2016. október 21., péntek

MARCONÁZUNK, IJESZTGETÜNK

A TEK három BTR-80 típusú páncélozott szállító harcjárművel és úgy harminc egyéb járművel villogta és szirénázta végig az országot, hogy elfogjon egy húsz év körüli gyereket, akit - ki tudja milyen ürüggyel és kinek a felhasználásával, de  - egy lakatlan terület közepére állítottak az autójával, éppen csak a célkeresztet nem rajzolták rá.
A gyanúsított hozzávetőleg nyolcvan kilós, egy BTR-80 súlya tizenháromezer kiló, három ilyen gép úgy negyven tonnányi súlyt képvisel, a többi gépkocsival együtt úgy háromszáz harcos szállítását oldva meg.
Ehhez persze még adjuk hozzá a parancsnoki járműveket, a híradó-személyzetet, a parancsnoki és polgári ruhás állományt és kezdjünk el - vérmérsékletünk szerint - sírni vagy röhögni.
Rendben van, az elkövető bombát robbantott, veszélyes a gyerek és kiszámíthatatlan is, ha igazak a vele kapcsolatos hírek, de azért tegyük hozzá, hogy a valóban veszélyes terroristákkal nem üres parkolókban szoktak randevúzni, előre megtervezett időpontban.
Ha ehhez még hozzávesszük ezer sebből vérző legendájukat a nyomozás körülményeiről (Pintér belügyér bement anyuka cukrászdájába, ahol anyuka eladott neki egy olyan fagylaltot, melybe előzetesen belenyalt, majd az ÁNTSZ bírság fenyegetésének rémétől és a miniszter füleinek látványától megtörve részletes, feltáró jellegű vallomást tett, melynek valóságtartalmát megerősítette az azonnal elvégzett DNS-teszt.
Ezt a miniszter bal felső hatosába épített nanolabor végezte el, sikeresen...), akkor azért gyanakodhatunk.

Már megint egy ügy, amelyikről ordít a titkosszolgálati barkácsolás, és amelynek tárgyilagos és szakszerű kivizsgálása még érdekes eredményeket hozhat a következő kormány, vagy rendszerváltást követően.


A bomba barkácsolt remekmű volt, veszélyességéből ez nem von le semmit, de egyetlen elkövető esetén be is határolja hatásának mértékét, szóval, nem egy atombombáról van szó, ami azt illeti.
Volt itt már ilyenekkel dolga a magyar rendőrségnek, de akkor azért nem volt ekkora felhajtás, igaz, ott nem a magányos elkövető verzió volt műsoron, hanem valódi terrorcsoport ügyködött, de az egy hazafias terrorcsoport volt. Ma házi őrizetben nézik a sztárbansztárt, mindenféle páncélozott, villogó és szirénázó harcjármű nélkül.
Budaházi egy senki, sic transit glória mundi...
Ez a szerencsétlen meg bizonyára Kádár balkézről származó dédunokája, aki halálos fenyegetést jelent a NER Új Egységére, célját elérve az Új Egységből akár Új Kétség is támadhatna, és innen már csak egy lépés a Világ Proletárjai Egyesüljetek!
Úgy kellene ide egy szélsőbalos terrorista, mint falat kenyér az éhezőnek.
Viktor meg még emlékszik arra, hogy amikor nem volt nője, hát maga szolgálta ki magát...

A diadalt persze dokumentálták is, a mű konyhakész, az utómunkák (vágás, utószinkron, stb) után azonnal mehet a mozikba, Andy Vajnának ezt fogyaszthatóvá tenni  ujjgyakorlat lenne - főszerepben Hajdú generális, az összes kitüntetésével csörömpölve...
Ha viszont rendőr nézi meg az anyagot, az sírva-zokogva dobja el a gumibotot, mikor meglátja, hogy a gyanúsított autója körül negyvenen ugrálnak, a tetején szortírozzák a jegyzőkönyveket, tapossák le a környéket - ez már a cigány-gyilkosságok nyomozásának továbbfejlesztett változata, csak itt nem hugyozták össze a nyomokat, mert két rendőrnő is ott dolgozott, előttük már mégsem vehették elő a kollégák a csúnyájukat, nem igaz?
A daliásabb időkben egy ilyen elfogásra kiment négy-öt nyomozó, megállították a delikvens kocsiját, elkérték a forgalmit, jogosítványt, majd megkérték, szálljon ki és magyarázza meg, miért nincs hátsó világítás a kocsiján, és mire rájött, hogy dehogynincs, már rajta is volt a bilincs.
Falun ezt a bevetési csoportot kerékpárral erősítették meg és a mezőőr támogatta, igaz, hogy jelen esetben is feltűntek polgárőrök, akik remekül egészítették ki a TEK robotzsaruinak látványát.


Lázár méltatja Kádár Jánost, Hollik kereszténydemokrata a baloldal fizetett ügynökeiről szónokol, akik meg akarják zavarni az ünnepet, a kormány sikert és rendet kommunikál, a TEK az izmait mutogatja, a Vezér be van szarva, hátha október 23.-án revansot akar venni valaki.
Más oka nem lehet ennek a flottatüntetésnek, más nem indokolhatja ezt a színjátékot, más nem lenne képes megszervezni az események ilyen szép láncolatát, mint az a titkosszolgálat, melyet szociopata bűnözők tartanak kézben.
Ez az egész ország lassan már nem szól semmi másról, mint a lakosság ellen folytatott pszichológiai hadviselésről, a nép megfélemlítéséről, az ellenállás kilátástalanságának bizonygatásáról, a félelem és bizalmatlanság légkörének kialakításáról.

Meg ne próbálj ellenállni, tüntetni, mert nézd meg, milyen erősek vagyunk, csupa pici Darth Vader!
Ezért robbantgatnak, ezért szaladgálnak rendőrségi harcjárművek az utakon, ezért nullázzák le az egész demokratikus médiát, küldik ügynökeiket a demokraták közé, ezért verik szét az országot.
Hajdan a nyugati államokat a Marshall-segély tette gazdaggá és erőssé, mi elszórtunk már egy osztrák Marshall-segélynyi pénzt és az ország szegényebb és élhetetlenebb, mint hajdan volt.
Itt élünk a szögesdrótok között, mindenki fél mindenkitől, az ország fél az idegenektől, legyenek azok bárkik is, a nép gyűlölködik, a gyerekeket is erre neveljük.
A Bolondok Királya fegyverkezni akar, meg be akarja vinni az iskolákba az agresszivitást és a félelmet mindentől, ami más, mint amilyenek mi vagyunk.
Márpedig a világ egyre inkább más lesz, mint mi - elszalad mellettünk és mi lemaradunk.

Versenyképesség tekintetében most éppen Botswana húzott el mellettünk...


De félre bánat, félre bú,  most siker van, elfogás van, hat háromajtós szekrény taszigálja a lépcsőn a szerencsétlen merénylőt, kishíján a földön törik ki a nyakát, mintha erőművész lenne, nem pedig egy halálra rémült fiatal idióta, az se kizárt, hogy beteg, akinek esélye, de láthatólag szándéka sincs az ellenállásra.
Látványpékség  a terrorelhárításban.
Szánalmas...


:O)))

47 megjegyzés:

nemóvatos írta...

Mi derül még itt ki ha, ha egy sztárügyvéd elvállalja a robbantó védelmét?

Névtelen írta...

Nem tudtam az első mondattól tovább olvasni.

EZ TÉNYLEG IGAZ, hogy 30 géppel mentek a fickóért?

Névtelen írta...

Nem.

PuPu írta...

De.
:O)))

Névtelen írta...

SŐT:

http://444.hu/2016/10/21/30-jarmuvel-harckocsistul-tevedt-el-a-tek-mikor-a-terez-koruti-robbantas-gyanusitottjanak-apjat-kerestek

mavtelep írta...

Jajjj!...DDD
Sokat akartak markolni, oszt' keveset fogtak. A 60.évfordulóra való készülődés közben megint odakozmált a puliszka...DDD
Szervusztok, jó reggelt !

anteus írta...

Visszaérkeztünk a magyar narancs-korba. Kicsi, sárga terrorista, de a miénk. A újkori magyar történelem legfőbb tapasztalata, hogy 180 cm alatti ember nem lehet miniszterelnök.

Erős, ütős írás a mai, de az a glória randán mutat...

Névtelen írta...

Ráadásul kétszer is rossz irányba indultak el, mire odataláltak az apja házához. Na ennyit a profi előkészítésről. :P /itt lakok a szomszéd faluban és jópár emberrel beszéltem/

Unknown írta...

Undorító írás, Pupi!

Unknown írta...

A TEK mosott agyú hülyék gyülekezete Sötét belül mind.Jól megfizetik őket,anyját apját gyilkolná,ha ez lenne a feladata.

Unknown írta...

Az utolsó bejegyzésre reagálva:

Szegény-szegény merénylő, hát a csúnya kommandósok a füldre teperték, pedig ő olyan kis vékonka cukimuki... Bazdmeg, majdnem megölt két rendőrt, az ilyennek a helyszínen kellene szilánkosra törni a kezét-lábát.

Majd ez is a deviáns, szarházi, bankrabló viszkishez hasonló celeb lesz a végén.

Névtelen írta...

De a sok fideSS torkollnak felfrissíteném az emlékezetét, 1998-rablóból! (Aranykéz utca!) Senki nem üldözi saját magát, mert ezt kívánja a SAJÁT érdeke! (Belügyér!)!!!

góbé írta...


Nagyon igaz, nagyon ütős a poszt.

30 pszh.-val meg a kiegészitó részeivel felfegyverkezett, tuszokat fogvatartó, kemény, a teljesithetőség határait feszegető követeléseket megfogalmazó elkövető ellen vonulunk fel. Egyrészt biztositandó a lehetséges menekülési utvonalak zárása, másrészt erőt mutatva, igy demonstrálva hogy komolyan veszik a tusz-szedőt, ugyanezzel erősitik a tárgyalási poziciót.

Ez bizony látvány, demonstráció, és sulyos hiba volt. Ahogy PuPu fogalmazta, e látványpékség egy tökösebb, elszántabb elkövetőnél, minden-mindegy alapon épp a tusz-szedést, akár beszükült tudatot, kiszámithatatlan reakciókat provokálhat.

Az biztos, Józsi bácsi Bivalybaxnád-alsón megnyugodott, az ő viktora biz' megvédi őt is meg a hazát is...

PuPu írta...

Szóval, Lyon Kevin, a helyzet az, hogy a robbantó csak addig veszélyes, ameddig fegyver vagy bomba van nála, utána már nyugodtan felkísérheti az emeletre két kommandós is, ha szemrevételezik előtte.
Rendben, vigyék földre a megbilincseléshez, ha ezt írja elő a szabályzat, de túlzásokba nem kell esni - arányosságnak hívják ezt az elvet.
Ami meg a két rendőrt illeti, jobbulást nekik, de kollégáiknak nem feladata a bosszú, a büntetést meg majd kiszabja a bíróság.
Aztán van ám olyan is, hogy ha itt túlvicsorogjátok a dolgot , hetente egy ilyen idiótát lehet majd földreteperni, merthogy aki kis odafigyelésre vágyik, az rájön, hogy csak robbantani kell egy jóízűt...
Abban, hogy első közelítésre a rendőrök vélhetők célpontnak, talán az is közrejátszik, hogy őket dobta oda hatalom prédának ezelőtt tíz évvel, a testület ezt azóta sem heverte ki...
A gyerek 23 éves - miért haragudhat annyira meg a rendőrökre, hogy két ismeretlen, vele nagyjából egykorú egyenruhás halálát kívánja?
Nem túl életszerű a dolog, de hát, persze, annyi ma az idióta, csak a kormánypártokat kell megnézni - a hatalom krémje tele van mentálisan sérült, agresszív emberekkel...
Lesz még ezekkel gond, mire sikerül majd mindegyiket kényszergyógykezeltetni...
:O)))

Névtelen írta...

Pupu b+, ez olvashatattlan... K

hello írta...

Láttam a felvételt, de a történtek ismeretében semmi szánalmat nem éreztem a vele való bánásmód miatt.
Remélem, kiderül, mi volt az indítéka és a szándéka.
Azt meg Tarjányi Péter elmagyarázta a Morning Show-ban, hogy fel kellett készülniük az ürge által számukra készített bombacsapdától kezdve bármire, Olgának meg elmesélte, hogy anno volt olyan esetük, hogy ilyen járművel kellett "bemenniük" abba az épületbe, ahol az elkövető bújkált.
Szóval ezeknek az infóknak a birtokában azért már sok minden világos az általad "látványpékségnek" aposztrofált szituációból.

majoranna írta...

Nem lehet örökké félelemben élni.Egy idő után immunissá lesz az ember. (tudom, mert átéltem). Úgyhogy már túllőttek a célon a fiúk, azt hiszem.

Unknown írta...

Hogy te milyen hülye vagy! Nem 30 db BTR80-assal mentek ( nincs is annyi nekik) hanem 30 gépjárművel, amik között volt BTR is. Szövegértésbő gondolm meghúztak néhányszor, mire elvégezted a 8 általánost.

Unknown írta...

Hogy te milyen hülye vagy! Nem 30 db BTR80-assal mentek ( nincs is annyi nekik) hanem 30 gépjárművel, amik között volt BTR is. Szövegértésbő gondolm meghúztak néhányszor, mire elvégezted a 8 általánost.

mavtelep írta...

Almeida T.
A robbantót illett volna 24-48 órán belül elfogni !!!
Ehhez persze szakértelem kell és nem csinnadratta, - a móri gyilkosság óta meg is lehetett volna tanulni a szakma alapjait.

Névtelen írta...

Sajnálom mindjárt a robbantót. Almeida meg másik bolygóról érkezett biztos, hogy ekkora marhaságokat ír. Itt mindenkinek elment az esze, de komolyan!?

Névtelen írta...

Nektek még a szar is keserű

Kibic37 írta...

@PuPu
"...őket dobta oda hatalom prédának ezelőtt tíz évvel, a testület ezt azóta sem heverte ki..."
PuPu, már Te is...? Ezt azért én árnyalnám picit.
Más:
Mintha ma szokatlanul nagy lenne az ellentábor hangja. Pedig a poszt nem indokolná szvsz.

Félbevágott marcipán Ceausescu írta...

Elbukott érvénytelen népszavazás, vona is rángatja a bajszot, tockosok brüsszeltől és a közeleg nov. 8., feltehetően Clinton győzelmével.Nem lennék Anikó asszony helyében..és a grazi orvosok is készülhetnek ....

civilhuszár írta...

Tisztelt PuPu !

Ahogy elnézem ide tévedt egy pár fidesz-pszichikailag sikeresen kezelt Nemzeti Elhülyítés Rendszer áldozat. Ezek nem tudhatják ha nem voltak katonák, hogy a sokáig álló harci járműveket időnként szakszerűen üzembe kell helyezni és meg kell járatni terepen, hogy rendesen bejáródjanak a motorok, és kibukjanak a hibák. Nos ezek kihajtották a falkát a fidesz istállóból egy piti robbantó ellen rendőri offenzíva képpen. De el tudom képzelni, ha ezt az Orbán kézivezérelt akció-félét Gyurcsány csináltatta volna, már a csőcselékcsürhe kint tobzódna az utcán így október 23.-a előtt és tiltakozna a miniszterelnök hatáskörének túllepése miatt autót és kukát gyújtogatva. :-)

Promenad írta...

Már megint rajtunk röhög a fél világ.
De lehet,hogy az egész !

guglikugli írta...



http://kolozsvaros.com/2016/10/21/ahol-csak-az-adofizetokrol-lenyuzott-milliardokat-onkenyesen-eltapsolo-gerinctelen-agymoso-partkatonaknak-jar-az-elismeres/

Névtelen írta...

Nem vállalja el. Punktum.

Promenad írta...

Nemóvatosnak.
Amit jelenleg tudni lehet az ügyről,annak alapján egy jó ügyvédnek nem kis esélye kinálkozna a felmentés kieszközlésére.
De persze még tart a nyomozás,sok mindenre fény derülhet.

PuPu írta...

Kedves Kibic, mit árnyalnál te ezen?
Adj hálát a Rendőrségnek, hogy akkor leverte a puccskísérletet, és ezzel teljesítette hivatását.
:O)))

Kibic37 írta...

Kedves PuPu!
Minden elismerésem a Rendőrségé, és fejet hajtok az akkori helytállásuk és áldozatvállalásuk előtt.
Csak nekem az jött le a szövegedből - lehet az én laptopomban van a hiba, - hogy Gyurcsányékat marasztalod el, amiért odadobták a rendőröket martalékul a csürhének.
Bocs, ha félreértettelek!

DarthVader írta...

Azért én még várnék a hallelujával, mert a móri mészárosokat is csak harmadszorra sikerült helyesen elitélni

Kapat írta...

Ami 10 éve történt, azt nem sok országban tapasztalhattuk volna. Még a legfejlettebb demokráciákban sem szokás az, hogy a rendőröket szinte péppé verheti a csűrhe. Tűrtek, szinte irreálisan sokáig. Ha akkor (nagyon is késve) nem vetik be a gumilövedékeket, akkor itt a városban kő-kövön nem marad.
A rendőrök igazságtalan felelősségrevonása, vegzálása, az Orbánék részéről történt, mintha a rendőrök a brutalitás megtestesítői lettek volna. (no, persze, Orbánék szerint Gyurcsány utasítására).
Morvai Krisztina aljas és igaztalan uszítása nagyban elősegítette Orbánék hangulatkeltését, a tábornokperek indításakor.
Sokkal hamarabb és erélyesebben kellett volna fellépniük a rendőröknek.
Joggal tekintjük tehát áldozatoknak Őket, mert sok rendőr sérülése sokkal súlyosabb volt, mint a gumilövedékek által szerzett állítólagos komoly sérülések.
Gondolom, PuPu így értette a rendőrök prédává tételét.

Névtelen írta...

Csupa érdekes kérdés:
Kinek állt érdekében egy "terrortámadás"?
Ki profitált?
Ki vesztett?
Kinek volt jó, hogy a szabadon kószált vigyorogva?
Kinek volt jó, hogy elfogták?
Kinek állt érdekében, hogy mindez most történjen?
Honnan volt bombája?
Miért volt bombája?
Miért használta?
Kicsoda ő?

Sicc írta...

Nekem egy tegnapi kijelentés tűnt fel. (ATV) "Még a járását is megváltoztatta!"
Arra gondolok, hogy az elfogott gyanúsított járása más, mint amit az utcai kamerák felvettek.
Ezzel védik ki, hogy nem egyezik és talán mégsem ő az igazi?

Névtelen írta...

Névtelen, de Racionális :)

Volt már olyan, hogy elkapták a móri mészárlás "elkövetőit", igaz, nem ők voltak, mint kiderült. Azt hiszem, egy veszélyes alakot, nem szirénázva és villogóval szokás becserkészni, de nem vagyok szakértő :) - mint a TEK-es "profik". Ha a srác volt, persze el kell kapni, ez rendben is van. Hogyan, az persze röhejes, de mondjuk megvan, ezzel egy dolog le van zárva.

Viszont, a rengeteg tolvaj, naplopó, szélhámos - a neveket írja be mindenki, kedvenceitől a sor végéig - akik állami eszközökkel, a joggal visszaélve, arcátlanul, mocskosul, hazudozva flangál és az "elit"-nek kis fánkozót nyitnak, mert apuci 28 milliárdot kaszált adókedvezménnyel csak a kaszinókból, vagy a gázszerelő vasutat villamosít, és így tovább. Na, ott nem kell ekkora felhajtás, csak csendben le kellene csukni őket, és kenyéren és vízen tartani őket, napközben meg a földjeiken dolgoztatni őket. Akkor rendben lenne a dolog.

Névtelen írta...

DNS mintát nem csak beleegyezéssel lehet adni? Nem kell felkérni bárkit is arra hogy adjon DNS mintát. Mert szerintem ha így van akkor személyi jogokat sértettek

PuPu írta...

Kedves hello, először is a hibajavítás: három BTR-80 as volt a harminc gépjármű között, és ezt én néztem el.
Nagypofájú Földesinek igaza van, de ettől még bekap6ja, - itt a lényeg a show volt...
Ezért elnézést kérek minden olvasómtól.
Hogy mit akartak kezdeni velük, azt csak ők tudják, Tarjányi meg védi a mundér becsületét, de lássuk be - a gyereket nem házban fogták el, hanem egy töküres parkban várta őket egy autóban.
Ilyen helyzeteket a Rendőrség sokszor oldott meg harcjárművek és hisztéria nélkül is, a színházi rész neked szólt...
Hogy benned nincs szánalom, az a te ügyed, én sem a szánalmat kértem számon, hanem a szakszerűséget, meg a helyzettel arányos intézkedést.
Ez véd meg adott esetben téged is.
A rendőrnek intézkedés közben nem lehetnek érzelmei, ha mégis vannak, ne menjen rendőrnek.

:O)))


Névtelen írta...

Kedves PuPu!
A szakszerűség meg a helyzettel arányos intézkedés az az lenne, amit 10 évvel ezelőtt mutattak be nekünk?
Inkább ijesztgessenek a robbantókra!
Üdvözlettel:
dZs

PuPu írta...

Kedves dZs, amit tíz éve, október 23.-án mutattak be nektek(?) az a helyzettel arányos, szakszerű intézkedés volt.
Talán meg kellene nézegetned a dolgokat a helyzet oldaláról is, például ilyen robbantó, mint amilyen ez a szerencsétlen is volt, volt a tömegben vagy száz, és sebesült rendőr is volt vagy kétszáz.
Az puccskísérlet volt, az intézkedés pedig tömegoszlatás, most meg egy személy elfogásáról szólt a történet, meg a habverésről.
És most éppen rád ijesztgetnek, nem a robbantókra, merthogy azokat nem lehet megijeszteni egy kis szirénázással, mint tudjuk.
Egyébként roppant kíváncsi vagyok az indítékra, szerintem egész agytröszt dolgozik azon, hogy hihető legendája legyen ennek a szerencsétlennek...
Te például melyik állami szervezetre haragszol annyira, hogy felrobbantsd?
:O)))

NewTiborc írta...

Hát biza, egy kis törvénytelenség becsúszott, az anya beleegyezése nélkül nem vehető DNS minta.

Cereus írta...

PuPu !

Tudod, hogy a mi kis bozótharcosunk megint mekkora győzelmet aratott.? Tudd meg, nem tűzték napirendre a kötelező betelepítést, ami amúgy sem volt napirenden. " Elintézte."
Siker, siker hátán.
A pontos címre kivezényelt 2.hadsereg(mert első nincs) GPS hiányában zsákutcába rohant.
Nem folytatom, mert ez már tragédia! Az ország tragédiája, hogy egy veszteni nem tudó beteg, rémlátomásokkal küszködő ember, talpnyaló bandájának segítségével egy valaha elismert országot kormányozhat.

XI0N írta...

"A daliásabb időkben egy ilyen elfogásra kiment négy-öt nyomozó, "Kicsi bogaram, szégyellsz valamit, nem emlékszel a kommunista időkre?

Névtelen írta...

Igen,igaz...

Névtelen írta...

A hazaárulóknak semmi sem jó!! ..."Nem fogják el ?? ... Micsoda köcsög banda??...Elfogják??...Feldúrták az országot ".... Ki tudja, hogy ezeknek mi a jó !!!....Szerintem semmi !!! csak pofáznak, mint a barmok !!

Névtelen írta...

Le van szarva, kik, hányan és hogyan fogták el! Egy a lényeg: ha a Ti hozzátartozóitokat robbantotta volna fel akárki és az esettel kapcsolatba hozható személyt a TEK a blog acsargásait szolgáltató módon elfogja, még véresen habzana a szátok, hogy ott helyben nem gyilkolták halomra azt a patkányt, ha 20éve, ha nem, ha 60 kilós, ha nem...

magya polgár írta...

Tényleg Ennyire hülyének néznek bennünket. Szerintem egy TEK-es volt a robbantó, minaz ikerttormyokat is a kormány robbantotta le. Ez már régi ócska trük a nép leigázására..