2016. szeptember 28., szerda

A MAGYAR TITKOSSZOLGÁLATOK DICSŐSÉGE

A terroristák, akik a párizsi és a brüsszeli merényleteket végrehajtották, itt grasszáltak a magyar titkosszolgálatok orra előtt Budapesten, több hotelben is feltűntek, tízen voltak, éppen csak alakzatban nem közlekedtek.
Titkosszolgálatunk annyi van, hogy mindegyikükre jutott volna egy, de itt - ellentétben a szexre utaló állításokkal - igaz a hír, hogy nem a mennyiség számít.
Tíz titkosszolgálat = egy kalap sz@r.
Anno a magyar titkosszolgálat ütőképességéhez nem férhetett kétség, és bár a KGB fiók-szervezete volt, de ebben a minőségében jól tette a dolgát, mely minden országban egyforma.
Miután Vezérünk állítólag már kora ifjúságában bensőséges kapcsolatot épített ki a magyar katonai elhárítással, vonzalma a kémesdihez legyűrhetetlenné vált, és tettestársai sem panaszkodhatnak - Kövér házelnök úr egyenesen függő lett a műfajtól.
Magán titkosszolgálatot gründolt és csalhatatlan szimattal választotta ki minőségi embereit, a nagytehetségű Földi műveleti igazgatót például.
Egy biztos, az összes titkosszolgálati disznóság valahol a jelenlegi kormánypárt prominenseihez köthető, és azok is, melyekről még nem derült ki, hogy a titkosszolgálatoknak közük van hozzá - Vancsik halálától a minapi robbantásig, Györgyi Kálmán megzsarolásától Dávid Ibolya megfélemlítéséig.
Természetesen bizonyíték nincs, de sokatmondó, hogy az esetek többsége a Fidesz számára járt haszonnal, míg a szocialisták részére a titkosszolgálatok munkájának politikai hozadéka nincs.


Ami a terroristákat illeti, most migránsoznak ezerrel, jóllehet a merényleteket általában nem migránsok követték el.

A francia történelem felületes ismeretében is tudható, hogy az algériai származású terroristák nem Szíriából, Líbiából, még kevésbé Kabulból menekültek, francia állampolgárok voltak, miként a brüsszeli merénylet végrehajtói között is akadt belga állampolgár, viszont a mostani menekülthullámhoz kapcsolódó terrorista nemigen.
Bár, ha akadna ilyen, azon sem lehetne csodálkozni a francia kormány kétarcú politikája miatt, merthogy sokaknak nem jut eszébe, hogy Kadhafi sátra az Élysée-palota kertjében volt felállítva...

A lényeg mégiscsak az, hogy kudarcot vallottunk, még akkor is, ha a külföldi szolgálatok nem osztották meg velünk, csak két év után információikat.
Meg kell jegyezzem, nem csodálkozom, túl komoly dolgok ezek ahhoz, hogy mentális kihívásokkal küzdő, gátlástalan bűnözők használhassák őket.
Jellemző, hogy a hivatalos kommunikáció most is a félelemkeltésre akarja felhasználni a tényeket, mondván, hogy itt utaztak át, itt beszélték meg a merénylet terveit, ezek a migránsok már csak ilyenek.

Én meg azt mondom, ha Párizst és Brüsszelt hazánkból az M5-M1 autópályákon keresztül lehet megközelíteni hamis szíriai útlevéllel, akkor ettől még nem kell nekiesni légkalapáccsal az említett autópályáknak, hiszen hol máshol közlekedne az, aki a szír menekült benyomását akarja kelteni, mert hazájában, saját nevén már valószínűleg a terrorelhárítás látókörébe került?
Az ugyanis nem Magyarország.


Anno a kuncsaft belépésnél is kapott egy cetlit az adataival és kilépéskor is regisztráltuk a mozgását.
És nem érdemes schengenezni, mivel a szír, az afgán és a líbiai egyaránt vízumköteles, és itt ilyen személyekről van szó.
Ha Orbán nem rendeli el a zűrzavart, és a határ mentén talpaló rendőrök egyharmadát a határra vezényli adminisztrálni, akkor mindenkinek fel lehetett volna venni az adatait és az Unió terror-szempontból legérzékenyebb országaival együttműködve fel lehetett volna deríteni a hamis útleveleket, azok tulajdonosait.
A cél nem ez volt, hanem az, hogy te, kedves állampolgár telecsináld a gatyád vagy a bugyid, és ma is itt tartunk még.
De az azért aranyos, hogy a magyar titkosszolgálatok úgy viselkednek, mint a húszéves létére impotens férfi, aki házassági hirdetéssel keresi párját. "Bomba szex" jeligére...

A titkosszolgálatok léte szükségszerű, és jellemző, hogy a magyar titkosszolgálatokat éppen azok verték szilánkjaira, akik aztán utódszervezeteiket magáncélokra használták és használják folyamatosan.
Ha valaki hallott olyat, hogy anno Kádár magáncélokra használta volna ezeket, tudassa velem.
Most meg, ugye...



Még pár nap, és vége ennek az őrületnek, éppen ideje már.
Utána talán lehet azzal is foglalkozni, hogy miért csúsztunk az országok versenyképességi rangsorában, merthogy ez lenne a lényeg...


:O)))

14 megjegyzés:

anteus írta...

Hja, az elhárítás nem az a legelő, ahol minden marha (liba) legelhet.
Orbán nyilván valami nagyot akar dobni az alapokmányban. Szerintem a választói joghoz, az állami erőszak jogainak kiterjesztéséhez és internethez akar hozzáférni.
Meglássuk.

Attila írta...

Üdv!

Pár nap múlva valóban vége ennek az őrületnek, hogy aztán kezdődjön az új! Sajnos ez így fog menni 2018-ig. Ezt a nagy harcost be kéne öltöztetni egy kommandós szerkóba, kezébe AK-val, és valahol Aleppó környékén ejtőernyőztetni. Ott kedvére kiharcolhatná magát, csak már engem hagyna békében élni!

Promenad írta...

Attilának !Igazad van,de ha meg fogja nyerni a vasárnapi népszavazást 2018 ig nem fog leszállni a migráns kártyáról. És akár
választást is nyerhet vele,sajnos !

Kibic37 írta...

@Promenad
Ha nem nyeri meg, akkor se fog leszállni róla.
Olvastad a legfrissebb Rogán-nyilatkozatot, de a vezír is úgy nyilatkozott már napokkal ezelőtt, hogy nem számít hányan mennek el szavazni. Ha a nemek lesznek többségben (márpedig ez biztosra vehető) az Brüsszel számára ugyanúgy kötelező (?!)
És egyik sem ébredt fel, hogy a bilibe lóg a keze...
Kalapot le vezető politikusaink "tájékozatlansága" előtt! :)))

Kibic37 írta...

Egy elrettentő példa. Csak kifejezetten erős gyomrúaknak:

https://www.tumblr.com/video/mivoltmaaneten/151093412562/500/

Olasz Ildikó írta...

Azt az édes Qrva anyjukat! (reakcióm a Kibc 37 által felrakott tumlr.-re)

anteus írta...

Háttérben az úszómedencével ... nem rossz.

Kapat írta...

Csatlakozom, Olasz Ildikó! A lélekölést nem lehet elég korán kezdeni. :-(

Donáto írta...

Kedves Pupu!
Nem teljesen értek veled egyet, de írásodat az alábbiakkal egészíteném ki.
A magyar titkos szolgálatok soha nem tartoztak e műfaj "elitjébe" egyszerűen mert ez az "iparág" pénzigényesebb mint a szívsebészet.
Ha ma megkérdeznék az "ucca emberét" a Kádár kori szolgálatról, biztosan az ugrana be neki, hogy - á igen, akik tűrték, hogy Carlos és bandája itt pihenje ki akcióik fáradalmait! (Valóban itt voltak és tárgyalt velük a belügy illetékes vezetője, cserébe ígéretet tettek, hogy országunkban nem fognak terror cselekményt végrehajtani. Így döntött akkor a politikai vezetés, mert nem akartak konfrontálódni a terroristákkal.)
Az akkori állományt teljes egészében leszerelték a rendszerváltást követően, azzal a nem titkolt indokkal, hogy "túl sokat tudnak..."
Az újonnan felvett titkosszolgáknak nem volt kitől tanulniuk a szakmát, ezt csak könyvekből nem lehet megtanulni.
Ma, csak két ilyen szolgálata van az országnak, a polgári és a katonai, illetve az ilyen jogosítványokkal felruházott TEK.
Ezek a modern technikával élve minden magyar állampolgárt - ha akarnak, - le tudnak hallgatni, de ennél többre nem telik.
Informátort ma Magyarországon beszervezni nem tudnak, mert értelmes ember azt nem vállalja, tekintettel arra, hogy "itt 25 éve nyilvánossá akarják tenni az ügynök listákat..."

Na és ha lehallgatnak minket, mit hallhatnak? - "Hogy az a szemét cigány már megint nem nyugszik, örökkön-örökké támad valakit, mert mindég szüksége van annak a mocsoknak ellenségre..."

PuPu írta...

Kedves Donato, amiről írsz, az illúzió.
A rendszerváltáskor a III/3 állománya volt a zsákmányállat, leginkább azért, mert ők foglalkoztak azzal, hogy idegesítsék az SZDSZ hősembereit, akik úgy olvasták valahol, hogy ilyen tevékenységre a demokráciában nincs szükség.
A titkosszolgálat további elemeit aztán ide-oda toszogatták, de az állomány nagy része azért maradt, csak mezt cserélt.
Carlossal kapcsolatban csak annyit hogy a titkosszolgálatnak nem volt dolga velük kapcsolatban a döntés, azt politikusok hozták akkor is, meg hozzák ma is, érdekek alapján.
Azért volt velük kapcsolatban lövöldézés és a csoportot szép ütemesen kiszorították az országból...
Az általad említett két titkosszolgálat tulajdonképpen öt, meg a TEK, közülük ez utóbbi leginkább az ÁVH-hoz hasonlítható, de ha jól emlékszem, folytathat ilyen tevékenységet Kövér magánhadserege is...
Informátor meg mindig volt és lesz is, a hazafias indíték mellett ugyanis a zsarolás is szerepel a beszervezési módszerek mellett, ezt persze nem ilyen csúnyán nevezik hivatalosan, de a lényege ez.
Egyébként meg bele vannak a fiúk szerelmesedve a kémesdibe, és nem csodálkoznék, ha egyszer majd ennek kapcsán csuda dolgok derülnének ki róluk...
:)

Névtelen írta...

Neveletlen írta Pupunak

A rendszerváltás után a titkosszolgálatok egy részét 'privatizálták', ezek tevékenysége pedig már nem idegesítette az Szdsz hősembereit oly nagyon.
A III/II-es Megyót pedig úgy hajtották el, mint dékásnyugger az ellentüntetőt.

http://index.hu/belfold/1piroska3970/


Donáto írta...

Kedves Pupu. Sajnos rosszul tudod, a Kádár kori titkosszolgákban a jobb oldali kormányok nem bíztak, majd teljes egészében leszereltek.
Földi László már az "új kor szülötte" aki akkor látott kémet, amikor én a hátam közepét. Viszont volt olyan vezetője a "Cég-nek" aki korábban a SOTE gazdasági igazgatója volt és azt se tudta, hogy eszik e vagy isszák a kémelhárítást, stb.
Carlos-szal bizony volt dolguk, mert az egész banda olyan volt mint egy időzített bomba, egy percig sem lehetett magukra hagyni amit az ország területén tartózkodtak. (A csehek ezt egyszerűbben oldották meg, amikor Carlosék megérkeztek a Venzel-téri hoteljükbe, öt perc múlva megjelent öt civil nyomozó, akik távozásra szólították fel őket, majd kikisérték a társaságot a prágai reptérre és az első gépre feltették őket.)

A TEK-et én inkább az SA-hoz(Sturmabteilung) hasonlítom...

Lehet, hogy a "fiúk" szerelmesek a kémesdibe, de ez nem egy olyan egyszerű dolog, mert ha én felveszek egy postás egyenruhát, azért még leszek postás...:D)

Donáto írta...

Helyen az utolsó sor: azért még NEM leszek postás!

csakafidesz? írta...

Így is lehet!

https://www.youtube.com/watch?v=sPr7HqorxZc