2016. december 9., péntek

JELMEZBÁL: ÁDER MENTÉBEN

Elüget hát a búsképű lovag, mély nyomokat nem hagy népünk lelkében.
Szélmalmokat nem támadott, Dulcineája se volt, semmi botrány, semmi helikopter, a lakása se tágult, mint a világegyetem.
Ahogy az a jó horgászhoz illik, csendes, békés, nyugodt egyéniség volt, ha halhoz hasonlítanánk, semmiképpen nem lenne harcsa, de még fürge mozgású csuka sem, inkább hasonlítana egy pontyhoz, mely csendesen turkál a horgásztó iszapjában.
Természetes ellensége nem volt, ahhoz már nagyra hízott, ő sem volt egy agresszív alkat, alapvetően konfliktuskerülő konformista volt.
Belesimult Orbán falanszterébe úgy, hogy megőrzött valamit az államfői poszt tekintélyéből, nem lett belőle Orbán cselédje, de ellenfele sem.
 "A szürke ötven árnyalata" című film címének ő lehetett az ihletője.


Kérdezz meg bárkit, mi jut eszébe róla, és ne csodálkozz, ha a bajszát emlegetik, ő a második hajdú Hajdú vármegyében, csak neki még a bajsza is bánatosan lóg...
És - sajtóhírek szerint - nem akar újabb ciklust vállalni, óvatos duhaj.
Nem akar a "Talpuk alatt fütyül a szél" címének ihletője sem lenni, ő csak nyugodtan akar élni, üldögélni a vízparton, belógatni a kukacát a vízbe és várni a potykát.
Szerintem utálja ezt az egész vircsaftot, Orbán agresszivitását nemkülönben, de már nincs menekvés, hiszen neki is el kellett követnie azt a politikai gyilkosságot, mely megbízhatóvá tette a maffia számára, az ő áldozatát Györgyi Kálmánnak hívták. 
Így hát most balra el, majd talál neki Vityka valamilyen szépenhangzó funkciót, anyagi problémái nem lesznek.
Ha nem is tudja otthagyni a maffiát, de legalább az első vonalból kivonja magát.
Ezzel megteremti a saját biztonságának előfeltételeit, hiszen a mindenkori államfő tradicionálisan népszerű, szerintem, ha Liba Leontint választanák a posztra, ő is vezetné a népszerűségi listát.



Ha viszont Áder megy, valakinek jönnie kellene.
Elméletileg fennállt a lehetőség, hogy Orbán elnöki rendszert vezessen be, francia vagy orosz mintára, esetleg kormányzónak nevezve az állam első emberét, hiszen köztársaság nélkül a köztársasági elnök olyan, mint pin@n a szőr, hatalma nincs, de ha rendesen gondozzák remek dekoráció.
Ehhez az állam teljes újjászervezésére lett volna szükség, amihez viszont elengedhetetlen a kétharmad, ami jelenleg nem áll rendelkezésre - a Jobbik viszont nem érdekelt Orbán személyének megemelésében.
Marad tehát a jellegtelen, színtelen-szagtalan, jelképes hatalommal rendelkező, parlament által választott államfő.
Már az  nagy változást hozna, ha a nép közvetlenül választaná, de ez ellen a mindenkori végrehajtó hatalom tiltakozik, mert szavának súlyt adna, szembemenni vele kockázatokat hordozna magában.
Így viszont marad minden a régiben, a Köztársasági Elnök marad a Nemzet Gojóstola, és ha már megnézi, mit is akarnak aláíratni vele, az is nagy dolog.
Ebben a helyzetben Orbánnak egy szolgalelkű senki kell, aki soha nem fog neki ellentmondani, mert nincs senki mögötte, lebeg a légüres térben, mint Mohamed koporsója. Olyan kell, akinek a feje horizontálisan nem forog a nyakán, e képességének hiányát folyamatos vertikális mozgással pótolhatja.


Jelenleg - a hírek szerint - a tehetséges Balog miniszter a jelölt, aki majd személyében megtestesíti a magyar nemzet egységét, képviseli országunkat a külföldi országok felé.
Ha tömören akarjuk megfogalmazni a dolgot, hát mondjuk nyugodtan azt, hogy ha valaki fogalmat szeretne alkotni arról, milyen is Magyarország, akkor ezentúl csak rá kell pillantania Balog államelnökre ( ha ő lesz...), és máris kész a kép - ilyen.
Ha árnyalni is akarja a képet, meg kell hallgatnia élőben, és lehet büszkének lenni - lám, már majdnem olyan jó, mint Schmitt Pali bátyánk volt.

Jó, nem egy Puskás, de a kispadra jó lesz.


Kiváló ötlet, csak támogatni tudom, jó keresztyén magyar ember, persze van nála jobb is, de hát Vezérek nem teremnek minden bokorban.
Legyünk büszkék rá, ő legalább nem lopott még villamost.
Persze, ha túl hosszan kell várakoznunk a megállóban, kezdhetünk gyanakodni - ki tudja, hátha most támadt hiányérzete...



:O))) 

10 megjegyzés:

Anna Láncz írta...

CSAK NEMHOGY MÁR MEGINT Orbán Viktor Választ Köztársasági elnököt ??? Az Ő Értékitéletében megbizhatunk !!! Eddig is jó érzékkel választott Nekünk Köztársasági Elnököket !!!

Névtelen írta...

Tényleg Balog személye fejezi ki a nemzet egységét? Ő alkalmas arra, hogy őrködjön az államszervezet demokratikus működése felett?
Ha NEM a válasz, akkor nem is kicsit alaptörvény ellenes az uraság megválasztása!!

Promenad írta...

Ő volt a Láthatatlan Ember.
Vagy a víz felszínén a buborék.
Szégyen !

Névtelen írta...

nem mindegy kire KÖLT TELJESEN FELESLEGESEN A NÉP EGY VALAG PÉNZT???

a pápa pöcse...lajosbácsi mellbimbója... bármi HASONLÓAN ÉRTELMES ÉS FONTOS projekt szóbajöhet!!!

:(((((((

Kibic37 írta...

Hogy változnak az idők! Vagy csak a Magyar Narancs (beidézett hot link) volt túl jóhiszemű még 2000-ben?

"Arra viszont
senki nem tudott
felelni, hogy a Fidesznek miért állt volna érdekében Györgyi elmozdítása. A kézenfekvőnek tűnő válasz - saját embert állítani e fontos helyre - nem meggyőző."


Majd később:
"Alaptalannak tűnik az a prejudikáció is, miszerint a poszt legesélyesebb várományosa, Polt Péter pártkatona lenne. "

Óh, szent együgyűség! :((((

Ildikó Olasz írta...

PuPu!

Élvezetes volt olvasni a vitriolba mártott klaviatúráddal elkövetett írást.
Áder méltatása felért egy nekrológgal...

Ami meg az utódot illeti, hát ki kell tennie magát Orbánnak, ha megtalálja az ideális KE személyét - mert olyat, mint a doktorunk, még egyet nem fog találni. Abban csak mi reménykedhetünk, hogy találunk-e majd az új fiún valamiféle fogást.
(Az eszembe sem jut, hogy lánykát keresne...)
Egyébként meg teljesen mindegy, hogy Tetőtől Talpig Töltőtoll János, vagy Fejbólintó Balga Balog Zoltánnak hívják majd.

talalom írta...

Én pl. teljesen megfelelnék KE-nek. Az egyik iskolai karneválra ugyanis töltőtollnak öltöztem. Nem túl bonyolult jelmez: a fejemre egy sztaniollal borított (akkor még úgy hívták az alufóliát) keménypapír tollhegyet tűztem, aztán kék mackó. Kész is, bármikor meg tudom ismételni...

béla sperla írta...



mondjuk OLYAN hasznos idióta nem volt mint plagibá.........de hasonlóképen felejtős... éltek a családdal bőségben 5 évet...voltak egy csomó helyen...gondolom amikor elmegy sem lesz üres a bankszámlája-zsebe:((((

VALAKI FEL TUDNÁ SOROLNI : milyen haszna volt belőle a magyar népnek ???

béla sperla írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
1970 írta...

Kibic 37

Ez nagyon jó! Szerintem a rendszerváltás időszakából tömegével lehetne ilyesmiket idézni, amiken ma az ember hasát fogva visítana a röhögéstől (vagy éppen zokogna).

Egyébként szerintem Palibá volt a "csúcs":)))