2016. október 19., szerda

A MI KIS REICHSTAGUNK

El Chapo - a Köpcös - elrendelte a győzelmet, ezért aztán a Párt Ökle lecsapott, mint sas a libára.
A Testőr felhívta a Gazdát és megkérdezte, hogy milyen fokú megfélemlítést rendeljen el, a válasz hallatán pedig felbőgtek a Szerv páncélozott harcjárműveinek motorjai, és a konvoj víg szirénaszóval elindult Keszthely felé, ahol a feltételezett tettes, egy volt polgármester gyermeke egy piros autóban várta őket, melynek tetejére horgászkalapot tett.
Hogy minek kellettek ehhez a páncélozott harcjárművek, jelenleg még senki sem tudja, de reggelre majd kitalálják...

Rendőrséghez közelálló források (Meleg Tégla) 
megszellőztették a dezinformációt,  mely szerint az elkövető szerbül kitűnően beszél, neve Mujkó  Bombic, robbanószer-kereskedelemmel és leszámolással foglalkozik, huszonöt éve él Magyarországon, az informátornak Menyét altábornagy úr mutatta be, mint használható fiatalembert, ezelőtt tizenöt évvel.
Nem csoda, hogy ezidáig nem került a Terrorvédelem látókörébe, hiszen álnevet használt, az alvilágban csak Bombásként ismerik, és ezt a nevet rettenetesen nehéz volt összefüggésbe hozni a Teréz körúti robbantóval, aki egyébként eleinte még a helyszín tekintetében is megvezette a hatóságokat.
A robbantás után a Szerv harcosainak a kiadott parancsnak megfelelően a Király utcában kellett keresni a helyszínt, erre a szervek első lépésként megszállták az Orbán teret (közterület-közterület), aztán végigrohantak a Király utcán, majd a következő napon megtalálták a két fekvőrendőrt a Teréz-körúton - innentől kezdve már lendületesen folyt a nyomozás.



Első lépésként bemutatták a nagyközönségnek a horgászkalapos képet, melyen pontosan kivehető volt a kalap márkája, az elkövető hátizsákja, csak az arca maradt rejtve, - arról csak negyvenkét közterületi kamera készített felvételt, melyeket a Rendőrség kérésének megfelelően azóta is szent ereklyeként őriznek a tulajdonosok.
Később megmutatták az elkövetőt szépségkirálynőnek, bányásznak és atombombának öltözve, a nyugdíjas öregasszonyokra való tekintettel kérték a lakosság segítségét (1015 bejelentés, ebből 1014 a szomszédokra vonatkozott...), majd tegnap kérték a vadászok segítségét is.
Rájuk azért esett választás, mert ha az elkövető az erdőben tesztelte a bombáját, akkor a vadász, ki ül csak hosszú, méla lesben észlelhette volna a hangot és adataival segíthette volna a nyomozást.
A következő lépés a horgászok bevonása lett volna a nyomozásba, és ha az se segít, akkor az Állatkertben a teve kerülhetett még képbe, az köpni szokott...
De erre nem lett végül szükség, mert az elkövető olyan hibákat követett el, melynek alapján beazonosíthatóvá vált, például beleköpött a hátizsákba, ez pedig lehetővé tette, hogy DNS mintát nyerjenek tőle.

A Szerv ravasz, mint a róka, ezért az elkövető édesanyjától szereztek be DNS azonosítására alkalmas mintát, mely kilencvenkilenc  százalékban egyezett az elkövető DNS-ével - ha belegondolunk, hogy a csimpánz és Nagyurunk génkészlete is 98 százalékban egyező, azonnal beláthatjuk, hogy innen már gyerekjáték volt a nyomozás.


Most itt vagyunk, kezünkben van az elkövető, már csak a bizonyítékok királynőjét (Visinszkíj...), a beismerő vallomást kell megszerezni, mely szerint a bomba tervét szír migráncs békaemberek adták át az elkövetőnek a Balaton partján egy csőszkunyhóban, ürgebőrbe kötve.
Az elsődleges célpont maga Nagyurunk lett volna, de őt nem könnyű eltalálni - pályafutása során beleivódott a gyors helyváltoztatás képessége, hogy erre már azok is ráfáztak, akik hajdan a Jövő Ifjú Liberálisai között keresték, mert mire megtalálták volna, már régen a Nemzeti Konzervatív Kőkorszak Párt vezére volt, és a segge is nemzeti színűre lett festve...
Itt tartunk hát most, a sebesült rendőröket így-úgy összeszerelték,  kijöhettek a kórházból, rájuk tovább már nincs szükség, Nagyurunk előtt pedig új lehetőségek nyíltak meg - megájj, megájj, kutya Szerbia!
Közben folyik a hatalmi harc, Vona táltos riszálja magát, Molnár forradalmár kezéből kivették a Népszava-kalapácsot, Gyurcsánynak szerelmet vallott Dettike, Juhász kifejtette, hogy pártja nevében az Együtt, az tulajdonképpen azt jelenti, hogy Viktorral együtt, és senki mással, mi meg vehetünk egy nagy levegőt: a robbantó őrizetben, innentől legfeljebb bankot robbantanak, az úgyis nagyobb durranás, mint ez volt.


Csak azt a szép nőt sajnálom, meg a társát, akiknek áldozatnak kellett lenni - de hát milyen favágás lenne az, ahol nem hullik a forgács - nem igaz?



:O)))

14 megjegyzés:

Moon River írta...

Ezek az ókoriak is jó firmák voltak. Tudták, mitől döglik az ókori légy. Ilyesmiket mondogatni, hogy:Coui prodest...vagy mi. Rémes, mik fennmaradtak, ennyi ideig!!!

Névtelen írta...


: ))) - Így.

Attila írta...

Üdv!

Kedves Pupu!

Írásoddal ismét vidámmá tetted ezt a borongós őszi napot.

Attila

vadvirág írta...

Köszi PuPu!
Jót nevettem.

hello írta...

Sose tudom ilyenkor eldönteni, nevetnem vagy sírnom kellene inkább.

góbé írta...


Üdv PuPu !

Természetesen "tetszik"-et nyomtam, félelmetesen vitriolos és elevenbe döfő a poszt.

Amit fenntartással fogadok: Szerintem, fogcsikorgatva de be kell ismerni, Vona volt egyedül, - és ez nagy-nagy szomorusággal tölt el, - aki felhivta a figyelmet, sőt továbbmenve, az igen szavazatukat tette függővé azon ellentmondást illetően, miszerint 1200-valahány menekült jogosultságának elbirálása ürügyén 17-20 milliárdos népbohóckodást kreáltak, mialatt, az adófizetők pénzén - további 10 milliárdok - kb. 10.000 pénzes "mingráncs" tényleges betelepülését tette lehetővé g.orbánrogánfidesz.

Ha e felismerés a zemeszpétől származott volna, az is a riszálás kategóriájába tartozna?

Bár a DK, az Eőrsi/Kerék-Bárczi ügyekben nálam teljesen leamortizálódott, annyi pozitivum a számlájukra irható, hogy ez ügyben legalább nem szólaltak meg.

Hangsulyozom, a jobbik számomra elfogadhatatlan, de! Csak azért mert onnan származik egy felhivás végre konkrétan, szabatosan megfogalmazva egy, az elkényelmesedett ugyismindentmegcsinálunk-amitakarunk fidesz önmagával is meghasonló ellentmondására , miért is kell elutasitani ?

Promenad írta...

A Regina probationem /a bizonyítékok királynöje / sem fog sokáig késni.
Majd meglátjátok !

mavtelep írta...

góbé
Ha jól tudom, az MSzP és a DK egyáltalán nem alkudozik a módosításról.
Most ők nem állnak szóba senkivel...)))

Cereus írta...


Góbénak !

Ha nem meggyőződésből, csak valami belső napi kényszerképzetből böksz egyet oda a DK-nak, közvetve Gyurcsánynak, akkor én nem értek veled egyet.
Nem is értem, hogy kerülhet a felelősség rájuk Eörsi és Kerék-Bárczi megtántorodása miatt.
Én úgy látom a baloldalnak nélküled is van elég gondja.
Segítsél nekem ,ebben a mai Magyarországban van-e olyan barátod akivel tíz millával a zsebedben sötétedés után bátran vállalnád a rövidebb utat az erdőn keresztül.

NewTiborc írta...

góbé!
Előttem meg Te amortizálódtál le teljesen. Bartus növendék vagy? Mindenkit kritizálunk, de a megoldást mi Bartus sem tudjuk.

góbé írta...


Üdv a KeményLegényeknek !

Cereus!

Azért remélem, nem az a véleményed hogy a "baloldal" bukdácsolása az én tevékenységemből fakad. Ha mégis igy látod, az számomra nagyon hizelgő, oly képességeimről tesz bizonyságot, melyeknek eddig magam sem voltam tudatában.

Tehát a DK ! 2016. augusztus eleje...

Gyurcsány ( korábban nálam Fletó ) elnyöszörgi hogy Eörsi kuncsorgása szargyártónál a jelölése okán szót is alig érdemel: "...Hogy miért volt hajlandó megadni a kormány a támogatást, magam sem tudom, sőt, nem is értem. Abban nincs kétségem, hogy arra nem számíthatnak, hogy cserébe Eörsi megértőbb, elnézőbb lesz Orbánékkal szemben. Persze érdemes résen lenni..." mondta a fészbukkon. Mármint Gyurcsány...

Ez láthatóan minket is, de kivetitve, a DK szimpatizánsokat is rendesen megosztotta. Nem kevesen értetlenül álltunk e nyilatkozat előtt. Elkötelezett, következetes DK-sok az Eőrsi kizárását várták volna el.

2016. szeptember eleje...

"...Gyurcsány bizik a kollaboráló Eőrsiben, de kiutálja Kerék-Bárcit, aki a 168 órában ugyanazt elmondja, amit ő maga mondott Öszödön..."

Irtam ezt, 2016. szept. 02.-án.! Akkor sem kaptátok fel a vizet! Tegnap, 2016.10.19-én, Gyurcsány, a Kerék-Bárci által elmondottakat gyakorlatilag az ATV-ben megismételte!

"...Ne értsd félre, nálam Kerék-bárci egy közömbös figura, de e cikkben nagyon megfogta a lényeget. Van egy nagyon fontos, megszivlelendő mondata:
"...A baloldalon belüli csaták viszolygást keltenek a mérsékelt középen, és épp azokat a szavazókat idegenítik el nemcsak a DK-tól, de a teljes demokratikus ellenzéki oldaltől is, akiket a kormányváltáshoz meg kellene szólítanunk..."
Nem hiszem hogy ennek igazságát kétségbe vonnád. Erről beszélünk egymás közt évek óta, ezen ment el a 2014.-es, és fog elmenni a 2018-as választás..."

Tudom nem szép önmagamat idézni, de ma sem tudok pontosabban fogalmazni, e megoldás volt a kézenfekvőbb...

NewTiborc!

Hiányolod a megoldást ? Bartusnövendéknek titulálsz ?!?
E csöpp odafigyeléssel, a tegnapi poszt kommentjei között olvashattad volna, merthogy ott voltál!!! :

"... góbé írta...
Kedves Mavtelep !

Van erre stratégia, egyszerü mint a faék. Ha már matek: a fidesz kevesebb szavazattal nyert 2/3-ot 2010.-ben és főleg 2014.-ben, mint amennyivel 2006.-ban elbukta a választásokat.

Tehát nem a fidesz szavazók lettek többen, hanem, főleg a Mesterházy féle emeszpében csalódottak maradtak otthon. Emlékezz a 2013.-as müegyetemi tüntetésre ahol ez a szerencsétlen nemhogy meghallotta volna a nép szavát, de még meg is sértődött ! A népre !!!

Orbán a hat év alatt tett annyit az ország, az emberek, sőt a nemzet ellen, hogy ha ez a sok magát demokratának valló idióta létrehoz egy komolynak tekinthető, hiteles választási pártot orbán eltakaritására és a mondjuk 100 napot kér a jogállam helyreállitására, ezzel párhuzamosan a maffia elszámoltatására, felelősségre vonására, az a másfél-kétmillió csalódott és csömörlött polgártársunk elmegy szavazni, mert esélyt lát végre...

2016. október 19. 8:16... "

Tessék jobban odafigyelni! Megkisérelni fellelni az összefüggéseket, nem csupán Csakafidesz? legyávázására koncentrálni, különben méltatlanná válsz a klasszikus Tiborc név viselésére ! Oldd meg valahogy, mert arra a szintre még nem nőttél fel, hogy én szégyenkezzem miattad !

Mavtelep !

Én sem látom hogy alkudoznának, de a zemezpé ahelyett hogy taktikusan csöndben maradt volna mint a DK, sietett kihisztizni hogy a vonáék, ellopván tőlük a sót, ugy berugdosták g.orbánt a sarokba, ahogyan ők sohasem lettek volna erre képesek. Nagyon meg kellene nézni a szekereket, meg azt is hogy ki, melyiket, mely irányba tolja...


góbé írta...


Bocs PuPu !

Vélem tulterjengtem, de ekkora ellenállásra nem számitottam, pedig csupán téged kérdeztelek...

Kibic 37 írta...

Egy kis lazítás most azt hiszem nem fog ártani...
Csatlakozva hello dilemmájához a sírás vs röhögés tekintetében, ajánlanék egy kis kikapcsolódást hasonló dilemmával:
http://hvg.hu/itthon/20161020_Puritanok_a_teljes_idegosszeomlas_szelen

Névtelen írta...

Pupu igazi felforgató ügynök.vajon ki fizeti a mocskolódó förmedvényt? Rengeteg birka ember meg be is dől az ilyen retkeknek