2016. március 18., péntek

TANÁROK, PÁRTOK, POLITIKA

Pukli igazgató meghirdette a követelést: szájbergyerek kérjél bocsánatot!
De szájbergyerek inkább a lábát lógázza a tóban, miközben harsányan röhög a magyar pedagógus-társadalmon.
Lehet, van is rá oka, hiszen az érintettek már megint inkább egymást csesztetik, minthogy azzal lennének elfoglalva, hogy megsértődjenek.

Pedig a hajdani filmben milyen hatékony volt, mikor elhangzott a felszólítás: Oszi, sértődj meg!
A pedagógusok sértődés céljára Pukli igazgatót alkalmazzák, és miközben ő megsértődik, a többiek megvitatják, hogy volt-e helye Sándor Máriának a tüntetésen és hogy volt olyan párt, melynek komplett vezérkara ott menetelt a tömegben, pedig ez egy szakmai tiltakozás.

Ha nincs akkora orra, tán fel sem ismerik a pártelnököt, aki következetesen, évek óta menetel szembe a diktatúrával, habár útja nyílegyenesnek nem mindig mondható.
De hát az vesse Orbánra az első mázsás követ - és utána a többiek is - aki mindig el tudott igazodni ebben a mai bonyolult világban, melyben még azok is vaksin botorkálnak időnként, akik oktatják és nevelik szemünk fényét...


A tanárokkal sokszor az a baj, hogy nehezen, de leginkább sehogy sem ismerik fel saját érdekeiket.
Mint nadrágos emberek olyan zsellérek ők, akik a lelkük mélyén a hatalom részének tartják magukat, tekintélyüket féltve vonzódnak a tekintélyuralomhoz, neveltetésüknél fogva a poroszos mentalitáshoz.
Ha a hatalom fenéken billenti őket, akkor inkább vihorásznak, mint Julcsa a kazal tövében, - a látszatért mindenféle kompromisszumokra készek.
Most is folyik a kiútkeresés, éppen faragják az új kerekasztal lábait, ennek akarnak majd a sarkára csapni, aztán természetesen széttárják a karjukat: hát tehetünk mi arról, hogy a kerekasztal nem Hajdúpéter?
A kerekasztalnak nincs sarka...
Azt is mondják sokan, hogy a bocsánatkérés követelésének nincs értelme.
Hát, ha valaki esküdt ellensége ennek a bocsánatkérősdinek, akkor én aztán az vagyok, nekem aztán egy szemétláda se forgassa a szemeit, úgysem hiszek nekik, de ebben az esetben mégis látom értelmét a dolognak.
Orbán megalázta a tanárokat, hát akkor érezze ő is, hogy milyen megalázottnak lenni.

Ha úgy tetszik, ez lehetne Orbán Canossa-járása, én még - kerül, amibe kerül - a cipőjét is levettetném vele, sétáljon mezitláb a tarlón, mint a liba.

Ennek van értelme, mert ezzel az egész társadalom érzékelné, hogy a kis DNS-puttony nem legyőzhetetlen, hogy határt lehet szabni az ámokfutásának, hogy ki lehet kényszeríteni a meghátrálását.
Aki ezzel a céllal szembemegy, az lehet ugyan, hogy tanár, de az biztos, hogy ostoba tanár, egy opportunista alak, aki a gazdaállaton akar élősködni, némi odahajított kedvezmény reményében.
Többen értelmes érveket mondtak el amellett, hogy miért elhibázott ez a követelés, én meg azt mondom, hogy ha valaki bemegy a ketrecbe, akkor onnantól ott a ketrecharc szabályai érvényesülnek, aki ott elkezd szonetteket szavalni, az egy pillanat alatt a padlón lesz, bevert orral és lila foltokkal a szemei alatt.
Ha félsz, vesztesz.
Menni kell előre, mert ha megállsz és tanácstalanul toporogsz, meghalsz.
És állandó frászban kell tartani az ellenfelet, új és mégújabb ötletekkel hozni lehetetlen helyzetbe, nyílt színvallásra kell kényszeríteni a vazallusokat.

Ez az a terület, ahol még a legszegényebbeket, a politikát úri huncutságnak tartó réteget is meg lehet szólítani, mert a gyermekére mindenki érzékeny.
Nagyon nehéz a hatalom tömegkommunikációs monopóliumát megtörni, de ez az az eset, amikor nem reménytelen, hiszen a tanárok napi kapcsolatban vannak a szülőkkel, a tetejébe a személyes meggyőzésnek nincs párja.
Meg lehet és meg is kell magyarázni, hogy a harc kikről szól és milyen célok érdekében.

Orbánt nem nehéz beletolni a kisember ellenségének szerepébe, mert egyébként ez az igazság, az igazság pedig hitelessé teszi hirdetőjét.

Szó esett a tüntetések kapcsán a pártokról is.
Azt hiszem, hogy a pártok karaktergyilkossága ugyanazt a célt szolgálja, mint a politikusok karaktergyilkossága szolgálta, ameddig szükség volt rá.

Ugyanezt a célt szolgálja a civilek szerepének ezzel párhuzamos felértékelése, mindkettő a diktátorocska - vagy ócska diktátor? - malmára hajtja a vizet.
A pártok ugyanis szervezetek, ebből kifolyólag szervezettek, míg a civil-szféra sem nem stabil, sem nem szervezett, vagy ha mégis az, akkor azt már régen nem a civilek szervezik.

A politikai pártok érdekérényesítő funkciója adott, egy valamirevaló párt megmondja, hogy a társadalom melyik szegmensének érdekeit kívánja képviselni, a civilek pedig ad hoc érdekek mentén társulnak, majd szétválnak, ahogy éppen a körülmények hozzák, és ezen nem kell mindig politikai körülményeket érteni, lehet nyugodtan gazdasági érdekekre is gondolni.
Magánérdekekre is.
Nemutolsósorban a polgári demokrácia pártokra épül, a választásokon pártokra kell szavazni, és bár el-elhangzik, hogy az lehet egy választási párt is, de a választási párt egy szövetség, melyben a lehető legtöbb szereplőt kell egy cél érdekében egyesíteni, ez pedig nehezebben megy, ha a szereplők egy része a saját útját akarja járni.
A választások során a "civilek" vagy besorolnak valamelyik párt támogatóinak sorába, vagy nem mennek el szavazni, és rohadtul okosnak tartják magukat, jóllehet azzal, hogy nem mentek el, máris leadtak egy szavazatot a diktatúrára.

Azt mondják. őket nem érdekli a politika, pedig éppen ezzel politizálnak, és ha valaki azt mondaná nekik, hogy maguk alatt fűrészelik a fát, el se hinnék.

Szóval - tetszik, nem tetszik de a megkezdett úton végig kell menni, aztán majd kiderül, hogy az út végén egy varsában találjuk magunkat, mint a csuka, vagy egy tárt kapuhoz érkezünk, fölé lesz írva, hogy Köztársaság, és a kapu túloldalán ott mosolyog ránk a reményhal.
A remény, hogy gyermekedből lehet orvos, katona, vadakat terelő juhász, és nem kell félnie attól, hogy leesik a létrája az autó tetejéről...


Ez lenne a lényeg, de ehhez félre kell tenni a hiúságot, a félelmeket, büszke, bátor magyarnak és európainak kell lenni.
Nagy kihívás, de nem lehetetlen eleget tenni neki...


:O)))

14 megjegyzés:

Névtelen írta...

Miért is ilyen szerencsétlen ez a többség? - Mert az utolsó leheletéig bízik választott vezetőiben.Pedig az minden emberségében meggyalázza. Ujjabb és ujjabb áldozatokat követel.És mindig van még áldozati bárány.

pettra írta...

Nekem azért megállt az eszem, amikor Gallóné az M1 Híradójában panaszkodott, hogy Pukli nem egyeztetett a szakszervezetekkel. Mit félt olyan nagyon? Elveszik a nyugdíját? Mendrey egészen más, ő partner akar lenni - Gallóné is, csak éppen ő más irányba barátkozik. Miért nem zavarják el gyorsan, amíg nagyobb bajt nem csinál?

Névtelen írta...

Igenis hibát követett el Pukli, mikor nem egyeztetett a sztrájkról a szakszervezetekkel, ugyanis egyáltalán nem könnyű azt megszervezni. Az időpont is roppant szerencsétlen, hiszen 23-a a szünet előtti utolsó, 30-a pedig a szünet utáni első nap. Mégis mikor lehet mozgósítani a szülőket, mikor tudunk egyeztetni? Egyeztetés hiányában meg vadsztrájk, ekképpen a benne részt vevők nem keveset kockáztatnak.

nemóvatos írta...

Valahogy az az érzésem: Gallóné (túl azon, hogy a hatalom kenyerét eszi, ezért és a kora miatt csak egy esélye van) azért sztrájkpárti mert tudja, hogy az nem valósítható meg, viszont a róla folyó egyeztetés erodálja a bátrabb pedagógus réteg lendületét, hatékonyságát s ezáltal úgy lehet reflektorfényben lenni hogy a kenyéradóknak is meg az óvatosabb (gyávább) tanaraknak is elfogadható személy marad.
Ügyesen játszik személyes túlélésre a hatalom szabályait kiszolgálva.
Az előző poszthoz írta egy hozzászóló (L.Z.), hogy a tanárok ha kivívták az oktatás rendbetételét, visszamennek a tanterembe és tanítani fognak.
Szerintem (is) ez így volna rendben.
Persze ha ez elhúzódik és közben más szakmák is kézbe vennék a saját területük rendbetételét akkor a tömegnek azt is lehet támogatni.
Egyet viszont fel kellene ismerni végre:
EZZEL A HATALOMMAL NEM LEHET AZ Ő TÉMAVÁLASZTÁSA ÉS ANTIDEMOKRATIKUS SZABÁLYRENDSZERE SZERINT AZ Ő ASZTALÁNÁL TÁRGYALNI.
Szakmailag reális KÖVETELÉSEK teljesítését kell --tömegerőt gyűjtve-- kikényszeríteni. E KÖVETELÉSEKRŐL a megfogalmazók asztalánál folyhat tárgyalás.

Promenad írta...

It's a long way to Republic !

grund írta...

Én rendesen meghökkentem a pedagógus szakszervezetek tüntetéssel kapcsolatos magatartásán is. A középiskolai tanár szomszédom arról panaszkodott, hogy tőlünk, a megyeszékhelyről, bizony nem szervezték a felutazást Budapestre. Ilyen hozzáállással mit fognak elérni, mégis kiknek az érdekeit képviselik?

talalom írta...

Nahát, nahát!!!Mintha erről vitáztunk volna pár nappal ezelőtt. Nem érdekes, a fő, hoy rájöttél.

Úzbence írta...

Sajnos egyet kell értenem Promenáddal!De a cérna bármikor elszakadhat és a Fidesz alfahímje kaphat egy puklit a szeme alá!Akkor a hívei majdcsak rájönnek,hogy csak hazudja az erőt és a határozottságot!PuPu írása végén tetszik a vízió.There's HOPE!

Névtelen írta...

a buli vége:
.
http://www.atv.hu/belfold/20160318-a-szakszervezetek-nem-allnak-be-pukliek-sztrajkja-moge

Unknown írta...

Névetennek:
"a buli vége:"

"Czövek János felidézte a március 15-ei pedagógus demonstráción Pukli István, a fővárosi Teleki Blanka Gimnázium igazgatója által bejelentett tiltakozó akciót, amely a Liga társelnöke szerint ismételten arra mutatott rá, hogy a 2010-ben módosított sztrájktörvény óta ellehetetlenült a munkavállalók sztrájkhoz való alkotmányos joga. A szakszervezetek ezért kezdeményeznék a sztrájktörvény módosítását" (ATV)
... de nem támogatják...
Így látszik, hogy a szakszervezeteknél valami nagyon nagy baj van. Megjegyzendő, hogy a 2010-ben módosított sztrájktörvény tárgyalásakor már tudni lehetett, hogy ellehetetleníti a továbbiakban a sztrájkot. Czövek János ezt akkor nem ismerte fel? Akkor nem volt alkalmas rá, hogy a munkavállalókat képviselje.
Már 2010-ben egy bénító sztrájkot kellett volna indítaniuk.
- Egyébként mi történne azokkal az emberekkel, akik nagy tömegben, egységes szakszervezeti támogatású és szervezésű fellépéssel sztrájkba kezdenének úgy, hogy közben nem fogadják el a 2010-es törvény minimális szolgáltatásra vonatkozó dolgait?
- Lecsuknák őket? Á, dehogy! Nincs annyi börtöncella...
- Kirúgnák őket a munkahelyükről? Á, dehogy! Akkor nem lenne kivel elvégeztetni a munkájukat...
- Bíróság elé állítanák őket? Á, dehogy! Nincs annyi bíró és tárgyalóterem, hogy azt végigvihetnék.
- Akkor mi a pintyőkétől félnek?
Tudjuk már Pu-Pu-tól régebbről, hogy sok lúd disznót győz.

Névtelen írta...

Géza Jakó!
.
a remény hal meg utoljára!
előtte fogsz te.
remélem érted?
ha nem segítek, OK?

Cereus írta...

Az hogy itt tipródunk, egy faluvégi neveletlen, antrofóbiás senkivel ,az a baloldali széthúzás eredménye.
Itt már nem Pukli Istvánról és tanártársai jobbítási szándékáról van szó.
Ha nem látjátok, itt a pökhendi szarvirágok pofátlan bandája űz gúnyt belőlük.
Segítsünk nekik, és segítsenek a pártok, és vezetőik is , hogy tisztességes szándékuk
elérje célját.
És segítsen bárki pártállástól függetlenül, és senki ne finnyáskodjon, mert emiatt tartunk
itt. Már rég leírtam. Orbán bandája ellen nem matyóhímzéssel, szóvirágokkal, lehet
eredményt elérni.
Orbán egy alattomos ember. Nála a tisztesség ismeretlen fogalom.
Ezt már az EURÓPAI KULTÚREMBEREK is látják.

MoonRiver írta...

Cereus: egyetértek!! A tétet egyébként növelték, s úgy tűnik a pedagógusok zsebében ennél kevesebb van. Különösen Gallóné kibicelésével. Jó lenne, ha még sokan beszállnának ebbe a csörtébe, bolond, aki nem látja, miről szól. Itt lehet ám elgyávásodni már rendesen, meg elkábulni a sok-sok sztereó hangzástól. Puklinak jó a hallása, segíteni kell őt.

Névtelen írta...

A március 15-i tüntetés. Higgyünk bennük, bíznak bennünk.

https://www.youtube.com/watch?v=AuF0VxiZftw