2016. január 30., szombat

ÍTÉLET - IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS NÉLKÜL

A vörösiszap-katasztrófa ügyében megszületett ítélet sok embernél kiverte a biztosítékot.
Miután a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi Zrt. ajkai tározójából kiömlött zagy elöntött három települést és tíz ember halálát okozta, az emberek felelőst kerestek, de a jelenlegi ítélet ezt az igényüket nem elégíti ki. 

A bíróság mind a tizenöt vádlottat felmentette, egyben megállapította, hogy a katasztrófa altalaj eredetű stabilitásvesztés miatt következett be, ez ellen pedig a vádlottak nemigen védekezhettek.
Lehet, hogy rossz a hasonlat, de ez valami olyasmi. mint amikor építesz egy házat az utcasorban fekvő telkedre, mely alatt ott húzódik egy barlang, melyet senki sem ismer, aztán egyszer a barlang beomlik és elnyeli a házad, meg még a szomszédaid házait is.
Te pedig ott állsz tanácstalanul, hiszen valakinek csak felelősnek illene lennie azért, hogy életed munkájának eredménye pillanatok alatt elenyészett.

Természetes emberi törekvés ez, az orvosok tudnának erről sokat mesélni, akik mindent megtettek a gyógyíthatatlan kórban elhúnyt betegért, a halál bekövetkezte után a feldúlt hozzátartozók mégis rajtuk akarnak bosszút állni a sors igazságtalanságaiért.
Keresik az okot, mely csakis emberi mulasztásban lelhető fel megnyugtató módon.

Utána jöhet a bosszú, - szemet szemért, ugye - és helyreáll a világ rendje.

A szerencsétlenség után a társadalom jelesre vizsgázott, gyűjtést indított az áldozatoknak, az emberek ezerféle módon fejezték ki szolidarításukat az áldozatokkal.
A hatalom is tette a dolgát - kihasználva a társadalmi hangulatot iparszerű, vad lopásba kezdett.
Először is bűnözőket kreált a MAL Zrt tulajdonosaiból és vezetőiből, majd egy laza csuklómozdulattal megfosztotta őket tulajdonuktól, majd vezetőszáron sétáltatta egyiküket-másikukat, hadd lássa a nép, hogy a kormány hatékony - a végén Poci eredményt és ítéletet is hirdetett.
Bizonyította, hogy éber tekintete előtt, mellyel a múltba és jövőbe is lát, a föld mélye sem akadály - azonnal ítélkezett is, mindenféle bürtokraták, bírők és szakértők közbejötte nélkül, mondhatnánk, statáriálisan.
A nép egy része elégedetten bólogatott - gyorsaság, hatékonyság, minőség - Vezérünk a legokosabb a világon!
Persze voltak (és vannak) tisztázatlannak tűnő elemei a történetnek, de kicsire nem adunk, nem kellenek ide független szakértők, magyar embernek magyar szakértő, magyar seggbe magayar lófaxt!
Ilyankor persze mindig akadnak emberek túlfejlett fantáziával, akik azt feszegetik, hogy az ominózus gátroppanás kinek állhatott érdekében, aztán találnak is feltételezhető érintetteket a bányaipar környékén, de ezeket el  lehet intézni egy kézlegyintéssel: izgága fantaszták, diliházba az ilyenekkel.


Közben azért szó esett egy esetleges kisebb robbantásról, majd felépült egy harminc méter talpszélességű, hat méter magas, tetején hat méter széles új gát, melyhez a dolomitot Simicska unokatestvéreinek nevén üzemelő bányákból szállították, a költsége állítólag félmilliárd forint volt.
A kiömlő zagy a tároló tetején felgyülemlett esővíz volt, a maradék anyagot, a voltaképpeni vörösiszapot meg csak csákánnyal lehet megbontani, merthogy az annyira folyékony, mint amennyire Orbán tisztességes.
Azt se feledjük, hogy ekkor - 2010-ben - még nagyon éhes és éppenhogycsak milliárdos volt, hiszen éppencsak megkezdődött a Nagy Harácsolás.
A lakossági adakozásból összejött pénzekkel a mai napig nem számolt el senki, abból fizették az új gátakat, meg a közösségi intézményeket, ami dícséretes, csak a nép a pénzét nem Orbán vállalkozóinak szánta, hanem a károsultaknak, közvetlenül.
Na, addig álljanak féllábon, mire azt megkapják.
Ez az egész ügykezelés úgy undorító, ahogy van, ha valami tovább rombolta a társadalom bizalmát a politikában, akkor ez volt az.

Igaz, a választónak nem a bizalom a dolga, teljességgel elegendő, ha retteg, ha félti a munkahelyét, a családját.

A tisztázatlan ügy az elsőfokú ítélet után is tisztázatlan maradt, de nem ez az első és nem az utolsó.

Ha ebben a büdös életben lesz itt még egy tisztességes kormány és egy tisztességes ügyészség, akkor bőven lesz mit kivizsgálni.
Talán a Budapest Sportcsarnok leégésének ügyénél lehet kezdeni, és lehet folytatni bátran,  a leesett létrától a rendőrautóban bekövetkezett hirtelen szívhalálig, Simon Gábor pénzétől a Testnevelési Egyetem leégett sportcsarnokáig.
Hajdan Hitler hatalomrajutása után leégett a Reichstag, nagy tűz volt.
Felénk inkább apró tüzek vannak, viszont nincs egy akkora kis hangyafaxnyi Dimitrovunk se, mint amekkora a Vezérünk, és ez azért nagy baj.

De a szerződésátruházási módszer valahonnan ismerős: vagy az aláírása kerül a papírra, vagy az agyveleje, mondta a Keresztapa annak, aki nem akarta semmissé tenni hatályos szerződését, de nem is volt több vita.
Nálunk már csak azért sem, mert másnap az önkéntes jogkövető váratlanul elhalálozott.

Szégyen ez az egész, és bár a köztudatba vörösiszap-katasztrófaként épült be, ez azért mégiscsak egy narancsiszap-katasztrófa.
Egyszer - a többi tisztázatlan üggyel együtt - a végére kell majd járni.
Lesz erre társadalmi igény?

Ferenczi Krisztina egyszerre remélte és félte ezt a pillanatot.
Ő is meghalt, még élhetettvolna...
Putyin önkényuralmának ellenfeleit stronciummal küldik a halálba, nálunk a narancslé is elég mérgező.

Meglátjuk...

Ha megéljük, persze...

:O)))


20 megjegyzés:

Olasz Ildikó írta...

Igen, magam is azok között voltam, vagyok, akik elégedetlenek a bíróság döntésével.
Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt, amit számtalan (1-2-3?) szakértő megemlített: túltöltötték a tározót, és ez nagyban hozzájárult a szerencsétlenséghez. Ez pedig akárhonnan nézem is valakinek a mulasztása volt. Legalább egy no, no, máskor jobban figyelj-t megkaphatott volna

magyarmagyar írta...

Az a nagy gond ezzel, hogy aki esetleg tényleg túltöltötte, az csak egy mezei parancsvégrehajtó lehetett. Kapott egy "szóbeli" utasítást, amit ha figyelmen kívül hagy, akkor már másnap repül. Végrehajtja és reménykedik hogy nem lesz következmény. Hát itt lett!
Az eredeti parancskiadó ártatlan, semmiféle ilyen utasítást nem adott! Ki a hibás? A bakter kutyája, természetesen.

De a fő kérdés: Hová lett a zemberek pénze? Nagyon sok pénz összecsorgott az adakozásból, nem tudom mennyi, de sok! Hol van? Ki lopta el? Na ez az a kérdés, amin rugózni kellene!!!

morzsi írta...

1,8 milliárd forintot adtak össze a zemberek a kolontári károsultak megsegítésére és kész.
Ne tessék gyülekezni, nincs itt semmi látnivaló, oszoljanak kérem.

Minek bámészkodnak? Hogy meghalt tíz ember? Na és! A izsáki rendőr örsön is meghalt valami Bara József nevű ember, most meg a hevesi rendőrkapitányságra vittek be péntek este egy 33 éves férfit szabálysértés miatt, az is meghalt. Meg az a Welsz Tamás, meg a juhász...

Vannak országok, ahol ilyen esetekben beadja a lemondását az országos rendőrfőkapitány, majd másnap a legfőbb ügyész.
Nálunk a legfőbb ügyész, amikor egyetemre járt, hiányzott, amikor a sikkasztást tanították. Istenem, - éppen akkor tüdőgyulladása volt.
Az országos rendőrfőkapitány meg már az általános iskolában sem értette, mit jelent az a két szó, hogy "felelős magatartás."

Biztos, hogy ők a hibásak, hogy hagyjuk, hogy ilyen trógerek vezessék az országot?

talalom írta...

Kedves Ildikó! Ez egy tározó-rendszer, ha jól emlékszem a IX. jelűnek szakadt be az oldala. Nem ismerem a technológiát, én is csak találgatok. Feltételezem, nem talicskánként tolták a kazettákhoz a zagyot, hanem valamilyen ürítőrendszeren keresztül érkezett, ahol aztán a közlekedőedény elvének megfelelően magától zúdult a legkevésbé teli kreclibe. Annak idején a túltöltöttség okaként említették azt is, hogy az előző év, és a 2010-es is az átlagosnál több esőt hozott. Ezek a tárolók meg fedetlenek voltak - ha valamiért, ezért járna dá-dá, -, így az esővíz is "töltötte" a tározót. (Nagyon hasonló eset volt, amikor a Tiszát mérgezte meg a romániai aranybánya ciántartalmú zagytározójának megroggyanása.)
Ez a nagy mennyiségű csapadék okozta a szakértők szerint azt is, hogy a domb, amire az egész miskulanciát építették valamikor a hetvenes években, megcsúszott. Nem csoda, arrafelé, ha nem is a felszínen, a talaj második-harmadik rétege agyag.
A valódi kérdéseket az évtizedekkel ezelőtti építőknek kéne feltenni. Mi a fenének dombra építették a tározót, ahonnan könnyedén elmosta a három települést? Viszont akkor fel lehetne tenni ezt a kérdést pl. New Orleans építőinek is, ugyanis a várost teljesen elmosó, és több száz halottat követelő pár évvel ezelőtti cunami azért tudott akkora károkat okozni, mert a város a tengerszint alatt épült.
Egy, a cég mai vezetőit emiatt elmarasztaló ítélet szerintem káros lett volna. Ugyanis mindenki megnyugszik: minden rendben, a bűnösök megbűnhödtek, lehet tovább tölteni a tározót. Így viszont talán többen rádöbbennek: tényleg komolyan kéne venni a környezetünk védelmét. Mellesleg kíváncsi lennék, hogy a rapid gyorsasággal államosított MAL ma mit kezd a vörösiszapjával?

magyarmagyar írta...

Felkészül: Hollandia. A felmelegedés miatt lehet hogy pár év múlva átszakadnak a gátak. Lehet majd kiásni az elődöket, akik gátakkal és egyéb efféle hülyeségekkel hódítottak el területeket a tengertől. Hát nem tudták hogy futóhomokra építik az országot? Lehet hogy tudták, csak abban bíztak hogy a környezeti feltételek nem változnak meg.

De hova lett a magyar zemberek összeadott 1,8 milliárd jó magyar forintja???

Donáto írta...

K. "talalom"!
Nem vagyok tökéletesen tájékozott a kolontári ügyben. Te biztosan tudod, - az iszap tároló a földbe volt süllyesztve, vagy afelett volt elhelyezve? Válaszod előre is köszönöm: D.

PuPu írta...

A tározó a föld felett, gátakkal körbevéve épült.
Állami beruházás volt, ennek megfelelően, ha tervezési vagy ki9vitelezési hiba, akkor a felelős a céget privatizáló Magyar Állam, melynek felügyeleti hatóságai rendszeresen ellenőrizték is az objektumot, két héttel a tragédia előtt is - mindent rendben találtak.
A medence oldala már régebben szivárgott, akkor készítettek egy csurgalékvíz-elvezetőt, a gátat szádfalakkal vették körbe, ami nem engedte a vizet elfolyni, így az altalajt mosta állítólag és - ugyancsak állítólag - ez vezetett a gát megrogyásához.
A túltöltés nem volt szép dolog, de nem emiatt roppant meg a gát és szakadt be a sarka.
De a kivizsgálás sem volt jobb minőségű, mint a gát...

http://mandiner.hu/attachment/0019/18428_gat.jpg

:O)))

promenad írta...

De honnan veszi a bátorságor bárki is,hogy "nyomatékosan " követelje az ügyészségtöl a fellebbezést ? Ez példázlan !

góbé írta...


Nem fejeket követelve, de osztom az itéletben kétkedők aggályait.

Az eredeti, megépitéskori tervezés során alapvető dolog volt, avagy kellett volna hogy legyen, hogy a tározó milyen terhelést képes elviselni károsodás nélkül, mely szintig tölthető fel, melyben számitásba kell venni a szándékon kivüli, - a csapadék általi - töltődést is. Alappal vélelmezem, hogy léteztek ilyen számitások, talajmechanikai szakvéleményekre alapozva. Remélem ez is tárgya volt a nyomozati anyagnak, hisz ez az alap.

2. Az ún. altalaji mozgás csak úgy, nem következik be, ahogy a világon mindennek, ennek is oka van. ( Descartes nyomán szabadon ) Lehetséges ok az embertől független földmozgás - földrengés - de ezt tudomásom szerint semmilyen vizsgálat nem igazolta. Sajnos kézenfekvő, hogy a tározó megrepedése az esős időjárásból fakadóan, a tározó a sok-százezer tonna többletterhelést jelentő, el nem vezetett vizoszlopnak tudható be.

"...a gátat szádfalakkal vették körbe, ami nem engedte a vizet elfolyni, így az altalajt mosta állítólag és - ugyancsak állítólag - ez vezetett a gát megrogyásához..."
irja PuPu. Ha ez áll, megalapozza a gondatlan elkövetést. Ált. Isk. 7.osztályos tananyag, miszerint a vizoszlop magasságával egyenesen arányosan nő a nyomás.
A pro és kontra elkészitett szakvélemények részleteit - én legalábbis - nem ismerjük, de komoly aggályokat vet fel bennem, hogy egy ember alkotta mütárgy meghibásodása miatt emberek halnak meg és milliárdos károk keletkeznek, őt év alatt annyit sikerül megállapitani, hogy a katasztrófát sem tevés, sem mulasztás nem okozhatta.
Ha nem a biróság, akkor a vádhatóság nagyon mellé nyúlt...

Ha nem sikerült a nyomozás során jó kérdéseket feltenni, s azokra hiteles, szakszerü válaszokat adni a felmerült aggályok vonatkozásában, a birónak lehetősége lett volna hogy megismételteti a az eljárást, a nem kellően, vagy egyáltalán nem tisztázott kérdések, aggályok vonatkozásában.

talalom írta...

Donato! Pupu válszolt, köszi.

marja írta...

Kedves Pupu!
Mint a Facebook oldaladon írtam (itt a bizonyíték) ehhez a témához mindenki ért, sőt mindenki jobban ért. Csak az a szerencsétlen bíró, az a hülye.

talalom írta...

Góbé! Nem kell földrengés - hosszú partrészek szakadnak be ma is, és nemcsak folyók mentén, hanem falvakban is. A helyiek általában tudják, hogy a völgy melyik részén nem szabad építkezni, mert "megindulhat" a domb fölöttük. Még egyszer: a bűnbakok kinevezése csak arra jó, hogy a közvélemény megnyugodjon, és ne érdeklődjön az után, hogy ma mit kezd az immár állami MAL a vörösiszapjával.

góbé írta...


Többször végiolvasva bejegyzésemet, nem igazán találom a "biró hülye" megállapitást vagy akár következtetést, s azt sem hogy bünbak kellene.
Talalom!
"...A helyiek általában tudják..." Az efféle méretü, volumenü és terhelésü mütárgyat nem helyiek a tapasztalata, nem népi hagyomány alapján épitenek, hanem komoly földtani vizsgálatok- mélyfúrások - eredményei alapján készült talajmechanikai szakvéleményre alapozva méreteznek.
Tehát MÉRETEZNEK ! Az állandó és a számitásba vehető esetleges terhek figyelembe-vételével. Nincs kétségem affelől, hogy a '60-'70-es években ezen vizsgálatokat elvégezték, azt dokumentálták, mint ahogy azt is hogy hány évre tehető a tározók "kihordási" ideje.

Az is komolyan aggályos számomra, hogy az altalaj egy adott terület mindössze néhány 10 m2-én csúszik meg csak úgy, és nem látszik hogy vizsgálták volna az esetleges összefüggést a megcsúszott rész túlterhelésével kapcsolatosan.

Az alapprobléma nálam feltünően hasonlit a Budapesti Vegyimüvek ügyére ahol szintén nincs felelőse annak hogy a talajszennyezés egyes elemek tekintetében, mára a megengedett érték 50.000-szerese.

Kedves Marja, bizonyára észre sem veszed, dehonesztáló véleményt fogalmazol meg az általam leirtakkal kapcsolatosan, anélkül, hogy annak tartalmi részét cáfolnád, vagy legalábbis állást foglalnál, nem kevés cinizmussal itélsz meg egy, a tiedtől eltérő véleményt. Ez nekem túl "illiberális"... Nem kellene zokon venned ha bárki olyan kérdéseket, aggályokat vet föl, melyeket nem osztasz.

hahaha2011 írta...

talalom-bevezették a száraz technológiát.

PuPu írta...

A BVM a volt Kénsavgyár volt, ahol higanyjkatódos eljárással készült a kénsav.
Amikor gyakorlaton voltunk, a lányokról leszakadt a harisnya.
Akkortájt még nem volt környezetvédelem, környezettiudatosság és ivel a vizet a lakosság nem kutakból itta, hanem a Vízművek csapjaiból, így aztán senki nem törődött a problémával.
A gyár mellett folyt a Büdösárok, az út, mely mellette vezetett nem véletlenül lett Illatos út, szóval nem kell álmélkodni százötven évre lehet visszafelé mutogatni.
A privatizáció csak rátett ezekre a gondokra...
Itt is, a MAL-nál is...

:O)))

marja írta...

Kedves góbé!
Fogalmam sincs mit vettél magadra. Nem a te bejegyzésedre írtam amit írtam, hanem általánosan. Lehet, hogy neked az amit írtam cinikus nekem nem tűnik annak. Tény, hogy manapság nagyon gyorsan alkotnak az emberek véleményt olyasmiről amiről szint semmit sem tudnak és felülbírálják azokat akiknek komoly ismeretük és szakértelmük van az ügyben.

Kibic37 írta...

Bocs Pupu, az a méreg, amivel Putyin egy Angliába emigrált orosz ellenlábasát tette el láb alól, az nem polónium volt? A stroncium sem piskóta (100 éves felezési idő, és gyakorlatilag nem lehet a szervezetből elhajtani), de ennél nem tudok ilyen elhíresült esetről. Ez inkább Csernobil kapcsán került reflektorfénybe.

góbé írta...


"...A privatizáció csak rátett ezekre a gondokra...
Itt is, a MAL-nál is..." ... És szinte mindenütt.

Eladták/megvették, xarért/vizeletért amit lehetett, kisajtolták ezekből az utolsó fillért is amit birtak, a fenntarthatóság, a folyamatosság, a szakmaiság, a környeztvédelem másod, de inkább ezredleges szempont volt, - ebbe pénzt alig fektettek - és ma is az, bárhova nézünk.
Egy ilyen környezeti katasztrófa után nemhogy megerősitenék a környezetvédelmet, a feltárandó, a még meglévő, nem is túl látens, potenciális veszélyforrások, azok semlegesitése tekintetében, a környezetvédelmet még államtitkári szinten sem kezelik.

Mit is mondtak:

"...Az ítéletet kihirdető Veszprémi Törvényszék Büntető Kollégiumának vezetője szerint az eljáró bíróság soha sehol nem állította azt, hogy a vörösiszap-katasztrófa egy természeti katasztrófa lett volna..."
"...Az alapos szakértői bizonyítás eredményeként a katasztrófa okaként "altalaj eredetű stabilitásvesztést" határoztak meg, amelynek következtében a töltés tönkrement. Ennek okai pedig a bíróság szerint egyértelműen a 10-es kazetta tervezése, kivitelezése körében felmerült hibák, mulasztások voltak – jelentette ki a kollégiumvezető –..."

A fentiek, az ügyben eljáró biróság megállapitásai. Kiváló recept, dobjuk vissza a labdát, a '60-'70-es évek mérnökeire, kivitelezőire.

Szerintem ez azt a véleményt erősiti, miszerint a vádhatóság nem kellő felelősséggel, körültekintéssel járt el, hiszen nem a tároló-kazetta tervezőit, kivitelezőit állapitotta meg terheltként.
Ugyanakkor nem derül ki, hogy a felelősség tekintetében megvalósulhatott-e a jogfolytonosság. Magyarul, a privatizáció során megvásárolt termelőüzem vonatkozásában, megvalósult-e maradéktalanul, a " hasznát élvezzük, ( ugyan ) de a terheit is viseljük " rendező-elv melyről a PTK szól.

Véleményem szerint egy országos jelentőségü, stratégiai szektor megvásárlásakor domináns szempont kell hogy legyen a realizálható profiton túl, a fenntartható müködés mindenre kiterjedő, folyamatos biztositásának igénye is. A MAL ebben alulteljesitett. Az eredmény, - a halottak száma, az anyagi kár, az ökológiai károk - mindannyiunk számára ismertek.


Jutka írta...

nem a témához tartozik , de muszáj erről is írnom. Azzal hogy eltörölték az engedélyezést a jövőben épülő házaknál,ez egy olyan át nem gondolt intézkedés, aminek nem is sokká de meg lesz az eredménye.Itt nem csak a "giccs " -ről beszélek. Magam is statikus mérnökként jó pár házat láttam amikor saját erőből+rokonság építkezett a tulaj, és csodálkoztam, hogy egy válaszfal tartotta meg a födémet,amit amikor lebontottak , lezúdult minden.
Az egyetemen van (volt?) talajmechanikai tanszék, anno elég keményen tanították(utáltam is).
Egy katasztrófa bekövetkezésekor mint ez, mindig több tényező kell. Tervezési, kivitelezési és használati hiba. Most ez következett be.
Különben nagyon jó hozzászólások vannak. Csak dicséret a Hozzászólóknak.

myhuonglequyen írta...

Thanks for sharing, nice post!

Chia sẻ bí quyết kinh nghiệm mua đầy bụng có phải là dấu hiệu mang thai hay mua giấm táo với bài nhạt miệng có phải dấu hiệu mang thai hay hướng dẫn cách nấu món ăn cho bé với bụng căng cứng có phải sắp sinh cho bé ăn dặm hay chửa bụng trên và chửa bụng dưới hay không hay trẻ sơ sinh hay chửa bụng dưới là trai hay gái bà bầu có nên uống, thuốc bà bầu uống có sao không thai 39 tuần gò cứng bụng có ảnh hưởng đến mẹ và thai nhi, bột bà bầu có được dùng dầu gió phật linh hay mua phô mai ngon ở đâu, thai 39 tuần bụng chưa tụt có bán siêu thị không hay mắt trẻ sơ sinh bị ghèn có sao không, cách xử lý như thế nào hay có nên cho trẻ uống sữa trước khi đi ngủ hay không hay uống sữa khi nào tốt nhất hay cháo ghẹ nấu với rau gì thì ngon hay cách nấu cháo ghẹ cho bé hay nấu cháo trứng gà với rau gì thì ngon hay cách nấu cháo cho bé.