Mindegy, hozzáírjuk a többihez...

:O)))

20 megjegyzés:

talalom írta...

Drága Pupukám! Nagyon-nagyon óvatosan kérdem (nem tudom, mennyire vagy sértődős): Ugyan miért olyan vicces, ha akár lengén öltözött nőket megtámadnak szexuális célzattal, és miért nem vicces, amikor hím fajtársaink felvágott farokkal akkora marhaságokat csinálnak, hogy a fal adja a másikat (általában a nőnek). Nem vagy Te rászorulva az ilyen elcsépelt poénokra, sokkal jobb a stílusod.
Mondjuk én nő vagyok, de a szobából - nemhogy a lakásból - nem mentem volna ki 30-40 éve se olyan cuccokban, amikben a pasira vadászó csajok (de utálom ezt a pasi-csaj kombót is!) teszik közszemlére magukat, mert szerintem nem veszik elég komolyan a másik nemmel való kapcsolatépítést, úgy meg nem ér semmit az egész. De hát én maradi öreg vagyok, nem értem az idők szavát, különben is velem is estek meg olyan dolgok, amikre nem vagyok büszke.
Hanem kedves nőtársaim! Tényleg vegyétek komolyan, hogy a "keleti férfi" (vegyük most ide az afrikaiakat is) más. Nekem ugyan bűzlik egy kicsit a lengén öltözött kitétel, elvégre szilveszter volt, Köln meg nem a déli féltekén található. Nem tudom, vizsgálódtak-e e tárgyban brit, vagy bármilyen tudósok, de nekem az a tapasztalatom, hogy a keleti fél a nőktől általában, és különlegesen fél a szexuális aktustól. Talán gyengeségnek tartja, ami kiszolgáltatottá teszi? Egyébként udvarias szerény, kimondottan kedves a nőkhöz - bár nyilván közöttük is vannak vakkomondoros polgármesterek. A több feleség is azért van, mert a felnőttek között szinte mindenütt többségben voltak-vannak a nők, így kötelességük volt egynél többről gondoskodni. Egészen más a metakommunikációjuk, mint az európai - a mosoly például a számukra egyértelmű felhívás, ugyanúgy, mint ha egy nő megrázza a haját. Borzasztóan hat rájuk az alkohol (a próféta nem véletlenül tiltotta meg). Te még csak élénkebb vagy 3 deci bortól, a keleti éber lesz és agresszív, mindenki őt akarja legázolni ezért előz (ismerünk ilyeneket itt is, csak nekik kell ehhez egy lityi kannás).
Óriási tragédia ez a bevándorlás ügy, akkor is, ha egyelőre nem az én ablakom alatt nyüzsögnek. Nekünk, európaiaknak közösen kell megtalálnunk a megoldást - mert azért nem szeretnék csadorban járni. Keresni kell kapcsolatot a bevándorlók normális csoportjaival - hiszen jó részük hozzánk hasonló viszonyok között élt, és éppen az iszlám elől menekül. Kétségbeesve látom, hogy az egyik oldal mindenféle "véderőhöz" kapkod, a másik viszont dalolva szedi a virágot az aknamezőn. Bocsi a terjedelemért.

Frank írta...

Bárhogyan is történt - mik voltak az előzményei - a németországi eseményeknek, az biztos, hogy komoly következményei lesznek. Gondolok itt az eddig is aggodalomra okot adó szélsőjobb további megerősödésére.
Nálunk csak egy nemi erőszakot tudtak nyilvánosságra hozni, mikor még rajtunk keresztül a - tőlünk is - meneklők Nyugat felé vették az irányt: csak nagyon sántított a történet. Egy vasuti kocsi WC-jében esett meg a dolog, az elkövető nem szír, vagy más közel.keleti volt, hanem szerb (ezt hogy' lehet migránsnak nézni?), aki úgy tudott az erőszak helyszínére "betörni", hogy a lány felállt a WC lehajtott ülőkéjére, hogy a pali beférjen.... a többit tudjuk.

Unknown írta...



..."...
Mindegy, hozzáírjuk a többihez..."


REMÉLEM VAN LISTA!!!!!!!!!!!!!!

az a gyülevészet amelyik EZT a listát tűzi a zászlajára / utána zárójelben az ebből adódó feladatot is megjelöli / bizton számíthat a KEMÉNY VÁLASZTÁSI GYŐZELEMRE !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Attila írta...

Üdv!

Szerintem most tévedsz, mert nem a horgászok járnak jól, hanem a MOHOSZ (Magyar Országos Horgász Szövetség). Ugyanis a vizek többségére megszerezték a kezelési jogot az árveréseken, ezáltal ők fogják bérbe adni az egyesületeknek. Úgy tudom, hogy egy fideszes potentát (Dr. Szűcs Lajos) lett a MOHOSZ elnök, ergo sejtésem van arról mi fog ebből kisülni.

Cereus írta...

Miután értelmes vitára nem késztethetők, ezért nem marad más, mint tetteiket maró gúnnyal és iróniával nevetségessé tenni.
Egyenlőre !

Repeti írta...

Bocs! Nekem csak ez akadt a horgomra. Régóta vadásztam rá. Ajánlom figyelmetekbe. Töltsétek le és olvassátok el. Ha tetszik, terjesszétek. Kulcs ugyanis sok mindenhez, ami körülöttünk zajlik:

Szilágyi Ákos: A populista (pdf)

nemóvatos írta...

Ha az Áder csak a horgászattal foglalkozna és nem keltené a Köztársasági elnök látszatát, én elégedett lennék véle. Pláne ha egy vízparti horgásztanyán élne, tán még őrizni is ócsóbb lenne.
Bocsi PuPu, de Te sem (én sem) voltál ott Kölnben.
Azt viszont állítom, hogy a "más kultúrájú" természeti népek, a kritikus tömegük elérése esetén, fognak még meglepetéseket okozni. Egyszerűen azért mert az őket érő hatások, csalódások túl gyorsak számukra ahhoz, hogy az ösztönös reakcióikat moderálni, illeszteni tudják a befogadó társadalomhoz.
Ha tavaszig nem lesz olyan üzenet, a "menekültek" által is érthető "nyelven" (leginkább a már itt lévők által megerősítve és terjesztve) hogy már nem érdemes elindulni Európa felé; akkor kutya világ lesz itt.
Németország néhány hónap alatt létrehozza azt az állapotot, amit a franciák generációk alatt a párizsi és nagyvárosi arab negyedekkel.
Köln egy jelzés, amit komolyan kéne venni. Mert lehet, hogy Brünhildának csak annyi esze van amennyi egy átlag plázacicának, oszt "így járt".
Na de német hatóságoknak (a komplett EU-nak)?
Az idegeneket hagyni tömbösödni (bandásodni), általuk érezhető és tisztelt felügyelet nélkül, vagy nem "szét- és elosztani" őket erős mintaközösségek között, amik igazodási kényszert jelentenek számukra; nagy hiba.
A gyatra EU-s határőrizettel, a törököknek adott pénzzel együtt.

morzsi írta...

Kedves PuPu!

Azért a magyar újságírók is "megérik a pénzüket..."
Napokig azzal volt tele a magyar sajtó, hogy ezer iszlamista menekült, részegen molesztált Kölnben nőket... - (Én voltam iszlám vallású országban, láttam szegénységet, piszkot, mocskot de részeg férfit nem!)
Még jó, hogy nem azt írták, hogy - és molesztálás közben rántott sertés tarját zabáltak...

De van itt más is, mint az iparszerű halászat megszüntetése. Momentán a halakat békén hagyják.

Ez év január 1-től ha valaki egy 290 m2-es házat akar felhúzni, csak be kell jelenteni! Nem kell sem építési, sem használatbavételi engedélyt kérni, csak "föl köll építöni" hadd szóljon!
Majd ha a huszadik ház dől össze, akkor majd rohanunk a mérnök és a statikus után.
Nem számít. Viccország jobban teljesít és kész!

talalom írta...

Morzsi! Iszlám országban biztos nem látsz ittas embert, de Kölnben nyugodtan láthatsz részeg muzulmánt...

pleinair írta...

Talalom, az a vicces, hogy a brünhildák száma ilyen átlátszóan irreális mértékben növekszik.

Ami az "elcsépelt poénokat" illeti, én rég nevettem ilyen jókat, mint ennek a blognak olvasása közben.

Kibic37 írta...

Kezdem azzal, hogy Boldog Újévet kívánok minden kedves fórumtársnak. (Später ist besser als nie - szokta volt mondani egykori német tanárnőm, ha valaki elkésett az órájáról).
Folytatnám azzal, hogy - utalva a kölni sajnálatos eseményekre - cui prodest?
Vajon az a szerencsétlen lúzer, aki több ezer kilométert tett meg olykor embertelen körülmények között, dacolva a tenger, az időjárás, a pengés drótakadályok okozta mostoha körülményekkel, vajon csupán azért tette makacsul kockára az életét, hogy szilveszter napján néhány germán szüzet megpocsékoljon?
Nekem itt valami nagyon bűzlik! Még akkor is bűzlene, ha egy gyenge pillanatomban nem olvastam volna a Kuruc Infón a hős német hazafiakról, akik elkeseredetten tiltakoznak a hazaáruló Merkel nemzetvesztő politikája ellen.
Lehet én vagyok erősen alultájékozott, és ezek mostanra már mind felderített és megoldott ügyek, de utóbbi időben úgy vagyok a politikai hírekkel, hogy azonnal akut hányingerem támad tőlük, ezért saját jólfelfogott érdekemben inkább zenét hallgatok, vagy természetfilmeket nézek.

Névtelen írta...

talalom. - Te is ott voltál Kölnben, netán téged is molesztáltak?....

mavtelep írta...

Kibic 37
Nekem is szöget ütött a fejembe, hogy a Merkel ellen tüntető hős, német hazafiak nem védték meg asszonyaikat, lányaikat. Vajon miért nem ?
Szervusztok, jó estét !

Geza írta...

Szerintem senki sem tudja, hogy az esemenyeknek mi a valodi forrasa, de az biztos, hogy ez is beletartozik abba a sorba, amely tovabb erositi a bevandorlas elleni politikat, de foleg es elsosorban gyuloletet szit a maar ittlevo bevandorlok es az "oshonos" lakossag kozott. Ez biztos, hogy ez nem a bevandorlok erdeke. Konnyen elkepzelheto minden szcenario, amelyek egyike sem valami biztato a letezo nyugat europai demokraciak stabilitasat es nyiltsagat illetoen. Nyilvan a csomo, erejeben levo fiatal muzlim kozott is van egy-ket "kevesbe szent", akit konnyen ra lehetet venni egy kis szilveszteri hancurozasra. [Kibic37: mellesleg, ha meeg nem tudtad volna, a megtett kilometerek szamaval exponencialisan no - az osszeeses pillanataig termeszetesen - a nemi vaagy. - elnezest, ezt nem tudtam kihagyni (es meeg valami igazsag is van benne).]

Kibic37 írta...


OFF
Merő mazochizmusból beleolvastam a politikába. Meglepően jó cikket találtam:
http://nol.hu/velemeny/arthur-es-ron-a-negativ-kampany-fekete-oves-mestere-es-a-verprofi-bajkevero-1583825
ON
Elnézést PuPu, hogy terelek, de talán ez is beleillik a képbe...

peti írta...

Mese:

Az aranyhajú királylány elé ugrott a tóparton a béka, s szólott: "csókolj meg és én rögvest daliává változom, feleségül veszlek, beköltözünk a palotába, te felügyeled a kamrát, a konyhát, a mosókonyhát, daliás fiúkat és aranyhajú kislányokat szülsz, neveled őket szépre-jóra, még fel se nőtt mind, már neveled az első unokákat..."

Este a királylány fehérborban főtt békacombot vacsorázva mélázott: "no, én ezt kurvára másképp képzelem el!"

Kibic37 írta...


Peti, én a másik változatot ismerem. :)
Azt, amikor az aranyhajú királylány belemegy a játékba, megcsókolja a békát, és az valóban daliás királyfivá változik. Önfeledten csókolóznak tovább, a boldogság méhecskéje döngi körül őket, amikor is a daliás királyfi szájából villámsebesen egy félméteres piros nyelv pattan elő, és a méhecske a következő pillanatban eltűnik a daliás királyfi torkában.
Atavizmus...

civilhuszár írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
civilhuszár írta...

Néztem Havast a pályáján. Nos ő megemlítette, hogy amikor tudósítóként Párizsban régen, már a követségen elmagyarázták az érkezett stábnak, hogy éjszake mely kerületek mely helyein nem tanácsos megjelenni. És ezt nem értette most, hogy a tények tudatában a nők miért jelentek meg ott szórakozni.
Itt klaffol szerintem Pupu Brünhildás eszmefuttatása Henrikével.
Azt meg később tudjuk meg, hogy miért volt gyér rendőri jelenlét, üres rendőrautókkal az utcán. Milyen politikai döntés eredménye volt az ünnepi jelenség.

talalom írta...

Névtelen! Nem voltam Kölnben. Úgy 45-50 évvel ezelőtt jött divatba utcai bulin ünnepelni itthon. Éjfél után felkerekedtünk bulizó társaságok, és nekiindultunk a városnak. Vittük a maradék pezsgőt, bort, ki, mit. Ismeretlenekkel összekapaszkodva jártuk az utakat, a szórakozóhelyekről is kitódultak, fújtuk a trombitákat, megálltak a buszok, villamosok, (még nem volt kitiltva a közlekedés, sőt, szilveszterkor egész éjjel jártak), az utasok közül is sokan csatlakoztak a menethez. Fújtuk a trombitákat egymás arcába, nevettünk azon, aki megrémülve ugrott egyet a váratlan trrááá-tól - ez volt az erőszak egyetlen formája. Aztán kimaradt úgy 15 év (kisgyereket akkor se cipel az ember éjjel az utcán, ha szilveszter van). Egy elég hűvös hangulatú otthoni buliban mondtam a már tini gyerekeknek: gyerünk az utcára! Hááát! először is sokkal kevesebben voltak, sötét alakok álltak lesben petárdákkal, azt néztük, hogyan tudnánk minél hamarabb hazajutni. Nem tudom, miért alakult így, pedig még bevándorlóknak híre-hamva sem volt.