2016. december 20., kedd

ETETÉS

Magyarország erősödik, nem hiába vezeti az országot egy erőművész, legszebb reményeink szerint nem a szakadék felé, bár sokak szerint ez a parttalan optimizmus nem segíti elő a tisztánlátást.
Idáig csak jobban teljesítettünk, mondjuk a plakátokon nem fejezték be a mondatot, mely eredetileg így hangzott: Magyarország jobban teljesít, mint Banglades, de a mondat még így csonkán, mint ez a virágzó kis ország is lelkesítő volt, csak a nagy migráns-áradatban kissé feledésbe merült. Mondanivalója is megkopott, így aztán a Habony Művek nekiveselkedett és kreatív lett, mint a róka a libaól ajtajában, szórja a kukoricát a sok baromfinak, hadd zabálják, ha már hinni akarnak.
Az új plakátok arról okosítják fel a népet, hogy Magyarország erősödik, ennek pedig - lássuk be - hírértéke van, hiszen idáig az egész világ úgy tudta, hogy a seggünk kilóg a gatyából.
De lám, most, hogy végre levettek a bóvlilistáról, és ismét érdemes, csak nem ajánlatos befektetni nálunk, most azonnal kiderült, hogy erősödünk, lenyomjuk Chuck Norrist, és ezentúl mi sem hordunk karórát, mi mondjuk meg, hogy mikor mennyi is az idő.
Erősödünk, sőt, már erősek is vagyunk, mint a borecet, ennek bizonyítására pedig "Magyarország erősödik" plakátokba öltöztetjük az országot,Battonyától Nemesmedvesig, a plakáton a Fidesz-szavazó látható, csak a gyerek kevés, de még nem késő.



Büszkék vagyunk.
Ingyenes étkezés 318 ezer gyermeknek - nem semmi, még akkor sem, ha a plakát szövege kicsit hazudós, akkor sem.
Mint tudjuk, ingyenleves nincs, ugyanígy nincs ingyenes étkezés sem, azt bizony ki kell fizetni valakinek, és abban te hóttbiztos lehetsz, hogy nem Viktor és tettestársai állják a cechet - nem hülye ő, hanem miniszterelnök!
Hanem akkor ki?
Hát te, kedves olvasóm, bizony te fizetsz, mint a katonatiszt.
Igaz, ezt nem veszed észre, mert a pénzt előbb kiveszik a pénztárcádból, mint hogy beleérkezett volna, de ettől még te fizeted, mint ahogy a stadionoktól Orbán újévi malacáig mindent.
Ez a legjobb buli, kifizetteted a szomszédoddal a medencefűtéssel felturbózott gázszámládat, majd adsz neki két tuskót - fűtsél vele, te tuskó.
Ami a pénzedből visszakerül hozzád, az mind-mind kegyosztás keretében történik: legyél hálás, hogy a Nemzet Atyja gondolt rád, és megállta, hogy ezeket a juttatásokat ne lopja el, vagy ne lopassa el valamelyik pereputtyával.
Azért csodálkoznék rajta, ha az iskolai ebédet Felcsúton nem Mészáros Lőrinc valamelyik cége főzné...


Ami ebben vérfagyasztó az nem az "ingyenebéd" ténye, hanem az, hogy ma, Magyarországon háromszázezer gyermek szorul rá arra, hogy szüleik helyett az állam adjon nekik enni.
Hihetetlenül magas ez a szám és hihetetlenül nagy a nyomor, ha már ezek is elszánták magukat erre az akcióra, hiszen önzésben és harácsolásban verhetetlenek.
Ez a sok kisgyerek megkapja az egészséges ételeket, nincsenek túletetve, hiszen az iskolai étkeztetés nem hizlalda, kalóriából sincs túl sok az ételekben, hiszen egészséges táplálkozáshoz szoktatjuk őket, sok zöldség, kevés zsír, aztán menjenek haza a fűtetlen lakásba, ettől lesznek egészségesek.
Ha nagyon kopog már a szemük, nézzenek az égre, láthatnak még libát is, könnyebb lesz elképzelni a libasültet, de képzeljenek ám hozzá vöröskáposztát is!

Végtére is Ceaușescu is harcolt a lakások egészségtelen túlfűtése ellen, mi sem maradhatunk le az egészségtudatos életvitel terén.
Ha eljön a hétvége, vége van a dínom-dánomnak, akkor kezdődik ugyanis a kísérlet, - tud-e egy kisgyerek evés nélkül élni?
Sajnos, nagy a gyanúm, hogy némelyikük úgy jár majd, mint a cigány lova, amelyik már majdnem leszokott az evésről, de a cél elérése előtt egy perccel égnek dobta a patáit.

Hétvégén - péntek estétől-hétfő reggelig - nincs étkeztetés, helyette éhezés a program.
Nem is kívánok én mást, csak azt,  Nagyurunk unokája éljen olyan körülmények között csak egy évig, mint ezek a gyerekek.



A aztán itt van ez az alamizsnálkodás.
Leszámítva azt, hogy aki rászorul. az nem engedheti meg magának a büszkeség luxusát, de ez az egész valami végtelenül megalázó és embertelen.
Ne az állam adjon enni a gyerekemnek, hanem teremtsen olyan feltételeket, hogy én tudjak enni adni nekik, mint ahogy ez szokásban volt errefelé vagy fél évszázadon keresztül.
És bár a különféle karitatív szervezetek munkája áldásos és nélkülözhetetlen, azt azért lássuk be, hogy talán nem az a legerkölcsösebb és legtisztább megoldás, ha az országot magánbirtokukká tevő rablóbanda vezérei döntik el, hogy a gyereked éhenhal vagy túlélheti-e a telet.
Azzal is dicsekednek, hogy nő a családok adókedvezménye, havi harmincezer forinttal.
A családi pótlék nem nő, azt ugyanis mindenki megkapná,  a szegények is, azoknak meg nem adunk semmit, hiszen akkor tovább húznák, így meg majdcsak elviszi őket valami betegség, a gyógyszer hiánya vagy a hideg, a stressz, a kilátástalanság.

A családok adókedvezménye ebben a gazdasági helyzetben erkölcstelen, mert a gazdagokat támogatja, miközben emberek milliói élnek munkalehetőség nélkül, egyik napról a másikra, rabszolgaként éhbéren.
lehetne ezt szebben is csinálni, de nem ezekkel az országvesztőkkel.



A gyerekekből akkor lesznek értékes tagjai a társadalomnak, ha pici koruktól kezdve megkapják a táplálékot - valóságosan és szellemi téren egyaránt.
Ha egy kisgyerek nem kap megfelelő ételeket, fehérjéket, akkor visszamarad a fejlődésben.
Az agya is.
Lehet, éppen ez a cél.
Közben az ország krémje már olyan, mint egy mangalica-konda.
Nagy baj lesz még ebből, már az is nagy baj, hogy vannak, akik a plakátokra írt jelszavakat elhiszik.
Sajnos, nem csak a gazdagok...



:O)))

20 megjegyzés:

györgy vary írta...

"Magyarország"erőlködik!!!:(((

Úzbence írta...

PuPu!
Szomorú témát választottál,de a gyerekéhezésről,szegénységről soha nem feledkezhetünk meg. Minden szavaddal egyetértek.Magyarország erősödik! Orbán Viktor hazudik!Várom,hogy az emberek fellázadjanak és söpörjék el ezt a bandát.

Attila írta...

Üdv!
Megint telitalálat! Sajnos a sok Orbán hívőnek eszébe sem jut egy kicsit megkapargatni mi is van a kormánypropaganda mögött. Magyarországon még mindig van vagy másfél-két millió agyilag lepukkant egyén, akik képtelenek, de nem is akarják használni azt a csekélyke szürkeállományukat. Pesszimista vagyok 2018-ban ismét megszavazzák Őkegyelmességét. Majd lesz bővebben alamizsna csordogálás, és örömmámorban fognak vegetálni.

Névtelen írta...

Magyarország sötétedik!!!
(Mano)

Ildikó Olasz írta...

PuPu!
Nagyon tetszett a "Battonyától Nemesmdvesig" helymeghatározásod.
Ami a 318 ezer ingyenebédes gyereket illeti, jól megnéztem a plakátot. Hát ezeknek a gyerekeknek én nem adnék ingyenebédet, a mellékelt szülőket meg kifejezetten éheztetném egy darabig.
Lehet, hogy a Habonyművek ilyennek képzelik el az ételosztásra szorulókat?
El kellene látogatni talán egy egy ilyen ételosztásra, és jól körülnézni az ott türelmesen várakozó, fagyosan topogó emberek között...
Szerintem ez a plakátcinizmus a legundorítóbb az egészben.
Pedig épp ez verhetné ki a bitosítékot az érintettek körében.
Nem kellene attól félniük, hogy akkor nem lesz több ebéd. Mert amit ezek nem loptak/lopnak el, azt nem is érdemes!

civilhuszár írta...

Eszembe jutott a dátum és az idő. 1989 december 25 14 óra 50 perc.
A Kárpátok géniuszának kampeca.
Viktor is elmegy a falig ?

glorianna írta...

A 318 ezer gyerek - akik még ártunk és ormányunk szerint is jogosultak ingyenkajára - a családjaikkal együtt legalább olya 1 milliónyi éhezőt jelent. A "nem hivatalosan" éhezők számáról még becslés sincs. Mindez 2016 végén, Európa közepén elég ijesztő, ill. igen silány kormányzati munkát jelez.

Kapat írta...

Nagyon szomorú ez a téma, de az talán még inkább az, hogy nem kap megfelelő hangsúlyt. A baloldal részéről sem. A gyerekek sorsa igen érzékenyen érinti a jobbérzésű embereket, jobb és baloldalon egyaránt.
Amikor egy-egy segélykiáltás mégis eljut a nyilvánosság elé, azonnal megmozdul az ország.
Ideológiai viták helyett, mindennapi gondjainkat kellene minél nagyobb nyilvánossággal megismertetni. Ha lehet, konkrét példákkal. Nem eggyel, sokkal. Mert sajnos van miről szólnunk. Itt nem lehet a médiumok hiányára hárítani minden felelősséget. Ha az emberek felismerik, hogy segítséget csak akkor remélhetnek, ha minél többen tudnak a rettenetes nyomorról, amiben élnek. Szólni kell és illusztrálni, konkrét esetekkel.
Példa erre az "Igazgyöngy alapítvány". Megmozdultak az általuk segített gyerekekért az emberek.
Ha már ez az aljas társaság, amelyik kormánynak nevezi magát nem veszi tudomásul a mindennapok valóságát, akkor sajnos más módszereket kell találnunk.
A konkrét esetek nyilvánossá tétele talán egyszer csak összeadódik. Rádöbbennek az emberek, hogy ez másként is lehetne. A közelmultunkbsn volt már rá példa. Törődnünk kellene egymással, nem szabadna elmenni részvétlenül a nyomor mellett, mert a gyerekeink sorsa az ország jövője.

sima pupista írta...

Drága Pupum!

Kifelejtetted az ingyenes tankönyvet, pedig az micsoda kincs! http://444.hu/2016/09/02/orban-viktor-maris-bekerult-az-allami-tortenelemkonyvbe
Meg a tízmilliós otthonteremtési támogatást, ami majd felemeli a nyomorból a prolikat! Kár, hogy csak annak jár, akinek már eleve van ötven millája.
És akkor még nem is említettük, hogy 25%-kal nő a minimálbér. Kérdés, hogy ki tudja azt kitermelni, mert megszavazni igazán nem tart sokból, kifizetni meg nem nekik kell ugye, hanem pont hogy az ő ölükbe pottyan az ezzel együtt busásan növekvő adóbevétel. Milyen jófejek, nem? Hogy elismerik a magyar dolgozók erőfeszítéseit!

Egészen pontosan ezek a büszkeségek vannak:
1. Nő a családi adókedvezmény
2. Nő az orvosok, ápolók és tanárok bére (itt kisebb síró-röhögőgörcsöt kaptam)
3. Növekszik a gazdaság
4. Ingyenes étkezés 318 ezer gyermeknek
5. 25%-kal nő a szakmunkás minimálbér
6. 10 millió forint otthonteremtésre
7. Csökken az internet áfája
8. Sok százezer új munkahely

És abból is látszik, hogy hogyan erősödik Magyarország, hogy mennyi de mennyi felesleges milliárdunk van plakátkampányokra. Hát mi lehet ennél ékesebb bizonyíték, nem?
Na ennyi, hányni mentem.

József Andrási írta...

Én ezt írtam úgy kapásból
Újabb kormány-szlogen. "Magyarország erősödik" Mit jelent ez? Ugyanazt amit a "Magyarország jobban teljesít".Vagyis azt jelenti, hogy kis hazánk az országok versenyében valahol a hátsók között kullog.Meg is magyarázzák ám. Ilyeneket harsog a hazug propaganda 500 ezer gyerek kap ingyen tankönyvet, meg ingyen ebédet. Mit jelent ez? Azt, hogy ennyi szülőnek nincs pénze, gyerekének tankönyvre meg ebédre. Aztán nyomják a szöveget a béremelésekről. Ennyit meg annyit kapnak azok meg amazok. Ez meg azt jelenti, hogy a magyar "zemberek" a béka alatt vannak bérezés tekintetében. A beígért emelés meg vagy lesz vagy nem. Ha lesz akkor az igen sokba fog kerülni mindenkinek azt ugyanis valamiféle "paranccsal", utasítással akarják megoldani. Pedig már Lenin elvtárs 1921-ben megmondta, hogy "kommunista parancsra nem megy a termelés" Fideszes parancsra sem fog menni. Lásd: A nagy átverést a rezsicsökkentést. Na persze kivéve a gyevi bírót meg a Fidesz közelieket. Ők "törvényesen" kapják a milliókat és vesznek TV-t rádiót szállodát meg mindent ami kis hazánkban eladó. És minden eladó amit annak nyilvánítanak. Ezáltal nekik van és lesz mit aprítani a tejbe. Ők a magyar emberek. Ugyanis a Fidesz szótárában magyar ember az, aki velük tart,velük ért egyet, meg aki rájuk szavaz. A többi meg nem számít. /Facebook bejegyzés 2016 dec.15./

1970 írta...

civilhuszár

(Alapvetően igaza van, de annyit hozzátennék, hogy Ceausescu kivégzése közönséges politikai gyilkosság volt.)
Szerintem a pszichopata kretének egyik legfőbb jellemzője, hogy nincs empátiájuk, nincs lelkiismeretük, és a valóságról halvány lila fogalmuk sincs (borzalmas következményekkel jár, amikor hatalomra jut egy ilyen személyiség). Éppen ezért a falon is túl fog menni a hatalmának megtartása érdekében. Ideértem azt is, hogy egymás ellen hangolja folyamatosan az embereket, különféle társadalmi csoportokat, ami "éles helyzetben" a polgárháborúig fog fajulni. Ő a sleppjével akkor fog elhúzni valamelyik távoli államba, és - talán - ez tenne legjobbat ennek az országnak.
Egyébként a Kárpátok géniusza is egy beteg lélek volt, de egyre erősebben érzem azt, hogy a "mi géniuszunk" sokkal betegebb és pusztítóbb személyiség. Tragédia, hogy hazánk fordított útját járja annak, amit Románia bejárt...
(Még egy dolog:Magyarország jelenlegi helyzete az éles példája annak, hogy tök mindegy milyen rendszerben jut hatalomra egy ilyen karakter, mindenhol pusztítani fog!)

1970 írta...

"ékes példája" akart lenni:)

civilhuszár írta...

1970

Valóban Ceausescu kivégzése közönséges politikai gyilkosság volt.
De szerencséjére gyors volt, nem úgy mint azoké akiket ellenségnek tartott és egy üvegfallal elválasztott szobába invitált beszélgetésre, oszt egy fél óra alatt kapott olyan halálos besugárzást a szék alól, hogy egy hónapja sem maradt hátra az életéből.
Nikolae így intézte a közönséges politikai gyilkosságot.

Orbán gondolom már elavultnak tartja ezt a módszert. Nála más variációk gyanúsak.

VÁRADI ANDRÁS - ÉLT 50 ÉVET
KOMÁROMI ANDRÁS - ÉLT 47 ÉVET
SZEBELLÉDI ISTVÁN - ÉLT 62 ÉVET
WELSZ TAMÁS - ÉLT 41 ÉVET

https://atlatszo.hu/2015/02/13/miattuk-retteg-simicska-rejtelyes-halalesetek-hihetetlen-magyarazatok/

prom írta...

Magyarország felőrlődik !

1970 írta...

civilhuszár

Amint korábbi hozzászólásomból is kiolvasható, eszem ágában sincs Ceausescu-t védeni, nem is lehet. Ettől függetlenül nem érv a kivégzése kapcsán az, hogy - ilyen-olyan mendemondák nyomán - hogyan bánt el a politikai ellenfeleivel. Ez nevetségesen ócska érv lenne...

A pszichopata szájnyalogatós más - súlyosabb! - eset... ő a végletekig el fog menni, akkor is, ha az országunk belepusztul:( És ki tudja, hogy a megnevezett emberek halálának körülményeire mikor derül fény. Ezer éves titkosítás?:)))

CsipkeRózsa írta...

@civilhuszár,

az I.Orbán kormány idején politikai halálesetnek mondogatták Vancsik Zoltán balesetét is.

Ildikó Olasz írta...

Civil huszár; 1970!

Nevezett államfő (Ceausescu) csak azért nem robbanthatott ki polgárháborút, mert "megakadályozták" benne. Ha hagyják élni nem tudni mi történt volna.
Mi viszont "kultur nép vagyunk" és megvárjuk jobbik esetben, hogy lelép, rosszabbik esetben, hogy egymásnak uszítja a barátait az ellenségeivel, és csak azután lép le.
Biztos ami biztos jelszóval.

györgy vary írta...

1970
Ezektől a "lőteres" happáréktól életveszélyes dolgok jelennek meg gondolat világomban!!!:(((

sphagin írta...

Ha jól emlékszem, a parlamentben lett kijelentve, hogy Magyarországon márpedig nincs gyermek éhezés és szegénység !
Ez csak a baloldal kitalálmánya !

Hát akkor miért van szükség a gyermekek ingyen étkeztetésére ?

Még a számukat is pontosan tudják, 318 ezer !

És még amiről nem tudnak !

És akkor még a felnőttek ingyen étkeztetéséről még nem is szóltunk !
Meg a sok bedőlt hitelesről, meg a lóvátett, átvert Quaestorosokról és különböző brókeresek által kifosztottakról !

Hallottam már arról is, hogy létezik olyan szegénység, amely úgy keletkezik, hogy munkahellyel rendelkező emberek nem tudnak megélni a keresetükből !

1970 írta...

Olasz Ildikó

"Mi viszont "kultur nép vagyunk""

Sajnos nem, már nem. Egyre inkább balkáni országgá válunk:(